Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Szeptember
2019 - Augusztus
2019 - Július
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2015 - Szeptember
Adorjáni Anna

Követési távolság

Becsukod az ajtót. A jobb ülésre teszed a papírokat, bekattintod az övet, egyesbe teszed, gyújtást adsz, rálépsz a gázra, és már indulsz is. A lámpánál a baloldali sávba állsz. Nem haza mész. Mozdul a kezed, amikor zöldre vált. Kuplung, aztán váltasz és indulsz. Melegebbre állítod a fűtést, a rádiót nem kapcsolod be. A következő lámpánál hátradőlsz, bámulod a járda szélén kupacba gyűjtött latyakot. Rád dudálnak és elindulsz. Lépésben haladsz. Melletted száz kerék dolgozza az aszfaltot, kipufogócsövek orgonálnak, egy mentő riogatja az útjában állókat, a zárt ablakon át hallod. Meggyúlnak a fények, nézed az embereket, akik még fel akarnak jutni arra a villamosra. Tömbházak mellett araszolsz, a gyomrukban lift korog, az emberek hazaérnek, és sárga fényben hétköznapi dolgokat tesznek. Még egy lámpa, és elfogynak az autók. Már csak a négy kerék egyenletes sistergését hallod, ahogy váltasz. Hátradőlsz, és kihajtasz a városból.

 

Lekanyarodsz balra, még 33 kilométer. Akár éjszaka is lehetne, olyan sötét van, nedves az aszfalt, fehér a táj, az út mentén pettyesre köpködték az autók. Alig van forgalom, néhány autó halad el melletted elnyújtott sóhajtással. A táblákra írt településnevek nem mondanak mást, mint hogy jó helyen jársz. Idegenül fénylenek, az út jobb- és baloldalán, mintha lélek nem lakna ott. Jelzel, és rákanyarodsz a szerpentinre.

 

Jeges az út, figyelsz. A fákra súlyt rakott a hó. A tekintetedet vezeti az út, az autó engedelmesen halad. Jól vezetsz, a kanyarokban kicsit csípőből is kifordulsz, az ülésen csúszkálnak a papírok. Ránézel a hőmérőre, –7 fok, bent ugyanaz a meleg, csak az illatod lett sűrűbb a levegőben. Az utolsó kanyarban kitisztul a táj, visszanézel, le a fehérségre és leengeded az ablakot. Először a sárhányó sószagát érzed, aztán egy lendülettel betör az ablakon a csípős hideg. A benti megszelídült levegő elbújik előle. Túl sok ez a levegő, könnyezik tőle a szemed, feszíti a tüdődet. 60 km/h-val menekülnek a gondolataid. Lassítasz. Kifagy az idő, és csepeg. A parkoló üres, felhúzod az ablakot, beállsz, megérkeztél. Leállítod a motort, behúzod a kéziféket, kikapcsolod az övet, megfogod a papírokat, az ajkad közé csíped őket, hátulról előrehúzod a kabátod és a táskád. Belebújsz, felhúzod a cipzárt, kinyitod az ajtót. Ahogy a bal lábaddal kilépsz, a tél beleharap.

 

Bezárod a kocsit. Sapkát nem hoztál, felhúzod a kapucnit, a papírok a kezedben. A bódék bezártak, az út szélén elvétve ég egy-két lámpa, mindenfelé világít a hó. Itt még jól látsz, ha eltérsz balra, ott van egy menedékház, ismered az utat. A válladat a füledhez húzod, úgy haladsz előre. Ahol az aszfaltút véget ér, a telefonoddal világítasz. Az ösvény fagyos, nehezen haladsz. Most megpróbálod mellette a hóban. A füledben lüktetnek a lépések, ahogy a lábujjad a megkeményedett cipőhöz ütődik. Az ujjad a telefonra feszül, beleheled a kabát cipzárját, a nyelvedet eltölti a fém íze. Masírozol a hóban, csikorog a talpad alatt. Most a hó alatt jégre lépsz, betöröd. A telefonod messze csúszik a hó fagyos felszínén, ahogy előrebuksz.

