Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Augusztus
2019 - Július
2019 - Június
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2016 - április
Apor Eszter

A fotográfia és a festészet – Báró Apor Károly portréi

A fotográfia és a festészet – Báró Apor Károly portréi*

 

Bevezetés

 

A művészettörténet tudománya rendszerint a vizualitással kapcsolatos valamely problematikát jár körül, esztétikai kvalitással, valós technikai és szellemi értékkel rendelkező alkotások, azaz a „magas művészet” gyümölcseinek leírásán keresztül. A festészet és a művészi grafika, vagyis a kétdimenziós ábrázoló művészetek számára a reneszánsz virágkorát követően – mikor elszakadva az építészet adta keretektől mindkettő valóban önálló művészeti ággá vált, nevükön nevezett művészegyéniségekkel – nem nagyon találunk a fotográfiánál húsbavágóbb „problémát”.[1] A fényképezőgép feltalálását követően, az általa létrehozott képeket látva, megkérdőjeleződött a festészet addigi funkciója. Részben ez az oka annak, hogy a fotográfia felfedezése után mintegy harminc évig tartó polémia alakult ki, és például Magyarországon csak 1872-től[2] tekintették hivatalosan a szabad művészetek egyikének.[3]

 

A fotográfia feltalálásának jelentősége a festészet történetében

 

1.

 

Az 1820-as években, Európa különböző országaiban, egymással párhuzamosan kezdődtek kísérletek a fény által előidézett képek rögzítésére. 1839 januárjában François Dominique Arago politikus és csillagász híres beszédjével elnyerte a francia kormány támogatását a Louis Daguerre és Joseph Nicéphore Niépce által kifejlesztett dagerrotípia számára. A technológiát Lajos Fülöp király jóváhagyásával 1839. június 15-én tárták a közönség elé.[4] A módszer abból állt, hogy a simára csiszolt, ezüstözött rézlemezen a Louis Daguerre által előírt öt munkafázis után, megjelent a felvett személy vagy tárgy tükörképe. Szó szerint tükörképe, mert a tárgy fordítottan látszik a nem sokszorozható, egyedi lemezen.[5]

Szabadalmaztatása után, borsos ára ellenére, tömegek kezdték megvásárolni a dagerrotípia készítéséhez szükséges eszközöket, ami az amatőr kísérletezők számának ugrásszerű növekedését eredményezte.

Rögtön megjelentek az első, művészeti kérdéseket is felvető[6] nyilatkozatok az európai sajtóban. Magyarországon ezzel azonos időben közölték a franciaországi híreket, azonban még az első valódi dagerrotípiák bemutatása előtt. Ezért nem meglepő, ha irreális elképzelések, netán szélsőségesen pozitív/ negatív hangnemű kritikák hangzottak el a különböző fórumokon.[7]

A Hasznos Multaságok című irodalmi divatlap 1839 februárjában, még látatlanban adott hírt a nap által rajzolt képről, és áprilisi, júliusi, majd szeptemberi számában további fejleményeket közölt.[8]

A Honművész 1839. március 10-i számában szintén értesítették a közönséget a találmányról, és hazai viszonylatban, talán első ízben érintették azt a kérdést, hogy ez az újdonság „a festészetet nélkülözhetővé teszi.”

Érdekes, hogy még magasztosabb, a fotografálást egyenesen csodának tituláló megnyilatkozást is olvashatunk egy jóval későbbi periódusból, az 1880-as évekből.[9]

Csupán 1840. június 8-án, a Pesti Műegylet tárlatán láthatta a magyar közönség az első valódi dagerrotípiákat, összesen három darabot. A lelkes hangnem ezután is jellemző maradt az itthoni sajtóban.[10]

Ugyanakkor megjelentek az egyértelműen negatív kritikák is.[11]

