Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - December
2019 - November
2019 - Október
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2016 - Február
Czakó Gábor

Szavaink születése

 

A XIX. században a tájszótárak és a Czuczor Fogarasi Szótár teljességre törekvő adatgyűjtését az egész ország támogatta. Tehát a történelmi Magyarország összes vidékéről jöttek szavak, szólások, kifejezések, sőt, egy s más Csángóföldről is. A Szótárból tudjuk, hogy nyelvünk szavai 2305 gyökre épülnek. A gyök fogalma, és a magyar szó alaktana világos volt falusi tanítók, földmérők, lelkészek előtt. Emlékezetes, hogy a gyűjtés győztese Engel József, Bolyai János háziorvosa volt.

A gyökökhöz ragasztjuk a ragokat, képzőket és jeleket, továbbá mintegy másfél évszázada az igekötőket. Szentkatolnai Bálint Gábor pontosabb szavával: igeirányítókat, melyek által az igék más jelentéstartományba lépnek. Például áll igénk helyváltoztatásba kezd: beáll, kiáll, stb., vagy elvontabb értelmet nyer: átáll, rááll, leáll. A vág tartalma is bővül, ha levág, ha fölvág, ha átvág. Pirít igénket is érdemes megnézni: lepirít, rápirít, elpirul.

A finnugor nyelvek közül csak a hanti és a manysi, valamint az észt ismeri az igekötőket a magyaron kívül. A jelek szerint velük álltak szorosabb kapcsolatban őseink andronovói, azaz szabír korukban.

A toldalékok száma bizonytalan. A CzF. 185-öt sorol föl, Kresznerics Ferenc Magyar Szótára (1830−31) 190-ről tud, a legújabb Etimológiai szótár 275-ről. Vannak kortárs nyelvészek, akik 350-nél többről írnak. Az igekötők számáról is megoszlanak a becslések – ötven és száz között.

Összefoglalva: a magyar szó lehet önmagában élő magyar gyök, vagy épülhet magyar gyökre. Az előbbire példa: szem, áll, él, stb., utóbbira: személytelen, állvány, eleven, állhatatos, stb.

 

*

 

A toldalékok bőségesen kapcsolhatók a gyökhöz. A közismert példaszóban: megszentségteleníthetetlenségeiteknek – a latin szent vendégszóhoz tapad 13 magyar toldalék. A szent jövevény, de a 13 toldalék hazai, tehát… Tehát? Óvatosan kérdem: e sokfejű szósárkányt is magyarnak tekintsük-e, avagy ne? Egyelőre maradjunk annyiban, hogy szavaink eredetükre nézve kétfélék: magyar gyökszavak és magyar gyökre épülő szavak. A jövevények közül sokat, különösen a régen érkezetteket – miként a fönti példa mutatja – magyar toldalékaik beszőtték nyelvünkbe. Szinte a fölismerhetetlenségig.

Vegyünk egy vitás eredetű szót, melyet szlavistáink szlávnak tekintenek. A CzF. szerint a boronaszántóvetők eszköze, mellyel a fölszántott s bevetett földet simára egyengetik, s a magot eltakarják, beborítják. Tövis borona, vas borona, vagy fogas, mely egyszersmind hantok, göröngyök szétzúzására szolgál.

A szláv nyelvekben: brána, obrona, oroszul: borona, mely kaput és védelmet is jelent. Mennyiben a borona takaró, födő, borító eszköz, végelemzésben a bor (borít, borul, borogat) gyöktől származtatható, mely a szláv nyelvekben nincs meg, de a kapu értelemben vett borona vagy brána sem egyéb, mint bizonyos nyílást elzáró, befödő, betakaró, beborító alkotmány.”

Meggyőzőnek látszik a CzF. érvelése: szavunk hasonlít ugyan szláv megfelelőihez, de ezekben a nyelvekben gyökértelen, tehát onnan nem eredhetett. Valószínűbb, hogy ők vették át tőlünk, hiszen a szabir-magyar elem már a Kr.e. II. évezred elején megjelent az Ural környékén, s ettől kezdve andronovói kultúracsaládként élt a Volga és az Altáj között. Kereskedői eljártak a Baltikumig és a Fekete tengerig. Cserépedényeik maradványait a Ladoga tó is megőrizte. (Sz. Patkanov: A szabirok nemzetisége. Budapest, 1900, Ethnographia, 8−9.) Lakóhelyeik és kereskedelmi támaszpontjaik az ún. csud várak lapp földig, és a Csud tóig jelzik nyugati elterjedésüket. (Hunfalvy Pál Csud szócikke a CzF.-ban) Bőven volt tehát alkalmuk érintkezni a saját nyelvüket alakítgató szlávokkal is, akik sokkal később, az I. évezredben különültek el a baltiaktól. Szergej Patkanov orosz néprajztudós azt is megfigyelte a XIX. századi ugorok között, hogy némely csoportjuk számára a szabirnak tekintett helyek, emberek tabunak számítottak. Ilyeneket nem támadtak meg. Néprajzi és régészeti leletekből, valamint a szabir/szabar/zabar stb. alakra visszavezethető magyarországi helynevek tucatjaiból származik a szabir-magyar azonosság gondolata, amit a finnugor elmélet lekötelezettjei tagadnak, de nem cáfolnak.

