Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Július
2019 - Június
2019 - Május
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2016 - Június
Fischer Botond

Csiriz

Csináljunk papírsátánt! Napok óta ezzel nyaggat a kölyök. Négyéves létére felfoghatná ötven magyarázat után, hogy papírsárkány. Nem papírsátán. Ilyenkor érzem a hiányát a katolikus nevelésnek. Talán mégis be kellett volna fizetni arra a vallásórára az óvodában. Néha az az érzésem, hogy a kölyök enyhén hülye, de gyorsan elszégyellem magam, milyen apa az ilyen. Néha azt érzem, hogy milyen kis géniusz, sokkal több szót ismer a kortársainál (persze: papírsátán!), de gyorsan elszégyellem magam, milyen ember az ilyen, csak a különlegesen különleges kölykéről tud beszélni. Bár reggeliben, miután letettem az óvodában, és besurrantam a sarki talponállóba, és kikértem az első fél rumot, inkább minden izmommal úgy próbálok a körém fonódó térben lavírozni, mintha egyáltalán nem lenne gyermekem. Szégyelleni inkább azt lehetne, hogy, még a rum előtt, remegő kézzel adom fel a kölyökre a benti cipőcskét, és már az első kortyra gondolok.

− Tatával nem csináltatok végül sárkányt? – kérdeztem a kölyköt.

− Nem csináltunk. Mindig mondtuk, hogy csinálunk, de mindig este lett már, és sötétben nem lehet, tudod?

− Tudom. Nekem is mindig ígérte tata, hogy csinálunk, aztán sohasem jött össze.

− Mit jelent az, hogy ígérte?

− Hát azt, hogy mindig mondta, de végül is mindig este lett már.

− És akkor csinálunk papírsátánt?

− Csinálunk.

− Most?

− Most.

Ezt a mostot persze csak azért mondtam ki, mert muszáj volt kimondani, ebben a helyzetben, erre a kérdésre nem volt más válasz, és ez a most görgette maga előtt azt, hogy be kellett menni a fészerbe előkeresni az apám szerszámait, és megépíteni egy papírsárkányt.

− Hozz egy sört a hűtőből! – ezt a játékot már egyéves kora óta játsszuk, beszélni még nem tudott, de boldogan rohant a hűtőszekrényhez, és büszkén hozta a két kicsi kezében a dobozos sört. Most is rohan boldogan, megértette, hogy megcsináljuk azt a rohadt sárkányt. Rühellek barkácsolni, apám folyton kivette a kezemből a fűrészt, kalapácsot, mert mindig csak bénáztam, és meg kellett mutatni nekem, hogy azt hogy is kell rendesen csinálni. Rohan vissza a sörrel.

− És mit mondott tata, hogy kell ezt a sárkányt csinálni?

− Azt mondta, hogy most már megcsináljuk. De aztán meg meghalt.

Azt mondta mindig, hogy védjem meg magam, ha ütnek, üssek vissza. Én többnyire csak szaladtam, nem ütöttem vissza soha. Hozzá nem mehettem, hogy védjen meg. Megvédett volna, gondolom, csak előbb megkaptam volna a szidást, hogy ütnöm kellett volna, nem szaladni. A sárkányhoz nád kell, könnyű selyempapír, madzag, csiriz. Egy idő után meguntam a várakozást, és beszereztem ezeket, elbújtam apám elől, hogy megépítsem a rohadt sárkányt, magamban. Nem ment. Hívtam, hogy segítsen.

− Hát ebből így nem lesz sárkány, vagy repülni legalábbis nem fog. Ezt nem így kell – és kivette a kezemből a méretre vágott nádakat meg a madzagot. Elkezdte magyarázni, hogy mi a helyes útja-módja. – Na, de majd holnap megcsináljuk!

Előbb csakazértis meg akartam építeni. De megint rajtakapott volna, dühöngött volna, hogy nincs semmi türelmem, iszonyúan megsértődött volna rám, aztán meg az egész világra. Hagytam a francba az egészet. A fészer sarkában nádak, kiránduláson vágták a kölyökkel, mellette selyempapír. Sátánalkatrészek. Úgy tűnik, a jóindulat megvolt benne, csak tényleg este lett. A csirizhez lisztet kell összefőzni vízzel, keresek egy rossz lábost, ezt a mocsokmaszatolást különösen élvezni fogja a kölyök. És aztán a sárkány, ahogyan annak idején apám magyarázta.

