Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Augusztus
2019 - Július
2019 - Június
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2016 - Március
Mihály János

A régi székely jelképekről

A régi címer

A székelység régi „jelvényének” vagy címerének (Siculia insigna antiqua) leírásával Lakatos István 1702-ben írt Siculia című kéziratos munkájában találkozunk először.[1] Leírása szerint a „székely népesség ősrégi címerében” a „páncélozott Kar, amely kardot tart, ebben pedig a Korona, a Szív és a Medvefej” volt látható. Szerinte a címer „e népesség bátorságát és hősiességét” ábrázolta [„Insigne totius Siculicae Nationis antuquum, nempe: Brachium ferro munitum tenens ensem, in quo Coruna, Cor et Caput Ursi, designans Nationis fortitudinem et generositatem”].[2] Nagybecsű kéziratában azt is leírja, hogy a címer 1437-ig volt használatban és ekkor „belső felkelés miatt” töröltetett, helyébe később pedig „a teljes székely népesség címereként” a nap és a hold került. A szerző kéziratához egy „pontosan és nagy gonddal” rajzolt Székelyföld térképet (Tabula Siculia accurate delineata A: C: 1702.)  is csatolt. Ezen mind a régi, mind az új székely címer (Insigna moderna Siculia) rajzolata [itt szarvaival felfelé álló megszemélyesített holdsarló és felette a megszemélyesített sugárzó naparc] látható.[3] Az új címer a térkép bal felső sarkában, míg a régi a térkép alsó részén, a Nagy-Küküllő és az Olt folyók között „lebeg”. Az utóbbi rövid leírás: csücskös talpú pajzsban egy jobb kar tőrt tart egyenesen, amely alulról fölfele koronát, szívet és medvefőt szúr át. A címer külső díszei: a pajzson ötágú korona, ágain öt gyönggyel. A koronából, mindkét oldalon, egy- egy bojtba végződő szalag omlik alá. A székelység régi címeréről Lakatos után többen megemlékeztek. Napjainkban is több esettanulmány, korai emlékeket ismertető, szakirodalmat átfogó írás, összegzés látott napvilágot.[4]

A régiek közül Szegedi János (1699–1760) jezsuita szerzetes, nagyszombati egyetem tudós tanára 1734-ben értekezik az erdélyi tartomány nemzeteinek „jeleiről” (Signa gentilitia Provinciarum Transylvaniæ), köztük a székelyek címeréről is. Mint írja, a kétélű kardot tartó jobb kar, koronával, szívvel és [medve] fejjel, a székelyek eleiktől megörökölt bátorságát, vitézségét fejezi ki egyértelműen [„Brachiô gladium utrâque parte acutum stringente, atque Coronam, Cor, Caput consigente, Siculos militari fortitudine à Majoribus hæreditate velut acceptâ præditos;”]. [5]

A XIX. század közepén  Jánosfalvi Sándor István unitárius pap, helytörténetíró, Lakatos nyomdokain járva, a régi székely címert Székelyudvarhely ősi címerének tartja: „Ezen városnak, − írja −, valamint innen az egész székely nemzetnek is címere, egy vasas páncélos kar volt, mely fegyvert, a fegyverben koronát, szívet és medvefőt tartott, melyek a nemzetnek erejét és generositását [hősiességét] jegyezték, amint ezt sok régi templomok bolthajtás lábjain ma is láthatni. De ezen címer 1437-ben valami támadásért eltöröltetvén, s állítatott helyébe a mostani nap holdas címer.”[6]

A „régi templomok bolthajtásos lábjain” kívül szentélyboltozaton, szárnyas oltáron napjainkban is ott látható a régi székely címer (mint ahogy azt az alábbiakban ismertetni fogjuk).[7]

Udvarhelyszék egyik legszebb középkori építészeti emléke a bögözi templom, amelynek eredeti, épségében ránk maradt késő gótikus, a XV. század második felében épült szentélyének egyik gyámkövét, az orgona háta mögött, az északkeleti sarokban, a következő címer díszíti: a pajzstalpon lévő koronából kinövő behajlított páncélos jobb kar, lefele tartott, szívet és medvefejet átszúró karddal. Ez, Orbán Balázs véleménye szerint is, nem más, mint a régi székely címer.[8] Dávid László úgy véli, hogy a szentély gyámkövét díszítő címer az építtető közösség növekvő öntudatának lehet a jele, de megjelenésében szerepe lehetett annak is, hogy itt lakott az udvarhelyszéki főkapitányi tisztet viselő Bögözi János, akinek nevével 1481−1506 között gyakran találkozunk különböző forrásokban.[9]

