Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Május
2019 - április
2019 - Március
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2016 - április
Sántha Attila

Székelyek az 5.-11. században (2. Rész)

Tanulmányom első részében arról írtam, hogy Kézai Simon nagy valószínűséggel Jordanesnek a szkírekről szóló adatait használja fel székely-történetének megírásában. Azt is bizonyítottam, hogy Jan Dubravius cseh krónikaíró szerint e szkírek nevet változtattak, és a továbbiakban szklavin néven szerepeltek. Elmondtam, hogy Eugen S. Teodor régész szerint ezen al-dunai szklavinok „hun-szerűek”. Vajon tényleg szlávokról van-e szó minden esetben a szklavin név alatt, tettem fel a kérdést Florin Curtával együtt, és van-e alapja annak, hogy a névváltoztató nép alatt székelyek (is) rejtőzhetnek?

A bizánciak a szklavin nevet átjavítják szkítára

Ha elég figyelmesen olvassuk a 9. század közepétől alkotó bizánci szerzőket, azt látjuk, hogy ők, amikor újra elmondják a 6–8. század történéseit, a korai al-dunai szklavinok, valamint azok makedóniai-görögországi kirajzásának nevét átírják szkítára. Nézzünk is pár példát erre.

593-ben a bizánciak hadjáratot folytatnak az Al-Duna bal partján élő szklavinok ellen, akik amúgy az avar kagán hatalmi szférájába tartoznak: a későbbi átírásokban az avarok avar, a szklavinok szkíta néven jönnek elő.

Az 593-as bizánci hadjárat az Al-Duna bal partján élők ellen

Theophylactus Simocatta (7. század eleje)

Theophanes (Confessor) (810–815)

Symeon (Magister vagy Metaphrastes, másképp Leo Grammaticus) 10. század második fele, valamint Georgius Monachus, redactio interpolata

Tavasz kezdetén a császár a Dunához küldte a fővezért. Célja az volt, hogy a folyón való átkelésben megakadályozott szláv [szklavin] törzsek szándékuk ellenére is kénytelenek legyenek békét hagyni Trákiának. (…) Majd 20 nap alatt Dorostolon városához érkezett táborával. A kagán (...) emiatt követeket küldött Priskoshoz. (…) [Priskos] Annyit mondott, hogy a szlávok [szklavinok] ellen indult meg a háború, mert az avarokkal kötött szerződés és a béke nem jelentett egyet a geta földi háború abbahagyásával.[1]

Ebben az évben [593] Maurikios császár Priskost az összes római haderőkkel a Duna folyóhoz küldte, hogy megakadályozza a szlávok [szklavinok] népeit az átkelésben. Midőn Dorostolonhoz jött, a kagán megtudva ezt követeket küldött el hozzá, és a rómaiakat okolta, mint a háború kezdeményezőit. Priskos azt mondta védekezésül, hogy „nem az avarok ellen háborút indítani jelentem meg itt, hanem a szlávok [szklavinok] népei ellen küldött engem a császár”.[2]

Maurikios saját vejét, Priskost küldte a szkíták ellen, teljes seregével. Ők legyőzték a szkítákat.[3]

 

615 nyarán a szklavinok Thessaloniké környékét pusztítják

Miracula Sancti Demetri (7. század)

Ioannes Zonaras (12. sz. első fele)

A boldog emlékezetű Ióannés (János) püspöksége idején történt, mint mondják, hogy felbolydult a szlávok népe; határtalan sokaság gyülekezett össze drogubiták-ból, sagudatákból, belegezétákból, baiunétákból, berzétákból és más népekből, akik először találták fel az egyetlen fatörzsből kivájt csónakok készítését. A tengeren szállottak fegyverbe, s feldúlták egész Thessaliát, a körülötte fekvő meg a Hellashoz tartozó szigeteket, még a Kyklas szigeteket is, továbbá egész Achaiát, Épeirost, Illyricum legtöbb területét és Ázsia egy részét. Mint mondják, a legtöbb várost és provinciát lakatlanná tették. Majd egy szívvel-lélekkel tanácskozták meg, hogy a mi említett Krisztus-szerető városunk ellen is csatasorba állanak. (…)  A szlávok keserűsége fellángolt, mert azon túl, hogy rabszolgáikat elveszítették, a szökevények elvittek magukkal egyet-mást hadi zsákmányukból is, amit dúlásaik során szereztek.(...) A szlávok kérését az avarok kagánja készséggel igyekezett teljesíteni.[4]

„XIV, 15, 3. Az avarok és szkíták Európát pusztították. Ezért Heraclius császár nem tudta, mitévő legyen”.

Az FHDR kiadói joggal jegyzik meg, hogy Zonaras a szklavin népnevet a szkítával helyettesíti.[5] (Ez az idézet Szádeczky-Kardoss Samu avar szöveggyűjteményéből érthetetlen módon hiányzik.)

A Miracula Sancti Demetri ezen részével kapcsolatban Omerjan Pritsak meggyőzően bemutatja, hogy a támadó öt törzs neve egyáltalán nem szláv, hanem a pontusi-káspi miliő jegyeit viseli magán. Elmondja, az -it végződések lefejtése után a baioun-, belegez-, berz-, drougoub- és sagudat törzsneveket kapjuk. Ezen nevek etimológiáját is adja Pritsak, (számomra) legmeggyőzőbb megfejtése a berz törzsnévhez fűződik, amelyet a bercel, barszil népnévvel azonosít, valamint a sagudat törzsnévhez, amelyet a térségben a hunok alatt sadagari néven feltűnő néppel vesz egynek.[6]

Konstantinápoly 626. júl. 29 – aug. 7. között tartó ostromán az avarok segédcsapataiként szklavinok is jelen vannak

Chronicon Pascale (íródott 627-ben)

Germanus Patriarcha (718 körül)

Konstantinos Manasses (1150 után)

A szlávok [szklavinok], akik úszva menekültek a fatörzscsónakokból, a tűz alapján azt hitték, hogy az avarok tartózkodnak ott a tengerparton, de az örmények lemészárolták őket.[7]

(…) az avarok népes serege ezt az istenóvta várost körbefogta, várvívó és ostromló szerkezeteket állított fel körülötte, (fatörzsből) kivájt csónakok sokaságát vonultatta fel ellene, ezeket szövetséges szlávokkal [szklavinokkal] rakta tele[8]

Az avarok és szkíták közvetlenül a városfalaknál helyezkedtek el.[9]

 

Közbevetés: Pritsak a szklavin népnévről

Omeljan Pritsak felhívja a figyelmet arra, hogy mindenik protobolgár ágnak feltűnő módon megvoltak a maga szklavinjai, vagy, ahogyan az arab forrásokban megjelenik, saqlabjai: mikor 559-ben a hun kuturgurok (bolgárok) Tráciát és Konstantinápolyt pusztítják, ott vannak mellettük a szklavinok, valamint Ibn Khurdādhbeh (kb. 840-880) szövegének új analízise kimutatta azt, hogy Kuvratot (Kobrat), az azovi Magna Bulgaria 635-ben való megalapítóját a szaszanida (perzsa) hivatalok a saqlabok uralkodójának nevezik.[10]

Ezek után több mint érdekes Pritsaknak a szklavin/saqlab névhez adott magyarázata is. Ő ezt a hun/türk saqla (ejtsd: szákla) 'őrizni, védni' saqlaw (száklau) 'őrző, védő' szóból eredezteti.[11]

Nos, ha ez így van, az elmélet a székely név eredetének kérdésében is releváns lehet. Ha ugyanis ezen száklau szóhoz hozzátesszük a magyar denominális -ly képzőt, akkor száklauly-t kapunk. Ebből a kl azonnal k-ra rövidül: szákauly, szákouly – ez pedig kísértetiesen megegyezik Kézainak a székelyekre vonatkozó zaculi formájával. Pritsakot továbbgondolva tehát azt kapjuk, a szklavinok (szlávok) és székelyek neve ugyanazon őrző, határőr jelentésű hun-türk szóból eredeztethető, amihez vagy proto-bolgár -in képző járult (> száklouin > szklovin > szlovén, szlavin), mint Pritsak mondja, vagy a magyar -ly. (A magyar /finnugor/ -ly denominális névszóképző szerepe a székely népnév kialakulásában többször is felmerült, lásd például Klima László elméletét.[12])

 

„Nyugati szklavinok”, „nyugati szkíták”, „északi szkíták” „északi és szkíta” nép

Különféle jelzők is előjönnek a szklavinokkal és szkítákkal kapcsolatban, ezeket alább gyűjtöttem ki.

678-as események

Theophanes (Confessor) (810–815)

Symeon (Magister vagy Metaphrastes, másképp Leo Grammaticus) (10. század második fele)

Ezekről értesültek a nyugati területek lakói is: az avarok kagánja, a rajta túl uralkodó királyok, fejedelmek, főnökök és a napnyugati népek főemberei.[13]

 

A nyugaton lakó szkíták, a kagán, a rajta túli királyok és főnökök (kastaldosok) hasonlóképpen eljárva ajándékokat küldtek a császárnak s békét kértek tőle.[14]

 

Theophanes Confessor esetében alighanem szövegromlással állunk szemben (krónikájának szövege csak kései másolatokban maradt fenn[15]), hisz az őt (is) alapul vevő  Symeon úgy értelmezi, hogy a nyugaton lakó szkíták az elsők, akik értesültek, majd az avar kagán stb. Eszerint az eredetiben is ez lehetett: elsőként a nyugati területek lakói értesültek, majd a kagán.

