Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Augusztus
2019 - Július
2019 - Június
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2015 - Augusztus
Király László

Versek

REPÜLŐ NYÍL

 

Csang Vej levele Pazsgába

 

I.

 

Ne lobbanj haragra, bántó szóra,

ha még most is el-nézem az órát,

el-számítom a perceket s magam.

Ne dühöngj!

 

Eltévesztem az indulás helyét balgán,

veszélybe sodorva a boldog megérkezést.

S ha kitartón rosszul emlékezem is –

ne sisteregj!

 

Láttuk mi már, éltük,

végignézették velünk,

ahogy minden véletlenedik.

Szélhozta hasonlatokra se jutott idő.

 

Ácsorogtunk fényszóró röptereken,

hangszóró pályaudvarokon,

várótermek rendőrkutya-szagában.

 

El is vittek, vissza is hoztak,

mintha csak

amnéziás kompon élnénk

oda-vissza napjaink.

 

Legeslegbelső zsebünk

szív- és lélekmelegébe

bugyoláltunk újszülött verseket.

 

Amire tilos volt reá nézni is –

azt bámultuk boldogan, a vaksötétben.

Miről beszélni tiltott a vasszigor –

arról szólt minden hallgatás.

 

II.

 

Különös álom otthon lenni,

míg körötted idegen nép

vidámkodik bástyáid tövén.

És kitartani.

Hiába!, a valóságok hazug tüköre,

mindig kéznél, mint fizetett szerető, aki

oly hűen követi pillanataid:

világgá megy kedved az újjászületéstől.

Hiába!

Megvetem én e fogható világ

győztes vihogását.

 

Ne lobbanj, kérlek, szállj magadba,

társam,

ha még mindig el is néz minket az óra.

Magas derűd tornyokra tűzni ne feledd,

míg szakadozik, rongyul odalenti

szélviharokban a minden-reggeli

újrafércelt történelem.

 

Láthatod: felhőket avatunk naponta

bajtársi szóval,

egymást mentve átal homokviharon,

hógörgetegen…

 

S örök vagyok, üzenem, mert vár rám

a Te házad.

És örök vagy – vár Reád

a házam, jó tudnod.

 

 

SZELEK SZÁRNYÁN

 

S eljutunk – step by step – a szóviccekig.

Rosszindulattal méregetnek odafönn.

Holott szóvicceink ártatlanok, és hát

némelykor derülni lehet rajtuk.

Rádiónkból se szól naponta Páskándi-dal:

A kongóinál nincs vidámabb hulla.

Akár a kígyó, levedli a bőrét,

S ha lángszóróval mind csak egyre ölnéd,

Ő akkor is csak nyelvet ölt a búra…

Mi fújjuk ezt kínzó lelkiismerettel.

S eljutunk az ártatlan szóviccekig.

 

Emlékeinkben, borúsabb éjeken,

felrémlenek az értelem határán

zsírpárnákkal billegő, hastáncos

mondatviccek.

Ezekről elég sok rosszat elmondhatunk.

Voltak, kik az efféle mondatviccekkel –

hagyjuk azonban…

Hisz máshonnan pöffeteg versviccek,

regényviccek, könyvtárviccek, szónoklatviccek

hangulatát sodorja erre múlt fuvallat.

 

Mérgezett szél, ami nem hagy szabadulni,

s mintha üdvöt várnánk – bizonygatjuk:

eljutottunk a szóviccekig!

Tettünk valamit. Féltek tőlünk.

Derüljetek rajtu(n)k! Rajta!

Utunk egyenes a betűvicc felé. Lenyűgöző.

Azt mondjuk majd: á – és nevetünk.

Így szólunk: bé – s fülig szalad a szánk.

Zsé – és könnyben fuldokló szemmel

szétdűlnek a bandák a röhögéstől.

 

De sok még addig az írni-röhögni való!

Itt van, lám, ez a költemény is:

nem dal – ütembe se, rímbe se száll.

Mint kósza eb – énekelhetetlen.

Dalvicc – eladó, sóvár poétáknak.

Szívhez szól mégis, a kincsem!

Régi időkre emlékeztető!

 

ÁLOMFÉLE A KALONDÁN

Molnos Lajosnak

 

Ezerfelé sirülő évek hágóiról

lélekbontó (kurvanehéz) vissza-visszanézni.

Vasmerevek már a nyakizmok, és

kilőtt golyók füttyögése a fák között.

 

Szapora söprés a konyhában, mint

agyvérzés előtti kulákpadlásokon,

s álmaimban idegenek „zenésítik” ma is

pillangó-derűsen (vagyis beszarva),

szerelmetes munkaeszközeink.

Kaszánk, fejszénk, evezőnk útra kél.

 

Fényes nappal kivezetik sárkánylovaink

tündérudvarunkbúl – sír a fű…

Föld, erdő, kézen-közön csak úgy odalesz.

Mintha falra, égre írva látnám:

A DOLGOZÓK NEVÉBEN MINDÖRÖKRE

Nem tűrnek békén aratni, vetni (szót se!),

erdőt varázsolni, vadast.

Dolgozzunk inkább! – ordítják valahonnan.

–Tevékenykedjünk, compañeros!... (Spanyolul

hallom, mert álom, s hogy mindenki értse.)

            És ön is ott,

            te, a jobbszélen, hol vagy?! Francba

az alamuszi körmöléssel, aranyjános,

nem piszmogunk! Írni akárki tud.

Dolgozz inkább, éjet nappá kapálva –

MINT A NÉP…

 

Süttesse csak ingyen magát a nappal

renyhe, arató… Honvédnótát

fütyörészhet pallér, lomha hentes.

De a dolgozónak álma is a dolgozás!

Vágya s szerelme – tűzhányón s jégtetőn.

 

Tudjuk mi még a régi nótát egynéhenyan…

Felépítjük mi, ha kell, ha mondják.

S leromboljuk  – ha mondják –  irgalmatlanul.

Száll a jövőnk, odaföntről küldik s kidobolják,

minden utcán minden este, nem kell ide

tanító, se pap!

 

Még hogy nehéz visszanézés-térés!…

Az élet, lám, pillát se rebbent.

Örökre izzó fém s viaszérés az isten.

S a nép ugyanúgy pancsol langy vizekben.

 

SORS-JEGYEK

 

I.

(Üzenet)

 

1000 okom elmenni.

1 miatt maradok.

 

II.

(Éltünk java része)

 

Visítanak a harsonák.

Itt mindenki hótt süket.

 

III.

(Búcsú)

 

Hallottam: kerestél –

de én éppen akkor…

 

IV.

(Vass utca)

 

Elbujdostam egyszer régen.

Se hírem, se hamvam.

 

V.

(Régi dal)

Megszólalt a sóváradi nagyharang.

Hózza aztat három deci vadgalamb…

 

VI.

(Páncél)

 

Régi világ. Királyunk

elöl megy a csatába.

 

VII.

(Ostrom)

 

Vonjátok ki a kardokat.

Süssétek el az ágyúkat.

(Egyétek meg a zoknink.)

 

VIII.

(Szulejmán)

 

Lépted sebes,

kardod éles legyen…




.: tartalomjegyzék