Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - December
2019 - November
2019 - Október
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2014 - Június
Pécsi Györgyi

Muszka sándor: Sanyi bá. Székely egypercesek

Egyik kedvencem A székely meg a fia animációs stand up comedy. Ezeréves vicc: a székely meg a fia fát vágnak az erdőben. Viszlát édesapám. Csak nem haza mész? Nem, csak maga felé dől a fa. Aztán fordítva:Viszlát édesapám. Mi az, fiam, csak nem felém dől a fa? Nem, csak megyek hazafelé. És groteszkül:Édesapám, maga felé dől a fa! És köszönni ki fog? Abszurdul: Két fa beszélget. Hát akkor, viszlát! Csak nem haza mész? Nem, jön a székely meg a fia, én meg ledőlök egy kicsit. Még abszurdabbul:Fiam, kivágtam egy fát, mit csináljak belőle? Pálinkát! Hatszor tíz a huszonharmadikon székely meg a fia vágják a fát az erdőben. Fiam, bazmeg, nem férek oda! És persze, bele van keverve még pár székely vicc, up to day szereplőkkel, két faszcibáló buzeránssal, Harry Potterrel meg az etióp esélyegyenlőségi ombudsmannal.

A székely vicc, meg a székely beszéd maga az intellektuális groteszk meg az intellektuális abszurd. A stand up comedy nem a formával, hanem a székely vicc észjárásával játszik. Szituációról szituációra megújul, mindig megtold, hozzátesz valamit, vagy csak tótágast állít, csálén átrendez elemeket. Attól székely, hogy minden helyzetben képes meghökkenteni utánozhatatlanul csavarintmányos észjárásával. És elegáns, ami közönséges lehetne, az is finoman sikamlós. A vicc alapvicc, de a comedy dinamizmussal, tobzódó kreativitással a kortársi világot szólítja meg.

Ez a mérőszalag egyik vége.

A másik vége Göre Gábor bíró buda-pesti tapasztalattyainak a krónikája. A csetlő-botló, mafla, telibe talpas parasztbíró, dohos donkihóte bután rácsodálkozik a világra. Csak csudálkozik, furcsálkodik az elmaradott eszével a megváltozott nájmódi világon, az istennek se érti a saját korát, mindent a megmerevedett szokásaival akar látni, értelmezni, kipróbálni. És még a helyesírás se kenyere, mert noha újsághoz küldi a beszámolóit, kizárólag fonetikusan, kiejtés szerint képes rögzíteni tapasztalatát. Ha az ember elég fáradt, mulathat rajta, a bumfordiságán mulathat, s nem a szellemes kritikáján, amit egyébként bőven megérdemelt volna a sznob, úrhatnám fővárosi népség. Nem csoda, hogy Gárdonyi mester később megpróbálta elsumákolni a szerzőséget, mert hát fordítva sült el a dolog.

Aztán itt van még Háry János, a nagyot mondó, kiszolgált katona. Valami keveset látott a világból, a tapasztalatot tehát megtoldja lódítással. Ugyan hallgatói sem hiszik a groteszkbe és abszurdba hajló meséit, de Háry lódításai a szegény ember vágyott valóságképét és vágyait érzékeltetik. A császári seregben Háry is éppoly lesajnált balfék lehetett, mint Göre Gábor, de a meséiben diadalmasan fölülkerekedik, és ő – és hallgatói – sajnálják le azt a világot, amelynek hasznából mindörökre ki lesznek rekesztve.

S végül itt van Sanyi bá, Muszka Sándor mai székely atyafija. A lesajnált, lerománozott, lebozgorozott székely után divat lett a góbé (hál’ Isten). Fölfedezni, bevezetni, megmutatni az értékeit, vonzóvá tenni sajátos karakterét, s közben az atyafinak aprócska görbe tükröt állítani, mert mintha egy cseppet nagyobb szarvacskája nőtt volna. Sanyi bá tehát egyszerre szeretni és egyszerre nevetni való karakter. Ez eddig nagyon is rendjén volna.

