Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Június
2019 - Május
2019 - április
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2014 - Szeptember
Vaszilij Bogdanov

Emigránsok. B. grófnő

I. NATASA ELTŰNÉSE

 

1.

 

A grófnő az udvar szépe volt,

szőke, karcsú amazon.

Minden reggel kilovagolt.

Vágtatott az András-hídon.

 

Kucsmája alól szabadult

sörénye lángként röpdösött,

amint kerengett hódolói,

hetyke huszártisztek között.

 

2.

 

Itt nem lovagol. Boltokat

jár egyre. Valamit keres.

Őt is keresik valakik:

kereskedő, fiákeres.

 

Hitelezői követik,

de kisujján még felragyog

a karbunkulus gyűrűje.

Mögötte egyre több halott.

 

Gyűrűjét még nem adta el,

de egyre nehezebben él.

Háborús, hazai hírek

szomorítják. Már nem remél.

 

Az ékszerei egyre fogynak.

Kezdeni kéne valamit.

Álmában az András-hídon

egy almásderes felnyerít.

 

3.

 

Tegnap egy állótükörben

önmagával találkozott,

észrevette szeme körül

a lopakodó ráncokat.

 

„Mi van, még nem láttad magad?” –

Elhízott, undok, vén majom

tűnt fel mögötte, kísérője. 

Itten van a nagy alkalom.

 

„Szép vagy, Natasa, csodaszép.

Nem sebezhet meg az idő.

Siess, tudod, vár az estély” –

áradozott a kerítő.

 

De a grófnő nem figyelt rá.

Tükörben nézte önmagát.

Mögötte fényben tündökölt,

szikrázott az üvegvilág.

 

4.

 

„Siess!” – szólt ismét a bankár.

Natasa mélán hallgatott,

arcmása körül a tükörben

fel-feltűntek az angyalok.

 

Hívták. „Az égben is bál van!” –

csalogatták. – Csak rá várnak!

Hirtelen tűnt el a tükörben,

annyit se mondott: „bocsánat!”

 

Azóta senki sem látta,

nem is értik az esetet.

Léggé vált? Elrabolták?

Könnyei fehér fellegek.

 

Ebben az 1915 januárjában írt ciklusban (ami szintén tetszhetett Malevicsnak, hiszen a kötetben gyönyörűen illusztrálta) egy emigráns orosz grófnő hulló életét írja meg dacosan, vonzón, felejthetetlenül. A szép Natasa még számtalan versében feltűnik… Rátalál egyik nagy, a párizsi füzeteken végigvonuló témájára, az orosz emigránsok tragikus sorsára. – Tatjána Bogdanova

 

 

II. NATASA ÉS A TÜKÖR

Egy festmény megjelenítése

 

A grófnő eltűnt a tükörben.

Tükörképével egyesült.

Kérdőjeleket hagyott hátra,

és a dermesztő, jeges űrt.

 

Rajongója, egy vándorpiktor,

tébolyodottan kereste,

s mielőtt tükörbe szállt volna,

utoljára még lefestette.

 

Tükörrel szemben, meztelen,

Natasa önmagát csodálja.

Ezüstös fényben felragyog

melle, hasa, combja, válla.

 

Ágyékának hívogató

háromszöge magát kínálja,

s amiben kora előtt jár,

hittétek volna, borotválja.

 

Mint egy lila orchidea

csalogat táruló szemérme.

Minket néz, kacéran remeg

melle között az aranyérme.

 

Lazán szétvetett lábbal áll.

Csodás nyakszirtjén, tomporán

megtörik a fény, eltéved

türkiz, azúr szembogarán.

 

Jobb kezét most felemeli,

tükörből nézve hívogatja,

utána lép a vándorpiktor,

tébolyodottan simogatja.

 

Léna csodálja a festményt.

„Te jól ismerted Natasát?

Az Andrej barátnője volt…” –

Merengek. Azt az éjszakát,

 

amikor tükörben villódzó

teste holdfényben kitárult,

s az elfuserált karneválon

combja derekam köré zárult,

 

nem mesélhetem el soha,

a hol volt, hol nem volt csodát,

amikor először öleltem,

hajnali fényben Natasát.

 

„De hát megismerted te is” –

idézem fel az éjszakát,

mikor Malevics lerajzolta

a fényben forgó Natasát.

 

Utána szállodába mentünk

és kezdődött az orgia.

„Mi történhetett? – méláz Léna. – 

Miért kellett meghalnia?”

 

Elfordulok a festménytől.

A festett arc mélán megremeg.

„Menjünk – fogom karon Lénát. –

Kerüljük el a tükröket.”

 

A második vers tovább írja, s látomássá nagyítja a gyönyörű Natasa titokzatos eltűnését a tükörben, s amikor a szintén eltűnő vándorpiktor festményét meglátják, varázslatosan elevenedik meg a múlt. „Nem, persze, hogy félt bevallani – mosolyog elnézően Léna nagymama, mikor a vers titkairól faggatom. – Azt hitte, én nem tudtam szenvedélyesen fellángoló, de gyorsan ki is hunyó kapcsolatukról. Különben is a szép Natasáról, a fehérmájú ordasról mindenki tudta, hogy él-hal a csinos fiatal fiúkért…” – Tatjána Bogdanova

 

Bogdán László fordítása




.: tartalomjegyzék