1840-ben Zimmermann Jakab, a bécsi Theresianum magyar nyelvtanára jóvoltából adták ki az első magyar nyelvű fényképészeti szakkönyvet. A legelső hazai dagerrotípiák keletkezéséről pedig megoszlik a szakma véleménye. Vannak, akik Vállas Antalnak, a pesti Tudományegyetem mennyiségtan tanárának, míg mások Skolnik Károly aradi dagerrotípistának tulajdonítják őket. Vállas két képét és magát az eljárást a Tudós Társaság 1840. augusztus 29-i, Lyod-palotában megrendezett ülésén mutatta be.[12] (A felvételek sajnos elvesztek.) Skolnik pedig – kis túlzással – talán Bolyai Farkas nyomdokain járt, akinek ismert egy Rayka Péter gépgyártóhoz címzett, 1839. február 29-én keletkezett korai levele. Ebben az obscura camera kép fixírozásáról tesz említést, még a Daguerre-féle találmány nyilvánosságra hozatala előtt.[13]

A hivatalos hazai műtermi fényképezés kezdetét körülbelül 1841-től „számolhatjuk”.[14] Ebből a szempontból legfontosabb Jacopo Marastoni, velencei festő neve a korai fotográfus-festőművészek közül, aki 1836-ban telepedett le Pesten és egy közvetlenül Daguerre-nél tett párizsi látogatást követően, 1841 júniusában nyitotta meg műtermét a mai Gresham-palotában, az akkori Feldunasoron lévő Nákó-ház második emeletén. Mivel önmagát ügyesen menedzselte és minden bizonnyal anyagi nehézségek sem gyötörték, fotográfiai tevékenységének fejlődése meglehetősen jól dokumentált. Kísérletező kedvű művész volt, aki utazásai során újabb és újabb felszereléseket vásárolt, illetve mindig sikerült a legfrissebb technológiát elsajátítania. 1841 júniusában már lerövidített expozíciós idővel, a Petzvál-féle objektívvel dolgozott, árnyékban is tudott képeket készíteni. A júliusi műtárlaton pedig nem festményekkel, hanem húsz darab dagerrotípiával jelentkezett.[15]

Pozsonyi tartózkodását követően, 1842 őszén utazott a kolozsvári országgyűlésre, ahonnan 1843 tavaszán tért vissza. Közben húsz arcképet festett és közel száz dagerrotípiát készített. Erre az időre tehető találkozása Apor Károllyal. Marastoni egészen 1847-ig foglalkozott fényképészettel, aztán „visszatért” a „tiszta” festészethez.[16]

 

2.

 

A dagerrotípiával kapcsolatos kísérleteket alapvetően a képzőművészet inspirálta. Az 1820-as években, Joseph Nicéphore Niépce-t a litográfia (azaz a kőnyomat ekkorra már „klasszikusnak” minősülő sokszorosító grafikai eljárása) iránti érdeklődése fordította a fényképkísérletek felé, s próbálkozott meg előbb – párhuzamosan más tudósok tevékenységével – a kőre rajzolt kép fényérzékeny papírra vezetésével (azaz a heliogravűrrel/ heliográfiával). Illetve Louis Jacques-Mandé Daguerre is, aki kutatásaival kiegészítette Niépce kísérleteit, eredetileg díszletfestő- és dioráma készítő volt Párizsban.[17]

Az ábrázoló művészeteknek és legfőképpen a festészetnek, kezdetektől fogva a természet, a látvány visszaadása volt az elsődleges funkciója. Más kérdés, hogy ez a különböző korokban, különböző földrajzi területeken, különböző kultúrkörök és személyiségek szellemi szűrőjén keresztül eltérő stílusú eredményeket hozott. Erről Miklós Pál, aki a fotóhoz a realizmus-fogalom szemszögéből közelített, a következőképpen ír: „A középkori művész is a maga korában valósághűnek látta azt, amit mi a középkor naiv bájának tartunk. Courbet realizmusa is csupán saját korának realizmus-felfogása értelmében valósághűség. A köznapi realizmusfogalom mindig csupán a kor látásmódjának, vizuális kultúrájának és esztétikai normáinak függvénye. Minden kor embere azt látta és tudta realista ábrázolásnak, amire kora nevelte. Mármost a fotó megjelenése ennek a fajta realizmusnak egyszer s mindenkorra abszolút értékű mércéjét teremtette meg, nem is csupán az elkészült fényképekkel, sokkal inkább azzal a látásmóddal, amit a fényképek sugalmaztak, tanítottak.”[18]