A szklavinokra/szkítákra máshol, más szerzők az „északi” és „szkíta” jelzőket is használják, például  az 1324 előtt meghalt Constantinus Acropolita ezt írja: „megmozdult ellenünk (a thessalonikéiek ellen) egy szkíta és északi nép, állatias és kíméletlennek mondható, amely közvetlen a városfalak mellett ütötte fel sátrait”[16] (Szádeczky-Kardoss Samu Thessaloniké avar ostroma Maurikios császár korában cím alatt szerepelteti e szöveget).

Bíborbanszületett Konstantin A birodalom kormányzásában szintén északi és szkíta népekről szól: „13. Amennyiben valaha is kérik és követelik, legyenek kazárok, vagy turkok, vagy újra ruszok, vagy bármelyik északi és szkíta nép – ahogy ez gyakran megtörténik –, hogy a császári köntöst vagy diadémot vagy díszruhát küldjük el nekik cserébe bizonyos szolgálatért vagy tisztségért, akkor ki kell mentened magad.”[17]

 

598–599-es események

Georgius Monachus, redactio interpolata (10. század második fele)

Symeon (Magister vagy Metaphrastes, másképp Leo Grammaticus) (10. század második fele)

Constantin Manasses (meghalt 1173-ban)

Mihail Glycas (Manasses kortársa)

„A császár Priskost, saját vejét küldte ki az egész sereggel a szkíták ellen. A katonák a szkíták legyőzése után felzendültek a császár ellen. A császár megharagudott reájuk,

A szkíták legyőzői /mármint a katonák – S. A./ megmozdulást terveztek a császár ellen. Ám a császár kitartott velük szemben.

 

Maurikios hadvezére a katonák lázongásának az ürügyén

midőn háborús összecsapásra került sor a rómaiak és a barbárok között, Maurikios császár utasította hadvezérét, akire a hadsereget bízta, hogy szolgáltassa ki katonáit az ellenség kényének a lázadás miatt, amelyet őellene forraltak, s ez az utasítás megvalósult.

Midőn háborús összecsapás készült kitörni a rómaiak és az avarok között, Maurikios császár utasította a hadsereg parancsnokságával megbízott fővezérét, hogy szolgáltassa ki katonáit az ellenség kényének, hiszen őellene terveztek lázadni. Az utasítás megvalósult.

A kagán az északi szkíták királya volt s rávetette magát a rómaiak erődeire. Rohammal kerített kézre bástya övezte városokat. Végigdúlta az alsó Dunával határos egész területet, a folyam vizeit vérrel festette, serege minden kardját és dárdáját gyilkosságok vérében mosdatta, végül hadifoglyok népes seregét gyűjtötte össze, létszámuk teljes tizenkétezer férfiút tett ki.

 a római tábort mintegy 12 ezer harcossal a barbárok kényének szolgáltatta ki.

Nagy tömeg esett fogságba. Ezeket a szkíta elhajtotta, hogy a rómaiak kiváltsák őket. A császár a kagánnak úgy nyilatkozott, hogy ingyen kellene neki őket szabadon bocsátania. A kagán ezzel szemben kinyilatkoztatta: „Kiadom valamennyit, ha fejenként egy aranyat kapok.”[18]

Nagy tömeg esett hadifogságba. Ezeket elhajtották a szkíták, hogy a rómaiak pénzen váltsák majd ki őket. A császár úgy nyilatkozott a kagánnak, hogy ha szereti a békét, akkor valamennyi foglyot ingyen bocsátja neki szabadon. Ám az ellentmondóan nyilatkozott:

„Kiadom valamennyit, ha fejenként egy aranyat, kapok.”[19]

A rómaiak uralkodójához, Maurikioshoz küldöttséget menesztett. Kérte, hogy váltsa ki a hadifogságba esetteket, sokaságukért kellő mennyiségű pénzzel fizessen. A császár keményszívűségét nem hajlította lágyabbra sem az esztelen és őrjöngő szkíta durvaság, sem a barbár kagán szilaj indulatossága, sem az elfogottak gyásza, jajgatása, könnye. Eltéphetetlen gúzsba kötötte a pénzéhség. A barbárnál barbárabb kagán ismét követséget küld Maurikioshoz (...) [20]

Az északi szkíták királya azzal kereste meg Maurikiost, hogy minden egyes főért fél-fél arany váltságdíjat adjon; ám a császár nem hagyta magát rábeszélni, s így a barbárok valamennyi foglyot megölték.[21]

 

Szklavíniák Macedóniában

A 7. század végétől hosszú időn keresztül a bizánciaknak nem sikerül a bolgár honfoglalás során elvesztett balkáni területeket visszaszerezniük, az arabok által szorongatott bizánci császárok egészen a 9. századig tehetetlenek voltak az északi területfoglalókkal szemben.

A bizánciak számára üdítő kivétel e veszteségsorozatban az, amikor 689-ben a thesszaloniki melletti szklavinok/szkíták egy részét II. Jusztinianus császár elfogja, és Kisázsiában, Opsikion tartományban telepíti le. Azokból, akik hajlandóak együttműködni a bizánciakkal, II. Jusztinianusz egy határvédő kleisurát szervez, valahol Macedóniában, a Struma (Strymon) folyó hegyvidéki folyásánál.

689

Theophanes (Confessor) (810–815)

Bíborbanszületett Konstantin, De thematibus (950 körül)

Psellos (11. század), Historia Syntomos

Ebben az évben Jusztinianus hadjáratot viselt Szklavínia és Bulgária ellen. Thesszaloniki felé haladva visszanyomta amennyire csak lehetett a bolgárokat, akikekkel találkozott. Meghódította a szklavinok széles tömegeit: egyeseket csatában, mások önszántukból mentek hozzá. Letelepítette őket Opsikionban[22]

(II, 20) Amióta a bolgárok, Isten ellenségei átkeltek az Isztroszon [681-ben], maga a császár is rákényszerült, a szkíták és maguk a bolgárok betörésétől és nyomásától...

Jusztinianus, Konstantin fia hadjáratot viselt a nyugati szkíták ellen, és legyőzte őket[23]

 

hogy thema [katonai és adminisztratív területi egység] rangjára emelje Trákiát és egy praetort alakítson benne.[24]

A harmadik thema  Strymonis. Ez Macedóniával van összekapcsolva, noha nem említi a nevét a téma, de a határvédelmi egységek (kleisurák) sorába beleszámíttatik; a szkíták a macedónok helyén letelepedtek, miután Jusztinianus Rhinotmetus [II. Jusztinianusz] otthonaikat a hegyekben vagy az átkelőkön jelölte ki.[25]

 

Florin Curta is felhívja a figyelmet Bíborbanszületett Konstantin e művének részletére, és ismerteti, hogy a kutatók kit értettek az itt szereplő szkítákon: egyesek szlávokat, mások bolgárokat. Hogy bolgárok semmiképp nem lehetnek, az gondolom kiviláglik az első bekezdésből, ahol bolgárok és szkíták külön-külön szerepelnek. Ugyanakkor Curta elmondja azt is – Charanisra hivatkozva –, hogy Konstantin a szkíta nevet elsősorban sztyeppei nomádokra használta[26], ami Curta szóhasználatában feltehetően azt jelenti, hogy ezen szklavinok/szkíták „igazi szlávságát” is kétségbe vonja.

Mondjuk el azt is, mi történt a Kisázsiába áttelepített szklavinokkal/szkítákkal: közülük 20 ezer ember átáll az arabok oldalára, ezért a maradékból a bizánciak a nőket és gyermekeket lemészárolják 692-ben[27]. Rá két évre az arabok a bosszúszomjas szklavinokkal/szkítákkal támadják Romaniát (Görögországot).[28]

Ezeket a macedóniai Szklavíniákat a 800-as évek elején a Bizánci Birodalom megszerzi, a birodalom részei lesznek, valamikor 835 és 841 között már a szklavíniai exarchos, helytartó is szerepel az írásokban.[29] Curta úgy tarja, a Szklavínia szónak ekkor, a 9. század legelején szilárdul meg a területi jelentése (az, hogy nem a Duna bal, hanem a jobb partjától messze délre levő, elsősorban macedóniai területre vonatkozik), ahogy ez bekerül a Bizánci Birodalom belsejébe.[30]

Nézzük Kaminiates János művén keresztül (aki 905-ben megírja a Thesszaloniki város 904-es, arabok általi ostromának történetét), milyen etnikai realitások vannak a 9-10. században a macedóniai Szklavíniákban.