Én nem sokat tudok a székely emberről, de ha efféle, mint Sanyi bá, akkor nekem nemigen tetszik. Mert Sanyi bá legjobban a pálinkát, a sört, a faszt, meg a baszást szereti. A munkát örömest megkerüli, de ha nem sikerül megkerülni, sincs sok köszönet benne. Konfliktushelyzetben a keze hamar eljár, az esze mintha elszegődött volna mellőle. A szája nagy, melldöngető önérzetével a kocsmában meg a pálinkás pohár mellett lehet valaki. Szóval lúzer.

Sanyi bá történeteket mesél – egyperceseket –, afféle kocsmázó, pálinkás-, söröspohár társaságában elhangzott történeteket. Legtöbbször üres kocsmai beszéd („én az embert tisztelem, becsülöm”, a feleségem „lenéz engem, mert ő tanítónő”, „komám, innen el kell menni”) vezeti be és keretezi az egyperceseket, aztán váratlanul egy történetben találjuk magunkat, amit esetleg egy másik, hasonlóan váratlanul előtalált történet követ.

Ilyen „kétanekdotás” egyperces az Énekeltünk s ittuk a finom sört. Sanyi bá Svájcban vendégmunkás, a fájin német traktor tönkre megy a keze alatt, a keresettel a kocsmába mennek duhajkodni, az őket rendre utasítókat megbicskázzák, valahogy hazaérnek, itt is be a kocsmába! A faluban épp Béla bát temetik, hamar csatlakoznak, a tor kemény ivászatba fejlődik, az egyik cimborával a román rendőr veszkődik, erre rendesen elverik: „a román rendőrre egy olyan ősmagyar verést rátettünk, hogy merem állítani, Szeredában Niculaszku ezer lejétt össze nem varrta. Na de münk ezét az egy-két pofé annyi pénzt fizettünk, hogy ha nem egyéb, a nyarat esment Svájcba tőccsük.”  Az olvasó itt arra gondol, hogy hogyan a jóistenbe bízhatnak rájuk bármifajta munkát is Svájcban, s nem arra, hogy milyen belevaló legények!

A Fehérnépecske bugyiharisnyában (Székely Balett) szellemesen indul: Sanyi bá a komájával pityókát árul Vásárhelyen, rájuk szakad két este is, elmennek hát a színházba. Első este balett előadást látnak, Sanyi bá ízes székelységgel a maga világképének rendje szerint látja, meséli el, mi történt a színpadon. A második este operaelőadásba botlanak, a koma elunja, s kimegy húgyozni. De nem találja a budit, ezért a díszletező teremben egy virágvázába „beléhugyozott”, a nézőtéren azonban felismerik, s a két székely cimbora hamar kereket old. „Elég az hozzá, hogy a nagy ijedtségtől a komámnak olyan gyomoridegje lett, hogy Dánfalva előtt a mezőbe egy akkorát szart, hogy a csobánykutyák egy hétig ugatták, azt hitték medvebocs. Aztán hazaértünk, de münk többet színházban azóta se vótunk.” Az első este története bájos, a második nem. Az altesti kifejezések a patetikus, művi finomkodás, kellemkedés erősen ironikus kritikájaként lennének a helyükön, de itt nem kritika a húgyozás, szarás, hanem lapos banalitás csupán, mert nincs felszabadító, katartikus nevetés, és nincs a művi világ megsemmisítése. Ha valaki megsemmisül, akkor az Sanyi bá meg a komája.