Székelydálya középkori templomának szentélye, amelynek építésére a XV. század vége felé kerülhetett sor, lombdíszes festményei révén jól ismert a szakirodalomban. Az al secco modorban festett lombdísz − amely a boltozat teljes felületére kiterjed − uralkodó színei a világos- és sötétzöld, vörös és fehér. A lombok és virágok között emberalakokat és nyolc címert láthatunk. A téglavörös reneszánsz pajzsokon, az északi oldalon, a záródás felé haladva, a következő címerábrázolások vannak:

1) zöld talajon háromtornyos ezüst várkapu (Segesvár címere).

2) ezüsttel és vörössel négyelt pajzsban gyökeres fatörzsön nyugvó korona (Brassó címere).

3) a pajzs vörös mezejében felhőből kinyúló kardot tartó ezüst páncélos kar, a kardon medvefej, szív és ötleveles aranykorona, kétoldalt arany holdsarló és csillag (a régi székely címer).

4) négyfelé osztott alappajzson két mezőben vörös-fehér sávozás, kettőben ágaskodó, koronás ezüst oroszlán, a szívpajzson sas, a nagypajzs fölött ötleveles arany korona (Magyarország Jagelló-kori címere).

A déli oldalon a záródástól a diadalív felé:

5) vörös mezejű pajzson bölényfej, szarvai közt arany holdsarlóval és csillaggal (Barlabási Lénárd erdélyi alvadja címere).

6) szárával egybekapcsolódó három szív alakú ezüst levél (a szász universitas címere).

7) a pajzs vörös mezejében két keresztbe tett ezüst kard, fölötte koronával (Nagyszeben címere).

8) vörös pajzson négy fehér sáv (Magyarország középkori címere).[10]

A lombdíszes boltozatfestmény keletkezésének idejét az alvajda címere alapján az 1501–1525 közötti időszakra tehetjük.[11]

A művészettörténeti irodalomban a legtöbbet emlegetett udvarhelyszéki templomvár a székelyderzsi. Hálóboltozatos szentélye változatosan díszített gyámköveinek egyikén, reneszánsz tárcsapajzsban ott látjuk a kardot tartó, [itt] lefelé forduló jobb kart, mellette ötágú csillaggal és szarvaival felfelé álló holdsarlóval.[12]

A régi székely címere a csíki templomokban is rábukkantak a szakemberek. Huszka József 1886-ban arról ír, hogy a csíksomlyói [csíkcsobotfalvi] plébániatemplomban „hányódott” egy szárnyas oltár, amelynek alsó részén „a feltámadó üdvözítő s a sarkokban egy régi székely címer és az egyesített magyar–cseh címerek láthatók.”[13] E szárnyas oltár festett és faragott lábazati táblarésze (predella), jelenleg a kolozsvári Szépművészeti Múzeum raktárában található (leltári száma: II. 5831), ahová az Erdélyi Nemzeti Múzeum gyűjteményéből került. Kovács Árpád művészettörténész kollegám közbenjárásának köszönhetően a predellát a helyszínen tanulmányozhattam és fényképfelvételeket is készíthettem róla. A régi székely címer a predella bal sarkában látható, egy tárcsa alakú pajzson, amelynek színe vörös [!]. A pajzs mezejében egy felhőből kinövő, ezüst páncélos kar van, kezében nyitott arany koronán, vörös szíven és természetes színű medvefejen átszúrt fekete markolatú, egyenes ezüstszínű kardot tartva. A medvefej bal oldalán egy ezüstszínű növekvő félhold, jobb oldalán hatágú aranyszínű csillag fénylik. Keöpeczi Sebestyén József írja, hogy a csíkmenasági római katolikus templom hálóboltozatos szentélyében a bordák kereszteződéseiben fiktív címereket ábrázoló festett kis reneszánsz hársfapajzsok egyikében, a régi székely címer egyik változata látható „éspedig vörös pajzsban – ennek baloldalán előtűnő felhőkből – előtörő, lefordított páncélos kar könyökével föl – kezében vörös szíven átszúrt egyenes kardot tartva; a pajzslábban sisak – a kar felett meghatározhatatlan címerkép lebeg.” Keöpeczi szerint e címer, és a többi itt látható címer is, azért vesztette el eredeti jellegét, mert „az 1655. évi restauráció alkalmával átfestették őket”.[14]