A szklavinok mint a város környéki falusi lakosok jelennek meg, akikből egy gyenge és kedvetlen sereget állítanak elő a görögök.[31] Egy részük a szkítáknak fizet adót. A szkítákkal a környező falvak amúgy kölcsönösen előnyös kereskedelmet tartanak fenn, ami előnyös Thesszaloniki városának is. Ők (a falusiak) és a szkíták közös életstílust folytatnak.[32]

Kaminiates, arról beszélvén, hogy kik támadták az idők folyamán a várost, azt mondja, hogy a Thesszalonikit korábban támadó népet szkítának hívják (nem pedig szklavinnak, mint a 6-7. századi írásokból tudjuk).[33] Ezeket a szkítákat 904-ben határ választja el a thesszalonikiaktól, és területükről hatalmas folyók jönnek elő, amelyek felszabdalják a Thesszaloniki előtti síkságot.[34]

A szöveg interpretátorai a Kaminiatesnál felbukkanó két népet így azonosítják: a szklavinokat szlávoknak szokták tartani, a szkítákat pedig bolgároknak[35].

Hogy ezzel az értelmezéssel baj van, és a szkíták nem bolgárok, azt VII. (Bíborbanszületett) Konstantin De thematibusának fentebb idézett részéből sejthetjük (amikor II. Jusztinianusz császár a szkíták és maguk a bolgárok betörésétől fél), ám Kaminiatesnál is eléggé világos. A 9. bekezdésben Kaminiates elmondja, hogy mióta a szkíták felvették a kereszténységet, azóta a háborúk elcsendesedtek.[36] Ezt az eseményt automatikusan a bolgárok 864-es megkeresztelésével szokták kapcsolatba hozni (Borisz bolgár cárt III. Mihály bizánci császár megkereszteli), ám ez egyáltalán nem vezetett a harcok elcsitulásához a két nép között. 905 előtt tíz évvel van a 894–896 közötti bolgár-bizánci háború, amelybe a magyarok is belekeverednek a bizánciak oldalán, s amelyről Kaminiatesnek nincs hogy megfeledkeznie, mivel az éppen Thesszaloniki kapcsán tört ki: a bizánciak azt akarták, hogy Konstantinápolyból áttegyék Thesszalonikibe a bolgár termékek vásároshelyét, ahol jóval magasabb adót vetettek ki a bolgár termékekre.

Ugyanakkor Kaminiates kortársa, Bölcs Leó császár írja a Taktikájában, hogy az apja, I. Baszileiosz kereszteli meg a szklavinokat, akik feladják régi szokásaikat (hogy támadják a bizánciakat).[37] Kaminiates angol fordítói, Frendo és Fotiou is tudatában vannak, hogy a bolgárok 864-es, III. Mihály általi és a szklavinok I. Baszileiosz alatti megkeresztelése két külön történet[38], emiatt – feltehetőleg kizárásos módon – azt tartják, hogy a szkítákon a bolgárokat kell érteni.

Foglaljuk össze, hátha tisztább lesz a helyzet:

  • a szklavinok Thesszaloniki fennhatósága alatt vannak (Kaminiates)
  • a szkíták a határon túl békében élnek a bizánciakkal, a szklavinok egy része nekik fizet adót (Kaminiates)
  • a szklavinoknak és szkítáknak közös az életstílusuk (Kaminiates)
  • a szkíták nem bolgárok (nem illik a bolgárokra Kaminiates azon leírása, hogy a kereszténység felvétele után fegyvernyugvás van a két nép között)
  • Kaminiates azon megjegyzése, hogy kereszténység felvétele után csend és együttműködés van a szkíták és görögök között, megegyezik Bölcs Leó hasonló kijelentésével a szklavinokról és a görögökről
  • Kaminiates a Thesszalonikit régen (6-7. század) támadó szklavinokat szkítáknak nevezi.

 

Beszúrás: Macedonia.jpg

Kép alá: Thesszaloniki és környéke 680-tól a 10. századig

 

E bonyolult kapcsolatrendszerre semmi egyéb magyarázatot nem tudunk adni, mint amit a bizánci írók adtak a 9. századtól kezdve: hogy a 6-7. század szklavinjai éppen a 904-905-ös évek szkítáival egyenlőek, a Thesszaloniki fennhatósága alatt levő 904-905-ös szklavinok pedig az igazi szlávokkal vehetők egynek. Ez Kaminiates soraiból elég nyilvánvaló. Az egyedüli mozzanat, ami ebben az elképzelésbe nem illik bele, az, hogy Bölcs Leó mégis miért beszél a szklavinok, és nem a szkíták megkeresztelkedéséről.

A „régi szklavinok” szkítákra és szlávokra válnak szét

Nos, Bölcs Leó ezen inkonzisztenciájára is van magyarázat, méghozzá nagyon egyszerű. Gyomlay Gyula, a kiváló görög fordító és bizantológus hívja fel a figyelmet arra, hogy a 600-as év körül született Strategikon című hadászati mű szklavinokról beszél, Bölcs Leó császár (uralkodott 870−912) Taktikájában szintén szól a szklavinokról, ám ezek harci szokásait már a szkítákra alkalmazva: „Persze, ha az ember Mauriciust [a Strategikon feltételezett szerzője – S.A.] nem ismeri, ugyan nehezen találná meg e határozott utalás mellett is, a XVII. fejezet mely czikkelyeiben adta is hát elő Leo azt, amit a XVIII.-ban mellőzött. S miért? Nem egyébért, hanem azért, mert Leo a XVII. fejezet 51—56. czikkelyeiben a szlávok hadi szokásaira vonatkozó részleteket előadja ugyan, de nemcsak hogy nem említi benne a szlávokat, hanem az egész helyet a skytha népek ellen viselendő háborúra alkalmazza.[39] Ugyanezt megfigyeli John Haldon is.[40]

A Strategikon szklavin-leírásának hosszúsága miatt nem tudom a szöveget úgy idézni, hogy azt meg  ne sínylené e tanulmány szerkezete, ezért csak a Taktikával való összevetésének eredményét közlöm, az egymással megegyező részeket ugyanazon sorba tettem.

Strategikon a szklavinokról (XI. 4.)[41]

Taktika szklavinokról és szkítákról[42]

1−7, 11. A Dunától északra levő szklavinok néprajzi leírása

18.93−101. A Dunától délre levő szklavinok néprajzi leírása

 

Plusz információ: 18.93. a szklavinoknak a Dunán való átköltözéséről. Ők mai napig, megkeresztelkedésük után is erősen megőrizték ősi és szokásos függetlenségüket.

8−10, 12-39

nincs

40−45. Szklavinok elleni harci taktika

17.38−43. Szkíták elleni harci taktika

46

nincs

A Strategikon összesen 46 bekezdést szentel a szklavinoknak. A 9. és 10. század fordulóján születő Taktika ebből nyolcat a szklavinokra, ötöt a szkítákra vonatkoztat. A Taktika szklavin része kizárólag néprajzi jellegű, feltehetően azért, mert a Thesszaloniki környéki szklavinok az I. Baszileiosz alatti megkeresztelkedésük után már nem jelentenek veszélyt senkire. A szklavin a bizánciaknak behódolt valaki, ezzel szemben a szkítákkal harcolni kell, ezért ellenük a harci taktikát is ismerteti Bölcs Leó. Hogy kik ezek a szkíták: azon régi szklavinok, akik 904-ben Thesszaloniki mellett, a határon túl laknak, Macedóniában, szkíta néven (Kaminiates), vagy pedig a Dunától balra levő nép (erről alább), egyelőre nem tudjuk eldönteni.

Mit lehet ebből következtetésként levonni? Azt, hogy a bizánciak számára valami nyilvánvaló lesz az 500-as évek és 900 között időben, ami Maurikiosznak még nem: az, hogy a szklavinok egy része igazából „szkíta”(hogy ez mit jelent, majd később), a másik része szláv.

Emlékezzünk csak, a bizánci források vizsgálatából milyen következtetést vont le Florin Curta: szerinte a szklavin egy összefoglaló elnevezés (umbrella-term), melybe akár több etnikum is beletartozhatott.[43] A Strategikon és a Taktika komparatisztikai vizsgálata Curta ezen sejtését mindenben megerősíti.

Ezeket az egymástól szinte elválaszthatatlan szkítákat és szklavinokat egy 10. századi szerző, Strabonos Epithomatus[44], a 8. századi helyzetet ecsetelve nevezi (na vajon minek?) szkíta-szklavinoknak: „and now, in that way almost all of Epirus, Hellada, the Pelloponnese and Macedonia have also been settled by Skiti-Slavs”.[45] Eszerint ez a nép egész Görögországban szétterjedt egy idő után.

Görögországban, Olympiában ugyanez a Strabonos Epithomatus szkítákról emlékezik meg.[46] A „szkíta-szlávokról” a kerámia-leletek alapján a régész Thomas Völling azt állapítja meg, hogy a Duna alsó folyásával (Havasalföld), Moldvával és a Dnyeperrel állnak kapcsolatban.[47] (Ez a terület nagyjából megegyezik a 6. században együtt emlegetett két nép, a szklavinok és antok (anták) szállásterületével.

