Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Július
2019 - Június
2019 - Május
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2014 - Augusztus
Murányi Sándor Olivér

Penitencia

Bodor Ádámnak

 

– Hátborzongatóan vonyít. Mintha nem is ember lenne. A vadak válaszolnak neki – súgtak össze az emberek Steinhäger kocsmájában.

Kisvártatva belépett Konrad Florenz, a háborús hős. Leseperte ruhájáról a havat. Csendben foglalt helyet egyetlen barátja, Pingvinevő Alex mellett, aki északról telepedett a faluba, és a szalonnákra vigyázott. A szalonnákra, amelyeket évszázadok óta a templombástya földszintjén tartott a falu népe, hűvösön, hogy ne romoljanak meg. Így ment ez a háború idejétől, amely után nem sokkal fura vágott szemű és csillogó fekete hajú gyerekek születtek. A családok azóta mindig a magas kőfalak védte, kiosztott helyeikre vitték a levágott disznók szalonnáját. Szerdánként volt a betevés és kivevés. Ilyenkor Pingvinevő Alex, a szalonnaőr kinyitotta a nagy reteszes faajtót, és kiosztotta mindenkinek a saját élelmét, majd felakasztotta az új darabokat. Egyedül Konrad Florenznek nem volt szalonnája: ő a waldaui erdőben lakott, és csak havonta jött le a faluba, hogy kivágjon hajából és szakállából Erik, a pókerarcú borbély. Sajátmagát utálta nyírni.

Most is ezért érkezett, azonnal leült egy üres helyre. Szárított gombát hozott, azzal fizetett a sörért. Steinhäger kocsmáros kényszeredetten elfogadta, mert senki se mert ellenkezni a fura jövevénnyel, akit elkísértek farkasai is. Konrad Florenz ugyanis harminchárom farkassal élt fent a hegyen. Amikor lejött, a vadállatok lekuporodtak a faluszéli csalitban. Ott vártak rá. Az emberek nem mentek ki a faluból, amíg nem távozott vezérével a falka.

 

Mert a vezér Konrad Florenz volt. Mindegyik állat hallgatott rá, hívó vonyítására előjöttek az erdőből, hogy egyenek a nyers szarvashúsból, amelybe ő harapott először úgy, hogy állán és nyakán végigcsorgott a friss vér. Ő magának kivette a májat, a vesét és a szívet.

Mindezt Pingvinevő Alex mesélte, aki néhanapján ki-kijárt a háborús hőshöz. Szörnyülködve nézte, ahogy a korosodó férfi a hóban hasalva tépi a farkasokkal a húsokat, de az irtózattól gyorsan szeme elé kapta kezét. Aztán szállására kísérte barátját, aki sebtében összetákolt kalibában lakott. A falakat farkasokat ábrázoló, újságokból kivágott képek díszítették. A pókhálós padlásdeszkákról poros nyestprémek, Konrad ruhadarabjai lógtak.

Viselőjük sose mesélt múltjáról. Csupán sejteni lehetett, hogy valami nagy csapás érhette, mert zord arcára kiült a szigor mellé a szomorúság. Csak farkasai között csillantak meg néha barna szemei. Magas, szíjas alakja néha lehajolt a viskó árnyékában. Ilyenkor csak nézte-nézte egyik-másik farkasát. Tekintetét melegen végighordozta a vad egyenes orrán, pofacsontján, széles koponyáján, hegyes fülein, majd végigsimította az állat bozontos szürke hátát, aztán barátságosan meglapogatta oldalán vastag bundáját.

Konrad Florenz a háború utáni hónapokban tűnt fel először a faluban. Senki sem tudta, honnan érkezett. Akkor még sűrű, fekete volt a haja és a szakálla. Azóta arcára mély barázdák ültek ki, bőre megráncosodott, nyaka és karja megtelt sebhellyel.

 

Felállt. Tarisznyájából aszott kezével kitette a szárított gombákat a pultra, elvette a kitöltött sört, a korsóval visszaült Pingvinevő Alex mellé a sarokba. A helyiségben mindenki dermedten nézte asztalát meg a nyitott padlásajtót, amely mögött egy pele fészkelt. A hosszúra nyúlt a csendben a pele hirtelen kaparni kezdett odafent, majd elrohant.  – Bálba igyekszik az agglegény! – jegyezte meg ilyenkor Steinhäger kocsmáros, ezúttal azonban ő is hallgatott. Óvatos mozdulattal egy vödörbe tette a szárított gombákat, és számolni kezdte a többi bevételt. Konrad Florenz kortyolt egyet és várt. Odakint a farkasok néha felvonyítottak, de helyükről nem mozdultak.

