Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - április
2019 - Március
2019 - Február
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2014 - Szeptember
Vécsei Rita Andrea

Versek

LEVEGŐN SZÁRADÓ PINK GYURMAFEJ

 

Bemész a szobába, az ágya szélére ülsz.

Hallgatod, nézed, eltűröd, ahogy néz téged,

és közben magázod.

Úgy csinálsz, mintha távolság volna köztetek.

Hagyod, hogy megérintsen,

szinte már rokon.

Nagynéni.

 

Eligazítod a szőlőcukrot,

ne vegye észre, hogy vendéged volt.

A lepedőt az ágy alá dobod,

megpaskolod a madarakat a manysi párnákon.

Körülnézel még egyszer mindenütt,

mert pusztán az emberi viszony.

Tapintatból.

 

Vigyáz rád, mint egy jó barát.

Felajánlja, tarts vele, sörfőzde,

kiállítás és a kihagyhatatlan egri minaret.

Unatkozik, kell neki egy társ,

a barátnők kiesnek, szeptember van, tanítás.

Visszautasítani alig lehet.

Kényelmetlen.

 

Csak magyaráz, tényleg, gesztikulál,

kezébe a kezed mintegy véletlen kerül.

Most a súlyos depresszió miatt, amiben vagy,

simogatja tarkónál a hajad.

Tudnia kell, hova mész, és mikor jössz meg,

különben azt hinné, eltűntél.

Nyomtalanul.

 

A kertről nem mersz mesélni, ahol álltál,

kalózruhában, mezítláb.

Hajnalban a lépcső mögött egy kalap billeg,

diót lopni jött az ismerős öreg.

Benyúl a bokrok alá is, ott te vagy,

gyurmából ráncokat gyűrsz, míg gyűjtöget.

Dzsinnfejet.

 

Hétfőn a festőnővel ismertet meg,

nem beszélsz, elsietsz, és énekelsz belül.

Botrány lesz az ügyből, nem bírod tovább,

itt hagyod ezt a kócerájt.

Egy gyereket már elveszített, mondja,

hát veled elveszít még egyet.

Porhintés.

 

NITRO

 

Szűk nadrágban alig bírtam mászni,

arról nem volt szó, hogy az ösvénynek vége,

és előttünk egy fal lesz, függőleges szikla,

elszórva pár kékvirágos inda,

nem kell új utat keresni, ennek vágjunk neki.

 

Kezemről lenyalom vért, az ágat elengedem,

nincs helyette másik, hogy elérjelek,

még tíz centi, muszáj jobb lábról balra váltani,

mészkő porlik, föld pereg, csúsznak a levelek,

a profiknak ezért a játékért éri meg.

 

Mozdulat előtt a félelem, hogy vagy sikerül,

vagy elveszíted, sáros a térded, sikerült,

vállamról a farmerdzseki eltűnt,

a színeket őrjöngve mutatom, nézzed,

az ég égszínkék, a levelek aranypénzek.

 

Körben tömött bokrok, próbáljuk ki,

csak a tölgyig menjünk, ott föl lehet adni,

de találsz egy padot, vékony kis csapást,

tovább kusza, sötét világban elrejtve áll,

mint komor bagolyvár, a torony.

 

Deszkapihenők, cikkcakkos terméskő,

hátat nedvesítő, süket egyedüllét,

egyszerre bűbáj és borzongás, északi mesék,

gyűrjük a szinteket, szaggat a szél,

lépcsőforduló, valaki szembenéz.

 

Akár a díjnyertes borítón a zöldkendős afgán,

nincs más, csak arcából egy szelet,

les rám, én őt lesem, egymáshoz ér a rémület,

eltűnnék innen, mégis felmegyek,

egy lépés az áll, egy a kuporgó test.

 

Karral összefont térdnek dől a műanyagpalack,

nitrohígító, mellette két szatyornyi cucc,

szemmagasságban madárfészek,

BETTIKE, ZOLIKA, korlátba karcolt betűk,

szögletes szív középen, és lent a város.

 

Szikkadt ragasztóból gyúrt rugalmas gömb,

a szaggal együtt egy kép maradt meg,

mi van, ha őt találom így, vagy őt, akit ismerek,

sírni lehet, hogy épp, ahol átvilágít a nap,

volt egy narancs levél, mint a pulóvered.

 

OREGÁNÓSPRÉ

 

Összeomlott a rendszer.

Voltak rá előjelek, belassult minden.

A Brodszkij idézetet húsz perc alatt találta meg.

Amikor épp egy dátumban voltam bizonytalan,

és választ vártam,

akkor adta meg magát végleg.

Elszálltak az ímélcímek,

a jelszavakra nem emlékezett.

Megszűnt a világ.

Csak a lebegés ágy és íróasztal között,

feküdni jobban ment, mint ülni.

Az ágytakaró feldörzsölte a térdemet.

A szoborlány fölém hajolt,

és valami olyasmit súgott,

hogy ebben a pózban a legsúlyosabbak a mellei.

Nekem nincs androidom,

hogy elérjek rajta bárkit.

Víz bugyborékolt a fülem mellett,

lencsét főzött a szomszéd.

A konvektorból visszafújt a szél.

Télen börtönrácsnak tűnik a szúnyogháló.

Szeretted a finn késeket s pipákat,

tusrajzokat csináltál, egy kicsit énekelni tanultál,

szórakoztál velem, igen,

de nem ezt kerestem, hanem a

Mocsarak közt megbúvó falut.

Sétálni szöktem.

Apró csikópaták a száraz levelek,

ahogy rohangáltak a földön.

Almamúmiát szedtem le egy villanyoszlopról.

Otthon föltéptem a nejlont,

először a levegőbe fújtam.

Szellőzetlen hálószobába friss oregánót.

 

Volt egy zacskó régi zsúrkenyér,

szórtam rá az olajból.

Már nem félek gép nélkül élni.




.: tartalomjegyzék