Keresztúr fiúszék területéről a régészeti szakirodalom tart számon olyan kályhacsempét, amelyet a régi székely címerrel díszítettek.  A csekefalvi ásatás egyik, XVI. századra keltezett csempéjén, reneszánsz pajzsban a „felső sarkaiban félhold és csillag látható, a heraldikai bal oldalán pedig primitíven megmintázott, indaszerűen elágazó farkú, ágaskodó állat (farkas vagy oroszlán) helyezkedik el. Az osztatlan pajzs jobb oldalán lévő ábrázolásokat egy másik, az 5. ház mellett talált, azonos díszítésű csempéből származó töredék segítségével sikerült értelmezni. Az ott látható páncélos kar részlete a hosszú kardra vagy hegyes tőrre szúrt korona, s felette” a nehezen kivehető, megkopott szív és medvefej. Benkő Elek az ábrát a régi székely címerrel azonosította és úgy vélekedett, hogy ebben az esetben a „székely címert egy családi címerrel kombinálták.”[15] Véleményűnk szerint az ágaskodó állat nem más, mint a „cseh oroszlán” és II. Ulászló magyar királyra utal, aki I. Ulászló néven 1471–1516 között Csehország uralkodója is volt.

A régi székely címerrel kapcsolatosan összegzésképpen elmondhatjuk:

1. Pajzsának felülete, vagyis a mezeje eredetileg vörös színű volt és nem kék, ahogy azt a szakirodalom mind a mai napig tartotta.

A fenn már többször leírt címerkép „kék mezőben”, pontosabban egy kék mezejű, arany sávval szegett zászlón, legelőször Hans von Aachen (1552−1615) német festő (aki Prágában, II. Rudolf császár udvarában is dolgozott) egyik művén, a goroszlói csata allegorikus ábrázolásán látható.[16] A „kék mező” valószínűleg nem heraldikai szín, hanem csak a festői képzelet szüleménye. A szerencsétlen kimenetelű csata (1601. augusztus 3.) után hadizsákmányként Prágába vitt 110 erdélyi zászló között valóban volt egy gyalogsági zászló, amelyre természetes (barna) medvefejen és vörös szíven (jobbról egy hatágú aranycsillag, balról egy növekvő arany holdsarló veszi közre) átdöfött kardot tartó páncélos kart festett a képíró.  Eme vérfoltos zászló (hiteles rajza Puchner György, a szász választófejedelem mérnökkari tisztje által készített zászlókódexben maradt fenn) azonban nem kék, hanem fehér volt. Az említett allegorikus festményen ott látható Moldva kék mezejű bölényfejes zászlaja is, amely Puchner zászlókódexében viszont vörös színű![17]

Kék mezejű ovális pajzsra festette rá a régi székely címer fő címerképét [a barna medvefejet és vörös szívet átdöfő kardot tartó páncélos kart] a képíró Marosvásárhely 1616. évi kiváltságlevelének bal felső sarkában, amelynek erejével Bethlen Gábor fejedelem az addigi mezővárost a szabad királyi városok sorába iktatta, címert [melyet a város „eddigelé használni szokott vala”] és pecséthasználati jogot biztosítva neki.[18]

2. A „ősi” székely címer nem azonos Székelyudvarhely mezőváros címerével, ahogy régi íróink vélték (Szeles János, Orbán Balázs, Jakab Elek, etc.), bár kétségkívül igaz, hogy a város egykori pecsétjének készíttetői [a magisztrátus] ezt szerették volna a pecsétnyomóra rámetszetni. A város színezés nélküli címere egy 1701-ben hitelesített iraton tűnik fel először, a szóban forgó pecsét papírfelzetes lenyomataként: barokkos vonalvezetésű kerek címerpajzson egy könyökben hajlított, heraldikailag jobbra forduló kar látható, mely kesztyűs kezében egy medvefejet és szívet átdöfő egyenes kardot tart. A kard hegyén egy háromleveles nyitott korona. Körülötte, az alsó részen két hatágú csillag, fennebb két csipkés szélű, tenyeresen karéjos, száraival befele hajló levél (tehát nem négy csillag, ahogy a pontatlan leírások − köztük az Orbán Balázsé is − a köztudatban elterjesztették.[19] A város színezett címerét, Orbán leírását tartva szem előtt, nagyon későn, a XIX. század második felében rajzolták meg először: egy kék mezejű pajzson ezüst páncélos kar, kezében egyenes ezüstszínű kard, mely egy természetes medvefejet és vörös szívet szúr át, a kard hegyén arany koronával. A fő címerképet, a címermezőben négy hatágú aranycsillag övezi. [20]

