Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Július
2019 - Június
2019 - Május
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2014 - Július
Molnár Vilmos

Platty

Negyedik osztályos elemista lehettem (IV. oszt. tan. – ahogy az iskolás füzeteimre ragasztott címkéken állott), amikor a játszótéren egy pár évvel nagyobb srác azzal jött, hogy mutat nekünk valami különlegeset. Mutatott is.

Nagy titokzatosság közepette elővett a zsebéből néhány apró fémlapocskát, amelyek leginkább pénzérmékre, az akkori tizenöt banisokra emlékeztettek, de mégis különböztek azoktól. Nem voltak korong alakúak, ahogy tisztességes aprópénztől elvárná az ember, hanem furcsán megnyúltak, mint Salvador Dali képén a képlékenynek tűnő, nyúlósan fityegő óralapok. Vékonyabbak is voltak a pénzérméknél, és egyik oldalukon az érmeértékét mutató számjegy, másik oldalukon a szocialista címer furcsán elmosódva és szétfolyva jelent meg. Lenyűgöző volt, megilletődötten adtuk kézről kézre.

Egy fém pénzérméről nem gondolná az elemista emberfia, hogy ilyen huncutságokra képes. Külön élvezet volt szemlélni rajta a groteszkül elmecseredett szocialista román címert, amiről tízévesként azért már felfogtam, hogy a felnőttek világában az valami szent és sérthetetlen. S közben hát mégsem. Titokzatos erő hatására egy leginkább plattynak nevezhető valamivé változott át, önmaga deformálódott karikatúrájává. És mindenik fémdarabkán kicsit másként volt eltorzulva a címer, bárki láthatta, egyedi darabokról van szó, nem himihumi sorozatgyártmányról. Ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy nekem is legyen ilyen plattyom.

A többi kölyök is így érezhetett, többen is kunyerálni kezdték tulajdonosától a fémmicsodákat. Kiderült, a platty-gazda vérbeli üzletember, jó pénzért (három lejért, amiből három fagylaltot lehetett venni akkoriban!) hajlandó megválni kincseitől. Súlyos ár volt, mégis méltányos üzletnek tűnt. A vásár létrejött, a plattyok gazdát cseréltek. Még kérdezgettük tőle, honnan let a platty, hogyan lett a platty, de ő csak gondterhelten rázta a fejét: súlyos titkok ezek, nem jó beszélni róluk. De ne keseredjen el, akinek már nem jutott belőle vagy még vásárolni szeretne, pár nap múlva úgylehet, tud még hozni, készítse mindenki a zsebpénzét.

Később hallottam, akadt, aki felárral adta tovább a plattyát, négy, sőt öt lejről is beszéltek, kereslet-kínálat kérdése, a plattyok tőzsdei árfolyama felfelé ívelő tendenciát mutatott. Szocializmus ide vagy oda, a szabadpiac betört az országba. A kommunista hatalomnak gőze sem volt az egészről, a bukaresti kormány nem hallotta meg, hogy a szocialista tervgazdaság alatt reccsent a szék.

A plattyok értékének növekedése engem sem hagyott hidegen. Amúgy is foglalkoztatott, hogyan készülhettek, figyelmesen tanulmányoztam saját plattyomat. Hogy nem kalapáccsal lapították ki, az nyilvánvaló volt, nem látszottak rajta ütésnyomok. Finoman, egyenletesen lett préselve-elnyújtva, mint amilyenre nagyanyám szokta kinyújtani laskasirítővel a tésztamasszát, csak kicsiben.     

Lehet, ez segített a felismeréshez, szörnyen büszke voltam, hogy magamtól jöttem rá:a platty azzal a csúcstechnikával készült, hogy valaki a pénzérmét vasúti sínre helyezte és megvárta, míg a vonat átmegy rajta. Ha vasút mellett nőttem volna fel, talán már korábban értesülök erről a praktikáról, de a tömbháznegyed, ahol laktunk, távol esett a vasúti sínektől, így a felismerés revelációként ért. És nem álltam itt meg, hanem az isteni szikra fényénél gyorsan továbbgondoltam a módszerben szunnyadó pénzügyi lehetőségeket.