Most, hogy azt sejtjük, a régi szklavinok szlávokra és szkítákra váltak szét 900-ra, olvassuk újra Kaminiatest is. Emlékezzünk  csak a korábban idézett Miracula Sancti Demetri azon részére, mikor 615 nyarán a szklavinok öt törzse Thessaloniké környékét pusztítja! Az akkori öt törzs közül kettőnek a neve a drougoubit és a sagudat (ez utóbbit vette egynek Pritsak a hun-kori sadagari nép nevével). Ezek a törzsek Kaminiatesnél is előjönnek, ők azok, akik a bizánciaknak fizetnek adót.[48] Az egészet úgy lehet magyarázni, hogy a bizánciak nem foglalták el az összes szkítát, csupán két törzset közülük, a másik három  kívül marad Bizánc határain.  Emellett ténynek kell elfogadnunk azt, hogy nagyszámú igazi szláv is él a területen – akik közé területileg most már a drougoubiták és a sagudatok is beletartoznak.

A szklavinok és szkíták hadviseléséről

A szklavinokról való tudásunkat ebben a pillanatban így foglalhatjuk össze: a 6. században a Duna bal partján: Havasalföldön és Moldvában tűnnek fel, majd áttelepednek Macedóniába-Görögországba (hogy mind vagy csak egy részük, nem világos). Egy idő után nyilvánvalóvá válik, hogy a kezdeti szklavinok két népből tevődnek össze: a tulajdonképpeni szklavinokból (szlávokból), valamint az úgynevezett szkítákból (akik nem bolgárok), s akik Görögországban tűnnek fel a 8. században, valamint a 10. század elején a nem-bizánci Macedóniában.

Vajon maradtak-e a 6-7. század szklavinjaiból Havasalföldön és Moldvában? Erre most a szkíta-kérdéskör forrásanyagának vizsgálatával próbálunk felelni.

Curta hosszan tárgyalja a szklavin hatalmi viszonyok terén azt, amit sokan úgy neveznek, hogy katonai demokrácia.[49] Megállapítja, hogy a legjobban informált szerző ezen a téren a 6. századi Prokopiosz, aki azt tartja, hogy a szklavinok és az antok „nem egyetlen vezető alatt éltek, hanem régtől fogva demokráciában, és mindent, ami a jólétüket illette, akár jó, akár rossz, közösen beszélték meg.”[50] Érdekes módon a katonai demokráciáról szóló beszéd a 11. században erősödik fel, amikor három bizánci szerző is arról ír (Mauropus, Psellos, Ohridai Teophylaktos), hogy a Duna bal partján lakik egy szkítának nevezett nép, amelyre Prokopiosznak és a Strategikonnak a szklavinokról szóló leírása jellemző. Alább nézzük a Strategikont, valamint Prokopiosz szövegét a szklavinokról (ez utóbbit szinte teljes terjedelmében idézem, mivel csak pár olyan mondat van, ami nem visszhangzik a 11. századi szerzők műveiben. Ezen nem idézett mondatok közül a legfontosabb ez: „a' hunnus szokásokat sokakban megtartják” /Horvát I. ford./). Mint alább látni fogjuk, szinte százszázalékos biztonsággal kijelenthetjük, a 11. századi szerzők a szklavinokról szóló két művet használják fel koruk szkítáinak leírásakor. Ezeket a szkítákat, akik a Duna bal partján laknak, a kutatók a besenyőkkel azonosítják – mindenesetre az itt előbukkanó szklavin/szkíta azonosítás erősen kérdésessé teszi, hogy ez mennyire igaz (erről lásd hátrébb, a 11. századi eseményekről szóló fejezetben).

Egy negyedik szerző, Attaliates szintén a szklavin leírások mentén szól le a Duna bal partjának szkítáiról.

Prokopiosz

A háborúkról (VII, 14. 22-30, VII. 29. 1, VII. 38. 20.)[51]

Mauricius Strategikon

Szklavinok leírása[52]

Mauropus[53] (meghal az 1050-es években)

Psellos[54] (írja 1078 előtt)

Attaliates

(írva 1079-80-ban)

Ohridai Theophylaktos [55] (1092-ben)

demokrácia

demokrácia

anarchia

 

 

 

VII, 14. 22. Ezeket a nemzeteket, a szklavinokat és az antokat, nem egyetlen ember vezeti, hanem ősidők óta demokráciában élnek, ezért minden dolgukat legyen az szerencsés vagy nem szerencsés, az egész közösség megbeszéli. Ezen barbároknál közösek majd minden szokásuk is, a régiségtől fogva.

l. A szklavinok és az antok nemzetségének élete és szokásai hasonlóak, és szabadok: semmiképp sem tűrik, hogy rabságba kerüljenek vagy uralkodjanak rajtuk, legkevésbé a saját országukban.

Nem ismerték (…) a törvényt, sem a vallást, nem  vezették életüket semmilyen polgári szervezet mentén, nem voltak összefogva semmilyen megegyezés által

 

 

 

Pogányok

Hitetlenek

Hitetlenek

Hitetlenek

 

 

VII, 14. 23. Tisztelnek egy istent, a villám megteremtőjét, és minden dolog urát; vágnak a tiszteletére ökröt és mindenféle áldozatot hoznak. (Klier J. ford.)

14. Teljesen hit nélküliek

Nem ismerték a vallást

Nem tisztelnek semmilyen istenséget, nem beszélvén Istenről

 

 

Nem harcolnak a sors ellen

 

 

Nem harcolnak a sors ellen

 

 

VII, 14. 23. Általában nem ismerik a sorsot (fátum), és semmi fontosságot így nem is tulajdonítanak a sorsnak jelentőséget az emberek életében. A fenyegető halál idején, legyen az betegség alatt, vagy a csata előtt az istennek fogadalmat tesznek, amelyet, ha a veszélytől megszabadultak, híven teljesítenek, mert azt hiszik, hogy ezáltal meg lesznek váltva. (Klier J. ford.)

 

 

Minden, ami velük történik, szerintük magától történik, és úgy tartják, a  halál mindenfajta létezés vége

 

 

Néha elköltöznek

 

Nomádok

 

 

 

VII, 14. 24. (…) és lakhelyüket néha változtatják. (Horvát I. ford.)

 

Életmódjuk szerint nomádok.

 

 

 

Fegyverük a lándzsa

Fegyverük a lándzsa

 

Fegyverük a lándzsa

 

Fegyverük a lándzsa

VII, 14. 25. Ha ütközetbe mennek, sokan gyalog állanak ellenség elébe, vértetskéket és hanyitható szuronyokat tartván kezeikben. Pántzélba nem öltöznek.  (Horvát I. ford.)

11. Mindenik férfi két lándzsával fegyverkezik fel, némelyiknek pedig erős pajzsa is van, amelyet viszont nehéz hordozni. Fából levő íjakat is használnak, kis nyilakkal, melyeket méreggel kennek be. Ez veszélyes lehet, ha az, akit meglőttek, nem vesz be méreg elleni italt vagy másfajta, az orvosok által kitalált segítséget, vagy nem vágja fel gyorsan a sebét, hogy ne betegedjen meg az egész teste.

 

Nem vesznek fel páncélinget, vas-lábszárvédőt, sisakokkal sem védik a fejüket, pajzs sincs a kezükben, sem hosszúkás, sem kerek, ám szablyájuk sincs; lándzsákat tartanak a kezükben, és ez az egyeteln fegyverük van, amellyel védekeznek.

 

 

Ám mégis, bármilyen ügyesek lennének is a támadásban, és bármilyen sokan is lennének, a tőled való félelem meggyőzte őket arról, hogy a számtalan háború helyett csendesítsék le a lovaikat, szúrják a földbe lándzsájukat, és oldják meg pajzsuk markolatát.

Élelmük visszataszító

 

Élelmük visszataszító

 

Élelmük visszataszító

 

VII, 14. 28. Élelmük szinte, mint a' Massagetáknak (Nagy Palótzországiaknak), száraz és nem finnyás eledelekből áll, egészen mint amazok, piszkokkal és mosdatlanságokkal födetvék.

(Horvát I. ford.)

 

Nemzetség szerint szkíták, vad szokásokkal, szégyentelenek és tisztátalanok az életben és szokásokban.

 

 

Visszataszítóak voltak  életstílusukkal, mindenféle értelemben, és nem átallottak tisztátalan élelmet enni.

 

Egyszerű emberek

 

Egyszerű emberek

 

 

 

VII, 14. 28. Eszük se nem gonosz se nem tsalárd, 's egyszerűséggelé

(Horvát I. ford.)

 

Semmi érdemleges nincsen bennük, ahogy valaki mondhatná.

 

 

 

A Duna bal partján laknak

A Duna bal partján laknak

A Duna bal partján laknak

A Duna bal partján laknak

A Duna bal partján laknak

 

VII, 14. 30. Egyébberánt a' Duna túlsó partjainak jobb részüket bírák.(Horvát I. ford.)

22. [a bizánci katonák] ne legyenek közel a Dunához, hogy ne látszódjék, kevesen vannak.

És sokszor próbálkoztak, hogy átkeljenek az Isztroszon, amelynek túlsó partján laktak.

(1048:)Azt a teljes vidéket lakván, amelyet az Isztrosz határol a rómaiak birodalma felé, ők hirtelen felszedelődzködtek és átjöttek a mi területünkre.

(1048:) És a szkíták, akiket a népnyelv besenyőknek nevez, átkeltek az Isztroszon teljes nemzetségükkel, nem sok idő múlva, és sátraikat a rómaiak földjén húzták fel.