3. Régi íróink (Lakatos István, Cserei Farkas, Dugonics András, Jánosfalvi Sándor István, Orbán Balázs, Jakab Elek, ifj. Biás István etc.) és az ő nyomdokaikon járva többen azt vallják, hogy a régi székely címer helyébe 1437-ben került a nap és a hold. Közülük most csak Dugonics Andrást idézzük: „A' Székejségnek régi címörökről ezeket mondgya Nagy-ajtai Cserei Farkas: hogy 1437-dikig egy páncélos kezet hordozott a' Pais, kezében egy kard vala, a' kardnak közepe tájján Medve-fő és sziv, a' kardnak högyén a' korona [valójában pont fordítva, alól a korona, középen a szív, s a kardnak hegyén a medvefej!]. Ezt a' leg-régibb pöcsétöt maga szemeivel látta, és kezébe fogta azon emlitött Úr, melynek kerületén e' vala az írás: Arma trium generum Scythulorum az az: címöre a' három-nemü Székelyeknek. Az-után 1437-dikben (életének utolsó esztendejében) meg-másolta Zsigmond kirájunk a' Székejek' címörét, és mivel ezek mind a' Török ellen, mind a Parasztok' föltámadássában szorgalmatosan vigyáztak, ennek jeléül adódott nékik a' Nap és hold, melyek hasonló-képpen az egekben vigyáznak.”[21] E legenda ízű leírás Keöpeczi Sebestyén József szerint egyáltalán nem helytálló. Mint írja: „Hogy a székely nemzetnek kék mezőben napot és félholdat mutató címerét – az azelőtt használt medvefőn, szíven és koronán átszúrt kardot tartó páncélos kart ábrázoló címere helyett – Zsigmond király adományozta volna, nem bizonyítható.” [22] Ellene szól az a tény is, hogy az általunk felsorolt csíki (Menaság, Csíksomlyó) és udvarhelyszéki (Bögöz, Csekefalva, Székelydálya, Székelyderzs) címeres emlékek, a XV. század második felében vagy a XVI. század elején készültek, s egyértelműen bizonyítják, hogy a régi székely címer használata még a Jagellók korában (1490 – 1526) is „divatba” volt. Ezért kerülhetett rá díszítő elemként templomaink belső berendezési tárgyaira, a szentélyek boltozatára és gyámköveire, avagy XVI. századra keltezett kályhacsempékre. [23] Sőt, amint már fennebb is említettük, egy olyan székely gyalogsági zászlón is viszontlátjuk azt, a XVII. század elején [1601-ben], amely több mint száz zászlótársával együtt hadizsákmányként került Prágában, a császári udvarba.[24]

 

A régi pecsét

 

Timon Sámuel (1675−1736) jezsuita szerzetes, történettudós, kortársával altorjai báró Apor Péter (1676−1752) történetíróval 1735 áprilisában folytatott levelezése során emlékezik meg a székelyek közelmúltban napvilágra került pecsétjéről (De Sigillo Siculicali nuper retecto), amelynek címerében szívet átdöfő kardot tartó kar van, a következő körirattal: arma trium generum Siculorum. Úgy vélte, hogy ez a pecsét már 1500 körül létezett, de annak eldöntését, hogy Háromszéket, vagy pedig az egész székely nemzetet jelképezi-e, levelező társa bölcsességére bízta.[25]

Benkő József (1740−1814) történetíró fő művében, az 1778-ban megjelent Transsylvaniaban megerősíti, hogy a Timon által megemlített pecsét címere nem Háromszéket jelképezi, és leszögezi, hogy a pecsét latin feliratának értelme: a székelyek három rendjének [főnépek, lófők és gyalogok] címere.[26]

Timon és Benkő által említett címeres pecsét megléte utólagosan bizonyosságot nyert. Pál-Antal Sándor Marosvásárhely pecséthasználatának kutatása során bukkant rá azokra a korabeli iratokra, amelyeket a szóban forgó pecséttel hitelesítettek. Kutatásaiból kiderült, hogy Székelyföld legfontosabb települése, az egykori Székelyvásárhely, mivel nem volt saját hiteles pecsétje, az 1564–1610 közötti időszakban ezt a pecsétet használta. Erre közvetve Marosvásárhely 1616. évi kiváltságlevelének második pontja is utal: („quo etiam hactenus communitas  ejusdem civitatis uti consueverat”), s ezért maradt a város az új adományként nyert címere a medvefejjel „kiegészült” régi székely címer. [27]

