Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - December
2019 - November
2019 - Október
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2015 - Március
Sántha Attila

Versek

A MISKÁROLÓ

 

Szólt az egyik barátom, nem társulunk-e,

vennénk közösen egy disznót,

levágják, fel is dolgozzák helyben,

így Gidófalvára mentünk családostól.

 

Ott volt egy vénséges-vén bácsi is,

amit tudott, segített,

de az igazság az,

hogy inkább lábatlankodott.

 

S aztán elmondta,

ő már kétszer meg is halt,

de a lánya mindig felélesztette,

nem is tudja, miért.

 

S hogy ki fia lennék,

s hogy Csernátonból vagyok Sántha,

az jó, mert annak idején

onnét járt állatokat miskárolni

egy hatalmas ügyes ember,

talán László, az es Sántha.

 

Hitetlenkedve néztem rá,

emlékszik még a családomra?

Nem véletlenül Lajos?, kérdeztem,

de igen, így van, Lajosúrnak hítták,

jött minden évben kétszer-háromszor,

finom munkát végzett,

soha nem lett bajik az állatoknak.

 

Tudtam, hogy a háború előtt

nagyapám Albert és testvére Lajosúr

felosztották maguk közt a területet,

s így járták Sepsi- és Orbaiszéket

egy-egy beretvaéles bicskával.

 

Hát ha maga ismerte Lajosurat,

akkor azt es tudja biztos,

hogy rossz ember volt,

mondtam kissé nyersen.

 

Én azt nem tudom, fiam,

én csak az igazat mondom ,

hogy hatalmas ügyes ember volt.

 

Ennyiben maradtunk.

 

Aztán egy hétre rá hiába

élesztette már a lánya, meghalt.

Akkor gondolkodtam el, lehet,

csak engem várt,

hogy Lajosúrról ezt elmondja.

 

 

AHOGYAN FÜTYÖRÉSZTEK

 

Arhangelszkben elhalt nagyapám

nagyapja még lóháton járt vizitába:

nekiindult reggel fütyörészve

a hegyeken át, s ebédre már

a lányos háznál volt, Csernátonban.

 

Ez a fütty a családban

aztán sokáig megmaradt,

üknagyapám fia Miklós

olyan cifrán kerekítette,

hogy csendőrnek is bevették.

 

Üknagyapám fia József,

ha rázendített, jobban ment a munka,

a nők bolondultak érte,

s már mentek is a bokrosba.

 

József fia Albert is cifrázta,

igaz, kisebb kedvvel, mint az apja,

és semmiképp sem Arhangelszkben,

ahol a táborban ottmaradt.

 

Albert fia Géza már csak ritkán

gyújtott rá e dalra, csak mikor

anyámat bolondította.

 

Géza fia Albert is fütyörészett,

de aztán elment a kedve,

987-ben átszökött a határon,

sokáig hányóda.

 

 

A SÁNTHA-LÁNYOK

 

Az emlékezetben nevenincs üknagyapám

Mikóújfaluból jött Felsőcsernátonba:

apja egy marék bankót adott neki,

hogy nafiam xxx, ebből aztán gazdálkodj,

s legalább egy leányt küldjél vissza.

 

Ám üknagyapámnak csak fiai

születtek: Miklós és József,

s hogy apja ígéretét betartsa,

József küldte el a lányát, Ámált.

 

Ő aztán hozzáment egy Ferencz nevűhöz,

két gyermekük született,

szépen haladtak.

 

Majd József lánya Ámál húgai is

Váradnak és Pestnek nekivágtak

(ismertem még őket jól,

mikor hazajöttek,

apámékhoz húztak).

 

Isten tudja miért, ha őket láttam,

éreztem, valami bevégeztetett,

és semmi sem kezdődött el.




.: tartalomjegyzék