 

Nem állsz fel. Nem nyúlsz a telefonodért. Fekszel. Az arcodat a hóba temeted.  Pedig nem estél nagyot. Most a kezeddel tapogatsz, keresgélsz magad körül. Megemeled a fejedet, megtalálod a telefont, elveszed és felállsz. A kétségbeesésed lenyomata ott marad a hóban. Állsz és nézed az utat, amely a menedékház felé vezet. Elfelejtetted visszahúzni a kapucnit. A zsebedbe nyúlsz, kotorászol, majd a kabátod ujjával megtörlöd az orrodat. Zsebre teszed a telefont és belelehelsz a tenyeredbe. A tenyeredből formált tölcsér kihangosítja a lélegzetedet, a kezed azonban alig melegszik. Jó hallgatni, ahogy a levegő ütemesen morajlik. Haladsz tovább, botladozol. Most megérkezel. A teraszon arasznyi hó áll az asztalokon érintetlenül. Az emeleti ablakok sötétek.

 

Kedvesek, de nem számítottak ma vendégre, a televíziót sem halkítják le, miközben szobát kérsz. Csak kétágyas van, mondják. Te egyedül vagy. Az ujjad közé csíped a papírokat, a tenyeredben a kulcs. Recseg a lépcső a talpad alatt, a recepciós pult előtt két vizes folt maradt utánad. Nincs szezon, más vendég nincs a házban. Az ajtó előtt az ujjad megmerevedik, a kulcs leesik, leejtetted. Leguggolsz, felveszed, kinyitod, és betolod az ajtót. A földre ereszkedsz, melletted a táskád, a papírok. Nem állsz fel, nem gyújtasz villanyt. Elfáradtál, a saját súlyod fekszik rajtad a padlón. Nem mozdulsz.

 

Most lerugdosod a cipődet. Átnedvesítette a harisnyádat. Lehúzod, és felállsz. A sötétben is tudod, hol a fürdőszoba, odamész, villanyt gyújtasz és megengeded a csapot. A kád peremére ülsz, a mutatóujjadat a vízbe tartod. Égeti a víz. Bedugod a lefolyót és kimész. Leoldod a szoknyádat. A földre engeded a kabátodat a táskád mellé. Leguggolsz, összehajtod a papírokat, kipattintod a táskád, és beleteszed őket. Kikapcsolod a melltartódat, felnyúlsz a pulóvered ujján, kibújtatod a pántból a karod, a pulóver másik ujján kihúzod, és a földre dobod. A fürdőszobába mész, félig van a kád, a jobb kezedet a vízbe engeded. Jó a víz.

 

A ruháid a törölközőszárítón, meztelenül ülsz a vécén, az arcod a tenyeredbe hajtod. Megtelt a kád, leengeded a hajadat, belelépsz. Most a vízbe ereszkedsz, kicsit meghajlítod a lábadat, hogy tarkóig belecsúszhass. Kinyújtod a kezed. Figyeled, ahogy a pulzusod belelüktet a vízbe. Még lennebb csúszol. Most alulról nézed a víz színét és rám gondolsz. Beágyazódtam. Vagyok. Még csak néhány sejt, de a lelkem már nehezebb a tollúnál. Betöri a jeget, kiszorítja a vizet. Nem mozdulsz. A szomorúságod kirajzolódik a víz színére. Fekszel. A halántékodban érzed, ahogy dolgozik a szíved.

 

Elég volt, felemelkedsz. Zihálsz, a levegő elakad az ínyeden, nem jön, csak valami édes íz szivárog a nyelved alá. Magad köré tekered a törölközőt, és az ablakhoz sietsz. Tágra nyitod, a párkányra támaszkodsz és megpróbálsz lélegezni. A hideg levegőtől köhögsz, amikor az ágy felé hátrálsz. Leülsz. Nem akarsz maradni. Nem így. A kabátodért nyúlsz, és kihúzod a zsebéből a telefont. Kioldod, megnyomod a hívógombot és a füledhez emeled. Kicseng. A sípszó után nem hagysz üzenetet. Ha itt maradsz éjszakára, be kell csuknod az ablakot.




.: tartalomjegyzék