 

Kegyetlenek

 

Kegyetlenek

 

 

 

VII. 29, 1. Nagyjából ugyanebben az időben (543-ban – S. A.) a szklavinok átmentek az Isztrosz folyón és borzasztó dolgokat műveltek egész Illíriában, le egészen Epidamnumig, megölvén és rabszolgaságba vivén az összes fiatalt, aki a kezükbe került. (saját ford.)

 

Rosszat tettek az országnak [Bizáncnak]és hirtelen lerohanták, raboltak mindent, amit útjukban találtak és kardélre vettek mindent, ami a gyilkosságtól megbecstelenített kezükbe került. Egyben a szkíták közül ők rendelkeztek a legjobb adottságokkal, és ők voltak a legszörnyűbbek is.

 

 

 

A foglyok egy részét karóba húzták.

 

 

A foglyok egy részét megölik.

 

 

VII. 38. 20. Akiket a szklavinok elfogtak, nem pallossal ölték meg, vagy kopjával (lándzsával), vagy más, hétköznapi módon, hanem karókat szúrtak a földbe, amelyeket jól meghegyeztek, és utána kimondhatatlan keménységgel beleültették a hegyébe és a gyomráig nyomták bele, és így ölték meg. (saját ford.)

 

 

És hogyha ők nyertek a harcban, a foglyok egy részét megölik, a többiekkel nagy vásárt csapnak, a gazdagokra magas váltságdíjat szabnak ki; ha nem kapják meg ezt az összeget, megölik őket.

 

 

 

 

Sokan vannak

Sokan vannak

 

 

Sokan vannak

 

2. Sok férfijuk van, akik könnyen elviselik a meleget, hideget, az esőt, a test mezítelenségét és az élelem hiányát

Az ellenség sokaságát nem lehetett belátni, sem megszámolni, és hadseregük teljesen beborította a partot és végtelen volt szélességében és úgy vastagodott, mint a folyó által kiontott homok.

 

 

És a legrosszabb az, hogy sokaságuk meghaladja a tavaszi méhek számát, és soha senki nem múlta felül a számukat.

 

 

A sokaság csak dicshimnuszi kellék volt: kevesen vannak

 

 

 

 

 

(1047:) Jaj, szégyen a rómaiakra, hogy – miután olyan nagyszámú hadsereggel támadták meg az agarénusokat és a szkítákat, e kisszámú népeket (és közülük is csak némelyiküket) és harc nélkül legyőzték őket – most ennyire túlzó módon ünnepelnek ilyen győzelmeket.[56]

 

 

 

 

A villámháborút szeretik

A villámháborút szeretik

 

 

A villámháborút szeretik

 

9. Hozzáértéssel használják a gyors betöréseket, a váratlan összetűzéseket és a lopakodó csapásokat, nappal és éjszaka, és sokfajta összecsapási módot eszelnek ki.

A barbárok lopva csinálták a betöréseiket, amikor a legjobb volt nekik,

Ha az ellenséges hadsereg feltartóztatja a száguldásukat, és az elsők szoros frontja nem őrlődik fel a barbárok győzelmétől, 

 

3. (…) Ám ki ne tudná, hogy a szkíták nem állnak egy helyben, hogy lendületük olyan, mint a villámé? Hogy egyszerre nehezen és gyorsan lendülnek bele: nehezen a felprédált dolgok sokasága miatt és gyorsan a futásra való könnyedségük által. Amikor ugyanis betörnek, korábban ideérnek, mint a róluk szóló hír,

 

Gyorsan vonulnak vissza.

Gyorsan vonulnak vissza.

Ha egyből nem nyernek, elfutnak, majd újrakezdik.

 

Gyorsan vonulnak vissza.

 

12. ha nem [nyernek elsőre], visszafordulnak ahol jöttek, és nem sietnek kipróbálni az ellenség erejét, hanem elfutnak.

majd elfutottak és elvonultak még szabadabban.

ők azonnal visszafordulnak, a menekvést a futásban keresvén. Ám nem (had)rendben futnak, hanem egyik a másiktól szétszéledve, (…)  és másik másképp cselekszik. És miután mindenik szétoszlott, később ugyanott gyűlnek össze, (…) a másik egy szakadékból,  a másik más felől.

 

és azoknak, akik üldözik őket, még arra sem adnak esélyt, hogy halljanak róluk.

 

Szeretik az erdei harcot.

 

Az erdőbe menekülnek.

 

 

 

elfutnak az erdőkbe, ahol nagyon ügyesek és segítséget is kapnak, és ahol értenek ahhoz, hogy okosan harcoljanak, szoros helyeken.

 

a másik egy sűrű erdőbe veti magát, és máris eltűnt az üldözői szeme elől (…) ugyanott gyűlnek össze, az egyik a hegyekből jövet.

 

 

 

A vízben nádon keresztül szuszognak.

Békákként merülnek el a mocsarakban.

A folyókba vetik magukat.

 

 

 

10. Mindenkinél leleményesebbek a folyókon való átkelésekben, és keményen ellenállnak a vízben: például sokszor egyesek közülük, amikor saját területüken vannak, és váratlanul körbekerítik őket, lemerülnek a vízbe, szájukba vesznek nagy, a vízben nőtt, csupasz nádszálakat, amelyek a vízből kilátszanak, és leülnek a víz aljára, arccal felfelé, a nádakon keresztül szuszognak, sokszor órákig is, hogy nem is sejted, ott vannak; a tudatlanok – noha látják a nádszálakat – azt hiszik, azok ott nőttek. Akik értenek hozzá, felismerik a nádszálakat a vágás és elhelyezkedés után, és beleszúrják azokat a szájukba vagy kiveszik azokat és így veszik ki őket, mivel utána már nem tudnak a vízben maradni.

Készen álltak arra, hogy békaként merüljenek alá a mocsarakban és elrejtőzzenek a völgyekben és árkokban

az egyik egy folyóba vetve magát vagy úszva szabadul meg, vagy belefullad az örvényekbe;

(…) a harmadik a folyóból [jön elő]

 

 

 

Nincs katonai hadrendjük.

 

Nincs katonai hadrendjük.

 

 

 

12. Nem ismerik a hadrendet és nem is keresik, hogy összefüggő harcban részt vegyenek vagy hogy kijönnenek védtelen és lapos helyre. Ha a hadrendben levő ellenség félrehúzódik a kiáltozásukra, ők még nagyobb lendülettel mennek.

 

 

Nem oszlanak fel századokra, és valamiféle katonai tudomány sem vezeti őket a háborúban, nem ismerik a frontban való felállást, sem jobb, sem bal szárnyuk nincsen, palánkokat, karósáncokat sem emelnek, nem tudnak sáncot húzni körbe, hanem rendetlenül összevegyülnek (...)

 

 

 

Szeretik az erdei harcokat és a szoros helyeket.

 

Szeretik a szakadékos helyeket.

 

Szeretik a sziklákat és erdőket.

 

9. Rabló életet folytatnak és szeretik az ellenséget kipróbálni zavaros, szűk és sziklás helyeken.

 

(…) és kígyó módjára elbújnak a mély szakadékokban és a meredek kaptatókon, melyeket mellvédként használnak

 

És a szkítákról kiderül, a sziklák és a tölgyek gyermekei, , és sok mindent  csinálnak, de semmi bajuk nem történik.

 

Kiáltoznak.

 

Kiáltoznak.

 

 

 

12. Az összecsapás pillanatában csak kiáltoznak, és keveset előre mozognak.

 

Életmegvetésükben kiáltoznak és úgy vetik rá magukat az ellenségre.

 

 

 

Nem tartják be az egyezségeket.

Nem tartják be az egyezségeket.

Nem tartják be az egyezségeket.

 

Nem tartják be az egyezségeket.

 

14. Nem szavatartóak az egyezségekkel kapcsolatban, amelyeket inkább félelemből, mint az ajándékokért tartanak be, és néha ezt, néha azt a gondolatot követik: vagy nem értenek egyet, vagy egyetértenek, de akkor mindjárt jönnek mások és lábbal tiporják a meghozott határozatokat, mivel mindenikük másképp gondolkodik, és senki sem akar hallgatni a másikra.

Mivel nem ismerik az adott szót, sem a törvényeket

Az egész nemzetség szörnyű és képmutató emberekből áll. Sem a barátsági szerződések nem tartják vissza, sem az esküjeik, amiket az áldozatokra tettek, nem tartják vissza őket attól, hogy hűtlenek legyenek (...) Emiatt könnyen kötnek békét, és amint szükségük van háborúra, megszegik azokat.

 

Gúnyt űznek az egyezségekből. Nekik az a jobb harcos, aki barbárabbnak és adott szó nélkülinek mutatja magát, aki őrült kezével hoz áldozatokat és a bolondságot szolgálja.

 

 

Legjobb katonanép.

 

Legjobb katonanép.

Élnek-halnak a háborúért.

 

 

Kardélre hánytak mindent, ami gyilkosságtól megszentségtelenített kezük ügyébe esett, egyben pedig az összes szkíták közül a legjobb adottságokkal rendelkeztek, és a legszörnyűbbek voltak.

