Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Augusztus
2019 - Július
2019 - Június
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2016 - Március
Daczó Katalin

Gyergyószentmiklósi kistükör 1919−1933

Történelem és szociográfia ötvöződik Garda Dezső legutóbbi, Gyergyószentmiklósról szóló művében[1]. Kisvárosi székely, örmény és zsidó vállalkozók, értelmiségiek, bankárok és faipari munkások népesítik be a 678 oldalas munkát, a két világháború közötti időszak hiánypótló gyergyószentmiklósi kézikönyvét, kalauzát vagy, ha úgy tetszik, önismeretét szolgáló kistükrét.

Mozgalmas, színes élete volt a két háború közötti Gyergyószentmiklósnak, a kisvárosnak, amelynek több lakosa volt, mint a megyeszékhelynek, virágzott a kereskedelme és ipari vállalkozásból sem volt kevesebb, mint Csíkszeredában. Az 1930-as népszámláláskor a település összlakossága 10.341 fő volt, akik 1561 házban éltek – vagyis lakásonként átlagban 7 személy. Római katolikusnak 8390, izraelitának 624, görög katolikusnak 501, reformátusnak 494, örmény katolikusnak 179 és görög keletinek 174 személy vallotta magát.[2] Ebben az időszakban a lakosság mintegy háromnegyede gazdálkodásból élt, nem egészen 10%-a a faiparban dolgozott. A kisiparosok több mint 6%-át, az állami és a magántisztviselők összesen csaknem 5%-át képezték az összlakosságnak. Kereskedelemmel 1,30% foglalkozott.

Garda Dezső valamennyi réteget számba veszi és elemzi, feltárja az egyes csoportokon belüli és a csoportok közötti viszonyokat. Jól ismeri őket, hiszen a huszonkettedik önálló köteténél tart, s csak az utóbbi tíz évben is több, a jelen kötet témájához kapcsolódó munkája jelent meg, többek között a gyergyói örményekről[3], Gyergyószentmiklós történetéről[4], illetve a legszorosabban kapcsolódó mű az Országos Magyar Pártról[5].

Részletesen mutatja be az 1921-es erdélyi agrárreformot, annak magyarellenességét sem hallgatva el ismerteti a következményeit, felsorakoztatja a téma gazdag szakirodalmát, majd dokumentumról dokumentumra haladva járja körbe az agrárreform megvalósítását Gyergyószentmiklóson, kitérve a telkek felparcellázására és a városi beltelkek kisajátítására, amely során „a kisebbségi telektulajdonosok kezéből román kézre” [6] játszották át a telkeket.

A gazdálkodóknak is jelentős teret szentel a szerző, megfogalmazva a korabeli Gyergyószentmiklós gazdasági-társadalmi életének paradoxonját, azt, hogy a városban benne élt a faluközösség is. A vadászattól a határkerülésig, a vetéstől az állattartásig számos tevékenységet említ, és azt is megtudhatjuk, hogy a gyergyóiak szemében ki volt a jó gazda – bár a leírás talán minden jó gazdának tartott székelyre igaz: „a jó gazda látástól vakulásig dolgozott, szervezett, korszerűsítette gazdálkodását, figyelte a gazdálkodás újabb és jövedelmezőbb módjait, képezte magát az új módszerek elsajátítására a gazdálkodásban. Ő volt saját tulajdonának végsőkig kizsákmányolt munkása, termelőként és kereskedőként tevékenykedett egy személyben, diszpécsere és segédmunkása volt saját földjének.”[7]

A gazdálkodók életmódjának általános bemutatásán kívül Garda Dezső konkrét eseteket, tevékenységeket is felvillant: megismerkedhetünk a Gyergyóvidéki Gazdasági egyesülettel, a tejszövetkezettel, a méhészeti szakosztállyal, gazdanapok megszervezésének, közgyűléseknek, állatösszeírásoknak dokumentumait közli. A fejezet megírásához az 1970-es években végzett kutatásait, szociológiai és néprajzi gyűjtéseit is felhasználta, de a levéltári forrásoknak és a korabeli sajtónak – akárcsak a könyv többi részében – itt is kulcsszerepet szánt. Ugyanis úgy véli, hogy a történelemírásban sokkal fontosabbak, mint a visszaemlékezések.

Akárcsak az agrárreform esetében, az iparosok és kereskedők 1920-as helyzetének ismertetésekor sem csak a gyergyószentmiklósi, hanem az erdélyi állapotokba is betekintést nyerhetünk, majd részletesen megismerkedhetünk a gyergyószentmiklósi Ipartestület tevékenységével, tagjaival, az 1923-as rendőri visszaélésekkel, az 1925-ös házirenddel és alapszabályzattal. Azt is megtudhatjuk például, hogy az Ipartestület tagjai kötelezvényt írtak alá, miszerint büntetés terhe mellett kötelezik magukat, hogy bármelyikük vagy családtagjuk elhalálozásakor, „annak temetésén testületileg, illetve az ipartestület lobogója alatt kötelezően”[8] részt vesznek.

