Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Május
2019 - április
2019 - Március
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2015 - November
Tar Ildikó

Láng a sötétben (színmű)

A Székelyföld folyóirat Márton Áron-pályázatának I. díjas alkotása.

 

Márton Áron legendája

(színmű)   

 

Személyek

 

Márton Áron, erdélyi püspök

Sátán, önmaga, továbbá újságíró, katona, szanitéc és pap alakjában

Petőfi Sándor

Arany János

Mikes Kelemen

Ady Endre

Benedek Elek

Három tündér

Tündér/1.

Tündér/2.

Tündér/3.

Tíz titkos ügynök

Középső titkos ügynök

Bal első titkos ügynök

Bal második titkos ügynök

Jobb első titkos ügynök

Jobb második titkos ügynök

Középső felsőbb ügynök

Bal első felsőbb ügynök

Bal második felsőbb ügynök

Jobb első felsőbb ügynök

Jobb második felsőbb ügynök

Katona

Doktor

Pap

Juliska, Márton Áron ápolónője

 

Kis szobájában utolsó heteit éli az idős, nagybeteg, erdélyi püspök, Márton Áron.

A Sátán – egy újságíró alakjában – azon fáradozik, hogy még időben kiszedje belőle a titkát: Mi az a belső erő, ami minden üldöztetés, kiszolgáltatottság, megalázás, megfélemlítés közepette is megtartotta őt – tanúságtevőként – a hitében?

Kettőjük beszélgetéséből, álmokból, látomásokból elevenedik meg a múlt, mely nemcsak a haldokló püspöké, hanem a háborúk és a trianoni végzés következtében fenyegetett helyzetbe került magyarságé is, és mindazoké, akik mint üldözők és üldözöttek, kiszolgálók és kiszolgáltatottak, a történelem nagyhatalmi mechanizmusainak áldozatként egyaránt odadobottak voltak.

A titok a végére – természetesen - ki is derül, meg nem is. Mert egyrészt sohasem volt titok, másrészt azért, mert a titkok legmélységesebb titka marad örök időkre, mint minden, ami igazán lényeges az ember életében.

I. FELVONÁS

Márton Áron szobája. Jobbra megvetett ágy. Balra asztal, székekkel. Az egyiken a Sátán egy újságíró alakjában. Az idős Márton Áron köntösben belép a baloldali ajtón.

MÁRTON ÁRON (felnyögve) Uram, csak az ágyig segíts eljutnom!

SÁTÁN (felpattan) Segíthetek?

MÁRTON ÁRON (felneszelve) Hogyan? Vagy úgy! Hogy maga még itt van? (hárítva) Megsegít az Isten. (az ágyig megy) Köszönöm neked, Uram!

SÁTÁN (gúnyosan) Ugyan mit köszön a vén szakállasnak?!  A prosztata-rákját?! Szép kis végkielégítés valóban! Nincs ember a földön, ki szebbet-jobbat kívánhatna egy alázattal végzett élet végére, a fináléba. Harsonákat, fanfárokat ide! Márton Áron püspöknek a Jóisten egy szép kis tumort küldött ajándékba! Dádámmm! De hát ugye, ajándék lónak nem nézzük a fogát, még ha mérges is az a fog, és kínosan fájdalmas helyre harapott.

MÁRTON ÁRON Bevallom, abban reménykedtem,hogy míg én odakint vagyok, addig elunja itt magát, és távozik. (nyögve leül)

SÁTÁN Nem mehetek még el.

MÁRTON ÁRON (sóhajt) Szóval nem.

SÁTÁN Nem. Mert izgat a titka. És nem szeretném, ha sírba vinné (közelről nézi), pedig ha jól látom, már fél lábbal benne van!

MÁRTON ÁRON Szóval ez tart itt mellettem, vén kénkő szagú. (legyezi a levegőt) Félreismerhetetlen a parfümöd. Csak tegeződjünk nyugodtan, ahogy régi ismerősök között szokás.

SÁTÁN (zavartan) Ööö… Hogy mit mond? (feladva) Jájjj, Áron, téged soha nem sikerül becsapnom! Pedig tetszik ez az újságíró-álca. Ahogy az összes többi maskarám is.

MÁRTON ÁRON (csendesen) Öreg ember vagyok, elég jól kiismerem már magam a Nagy Maszkabálban. 

SÁTÁN Nos, ránézésre egészen úgy nézel ki, mint bármely más ember, de benned van valamiféle erő. És én ezt (hisztérikusan) nem értem, nem értem és nem értem! (lenyugodva) Talán, ha majd felboncolunk, megtaláljuk esetleg a titkod, hogy mi tartott meg a sok üldöztetés közepette, és miért vettél a védőszárnyaid alá boldog-boldogtalant, nemére, nemzetére, vallására, származására való tekintet nélkül. Ez merőben érthetetlen és kódolhatatlan. De valójában – attól tartok – a boncasztalon se derülne ki semmi. Kénytelen leszel hát elmondani.

MÁRTON ÁRON Nem olyan bonyolult dolog az, amit te titoknak nevezel. (elmosolyodik) Bár neked valószínűleg igen. Ahogy nekem is örök titok marad a gyűlölet eredője, mozgása és célja.

SÁTÁN Ti szentéletűek elég érdekes lények vagytok, megértheted, hogy nem olyan könnyű a lelketeket megérteni. Először úgy véltem, egyszerű a képlet: gyáva vagy, és azért mentél papnak, hogy megmenekülj a frontszolgálattól, érthető, hiszen négyszer is megsebesültél. De te nem vagy gyáva. Láttalak megbilincselve, mezítláb hóban állni, vallatószobákban, magánzárkában, megfélemlítve, oly furmányos-alattomos dolgoknak kitéve, amikhez képest a fronton lenni jóval egyszerűbb képlet. Akkor arra gondoltam: lusta vagy, hisz a kétkezi munkás szerepe se jött be neked sehogy se. Csakhogy Mátyás összes íródeákja nem körmölt annyit, mint egymagadban te, Isten szóbajnoka. Az a rengeteg körlevél, szónoklat és tiltakozó levél a háború, a zsidók elhurcolása és a vallásüldözés ellen! Továbbá arról, hogy a nemzeteknek, népeknek nem egymás ellen, hanem egymást tisztelve és összefogva kellene élniük. Kár, hogy pusztán szavakkal nem lehet megváltani a világot!

MÁRTON ÁRON Soha ne becsüld le a szó erejét. Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige. A szavakkal gyilkolni, ölni és reptetni lehet. A szavaim biztonságot nyújtó lángok a félelmetes sötétben, mert igazság, becsületesség, egyenesség (a Sátán folyamatosan jegyzetel) van bennük, és ilyesmikben nagyon szűkölködünk, amióta világ a világ.

