Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - December
2019 - November
2019 - Október
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2014 - December
Térey János

Követelnek!

(Részlet A Legkisebb Jégkorszak című regényből)

 

„Tudtad, hogy ha fényt kap a pocakomon át,

Akkor odafordítja a fejét?” „Nem én.”

„Már két és fél kilós.” „Ó.” Ágoston fölállt,

Nagyon finoman megragadta

És fölemelte feleségét. „Ejnye, el ne ejts,

Te őrült – tiltakozott Fruzsina. –

Nyolcadik hónapban vagyok.” „Tudom.

Mostantólszelíden veszlek körül.”

Nem vette a nyakába Fruzsinát,

Mint a légtérzár kezdetén, amikor hazatért

Izlandról. „A bálna, aki lett belőlem,

Mindig éhes.” „Egy kis kagylót kérsz?”

„Nem e-he-tek kagy-lót.” „Se gombát. Bocs,

Tudom, tudom, tudom... Szegény kis Fruzsina,

Éhes vagy, és nem tudsz enni rendesen.

Álmos vagy, és nem tudsz eleget aludni...”

Ágoston lerakta végre a feleségét,

Ugyanolyan finoman, mint ahogy fölemelte.

Már csak bő egy hónap van hátra. Szenved,

Mert bitorolja a testét a vendég.

 

„Találkoztam a Labancz Győzővel.”

„Az meg ki?”, kérdezte minden kíváncsiság nélkül Fruzsina.

„Győző? Az az elszállt fickó – válaszolta Mátrai. –

Tudod, az a vendéglátós cézár... Az éjszakai élet

Ismert alakja, naaaa!” „Ja, megvan! Nem a White Boxból?”

„Talált, azt ő csinálta. De ma nem volt túl jó

Formában, azt kell mondanom. Régebben komoly

Ambíciói voltak. Például csúcsgasztronómia

És egyebek. Nagy nőcsábász is volt...”

„Nőcsábász, mondod te.” „Igenis, drágám!

De ennyire kiégettnek még sohasem láttam.

Rájöttem, ifjúkorában mindenki Hustler,

Hipszter vagy Popsztár szeretne lenni,

Azzá válni, aminek Isten sohasem szánta;

És általában arra józanodik ki, hogy Csakra Hacker,

Gasztroblogger vagy Laptop DJ a neve.

És bár ez egyáltalán nem kevés,

Mégis bele lehet halni”, mondta Mátrai.

„Bele hát”, bólogatott Fruzsina.

 

„Na szóval, én már... a belül hallott dobpergés

Ütemére haladok – folytatta Mátrai. –

És nem bánom, hogy az lettem, ami.”

„Pillanatnyilag munkanélküli.” „Ha az, hát akkor az.

Mégsem közülük fogok nyugdíjba menni... Pedig

Évekig azt hittem.” „Te azt hitted, én meg egész mást.”

„Már mondtam, máshoz reménytelenül nem értek...

Pihenő, pihenő, pihenő, hála az égnek!

Jó, keresek valami szimpatikus állást,

Csak egy évet adj, ameddig kifújom magam.”

„Mondd csak, arégi barátok... jól látom, hogy elmaradtak?

Amióta hazaköltöztél, nemigen jelentkeznek.” „Nemigen.”

„Mióta nem vagy állásban magas helyen.”

„Kivéve Bindert. Havonta beszélünk.

De ő sajnos szinte sohasem ér rá.”

„A Pispek Bertalan, ő gyakran hívogat, nem?”

„De őt meg kerülöm, igazán fárasztó ember.”

„Hát igen... Nem tudják kezelni a helyzetet,

Vagy eddig volt sűrű hazugság minden?”,

Kérdezte Fruzsina. „Nem mindegy?” „De-de-de.”

 

Fruzsina szélesre tárta az erkélyajtót,

Meztelen lábfejével fölkavarta a havat, ami

Ujjairól csak a konyhában olvadt le egészen.