A fotográfia, mindenekelőtt a bennünket leginkább foglalkoztató dagerrotípia nem véletlenül abban a művészeti korszakban született, amikor a látvány szó szerinti hűséges visszaadása volt a legfőbb művészi feladat, s a festészetben a naturalizmus és a realizmus irányzatai uralkodtak.[19]

Jól látható, hogy a magyarországi művészeti gondolkodásban (összhangban az európai véleményekkel), már felfedezésekor elindult a fénykép besorolásának, elhelyezésének kísérlete a klasszikus művészeti rendbe, ami harminc évig tartó polémia kibontakozását eredményezte. (Ahogy fentebb is említettük, a fotográfiát Magyarországon csupán 1872-ben sorolták be a szabad művészetek közé.)[20]

Ha a túlzóan lelkesült, vagy egyenesen pejoratív korabeli kritikákat nem objektív véleménynek tekintjük úgy tűnik, hogy a többség, bár többnek tartotta a kamerát egy az ecsethez hasonlatos „puszta” eszköznél, a fotóeljárás eredményeire kezdetben mégsem tudott műalkotásként tekinteni. Bírálói szemében a fotó legnagyobb előnye sok esetben éppen legnagyobb hátránya volt: gyakran az általa képzett kép mechanikus valósághűségét kritizálták a legjobban.

A fotográfia és a kétdimenziós ábrázoló művészetek, jelesül a festészet kapcsolatát a kölcsönös fluktuáció jellemzi. Ezt például stilisztikai fogalomátvételek tükrözik, úgymint a fotográfia „piktorializmusa”, vagy a kortárs festészet „fotorealizmusa”.

E sajátos kapcsolatnak ugyanakkor több típusát is megkülönböztethetjük. Alapvető, hogy a beállítások a festményekről ismert klasszikus kompozíciókat idézték a dagerrotípiákon, majd a papír alapú fényképeken megjelenő képeken is. Nem egy esetben sokszorosított grafikákat örökítettek meg dagerrotípiával, s így a „sokszorosítottból” egyedi műtárgyat hoztak létre. Művészi hatása volt a kézzel átfestett talbotípiáknak is. A festői nedves eljárás fogalma ebben a kontextusban szinte magyarázatra sem szorul. A különböző képes folyóiratok és napilapok illusztrálásának területén pedig, komoly vetélkedés alakult ki a grafika és a fotomechanikai eljárással készült képek között. Nem utolsó sorban említjük meg, hogy a grafikusok, majd a festők fotográfiák felhasználásával kezdtek el alkotni. E metódusnak egyik legkorábbi példája a hazai művészet történetében – a már említett Jacopo Marastoni mellett – Barabás Miklós, aki 1844-ben alkalmazott először fotográfiát alkotás során.[21]

S bár jelen előadás keretein túllépő gondolat, mégsem hallgathatjuk el a fotográfia felfedezésének jelentős szerepét a modern művészet kialakulásában. Az új találmány felfedezése és a körülötte kibontakozó művészetelméleti polémia egyértelműen hozzájárult a mai értelemben vett absztrakt festészet születéséhez![22]

 

Apor Károly fotográfiai tevékenysége

 

Apor Károly 1838-tól zömében Marosvásárhelyen tartózkodott, 1842-től ide nevezték ki a Királyi Ítélő Táblához. Később innen utazott rövidebb-hosszabb időszakokra azokba a városokba, ahová munkája hívta, vagy ahová a történelem eseményei sodorták. Fotográfiai tevékenységét bizonyíthatóan Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Nagyszebenben folytatta.

