Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Augusztus
2019 - Július
2019 - Június
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2015 - Augusztus
Bodó Márta

Verses feljegyzések egy elmegyógyintézetből

– Cseh Katalin:Napraforgók a kertben –

 

A legkülönbözőbb helyeken születtek már irodalmi jellegű és igényű írások, nem meglepő, hogy most az elmegyógyintézetből/ről kapunk képet. Annál kevésbé meglepő, mert az érzékeny szerző már számtalan olyan témát és helyszínt verselt meg, illetve olyan helyzetben levő embereket mutatott meg, amilyet/akiket kevesen, ritkán. Írt ugyanis a vak gyerekekről, Kolozsvárról és a kolozsváriak számára évtizedeken át látott virágárus bácsiról, és írt a sárkány(ok)ról is.

Új kötete egy látogatás nyomán született: a kolozsborsai elmegyógyintézetben látogatott meg egy gyerekkori ismerőst, s természetesen a rá jellemző módon nem elégedett meg azzal, hogy csak ezt az egy ápoltat beszéltesse s figyelje meg, hanem többekkel szóba elegyedett, s azok az érdeklődést látva feltárulkoztak. Így a szerző belelátott egy zárt világba, amelybe a betegség szorítja az embert, s még az olykor és egyeseknél tünetnek számító pillanatnyi állapotok rejtelmeit is átlátta, megértette a változatos kedélyállapotok kínzását, hiszen a beteg nem mindig öntudatlan és tudatlan, többen nagyon is érzékelik és tudják, hangulatingadozásaik a betegség részei.

Mindezekről, mindezekből született a Napraforgók a kertben című kötet. A címlaphoz és magához a címhez, no meg a kötet illusztrációihoz a kolozsborsai elmegyógyintézet betegei is hozzájárultak, hiszen Forró Ágnes grafikus művészetterápiás foglalkozásain született alkotásokat látunk a kötetben, olyanokat, amelyek közül egyeseket gyermekrajzoknak nézhetünk, mások viszont komoly művészi tehetséget és teljesítményt mutatnak.

A kötet 56 verset tartalmaz, a címeket zárójelbe teszi a szerző, talán a bezártságot sugallva, talán azt is, hogy a betegek maguk is társszerzők. Laikus vagy előítéletes olvasókként afféle „bolondériákat”, értelmetlenségeket, zavaros, kusza gondolatokat, maximum valami szabad ötletek jegyzékét, asszociációs sort várnánk. Ehelyett Cseh Katalin sorsokat, élettörténeteket rajzol meg akár 6-8-10 sorban is. Vágyakat és érzéseket, lemondásokat, beletörődést és próbálkozást. Érzelmeket fogalmaz meg, olyanokat, mint a reménytelen szerelem, a vágy, a félelem, az unalom, a szenvedély, a kívánság,a  hiányérzet, a lemondás, a fohász, a kétség, de az érzelmek és hangulatok nem csak a kifejezetten ilyen címmel ellátott versekben jelennek meg. Hiszen a (Haláleset), a (Meddő várakozás), (A lányom), (A látogatás), a (Szenvedéstörténet) is erős, felkavaró érzelmeket mutat fel, olyanokat, amelyekkel bizony a kinti, napi életben is találkozunk. Ez is jól mutatja, hogy a szerző nemcsak hogy empátiával közelíti meg a témákat és az ábrázolt embereket, hanem rájött valamire, amit talán nekünk, kintieknek, egészségeseknek is jó volna tudatosítani: „feltárult előttem egy szenvedésekkel teli, másabb, de nagyon emberi világ. (...) A maguk kis zárt világában ugyanazt élik át, mint mi a kinti »tágasságban«, csak sokkal töményebb a létérzékelésük.” Azaz ahogyan hétköznapjainkban találkozunk, szenvedünk s megküzdünk mi is a hiábavalóság, a szeretetlenség érzéseivel, ugyanúgy érzékelik ezeket a „bentiek”, s ugyanúgy kínozza őket is. S amit a (Folyamat) című versben leír Cseh Katalin, az akár velünk, bármelyikünkkel is megeshet: „Először bizalmatlan vagy, / aztán egyre gyanakvóbb. / Sebezhető leszel, / s egyszer csak sebzett. / Mindenkiben a barátot keresnéd, / de csak az idegent látod. / Mint cellaajtó csukódik rád / egyedülvalóságod.” De ismerős a (Kívánság) e része is: „Valami finomat szeretnék enni, / mondtam egyszer gyerekkoromban / – senki sem figyelt rám. / Most sem.” Vagy a (Meddő várakozás) néhány gondolata: „Várakozom felsőfokon, / senki sem jön. / S én megszokom?!”

A témák és érzelmek meglepnek és lenyűgöznek, közben pedig szinte elfelejtünk rácsodálkozni néhány igen jól sikerült formai megoldásra, képre, leírásra, pedig a kötetben a látszólagos egyszerűség, együgyűség több ilyet is rejt. Sőt, a téboly és kibillent egyensúly mintha szárnyakat adna és különleges költői képeket kínál. A (Tépelődő)-ben olvassuk: „Az égen szánkáznak a csillagok, / fejemben a gondolatok”; az (Állókép)-ben: „...elvágyódunk innen, / vissza a kinti világba, / a rendes életbe, / a szilárd bizonytalanságból / a puhány bizonyosságba”; a (Remény?)-ben: „Állok a fa alatt, / öntudatra várva, / a gyermek, ki bennem él, / most van halálán.” A kötet a napraforgókkal keretet is teremt: a kötet címét is adó verssel indít, és azokkal is zár a (Kegyelem) című vers első részében, végül a napraforgólétű, magányos betegek angyalokká lesznek, avagy „Angyalfélék családjába tartozunk, / szárnyakat le s föl csatolunk” – mint a (bukott) emberiség egésze különben. Azaz az elmegyógyintézet is egyfajta szimbóluma, leképezése lehet a teljes emberlétnek, azoknak a hétköznapi küzdelmeknek, vágyaknak, csalódásoknak s nyomukban a kisebb-nagyobb összeomlásoknak, megcsúszásoknak, amelyek akárki életét jellemzik. Cseh Katalin kötete, mint a középkori Akárki misztériumjáték, kicsiben, egy elmegyógyintézet falai közé zártan a nagy, tágas, „rendes” világot mutatja, s tükröt tart nekünk, „egészségeseknek”.




.: tartalomjegyzék