SÁTÁN (ír) Láng a  sö-tét-ben. (félre) Gondolom, ebben az összefüggésben a sötétség énszerénységem lenne. (Áronhoz) Nos, 1938-ban egy beszédedben – semmibe véve a maguk erejéből spontán kibontakozó aktuális folyamatokat - elsőként tiltakoztál a háború ellen.

MÁRTON ÁRON A háború borzalom.

SÁTÁN 1944-ben Kolozsvárott a Szent Mihály templomban mondott szónoklatodban te, egy katolikus püspök a zsidók deportálása ellen emelted fel a hangod. Sőt, pár nap múlva levélben szólítottad fel a miniszterelnököt, a belügyminisztert, a főispáni hivatalt és a rendőrkapitányságot, hogy akadályozzák meg a zsidók elhurcolását. Hát mi dogod volt mindezzel? Miért gondoltad, hogy szabad és illendő neked beleszólni a világot irányító, igazán fontos nagyemberek és folyamatok dolgába?

MÁRTON ÁRON A zsidókat üldözők megszegték a testvériesség, emberségesség isteni parancsát. Kicsiny és nagyobbacska gyermekek, nők, öregek voltak, akiket menekíteni kellett… Ugyan mit vétettek ők, vagy mire lettek volna ők megoldás a szenvedésükkel és a halálukkal?

SÁTÁN (jegyzetel)… halálukkal.(felnéz) Feltűnt nekem az is, hogy egy kommunista – ateista – materialista világrend kellős közepén te arról írtál, hogy az állam vezetői biztosítsák a vallás szabad gyakorlásához való jogot, holott egyértelmű volt, hogy az angyalok ideje lejárt. Tudod, hogy van ez: egyszerűen kimentek a divatból. Mondd, Áron, miért ragaszkodsz elavult, korszerűtlen, ósdi dolgokhoz?

MÁRTON ÁRON Tudom, sosem adod fel, hogy elhitesd velünk, az életünk pusztán sejtek méla zümmögése, és nincs más, csak az anyag. De jó néhányan hiszünk abban, hogy ez nem igaz. Az nem lehet egy ember létezésének értelme, hogy a puszta testét szolgálja, ami majd egy sírban kukacok csemegéjévé válik.

SÁTÁN De hát miért küzdöttél a román görög-katolikus papokért? Még a templomaitokat is kölcsönadtátok nekik, hogy azokban misézni tudjanak!

MÁRTON ÁRON A kérdés: Őrzője vagyok-e testvéremnek? A válasz egyértelműen: igen.

SÁTÁN És miért nem álltál bosszút a téged eláruló papokon? Ez nem normális! Alapvető emberi törvényetek, hogy: akit megsértettek, az bosszút akar állni, és ha teheti, akkor bosszút is áll. Te nem működhetsz teljesen másképp! Nem léphetsz sok százezer éves berögzült mechanizmusok ellenébe!

MÁRTON ÁRON Nem én vagyok az egyetlen a világ történelmében, aki így döntött.

SÁTÁN Csak nem egyre gondolunk?

MÁRTON ÁRON De, valószínűleg Egyre gondolunk. De voltak és lesznek mások is… sokan.

SÁTÁN No, de mi volt mindebből a magánhasznod? Hogy „valaki” legyél? Diadalív, fehér ló és babérkoszorú várományos? A lovat már megkaptad a híveidtől a búcsún mindehhez, nem úgy, mint a názáreti, akinek csak egy vacak szamár jutott! Pápaságra vágytál tán?(szimatolja) Nem, nem … (szimatolja) Szent akarsz te lenni, Áron? No, de most tényleg, becsszóra, nem ez mozgat téged? Nem árulom el senkinek, megígérem. Nos, ehhez jól jönne néminemű csoda, nemdebár, ha már egy jó kis mártírhalál semmiképp nem volt a sorsodban. Pedig tény, hogy én mindent megtettem érte, de hát… Ügyetlenül választottál példaképet magadnak, neki se sikerült ez a vértanúság-dolog. De ez a te savariai Mártonod legalább feltámasztott egy-két halottat és meggyógyított néhány embert. Jobban menedzselte magát, mint te, kimondhatjuk: mindenképp jobb volt a marketingje. Akarod, hogy írjak egynéhány feljegyzést a csodáidról? Azt ugyan ki tudná ellenőrizni, igazak-e vagy se? Főképp pár száz év múlva… (leül, kezében jegyzetfüzettel, tollal várakozóan és készségesen) Nos? Egy-két csodás gyógyítás, és a (kikiáltó módjára) non plusz ultra, az abszolút befutó: a halott-feltámasztás! (kérlelve) Legalább egy, egyetlenegyecske, (mutatja) egy ilyen egészen icurka-picurka.

MÁRTON ÁRON Mennyire jellemző rád ez a lapos, egydimenziós gondolkodás! Valóban nem adhatsz mást, csak mi lényeged. Rengeteg badarságot hordasz itt össze egy füst alatt.

SÁTÁN Hát pedig nem fogod megúszni a dolgot. Ugyanis csak addig félnek tőled, és addig bántanak, amíg élsz. A dicsőséghez elég lesz egy kis meghalás.  Ha látnád a rengeteg festményt, szobrot, amiket majd rólad készítenek! (felemeli az ujját) Még iskolát is elneveznek rólad, Áron! Tanúságtevőnek, Emberkatedrálisnak neveznek. Sőt! Elindítják a szentté avatási eljárásodat. Ez aztán az egyértelmű diadalmenet és posztumusz elégtétel a megaláztatásokért, a börtön szégyenéért!

MÁRTON ÁRON Miféle szégyenről beszélsz? Az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában az üldöztetés és a börtön nem szégyen, hanem dicsőség.

SÁTÁN (elképedve) Dicsőség?! Már hogy lenne az? Micsoda kifacsart gondolkodásmód ez?! Viszont kíváncsivá tettél.  Épp ezért, indítványozom, hogynézzünk utána ennek a résznek a legendáriumodban!

Függöny.

II. FELVONÁS

Egy teremben egy futószalag asztal gyanánt. Mögötte öt feketekabátos, fehér álarcos titkos ügynök. A fejükön adóvevő, piros jelzőfénnyel. Előttük egy-egy hatalmas akta kinyitva. Egy galérián öt ügynök, fehér álarcokban. Távirányítóval az éppen alattuk ülőt irányítják. A fejükön adóvevő, piros fénnyel. A harmadik emeleti vezérlőpulttal vannak összekötve, mely előtt a Sátán ül. Az ügynökök mozgása gépies, ritmusra, gépként dolgoznak. Balra és jobbra egy-egy fehér vetítővászon. Az ügynökök lezárják az előttük levő dossziét, és mind középre adják. Két őr bevezeti a megbilincselt, megviselt Márton Áront.