Maradjunk a profán altesti kifejezéseknél, amelyek a legtöbb egypercesben előfordulnak. Mindössze egy oldalnyi a Vazul című írás. Vazul kétnapi buszozás után megérkezik Tokajba, nagynénje a fürdőszobába küldi. „Na én béfeküdtem a fürdőkádba, a jó illatos habok közi, s olyan faszverést rendeztem, nagynéném békopogott, azt kérdezte, Vazulka fiam, egyedül vagy-e?” Aztán motorra pattan egy csajjal, s megkérdezi: „baszol-e lelkem? Aszongya igen, na, mondom, még jó, hogy, met hanem itt es hagytalak vóna. Aztán olyat basztunk esküszöm, a fülem kirojtozódott. De erőssen jó söreik vannak” A Laci bá az agyturkásznál mindjárt így kezdődik: „Én magamot nem szégyellem. Mikor a katonabúcsúztatóm vót es, a barátok ittak, táncoltak, én a kazettafont kikapcsoltam, s megmondtam: kettőt fostam, s ha kell, még fosok. S a katonáknál es, ember, fekszem egy este az ágyon, a dormitorba, mondom, úgy kell szarjak, mingyá rosszul leszek.” Kicsit félrement az esze Sanyi bának, az agyturkász helyre billentette, s „most már eljött az idő, kell menjek nyugdíjba, s hogyha megkapom a nyugdíjat, akkor boldog leszek, mert teli leszek érrel, a lábamba vízér, a fejemben agyér, a tököm a földig ér, a faszom meg már semmit sem ér, hát esetleg a nyugdíjam ha még valamit ér.” Az Én itt magiknál többet nem dolgozokban Sanyi bá megunja a mezőt, bányásznak áll: „ott olyan mocsok menet vót, hogy leültem szarni, s a patkányok a tökömet nyalták, mikor felszöktem, s a csákánnyal egyet odabasztam, még a szar es szikrázott […] az asszony otthon bőgött, de én meg se basztam, ember, el is hagyott.” – az idézet egy mélyre szántó szociográfia erős eleme lehetne, de ebben a frenetikus humorúnak szánt anekdotában nincs a helyén, nem készít elő csattanót, egyszerűen csak közönséges.

Pedig a székely egypercesek legnagyobb hozadéka éppen a nyelv, az élő, eleven, eruptív beszélt nyelv. (A könyv CD-mellékletén Muszka Sándor adja elő a történeteket, remekül.) Egyfelől ötletes, elmés szókapcsolatok, pazar szófordulatok, telibe talált képek, roppant kifejező szólások, a csavarintmányos székelyes észjárás végtelen leleményeinek sorozatát mozgósítja Muszka: „akinek tyúkja nincs, meg es ütheti, mégse tojik”; az olcsón vett tehén „tőgyei vénségében úgy meg vannak keményedve, hogy megfejni csak franciakulccsal tudjuk”. Háryjánosos nagyot mondások („nálunk negyvenben olyan meleg vót, hogy a Hargitán a hó megnyüvesedett”), a legújabb jövevényszavak elértései („le van gyengülve az ivórendszerem”), székely viccek, anekdoták, vándortörténetek jellemzik és dúsítják ezt az eleven nyelvet, amelyet – jó ötlettel – fonetikusan rögzített a szerző, így valóban „halljuk” a jellegzetes székelyes nyelvi dallamot is! Másfelől viszont ebben az impozáns nyelvi környezetben (ekkora mennyiségben) kifejezetten szövegidegenek az öncélú vulgáris, altesti kifejezések – magát az embert degradálják ösztönlénnyé.

De mégis, mi hiányzik leginkább Muszka Sándor székely egyperceseinek a történeteiből? A két faszcibáló buzeráns, Harry Potter, az etióp esélyegyenlőségi ombudsman, meg a hatszor tíz a huszonharmadikon székely! Szóval a hozzáadott érték. Muszka kiválóan reprodukálja a szituációs kocsmai beszédet, de csak reprodukál, Sanyi bát pedig visszazárja a maga zárványvilágába. Sanyi bá nem felülemelkedik a világon, mint Háry János, hanem bukdácsol benne, mint Göre Gábor. Az egyperceseket olvasva úgy tűnik, Sanyi bának az esze nincs a helyén – holott a székelynek nagyon is a helyén van, éppen csak másképpen jár, mint a közmagyaré.

Ahogyan A székely meg a fia narrátora mondja: ebből a viccből többet is ki lehetett volna hozni!




.: tartalomjegyzék