 

Olyan nemzetség volt, amely a minden másfajta tudomány és művészet helyett a katonai betöréseket gyakorolta, és amelynek tagjai azzal töltötték életüket, hogy folyamatosan a kardot, a nyilat és az íjat használták.

Számukra a csendes élet szerencsétlenség, és a pihenés: betegségi. Akkor érzik úgy, hogy boldogok, amikor alkalmuk van háborúzni.

Most, hogy láttuk, a későbbi szerzők az „ellenség-szkítákat” a 11. században a Duna bal partjára teszik, és a 905-ben író Kaminiates, aki a „barát-szkítákon” a Duna jobb partjától messze délre levő Macedónia lakóit érti, vissza kell térnünk ahhoz a kérdéshez, hogy vajon hol lakhatnak Bölcs Leó 900 körüli Taktikájának szkítái (akik a Strategikon szklavinjaival egyenlőek): a válasz erre az – a későbbi szerzők tükrében –, hogy a Duna bal partján. Bölcs Leónál szklavin lesz a macedóniai/thesszaloniki szklavin és szkíta egyveleg, a szkíta nevet pedig megőrzi az Al-Dunától északra levő népnek. Néprajzilag nem a legjobb eljárás, viszont kormányzástanilag igen: elválasztja egymástól a barát-szkítát és az ellenség-szkítát, így fekete-fehér állapotot teremt, amit egy nem túlságosan okos   hadvezér is meg tud érteni.

A székely katonai demokráciáról

A szklavinokról Prokopiosz és a Strategikon leírásai alapján mindegyre azt a kijelentést hangsúlyozzák az interpretátorok, hogy ez a nép katonai demokráciában élt. Anélkül, hogy belemennék a kérdéskör értelmezői véleményeinek, semmibe vesző vitáinak ismertetésébe[57], hadd jegyezzem meg azt – belevágván a közepébe –, ha valamelyik népre illik a „katonai demokrácia” kifejezés, az a székelység, amelynek „kiváltságos státusza, társadalmának egész konstrukciója nemrég eszményi katonai demokrácia gyanánt élt a köztudatban, és sokak számára így él ma is”.[58]

Az általam hitelesnek tekintett Csíki székely krónika[59] azon részei, melyek a 9−12. századi székely társadalmat írják le, szintén egy katonai demokrácia képét vázolják.[60]

6. vers. „(…) A’ melly földet ki maga kezével keres, a’ néki légyen tulajdona, a’ mellyet pedig közerővel keresnek, az a’ szerzők között egyaránt osztassék fel. A’ közönséges dolgok pedig a Nép közakarattyával végeztessenek.”

Ez nagyban rímel Prokopiusz megállapítására a szklavinokról, miszerint azok régtől fogva demokráciában élnek, és mindent, ami a jólétüket illette, akár jó, akár rossz, közösen beszéltek meg. Emellett a közösen szerzett tulajdon köztulajdonban marad.

24-dik vers. „Minden Harkász alatt volt 5 Rabanbán és minden Rabanbán alatt két század, egyik lovas, más gyalog, kiknek fegyverek kopja és nyil volt.”

Általában a székelységről az a nézet él, hogy lovas nemzet volt – ez igaz is egy részükre, noha mindig is a gyalogok (akik gyalogosan mentek csatába) száma volt a nagyobb (a lófők kevesebben voltak, elég bármelyik középkori falufelmérést megnézni). Ugyanígy, Prokopiosz az írja a szklavinokról, hogy amikor csatába indulnak, legtöbben közülük gyalogosan mennek az ellenfél ellen[61], a többi viszont (ebből következően) lovon.

Az, hogy a székely gyalogosok kopját (más néven lándzsa, dárda) használnak („minden Rabanbán alatt két század, egyik lovas, más gyalog, kiknek fegyverek kopja és nyil volt”), szintén egyezik azzal, amit a szklavinok hadviselési szokásairól tudunk. Curta írja le, hogy – Prokopiosz és a Strategikon mellett – Ephesusi János (6. század vége) is a dárdát nevezi meg a szklavinok kedvenc fegyvereként.[62]

Prokopiosz és a Strategikon szerint a szklavinok kedvenc harci módszere a rajtaütés, a csapdaejtés, lesben állás, valamint a színlelt visszavonulás. Mint ismeretes, a székelyek első biztos említései (1116, 1146) is feltehetőleg éppen ezen utóbbi módszerhez kötődnek, amikor is a hitvány besenyőkről és székelyekről ír a Képes krónika az olsavai, illetve Lajta menti győzedelmes csaták után – erről a történettudomány már rég megállapította, hogy a székelyek (és a besenyők) a színlelt visszavonulás cselét használhatták.[63]

Prokopiosz azt mondja, a szklavinok hun-szerűek: „a maguk egyszerűségében őrzik a hunok jellemzőit.”[64] Ugyanakkor a székelyekről is azt állítják a krónikák, hogy 1.) korábban Attila népe voltak (Anonymus), hogy 2.) a Campo Chiglán maradt 3000 hun leszármazott attól kezdve magát nem hunnak, hanem székelyeknek nevezte (Kézai Simon), illetve 3.) a Csíki székely krónika azt mondja, hogy „A Havasi Dacia (Dacia Alpestris) Atilla birodalmának felfordulása után foglaltatott el a legvitézebb emberektől a’ Székellyektől; egy nemes nagy szívü és hadi mesterségben gyakorlott nemzettől; mely az idők viszontagsága miatt megapadott.”

De találunk még egy párhuzamot, Prokopiosznak a szklavinokra adott jellemzői: nem rosszindulatúak, sem ravaszok, egyszerűek, nagyjából megegyeznek a Csíki székely krónika 1. versének önjellemző soraival, miszerint a székelyek nemesek és nagyszívűek. („A Havasi Dacia (az) Attila birodalmának felfordulása után foglaltatott el a legvitézebb emberektől, a székelyektől, egy nemes, nagy szívű és hadi mesterségben gyakorlott nemzettől, mely az idők viszontagsága miatt megapadott.”)

A szklavinok ugyanakkor mocskosak, mint a „masszagéta-hunok”. Otto Maenchen-Helfen már régóta tisztázta, mit is takar ez a kijelentés: azt, hogy a hunok feltehetően vízimádók voltak, és azért nem mosták a ruháikat, hogy a víz szellemét ne sértsék meg (Maenchen-Helfen török és mongol párhuzamokat is felhoz).[65] A Csíki székely krónikában is van utalás arra, hogy a székelyek imádhatták a vizet, ilyen nevekkel találkozunk benne, mint Üdropotes és Üdrokilikos . Szabó Károly e szavakat 'víztisztelő' és 'vízimádó' jelentéssel magyarázza, „mindkét helyen a kereszténység ellen küzdő székely főnökökről van emlékezet”[66].

Legközelebb, tanulmányom befejező részében, azt vizsgálom, mi is a helyzet a 9−11. századnak a Duna bal partján lakó szkítáival, akikről a négy bizánci szerző: Mauropus, Psellos, Attaliates és Ohridai Theophylaktos szól.

 

(befejező része következik)

 

Hivatkozott irodalom:

 

ADONOV-POLJANSKI 1985

Hristo Adonov-Poljanski: Documents on the Struggle of the Macedonian People for Independence and a Nation-state: From the settlement of the Slavs in Macedonia up to the end of the First World War. Univerzitet „Kiril i Metodij” − Skopje. Fakultet za filozofsko-istoriski nauki, Institut za nacionalna istorija. Skopje, Macedonia, 1985.

ARANKA - BIRÓ 2010

Aranka György: Erdély-története. Sajtó alá rendezte: Biró Annamária. Kolozsvár, 2010, Erdélyi Múzeum-Egyesület.

CONSTANTINUS 1840

Constantinus Porphyrogenitus: De thematibus et de administrando imperio. Ed. Immanuel Bekker, Bonnae : Ed. Weberi, 1840,

CURTA 2001

Florin Curta: The Making of the Slavs: History and Archaeology of the Lower Danube Region, C. 500-700.  Cambridge, 2001, Cambridge University Press.

CURTA 2011

Florin Curta: Sklaviniai and Ethnic Adjectives: a Clarification. Byzantion nea hellás, 30 (2011), pp. 85−98.

DAI 1985

Constantinus Porphyrogenitus: De Administrando Imperio. Edidit Gyula Moravcsik, Anglice vertit R. J. H. Jenkins. The Dumbarton Oaks Research Library and Collection, Washington, D.C., 1985.

FHDR II

Fontes Historiae Daco-Romanae (Izvoarele Istoriei Românilor), vol. 2: Ab Hesiodo ad Itinerarium Antonini = De la Hesiod la Itinerarul lui AntoninuAb anno CCC usque ad annum M = De la anul 300 pînă la anul 1000s, ed. Haralambie Mihăescu, Vladimir Iliescu, Ist. Nicolae Ştefan., București, 1970, Editura Academiei.

FHDR III

Fontes historiae Daco-Romanae (Izvoarele Istoriei Românilor), vol. 3 : Scriptores Byzantini saec. XI-XIV, ed. Alexandru Elian, Nicolae-Şerban Tanaşoca., București, 1975, Editura Academiei.