„A kisiparos nevezhető-e kispolgárnak?” – teszi fel a kérdést Garda Dezső, és igennel válaszol rá, kihangsúlyozva, hogy nem a szó kommunizmusbeli megbélyegző értelmében, hanem mint a tulajdon és a birtoklás határán levő kistulajdonos, „akinek felemelkedése önmaga számára volt kívánatos.” [9] „Bár a kisiparosok számbelileg kevesebben voltak, mind a gazdatársadalom, mind az értelmiség részéről igen nagy megbecsülésnek örvendtek. Részt vettek a város minden fontosabb közéleti, de főleg kulturális tevékenységében. Modern könyvtárat hoztak létre…” – folytatja a felsorolást a történész, miközben eszembe jut, hogy Csíkszeredában hasonlóképpen élt, művelődött, olvadt bele a kisipari szövetkezetbe, majd tűnt el a kisiparos-réteg…

A kispolgár-kisiparosokkal záruló első kötet érdekes és érthető, a kereskedőkkel nyitó második kötet viszont egyenesen olvasmányos a műfaj kedvelői számára. Garda Dezső számos különböző forrásból merít és mutat be adatokat egy-egy témára, családra vonatkozóan, megtudjuk kik honnan jöttek, és egyenesen izgalmas, ahogyan kibontakozik a könyvben a különböző kereskedő-családok közötti kapcsolat, s ugyanígy megfigyelhetőek az örmény- és a zsidó családok rokoni szálai is (guba gubával, ugyebár?), és olvashatjuk a jóízű korabeli reklámokat is. Ugyanígy kirajzolódik a történész összeállítása nyomán a kisváros kereskedő-térképe, s egyúttal kissé fájlalom, hogy nem képezi a könyv mellékletét egy valódi, részletes, színes korabeli várostérkép, amely jócskán segíthetné az eligazodásban az érdeklődő öreget-fiatalt.

Itt jegyzem meg azt is, hogy a százalékos megoszlásokra vonatkozó grafikai ábrázolások látványosak lehetnének, de fehér-szürke nyomásban nem érvényesülnek. Szerencsére, maguk az adatok elég érdekesek ahhoz, hogy megjegyezzük. Mert Garda Dezső rendszerezte a kereskedők etnikai és vidékenkénti hovátartozását is, s összesítése szerint a marosvásárhelyi kamarához bejegyzett gyergyószentmiklósi kereskedők 33,7%-a volt gyergyói székely, 25,85% zsidó, 13,48% gyergyói örmény és 10,11% szász. Különösen érdekesnek tartom, hogy a női kereskedők az összes bejegyzett kereskedők csaknem egyharmadát, 31,46%-át tették ki.

A bankokról szóló fejezet nemcsak a Gyergyói Első Takarékpénztár Részvénytársaság történetét foglalja össze, hanem egyúttal kis társadalomtörténet is. Kitér például a környék gazdasági életét sújtó magas kamatlábakra, az Országos Magyar Párt közgazdasági értekezleteire, pénzügyi politikájára, az Erdélyi Bankszindikátusra. Ugyanakkor, akárcsak a kereskedők esetében, a pénzintézetek vezetőinek életrajzát is megismerhetjük. Itt jegyzem meg, hogy Dr. Garda Dezső külön érdemének tartom, hogy azokat az adatokat, amelyekhez levéltári kutatásai során hozzáfért – még ha nem is kapcsolódnak szorosan a tárgyhoz –, közzétette, így azok más kutatók számára is könnyen elérhetővé váltak.

Külön fejezetben foglalkozik a szerző Gyergyószentmiklós nagyiparával – és joggal, hiszen a megyeszékhely Csíkszereda akkoriban csak a nyomában kullogott. Ezzel például 1923-ban a gyergyószentmiklósi városvezetés is tisztában volt, és bizakodóan tekintett a jövőbe: Gyergyószentmiklósnak „a megye összes helységei között a legnagyobb lélekszáma van. Hatalmas fűrészüzemei vannak. Hat fűrészgyár, nagy fatermelések. Kettő műmalom, egy szeszgyár, város tulajdonába villamosmű, Ipartestületbe tömörülő iparosok tömege, kereskedők sokasága a jövő fejlődésének biztos alapjait nyújtják.”[10] − idézi Garda, aki részletesen kitér a legfontosabb iparág, a faipar Gyergyószentmiklós életében betöltött szerepére. Ugyanitt megismerkedhetünk a zsidóság térnyerésével, az őket befogadó polgársággal, másfelől pedig a Gyergyószentmiklósra beáramló, „idegen testnek” tekintett munkásréteggel, a székely napszámosokból lett faipari munkásokkal és a salamonernői zsidó munkásréteggel.