KÖZÉPSŐ ÜGYNÖK (alig látszik az aktáktól) Márton Áron államellenes tevékenységét megvizsgáltuk. És az ítélet:

BAL ELSŐ ÜGYNÖK Bűnös.

BAL MÁSODIK ÜGYNÖK Bűnös.

JOBB MÁSODIK ÜGYNÖK Bűnös.

JOBB ELSŐ ÜGYNÖK De…

A másik négy teljesen egyszerre felé fordítja a fejét - gépi hangaláfestéssel.

JOBB ELSŐ ÜGYNÖK (lassan feléjük fordul) Csak…éppen…

Felülről induló irányítással  A jobb első ügynök lámpája kialszik, elterül az asztalon. Az őt irányító lámpája kialszik, elterül a galérián. A másik négy visszafordítja a fejét - gépi hang hallatszik.

KÖZÉPSŐ ÜGYNÖK Bűnös. És a büntetése:

BAL ELSŐ ÜGYNÖK Életfogytiglan.

BAL MÁSODIK ÜGYNÖK Életfogytiglan.

JOBB MÁSODIK ÜGYNÖK Keresztfára felszegelni.

A másik három teljesen egyszerre felé fordítja a fejét - gépi hangaláfestéssel.

GÉPHANG (erős villogások a fenti gépben) Rendszerhiba – rendszerhiba – rendszerhiba.

A rendszer leáll. Egy munkás jön, kinyitja a Jobb második ügynök hátát egy csavarkulccsal, kivesz egy alkatrészt, betesz egy másikat. A rendszer újraindul. Munkás ki.

JOBB MÁSODIK ÜGYNÖK Életfogytiglan.

A másik három visszafordítja a fejét - gépi hang hallatszik.

KÖZÉPSŐ ÜGYNÖK  Életfogytiglan.

MÁRTON ÁRON(erős fénycsóvában, a színpad többi része teljesen sötét) Miért üldözöl engemet?

BAL ELSŐ ÜGYNÖK (erős fénycsóvában az arca, leveszi az álarcát, alatta egy másik álarc) Én rettegek. (a fény kihuny)

BAL MÁSODIK ÜGYNÖK (erős fénycsóvában az arca, leveszi az álarcát, alatta egy másik álarc) Én hiszek a rendszerben. (a fény kihuny)

JOBB MÁSODIK ÜGYNÖK (erős fénycsóvában az arca, leveszi az álarcát, alatta egy másik álarc) Féltem a családom, kisgyerekeim vannak. (a fény kihuny)

KÖZÉPSŐ ÜGYNÖK (erős fénycsóvában az arca, leveszi az álarcát, alatta egy másik álarc) Mentem a saját bőrömet. (a fény kihuny)

A galéria második emeletén cikázva ugrik a fény egyik arcról a másikra.

HANGOK (női és férfi) Félek, hiszek, gyáva vagyok, a családom, az apám, a feleségem, a munkám, a testvérem, a rendszer.

MÁRTON ÁRON (fényben, erőteljesebben) Miért üldözöl engem?!

SÁTÁN (hirtelen fényben) Hogy miért? Hát mit tudom én! Valahogy így alakult. Amióta világ a világ mindig vannak üldözők és üldözöttek. Ez a játék lényege. Valamiért csak nem akarjátok megunni, ti híres-neves emberiség, én csak segédkezem, (iróniával körbemutatva) szerény eszközeimmel. Te már olyan soká voltál üldözött, Áron, gyere, legyél egy kicsit üldöző, nézd meg, milyen a túloldalon állni. Gondolom, végtelenül unod már a mindig - mindenkinek - megbocsátó, ájtatos, mindig-mindenkit-szeressetek-gyerekek (látványosan keresztet vet) püspök szerepét. Lássuk be, egyértelműen vesztésre állsz, Áron… (leszalad az emelvényről, a kezében tartott távirányítót a fehér vetítővásznak felé tartva filmet indít el) Te istenbarma, te! Nézd csak!

Két vetítővásznon kezdenek el egyszerre peregni képek.A bal oldalin a terror képei, háború, Hitler, Sztálin, Ceaușescuszónokolnak, koncentrációs táborok rémképei, szennyezett folyók, füstölgő gyárak, éhező, dolgozó gyerekek, atombomba. A jobb oldalon képek Márton Áron életéből, a lelkipásztori tevékenységéről a hívei körében, a fehér lovas kép, szüleivel, gyerekekkel, szép erdélyi tájak - folyamatos pergésben egy-két percen át.

MÁRTON ÁRON Végignézek a történelmen, és borzadok a játékaidtól.

SÁTÁN Pedig a kezdetek még csak a gyerekjáték kategóriába tartoztak. Nekem is bele kellett jönni a dolgokba! Voltak azért jó pillanataim! Egy kis pestisjárvány, spanyolnátha… Gyakorlat teszi a mestert, mondják. Így a XX. században már – mondhatni – igazán fájintos, jó bulikat csaptam! Nem mondhatni rám, hogy még mindig kispályás lennék! (feláll, felemeli a karjait, tánclépésekbe kezd, kissé énekelve) Az a sok szép tömegsír, agyonlövés, a kifinomult fegyverek, a kis japán, ahogy a bőrét húzza maga után a szépet villanó bomba nyomán, besúgórendszerek, lehallgatások, kihallgatások, elhallgatások, elhallgattatások, mindenki remeg, az agyonszennyezett folyók, a szervkereskedelem, (tettetve a rémületet) jaj, hol a gyermekem szeme?! hát csöncsön gyűrű, aranygyűrű, elgurult, kisaranyom, elgurult, egy másik lukba begurult, attól, mert valaki Rilkét olvas, és egy szép nőt szeret, még akár gazember is lehet.

MÁRTON ÁRON Elég!

SÁTÁN Hallotta, asszonyom, mi az auschwitzi divat? Ott az úrinő kopaszra nyírat, és addig nem nyughatik, míg csontsoványra nem alakíttatik és Zyklon-B gázzal párfümözik. Oh, Mon Dieu, micsoda világ, milliónyi halott gyerek a túlvilágon ténfereg, keresi anyukát, de hát valahogy mind füstbe ment, folyókban úszkál, mint tetem, a sok rendetlen szülő mind össze-vissza tekereg. Prostitúció, itt minden eladó, lámpaernyő tetovált bőrből, nézd, hújjjj, a kandalló felett milyen jó lehet. És a kábítószerek, hogy bírd, amit nem lehet.

MÁRTON ÁRON Te istenátka, te! Hogy miért épp ide hajigált az Isten a mi nyakunkba, nem tudom!

