Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Július
2019 - Június
2019 - Május
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2016 - Június
Szilágyi P. Katalin

Rövidprózák

TÖKÉLETLENEK

 

Jégburok fedte a fákat. A hó kéken villogott. Tompán csilingeltek az ágak a szélben, amikor kiléptek a kisváros pályaudvaráról. A Bácsi messziről integetett, kis pocakos alakja nehézkesen döcögött feléjük a tömegben. Fázós varjak gubbasztottak az ágakon és némán nézték, míg a Fiú bepakolja a bőröndöket. Az öreg autóban akadozott a fűtés, azaz nincs, nevetett feléjük az öreg. Fáztak. A hátsó ülésen kuporogva szorongatták egymás kezét, nézték, amint a dombokon piszkosszürkén terpeszkednek a fenyők és útközben a Lány arra gondolt, életében nem látott még ilyen szomorú várost.

A lámpánál pirosat kaptak, s várakozás közben pár suhanc hajolt a szélvédőhöz. Egyikük, piros baseballsapkáján kék csillaggal, szivaccsal maszatolt a Fiú felöli ablakon. Nem kell, takarodjatok, hadonászott a Bácsi. A Fiú pedig, jobbjával képzeletbeli fegyvert formálva a baseballsapkásra lőtt. BANG-BANG-BANG! Aztán kacsintott és ráfújt a fegyver csövére. Tökéletlenek, legyintett a Bácsi gázt adva, s a csikorgó gumik elöl félreugrók egyike egyezményes jellel mutatta, mi a véleménye a kocsiban ülőkről. Sok a munkanélküli, ezek a gyerekek nem rosszak, csak tökéletlenek, nincs, aki megnevelje őket. Csak az utca, mondta a Bácsi, míg óvatosan ráfordult a domb tetején álló házhoz vezető útra. A meredek, szűk utat betakarták a fenyők, s míg döcögve kaptattak felfelé, fekete fenyőágak súrolták kétfelől a kocsit. A ház szélesen terpeszkedett a tetőn, valaha nyaralónak épült, körbeüvegezett teraszszemei felragyogtak a hirtelen kisütő napfényben, alatta pincelabirintus, hogy sose találjam tavasszal, amit ősszel levittem, kacsintott a Bácsi, míg kivörösödve, szuszogva megmászta a teraszra vezető pár lépcsőt. Isten hozott benneteket, csörgette kulcsait az öreg, s benyitott a masszív faajtón. Körülöttük mindent elárasztott a fény, csak lent, a völgyben lapult ködben a város. Szép, mondta a Lány, és hidegtől pirosra csípett orrát a Fiúéhoz dörgölte.  Szobájuk a városra nézett és első este, amikor a bőséges vacsorától és a cserépkályha melegétől elpilledve az alattuk hunyorgó fényeket nézték, a Fiú a baseballsapkásra gondolt. Jó ez a csend, nézett fel rá a Lány mosolytalan arccal és lehámozta magáról a pulóvert. A szája meleg volt.

Másnap ragyogó napsütésre ébredtek. Pompás időtök van egy kis sétára, mosolygott a Bácsi a reggelinél és házi vajat kínált a Lánynak. Teát ittak, rummal, és hozzá sonkát kanyarított a Fiú, meg vastag házikenyeret. Sokat nevettek a régi történeten, amikor a Bácsi nősülni akart, de elaludt az esküvő reggelén. Erre iszunk, töltötte újra a poharakat a Fiú, és az öreg hátát csapkodta. A Lány mézzel figurákat rajzolt a vajas kenyerére és alig figyelt, amikor a Bácsi az orvvadászokról beszélt. Hogy így karácsony előtt sokan raknak ki csapdákat, de az ő erdejét ne dézsmálja senki. A rumtól harcias lett, kis gombszeme fémesen csillogott, míg az emeletről lehozta az öreg Walther PP-t. Íme, egy jó barát, mely sosem hagyott cserben, szólt és áhítatosan megcsókolta a pisztolycsövet. Két hétig lapultam a pincében, amikor átment rajtunk a front, én meg ő, és túléltem, motyogta kásás hangon és kacsintott. Talán induljunk, szólt a Lány, és magára kanyarította kabátját.