Az ARMA TRIUM GENERUM SICULORUM köriratú címeres [tárcsapajzson egy szívet átszúró egyenes kardot tartó kar] pecsét lenyomata[28] egy 1564-ben Beszterce város tanácsa kérésére kiállított és hitelesített tanúkihallgatási jegyzőkönyvön, egy 1575-ös egyezséglevélen, valamint a városi szűcs céh statútumát jóváhagyó 1608. évi oklevélen maradt fenn.[29] Bár a Marosvásárhely által is használt pecsét készítésének idejét nem sikerült véglegesen tisztáznia, Pál-Antal egyetért Timon Sámuel véleményével, aki azt az 1500 körüli évre teszi. Mint írja, a pecsét: „kivitelezése, stílusa alapján – összevetve más korabeli pecsétekkel – a 16. század elejére tehető. […] Ha a pecsét eredetileg a székely »nemzeté« volt akkor azt az 1506-ban létrehozott székely »nemzeti« fellebbviteli bíróság létrehozásához köthetjük, amelynek végzéseit azzal hitelesítették.” Mi még hozzátesszük, az antikva betűs felirata alapján sem keltezhetjük a XV. század végénél korábbra.[30]

A fent leirt pecsét mintájára rajzoltatta meg a XVIII. század második felében (valószínűleg 1752 után), címeres pecsétjét a székely székek egyike, Háromszék, amelynek pecsétjében „könyökben hajlított páncélos kar szíven átdöfött kardot tart.”[31] Szekeres Attila István szerint körirata [„ARMATORUM TRIUM GENERUM SICULORUM”] is erre enged következtetni.[32] Később a címerkép kiegészült a nappal és a holddal, valamint a holdsarló körül három csillaggal. Háromszék 1832-ben befejezett Székházának [ma Bod Péter Megyei Könyvtár] homlokzatán, s annak gyűléstermében [ma Gábor Áron Terem] is ez a kibővített, színezett címerkép [kék mezejű ovális pajzson ezüst páncélos kar, kezében aranymarkolatú, vörös szíven átdöfött ezüst kardot tart. A kard hegyétől jobbra sugárzó arany naparc, balra növekvő megszemélyesített ezüst holdsarló, körülötte három arany csillaggal] látható.[33]  

Szóblahói Palma Károly Ferenc (1735–1787) jezsuita szerzetes, nagyprépost, kalocsai kanonok és címzetes püspök, heraldikai emlékek gyűjtésével is foglalkozott. Ennek érdekében levelezést folytatott többekkel, köztük a fennebb már Dugonics András által is citált nagyajtai Cserei Farkas (1719–1782) bölcselettudorral és udvari tanácsossal. Az utóbbinak egyik válaszlevele Palma 1766-ban megjelent munkájában maradt fenn, a második könyv IV. fejezetében (Transylvanis oliem eadem, quæ Hungaris fuere armorum insignia: sub seculi prioris initia singulæ nationes accepere propria.).[34] Ebben Cserei ír a szkítákról (Scytulos) és a hunokról, mint a székelyek elődjeiről, azok jelvényeiről (Schytulorum insigna), Attila sasos jelvényéről (Scytulorum veteranum insigne aquilam fuise) etc., és megemlít egy régi, 1437. körüli pecsétet (sigillum), amelynek felirata Arma trium generum Scythulorum volt. Ugyanott azt állítja, hogy ezen a címer, jól láthatóan, egy páncéllal borított emberi kar volt, kihúzott karddal, a kard hegyén korona, alább egy szív és medvefő [mint már fennebb említettük a hiteles korai címeres emlékeken ez fordítva látható].[35] Cserei tudósítása valószínűleg téves, és a középkori történetírás hagyományaira épít. Az általa leirt pecsét lenyomatát ez idáig nem sikerült senkinek sem fellelni.[36] Valószínűleg nem is létezett. Cserei leírását idézi Dugonics András,[37] és Jakab Elek.[38] Hattyuffy Dezső Dugonics írásából ihletődve ír a székelyek régi címeréről.[39] Ifj. Biás István rövid címertani munkájában szintén Csereire hivatkozik.[40] Cserei Farkas története jelenik meg a Siebmacher – gyűjteményben, immár német nyelven. [41] A szöveget kísérő színjelölő heraldikai rajz [Ältestes Szekler Wappen Bis Gegen 1437], kék mezőben ábrázolt válltól levágott páncélos kar, kivont karddal, mely barna medvefejet és vörös szívet döf át, Tagányi Károly munkájában[42] megjelent rajz hasonmása, és ifj. Biás István szerint „valósággal egyező azzal a czimerrel, melyet Maros-Vásárhely a székely főváros 1616. ápr. 29-től, a szabad királyi városok sorába történt vétele óta végérvényesen használ.”[43] Hasonlóan rajzolta meg Keöpeczi Sebestyén József „címerművész” Marosvásárhely város címerét (a legrégebbinek tartott székely nemzeti címert) 1917-ben napvilágot látott Erdély címere c. írásában.[44] Neki is köszönhető, hogy a szakirodalomban a közelmúltig „kék mezőben medvefőt, szívet és koronát átszúró kardot tartó páncélos kar”, mint ősi vagy régi székely címer, végérvényesen beivódott.