SÁTÁN Nono! Nekem is jár valami a létezésből, ez eldöntetett! És én nem tudok létezni másképp, csak az emberi lelkeken át. Sok eset igazolja, hogy ti vagytok az egyetlen lény, amely megkísérthető. Tudod: az erő része vagyok, mely örökké rosszra tör, de örökké jót mível. Megírták. Goethe. Ezt tőle tanultam.

MÁRTON ÁRON Bizony kíváncsi lennék, hogy hogyan értette ezt Goethe! Mert én nem látom, hogy te bármi jót míveltél volna a sok rosszra töréseddel. Csak fájdalom, rettegés, sírás, nyomorúság jár a nyomodban.

SÁTÁN Hohó, te emberléptékkel mérsz! Honnan tudod, hogy végső soron hogyan illeszkedik be a szerepem a nagy egészbe? Nos, de térjünk vissza a lényegre! (újságíróként diktafont szed elő) Téged, Áron, éppen azok árultak el, akikben a legjobban bíztál, akikért éltél, akikért dolgoztál. (félre) Honnan ez a deja vu – érzetem? Mintha ezt már láttam volna a történelem során… (Márton Áron felé) Úgy hallottam, az elárultatás nagyon fájdalmas élmény. Mondanál az utókornak néhány szót erről? (az orra alá nyomja a diktafont)

MÁRTON ÁRON Nem tudták, mit cselekszenek.

SÁTÁN (a diktafonba) Nem tud-ták…Nem tud-ták, mit cse-le-ked-tek?! Jájj, de ismerős ez a mondat! Mondd csak, ti ezt egymásnak adjátok át mentőkötélként évszázadok óta?  Már hogyne tudták volna, mit cselekszenek?! Nagyon is jól tudták. Nekem elhiheted, a gonoszság szagát én ezer mérföldről kiszagolom. Elárultak téged, mert a bőrüket mentették, mert előnyökhöz jutottak. Az a másik, a harminc ezüstpénzes legalább felakasztotta magát az árulás után. De a te elárulóid rezzenéstelen lelkűek. (visszasiet az emelvényre) És én, amióta idő az idő,  ezer alakban mosom kezeim. Legyen hát! (mintha kezet mosna) Bűnös, mit kívánsz szólni az utolsó szó jogán?

MÁRTON ÁRON Nekünk, ma élő embereknek, olykor valóban úgy tűnik, mintha a múló idővel az angyalok szózata is belehullt volna a feledés óceánjába. Hol van az Isten dicsősége? Hol vannak a jóakaratú emberek? És hol van béke a földön? – kérdezgetjük egymástól sápadtan, és őrizzük a hitet, hogy a mennyei Atyának minden ember gyermeke s következőleg az emberek testvérek, és az emberiség egyetlen nagy család, amelyben nincsenek alacsonyrendű és megvetésre ítélhető tagok. Húsvét titkában feltárult és azóta a történelem látóhatára fölött ragyog kiolthatatlan fényben a nagy igazság, hogy a szenvedésnek van értelme és van vége, hogy az utolsó szó nem az erőszakot, hanem az igazságot illeti. Vagyunk néhányan, kik bár viharnak kitett aprócska lángok vagyunk, hitünkkel mégis a szeretet melegét őrizzük. Arra vagyunk hivatva, hogy hitünkkel visszahozzuk Istent a hitetlen világba.

SÁTÁN (mórikálva) Lángocskák, húsvét titka…(lesiet, Márton Áron arcába nyomul) De hát ezek csak mesék ijedt szárazdajkáktól, akik kétségbeesett, síró gyerekeket akarnak elcsendesíteni! Tudod, mi a valóság? Alvó szegek a jéghideg homokban. Plakátmagányban ázó éjjelek. (az őrökhöz) Vigyék ki! Üzzék el Rodostóba! Mantovába! Négyeljék fel! Dobjanak le rá atombombát! Lőjék sírgödörbe! Lincseljék meg! Szegezzék fel a fára!  Kifelé!

Márton Áront az őrök kivezetik.

SÁTÁN (utánuk kiált) Állj! Várjanak! Ne öljék meg! Ez egy istenbarma, ennek a mártírhalál lenne a legnagyobb dicsőség! Nem adjuk meg neki ezt a nagy szívességet, hisz az V.I.P. – jegy lenne neki a mennyországba! (az ügynökökre nézve) Itt van ez a 236 kötet, ez az ötezer akta, ez a 77 ezer lap – és teljesen feleslegesen?! (dobálni kezdi az aktalapokat) Nem derül ki belőlük semmi lényeges?  (felszalad a fenti géphez, és egy mikrofonba belemondja) Mi Márton Áron titka? (a főgép erősen villog)

AZ ÜGYNÖKÖK MIND (forognak, kapkodnak, villognak) Mi a titka? Mi a titok? A titok mi? (a fenti gép kisül, a kis lámpák kialszanak, az ügynökök kifekszenek, a Sátán ütni kezdi a gépet)

Függöny.

III. FELVONÁS 

Márton Áron szobája. A püspök az ágyban fekszik. A Sátán újságíróként az asztalnál ül és ír.

SÁTÁN (hirtelen leáll az írással) Az emberiség szellemi és erkölcsi élete?! Miről beszélsz? Ember, hát megfigyeltek, zaklattak, becsaptak, elárultak! Börtönbe zártak, házi őrizetben tartottak! Hatalmas naivságról teszel tanúbizonyságot! Másrészt viszont tény, hogy te nem törtél meg, meg sem őrültél, ami szerintem legalább elvárható lett volna, mert normális ember az ilyesmibe minimum belepusztul, de legalábbis feladja, és a sebeit nyalogatva elkushad valahová a világ végére. Te viszont – a kiszabadulásod után – egész egyszerűen csak tetted tovább a dolgod, mint annak előtte. Ahogy te reagáltál, az egész egyszerűen kódolhatatlan! Mint egy, mint egy (keresi a megfelelő szót) igen, rendszerhiba!

MÁRTON ÁRON (sóhajt) Nehéz idők jártak mifelénk, de én már öreg vagyok, tőlem már senkinek nem kell tartania. Most már békén hagynak.

SÁTÁN Gondolod? (szimatol, a polc felé megy, keres) Langyos, langyos, (szimatol, és amikor egy a polcon álló kereszthez ér, felkiált) forró!Itt bizony egy poloska van. Aprócska, de annál büdösebb. (tovább szimatol,benyúl az asztal alá, tapogat) És ez itt?  Folytassam?

MÁRTON ÁRON (legyint) Úgy látszik, nagy a szokás hatalma.