Csípőre tett kézzel megdöntötte

A derekát... „Ajaj, már nem tudok lehajolni

– Panaszolta. – Szerinted nő vagyok még?”

„Miket beszélsz?” „Bocs, de mégis borzalmas,

Hogy az embernek másfélszeresére vastagszik a lába.”

„Persze, szívecském, de az értékes víztől...”

Fruzsinát finoman végigsimogatta a férje,

Miután rácsukta az ajtót erre a korlátok nélküli télre.

 

„Azért van ebben jó is. Aki eddig fapofa volt,

Mísz ruhatáros vagy süket bolti eladó,

A pocakomat látva kinyílik,

Ok nélkül beszélgetést kezdeményez.

Aúú... Amikor még a Blahán laktam,

Az első hó is olyan más volt.

– Egyenesedett föl Fruzsina. – A havazás napján

Lejöttek a hegyről az autók, deres vagy hópúpos

Háttal... Mi meg álltunk a latyakban,

És hogy vágytunk fölmenni azonnal!

Mennyire hiányzott ez a hegyi érzés, pláne nekem,

A nagykovácsi lánynak. Képzelheted,

Hogy megszoktam a hóidillt.”

„Hát most visszakaptad.” „Vissza én!”

„És a Belváros nem hiányzik?” „Nem nagyon.

A védőnő házhoz jön... Más meg ki hiányozna?

Anyám. De ő se Pesten él, hanem falun!

Októberig bejártam a Parlamentbe.

Amikor megmozdult a babánk,

Azt gondoltam, rémisztő, hogy azokon

Az utcákon hordozom a testemet,

A Duna barátságtalanabb oldalán...”

 

Most olyan környéken laktak, ahol eleinte minden

Kimozdulás meglepetésnek bizonyult.

Zöld pöttyös turistaösvényen jártak a közértbe.

Ágoston másfél éve ideköltöztette, mit költöztette,

Menekítette Fruzsinát, ebbe az erdőre néző társasházba.

Erős váltás volt a Blaha Lujza tér után.

Mindketten élvezték saját új-svábhegyiségüket,

Például a Szépkilátás cukrászdát meg a fogaskerekűt,

És azt, hogy a jót roppant könnyű megszokni.

Ahogy Győző mondta, olyan az egész, mint egy kisváros:

Ismeretlenek előre biccentenek az utcán,

S ők a velük született eleganciával válaszolnak.

Megfigyelték, hogy egész más helyzet az erdőben:

A tizenévesek megmosolyogják,

Aki falusiasan előre köszön az ösvényen,

Sőt néha nem is viszonozzák a szavát, levegőnek nézik;

Amikor meg egy kiránduló bekeményít, és néma marad,

Arra rögtön rádörren egy elhaladó apó vagy anyó

Feddő éllel: „Jó napot kívánok!”

 

Szerettek ráismerni a Szent László-templom

Harangszavára, hiszen ott esküdtek.

Tavaly télen imádták

A Bohémélet-díszlet Diana-parki sétányt

Egészséges gesztenyefáival, gázlámpautánzataival

És gombamód szaporodó Betlehemjeivel;

De az tavaly volt, egy kiismerhető évben,

Borzongott bele Mátrai. És most... Más nagyon.

 

Most lett jó köztük minden megint, ez viszont igaz.

Házasságuk első évében Fruzsina,

Ez a visszafogott lány, minden eddiginél fölszabadultabb lett

Az abrosznál, a volánnál, az ágyban, mindenhol.

Ezen a nyáron viszont kölcsönösen

Zokon vették egymástól, hogy átmenetileg

Kihullottak a szerelem állapotából.

Fruzsina az utolsó trimeszterben érzékennyé vált a zajokra,

Sőt túlérzékeny. A férje minden lélegzetvételével,

Pohárcsörgésével és parkettanyikorgatásával idegesítette,

Pedig elég nagy a lakás. Miért most

Csinálja ezt, amikor életbevágóan fontos az alvás?

