Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Március
2019 - Február
2019 - Január
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2016 - Március
Xantus Boróka

A szerelem bildungsromanja

– Grecsó Krisztián: Megyek utánad[1]

 

Grecsó Krisztián új regénye, a Megyek utánad már címválasztásában hasonló szerkezetet követ, mint az előző könyve: a Mellettem elférsz – mindkettő az énnek a másikhoz való viszonyulását emeli ki. Ugyanígy mindkét regény homlokterében a szubjektum identitás- és helykeresésével kapcsolatos kérdések állnak. De amíg a Mellettem elférszben a családi múlttal való szembenézés és megbékélés jelenti a mű tétjét, addig a Megyek utánad a párkapcsolatok mentén követi az én fejlődését.

Grecsó új könyvében olyan témát választott, amely könnyen biztosítja a fogyaszthatóságot, hiszen férfi és nő kapcsolatának kérdései szinte mindenkit érintenek valamilyen formában, ugyanakkor kihívás elé is állította magát: regénye képes-e a szerelmi történetek elbeszélésén túlmenően is fenntartani az érdeklődést, az igényesebb olvasói kíváncsiságot is kielégíteni.

A Megyek utánad nyolc egységre tagolódik, a főszereplő Daru egy-egy kapcsolatának történetét ismerhetjük meg mindenikben, a szereplő életútját követve, kronologikusan halad a cselekmény: Daru gyerekkorától egészen addig, amíg meglett ember nem válik belőle. A fejezetcímek (Lili jön, Eszter jön, Sára jön stb.) szintén előre irányuló mozgást érzékeltetnek, kivéve a Daru marad címűt, amely az ego helyzetének megerősítésére utal, valamint az utolsó, Juli van című egység az út lezárását, a regény jelenébe való megérkezést hangsúlyozza.

Mivel az elbeszélés középpontjában Daru áll, és minden történést az ő szűrőjén keresztül látunk, ennek köszönhetően egyszerre érezzük szimpatikus figurának, akivel nem esik nehezünkre azonosulni, és néha túlságosan körülhatárolható karakternek. Félénk kisfiúként, dacos, magába zárkózó kamaszként, könnyen befolyásolható fiatal felnőttként, majd szinte a teljes kiüresedésig eljutó férfiként találkozunk vele. Átlagos vidéki fiú, életkorának megfelelő helyzetekkel és problémákkal: iskolai verekedésbe keveredik, képes azon bánkódni, hogy miért nem szőrös még a lába, főiskolásként egyik buliból a másikba csöppen, majd dolgozó felnőttként a munka rutinját, a kollégák kétszínű viselkedését sérelmezi.

Daru alakját a szokványosból az emeli ki, hogy társaihoz képest erőteljesebben munkál benne a vágy, hogy megértse önmagát és a körülötte lévő világot, amelyet a kapcsolatai révén próbál elérni. „A nők tesznek valamilyenné” – mondja az apja, és Daru szerelmi történetei valóban erről szólnak: ahogyan a másikban, az aktuális barátnőben megpillantja önmagát. A fiú identitáskereső útja akkor kezdődik el, amikor gyerekkori játszótársában felismeri a nőt: „Ebben a pillanatban értette meg. Hogy mi van. Lili nő. Mások annak látják. Nekik nem kislány. És akkor Daruval, Darunak sem lehet az, ezért lett olyan más, ezért akarja, hogy Daru magától találja ki az életét, hogy ő is más legyen, legyen férfi, neki már nem kell gyerekbarát.”

Ekkor változik meg a fiú viselkedése: míg korábban unatkozott, ha egyedül kellett lennie, attól fogva értékelni tudja a magányban töltött időt, amikor önmaga felé fordulhat. Elkezd pezsegni benne az öntudat, „a teste még nem férfi, de a szíve már igen”. A középiskolai szerelme, Eszter révén az érzelmek, a gesztusok összetettségébe nyer betekintést, megtanulja, hogyan kell olvasni a látszólag össze nem függő jeleket. Főiskolai barátnője, Petra húsz éves korára „bekebelezi a teremtést”, de a fiúnak átadja azt a tudást, hogy mit jelent, ha „az én elkopik, mint egy kréta”. A Sárához és később Adélhoz fűződő kapcsolatainak hozadéka, hogy el tudja különíteni a hatalom különböző árnyalatait. A Grétával eltöltött évek alatt pedig a sorsszerűséget fedezi fel az életében, és rádöbben arra is, hogy a kényszerű kötelességtudattal nem tud sokáig együtt élni. Végül Juli mellett érzi, hogy bár sok reménytelenség, áldozat és tanulás várja még, de képes arra, hogy őszintén szembenézzen önmagával.

