Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Május
2019 - április
2019 - Március
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2016 - április
Ferencz Imre

Horváth István: Válogatott versek c. kötetéről

Vannak költők, akiket egyetlen versük felidéz, jellemez. Horváth István emberi-költői világát leginkább a Tornyot raktam című költeménye mutatja, amely  három síkon hitelesíti azt az életigazságot, népi bölcsességet, miszerint a kudarc után mindig kinálkozik az újrakezdés lehetősége, ezért nem szabad elveszíteni a reményt. A csuszából tornyot építő és csalódott unokát  megvigasztalja Apó, mondván, hogy a csuszák megmaradtak, újra fel lehet rakni azokat, és csak azt szabad megsiratni, amit nem tudunk újrakezdeni. A vers ugyanakkor közvetetten szól a paraszti sorból felemelkedő, magát toronnyá formáló emberről, az autodidaktaként önmagát megvalósító költőről, aki a népköltészet talajáról emeli magasra a poézist, a falu, a paraszti élet világát. A népies költő megtoldja, meghosszabbítja a népdalt, a népköltészetet – a népi  költő, jelesen Horváth István, felemeli ezt a világot a magasba. Horváth István igazi népi költő, toronyépítő minden vonatkozásban, és a tornyai, a versei időtállóan jelzik egy letűnt világ helyét és idejét. Vallomásai sok esetben nem férnek el rövid sorokban, ősi nyolcasokban, hanem terebélyes, robusztus versekben öltenek testet és tartalmat, összegezik a paraszti világ élményeit, tapasztalatait. Ilyen alapokról a későbbi, a fiatalabb, népi gyökerű költőknek sikerült még tovább lépniük, gondolunk itt Nagy Lászlóra, Juhász Ferencre, akik egyetemessé tudták lombosítani a népi kultúrából kiragadott oltóvesszőt, és akik nagylélegzetű költeményeket alkottak, építettek, mondhatni korszerű tornyokat. Akárcsak a zenében Kodály és Bartók, akik a népzenét emelték a magasba, a népköltészet is kínálta a felzárkózás lehetőségét a modern költészethez. A Zöld angyal vagy A szarvassá vált fiú kiáltozása a titkok kapujából című poémákkal említett költők bebizonyították, hogy a népi kultúra világából út vezet a mai, korszerű költészet felé, és hogy a hagyományok a mai modern lírában is felhasználhatók, gondoljunk csak Csoóri Sándor költészetére, akinek költői képei a népi szürrealizmusban gyökereznek, s amiről a Tenger és diólevél című esszéjében emlékezetesen vall. Horváth István költészete olyan eligazító torony, amit kár volna szem elől veszíteni, mint ahogy a falusi táncmulatságokban sem szabad megfeledkezni a kályha sarkáról. Horváth István igazi, hiteles képviselője a népi költők vonulatának, amelyben a legjobbak úgy hasonlítanak egymáshoz, mint Krisztushoz az apostolok. És ő köztük van. De nem csak felmenői vannak ennek a költészetnek, hanem  utódai, folytatói is, amit hozzáértők érzékeny műszerekkel kimutathatnak azoknál a költőknél, akiknél a falu, a paraszti világ még élményeket adhatott, említhetnők példaként az úgynevezett második Forrás-nemzedék néhány tagját is. A mintegy nyolcvan verset tartalmazó válogatást olvasva a verskedvelő elmondhatja: jó irányba tájékozódott. Toronyiránt… És hadd idézzünk befejezésül pár sort a Mert kifelé nem volt útja című költeményből: „A mi tornyunk néma torony, aranyharang hallgat benne, / Csudák járnak ki belőle, mintha tündérkastély lenne, / Súlyos erők űlnek benne, megláncolva aranylánccal: / Régi hittel, babonákkal, megbűvölve tündérlánccal…”




.: tartalomjegyzék