Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Október
2019 - Szeptember
2019 - Augusztus
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2014 - április
Telegdy Balázs

Az otthonmaradtak harca az elhurcoltakért

– A Venczel család törekvéseinek kronológiája Venczel József szabadlábra helyezéséért –

 

Számos életrajzi leírásban, amelyek Venczel József életét ismertetik, egy elég hosszú periódusról egy mondatban, vagy maximum egy bekezdésben reflektálnak, amelynek a tartalma az, hogy Venczel 12 évet töltött börtönben, ahonnan 1961-ben szabadult.

Jelen írásom elsősorban nem Venczel Józsefről, hanem a Venczel családról kíván szólni, akik az akkori körülmények között minden lehetséges eszközzel megpróbálták az ítélet súlyosságát enyhíteni és ennek közvetlen következményeként a büntetés módosítását kérni, ami értelemszerűen a börtönévek számának a csökkentésével, vagy akár a vádak alóli felmentésével járt volna együtt.

Rövid ismertetőként: Venczel Józsefet két alkalommal tartóztatták le. Az elsőre 1947. március 24-én került sor, ekkor a Piteşti-i internálótáborba került, ahonnan 1948. május 10-én szabadult. Habár ebben az esetben semmilyen konkrét vád nem fogalmazódott meg ellene, szabadlábra helyezése után már nem térhetett vissza az Egyetemre, így az Erdélyi Múzeum-Egyesület könyvtárosaként dolgozott tovább.

A második letartóztatásra 1950. február 17-én került sor. A konkrét per 1951. június 30-án kezdődött, ahol a vádlottak padján az erdélyi magyar közélet eminens szereplői foglaltak helyet: Márton Áron püspök, dr. Szász Pál, Korparich Ede, Lakatos István, Kurkó Gyárfás, gr. Teleki Ádám, dr. Venczel József és Bodor Bertalan. A vád ellenük az volt, hogy Rajk László, Magyarország volt belügyminisztere szervezésében, 1945 és 1946-ban részt vettek egy olyan összeesküvésben, amely az angol-amerikai kapitalisták, valamint Tito marsall támogatásával meg akarta buktatni a román kormányt. A kormánybuktatás mögöttes célja – a vád szerint – az volt, hogy Romániában erőszakkal állítsák vissza a kapitalizmust az imperialisták segítségével, valamint az, hogy illegális eszközökkel megakadályozzák a bécsi döntés megsemmisítését, sőt egész Erdélyt Magyarországhoz kívánták csatlakoztatni. A vádpontok alapján a pert a hadbíróság tárgyalta.

A per eredményeként minden vádlottat bűnösnek találtak a felsorolt vádpontok alapján, ami nem megdöbbentő, hiszen a per egy kirakatper volt. Ezt bizonyítja tényszerűen – a koholt vádakon túl – Bodor Bertalan[1] esete, akinek a vallomása után a bíróság látszólag változtatni akart az ítéleten, de nem tudott, mivel azok már készen megfogalmazva érkeztek a belügyminisztériumból, és a bíróságnak gyakorlatilag semmilyen beleszólása sem volt abba.

Az 1165/30.07.1951 számú ítélet alapján Venczel Józsefet minden vádpontban bűnösnek találták. Ennek értelmében három ítélet született a három vádpont alapján:

  1. 5 év nehéz börtön és 3 év közjogok gyakorlásától való megfosztás az összeesküvésben való részvétel miatt;
  2. 12 év kényszermunka a magas szintű árulás vétsége miatt (B.T. 184 cikkely);
  3. 12 év kényszermunka és 3 év közjogok gyakorlásától való megfosztás a magas szintű árulás vétsége miatt (B.T. 186 cikkely).

Mivel a legsúlyosabb büntetés volt a végrehajtandó (B.T. 101 cikkely), ezért a végső ítélet 12 év kényszermunka és 3 év közjogok gyakorlásától való megfosztás volt, valamint teljes vagyonelkobzás és a 3000 lejes[2] perköltség megtérítése.