Daru számára a lányok és a nők többnyire eszközök a személyiségfejlődésben, önmegvalósításban, akkor jelennek meg, amikor érzelmileg-értelmileg, de fizikailag is egy új szakasz kezdődik az életében, s mikor betöltik funkciójukat, kilépnek, vagy ő hagyja el őket.

A Daru szemszögéből láttatott női alakok között kevés az egyéniség, érdekes módon éppen a tragikus sorsú Eszter és Adél figurája mutat túl a felejthető kategóriáján. Eszter koraérett, számára „az ész teher. Nem bír a testtel és a lélekre sincs hatással.” Tizenévesként már annyira sokat ért meg a világból, annyira belelát az emberek közötti viszonyokba, hogy ez a tudás elviselhetetlen teherré válik, és a vesztét okozza: a gimnázium első évében öngyilkos lesz. Adél, akit Daru bölcsészhallgatói évei alatt ismer meg, viselkedésével szintén kitűnik kortársai közül: „mekkora hatalom van a kezében, kordában tartani vagy szabadjára engedni a vágyakat, micsoda szabadság!”. Később derül ki, hogy Adél „hasadt lelkű”, és a talaj menthetetlenül kicsúszik a lába alól. A beteg lány kihallgatásához és kórházba utalásához fűződő jelenetek leírásai a regény talán legjobb részeit képezik: „Daru nem akarja védtelen, rühös macskának látni, aki odaszorítja az oldalát a gazdák lábához, és a szorításra úgy reagál a teste, mintha érintést kapott volna.”

A regény narrációs technikájának jellegzetessége, hogy az egyes szám harmadik személyű elbeszélőt időnként egy másik hang, egy én-ként megszólaló elbeszélő szakítja meg, amely Daruval azonosként tünteti fel magát, ugyanakkor jóval reflektáltabb az E/3-as narrátornál. „Daru én vagyok, illetve voltam húsz évvel ezelőtt” – jelenti ki már az első oldalakon, és a közelítés-távolítás hasonló játékát folytatja minden alkalommal, amikor megszólal. A két hangot talán úgyis elkülöníthetjük, mint a fiatalabb, érzelmileg folyamatosan változó Daru és az érett, egyfajta nyugvópontra eljutott Daru hangja. Az idősebb néha bírálja a fiatalabbat: „Áll Daru, a hadtörténeti könyvtár ifjú munkatársa Vukovárban a főtéren, és szégyelli az egyetemista Darut. (...) És megállapítja, leszögezi, hogy soha nem akarna találkozni azzal a fiatalemberrel, aki ott állt a Bárka előtt.” De amikor az ifjabb Daru időnként képes túllépni önmagát, saját korlátait, akkor is az érettebb fejezi ki gondolatait: „értettem előre húsz évet, hogy miért és kinek fogok fájdalmat okozni, és miféle lányoktól várom majd, hogy elfelejtsem ezt a sok fájdalmat, amit okoztam.”

A két narrátori hang a regény végén ér össze: az elbeszélés jelenébe érkezve a férfi lezárja emlékeit, de nem azzal a céllal, hogy elfelejtse, hanem azért, hogy megőrizze őket. Akárcsak a Mellettem elférsz esetében, itt is sor kerül a múlttal való megbékélésre. Ez teszi lehetővé, hogy a kereső út végén a Juli van fejezetcímet valóban hitelesnek érezzük.

A Megyek utánad poétikai szempontból nem tekinthető átütő alkotásnak, még akkor sem, ha csak Grecsó életművére szűkítjük az összehasonlítást, de képes arra, hogy egy könnyen befogadható kortárs bildungsromant kínáljon fel az olvasónak.

 

[1] Magvető Kiadó, Budapest, 2014.

 




.: tartalomjegyzék