Veress Ferenc elbeszélése szerint, – aki az erdélyi fotótörténet egyik kulcsfigurája,[23] és aki felesége révén rokoni[24] kapcsolatba került a báróval – Apor Károly, mikor 1842-ben találkozott Jacopo Marastonival Kolozsváron, már tudott a dagerrotípia létezéséről.[25]

Az eljárás Apor általi tanulmányozása nem volt problémamentes. 1842. augusztus 4-i levelében Hajnik Károly, a báró kolozsvári megbízottja megemlített egy konfliktust a festővel. Marastoni 1842. szeptember 5-i, Apornak címzett levelében pedig sajnálatát fejezi ki elmaradt találkozójukkal kapcsolatban és kéri 60 Ft tiszteletdíját.[26]

A báró az 1848–1849-es szabadságharc idején rövid ideig nemzetőrként szolgált, majd kiábrándulva a szabadságharcból Bécsbe utazott. Sajnos nincs adat arról, hogy fotográfiai tanulmányait kamatoztatta volna ez idő alatt. Nehéz elképzelnünk, hogy háborús körülmények között több kilós felszereléssel közlekedett volna. Ugyanakkor nem zárhatjuk ki azt sem, hogy ekkor készített dagerrotípiát.

Azt viszont tudjuk, hogy 1849 végén Apor Károly visszatért Kolozsvárra, ahol gróf Mikó Imrével, gróf Bethlen Jánossal, valamint gróf Kornis Zsigmonddal közös fotográfiai kísérletekbe kezdett. Hozzájuk csatlakozott az 1850-es évek legelején Veress Ferenc is, aki félig-meddig a bárótól tanult fényképezni.[27] A Veress Ferenc által szerkesztett Fényképészeti Lapok megörökíti Veress háláját a báró iránt, aki 1853-tól meglévő kolozsvári műtermét anyagilag és erkölcsileg egyaránt támogatta.

1851-től Apor tartósan Marosvásárhelyen lakott, és törvényszéki tisztviselőként dolgozott. Számos levele maradt fent barátaival folytatott közös fotókísérletekről, legtöbbjüket a sepsiszentgyörgyi Állami Levéltár őrzi. Érdemes röviden felidéznünk őket, az áttekinthetőség érdekében kronológiai sorrendben.

A levéltári anyagok első csoportja az 1850-es évekre datálható.

1853-ban Apor „kisded negatívról nagyított pozitív papírképet” állított elő, egy saját maga által készített kamerával.[28] 1854 júniusában keletkezett gróf Mikó Imre levele Apor Károlyhoz.[29]

Kornis Ferenc korai halálának szomorú témájában íródott Veress Ferenc levele 1854 júniusában.[30] Apor báró 1854. augusztus 3-án Nagyszebenben volt és Veress Ferencnek küldött levelében arról számolt be, hogy önálló kísérleteket folytat. Szeptemberben Kolozsvárra készült és tervezték, hogy kipróbálják közösen a kabinet nagyságú (10 x 14 cm) negatívról készült életnagyságú nagyítást, Woodward-módszere szerint.[31] Veress Ferenc 1854 nyarán keletkezett levele szintén leírta ezt a mozzanatot. Apor Károly Fényképészeti Lapokban megjelent nekrológjából tudjuk, hogy az egyébként bonyolult és hosszadalmas kísérlet végül sikerrel járt, ami a bárónak a fotográfia területén elért egyik legnagyobb eredménye lett.[32] Apor Nagyszebenben ismerkedett meg Glatz Tivadar rajztanárral, akivel nyolc levelet váltottak a fényképezésről. Glatz Tivadar legalább egy ízben lefotózta a fiatal Apor Károlyt, azonban csak 1860-1861-ben nyitott önálló műtermet.[33] Tudjuk, hogy a közös szenvedélynek hódoló baráti társaság tagjai képeket cseréltek egymással. Erre utal Bethlen János egyik 1854-es levelében, amiben várja Apor Károly önarcképét. Ismert Mikó Imre 1855. szeptember 24-i levele is Aporhoz, melyben Veress Ferenc kolozsvári hazaérkezéséről értesíti a bárót, s ezzel megrajzolja a vándorfotográfusok életformájának profilját.[34]