 

A család jóvoltából az Sapientia EMTE csíkszeredai Műszaki és Társadalomtudományi Kar Társadalomtudományi Tanszéke számára feldolgozásra átadott anyagból rekonstruáltam azokat a törekvéseket, amelyekkel a család, számos utat kipróbálva, megpróbálta elérni az ítélet enyhítését vagy semmissé nyilvánítását.

Az első próbálkozásra 1954-ben került sor, valószínűleg a Sztálin halálát követő változások miatt.

Az első kérést Venczel Éva, Venczel József felesége írta a Nagy Nemzetgyűlés Prezídiuma (Prezidiul Marii Adunări Naţionale) felé, 1954 június 1-i keltezéssel, melyben a férje teljes, de legalább részleges kegyelemben részesítését és egyúttal a szabadlábra helyezését kéri. A kérés indoklásában az egzisztenciális okok kapnak fő szerepet, ugyanis az érvek azt az objektív helyzetet sorakoztatják fel, amelybe a család került. Venczel Éva egyedül maradt a négy kiskorú gyermekkel, akikről egy gyári munkás fizetéséből kellett volna gondoskodnia, ami nyilvánvalóan képtelenség volt. A levél további részében érvként szerepel az is, hogy Venczel József a kérés megírásáig már 4 év 3 hónapot töltött börtönben, amely alapján a kérvény írója, az egzisztenciális érveken túl más okkal is szolgál a szabadlábra helyezési kérelemben: ismerve férjét, feltételezi, hogy „jó magaviseletre” hivatkozva lehetne enyhíteni a büntetésén (például harmadolni). Ugyanakkor, Éva asszony annak a meggyőződésének is hangot ad, hogy az addig eltelt börtönévek valószínűleg „megjavították” férjét, és ennek következtében a szabadlábra helyezése után hasznos tagja lehet a népi demokráciának.

A kérésből még egy tény derül ki a Venczel Józsefet és családját érintő eljárásról: habár, amint az a felvezetőből kiderül, Venczel Józsefet 1950 februárjában tartóztatták le, a család először akkor értesült az ítéletről, amikor a perköltséget behajtották és a család vagyonát leltározták.

A válaszra több mint öt hónapot kellett várni a Nagy Nemzetgyűlés Prezídiuma Kegyelmezői és Büntetés-módosítási Szolgálatától (Serviciul Lucrărilor de Graţiere şi Comutări de Pedepse). A fent nevezett intézmény 1954. november 11-i válasza egy mondatos, és a kérés elutasításáról tájékoztat (1. melléklet). Az viszont tény, hogy a kérés következtében valamilyen felülvizsgálat volt, mert a Szolgálat a válaszát egy aktualizált, 1954. évi 5306/954. számú döntésre hivatkoztatta.

Az emberi érzésekre való apellálás második kísérlete az 1955-ös esztendőben következett be, amikor a négy gyerek, személy szerint Venczel Éva (akkor VII. osztályos tanuló), Venczel Hajnal (V. osztályos), Venczel Josif (IV. osztályos), valamint Venczel Cristina (III. osztályos tanuló), nyilvánvalóan külső segítséggel, levelet címeznek egyenesen Petru Groza[3] elvtársnak, amelyben, hasonlóan az előző kéréshez, kegyelemért folyamodnak édesapjuk számára.

A kérelem indoklása számos pontban egyezik az édesanyjuk által megfogalmazott kéréssel, bár néhány információval gazdagabb, ugyanis ebből a levélből derül ki, hogy id. Venczel Éva minimálbéren volt alkalmazva a „30 Decembrie” Szövetkezetben. Az objektív érvek mellett a gyerekek leírják, hogy a levél keltezéséig (1955. január 30.) édesapjuk hat év és két hónapot töltött börtönben.[4]

Az objektív érveken túl azonban egy másfajta érv is belekerül a levélbe, amelynek súlyát növeli, hogy a gyerekek írták: az apa hiánya a családban. Ebbe a csoportba tartoznak az olyan jellegű érvek, amelyek kihangsúlyozzák, milyen nehéz a gyerekeknek ebben a korai életszakaszban édesapjuk irányítása és gondoskodása nélkül, és egyben a címzett bölcsességére apellálva kérik, hogy a vétkeseket ne büntessék nagyon, és ne ezáltal tegyék tönkre a most felnövő nemzedéket a múltbeli vétségek miatt, melyeket nem is ők követtek el.