A boronához hasonló a szablya helyzete is. Szlavistáink ugyancsak elhappolták tőlünk…

Ennek a jellegzetesen magyar, könnyűlovassági fegyvernek a használata kifejezetten hátrányos gyalogkatonák számára, márpedig a szlávok ez utóbbi harcmódot kedvelték. A szó a magyar vitézekkel együtt bejárta egész Európát, ezért nem csoda, hogy előfordul ugyan a germán és a szláv nyelvekben, sőt, a franciában is, de gyöke egyértelműen az igen termékeny magyar szab, melyből ugyanúgy képződött, ahogy a csáklya, boglya stb. Testvérei: szabály, szabó, szabódik, szabad stb. 

Magyarságát László Gyula régészeti érvekkel fényesen bizonyította. Ezek közül egy: magyar harcosok mellett gyakori, szláv sírokban nem fordul elő ez a sajátságos fegyver.

 

*

 

A képző és a jel simán tovább ragozható. Elvileg a rag lezárja a szóképzést, de mégsem: „istenhozzád-ot, dícsértessék-et mondani; adtá-zni, teremtetté-zni; éljen-ezni, újrá-zni; eszem-iszom-mal tölteni az időt, stb.” (CzF. nyomán)

Már sejtjük, hogyan keletkezik a magyar szó: a gyökszavakon túl mindegyik egy pajkos toldalékoló „szellem” műve. Nyelvújító őseink kipróbálták, és lett a szójárásból nyelvjárás, a von igéből vonat, a fűz-ből füzet. A nyelvünk képi tömörségét nem értők mentek a kukába: mint a hosszáta – vonal, a látodalom – színház, a messzeíró – telegráf stb.

Jókedvünkben olykor csavargatjuk is szavainkat, pl. elölről is megtoldjuk őket egy-két odaillő hanggal: így lett az anyából nyanya, banya, vagy illeg-billeg. A gyök hangzóinak megváltoztatására legyen példa a rom, ront, rongy, ringy-rongy, rima, rongyol, rohad stb.

Zseniálisan csavart szósereget vonultat föl Kálnoky László XIX. Henrik c. versében:

 

„Felség, a franc föld künyső parlatán
elült a hadvasak zadorlata.
Bék ül hevély-csornáló Mars helyén;
s a nép, a tél-túl potnát, csart, sugát,
pohontyot vesztő, nyögsanyarta nép
tallót subál, polyhót vet parlagon…”

 

Bizonyára akadna számos olyan külföldi nyelvész, aki e töredékből rögtön megállapítaná, hogy magyar szöveg fekszik előtte, bár egyelőre nem érti tökéletesen…

 

*

 

No, jó, de hány magyar szó létezik? Szorozgathatnánk a gyöksereget a toldalékhaddal, meg természetesen az igeirányítók csapatával is, mert a magyarban nincsenek alaki szófajhatárok, így a latinból jött szent is képes esténként leszentülni, ha a Napra vonatkozik. Rogyásig számolgathatnánk, de félek, hogy nem jutnánk a dolog végére.

Már csak azért sem, mert akad a mi nyelvünkben a szószaporodásnak még egy ősi módja, ez pedig a CzF. szakszavával a belváltozás.

Belváltozás során a gyökhöz vagy törzshöz toldalék nem kapcsolódik, hanem a szó egy vagy több hangja átalakul, miként a rom példáján már láttuk. Más példa: a kör magyar gyök lévén képes ker, gur, gör, stb. alakokat felölteni anélkül, hogy elhagyná a kerekség, a forgás jelentéskörét, ugyanakkor a hangváltozások is szabályosak. A tör, túr, dúr igék eredménye rendre valami töredék, darab. A hajdani ősgyökök sok módosulást szenvedtek, mire elegendő lett belőlük a nagyvilág jelenségeinek megnevezésére.