SÁTÁN Úgy látszik (felemeli a mutatóujját), hogy öregen és betegen is félelmetes hatalmat képviselsz. Mindenesetre tény, hogy döbbenetes és kiismerhetetlen lény az ember. Akár az életét is feláldozza egy másik lény megmentéséért, megaláztatásokat, kínokat, halált is képes bevállalni a hitéért; és képes kínozni, ölni is, önként, kéjjel akár, nemcsak parancsra. Annyira bátor, hogy az életét sem félti, és annyira fél, hogy ez mások életébe kerül.

MÁRTON ÁRON Az emberekben ott van a jóakarat, csak az a probléma gyökere, hogy éppen mindig azt gondolják jónak, amit ők akarnak. És így aztán ahány ember, annyi jóakarat, és végül ezek a nagyon kiváló jóakaratok elpusztítják egymást a szeretet szent nevében. Végy két embert, és hagyd meg őket pusztán csak embernek mindenféle címke nélkül. Szépen, nyugodtan, csendben, békében eléldegélnek. Ők az új ég, az új föld, az égi Jeruzsálem. Fogj két cetlit, az egyikre ródd fel, hogy pogány, a másikra, hogy keresztény. Ragaszd az egyik ember mellkasára az egyiket, a másikéra a másikat. És figyelj! Látod? Máris egymásnak esnek. És így van ez, amióta létezik az ember. Csak a címkék felirata változik: katolikus, református, görögkeleti, zsidó, magyar, román, szláv, szász, kommunista, szocialista, polgár, Capulet és Montague… (sóhajtva legyint) Micsoda keserű, ferde kórságok ezek! A címkék kalodák, bezáruló keretek. Lehetetlenné teszik a megértést, a felebaráti szeretetet, és helyette szétszórják a gyűlölet magvait a lelkekbe. A legjobb az lenne, ha eldobálnánk a kellékeinket, címkéinket, dogmáinkat. Mert ezek az önhitek a gyűlölet melegágyai. Isteni Mesterünk, az Úr az irgalmas szamaritánus örökszép példázatán mutatta be nekünk, hogy a keresztény szeretet előtt nincsen idegen és rokon, jóbarát és ellenség, elvtárs és ellenfél. Aki felebarátja ellen vét, veszélyezteti a kereszténység kétezer évi munkájának egyik nagy eredményét, az emberek testvériségének a gondolatát. Az imában is ez áll: Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Szép, pontos és követendő gondolat.

SÁTÁN  Naná, csak éppen ezzel a miképpennel van néminemű baj. Mert akit megsértettek, az bosszút akar állni, és ha teheti, fog is. Ha Isten valóban úgy bocsátja meg a vétkeiteket, ahogyan ti is megbocsátotok az ellenetek vétkezőknek, akkor (nevet) többen elég nagy bajban vagytok. Ti, emberek valóban szeretitek a világot eligazító táblákkal ellátni, hogy egyértelmű lehessen, hogy kit kell utálni. Mert utálnotok mindig kell valakit. Mert ettől mintha máris valahogy jobban éreznétek magatokat. A képlet egyszerű: ha a másik az utálatos, akkor én jó vagyok… És én máris dörzsölhetem a tenyerem, ahogy ezt bölcsen mondtad az imént.  Te viszont nem vagy ilyen utálkozó fajta… Ezért nem értelek.

 

MÁRTON ÁRON Nincs titok.  Ha te munkálkodsz, és emiatt a világban sok a baj, a fájdalom, akkor nekem sem marad más út: tennem kell ezek ellen. Így egyenlítődnek ki a dolgok itt e földön. Vannak, akik ölnek, és vannak, akik saját életük árán is menekítenek másokat. Mindenkinek az ég által kijelölt útját kell járnia. Nem is tud más úton járni, csak azon, ami az övé.

SÁTÁN (elgondolkodva) De olykor azért nekem is vannak rossz napjaim. Ami ilyenkor eszembe jut, az még nekem is alig viselhető.

MÁRTON ÁRON Nehéz elhinni, hogy van ilyen.

SÁTÁN Pedig így igaz. Néha az a lehetetlen gondolat nyomakszik belém, hogy valójában én magam nem is létezem. Hogy csak egy toposz vagyok az emberek által ókor óta megírt művekben, egy kép, egy figura, amibe mindent bele tudtok ti, emberek gyömöszölni, minden gonoszságot, amit pedig sehol máshol nem észleltek: csak pontosan önmagatokban. Jól jövök nektek, rám kenhettek mindent, ti meg mossátok kezeiteket. Én meg mint valami Mädchenfür allesállok szolgálatotokra. Arra még nem gondoltál, Áron, hogy talán Isten sincs? Elhiszem én, hogy jól esik szakállas, jó kedélyű bácsinak elgondolni, akihez mint jó apucihoz lehet majd az ölelő karjaiba futni a túlvilágon… ez olyan (keresi a szót) bájos, valóban. (szimatol) Töprengek is, vajon milyen arcvizet használhat a jó öreg úr? No de, komolyra fordítva a szót: mi van akkor, ha mind az ördög, mind az Isten ti magatok vagytok, amúgy alles zusammen. Egyféle vegyülék. És mindenkinél más százalékos eloszlásban, kinek miből jutott több és kiből mit hoz ki az élet. Elhiszem, hogy ezzel nagyon nehéz szembenézni, mert ha ezzel szembenéznétek, akkor egyértelműen vállalnotok kéne minden felelősséget azért, amit itt a földön a természettel és egymással tettetek, tesztek és tenni fogtok.

MÁRTON ÁRON Fáradt vagyok én már ezekhez a mély gondolatokhoz. Most már aludni térek. Felőlem nyugodtan ácsoroghatsz itt, ha nincs jobb dolgod. (nyögdécselve befekszik az ágyba) Legalább addig se tudsz másnak máshol ártani, míg itt lebzselsz. (betakarózik)

SÁTÁN Jáj, ne, soha nem tudhatni - már megbocsáss, kénytelen vagyok őszinte lenni, de tényleg soha nem tudhatni  - a te állapotodban, hogy nem örök álomra hajtod-e a fejed éppen… és még nem oldottad fel a titkodat… mi a te hited sarokköve? Mi tart meg téged életed nehéz pillanataiban? Semmiképp sem lehetsz olyan önző, hogy ezt a csodaszert megtartod magadnak! (alaposan megnézi Márton Áront) Na, ez elaludt. (fölé hajolva, a torkából erős fújó, már-már állati hangot hallatva) Mi a titkod, Márton Áron? Hogyhogy nem adod fel a tanítást, a segítést, az emberekért végzett mentőakciókat, a prédikációkat, a végtelenített körleveket? (megvetően) Ezekért?! Ezekért, akik bántanak, nem szeretnek, nem értenek, és nem is érdemelnek meg? Mi a titkod, ember?  (töprengve) Áron, néha, amikor elképzelem Istent, akkor te jutsz eszembe. Benned nagyon sok van a nem létező Istenből. (megrázza magát) No de, akcióra fel!Az álmok világa a kedvenc terepem. Nézzünk egy kis háborús rémálmot! Jóccakát! (lekapcsolja a lámpát ördögi kacaj, géppuskaropogás, gránátok becsapódása hallatszik)

IV. FELVONÁS 

Sötét. Puskaropogás, gránátok robbanása hallatszik. A színpadon középen szögesdrót, lövészárok. A lövészárokban a fiatal Márton Áron ül, mellette a földön egy puska. A színpad bal oldalán XX. század eleji kávézó részlete, ott ül Ady Endre, teljes sötétben. Sátán jobbról, egyenruhában jön, kezében puska.