Vezérük éppen megigazította derekán a fonott kötelet, amikor belépett az ollóval Erik, a pókerarcú borbély. Köszönt, aztán sietős mozdulattal akasztotta a falból kiálló szegre az apjától örökölt malaclopót. Feltette pápaszemét, kötényt kötött, és Konrad Florenzhez lépett. Ollócsattogás törte meg a feszült csendet. A vezér őszülő haja és szakálla a kocsma padlójára hullt. A szálak beleragadtak a sörfoltokba. Némelyikük a kályhára szállt, szaga metszőbb volt a szivarfüstnél. A bent ülők lesunyták szemeiket. Nem mozdultak. Egyedül Steinhäger kocsmáros pakolászott valamit hátul a polcokon. Kisvártatva elővett egy jókora darab véres hurkát, és kenyeret majszolt mellé, miközben rá-rápillantott az ollóját fürgén csattogtató Erikre.

Esteledett. Odakint egy szán haladt el a nagy télben. Csengőszó hallatszott és a lovak horkanása, majd a bakon subájába burkolózott gazda éneke:

 

Megy a szamár a faluban,

Csak a füle látszik,

Malvin asszony sötét csűrben

 peckével játszik!

 

Senki nem mert elmosolyodni. A csengőhang egyre távolodott, majd végleg elhalkult. Konrad Florenz felállt. Felvette kabátját, nyaka köré tekerte a magával hozott nyestprémet, derekán megszorította a fonott kötelet, és köszönés nélkül távozott. Csak farkasai kísérték a sötétben.

Soha többé nem tért vissza a faluba. Két hónap múlva, amikor kitavaszodni látszott, Pingvinevő Alex kiment hozzá az erdőre. Kalibájához érve rosszat sejtett. Belépett. Ott feküdt bent a férfi, karjai erőtlenül lógtak le szalmával bélelt ágyáról.

– Jó napot, vezér!

– Alex, tudtam, hogy eljössz! Kérni szeretnék tőled valamit. A fejem fölötti polcon egy fémdobozt találsz. Benne egy asszony és a kisfia fényképe. Vissza kell vinned a tömegsírhoz.

A szalonnaőr értetlenül nézett a farkasvezérre. Konrad Florenz erőtlen hangon folytatta:

– Sok évvel ezelőtt történt. Életem legnehezebb napja volt a fronton. Lépésről-lépésre szorultunk vissza az ellenség elől. Szünet nélkül ugattak a fegyverek. Hullák vérétől vöröslött a folyó, mi a parton menekültünk. Egy bokor mögé bújtam. Azt hittem, nem látok jól, amikor pár méterre tőlem ellenséges katona tűnt elő a közeli akácfa mögül. Nem vett észre. Lélegzetvisszafojtva emeltem szememhez a puskám. A lövés eldördült. A katona holtan esett össze. Homlokát fúrta át a golyó. Odakúsztam, átkutattam zsebeit. Ezt a fényképet találtam benne. Az anyja ölén mosolygó gyerek láttán összeszorult a torkom. Bűntudattal raktam zsebre a képet.

– Napokig nem jött álom a szememre. Sok embert megöltem a háborúban. De most megláthattam a halottra váró asszonyt és gyermekét. Azóta vezeklek. Ezért hagytam el az embereket. Ezért tanultam meg a farkasok nyelvét. Nem éreztem jól magam a városokban és falvakban, egyedül az erdő adott némi nyugalmat. Most már erőm fogytán, a farkasok elhagynak. Nem tudom, hány napom maradt hátra. Vidd magaddal a képet, és helyezd a treptowi tömegsír előtti síró anya szobra mellé, az első platánfára…

 

A szalonnaőr három hétig ápolta még Konrad Florenzet a hegyen. Egy márciusi reggelen, amikor benyitott, döbbenten látta, hogy a vezér szemei üvegesen bámulnak a semmibe. Szája enyhén nyitva volt, ráfagyott az egyetlen és utolsó mosoly. Farkasai végleg eltűntek az éjszaka alatt. Konrad cserzett arca barátja könnyét már nem itta be.

Pingvinevő Alex aznap délben útnak indult. Nem tudni, hány napig vándorolt.

 

Abban a pillanatban, amikor felakasztotta a képet a treptowi platánfára, a waldaui erdőben felüvöltött egy farkas…




.: tartalomjegyzék