A korszak gyergyószentmiklósi munkásmozgalmát az évtizedek során – részben a munkás-költő kapcsán is – több kommunista történetíró kutatta. Ez is megnehezítette a más téren szinte „szűz” területen mozgó történész dolgát: „Igencsak nehéz feladat a két világháború közötti időszak gyergyószentmiklósi munkáséletmódjának a valóságos megrajzolása – vallja a szerző. – Gyergyószentmiklóson ugyanis munkásöntudattal rendelkező proletariátus létezett, amely magatartásában mindent elkövetett a gyártulajdonosoknak dolgozóik feletti hatalmának csökkentéséért.”[11] Néhány oldallal később pedig így vall: „E sorok írójának igen nagy erőfeszítést jelentett, hogy ne cserélje össze a reális munkáslétet a munkássorsról az illegálisták feljegyzéseiben, illetve a kommunista történészek írásaiban alkotott képpel.”[12] De Garda Dezső ezzel a feladattal is sikeresen megbirkózott, így kaphatunk reális képet erről a különös osztályharcról, amelyben a többségében zsidó gyártulajdonosokkal, fabárókkal szembekerülő éhező munkásréteg egy része, s ugyanakkor a kommunista munkásmozgalom vezéralakjai is zsidók voltak.

Az utolsó bő száz oldalon Gyergyószentmiklós értelmiségét veszi górcső alá Garda Dezső: 117 állami és 97 magántisztviselő, 45 pedagógus, 16 ügyvéd, 6 orvos és 5 mérnök képezi ezt az értelmiséget, amely a város lakosságának 6,28%-t tette ki, és közülük is hangsúlyosabban az orvosok, az ügyvédek és pedagógusok szerepével foglalkozik.

Végezetül a korszak városlakóját jellemzi a történész: a kisebbségben élő, szorongó embert, akit a „magánéletet is befolyásoló politikai mechanizmusok” nem akadályozhattak meg abban, hogy „ne alkalmazkodjon a fejlődéshez, a kor anyagi és társadalmi elvárásaihoz.”[13]  Úgy véli, az általa vizsgált időszakban az életmód is változott, a gyergyóiak modernizálódtak, szerettek öltözködni, alkalmazkodtak a divathoz, szerették a szépet, és „ami a leglényegesebb, nagyon szerették városukat” – „igazi lokálpatrióták voltak.”[14]

A szerény megjelenésű két kötet hiányosságának róható fel, hogy sok a korrektúrahiba, illetve, hogy a képaláírások sok esetben hiányoznak, így a sokszor igen érdekes, egyedi felvételek elvesznek a szövegek között. Örvendetes viszont, hogy ezúttal (igaz, hogy nem teljesen pontos) névmutató könnyíti a kötet használatát (néhány előző Garda-kötetnél ez nagyon hiányzott a magamfajta gyors-információra éhezőnek). 

Mindent összevetve nem látványos, de annál tartalmasabb Garda Dezső kötete, amely az előző kétkötetes művel (A Magyar párt és Gyergyószentmiklós közélete az 1919−1933 közötti időszakban) együtt több, igen fontos küldetést is betölt az eddig keveset kutatott két világháború közötti időszakra vonatkozóan és nem gyergyószentmiklósiaknak szólóan: forrásokat közöl, összegez, értelmez és nem utolsó sorban rögzít, dokumentál. Mindezt teszi a legmélyebb alázattal, és a városa iránti szeretettel, „igazi lokálpatriótaként”.

 

[1] Gyergyószentmiklós gazdasági-társadalmi élete az 1919−1933 közötti időszakban. Csíkszereda, 2015, Státus Könyvkiadó, 1−2. kötet,

[2] A Székely Szóban közölt és Garda által idézett adatok szerint 8. p.

[3] Gyergyói örmények könyve I-II. Budapest, 2007, Hadimúzeum Alapítvány Kiadó.

[4] Gyergyószentmiklós története I-II. Csíkszereda, 2007, Státus Kiadó.

[5] Az Országos Magyar Párt és Gyergyószentmiklós közélete az 1919−1933 közötti időszakban I-II. Csíkszereda, 2013, Státus Kiadó.

[6] 95. p.

[7] 110. p.

[8] 251. p.

[9] 326. p.

[10] 517. p.

[11] 550. p.

[12] 556. p.

[13] 642−643. p.

[14] 643. p.




.: tartalomjegyzék