Ha egy lej ötven bani zsebpénzemet tíz darab tizenöt banis érmére váltom át, aztán elsétálok a város másik végében húzódó vasúthoz és az érméket szépen ráteszem a sínre, akkor a legközelebbi vonat elhaladta után tíz darab saját plattyhoz jutok. Azoknak darabját három lejért eladva (szolid árfekvést választottam, a négy meg öt lejes rekordszintet emberségesen kerülni szándékoztam) máris harminc lejre teszek szert. Azokat újabb tizenöt banisokra váltva (kétszáz darab tizenöt banist adnak érte!) és újabb vasúti hadművelet után, már kétszáz darab plattyom lesz! Azokat ismét három lejért értékesítve, s a befolyt summát újabb tizenöt banisokra váltva…, itt már valósággal elszédültem, megcsapott a nagypályás pénzügyi manőverek szele.

Eszembe jutott, hogy a nem túl népes Csíkszereda talán nem bizonyul elégséges felvevő piacnak, valószínűleg nyitnom kell más települések felé is, ha majd az egyre gyorsabban szaporodó plattykészletemen túl akarok adni. Már láttam, komoly üzlethálózatot szükséges  kiépítenem, talán a nyáron esedékes pionírtáborban kezdem el, oda az ország sok tájáról  érkeznek vörös nyakkendős potenciális üzleti ügynökök. Esetleg szóba jöhetne külföld is, úgy sejtettem, ehhez már kelleni fog a hivatalos szervek jóváhagyása, de bizonyára megadják jó szívvel, végül is értékteremtésről van szó, a tizenöt banisok plattyá változtatva három lejt érnek. Jól jár az állam és jól járok én is, IV. oszt. tan. Addig csak a tömbházunkkal szomszédos tekepályán sikerült néha komolyabb zsebpénzekhez jutnom, ha a tekézők megkértek minket, kölyköket a fabábuk állítgatására. De ennek már vége. Szinte zsebemben éreztem első milliómat. Nagyot néz majd mindenki.

Már az első tíz plattyom kimunkálásánál technikai problémák jelentkeztek. A vasút egy város végi szakaszán, ahol nemigen jártak emberek, szép sorjában kiraktam tíz darab tizenöt banisomat a sínre, ügyelve, hogy más-más irányba legyen elfordítva rajtuk a címer. Ha majd kilapítják a vonat kerekei, egymástól különböző alakú préselmények-maszatolmányok jöjjenek létre, unikum plattyok előállítására törekedtem, tucatáru nem érdekelt. Egy bokor mögé bújva vártam meg, amíg elrobogott felettük egy tehervonat. Amikor viszont újra odamentem a sínhez, már csak két darab szétlapított tizenöt banist találtam rajta. A többi lesodródott, szétszóródott. Sok keresés után is csak négyet leltem meg a talpfák és a vasúti töltés zuzalékkövei között. Tíz pénzérméből összesen hat plattyom lett, nem voltam elégedett a hatvan százalékos teljesítménnyel.

Pedig a rosszabb még hátravolt. Amikor túl akartam adni rajtuk, tapasztalnom kellett, hogy plattyokból túlkínálat keletkezett. A játszótéren már csaknem minden srác zsebében zörgött néhány. A kevésbé sikerült példányokat kezdték is eldobálni. Platty téren súlyos infáció állt elő. A kezdeti platty-gazda nem tudta tartani a száját a platty-előállítás ipari titkáról. Vagy pedig plattyipari kémkedés esete forgott fenn. Esetleg a többi kölyöknek is revelációja támadt. Pénzügyifelívelésem így már induláskor megtorpant. A vállalkozásba beleölt tőkémnek is búcsút mondhattam.

Az elképzelések, tervek, meg a világot alkotó hemzsegmények nem egy kaptárból rajzanak ki reggelente, s nem ugyanoda térnek nyugovóra napszentületkor, mondta évekkel később egy öreg méhész, miközben vártam, hogy megtöltse üvegemet az aranyszínű csodával. Kicsit tudálékosan hangzott, még akkor is, hogy hallottam, nem sokkal előbb borogatta fel és fosztotta ki kaptárjait a medve. De elhittem neki, mert szeretem a mézet.

Ami a szocialista román címert illeti, az tizenhét év múlva, ’89-ben tényleg egészen plattyá lett. 




.: tartalomjegyzék