Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Május
2019 - április
2019 - Március
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2015 - Június
Sztercey Szabolcs

Versek

TÖRTÉNET

 

Valami előtt majd meg fogunk hajolni, vagy

ketté fogunk törni, szavainkra gombák nőnek,

fogainkat belepi a moha, hátunkból kinőnek

végre a fák, ahogy görnyedünk valami előtt,

bőrünket felváltja a kéreg, szemünkből

apró virágágyak lesznek, az elkövetkező

mozdulataink az erdők súlyát fogják

magukban hordozni, a talp alatt szétroppanó

növény szára lesz az egyetlen tapasztalat, amit

tudnunk kell majd, a fűszálak neszezése lesz

a hangunk, rovarok lépkedése a puha homokban,

igen, ezt fogjuk szeretetnek nevezni, a

ganajtúró kínlódását fogjuk figyelni, és az

lesz a gondolatok puha gördülése, és az lesz

a tudomány, a kancsókában ragadt légy, mint

felfogás és megértés; valami előtt

meg fogunk hajolni, mert ez a valami ki fog jönni,

arcunkból, szájunkból, szemünkből fog ömleni és

elénk fog állni, körmünk alól is ez fog csorogni,

elénk áll és végérvényesen itt lesz, és mi meg

fogunk hajolni előtte, vagy ketté fogunk törni.

 

DÖNTÉS

 

1.

 

Most szeretkeztünk azóta először,

vadul, mint az állatok, széles

mozdulatokkal cibálta le rólam

a ruhát, én is róla, mérhetetlenül

vágytam már bármiféle kielégülésre,

telítettség érzésre, valamire, amire

azt mondhatom őszintén, hogy „jó volt”.

Elég ideig vártunk, úgy gondoltuk,

de amikor a bugyit kezdte leszedni

rólam, valami görcsbe rándított,

mintha egy láthatatlan dolog hirtelen

összeroncsolta volna, nem is a testemet,

hanem úgy, engemet, mindenestől,

persze kívülről ebből sok nem látszott.

„Valami baj van, édesem?”

„Nem, dehogy, semmi, folytassuk”,

mondtam, de közben nem tudtam semmi

másra gondolni, ahogy ott lent

elkezdett mocorogni, csak arra, ahogy

pár héttel ezelőtt a fehérköpenyes

orvos mocorgott ott, csak egy kicsit

más kontextusban, akkor egy pár centi

széles fémcsövet dugott fel nekem, amivel

kiszippantotta a magzatot, „vákuum aspiráció”,

így nevezte, ez a neve ez eljárásnak,

amivel kiürítik a méhet, én közben

elképzeltem, ahogy onnan belülről

minden kifut a fémcsövön keresztül

a kis tartályba, ahogy minden átroncsolódik

belőlem valahova máshova, mint a kagyló,

amikor eldugul és tuszkoljuk le kis

darabokban a morzsát meg a vacsimaradványokat,

hogy ott bent valamiféle üresség marad, a feldugott

fémcső helyén is nagy-nagy tökéletes

üresség, gondoltam egy szeretkezés talán

helyre teszi a dolgokat, de most is,

ahogy belém hatol, szinte nem érzek ott

semmit, pontosabban, a semmit érzem ott,

ezer fasz se fogja ezt feltölteni,

pedig őt most amúgy tényleg szeretem,

ő volt az apa egyébként, de ez most

lényegtelen, ő férfiasan kezeli,

én meg sehogy nem tudom még mindig

kezelni, csak egy apró kontextust tudnék

váltani, csak egy kicsit, istenem,

mondjuk, hogy nem kiporszívóztak belőlem

egy gyereket, mint port a sarokból,

hanem kiporszívóztattam a gyerekemmel

a port a sarokból, büntetésből,

mondjuk, de ez most már mindegy,

csak azt érzem, hogy valami dolog most

hidegen magába szippant engem, átroncsolódok

a valóságból valahova máshova, darabokban

távozom ebből ez egész helyzetből

valahová máshová, igazából azt se tudom,

hogy miért nem tarthattuk meg, de így döntöttünk.

 

2.

 

Én nem tudom, hogy készen álltunk-e rá,

de úgy gondoltuk, hogy igen, hogy

eleget vártunk. Persze én nem voltam

biztos a dologban, de ő határozottan

állította, hogy minden rendben, és

már nekem is elegem volt abból, hogy

hetek óta maszturbálok, tudom, hogy egy

abortusz után ezt nem szabad mondani,

természetesen azt is megértettem,

hogy nem akarta, hogy szeretkezzünk,

mert még túl friss az élmény, hogy

olyan furcsa neki az egész most.

Nekem is az volt, teljesen véletlenül

lett terhes, az óvszer szakadt ki,

nem gondoltuk, hogy baj lehet belőle,

illetve gondoltuk, de reméltük, hogy nem,

aztán egyszer csak szólt, hogy gond van,

és nekem egyből az jutott eszembe, hogy

abortusz, de semmi gondolat nem volt ebben,

csak így, mint egy üreges szó, megjelent

ez a fejemben, és végül is így döntöttünk,

hogy most nem lenne jó, meg minden. És most,

ahogy szeretkezünk, vagyis ahogy próbálunk,

olyan fura minden, tudom, hogy közvetlenül,

de én vagyok az oka az egésznek, az én

spermáim, amik felmentek oda, és elindítottak

benne mindenféle folyamatot, hogy ő csak

általam vált azzá, amivé, nővé, és anyává,

de egy olyan anyává, akinek amputálták valamijét,

vagy őt magát amputálták egy percre a világból,

most már el tudom képzelni, hogy minden abortusz

egy halott angyal. Most meg én érzem magam teljesen

bizonytalanul, ez a szeretkezés is, fura,

mindkettőnk arca mögött ott lebeg az a tonnás

embrió, úgy érzem magam, mint egy nyomorú sperma,

– és nem olyan értelemben, hogy egy kis geci vagyok –,

ami próbál eljutni a magzathoz, valahová,

ebben az egész helyzetben, a helyzet nyirkos és nyálkás

hüvelyén keresztül, valahová a biztonságba,

ahol megtörténik a kontaktus, ahol visszakapom

Őt egy orgazmus erejéig, de valahogy fura az egész,

nem érzem Őt, pedig azt mondja „minden rendben, folytassuk”,

nem tudom miért, de valahogy most

mégis az önkielégítést kívánom.




.: tartalomjegyzék