Ezután Groza tevékenységének rövid, pozitív méltatása következik, majd a záró szöveg, amely megegyezik id. Venczel Éva soraival is: „A békéért harcolunk!”

A válasz ez esetben nagyon gyorsnak mondható, mivel ennek a keltezése 1955. február 18-ról való. A válasz a gyerekek kérésére ugyancsak egy mondatos volt, és gyakorlatilag ugyanazt a szöveget tartalmazta, mint az id. Venczel Évának címzett, három hónappal korábbi válasz, lévén, hogy ugyanazon intézmény nevében jött a válasz, mint az előző esetben, és ugyanarra a döntésre hivatkoznak (1954. évi 5306/954. számú döntés). Ami külön említést érdemel, hogy a címzett ifjú Venczel Éva volt, vagyis az akkori hatalom levelezett egy VII. osztályos kislánnyal, és közölte vele az édesapjára vonatkozó döntését. (2. melléklet)

A következő próbálkozásig egy újabb esztendőt kellet várni, amikor szintén id. Venczel Éva egy memorandumot írt a Román Népköztársaság Legfelsőbb Ügyészségének címezve. A memorandum célja is változott, ugyanis ez esetben nem kegyelmet, hanem helyreigazítást (îndreptare) kér a memorandum megfogalmazója. A kérést alátámasztandó érvek négy csoportba vannak sorolva:

a. A legelső pont szerint a Venczel József elleni vád érvénytelen, mivel csak az a személy követhet el magas szintű árulást, aki egy adott ország állampolgára. Lévén, hogy a vád értelmében az árulás 1946-ban következett be, de a Párizsi Békekonferencia szövegét csak 1947 februárjában ratifikálták, 1946-ban Venczel József még nem volt román állampolgár.

b. Az a tény, hogy Venczel nem volt román állampolgár 1946-ban, nem került megemlítésre sem az alapfokú tárgyaláson, sem a fellebbezés idején, így az ítéletek véglegesek maradtak. Ezt orvosolandó, jelen kérés újratárgyalásánál vegyék figyelembe ezt a körülményt.

c. Venczel Józsefet Márton Áronnal, valamint Kurkó Gyárfással volt egy ügyben elítélve. Míg a püspököt életfogytiglani kényszermunkára, addig a Magyar Népi Szövetség volt elnökét huszonöt év kényszermunkára ítélték. A memorandum keltezése időpontjában minkét személy szabadlábon volt, mivel az előző kegyelmet kapott, az utóbbit rehabilitálták.

d. Gyöngyösi Istvánt, aki a vád szerint szoros kapcsolatban volt Venczel Józseffel, és akit hasonló vétségek miatt elítéltek Magyarországon, a memorandum megírásának az időpontjában már rehabilitálták, bizonyítva ártatlanságát, mi több, akkor már a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Ügyészségének az alelnöke.

A záró bekezdés tisztelettel kéri az elbírálóktól, hogy vegyék figyelembe a felsorolt érveket, valamint azt, hogy az apát négy kiskorú gyermek várja otthon. Az elköszönés, hasonló módon az előző kérésekhez, a „Békéért harcolunk!” jelmondat.

A memorandum megírására 1956 márciusában került sor. A Legfelsőbb Ügyészségtől az első válasz 1956. április 18-án érkezett, amelyben értesítik id. Venczel Évát, hogy kérését 1956. április 13-án 15.437/956. számmal iktatták, és később majd közlik az eredményeket.

Az érdemi válasz a fenti kérésre 1956. július 3-án született meg, a Nagy Nemzetgyűlés Prezídiuma Kegyelmezési Részlegéről (Secţiunea Graţieri). Folytatva az 5306/954. számú dossziét, újra közlik a korábbi eredményt, melyben elutasítják a kérvényt.

