Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Május
2019 - április
2019 - Március
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2015 - április
Győri László

Versek

A MÉCSLÁNG

Fejted a kecskét, gyűjtötted a szénát,
olajra várt a szemedben a mécsláng,
ahogyan rád a rozsdás répavágó.
Olajra vágyott a szemed, olajra,
időtlen fényre vágyott a szemed,
mint a gyümölcsfa áhít jó talajra,
amikor ősszel földbe ülteted.
Fejődött kecske, állt a lóistálló,
a mécses fénye áztatta a répát,
a kecskét, amely folyton mekegett.
Nézett a szemed és olajra vágyott.
Ez vagy sötéten, ez a te világod.
Olajra vágytál, amely hogyha táplál,
messzebbre juttat ennél a világnál.

RÉGI KÉRDÉS

„Mondd, mit érlel annak a sorsa?” –
kérdezte régen valaki,
hogy ki kérdezte sorról sorra,
ma még mindenki ismeri,
azt is tudja, hogy mit érlelt
ennek a költőnek a sors,
azt érlelte, hogy nagyot vétett
egy este: elvitte a gyors
halál, a vonat alá ugrott,
és meghalt, és nem kérdezett
többé, de mi most is halljuk: „Mondd,
mit érlel...?” Ezek a szavak
ott vannak most is a fülünkben,
még most is el-elhangzanak,
de lassan egyre üresebben,
s nem is gondoljuk komolyan,
hogy ilyet lehetne kérdezni –
ne tedd! A vers ma másra van.
De semmi baj, így van jól, semmi
baj, a költők csak írjanak,
a sors eközben úgyis érlel,
és választ pedig úgyse ad.

ELTŰNÉS

Ha nincs sehol a hosszú tél után
egy drapp, egy bizonyos nyári nadrág,
amelyet gonddal hajtogatott össze,
s rakott el a szekrénybe valahol,
kétségbe esik, hogy elveszett.
Mindent föltúr, a létrára mászik,
fiókot húzkod, bőröndöt nyitogat,
méreg önti el, a düh úgy izzik benne,
hogy napokig ennek a dühnek él.
Kétségbe esik, egyre-egyre azt kérdezi csak:
de hát hol van, de hát hol lehet?
Ha érzelem, hogy harag indul bennünk,
hát ez a düh, ez a kétségbeesés
látni valóan érzelem.
Amíg a nadrág elő nem kerül,
képtelenség csitítani bárhogy, bármivel.
Föl-alá járkál, a helyét nem leli,
újra meg újra a szekrénynek esik.
Mekkora fölnyúlt, kiterjedt érzelem!
Egy bizonyos drapp nyári nadrág
hevesre forralja, dúl-fúl napokig.

Hol van? De hát hol van az a test,
amely női volt, nyarat hordozott?
Egy bizonyos női test hová tűnt?
Egy bizonyos női test hova lett?

VASALÁS

Lábamnál görbe zsinór
Bújik a deszka alól,
Hozza az energiát
Időkön, tereken át.

Azt a régi vasalást,
Mikor anyám keze járt
A vásznon, a lepedőn,
Túl a téren, az időn.

Ha vasalok, ő vasal,
Csakhogy meghalt, itt a baj,
Az a gond, a sír alatt
Szítja már a parazsat.

Mennyit kínlódott szegény,
Mire fölizzott a szén!
Tüdejében a zilált
Levegő halálra vált.

A rég halott folyosón
Lóbált a vén vasalón.
Vasalok, a mozdulat,
Az a régi megmaradt.

Vasalt, vasalt, mángorolt,
Nyújtott, húzott, fölsodort.
A kőlap, ami rajta van,
Végleg kivasalva van.

Múlunk, jön-megy őszre ősz,
S leszek vele egyidős.
Utolérem, lépteink
Raja egy ütemre ring.

Ha vasalok, ő vasal,
Mint anyámé, jár a kar.
Úgy simul a blúz megint,
Ahogy kezétől az ing.

A vas heves, fogy a domb,
Nő a másik oldalon.
Nő az emlék, hegymagas
Árnyékokat húz a vas.
 




.: tartalomjegyzék