Kinn vakított a fény. A száraz hidegben füstként gomolygott a leheletük. Egy darabig az úton mentek, a fagyott hó üvegként pendült a lábuk alatt. Az erdőben ünnepélyes csend volt és félhomály. Mint egy halott templomban, gondolta a Fiú, és visszafojtotta a lélegzetét. Nem szeretem a téli erdőt, markolta szorosan a kezét a Lány és húzta magával vissza, az útra. Pedig szép, akarta mondani a Fiú, amikor meglátta őket. Öten voltak. A baseballsapkás éppen egy őzet vágott ki a hurokból. Gyere, susogta lila ajkakkal a Lány, és futni kezdtek. A város határában piszkos köd takarta a napot. Csak nem ijedünk meg pár gyerektől, fújt mérgesen a Fiú és visszanézett. Az erdő hallgatott.

Pár nap alatt bebarangolták a környéket, megtalálták a félig befagyott patakot a völgyben, megmászták a fából ácsolt roskatag kilátót a domb túlsó végében és meglestek egy vaddisznócsaládot, amint élelmet túrt a hó alól. Szilveszter napjának reggelén arra ébredtek, hogy erős szél csapkodja az ablaktáblákat. Ma alighanem áram nélkül maradunk, keresgélte a Bácsi a régi viharlámpákat, és gyertyákat készített a szobákba. De legalább telihold van. Ilyenkor a legszebb az erdő. Milyen romantikus, csak te, én meg a gyertyák, kuncogott a Lány és kibontott hajával végigcirógatta az ágyon heverő Fiú arcát. Hideg sültet ettek, és hallgatták, amint a szél sikong a kéményben. A szél délutánra sem csendesedett, s amint az ablaknál állva a völgyet nézték, a város hirtelen sötétbe borult. Kezdi már, göcögött az öreg, ilyenkor kipurcan a villanytelep és kuksolhatunk a sötétben. A szilveszteri vacsorát ünnepélyes gyertyafénynél ették végig, a Lány kipirult a bortól, kibontott haja arcába borult, alatta parázsként villogott szeme. Minden pohár előtt tósztot mondtak. Sok tósztot mondtak. Még nem volt éjfél, az öreg katonaindulókat gajdolt, s a Fiú zagyván énekelt vele.

Az üvegcsörömpölést a Lány hallotta meg, s amint gyertyájával az ablakhoz lépett, belészorult a kiáltás. Árnyak álltak a havon a ház körül, s egyikük újra karját lendítette, majd beverte a terasz másik üvegablakát. Na, csak semmi, ne ijedezzetek, botorkált a Bácsi imbolygó gyertyafényben, csak szórakozni akarnak, de én megmutatom nekik, mi az igazi szórakozás. Az emeleti lépcső felé indult, dobogás hallatszott, majd elhaló káromkodás és kuncogás, ahogy nagy robajjal legurult. Majd csend. A Fiú viharlámpáját magasba emelve lépett ki a ház elé. Gyertek csak, motyogta és jobbját pisztolyként emelve az árnyakra lőtt. BANG- BANG-BANG! Aztán ráfújt a pisztolycsövére. Gyere már be, cibálta iszonyodva a Lány és érezte, amint a könnyei átnedvesítik inge elejét. A következő dobás óriási csörömpöléssel betörte a nappali ablakát és a szél elfújta a gyertyákat. A sötétben a Bácsi nyöszörgése hallatszott a lépcső felől s vad lobogással táncoltak a függönyök. Aztán váratlan robajjal kinyílt a nehéz bejárati ajtó s a Lány sikoltozni kezdett. A pince, hallotta a Fiú motyogását és rohantak. A nehéz csapóajtó hangtalanul nyílt, s a retesz olajozottan csúszott a helyére. A Lányt néma zokogás rázta, amint fagyos kezekkel kapaszkodott a Fiúba. Szaros kölykök, ezek csak szaros kölykök, sziszegte az váratlan indulattal, s megindult a csapóajtó felé. Nehogy felmenj, dadogta a Lány, és ekkor sikoltozást hallottak. Van itt egy nő, futott át a Fiú fején, egy nő van itt a házban, és ezek elkapták. A kis rohadékok. Csend. Majd léptek. Nyikorgó padlódeszkák. Csend.