Apor Károlynak Marosvásárhelyen is volt fényképész pártfogoltja. Az első hivatalos marosvásárhelyi fényképészműterem tulajdonosát, Ciehulski Péter Pált (?-1905) 1865-től támogatta.

A fotográfia témakörében keletkezett levéltári anyagok másik csoportja, az 1880-as évekből való. Ilyen például Veress Ferenc a bárónak címzett levele, 1880. augusztus 6-án.[35]

Az autográf források mellett másodlagosak a korabeli folyóiratok és egyéb sajtóorgánumok. Közülük leginformatívabb a sokat idézett Fényképészeti Lapok. A legtöbb cikk Apor Károly halálának aprópójából született, amiről a Fényképészeti Lapok mellett a Magyar Polgár és a Kolozsvári Közlöny[36] is beszámolt.

Érdekes mozzanat, hogy a Magyar Polgár 1885. november 4-i számában, a nekrológ szerzője arra utal, hogy Apor Károly kültéren is dolgozott.[37]

Apor Károly fotográfiai tevékenységének jelenlegi tudásunk szerint sajnos nem maradtak kézzelfogható emlékei. Másolatok révén mindössze egyetlen dagerrotípiát ismer a szakirodalom, amit egyes kutatók Apor Károly nevével hoznak összefüggésbe. Ugyanakkor nem lehetetlen, hogy később újabb képek kerülnek elő. A továbbiakban előbb a Bolyai-dagerrotípiáról, majd néhány, a bárót ábrázoló festett és fotografált portréról esik szó, melyek egyúttal remek illusztárciói a fotográfia és festészet sokrétű és kölcsönös kapcsolatának.

 

KÉPEK /KÉPLEÍRÁSOK

 

Apor Károly „dagerrotípiája”

 

MTA_KIK_Kt_K_29_70

 

1. kép: Bolyai Farkas ravatalképe

 

Kincses Károly a Fenséges amatőrök című, 2006-ban kiadott könyvében megemlíti, hogy a Bolyai Farkast marosvásárhelyi ravatalán ábrázoló képet Miklósi-Sikes Csaba fotótörténész Apor Károly felvételének tartja. Ugyanezen a véleményen van Oláh-Gál Róbert Bolyai kutató, aki emellett azt feltételezi, hogy Apor Károly által készülhetett fotográfia Bolyai Jánosról is.[38] A budapesti Magyar Tudományos Akadémia által szerkesztett, majd digitalizált Bolyai-katalógus szerint valóban létezik/ létezett egy keretébe utólag beillesztett, 1856-ra datált dagerrotípia.[39] Klasszikus értelemben vett dagerrotípia lemezt nem, azonban egy eredeti, papír alapú képet[40] a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központjának Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteménye őriz, MTA KIK Kt. K. 29/70. jelzettel. (1. kép)

 

Apor Károly festett- és fotografált portréi

 

 

2. kép: Apor Károlyné Dobrai Katalin képmása

 

 

3. kép: Apor Károly képmása

 

Apor Károlyné Dobrai Katalin és Apor Károly arcmását ismeretlen, talán lengyel származású festő, Wel[t]schek készítette 1885-ben, a keret származási helye alapján nem lehetetlen, hogy Bécsben. (2–3. kép) A két olajfestmény jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokában található.