Nem érti, megőrült? Módszeresen

Szét akarja verni a közös rendszert?

Éjszakára kiküldte a férjét a cigarettaszag miatt,

Aztán visszakönyörögte, mivel nem tud egyedül aludni.

Ha Ágoston ősszel rosszkedvű volt, lehúzta magához őt is.

A mozdulatai, a parfümje: Fruzsina számára

Minden hirtelen lett zavaró.

És most már Ágoston maga is azt gondolta,

Hogy jobban tenné, ha levegővé válna.

És valóban: ilyenkor menekült hazulról,

Cívódás helyett inkább céltalanul járta az erdőt.

 

Fruzsina attól tartott, hogy a stressztől meg a fáradtságtól

Kinyílik a méhszája. Az émely és a gyöngeség,

A stressz és még ki tudja, mi minden ellen

Jót tett neki időnként egy kiskanál szőlőmagolaj.

Arra gondolt, hogyan fog élni,

Ha már nemlesz gyönyörű és fiatal?

Kell majd ugyanígy az ő Ágostonjának,

Ha már nem lesz semmije, csak az a fáklyaként

Égő lelke, mint a fanatikusan szomorú Lana Del Reynek?...

 

Például régebben sose beszéltek pénzről,

Mert pénz az egyszerűen mindig volt, és kész.

Ágoston, ez a diplomatakorában tehetős ember

Tavaly az öccsével megörökölte az anyjuk

Balzac utcai lakását, és vele együtt bizonyos milliókat;

És ő azt hitte naivan, hogy ez évekre aranytartalék.

Hát nem lett az. Elbízta magát. Izland után

Rögtön búcsút intett a Külügynek.

Most munkanélküli. „Csak átmenetileg”

Fruzsina fizetéséből éltek, tartalékokat emésztve föl.

Hivatalos asztalokhoz régen nem járultak már,

Egészen informallévált az életük.

Azonban Ágoston sármja nem veszett el, kipusztíthatatlan:

A feleség szerette látni rojtos ujjú

Pulóverben a világfit, akinek lassacskán

Megint megjött az élethez a kedve:

Hagyta, hogy elhúzódó spleenjében Fruzsina emelje.

 

Régen, ha reggelenként szembejött

Egy osztályvezető vagy egy másodosztályú tanácsos,

Mátrai tudta, mi a dörgés, hova kell tennie őt.

Aki csak szóra emelkedett a minisztériumban,

Annak szerinte a szellem mannája helyett

Száz esetből kilencvenkilencszer

Sületlenségek fröccsentek a szájából.

„Elég időt töltöttem mániákus

Számítók és törtetők között.

Ezeket a konjunktúra-mikiegereket könnyű beárazni...

Mennyi lobogó töredék-tehetség!”

Most nem ismeri ki így a viszonyokat maga körül;

De legalább újra egymásra találtak Fruzsinával,

Hullámaik is elsimultak. Mára legalábbis: béke van.

 

Vacsora közben hallották a rádióban,

Hogy a Kisalföldön félméteres a hó,

Derékmagas dűnék nőnek a Tiszánál is,

Járhatatlanok az utak a hegyekben,

De Baranyában és néhol a Tiszántúlon is.

„Megint mesetél van.” „Meglátod, ez még semmi.”

„Örökké hiányzott az a nyomorult fehérség!”

„Amiben Alaszka valósággal fuldokol”,

Fűzte hozzá készségesen Mátrai.

„Éjjel ugye nem fogsz nagyon zörögni?”

„Nem direkt csinálom.” „Hiszi a piszi.”

Pedig tényleg nem: Mátrai tudta, mit csinál;

És ezek ugyanazok a neszek voltak, mint bármikor.

 

*

 

„Na, kérem...”, csavarta nyaka köré a sálját Mátrai

Másnap, reggeli után. „Mi van, hová készülsz?”

„Sétálni, hová”, mondta rekedten Mátrai.

„Ilyen időben? Inkább még dörzsölgesd a nyakam

A szakálladdal.” „Nem vagyok útban?”

