Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Július
2019 - Június
2019 - Május
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2016 - Június
Gothár Tamás

Versek

A MANÖKENEK FOTÓZÁSA ERŐSZAKTEVÉS

 

Próbállak kibogozni.

A gerinced mentén metszeni

végig a bőrt, egy régi zsillettel:

teret nyitni a velősebb problémáknak.

A csuklódon figyelni, ahogy

óránként elpattan egy hajszálér.

Elnevezni a szivárványhártya sávjait,

mint csillagászok az üstökösöket.

Majd belenézni a pupilládba, amilyen

mélyen tudok, és rájönni, hogy

csak magamat látom.

 

Próbállak összerakni. Fekszem a matracon,

és a párnán maradt hajszálakat. Ülök a

nappaliban, és a dohányzóasztal sarkán

felejtett körmöket. Állok a tükör előtt, és

pár szempillát a piperepolcról, majd

leguggolok, és az ülőkéről a felszáradó

izzadtságcseppeket. Egyre fogynak, és

amúgy sem tudom, mindebből mit lehetne összerakni.

 

TÖRTÉNETÜNK PROBLEMATIKÁJA

 

1.

Mítosz leszel kopottas fémkorsónkon.

A lepattogzott zománc hátrahagyta képírás:

valamivel több, mint hiány. Amit ha valaki

felfedez, fejtegethet unalmában. Így

reggeleinknek már most története van.

Tovább kopik a korsónk, amíg a kútra ér.

Szaga egyre élesebb, formája mindinkább

sajátja lesz újra: felülíródnak a régi anyaghibák.

 

2.

Korsónk még mindig kútra jár, de úgysem

bízunk már a tárgyakban. Ha polcra kerül,

majd a következőt másképp őrizzük: én

bekenem vastagon viasszal, amit beletöltesz,

azt hiszem formalin. (S ha versem is korsó,

és túlcsordul benne a hiány, eltarthatok

benne pár szóközt, vesszőhibát. Mi több, tarthatok

benne betokosodott üvegszilánkokat, amiket a testünk

nem tudott időben kilökni magából. Ami anyaghibák

mentén kicsordul, nyomot hagy maga után.)

Történeteink fotóin felcsillan a pergő veríték:

nem bíznak bennünk már a tárgyak sem.

 

3.

Intesz, hogy költözzek ki, vissza magamba,

de csak a reggeleink maradtak a történetünkből:

pár elhíresült töredék: úgy hírlik, ezeket még megéri

újraértelmezni, rávetíteni valami most-épp-hiábavalóra.

A többire emlékezni már csak –

 

4.

Minduntalan elbeszélünk egymás mellett, metszeteink

elkülönülnek. Sorrendbe rakva, tárlemezek között, mint

régen névsorokban, maradunk némileg csoportosíthatóak,

de már egy egészen más rendszer részeként. A betűk

egymásutánisága elveszik, történetünket rég nem lehet

elbeszélni.

 

HÁNYKOLÓDÓ

 

Nem te vagy kábszeres, csak én

lakom túl messze; illetve vagyok, mert

lakni csak egy helyen, és oda-vissza

már nem. Mert aznap amikor elindultunk

a rozoga Ladánkkal, megkértél, hogy

hagyjuk az egészet a francba: üljünk

inkább vonatra, mert ott kevesebb esélye,

hogy felismernek. Messze a legjobb,

ebben egyetértettünk. A golyószaggatta

fémkerítések mentén haladva már azt sem

tudtuk, melyik történelmi régióban vagyunk,

és egyfolytában csak azt kérdezgettük mindenkitől,

hogy átlépik-e a határt a helyi vonatok,

de már senki nem beszélte a nyelvünket –

Már egymás között is csak szagokkal, morgolódva,

csaholva, mint a kutyák. – A kalauz jött, hogy

lerakjon, és te azt gondoltad, hogy végül is

így van jól, mert kóborolni csak ilyen

kutyául lehet igazán, ha elfelejtjük, honnan jöttünk,

és hol nőttünk fel, ha legalább félóránként

elfelejtünk mindent. Messze a legjobb,

ezt megjegyeztük. Belénk rögzült görcsösen,

(mintha parancsszóra jutalomfalat után), és akkor

már tudtuk, hogy ha szeretnénk sem találhatnánk

már haza. Talán ezért gyűlöltük a macskákat és

a madarakat. Te végül levedletted a bőröd,

és előbb sziszegni, majd beszélni tanultál meg

újra, majd én a te mintádra. Hirtelen elfelejtettem

a rozoga Ladánkat, a vonatokat, és hogy merre kéne

menni. Mert én nem vagyok kábszeres, csak

te vagy túl közel. Végül egy pincében húztuk meg magunkat;

ott ültünk egymás mellett, egy padhoz ragadva

szinte végérvényesen, és étert inhaláltunk:

már annyira eltávolodtunk egymástól,

és a távolban éttermek zaja, és tűzhelyek

sercegése, és mi annyira távol.

 

VARIÁCIÓK MELLÉKUTCÁKRA

André Ferinek

 

Amit tanítottál – ez tagadhatatlan – ismeretlen

mellékutcák felé terelt. És milyen szépek

ezek az utcák, és milyen nehezek és sötétek.

Milyen sziporkázva törik meg a redőnyök közt

kivillanó ablakokon az utcafény. Fiókok lapulnak

a macskakövek között, ahová bármit bármikor.

Kocsmák várják a félbemaradni vágyót. Szőlő

fut a házak falán és betakar a köd. Nem mondom,

hogy jó, sem azt, hogy ki-, de útnak legalább út.

Jó itt bóklászni, és jó itt eltévedni, keresni a kiutat,

újabb mellékutcákat találni, hogy legyen hol

eltévedni újra meg újra.




.: tartalomjegyzék