Mintha évek óta álltak volna ott, remegő, tapadós hideg verítékben összeölelkezve. Aztán a Lány megszólalt. Menjünk fel. Most. Elmentek. Érzem. Lemegyünk az erdőn át a városba és segítséget hívunk. Kicsit vártak a felnyíló pinceajtó takarásában, míg szemük megszokta a sötétséget. A nyitott bejárati ajtón bezuhogott a holdfény. Az emeleti lépcső aljában a Bácsi ült, szeme helyén két sötét üreg, kis tokája fültől fülig hasítva. Reszelős lélegzettel készült sikoltani a Lány, ám a Fiú keze kapocsként fogta a száját. Ringatta. Magához szorítva. Nem tudni, mennyi idő telt el, a Bácsi jobb lábát épp elhagyta a holdfény, mikor elindultak. Körben üvegként csillogtak a fák. Elült a szél. A Lány kábultan, fél lábán papuccsal botladozott, s verítéktől nedves inge hamarosan hátára fagyott. A keskeny úton keményre fagyott hó recsegett a lábuk alatt, s egy nagy fenyő alatt, egy irtásnál, megálltak pihenni. Igaza volt a Bácsinak. Ilyenkor a legszebb az erdő. Ezüst fényben ragyogott minden. S amint a baseballsapkás fiú társaival némán kilépett a holdfénybe, felszikrázott késén a fény. Lent aludt a város. Az erdő hallgatott.

 

 

BABASZOBA

 

Karácsonyra pont olyan babát szeretnék kérni a Jézuskától, amilyen Etelka néniéknél ül a nagy ágy közepén. A babaszobában.

Amikor az óvónéni azt mondta, hogy rajzoljuk le, milyen ajándékot kérünk majd, rögtön eszembe jutott ez a szép baba.

Én még elég kicsi voltam, amikor odaköltöztünk anyával Etelka néniékhez, hátra az udvarba, de emlékszem arra, hogy anyukám leültetett az ágyra, és csak nézett valahova maga elé, és akkor kicsit féltem, de aztán azt mondta anyukám, hogy ez itt jó lesz, és sóhajtott és megpuszilta a fejem. Olyan kis buta voltam, hogy még a Mackó kutyától is féltem, mert mindig ugatott, amikor kimentünk az udvarra. De aztán Tibi bácsi az ölébe vett, megnéztük a galambokat a kis házacskákban, ahol laktak, úgy hívják, hogy dúc, és Mackó is jött velünk mindenhova az udvaron és nem féltem többet. Anya elmondta nekem, hogy elöl, a nagy házban lakik Etelka néni és Tibi bácsi, aki a fia, mi meg ketten a kert végében a kicsiben fogunk, és mindig szépen köszönni kell, ha az udvaron találkozunk.

Tibi bácsi nevetett és azt mondta, ne mondjam neki, hogy bácsi, mert nem olyan öreg ő, de én láttam, hogy kopasz a feje és szőrök vannak a kezén. Etelka néni is nevetett, megpuszilta a Tibi bácsi fejét és azt mondta, akkor is az én kicsi fiacskám maradsz, ugye. Mindenki nevetett, csak anyukám nem.

Tibi bácsi focizni is eljárt, úgy, mint apukám, és az én anyukám azóta nem nagyon nevet, mióta apukám elment valahova.

Én nem tudom, hova mehetett, Julcsi is kérdezte, a nagycsoportos barátnőm, de neki sem tudtam elmondani. Pedig szeretem Julcsit, mert olyan szép szőke haja van, aranyhaj, és mindig szokott adni a pogácsából, amit a nagyija süt.

Anyukám is szokott tésztát sütni, nekem a csokis-kókuszos a kedvencem, de nem sokszor ér rá szegény. Varrni szokott otthon sokat, eleinte jó, még nem is ideges, de ha jön a hétvége, akkor nagyon kell neki sietni a varrással, mert leadás van. Én nem tudom, mi a leadás, de az nagyon rossz, mert anya olyankor nem ér rá velem foglalkozni és kiabálni is szokott, hogy menjek ki az udvarra játszani.