„Most éppen nem.” Mátrai azóta növesztette a szakállát,

Amióta konzul lett Izlandon. Oda passzolt. És lassan Budára is.

„Azelőtt szerettem a hófúvást – mondta az ajtóban. –

Régen nem irritálta a hó a szemem.” „Imádtad,

Hogyha volt nálad esernyő. Imádtad, igen:

Egy dombornyomású és foszforeszkáló képeslapon

– Incselkedett a felesége. – Csók, vigyázz magadra.”

 

Mátrai még a sarokig sem jutott el, amikor elkezdett

Remegni a zsebében a telefonja, Fruzsina

Figyelmeztette: „Megint nem vittél kesztyűt!”

„Basszus, tényleg.” „Visszajössz érte?” „Azt azért nem.”

Legalább a fejhallgatója megvan, oké.

Ágoston kedveli a barangolózenéket a hómezőn,

Például Alphex Twintől a Drukqs-ot

Vagy a Kid A-t a Radioheadtől,

Ezeket szokta kikeresni a telefonján,

És mindig ugyanazt a verset mormolta alájuk:

 

            Látom, szerteszét

A nyárfavatta, mint a kerge hó, száll.

            Hallom víg neszét:

A nagy Pán száz alakban erre kószál!,

 

Dúdolgatta nyári

Dúdolnivalóját télen,

Dalos jókedvében,

Szakadatlan hófúvás közepén. De ácsi!

 

A Normafa után, a Szent Anna-kápolnánál

Az ösvény alján doktor Donner Kálmán jött szembe,

A Szent János kórház sebész főorvosa.

„Kálmánkám, szervusz! Százezer éve...”

„Ja-ja-ja.” De Kálmán láthatóan sietett,

Mintha dehogyis százezer éve...

Nyilvánvalóan kitért a beszélgetés elől.

Egy kurta „Sziá”-val beérte. Mátrai eléggé

Kiakadt ezen, de nem mutatta. Hétvégi barátok voltak,

És évekkel ezelőtt némileg eltávolodtak:

Átfedések nőügyekben, meg hát Ágoston

Külföldi kiküldetése, ezszinte természetes...

„Mi járatban, Kálmán?”„Inspekciós körúton vagyok.”

„Az erdőben?” „Te meg itthon?” „Így alakult.

Izlandon bezárt a bolt.” „Igen? Kár. Majd

Fussunk össze mielőbb, jó? De most sietek.”

„Szaladj, Kálmánkám, te havasi orvos.”

Ismerjük az ilyenmielőbb-eket... 

 

Mátrai most látta először a vadonatúj,

Legyező alakú kápolnát, amelyről annyit tudott,

Hogy az is a közelmúlt nagy

Beruházásainak lendületével épült

(Igaz, a nővérek szerint szigorúan

Csakis adományokból,  és bár maga

Norman Foster tervezte, de ő is grátisz).

Három apró hajó, mint a legyező ágai... Szép.

Ebben a zugban – amikor még létezett olyan, hogy nyár –

Életre hangolta Mátrait a kirándulás,

Ami mindig jelentős endorfin-tobzódással járt,

És üde, növényi életet csöpögtetett belé.

Bár ugyanitt esztelenül robogó

Hegyi bringások is ütköztek folyton

Az andalgó kirándulókkal; sőt az autósokkal is:

Satufék sikolya verte föl a tisztást.

 

Megvannak a nyári hangok a fülében:

Például amikor átzúdult valamelyik kanyarban

A busz a fogaskerekű gépolajtól illatozó

Vagy eső után párolgó sínjein,

Egymás után mindig két gyors döndülés hallatszott.

Kevéssel utána a járat egy csatornafödélen haladt át

– Az akna kávájához csattant a nehéz fém fedlap –,

Ezek voltak a buszra várakozás zajai.

Ugyanott most két méter vastag hó van,

Megalázva, ledöngölve középen.

