Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Május
2019 - április
2019 - Március
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2016 - Január
Fekete Vince

Soha már! Juhász Ferenc halálára

Mélyet szívtunk volna akkor a friss, hegyi levegőből, majd nagyon lassan, komótosan lépegetve, tekintetünkkel végigjártuk volna a poros, dombra kapaszkodó, keskeny utcácskákat, a szélesebb, dűlőútszerű emelkedőket, a borvízforrást, a falu fölötti kicsi fenyves környékét, a valamikori helyszíneket egy másik, ugyancsak mezítláb a porban szaladgáló gyermekkor terepén, megálltunk volna, körbehordoztuk volna  tekintetünket, és hagytuk, engedtük volna, hogy az „őszbe hanyatló aranysárga tenyészet”, a  tarka, domb ölében elnyugvó vidék magába szippantsa, elnyelje, beigya testünk – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

 

Mutogattam volna Neked: az ott az udvar, az ott a kert, az ott a falu, azok pedig a környező hegyek, erdők, s hogy felül, nézd csak, felül csupán egy zsebkendőnyi szürke égdarab, jártunk volna a behajló fák között, ahol a lehelettel érinteni lehet az almákat, majd a havat, s aztán a rügyeket s a virágszirmokat, néztük volna a naplementét, az alkonyatnak a fákra mázolt színeit, amikor az épületek fala sárgás lesz, az udvar porondja pedig megbarnul, néztük volna, hogy az ég hogyan lesz csillagos, hogyan bújik ki a telehold vörösen a dombok mögül és hogyan ragyognak fel retinánkon a lázas szemhéjak, suhogó paplanok, az apró házak tetői, a fellegek, az éjszakák, a nappalok – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

 

Tengerszem, szóltam volna Neked, amikor a tekintetünk a tó tükrére téved, és révületünket magába szippantotta volna a tótükör, mint pörkölt szárnyú lepkéket, körülhordoztuk volna szemünket a fehérsipkájú gerinceken, körvonaluk megtört hullámoké, mondtad volna, ahonnan nem hallatszik ide a ködön át a szarvasok izgatott hangja, mondtam volna, s a nap már lebukott volna akkor, valami kékes hamvat szórt volna az ég a völgykatlan fölé, néztük volna a fákat, a dombokat, és nem láttunk volna mást, csak az egykori apró fényeket, kicsi tüzekét, melyeket valahol hulladékokból, száraz füvekből rakott össze valaki egykor – – – – – – – – – – – – – – – –

 

Miért nő a fü, hogyha majd leszárad? / Miért szárad le, hogyha újra nő?, miértilyen jéghideg, ilyen gépies, szemtelenül és megmagyarázhatatlanul monoton minden, ilyen megmásíthatatlanul zakatakoló ez a körforgásos őrület, hogy csak kezdődjön minden valahonnan elölről, hogy nőjön, hogy fölépüljön, hogy fölemelkedjék, hogy aztán majd visszazuhanjon, eltűnjön, elszáradjon, tönkremenjen magától, a semmivel egyenlővé váljon, hogy kihajtson a semmiből, hogy újra növekedjék, újra rügyet bontson, virágozzék a fa, a növény, s hogy elhervadjon újra, s hogy megszülessünk és elpusztuljunk, s hogy újra világra jöjjünk s elpusztuljunk újra, újra és újra ismét – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

 

Ha el tudtalak volna hozni akkor, ha ide tudtalak volna szállítatni a rákövetkező nyáron, ahogy meg is ígérted nekünk akkor, hogy néhány napra eljössz, elhoznak autóval abból a könyvekkel, könyvtornyokkal, könyvhegyekkel telerakott rózsadombi házból, csodálatos környékről, festmények és szobrok öleléséből, ahol álmodozó szemmel és lélekkel vártál engem, a távolról jött ismeretlent, a halál riadt fényével a tekintetedben, de örömmel és kíváncsisággal, nagy-nagy érdeklődéssel, és rábólintottál, hogy jössz, persze, ha az egészséged, ha a lábaid, ha a kísérőd, ha a segítséged, hiszen soha nem voltál még itt, soha nem jutottál még Bukaresten túl, soha nem voltál errefelé – ami szinte hihetetlen! –, és most már tudjuk, mi, P. Gy., aki „elintézte” Veled ezt a találkozást, és én, hogy soha…Soha, soha – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –




.: tartalomjegyzék