Máris tanultunk valamit! A magyar gyökök a maguk jelentéskörén belül és a hangváltozások szabályait megtartva – torokhangból torokhang, ajakhangból ajakhang stb. – utódokat hozhatnak létre, melyek megtartják hangzás- és jelentésrokonságukat. Ezt a jelenséget hívjuk belváltozásnak.

Belváltozásra csakis ruganyos testű és szellemű fiatal, helyesebben örökifjú nyelv képes. Lássuk a dolgot még egy-két példában a Czuczor-Fogarasi nyomán! Tűzre, égetésre, sütésre vonatkozók: par, parázs; pěr, pěrnye, pěrgyó; pir, piros, pirúl, pirít; pör, pörc, pörzsöl; Közös képük a parázs színe. Elvont gyökük: p-r, azaz a mássalhangzó vázuk. A p-r mássalhangzó váz a magánhangzóknál jobban ellenáll a változásoknak. Más példa: lap, lapos, lep, lepedő, leb, lebben, lebeg, levél, libeg, lobog, lobban, löbög stb. Látjuk és érezzük, hogy a hangok itt könnyű és finom jelenségek mozgását ábrázolják. Igen, ábrázolják, mert szinte látjuk, amit elénk vetítenek! Az is megképlik előttünk, hogy az l>p/b/v helyett az l>r váltás a lágyság helyébe erőt, sőt durvaságot hoz: remeg, robog, ropog, roppan, robban, rebben stb. Lám, durvaság és lágyság találkozik egy fogalomkör két szélső értékeként!

A belváltozás során – bizonyos szabályok szerint – magán- és mássalhangzók egyaránt módosulhatnak, aminek következtében új jelentések születnek.

Lássunk egy harmadik gyökcsaládot: nyal, nyál, nyel, nyél, nyíl, nyílik, nyől, nyúl; a ny-l mássalhangzó váz szabályos változása után: nyír, nől, növ/ény, nyur/ga, nyúz, nyű=tép. Ha jól számolom, ez a család tizennégy tagból áll, s mind őrzi a ’nyúlás’ alapérteményét!

Itt jegyzem meg, hogy a kör, ker, gur, a ter, tér, tár, a tip, tap, top és néhány más gyökcsaládunk népessége az ötszázat is meghaladja! Ezek már nem is családok, hanem inkább nemzetségek, szóhadak, melyek közös jelentésmezőket alkotnak.

 

*

 

A lat, a sakk, a gól, sőt az újabb kofaszavak, pl. pari, ubi, kápi egyértelműen vendégek, mert nem tudnak ilyesmit. Először is nincs képük, amit összes származékukban megjelenítenének, másodszor nincsenek származékaik. Ha babráljuk őket, és a latból látot, a fontból föntet, a pariból pörit, a kápiból kupit bütykölünk, akkor rögtön látjuk a művelet zagyvaságát. Az új szavak és a régiek közt nincsen sem értelmi, sem képi kapcsolat. Álgyökök csaltak lépre bennünket. Az álgyökök terméketlenek, nem képesek családalapításra, belváltozásra. Cserélgethetjük – mondjuk a pari hangjait rokonhangokra – menten ki is lépnek eredeti jelentéskörükből; a p>b után bari lesz, a>ö után pöri és böri, r>l után pali, bali, buli. Tehát nem szócsalád keletkezik, hanem szókatyvasz.

Szent szavunkat is hiába toldottuk tizenháromszor, ő maga fikarcnyit sem módosult!

 

*

 

Több fölismerésre jutottunk.

Első az, amit a magyar nyelvben otthonos emberek tudnak: a magyar szó alapja a magyar gyök. Ezt a tényt Juhász Zoltán okos számítógépe matematikailag is igazolta (Cz. G. - J. Z.: Beljebb a magyar észjárásba, Bp. 2010.) Nem is mernek vitatkozni vele.

Második: a gyök toldalékolás és belváltozás révén képes új jelentések megformálására.

Harmadik: a gyökalakú jövevények magyar toldalékok segítségével sem változnak át gyökké.

Negyedik: a gyökök kívülről nem szaporíthatók, tehát a gyökrend zárt egység.

Ötödik: hogy egy szó magyar vagy idegen eredetű-e, eldönti az a tény, hogy a szónak van-e valódi, azaz honi gyöke, vagy álgyököt ragozgatunk?

Hatodik: az előbbi fölismerések remélhetőleg segíteni fognak a nyelvrokonság kutatásban is.

 

*

 

Szavaink számolhatók, a végtelenségig számolhatók, de mégsem juthatunk a szósereg végére. Azért nem, mert egyszer csak elénk penderül az óvodás Annuska, parányi öklöcskéit ránk szegezi és így kiált:

– Öksz!

Ő is érti, mi is értjük.




.: tartalomjegyzék