A megállók mögött pihenő vagy elakadt hóekék.

A hegyvidék néma,

Néma,

Néma,

Néma.

 

Amikor még létezett nyár, pünkösdi vásárt rendeztek,

A svábhegyi templomkertben folyt a bajor sör.

Mátrai rádöbbent, hogy nosztalgiája támad

A Jégkorszak előtti élet után!

Ó, a réteken sárgálló orbáncfű!

Ó, amikor még az esőtlen augusztus

Pörkölt mindent feketére...

 

Odafönt a hegyen őrületes összegekből

Fejlesztették föl a terepet néhány éve.

Ez meglehetős optimizmusra vallott.

És hogy mi a fenének, senki sem értette,

Hiszen akkoriban nem is volt rendes hó évekig,

Extrém meleg januárok követték a langyos decembereket...

De valaki a városházán, úgy látszik,

Jóstehetséggel volt megáldva.

A sípályától nem messze két ugrósánc is épült,

És több sífutópálya a hegyek oldalában.

A nordic walking megszállottjai

Most már kitisztított és kibozótolt

Ösvényeken haladtak előre,

És délceg székelykapukra bukkantak a csomópontokban;

Némelyik nyomvonalon pedig virágzó

Paraszti gazdaságba lehetett botlani.

Határkövek, földmérő jelek, érvénytelen,

Szocializmus korabeli táblák

Maradékai pöttyözték a vidéket,

Emlékeztetve arra, hogy nem olyan rég

Olyan kopott és avult volt errefelé minden.

 

Mert milyen az ember? Ott hagyja nyomát a tájon.

Épít és koptat. Sipkát biggyeszt a hegyek tetejébe,

Kilátót, fából. Betömi a barlangok száját

Lassú vagy sehogyan sem bomló szemetével,

Borongott kedvenc erdőjében Mátrai.

 

És akkor meglátta azt a gyanús férfit

A Svájci lépcső tetejénél.

A múltkori, cowboykalapos fickó volt

Combközépig érő, keki dzsekiben,

Meghökkentően jó, bár női hátizsákkal.

Mérsékeltebben szakadt, mint ő emlékezett.

Hasonló alakokkal ült összegubózva egy padon,

Hasonló obskúrus árnyakkal.

Közöttük ötliteres műanyag kanna

Meg a kavargó hóesésben ázó papírzacskó.

Egyikük dülöngélve állt, és fölnyalábolt

Gallyakat szorongatott a kezében.

A kalapos lesunyta volna a szemét,

De Mátrai leszólította:

„Nem magát csaptam el véletlenül

Tegnap az Istenhegyi úton?” „Hm-hm... Lehet.”

„Bocsánat.” „Én kérek elnézést,

Biztosan én voltam a hibás. De nem emlékszem.”

Mátrai látta, hogy a hófúvásban

Valósággal eljegesedett a szakálla ennek a férfinak,

Harcsabajszáról apró jégcsap csüngött,

És ő nem sodorta le egy ideges mozdulattal,

Láthatóan mindegy volt neki.

Kalapja karimáján megkérgesedett hóréteg,

Kabátja vállán roskadó kupac... De amúgy tisztának tűnt,

És, meglepő, de nem árasztott alkoholszagot,

Sem áporodott bűzt. A lábán rendes,

Magas szárú, fűzős cipő. „Oké, hagyjuk”, mondta neki.

„Viszlát”, vágta rá az. „De segíthetek valamiben?”

„Uram...” „Uram?” „Hagyjon már békében.”

Henrik mutatta, menjen. (Merthát Tompa

Henrik volt az, egykori színikritikus.)

Mátrai csak nézett, küzdött kínzó, karitatív érzéseivel.

Tudta, hogy a fűtésszezon kezdetével

Krónikusan elszaporodtak a fatolvajok a budai hegyekben.

De ezek nem tűntek tolvajoknak;

Ezek valóban fűtenek és kész,

Nem föltételezett volna róluk szívesen

Semmi egyéb turpisságot.