Folytatva a férje szabadlábra helyezésért vitt küzdelmet, id. Venczel Éva 1958. január 4-én egy újabb kérelemet ír, ez esetben a Szamosújvári Rajon Népi Bíróságának címezve (Tribunalul Poporului al Raionului Gherla). A válasz január 13-i keltezéssel meg is érkezik, és ebben közlik, hogy Venczel Józsefnek még 672 munkanapja van hátra a büntetéséből, tehát 1960. február 3-án fog szabadulni. Ez a válasz, bár csalódás volt a család számára, mégis valamelyest pozitívnak számított, hisz eredetileg – ha figyelmen kívül hagyjuk a több mint egy esztendőnyi első letartóztatást – a 12 esztendő 1962 februárjában járt volna le.

A következő válaszlevél ifjú Venczel Évának van címezve, ahol a feladó a Nagy Nemzetgyűlés Prezídiuma Jogi és Kegyelmezési Részlege (Secţiunea Juridică şi Graţieri). Ebben tudatják, hogy nem hagyják jóvá az édesapára vonatkozó kegyelmi kérelmet. A levelet 1959. június 29-i keltezéssel adták fel. Érdekesség, hogy ez esetben új vizsgálatot is indíthattak, mivel ebben a válaszlevélben egy korábbitól eltérő dossziészám szerepel: 2947/1958. (Az átadott dokumentumok nem tartalmazzák a gyerek(ek) második kérését.)

1959-ben újabb próbálkozásra került sor. Az id. Venczel Éva által írt kérvény ez esetben a Belügyminisztériumnak (Ministerul Afacerilor Interne) van címezve. A levélben a címzett intézménnyel ismerteti azt az információt, amelyet még az 1958. januári kérésére kapott, és amely értelmében Venczel Józsefnek 1960. február 03.-án jár le a 12 év börtönbüntetése (az 1958-ból származó válasz másolatát csatolja is a leveléhez). Ugyanakkor e levélben kéri, hogy mivel a férje már 10 esztendeje távol van a családjától, tekintsenek el a hátralévő időtől (figyelembe véve férje pedáns magatartását és a család anyagi helyzetét, valamint a kiskorú gyerekeket), és helyezzék szabadlábra Venczel Józsefet. A levél keltezési ideje 1959. november 2.

A kérésre a Belügyminisztérium 1959. december 7-én válaszol, az 19370. iktatószámú levéllel, amelyben közlik, hogy Venczel Józsefnek még van letöltendő büntetése, amelyet egyik börtönben hajt végre. Ez esetben már odafigyeltek a válasz írói, mert nem pontosították, hogy mennyi idő is van hátra. Ugyanakkor aztsem derül ki a levélből, hogy Venczel melyik börtönben volt fogva tartva.

1960 újabb fordulatot hoz a Venczel József szabadlábra helyezése érdekében folytatott küzdelemben.

Az év elején id. Venczel Éva egy petíciót nyújtott be a Szamosújvári Rajon Népi Bíróságához, amelyben ismételten kéri férje szabadlábra helyezését, mivel összeadva az 1950. februári letartóztatástól eltelt, valamint a korábbi 1947–1948-as időszakot, 1960. február 03-án lejár férje 12 évnyi börtönbüntetése. A fent nevezett bíróság az újabb petíciót 1960. február 23-án, a 353/1960. számú dosszié keretén belül tárgyalta. A végzés értelmében a korai szabadlábra helyezést csak maga az elítélt, illetve a végrehajtó szervek kérhetik (hivatkozva a 720/1956. számú határozatra), így Venczel Éva, mint az elítélt felesége nem jogosult ennek a kérésnek az elindításához, ezért az ő kérését nem veszik figyelembe.

