Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - December
2019 - November
2019 - Október
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2014 - Szeptember
Kovács Flóra

A folytatás sikerült

Potozky László nemrég megjelent, Nappá lett lámpafény című novelláskötete beváltotta azokat a reményeket, amelyeket kiemelten a szerző első könyve, az Áradás (Kolozsvár, Erdélyi Híradó Kiadó, Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy, 2011.), az Állomás, éjszaka-kötetben megjelent írása (A sínpár mellől. In Állomás, éjszaka. Szerk. Varga Réka. Kolozsvár, Koinónia, 2011.), illetve az Echinox-antológiában közölt szövege (Éjszakai vizek. In Echinox, Kétnyelvű magyar irodalmi antológia, 2011/2) kapcsán fűzött hozzá az olvasó. A Nappá lett lámpafény esetében (is) fel lehetne sorolni azokat a hatásokat, amelyek Potozkyt érhették. Ezt a fülszöveg meg is teszi („A magyarok közül Tar Sándor és Bodor Ádám, a világirodalomból Ernest Hemingway, Mario Vargas Llosa és Julio Cortázar hatott rá a leginkább”). Mivel jelen esetben egy érett nyelvet magáénak tudó fiatal szerző kötetével van dolgunk, a hatások említése mellett nagyon fontos az ettől való elvonatkoztatás.

Az írás és a rájátszások tematikai szinten is erősen megjelennek a Potozky-kötetben. Leghangsúlyosabban talán a könyv utolsó szövegében figyelhető ez meg, hiszen az Indiánok tankok ellen-novella egy mű vándorlásán, fő vonalait elkészítő szerzőjétől egy másik íróhoz kerülésén keresztül mutatja be a létrehozás és a tulajdonlás kérdéskörét: „A legrosszabb mégis az identitászavar: mert akkor ki is a szerzőm valójában? Az a lángelme, aki megszülte történetem, ahhoz viszont túlságosan hűtlen volt, hogy befejezze? Vagy az a féltehetség, aki görcsölve bár és silányan, de némiképp aktualizált, és megajándékozott utolsó mondatommal? Jobb lett volna tán örökre elfeledett töredék maradni?” (198–199.) A tulajdonlás és kreáció markáns jegyeit szintén vegyíti, azokat a színház időszerkesztésével gazdagítja a címadó írás. A Nappá lett lámpafényben ugyanis a színpadi történéseken belül és kívül levéssel, a színész, sőt a színpadi történések megteremtőjének (a forrásszöveget életével szolgáltató egyénnek) és a nézőnek a pozíciója keveredik oly módon, hogy a színpadi előadások okán a visszatérő ismétlődés, azaz a történet rabságában maradás, így a kényszerű megjelenítés és (újra)írás szerepel. („Léptei alatt megdöndült a színpad, megmarkoltam és lefejtettem karját a lány testéről, ám a lány nem tudott szabadulni, a pretoriánus a hajától fogva rántotta vissza, szabad kezével pedig fia arcába vágott. […] A kard feltűnően könnyűnek tetszett, markolata langyosan simult a tenyerembe, és csak amikor feltápászkodtam, eszmélt rá, hogy apja mit sem sejtve, fegyvertelenül áll vele szemben […] gyakran kapom azon magam, hogy fennhangon gondolkodom, ilyenkor elnémulok, mert úgy érzem, egész seregnyi tekintet követi minden egyes mozdulatom.” 105., 106., 110. [kiemelések az eredeti szövegben]). Az írás önnön ellentétével, a rá való képtelenséggel és a vele egy egységbe emelt életírásra elégtelenséggel, vagyis a halállal tűnik fel a Repülés hazafelé szövegében. Ennek az ellensúlyozásaként olvasható a mesélés játékának könnyedsége a történet szálának sorozatos átadásában a Mi minden fér az esőbe? című novellában: „valaki biztosan megtörölné az ablakot, és unalmában elképzelne egy hányatott sorsú egeret, ami ott lakik szemközt, annak az elhagyott háznak a pincéjében, és mérgezett zabot enne, hogy utána könnyű préda legyen egy elkényeztetett, kiherélt kandúrnak, aminek halála előtt […] és arra gondolna, vajon milyen lehet annak a villamoson rekedt utasnak az arca, aki elképzeli, hogy ő egyedül  áll az ablak mögött, és unalmában mindenféle butaságról fantáziál.” (128.)

Az írás tematikus megmutatkozásának különleges típusát képviseli Az ég szerelme és a Kétezer-négyszázharminchármas. Mindkét novella a hagyomány megszólításának, átírásának, aktualizálásnak tekinthető, azaz mítosznovellának értelmezhető, s az utóbbi szöveg a továbbírás, mítoszteremtés módozatát is sejteti egy-egy új elemével: „Mi egyébért kezdték volna el rebesgetni, hogy ő volt az egyetlen, akinek sikerült megszöknie? Igaz, hogy kissé megkésve, kivégzése harmadnapján, de az adott körülmények között ez akkor sem semmi.” (119.)

A múlt nyomainak továbbírást akadályozásai ugyancsak helyet kapnak a kötetben. A Disznóölés nem egyértelműsítve tárja az olvasó elé a feltételezett bosszút, hiszen nem jelenthető ki biztosan, hogy a fivérek egy disznót temettek-e el vagy egy embert, akin családjuk sorsát torolták meg. A múltat, így annak következményeit hordják, jelenüket és jövőjüket a múlt okán nem képesek írni csak úgy, hogy bosszút követnek el, vagyis a múlt nehezékeit viszik a jelenbe. A Gátépítők balladájában az árvák szintén cipelik árva létük, vagyis múltjuk súlyait, s fel is adják életük írását. Ettől merőben eltérő taktikát választ az Akvárium lakóinak apa alakja. Itt a múlt ugyancsak megbéklyózná/megbéklyózza a jelent, ám a múltban lehetetlennek, a meg-nem-valósulhatónak a megvalósíthatósága, arra törekvés, majd a régen elképzelhetetlen többszörös túllépése megy végbe. Az apának gyermekkorában nem lehetett akváriuma, családapaként ellenben már vehet magának. Az apa az akvárium méreteinek „túlírását” realizálja, hiszen az egész laktér akváriummá válik, így a család az akvárium, vagyis a múlt rabja („Édesapám gyerekkora óta szeretett volna akváriumot, de nagymamám nem engedte. […] otthon szájról olvasunk, ha nagy ritkán mondani akarunk egymásnak valamit. De jobb hallgatni, Öcsit idegesíti, ha beszélni próbálunk. Egyébként egész jól megvagyunk, hagyja, hogy a hínárok között megírjam a leckémet, de utána játszanom kell vele, mert ha nem, mérges lesz. Kergetőzni szeret a legjobban. Menekülnöm kell, mert mindig ő a fogó.” 77., 84.). A rabságot még az Öcsi nevű ragadozóval fokozza a novella.

Potozky László Nappá lett lámpafény című kötetében látható, hogy az írás több aspektusával vált központi elemmé. E kötet egybefűzéseivel, jó szerkesztői döntéssel, remekül rendezte három nagy egységbe a novellákat. A kötet kétségtelen erénye az is, hogy egyetlen írás sem lenne elhagyható belőle, azaz a túlírás nyomát sikerült elkerülni. Potozky László e könyvével ismét bizonyította, hogy munkáira érdemes figyelni.




.: tartalomjegyzék