Egyszer is így kiabált és én ki is mentem, akkor jött Etelka néni és bevitt magukhoz. Adott cukrot, karamellát egy fehér dobozból, amin virágok voltak. Én kicsit sírtam, mert sajnáltam anyát a leadás miatt, akkor Etelka néni az ölébe vett, és gyere, megmutatom a babaszobát neked, mondta. Bementünk egy szobába, volt ott középen egy ágy sok párnával egymásra rakva, és ott ült középen a baba. Olyan aranyhaja volt neki, mint Julcsinak és királylány ruhája. Én azt hiszem, ilyen ruhában járnak a királylányok, mert pont ilyet láttam a Hamupipőkés meséskönyvemben. Kék fodrok voltak rajta és csillogott.

Etelka néni megengedte, hogy játsszak vele ott a szobában, csak kivinni nem szabad, azt mondta, nehogy bepiszkolódjon a szép csillogós ruhája. Azt is elmesélte nekem Etelka néni, hogy még élt neki a férje, addig ők ketten itt aludtak, de már régen meghalt és az óta nem lakik itt senki, csak a baba. Ez a babaszoba.

Aztán egyszer esett az eső, amikor leadás volt megint, és Etelka néni nem volt otthon, de Tibi bácsi bevitt engem a konyhába, ettünk vajas-mézes kenyeret és beszélgettünk és megdicsért, milyen okos kislány vagyok. Elmeséltem neki, hogy szoktunk a babával játszani és akkor bementünk a babaszobába, felültetett az ágyra a baba mellé. Kérdezte, hogy milyet szoktam játszani, mondtam, hogy királylányosat, de ő tud egy jobb játékot, azt mondta. Vetkőztessük le a babát, nézzük meg a ruháit. Én rögtön mondtam, hogy azt nem szabad, nem engedi Etelka néni, de Tibi bácsi azt mondta, nem árul el, mert mi barátok vagyunk, ugye, és aki barát, az nem árulkodó júdás.

Meg is néztük a ruháit, még bugyija is volt. Tibi bácsi kérdezte, nekem milyen bugyim van, megmutattam, hogy eper van rajta. Utána birkózósat játszottunk és sokat nevettünk, mert csikizett.

Mire megjött Etelka néni, mi kimentünk a konyhába és cukrot ettünk a virágos dobozból, aztán Tibi bácsi hátrament a galambokhoz. Etelka néni az ölébe vett, megpuszilta a hajam és sóhajtott, hogy mikor lesz neki ilyen édes kis unokája.

Amikor Etelka néni nincs otthon és anya nem ér rá, mert leadás van, akkor szoktam játszani Tibi bácsival az új játékot, a nyöszörgőset.

Ez olyan, hogy előtte levetkőztetjük a babát, megnézzük, hogy milyen bugyi van rajtam és lefekszek, a baba mellé, aztán be kell, hogy hunyjam a szememet, mert ilyen a játék, azt mondta Tibi bácsi. Nem szabad lesni, meg árulkodni. Ez a szabály. Ő meg közben nyöszörög és sóhajtozik. Ez a játék.

Mikor először ilyet játszottunk, Tibi bácsi sírt, meg olyat mondott, hogy ő egy szemétláda, de ne mondjam senkinek. Máskor már nem sírt. Én szeretem Tibi bácsit és nem árulom el.

Egyszer féltem tőle, mert nagyon erősen megszorította a lábamat, mikor játszottunk, de nem nyitottam ki a szememet, mert az nem ér, csak mondtam, hogy ez fáj. Mikor vége volt a játéknak, láttam, hogy piros a feje és izzadt, és azt mondta nekem, sosem bántanálak, kicsim.

Ő a barátom.

Tegnap is éppen elkezdtük a játszást, a nyöszörgőset, mikor egyszer csak megjött Etelka néni. Én szorítottam össze a szememet, ahogy kell, de hallottam a hangját, ahogy kiabálja, hogy mit csinálsz a gyerekkel, te mocsok. És nagyon féltem, mert kivittek az udvarra, a sötétbe, aztán becsapták az ajtót, de én hallottam, hogy kiabálnak meg dübörögnek.

Leültem a padra, a dúcokhoz, anyukámra gondoltam meg a leadásra és sírtam is kicsit, de aztán odajött a Mackó kutya és néztük együtt a csillagokat.




.: tartalomjegyzék