SÁTÁN (fedezékbe húzódva, hangosan, mintegy túlkiabálva a zajt) Hallgasd csak, hallgasd, hogy kattog a Nagy Írógép, most írja valósággá a legrémesebb álmaitok! És ti vagytok a billentyűi, Áron! (gúnyosan) Nekem olybá tűnik, hogy valaki itt nem olvasta az Írást: Ne ölj! Öltök bűnöst és bűntelent, mert számotokra térkép e táj és Hölderlin ist nektek unbekannt. Halált írtok itten otthonok falába, testekbe, agyakba lelkekbe. Jut eszembe, Áron, (előhúz egy szétnyitható széket, előveszi a noteszát, tollát és újra újságíró alakban, mintha interjút készítene) hol vannak a fénylő, mosolygó angyalok ilyenkor? (körülnéz) Én valahogy nem látok egyet se! (kinéz a fedezékből, majd gyorsan visszahúzza a fejét) Itt bizony csak lövedékek, gránátok, és emberi testrészek röpülnek a levegőben. De legalább egyértelműen tudható, ki a jó, ki a rossz. A történelemkönyveitek alapján kimondható, hogy az a jó, aki a győztes, nemdebár? A képlet egyszerű: ha elpusztítjuk (lő) a ronda Káin-fattyakat, akkor elpusztul a gonosz, számunkra pedig (újra lő) eljő a földi Jeruzsálem. Lőj hát, te is, mert ha nem ölsz, téged ölnek, barátom. (erősen szorítva Áron arcát) Vagy tán nyuszikaként ingyombingyomtálibetutlibamálibe, anyukád szoknyája alá bújnál máris?

A színpad hátsó részénél hirtelen erős, fehér fénycsóva világít meg egy parasztasszonyt.

MÁRTON ÁRON ÉDESANYJA Fiacskám, lelkem drága napja, Napomnak fénye, rejtőzz a gyémántok fénye mögé, hej, regő-rejtem a források tiszta fenekére, kövek alatt a bogarak közé, ó, rejtsd el magad a frissen sült kenyérben, élj surranva sötét vadmacskaként, menekülj, fuss Mantovába, te szegény, szegény.

MÁRTON ÁRON Ó, drága édesanyám, ugyan hová futhatnék? Az egész világ pokollá vált, és mindenki benne ég.

SÁTÁN Úgy biza! Járkálj, csak halálraítélt! Be vagy a Héttoronyba zárva, és már nem menekülsz. (kezébe nyomja a fegyvert) De addig még te is hozzáírhatsz néhány sort a világhoz, kelj fel és ölj!

MÁRTON ÁRON (továbbra is a fedezékben ülve, hangosan) Anyám, tovább nem ámítom magam, nincsen, ki megsegítsen, nem vált meg semmi szenvedés, nem véd meg semmi isten. (maga elé) Ennél már semmi nem lehet se egyszerűbb, se szörnyebb: lassan megindulnak felém a bibliai szörnyek.

Márton Áron édesanyja felett a fény kihuny. Kimegy.

MÁRTON ÁRON (érzékelve anyja távozását) Jaj, anyám! (arcát kezei közé temetve) Hogyan válhatna ez a világ szeretettel telibbé? 

SÁTÁN (megfogja Márton Áron arcát) Gyanús vagy te nekem, Áron. (lehajol, egészen közelről az arcába néz, majd felhúzza álló helyzetbe) Nem vagy te esetleg… ahh… (megütközik) bárány?

Egy hangos puskalövés. Mártont ebben a pillanatban eltalálják, elájul.

SÁTÁN (megvetően) Hát erről akkor ennyit, te istenbarma, te.  (kimegy)

Katona: (rohanva jön, bevágódik a  fedezékbe, lő, meglátja Mártont, rázza)
No, te, csak nem haltál meg itt nekem?! Hogy az a…! Hé, szanitéc, ide, gyorsan! (senki nem hallja, kúszva távozik, jobbra ki)

Petőfi: (rohanva jön hátulról, ahogy a segesvári csatában utoljára látták) Szörnyű idő, szörnyű idő! S a szörnyüség mindegyre nő.Talán az ég Megesküvék, Hogy a magyart kiirtja.

ARANY JÁNOS (balról jön) Fegyver csörög, haló hörög a nap vértóba száll.... (megölelik egymást Petőfivel)

A színpad bal oldala kivilágosodik. Egy századfordulós kávézóban Ady Endre kávézik, szivarozik.

ADY ENDRE Szegény emberek ölnek és csak ölnek…Fusson, akinek nincs bora! Ez a fekete zongora.

PETŐFI SÁNDOR Tán nem fejeződött be a harcunk a Habsburg ebek ellen?!

ADY ENDRE Sándor öcsém, nagyot fordult a világ, most éppen a németek oldalán harcolnak a magyarok a románok ellen.

PETŐFI SÁNDOR (dühösen) Eburafakó, hát hogyan jutott idáig a mi sorsunk? Életem végén rádöbbentem a harc őrületes voltára és a béke értékére. Mások még mindig nem eszméltek fel erre?  (körülnéz) Miféle háború ez, amit ürge-vájatokból vívnak? 

ADY ENDRE Ez itt a nagy háború. Iszonyú dolgok mostan történűlnek, Népek népekkel egymás ellen gyűlnek, Bűnösök és jók egyként keserűlnek S ember hitei kivált meggyöngűlnek. Itt most vér-folyók partból kitérűlnek, S a Föld lakói dög-halmokba dűlnek…

PETŐFI SÁNDOR (fejét fogja) Uramisten! Régibb üdőkben vitézkedésnek más becsülete volt és a vitéznek.

MIKES KELEMEN (jobbról jön) Láttam a zágoni házam, csupa rom, és láttam Erdélyt, mint véráztatta csatamezőt. Mi tettünk szép Tündérországgal?

ADY ENDRE Nézz körül: az egész világ szőttje kibomlott, ami van, széthull darabokra, minden egész eltörött. 

Mártonra fehér, gyenge fénycsóva vetül

ARANY JÁNOS (ránézve Márton Áronra) No, és ez a szegény gyerek él-e, hal-e?