GYOMLAY 1902

Gyomlay Gyula: Bölcs Leo taktikája mint magyar történeti kútforrás.. Budapest, 1902, Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia.

HALDON 2014

John Haldon: A Critical Commentary on The Taktika of Leo VI., Washington D.C., 2014, Dumbarton Oaks Studies 44.

HERMANN é.n.

Hermann Gusztáv Mihály: Székely identitás http://lexikon.adatbank.ro/tematikus/szocikk.php?id=85

HORVÁT 1844

Horvát István: A' szlavinokról az az kérkedőkről, a' trojái elsö Justiniánus tsászárig., 1844, Trattner J. M. és Károlyi István.

KAMINIATES 2000

John Kaminiates: The capture of Thessaloniki (D. Frendo, A. Fotiou, and G.Böhlig, trans.) Byzantina Australiensia, 12. Perth, 2000, Australian Association for Byzantine Studies.

KLIER 1935

Klier Jenő: A szláv hitrege. In: Kalangya folyóirat (Délvidék), 1935. április (4. évf./4). 309−320.

KLIMA 2001

Klima László: A székelyek nevéről. A Kárpát-medence és a steppe (szerk. Márton Alfréd). Budapest, 2001. Magyar Őstörténeti Könyvtár 14., 148–160.

MAENCHEN-HELFEN 1973

Otto Maenchen-Helfen: The World of the Huns. Studies in Their History and Culture. Ed. by Max Knight. Berkeley and Los Angeles, 1973, Univ. of California Press.

POPA-LISSEANU 1943

G. Popa-Lisseanu: Dacia în autori antici, vol. II. (autorii greci şi bizantini), București, 1943, Academia Română

PRITSAK 1981

Omeljan Pritsak: The Origin of Rus', vol. 1, Cambridge, 1981, Harvard University Press.

PRITSAK 1983

Omeljan Pritsak: The Slavs and the Avars, (Gli Slavi occidentali e meridionali nell'alto medioevo, Spoleto, 15−21 aprile 1982, t. I, pp. 353−435) Settimane di studio del centro italiano di studi sull'alto medioevo, XXX, 1983.

PSELLOS – AERTS 1990

Michaelis Pselli: Historia Syntomos. Editio princeps. Ed. tr. and commentary W. J. Aerts. CFHB, 30, Berlin and New York, 1990, W. de Gruyter.

SÁNTHA 2013

Sántha Attila: Hamisítvány-e a Csíki székely krónika? In: Székelyföld folyóirat, Csíkszereda, 2013. szeptember, október, november, december.

STRATEGIKON 1984

Maurice's Strategikon: handbook of Byzantine military strategy. Translated by George T. Dennis. University of Pennsylvania Press, Philadelphia, 1984.

SZABADOS 2007

Szabados György: A 12. századi magyar hadtörténet forrásproblémáiból. In: Aetas, 22. évf. 2007. 4. szám, 153−160.

SZABÓ 1854

Szabó Károly: Az 1533. székely krónika hitelességének védelme. In: Új Magyar Múzeum, IV. (1854), második kötet.

SZÁDECZKY-KARDOSS 1992

Szádeczky-Kardoss Samu: Az avar történelem forrásai. I., Szeged, 1992, Magyar Őstörténeti Könyvtár.

TAKTIKA 2010

The Taktika of Leo VI. Text, traslation, and commentary by George Dennis., Washington D.C., 2010, Dumbarton Oaks Research Library and Collection.

THEOPHANES 1997

The Chronicle of Theophanes Confessor: Byzantine and Near Eastern History AD 284−813. Translated with Introduction and Commentary by Cyril Mango and Roger Scott with the assistance of Geoffrey Greatrex. Oxford, 1997, Clarendon Press.

VÖLLING 2001

Thomas Völling: The last christian Greeks and the first pagan Slavs in Olympia. In: The Dark Centuries of Byzantium (7th–9th C) Eleonora Kountoura-Galake ed., (National Hellenic Research Foundation, Institute for Byzantine Research, International Symposium 9.), Athens, 2001, National Hellenic Research Foundation.

VRYONIS 2003

Speros Vryonis, Jr.: Byzantium, its Slavic elements and their culture (Sixth To Ninth Centuries). Byzantina Symmeikta, Vol. 16, (2003/04) p. 63−85.

 

[1]     Szádeczky-Kardoss Samu 1992, 97.

[2]     Szádeczky-Kardoss Samu 1992, 100.

[3]     Szádeczky-Kardoss Samu 1992, 93, az utolsó mondat FHDR II, Leo Grammaticus, 649.

[4]     Szádeczky-Kardoss Samu 1992, 157.

[5]     FHDR III, Zonaras, 207

[6]     Pritsak 1983, 402–406.

[7]     Szádeczky-Kardoss Samu 1992, 185.

[8]     Szádeczky-Kardoss Samu 1992, 193.

[9]     Szádeczky-Kardoss Samu 1992, 203. Szádeczky-Kardoss Samu Manasses-szel kapcsolatban megjegyzi: „koholmányfélék visszhangoznak Manassesnél. (…) Ilyen a szlávoknak az archaizáló „tauroszkíta” népnévvel való jelölése, amely elnevezés a középgörögben általában az oroszokat jelöli”. Ehhez csak azt tudom hozzátenni, hogy  nem tauroszkíta, hanem egyszerűen szkíta van a szövegben. Zonaras is ugyanezt a formulát használja: „Az avarok és szkíták”, lásd fentebb.

[10]   Pritsak 1983, 400.: „It is remarkable that all Proto-Bulgarian branches had their own Sklavin-/Ṣ(a)qlab. Thus, when the Hunnic Quturġurs raided Thracia and Constantinople in 559, their Sklavin- took active part. A new analysis of the data of Ibn Khurdādhbeh (ca. 840–880) has shown that Kobrat, the creator of the Azov (Bosporus) Magna Bulgaria (d. ca. 660), was referred to by the Sasanian bureaucracy as ruler over the Ṣaqlab/Sklavin.” Szintén lásd Pritsak 1981, 61–62.

[11]   Pritsak 1983, 406: „Since all attempts to find an etymology of the term Sklavin- / Slav-, on native ground have failed, one is tempted to look elsewhere. Proto-Bulgarian seems the most promising spot. There we find a common Hunno-Turkic word saqla-, 'to watch over, guard, protect'. The noun derived from it by the suffix */GU/ is attested in Kazan-Tatar (Muslim progeny of the Volga Bulgars) and in Karaim (modern Qipčaq-Polovcian), where the suffix became /-w/. In these languages the noun saqla-w means 'guard, watch; guarding' in the senses of actor, profession, place, or action. As early as Proto-Bulgarian, the suffix */GU/ had become /w/ : e.g., κολο-β-ρ (< *qola-ġu-r) 'leader'. Further, in Proto-Bulgarian stress moved from the root syllable to the suffix, and the root vowel then reduced, e.g., *dawl-an > dwan 'hare', *tovirəm > tvirəm »the ninth« herefore one can assume that in Proto-Bulgarian the old *saqla-ġu would develop as *saqla-w and later as sqlaw-. Proto-Bulgarian also had a collective suffix /-in/, used especially to designate peoples: e.g., Volga Bulgarian Bulgar-in, »the Bulgars«, Sowar-in »the Sowars«.

[12]   Klima 2001, 150.

[13]   Szádeczky-Kardoss Samu 1992, 221.

[14]   Szádeczky-Kardoss Samu 1992, 221.

[15]   Theophanes 1997, XCV–XCVIII.

[16]   Szádeczky-Kardoss Samu 1992, 121.

[17]   DAI 1985, 67: „Should they ever require and demand, whether they be Chazars, or Turks (Hungarians), or again Russians (Rus), or any other nation of the northerners and Scythians, as frequently happens, that some of the imperial vesture or diadems or state robes should be sent to them in return for some service or office performed by them, then thus you shall excuse yourself”

[18]   Szádeczky-Kardoss Samu: Az avar történelem forrásai, 1992, 131.

[19]   Szádeczky-Kardoss Samu 1992, 129.

[20]   Szádeczky-Kardoss 1992, 130.

[21]   Szádeczky-Kardoss 1992, 130. Szádeczky Kardoss megj.: „A szöveg bonni kiadásában prosaktos (partvidéki) szkítákról szól. Ám a kifejezés ebben a formában alighanem sajtóhiba vagy legalábbis szövegromlás prosaktios (északi} helyett. Fordításomban ez utóbbi olvasatot vettem alapul. Ez a szó áll egyébként e (lejjebb olvasható} Manassés-részletben is, amely Glykas főforrása lehetett.”

[22]   Theophanes 1997, 508: „AM 6l8o [AD 687/8] ln this year Justinian made an expedition against Sklavinia and Bulgaria. He pushed back for the time being the Bulgars who had come out to oppose him and, having advanced as far as Thessalonica, took a multitude of Slavs, some by war, while others went over to him. He made them cross by way of Abydos and settled them in the area of Opsikion”

[23]   Psellos 1990, 71: „Justinian, the son of Constantine (...) campaigning against the western Scythians, he vanquished them once”

[24]   Popa-Lisseanu 1943, 113–114: „Dar, de când naţia Bulgarilor, vrăjmaşe a lui Dumnezeu a trecut Istrul, însuşi împăratul a fost constrâns, din cauza incursiunilor şi apăsărilor Sciţilor şi chiar a Bulgarilor, să aducă Tracia la rangul themei şi să creeze în ea un praetor.”