 

*

 

És akkor, nem sokkal a csavargók után,

Egyszer csak megmozdult

Mátrai előtt a deres, pőre bozót.

Azt a pillanatot sohasem fogja elfelejteni.

Olyan hirtelen történt,

Hogy egyszerűen nem maradt ideje megijedni.

Szóval egyszer csak ott voltak.

Mátrai a víztoronynál látta meg a társaságot.

Pontosabban a falkát. Merthogy nem emberek voltak,

Hanem vadállatok. Ott voltak tapintható

Közelségben ezek a nyugodt, bár ijesztő lények:

Egész csorda vaddisznó

Keringett a feldöntött kukák körül.

Ezek szerint lejöttek csoportosan

Egészen ide, az Eötvös úti víztoronyig, gondolta ő.

És ha sikerrel törtek előre idáig,

Akkor készek egészen a Városmajorig,

A kerületi városházáig,

A Körútig, akármeddig jönni!

 

A vadak akadálytalanul nyomultak előre

Az úttestről a kertekbe,

És Mátrai remegő térddel hátrált.

Ahogy ropogott a hó,

Ahogy ropogtak lábuk alatt a deres gallyak,

Az egészen kísérteties volt.

Mondják, némelyik állat ülőlifttel megy le,

Netán deszkán csúszik egészen a Zugligetig...

Ami nyilván hülyeség. Ilyen

Testfölépítéssel hogyan is?!

De hát vannak még vicces emberek.

 

Mátrai látta, hogy végig a világos mellékutcában

Fölszaggatják a drótkerítéseket az éhes vadak,

Csak a földbe ásott, legsűrűbb fonatú kordon

Képes dacolni e kitartó betörőkkel.

Amit csak lehetett, még ősszel tönkretettek.

Imádták a lehullott gyümölcsöket,

És az alacsony fákra kapaszkodva

Még az éretlen almát is lekapkodták,

Konyhai szeméttel beterítve az utcát.

Télre csak a módszeres kutatás maradt nekik.

Szemeteseket szedtek szét,

Dagonyáztak a rohadó komposztban.

Vadászati tilalom van vagy mi,

Gondolta fejcsóválva Mátrai.

 

Lehettek vagy húszan. Egész csorda:

Elöl a vezér, iszonyú komoly kan,

Utána a srácok, tiszteletteljesen,

Öt lépés távolságot tartva,

Egy villa  reflektorának fényénél.

Mátrai látta a csillogó sörtéket.

Milyen nagydarab tud lenni egy ilyen állat!

Micsoda elsöprő tömeg,

Elszabadult hajóágyúnál is

Rettentőbb, mert neki korgó gyomra van!

Lehet vagy kétszáz, kétszázhúsz kilós,

Álló, fekete farokkal megy elöl,

Mögötte cimborái, hívei, ágyasai...

Csigafalók és gilisztazabálók,

Kivillan fehér hasuk, szügyük.

Jönnek. Jönnek. Mégcsak nem is dühösen,

Nem is számonkérően, de azért rettentő célratörően.

Ekkora úr a gyomor? Bizony, ekkora úr.

 

És ahogy a vezér hirtelen megtorpant,

Lehajtva a járdapadkára busa fejét,

Abban volt valami megható.

Ó, fiam, hát sehol egy kívánatos gumó?...

Mátrai tudta, hogy anagyobb disznók

Izmos állkapcsukkal képesek komoly

Sérülést is okozni, akár halálosat.

Előfordul, hogy mondjuk egy udvarló kan

Ráront a sétálóra, s érzéketlenül felökleli...

Leküzdve páni rettegésüket, kaparásznak a patájukkal,

Nyomulnak és csak néznek, vizslatnak, szimatolnak,

Egyre csak néznek apró, elkerekedő szemmel,

            Vizslatnak makacsul, karakánul kérnek,

                        Mit kérnek: követelnek,

                                    Követelnek, KÖVETELNEK!




.: tartalomjegyzék