MIKES KELEMEN Úgy látom, készülődik hozzánk, ideátra. Hát fogadjuk, nagy szeretettel, ahogy illik, atyámfiai.

MÁRTON ÁRON (az erősödő fényben hunyorog, mocorog) Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a jóakaratú embereknek. Hol vagyok? Maguk kicsodák?

MIKES KELEMEN Hogy kik vagyunk? (körülnéz) Amolyan másvilági jólelkek. A corpus mysticum néhány éppen erre járó, helyileg érdekelt tagja. Őrzők vagyunk. A  béke őrzői. Egészen remek társaságba csöppentél, fiam, nyugodj meg. Mondhatni itt sokkal jobb: beszélgetünk, szavalgatunk, elmélkedünk, míg odaát csak a halál hörög.

MÁRTON ÁRON Itt és odaát? Mi történt velem?

ADY ENDRE A fronton vagy, édes fiam, és úgy tűnik, hogy meghaltál, legalábbis erősen afelé tartasz.

MÁRTON ÁRON Mit mond kend? Halál? Hogy én? Jaj, ne. Nem halhatok még meg! Még nem.

MIKES KELEMEN Miért is nem akarsz, te, fiam, belenyugodni Isten akaratába, (felfelé mutat) Istenébe, aki legjobban tudja, hogy mit is kíván mivéllünk tenni, és nekünk nincs más dolgunk, mint abba belenyugodni, még ha vérző szívvel is.

MÁRTON ÁRON Igen, ez az! Isten akarata. Ezért nem halhatok meg! Mert nem ez Isten terve velem.

PETŐFI SÁNDOR Küldetéses ember, ezt már szeretem! (hátba vágja) Tetszel nekem, fiú!

MIKES KELEMEN És mi Isten terve veled, fiam?

MÁRTON ÁRON Beszélnem kell az embereknek valamiről… amit elfelejtettünk… valami nagyon fontosról….

PETŐFI SÁNDOR A szabadságról?

ADY ENDRE A küldetéstudatról?

MIKES KELEMEN A feltétlen hűségről?

ARANY JÁNOS A békéről?

PETŐFI SÁNDOR A szerelemről?

MÁRTON ÁRON … amit majdnem én is elfelejtettem ebben a pokolban, de most megvan, igen, igen: a szeretetről! Arról, hogy nem szabad hagynunk, hogy az egyszerű embereket a nemzeti és felekezeti hovatartozásuk segítségével kijátsszák egymás ellen, hogy végül mészárszékké változzon a haza, hanem inkább legyen olyan hely, ahol az emberek mindenféle megkülönböztetés nélkül gyönyörűen, békében élhetnének egymás mellett.

MIKES KELEMEN Hát ilyesmikről - e földi körülmények között - a papok szoktak beszélni. Meg Jézus Krisztus és az ő szentjei. Nem készültél te papnak véletlenül, fiam?

MÁRTON ÁRON De, most úgy rémlik, hogy igen.

MIKES KELEMEN Akkor mégis mi a csudát keresel itt egy lövészárokban? (a többiekre nézve) Uraim, én amondó vagyok, hogy bizony ráférne a világra, hogy eligazítsák a jó útra! Vissza kéne hát tuszakoljuk valahogy ezt a fénylő lelket ebbe a sebzett testbe, ha még lehet, hogy menjen és tegye a dolgát az élő emberek között!

BENEDEK ELEK (hátulról jön, körülötte három pillangószárnyas tündér) Jól hallom, a szeretetről szóltak itt?

ADY ENDRE Drága Benedek Elek mester, jó, hogy épp erre jár, életre kellene kelteni ezt a kedves, küldetéses fiút, aki a szeretetről szeretne szólni az embereknek.

BENEDEK ELEK A szeretetről? Akkor bizony segítenünk kell! A szeretet az az erő, ami ezt a széteső világot egyben tudja tartani. Gyertek, tündérkéim! (meglátja Mártont) Oh, oh, de hiszen…(közelebb hajol), egészen bizonyos, igen. Uraim, ez a fiatalember nem más, mint a Világügyelő Fiú.

MÁRTON ÁRON Hogy én? Kicsoda?

BENEDEK ELEK (körülnéz) Uraim, pont maguk ne tudnák, hogy a legmélyebb igazságok a mese nyelvén mondhatóak csak el? Tündérek, halljam!

TÜNDÉR/1. Odafenn a fényes égben

TÜNDÉR/2. Arany-atyácskánk mosolyog ránk

TÜNDÉR/3. És Ezüst Boldogasszony karjaiban ringatja az egész teremtett világot

TÜNDÉR/1. Minden szép.

TÜNDÉR/2. Minden jó.

TÜNDÉR/3. Szeretettel teljes.

TÜNDÉR/1. De jaj!

TÜNDÉR/2. Ó, jaj!

TÜNDÉR /3.Ó, Istenem!

TÜNDÉR /1. Ekkor Ármány…

TÜNDÉR /2. Ó, a gaz.

TÜNDÉR /3. Az álnok.

TÜNDÉR /1.Arany Atyácska képét felveszi.

TÜNDÉR/2. És így megy az emberek közé.

TÜNDÉR/3. Őket megtéveszteni.

TÜNDÉR /1.És sikerül ez neki.

TÜNDÉR /3.  Mert az emberek megtéveszthetőek. (mindhárman bólogatnak)

TÜNDÉR /1.És imádni kezdik.

TÜNDÉR /2.  Szépnek mutatja magát, ígéretesnek.

TÜNDÉR/ 3. Pedig ő maga a rút bestia.

TÜNDÉR /1.  És gyűlölet a neve, és háború.

TÜNDÉR /2. És irigység és aljasság.

TÜNDÉR /3. Mást eltipró kivagyiság.

TÜNDÉR /1. Butaság.

TÜNDÉR /2. Tudatlanság.

TÜNDÉR /3. Embertelenség.

TÜNDÉR / 1. Ránk zúduló ordas eszmék.

TÜNDÉR /2. Szólamok, harsogó éljenek.

TÜNDÉR /3. Félelemből tapsoló tenyerek.

TÜNDÉR /1. Dögszag.

TÜNDÉR / 2. Szögesdrót, munkatábor.

TÜNDÉR / 3. Mindenhonnan bűzlik, árad.

TÜNDÉR / 1. És észre sem veszed…

TÜNDÉR / 2. …hogy mikor előtte térdre borultál…

TÜNDÉR / 3.  …már magad is Ármánnyá váltál

TÜNDÉR / 1. És Arany Atyácska ekkor a fényes égben összevonja szemöldökét, és úgy dönt, hogy az elfajzott, vak embert örökre elpusztítja.