Néha megtalál engem is a szépség, de csak úgy, hogy közben sírással fojtogat. Néha, mikor mondjuk egy kolduló gyermek vacog a betonon. Ez annyira valóságos, hogy áttöri a közhelyeket, szétszakítja a giccs kategóriáját, mert történik, és nem lehet elintézni azzal, hogy esztétikai ítéletet mondasz felette. Ugyanezt a fojtogató szépséget érzem a torkomban, valahányszor a kölyökkel sikerül valami módon megtalálni egy közös nevezőt, ami azért nem gyakori. Most építjük itt a rohadt sárkányt, bénázunk, és sírnom kell. Mintha mindegyik együttjátszás az utolsó lenne. Innom kell valamit.

Csillagot kell formázni a nádakból, középen a madzaggal összekötni. Régebben csak este ittam, és estig kellett csak kibírni. Még régebben, mikor még nem ittam, mikor még gyermek voltam, akkor este sem múlt el a rettegés, mert másnap újra fel kellett kelni, újra arra, hogy Karcsiék elkapnak az iskolából hazafelé. Miután ráfeszítettük a selyempapírt, már csak a fülét és a farkát kell megcsinálni, jó erős madzagból, sallangozott fecnikkel. Vajon hány éves lesz a kölyök, mikor először nem látom az arcán a mosolygást, ha sörért küldöm?

− Ez kész van – álltam fel.

− Kész van – állapította meg ő is – Akkor menjünk feleregetni!

− Várjál, kölyök, nem is biztos, hogy ez az izé fog repülni nekünk. Én is először csináltam sátánt.

− De, de, fog repülni. Menjünk feleregetni!

Elindulunk a lakótelep legnagyobb játszótere felé, egyik kezemben a papírsátán, a másikban a kölyök kicsike keze. A játszótér felé, ahol a két legtávolabbi tömbház közötti távolság talán van olyan nagy, hogy fel lehessen reptetni a rohadt sárkányt, ha egyáltalán fog repülni ez a szörnyeteg. Valami tengerpart kellene ide, de a legközelebbi kilencszáz kilométerre van. A kölyök nem látta még a tengert. De minden este azt játssza, hogy a kád a tenger, és ő abban fürdik. Valamelyik rajzfilmben az apuka, az anyuka, a kisfiú és a kislány egyik délután lemegy fürdeni, homokozni és sárkányt eregetni a tengerre, találnak egy fókakölyköt is, ha jól emlékszem. Ez a kölyök kedvenc része. Mindig kérdi, hogy mi mikor megyünk. Én meg mindig mondom, hogy majd megyünk.

Sokáig azzal hitegettem magam, hogy az a reggeli fél rum csak segít elindítani egy újabb rohadt napot, elraktározom az alkoholt, és estig könnyű lesz kibírni. Negyven percig tart a hártya, amit a rum ráhúz az aznap talpszakító, köves medrére. Most azzal áltatom magam, hogy el tudom raktározni a kölyök érintéseit, mosolyait, apázásait, és táplálkozom majd belőlük, mikor a közömbösség hártyája teljesen kifejlődött köztünk, ahogyan az természetes és illendő.

Az eregetéshez két ember kell: egyik fogja a sárkányt, a másik a gombolyagot. A gombolyagos elkezd szaladni, a másik egyszer csak elengedi a sárkányt, amelyik elvileg felemelkedik a levegőbe. Ez a művelet egy négyévessel elég komplikált, én a megfogó-elengedő szerepet osztottam a kölyökre.

− Most engedd el! – kiáltottam rá, és elkezdtem rohanni. Három futólépés után nekiszaladtam valakinek.

− Nem látsz a szemedtől?! – förmedt rám egy rövidnadrágos, papucsos illető.

− Te meg nem látod, te fasz, hogy sárkányt eregetek egy gyerekkel?

És ütött. A térdét a gyomromba nyomta, és megint ütött. A kölyök valami ordítás és sikoltás közti hangot szakított ki magából, mint amikor az injekciót kapta a kórházban. A földön voltam, a kezemmel az arcomat védtem, és közben iszonyúan fájdalmas rúgásokat kaptam az ágyékomba és a hasamba. Legalább bírtam volna ki szótlanul az ütéseket, ájultam volna el. De a földön fetrengtem, vér ömlött az orromból, és én is üvöltöttem, inkább a félelem, mint a fájdalom miatt. És a kölyök most már ordítva sírt, és azt kiáltozta, hogy „apa, apa!”. Vért láttam magam alatt, és még mindig nem hagyta abba, jöttek az újabb rúgások, most már a derekamra és a hátamra, mert annyira összegörnyedtem, amennyire csak bírtam. És a kölyök olyasmi hangot hallatott, mint valami párzó macska, artikulálatlanul. A papucsos a hasamon ült, és az arcomat ütötte, emberek ordítottak, valaki szerencsére átkarolta a kölyköt, oda akart rohanni hozzánk.




.: tartalomjegyzék