 

[1] Teljes címe: Siculia delineata et descripta accuratis quqm hactenus nunc, ad lucem data dedicataqne A: C: 1702. A. R. P. Andrea Lenczovicz e Soc. Jesu Residentiae Udvarheliensis Superiori Patri multum venerando ab A. R. P. Stephano Lakatos de oppido Udvarhely Parocho Kozmasiensi die 30 Octobr. Vagyis: „Az eddiginél nagyobb pontossággal lerajzolt és leirt Székelyföld. Most, a megváltás 1702-ik évében, október 30-án kiadta és főtisztelendő Lenczovicz András jezsuita atyának, a székelyudvarhelyi rendház mély tiszteletre érdemes főnökének ajálta, a Székelyudvarhely városából származó, főtisztelendő Lakatos István atya, csíkkozmási plébános” (Fordítás: Jaklovszky Dénes) Gépelt kézirat másolat a szerző tulajdonában.

[2] Uo.

[3] Az „új székely címer” ezen ábrázolásmódja a korabeli armálisok megszokott dísze volt. Valószínűleg Lakatos is innen vette a „mintát” rajzolatához. (Lásd pl. a csíkszeredai Szebeni János armálisa, altorjai Tasaly Tamás armálisa, bogáti Bogáti János armálisa stb.). Lásd még I. Lipót (1655–1705 között magyar király) nagypecsétjét Erdély három nemzetének címerével (a Gidófalvi, alias Kövér család 1702. márc. 25-én kelt armálisán). A Román Nemzeti Levéltár Kovászna Megyei Hiavatalában (Sepsiszentgyörgy) is őriznek hasonló díszítésű címeres leveleket. Lásd: Szekeres Attila István: Litterae armales. Címeres nemeslevelek Románia Országos Levéltárának Kovászna megyei fiókjában. Sepsiszentgyörgy, 2013, T3 Kiadó, 214, 415–436.

[4] Mihály János: A régi székely címer udvarhelyszéki emlékei. In: Székely szimbólumok nyomában. Székelyudvarhely, 2009, Udvarhelyszéki Kulturális Egyesület, 67–71. (a továbbiakban Mihály 2009) Uő: A székelyek „ősrégi” címerének csíkszéki emlékei. Örökségünk. IV. évf. (2010) 1. szám, 8–9. (a továbbiakban Mihály 2010); Szekeres Attila István: A székely címer. (a továbbiakban Szekeres Attila István 2011) In: Mihály János (szerk.): Jelképek a Székelyföldön. Címerek, pecsétek, zászlók. Csíkszereda, 2011, Hargita Megye Tanácsának Műemlékvédelmi Közszolgálata, Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, Hargita Népe Kiadó, 15–28. Uő: Székely jelképek., Sepsiszentgyörgy, 2013, Háromszék Vármegye Kiadó. 5–14.; Pál-Antal Sándor: Maros-széki intézmények és pecsétjeik, Marosvásárhely, 2004, Mentor Kiadó, 198−199.; Pál-Antal Sándor: Történelmi szimbólumaink. Székelyföldi pecsétek. Marosvásárhely, 2014, Mentor Kiadó, 29–32. (a továbbiakban Pál-Antal 2014)

[5] Szegedi János R. P.: Cerographia Hungariæ seu Notitia de insignibus et sigillis regni Mariano-Apostolici, Tyrnaviæ, 1734,  65–66. http://www.rfmlib.hu/digitkonyvtar/dok/cerographia_hungariae_1734/html/arles_gallery/tartalom/signa_g.html

[6] Jánosfalvi Sándor István: Székelyhoni utazás a két Homoród mellett. Erdélyi Ritkaságok. 7. Szerk. Dr. Jancsó Elemér. Kolozsvár, 1942. 18.