[25]   Constantinus 1840, 50. (De Thematibus, lib. II): „Tertium thema Strymonis. Thema Strymonis Macedoniae coniunctum est, neque usquam eius mentio fit nomine thematis, sed in clausurae ordinem reputatum est; et Scythae ipsum loco Macedonum depascantur, postquam Iustinianus Rhinotmetus eorum sedes in montibus Strymonis seu in traiectu clausurarum collocavit.”

[26]   Curta 2011, 109–110: „Scholars have paid less attention to another chapter, in which Emperor Constantine VII refers to measures taken by Justinian II in 688 or 689. Following his defeat by the Bulgars in a mountain pass near Philippopolis (present-day Plovdiv), Emperor Justinian II settled groups of ‘Scythians’ around the gorges of the river Strymon, thus laying the foundations of the Strymon kleisura, later to become the theme of the same name (Constantine Porphyrogennetos, On the Themes 3; see Melovski and Proeva 1987: 23–4) Many historians believed the 'Scythian' to be either Slays or Bulgars (for Scythian as Slavs, see Lemerle 1945: 125; Ferluga 1976: 45; for Scythian as Bulgars, see Pliakov 1989: 105; see also Ditten 1993: 172–3). To be sure, a scholium in a ninth-century manuscript with excerpts from Strabo's Geographia does indeed refer to 'Scythian Slays' (Muller 1861: 574L" However, as Peter Charanis long since demonstrated, Constantine Porphyrogennetos often used 'Scythians' in reference to steppe nomads, such as Khazars, Magyars.”

[27]   Theophanes, Anni Mundi 6095–6305.: „In this year, Justinian made a selection from the Sklavenes he had resettled. He levied 30,000 men, armed them, and named them the »special army«. Their commander was named Neboulos.....but Muhammad suborned the general of the Sklavenes allied to the Romans....deceiving him with many promises, persuaded him to desert to the Arabs with 20,000 Sklavenes. Then Justinian massacred the remaining Sklavenes (and their wives and childrens) at Leukate, a precipitous place by the sea on the gulf of Nicomedia.”

[28]   Theophanes 1997, 513:  Anni Mundi 6095–6305 „Mouamed made an expedition against the Roman country, taking along the Slav refugees who were acquainted with it, and made many prisoners...”

[29]   Curta  2011, 87. (http://www.byzantion.uchile.cl/index.php/RBNH/article/viewFile/18228/19121): „In Greek, the term (Sklavinia) is employed many times in the Chronicle of Theophanes Confessor, which was finished in the early 810s (Theophanes Confessor 347, 364, 430, and 486). Theophanes used both the singular and the plural forms of the word to refer to a territory against which the Byzantine emperors Constans II, Justinian II, and Constantine V launched military expeditions. In at least one case, the Sklaviniai in question are located in Macedonia, while in another, the term is clearly employed for what seems to be a territory under imperial rule (Theophanes Confessor 430 and 486). In 810, Emperor Nicephorus I ordered Christians from all the provinces of the Empire to move into the Sklaviniai (Theophanes Confessor 486). This strongly suggests that in the early ninth century, shortly before Theophanes finished the manuscript of his chronicle, the meaning of the word Sklavinia has changed to refer to a territory (recently) conquered and incorporated into the Empire.”

[30]   I. m. 93.

[31]   Kaminiates 2000, 35–37: „§20. Nevertheless, when, after the strategos' injury, all responsibility for our welfare devolved upon Niketas, he too played his part to the best of his ability. He said that a great number of Sklavenes from the adjoining territories, both those who paid us tribute and those who were under the jurisdiction of the strategos of Strymon, had been instructed to come up to the city. (...) he urged the Sclavenes and their retainers to come to us with all speed, each man arming himself as heavily as he could. But only a few peasants responded to his appeal, a wholly inadequate force, few in number and totally unprepared for battle.”

[32]   I. m. 13: „§6. (…) the villages and their inhabitants live very close to one another, and the close commercial relations that are maintained with the Scythians are a considerable asset to the citizens of Thessaloniki as well, especially when both parties stay on friendly terms with each other and refrain from any violent measures that lead to confrontation and armed conflict. They share a common lifestyle and exchange commodities in perfect peace and harmony, and this has been their policy for some not inconsiderable time past.”

[33]   I. m. 17: „§8. (…) Admittedly, the city did sustain the clash of much fierce fighting on numerous occasions both from the barbarians and from the Scythians whose territory adjoins theirs. These peoples used every kind of armament against her as their armies poured in, as numberless as sand, and grimly determined that nothing should endure the shock of their arms.”

[34]   I. m. 13: „§6. (…) while others pay tribute to the Scythians who live not far from the border. (…) Mighty rivers, rising from the land of the Scythians, divide among themselves the aforesaid plain.”

[35]   Például Kaminiates angol fordítói, David Frendo és Athanasios Fotiou (I. m. 151.)

[36]   I. m. 16.: „The city was proof against any danger for the reasons stated. And in fact, ever since the sacrament of baptism had brought the Scythian people into the Christian fold and had made them share in the milk of true piety, the tumult of war died down.”

[37]   Taktika, 2010, 473: „Our father, autokrator of the Romans, Basil, now in divine dwelling, persuaded these people [the Slavs] to abandon their ancient ways and, having made them Greeek, subjected them to rulers according to Roman model, and having graced them with baptism. (…) As a result, he enabled the Romans to feel relaxed after the frequent uprisings by the Slavs in the past and the many disturbances and wars they had suffered from them in ancient times.”

[38]   Kaminiates 2000, 161: „The conversion of the Bulgarians to Christianity in 864 and the long peace that ensued facilitated the christianization and byzantinization of the Slavs in Macedonia.”

[39]   Gyomlay 1902, 59.

[40]   Haldon 2014, 321: „Leo takes this section from a different book of Maurice, dealing with the Slavs and Antes, but restructures it slightly, prefaces it with a comment on attacking”Scythians or similar nations”, and brings the technical terms for the officers up to date.”

[41]   Strategikon 1984, 120–126.

[42]   Taktika 2010, 407–411, 471–475.

[43]   Curta 2001: 335–346.

[44]   Völling 2001, 316:

[45]   Adonov-Poljanski 1985, 46.

[46]   Vryonis 2003, 65:  „Salmoneus, Oinomaos, Pelops and the Pelopids once lived in Pisa, that nowadays is called Visa. But the Pisates, Kaukones and Pylians are not even recalled by a name these days; because this whole area is occupied by Scythians”

[47]   Völling 2001, 315:  „Thus, the pottery development recognizable at Olympia corresponds with the conditions on the lower river Danube, in Moldavia and on the middle river Dnjepr in the 7th and 8th centuries.”

[48]   Kaminiates 2000, 13: „§6.  „In its central portion this plain also contains a mixture of villages, some of whose inhabitants, the Drougoubitai and the Sagoudatoi as they are called, pay their taxes to the city, while others pay tribute to the Scythians who live not far from the border.”

[49]   Curta 2001,  311–334. (“Kings” and “democracy”: power in early Slavic society című fejezet)

[50]   FHDR II, 443  „De Bello VII, 14, 22. Neamurile acestea, sclavinii și antii, nu sunt conduse de un singur om, ci trăiesc din vechime într-o rânduiala democratică și de aceea treburile lor, atât cele prielnice cât și cele neprielnice, sunt totdeauna dezbătute de obște”

[51]   FHDR II, Procopius, 443–445. (A fordítások jó része innen: Klier 1935, Horvát 1844.)

[52]   Strategikon 1984, 120–126.

[53]   FHDR III, Mauropus, 3-7.

[54]   FHDR III, Mihail Psellos, 49–51. „Azok leírása, akik korábban mysek voltak (nyugati barbárok), és arra változtatták nevüket, ahogy ma nevezik őket”

[55]   FHDR III. Teofilact al Ohridei, 17–19.

[56]   FHDR III. Mauropus 9.: A fenti részek egy, IX. Konstantinnak szóló dicshimnuszból valók, ezen, 1047. december 29-i beszédében viszont épp az ellenkezőjét állítja.

[57]   Lásd Curta 2001, 311–334)

[58]   Hermann é. n.

[59]   Lásd Sántha 2013

[60]   A szöveget innen idézem: Aranka – Biró 2010, 44–74.

[61]   FHDR II, 443, De Bello VII, 14, 25.

[62]   Curta 2001, 314. „John of Ephesus, in a furious outburst, even complained that during their invasion of , the Sclavenes had learned to make war better than the Romans. Both John and the author of the Strategikon refer to the javelin as the favorite weapon of the Sclavene warriors. Procopius and the Strategikon considered ambushes, sudden attacks, and the stratagem of the feigned retreat to be typically “Slavic.””

[63]   Szabados 2007. 4. szám, 153–160.

[64]   FHDR II, 443, De Bello VII, 14, 28.

[65]   Maenchen-Helfen 1973, 432.

[66]   Szabó 1853, 82−83.




.: tartalomjegyzék