Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Július
2019 - Június
2019 - Május
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2015 - Január
Borcsa János

Ferenczes, a magvető

Olvasóként magam is a Ferencz S. István nevű költővel ismerkedtem meg először, rögtön első kötetemegjelenésekor, 1972-ben, minthogy akkor még a könyvterjesztő – mondhatni – tette a dolgát, az olvasónak nem került különösebb erőfeszítésébe, hogy hozzájusson akár egy elsőkötetes szerző – néhány ezres nagyságrendben megjelent – verseskönyvéhez is (a Nyári vándorlások éppenséggel 2800 példányban jelent meg!), mert az még egy falusi, akkor univerzálisnak nevezett üzlet könyvespolcán is megtalálható volt. Azt pedig, hogy a Ferenczes szerzői név hogy született, s ki lenne a „keresztapa”, évekkel később, egy pályatársa által készített kiváló irodalmi portréból, illetve interjúból tudtam meg, mint akit immár az irodalmi jelenségek és folyamatok alaposabb megértése és értelmezése foglalkoztat. Eljött az ideje aztán annak is, hogy kritikusként magam is bejárhattam – nem is egy alkalommal – Ferenczes szövegvilágának egy-egy tartományát, számot adva irodalmi lapokban amaz „utazó” élményeiről és tapasztalatáról.

Most azonban Ferenczes Istvánról, a magvetőről szólnék, aki 1997 derekán engem is megszólított, körlevele – amelyet az akkori Hargita Megyei Önkormányzat első emberével együtt írt alá – postai úton hozzám is eljutott, s minden latolgatást félretéve igyekeztem eleget tenni a benne foglalt megtisztelő felkérésnek, amint erről tanúskodik a Székelyföld induló, tehát irodalom- és kultúrtörténeti jelentőségű számában megjelent közleményem. Azóta közléseim száma – egy gyors magánleltár szerint – elérte a harminchármat, s éppen ez alatt a közel két évtized alatt vált igazán olyan magvetővé Ferenczes István, akinek az a nagy kiváltság, netán boldogság adatott meg, hogy ott arasson, ahol vetett. Komoly székelyföldi magyar kulturális intézményt hozott létre ugyanis, s ezt az építkező ember bölcsességével tette, aki általában úgy tervez, hogy nem téveszti szem elől az utána jövőket. A múltra és a mindenkori lehetőségekre alapoz, de a holnappal szövetkezik. Az akkori ifjú, a rendszerváltás után nagykorúsodott irodalmárokkal hozta létre ezt a tekintélyes fórumot és intézményt, s később, alkalmas időben rájuk is bízta, hogy továbbvigyék és kamatoztassák az örökséget, amit különben átvenni nemcsak öröm, de felelősség is.

Ferenczes kemény arcvonásai, tiszta tekintete és homlokráncai által a családjáért munkálkodó magvető székely embert példázza számomra, aki iránt – ezúttal megvallhatom, lévén hogy ünnepi alkalomból, hetvenedik születése napján szólok – nagy tiszteletet és szeretetet érzek.




.: tartalomjegyzék