[7] Mihály 2009, 67–71.; Mihály 2010, 8–9.

[8] „A szentély záródás gyámkövei egyikén a régi székely czimer”. (15. lábjegyzet: „Koronán nyugvó kar, melynek szablyájába medvefő és szív van szúrva.”) Lásd: Orbán Balázs: A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból. I. (Udvarhelyszék) Pest, 1868, 37.

[9] Dávid László: A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1981. 81.

[10] Uo. 263.  

[11] Uo. 265. Újabban Szekeres Attila István értekezett a műemléktemplom címereiről. Lásd: A székelydályai református templom címerei. In: Mihály János (szerk.): Jelképek a Székelyföldön. Címerek, pecsétek, zászlók. Csíkszereda, 2011, Hargita Megye Tanácsának Műemlékvédelmi Közszolgálata, Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, Hargita Népe Kiadó, 29–38. 

[12] Uo. 273.

[13] Huszka József: Magyar szentek a Székelyföldön a XV. és XVI. századokban. In: Archeológiai Értesítő, 1886. (VI.) Új folyam. 123–134.

[14]Keöpeczi Sebestyén József: A középkori nyugati műveltség legkeletibb határai. In: Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum 50 éves jubileumára. Sepsiszentgyörgy, 1929, 395., valamint Erdélyi Tudományos Füzetek, 1929/19, 27−28. Idézi Endes Miklós: Csík-, Gyergyó-, Kászon-székek földjének és népének története 1918-ig. Bp., 1938, 74.

[15] Benkő Elek – Ughy István: Székelykeresztúri kályhacsempék 15–17 század.  Bukarest, 1984, Kriterion Könyvkiadó, 54, valamint a 14. rajz.

[16] http://wahooart.com/@/8DP7FK-Hans-Von-Aachen-Allegorie-on-the-battle-of-Guraslau

[17] Mika Sándor ezt a zászlót Marosvásárhely zászlajának véli, a rajta levő szimbólumok azonban véleményünk szerint arra utalnak, hogy itt egy székely gyalogsági zászlóval van dolgunk. Mika Sándor: Erdélyi hadi zászlók 1601-ből. In: Turul, 1893. (XI. évf.) 1. Sz. 9–12. Mihály János: A hadakozó székelység hadijelvényeiről, zászlóiról. Történeti vázlat a kezdetektől 1711-ig. In: Mihály János (szerk.): Jelképek a Székelyföldön. Címerek, pecsétek, zászlók. Csíkszereda, 2011, Hargita Megye Tanácsának Műemlékvédelmi Közszolgálata, Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, Hargita Népe Kiadó.

[18] Ifj. Biás István: A székely nemzet czimere. Különlenyomat a SZÉKELY VILÁG I. évfolyamából. Marosvásárhely, 1905. Nyomtatott Benkő László könyvnyomdájában, 5. (a továbbiakban Biás 1905); Pál-Antal Sándor: Székely önkormányzat-történet. Marosvásárhely, 2002, Mentor Kiadó, 334. (a továbbiakban Pál-Antal 2002.); Szekeres Attila István, 2011. 24.

[19] Mihály János: Székelyudvarhely város pecséthasználata a kezdetektől 1867-ig. In: AREOPOLISZ. Történelmi és társadalomtudományi tanulmányok. XIV., Székelyudvarhely, 2015, Areopolisz Egyesület, 9–21.

[20] A Magyar Királyság társországainak városi czimerei. 140 nevezetesebb város- helység czimere, valamint az országos-czimerek és nemzeti színek gyűjteménye. (Lásd ennek mellékletében: Grossfürstenthum Siebenbürgen, Erdély Nagyfejedelemség. Odorhellen, Székely-Udvarhely.) Bécs, 1887, Schroll Antal és Társa Műkiadók.

[21] Dugonics András: A magyaroknak uradalmaik: mind a régi, mind a mostani üdőkben. Pesten és Pozsonyban, 1801, Füskúti Landerer Mihály bötűivel és kölcségével, 54−55. (a továbbiakban Dugonics 1801)

[22] Keöpeczi Sebestyén József: Erdély cimere. In: Turul, XXXVI/1–4, (1917), 33–48. (a továbbiakban Keöpeczi Sebestyén 1917)

[23] Benkő Elek: Nemesség és nemesi reprezentáció a középkori Székelyföldön. In: A Csíki Székely Múzeum évkönyve 2009 – 1. Csíkszereda, 2009. 247. 4. sz. kép

[24] Lásd a 17. jegyzetet.