Ez a döntés újabb lépésekre kényszerítette a családot, amely e válasz után felkérte Megyesi János ügyvédet, hogy képviselje Venczel Józsefet a szabadlábra helyezésért folytatott küzdelmében. Ennek a felkérésnek eleget téve, Megyesi János megírja azt a keresetet, 1960. május 26-i keltezéssel, amelyben Venczel József nevében kéri a szabadlábra helyezést, mivel összesítve a két periódust, lejárt a 12 esztendő. A kereset (contestaţie) címzettje – miután az ügyvéd újból kiderítette, hogy melyik az a kompetens intézmény, amely eljárhat védence ügyében – szintén a Szamosújvári Rajon Népi Bírósága volt, amely 1960. augusztus 25-én ült össze, hogy a fellebbezést megtárgyalja. A tárgyaláson az ügyészség érve szerint az ügyvédet nem Venczel József kérte fel, hogy képviselje az előterjesztését, hanem a felesége – Venczel Éva –, így a keresetet végső soron nem is Venczel József, hanem id. Venczel Éva nyújtotta be, és mivel a feleség nem jogosult személy erre, a kérést érvénytelennek tekintik.

Mindezek ellenére Megyesi János ügyvéd élt a fellebbezési (recurs) lehetőségével, de ma már tudjuk, hogy sikertelenül.

Emellett a törvényeknek megfelelő, ügyvéd által képviselt út mellett (miután lejárt a Szamosújvári Rajon Népi Bíróságtól kapott levélben megjelölt határidő) id. Venczel Éva egy újabb lépést tesz férje szabadlábra helyezéséért, ezért egy újabb kérést fogalmaz meg, ezúttal újra a Román Népköztársaság Legfőbb Ügyészsége elnökéhez címezve. A levél első részében arra kéri a Legfelső Ügyészség elnökét, hogy ellenőrizzék férje helyzetét, mivel az előzetes információk értelmében Venczel Józsefet 1960. február 03-án szabadlábra kellett volna helyezni, ám ez a levél keltezésének az időpontjáig – 1960. május 11. – nem következett be, aminek az okát a kérvény írója egy hibában látja. Ugyanakkor a válasz sürgetéseként és egyben a kedvező elbírálás reményében id. Venczel Éva ismételten leírja a család nehéz helyzetét.

A kérésre a 19.047/1960. iktatószámú levél 1960. augusztus 25-én érkezett meg, amelyben közlik, hogy Venczel Éva férje legálisan van fogságban. A válasz minden indoklást nélkülöz (3. melléklet).

Ma már tudjuk, hogy Venczel József 1961. január 11-én szabadult, ami (összevetve a két letartóztatási periódust) 12 esztendőt és egy hónapot jelent. A papírforma szerint szabadlábra helyezés viszont még koránt sem jelentette a szakmai pályájára való visszaállást, mivel – mint politikai okokból börtönviselt ember – a kommunista rendszer csak 1969-ben engedte vissza a Babeş-Bolyai Tudományegyetem szociológia laboratóriumába, tudományos kutatói státusban. Ez a rövid ismertető többek között arra szolgál, hogy egy konkrét eset visszásságainak vizsgálatával betekintést nyújtson a múlt rendszer embertelen eljárásaiba, és ugyanakkor emléket állítson annak az aránytalan küzdelemnek, amelyet egy igaztalanul meghurcolt magyar értelmiségi és annak családja vívott a rendszer ellen.



[1] A pert, valamint annak előzményei részletesen leírja Domokos Pál Péter: A Márton Áron, Venczel József és társaik ellen indított koncepciós per előzménye, lefolytatása és ítélete. In Venczel József: A falumunka útján. Székelyudvarhely–Budapest, 1993. 243–284. o.

[2] A Nemzeti Statisztikai Hivatal szerint 1951-ben az átlagos nettó kereset Romániában 365 lej volt (http://www.insse.ro/cms/ro/content/castiguri-salariale-din-1938-serie-anuala, megtekintve 2014. február 20-án).

[3]Petru Groza 1952. június 2. és 1958. január 7. között volt a Nagy Nemzetgyűlés Prezídiumának az elnöke.

[4]Különösén fontosnak tartom a levél időzítésének az időpontját. Valószínűleg a család valamilyen módon értesülhetett a felső körökben zajló eseményekről, mivel 1955. február 2-án Petru Groza közbenjárására Márton Áron püspököt szabadlábra helyezték.




.: tartalomjegyzék