Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Február
2019 - Január
2018 - December
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2014 - Május
Papp Attila Zsolt

Székely Népdalok

A székely népdal és én: kicsit nulladik típusútalálkozásnak tűnhet ez, a kívülállószámára legalábbis, de néha még a bévül állószámára is. Ugyanis én, akit Kolozsváron időnként a székelyek keményfejűségével vádolnak, nem vagyok székely. Azazhogy afféle honosodott: aki ugyan nem született annak, de lélekben kicsit azzávált, a Székelyföldön eltöltött hosszúévek alatt. És aki tudja, életkorából és életformájából fakadóan is, hogy a népdal már nem a természetes, „belülről fakadó”(ön)kifejezési módja, hanem olyasmi, amit újra el kell sajátítania–meg kell tanulnia beszélni önnön zenei anyanyelvén. Kézenfekvőlenne azt mondani, hogy akkor ragadjuk meg a témát a könnyebbik felénél, és közelítsük meg a rockzene felől, hiszen az –mint mondani szokás –korunk népzenéje. Csakhogy én ezt hangzatosan felületes (vagy felületesen hangzatos) párhuzamnak vélem, mert ez a leginkább „személyiség-központú”műfaj, amit valaha kitaláltak, még akkor is, ha –a népdalhoz hasonlóan –gyakorta a „nép egyszerűfiainak”(és persze lányainak) mindennapi örömét és bánatát szólaltatja meg. És álljunk is itt meg egy szóra.

Azaz egy szónál. Ez a szó: a bánat. Ha fellapozom a Székely Könyvtárszékely népdalokat összegyűjtőkötetét –és most lehetne elmélkedni azon, hogy szerencsés-e elválasztani a szöveget a dallamtól vagy fordítva, de a lényegen ez mit sem változtat –, talán a leggyakoribb szó(és az ehhez társulóéletérzés), amelybe beleütközöm, az a bánat. „Túl a vízen van egy malom, / Bánatot őrölnek azon. / Nekem es van egy bánatom, / Átolviszem s lejártatom”–ki ne ismernéezeket a keserűen szép sorokat, tartozzék bármely generációba. A bánat, mert elhagyott a kedves, mert nem hagyott el, de már nem szeret, mert soha nem is szeretett, mert hűtlen lett hozzám, mert hűtlen lettem hozzá, mert a világ lett hűtlen hozzánk, akik nem szerethetjük egymást szabadon; mert nem hallgattam édesanyám szavára, de már késő; mert az ostor mindig a szegény emberen csattan –mert az életben több a bú, mint a derű, mióta világ a világ. Ott lüktetnek ezek a nagy fájdalmak, keserűségek, nekifohászkodások, szerelmek és haragvások azokban a csíki, gyergyói, háromszéki, bukovinai dalokban, amelyeket még nem felejtettünk el teljesen, s ha olvassuk a szövegeiket e könyv lapjain, előderengnek a sorok mögül a dallamok is. És hallgatva, dúdolva ezeket a szomorúan szép dallamokat, morfondírozhatunk azon, hogy egy olyan nép, amely ennyire magára veszi a világ búját-baját, mindig a kelleténél jobban ki van téve a szenvedésnek –de hogy lelke van, az egyszer biztos.

A bánattal pedig úgyis az lesz előbb-utóbb, hogy átalvisszük s lejártatjuk.




.: tartalomjegyzék