[25] „Sigillum nuper in lucem prolatum, cui verba hæc incisa sunt, arma trium generum Siculorum, habetque pro stemmate manum gladio cor transigentum, existimo, factum esse circa annum M. D. Trisedis illud potius fuisse, quam totius Siculicæ nationis, sapienter judicat Amplitudo tua.”. Lásd: Imago antiquæ Hungariæ, repræsentans terras, adventus, et res gestas gentis hunicæ. Viennæ, Pragæ, et Tergisti, typis Joannis Thomæ Trattner, Sac. Cæs. Reg. Aulæ Typog. et Bibliop. 1762. 10. Epistola II.

[26] „Cum ex dictis clarum sit, per Siculos trium Generum, non trium, Sepsi v. l. Kézdi et Orbai Siculos intelligi, sed Siculos trium ordinum; patet oppido P. Timon hallucinatum fuisse, Additam Epist. 2. haec scribentem: „Sigillum nuper in lucem prolatum, cui verba hæc incisa sunt, arma trium generum Siculorum, habetque pro stemmate manum gladio cor transfigentem, existimo, factum este circa annum M. D. Trisedis illud potius fuisse, quam totius Siculicæ nationis, sapienter judicat Amplitudo tua.” Benkő József: Transsilvania sive magnus Transsilvaniae principatus, olim Dacia Mediterranea dictus... Tom I. Vindobonæ, 1778.  I. 423.

[27] Biás 1905. 5.: A kiváltságlevél közölve: Szabó Miklós: Marosvásárhely szabad királyi várossá válása (1560− 1759). In: Marosvásárhely történetéből (Szerk. Pál-Antal Sándor – Szabó Miklós) Marosvásárhely, 1999, Mentor Kiadó, 38–42.

[28] A 28 mm átmérőjű, kerek pecsétre, mérete miatt véste az ötvös − véleményünk szerint − a régi székely címert „hiányosan”.

[29] Pál-Antal 2002. 334.

[30] Pál-Antal 2014. 32.

[31] Szekeres Attila István: Háromszék címere. Sepsiszentgyörgy, 2011, Háromszék Vármegye Kiadó, 13–14.

[32] Szekeres Attila István, 2011. 25.

[33] Uo. 3, 18.

[34]Heraldicae regni Hungariae specimen, regia, provinciarum, nobiliumque scuta complectens. Typis Joannis Thomæ de Trattnern, Cæs. Reg. Aulæ Typographi et Bibliopolæ, Vindobonae, 1766. 76–79.

[35]„Alii contendunt, quibus & ego, quando vetustissimum sigillum cum circulari iscriptione: Arma trium generum Scythulorum, & vidi oculis, & manu tractavi, libenter assentior, insigne scilicet illorum, quod Annum 1437. circumtulissent, fuisse brachium humanum ferreo indumento undique tectum cum ense eminente in cuspide corona, cui cor, & caput ursi subjiciebatur.”

[36] Pál-Antal 2014, 31.

[37] Dugonics 1801, 54–55.

[38] Jakab Elek: Az erdélyi országos czimerek története. In: Századok I. (1867), 339.

[39] Hattyuffy Dezső: A hazai vármegyék és városok czimerei. In: Erdélyi Múzeum, 1881. 8. évf. 2. sz. 48.

[40] Biás 1905. 6.

[41] J. SIEBMACHER’S grosses und allgemeines WAPPENBUCH in einer neuen, vollständig geordneten und reich vermehrten Auflage mit heraldischen und historisch-genealogischen Erläuterungen.VIERTEN BANDES ZWÖLFTE ABTHEILUNG. Der Adel von Siebenbürgen. Begonnen von Hauptmann Constantin Reichenauer von Reichenau, fortgesetzt von Major a. D. Géza von Csergheö, zu Ende geführt von Kammerherrn Oscar von Bárczay. Nürnberg, 1898, Verlag von Bauer und Rapse (E. Küster.) Taf. 3.

[42]Tagányi Károly: Magyarország címertára. Budapest, 1880, Kiadja: Altenburger G. és Rumbold B., Nyomtatott Buschmann F.-nél, 27.

[43] Biás 1905. 5.

[44] Keöpeczi Sebestyén 1917, 33–48.




.: tartalomjegyzék