TÜNDÉR / 2. De Ezüst Boldogasszony harmatkönnyeket hullat. És ezt mondja:

TÜNDÉR / 3. Ó, hisz gyermek még az ember, csak megtévedt, és most oly riadt.

TÜNDÉR / 1. Ezért aztán - a nagy világbajok idején - Ezüst Anyácska nagy titokban mindig leküldi emberalakban szent fiát, a Világügyelő Fiút, hogy az emberiséget mentse, a viharokban a holnapnak megőrizze. Hogy láng legyen a sötétben.

BENEDEK ELEK (Márton Áronra mutatva) Íme.

TÜNDÉR / 2. Ez

TÜNDÉR / 3. a világ

TÜNDÉR / 1. legigazibb története.

ADY ENDRE De jaj, százszor átkozottak a magyar Messiások, és ő még egészen gyerekecske, és elég vékonka.

BENEDEK ELEK: Ej, Bandi bátyám, hát pont maga ne tudná, hogy éppen az istálló sarkában tengődő, senkinek sem kellő gebe a csodálatos táltosló? Ami igazán lényeges, azt a szívünkkel látjuk meg. De mi a csudát magyarázok én itt, hiszen ezt mi mindnyájan egészen pontosan tudjuk. Mi vagyunk az Őrzők, a béke őrzői. A háború, a gyűlölet mindig nagyon hangos, a béke csendes, nyugodt. De vannak idők, amikor a szeretetnek, a békének hallatni kell a szavát, mert ha nem szól, tán el is felejtik, és az emberek elhiszik, hogy nincs más út, csak a gyűlölet, az ártás, a rettegés útja. No, nézzük, inkább, mit segíthetünk! Tündérek, hozzátok a csodatevő füvet! (a tündérek odaviszik) Megkenjük vele, és hétszerte szebb és erősebb lesz, mint valaha volt. (megkeni, Márton Áronra nagy fény vetül)

ERŐS HANG MINT EGY ZENGZET AZ ÉGBŐL Fiú, az életed ettől a pillanattól az önként vállalt áldozaté. Mert mikor az igazat – a legegyszerűbb igazságot – kimondod, tudnod kell, hogy rögtön lángok gyulladnak fel körülötted: a szenvedély, a számonkérés, a sértettség lángözöne. Aki az igazat mondja, tűztengeren halad át, s helyesen teszi, ha egyfajta azbesztruhába öltözik, máskülönben tüstént elperzselik a lángok. Ez az azbesztruha soha nem lehet más, mint a közönyös kérlelhetetlen nyugalom, a parancs és a szolgálat nyugalma: nem tehetsz mást, így kell cselekedned akkor is, ha elégetnek.

MÁRTON ÁRONUram, ha néped számára még szükséges vagyok, nem utasítom el, vállalom a munkát.

A szereplőket megvilágító fények elalszanak, a színpadról mindenki kimegy Márton Áron kivételével, aki fénycsóvában áll, majd sötét. Lefekszik a lövészárokba. Zseblámpák cikázó fényei. Egy katona és a Sátán szanitéc képében jobbról jön.

KATONA Erre fekszik valahol. (belebotlik Márton Áronba) Itt van, épp itt.

SÁTÁN (leteszi a hordágyat, megvizsgálja) Él, él még, de alig pislákol benne az élet. Tegyük a hordágyra, be kell vigyük, itt semmit sem látok.

Márton Áron, ahogy felemelik, nyög.

SÁTÁN Mintha mondana valamit, nem? Tegye közel a fülét, lehet, hogy ezek az utolsó szavai szegénynek. Majd világítok.

A katona odahajol Márton szájához, hallgatózik.

SÁTÁN Na, mit mond?

KATONA Nem értem, sajnos nem értem.

Függöny.

V. FELVONÁS

Márton Áron szobája. A püspök haldoklik az ágyában fekve, fel-fel nyög. Mellette egy idősebb gondozóasszony, Juliska olykor a püspök homlokát törölgeti egy vizes kendővel, az orvos, egy pap, és a Sátán egy pap képében a székeken ülve.

JULISKA Utolsó óráiban van szegény.

PAP Tudta ő is, hogy közel a vég. Tegnap, még tiszta öntudattal, felvette az utolsó kenetet.

Márton Áron felnyög.

ORVOS Nagyon erős fájdalmai vannak. (a székről felállva az orvosi táskáját nyitja) Adok neki egy kis morfiumot.

JULISKA (az orvoshoz) Kérem, ne tegye. A múlt héten egyszer megsajnáltam, mert láthatóan kibírhatatlan fájdalmai voltak, és minden tilalma ellenére beadtam neki egy kis adagot abból, amit a doktor úr volt kedves itt hagyni szükség esetére. De a püspök úr rájött a turpisságra, mert mindenféle különös víziói, álmai voltak. Így aztán még egyszer nyomatékosította, hogy nem kér morfiumot a fájdalmai csillapítására. Tiszta tudattal élt mindig, és így is kíván távozni. Én tisztelem a püspök úr akaratát, tisztelje meg a doktor úr is. (az orvos becsukja a táskáját és visszaül)

A színpad jobb első sarkában megjelennek Márton Áron szülei erős fehér fényben.

MÁRTON ÁRON Várnak, látom őket… a fényben…

SÁTÁN Kiket lát, Márton atya, kik várják? (Márton Áron nem válaszol, a kezével alig láthatóan int)

SÁTÁN Mintha mondani akarna valamit. Juliska, hajoljon a szájához egészen közel!

Juliska odahajol, Márton Áron suttog valamit, majd meghal.

JULISKA Jaj, édes Istenem! Doktor úr, nézze!

DOKTOR (odamegy, megvizsgálja) Meghalt.

JULISKA (sírva) Már odaát van az Isten kebelén.

PAP (keresztet vet) Nyugodjék békében. 

SÁTÁN (izgatottan) De mit mondott a püspök úr, Juliska, kérem, mit mondott?

Mindenki Juliskára néz.

JULISKA Csak egyetlen szót: Szeretet.

SÁTÁN (hirtelen a színpad bal oldalának előterébe rohan) Szeretet? Hát ez meg mi a franc?!

Sötét. A színpad közepén felgyullad egyetlen láng.

HANG (mintegy az égből) Őrzők, vigyázzatok a strázsán, Az Élet él és élni akar, Nem azért adott annyi szépet, Hogy átvádoljanak most rajta Véres s ostoba feneségek. Oly szomorú embernek lenni S szörnyüek az állat-hős igék S a csillag-szóró éjszakák Ma sem engedik feledtetni Az ember Szépbe-szőtt hitét S akik még vagytok, őrzőn, árván, Őrzők: vigyázzatok a strázsán.

A láng világít a sötétben.




.: tartalomjegyzék