A jelzet Dobrai Katalin portréján jobbra középen van: „Wel[t]schek 1885.” A kép hátoldalán, a keret bal lécén, függőlegesen egy félbemaradt felirat olvasható: „Ezen pár kép a Mányikájé, ha férjhez megy, hogy (...)” Felirat látható a bal alsó sarokban is: „altorjai báró Apor Károlyné/ szül. Dobray K.”

A szignatúra és a dátum Apor Károly portréján, jobbra középen olvasható: „Wel[t]schek 1885.” A hátoldalon, a festmény keretén, arra vonatkozó címke kétfejű sas emblémával, melynek felirata: „SOCIÉTÉ PARISIENNE/ PATENT BREVET/ I. AM HOF 3. VIENNE/ Nş 6060.” A képen újabb felirat: „altorjai báró Apor Károly/ Marosvásárhely, Baross u. 24./ Tófalvai-i birtokos.”

A két alkotás (szignatúrája alapján) tehát Apor Károly elhalálozásának évében készült, amit Dobrai Katalin fekete (gyász)ruhája is alátámaszt. Egy a Fotóművészet című folyóirat 1990. évi 3–4. számában látható felvétel[41] szerint 1987-ben az Apor Károlyt ábrázoló festmény Szőts Ádámnál, Veress Ferenc dédunokájánál volt. (Minden bizonnyal Dobrai Katalin arcmása is.) Az alkotásokat 1999-ben vásárolta meg a Magyar Nemzeti Múzeum Veress Ferenc leszármazottaitól.

Feltételezzük, hogy a báró festett portréja fénykép után készült. A fotográfia előképül vétele a festők részéről még az 1860-as években titkolt, de alkalmazott gyakorlat volt, ami az 1880-as évekre már teljesen megszokott metódussá vált.[42]

 

20160114140246_001 m

 

4. kép: Apor Károly portréja

 

Az ismeretlen mester által készített képmást a Székely Művelődési és Közgazdasági Egylet Emlékkönyve közli. (4. kép) A nyomat a kiadvány elején, egészoldalas képként jelenik meg és Deák Farkas Báró Apor Károly emlékezete című, baráti hangvételű életrajzi írásával függ össze. Előképe ismeretlen, a beállítása és az arckifejezés Wel[t]schek festményére emlékeztet.

 

 

 

I A_20 r

 

I A_20 v

 

 

5. kép: Báró Apor Károly portréja (előlap, hátlap)

 

Miklósi-Sikes Csaba 2001-ben kiadott adattárában utal egy Glatz Tivadar által fotózott Apor Károly portréra is. (5. kép) Magát a képet sajnos a szerzőnek nem volt lehetősége közölni, azonban pontos adatokkal szolgált róla. Az eredeti fénykép Kolozsváron, az Egyetemi Könyvtár Sion-gyűjteményében van.[43] Hátoldalán a gyűjtemény pecsétje, leltári számai és Glatz Tivadar műhelyének címkéje felett („Photographie/ von/ THEODOR GLATZ/ Hermanstadt”) kézírás olvasható: „Br. Apor Károly a marosvásárhelyi Kir(ályi) Tábla elnöke.”

 

 

20160114133556_002 fl

 

6. kép: Az idős Apor Károly

 

A technikáját tekintve papírra nyomott autotípia a Fényképészeti Lapokban jelent meg 1884-ben. (6. kép) A folyóirat szerkesztője, Veress Ferenc a müncheni Georg Meisenbach (1841–1912) által feltalált autotípia eljárás illusztrációjaként emelte ki a képet, a rá vonatkozó leírásban. Nem egyszeri fénynyomatról van szó, mint például a dagerrotípia esetében, hanem sokszorosítható fotografált képről.

 

 

 

I A_14 r

 

I A_14 v

 

 

7. kép: Báró Apor Károly portréja (előlap, hátlap)

 

Itt szeretnénk megemlíteni egy újabb felvételt, amelyet Ciehulski Péter (?–1905) készített és a konferencia előadást követően találtam meg. (7. kép) A papír alapú kép előlapján, balra lent: „CIEHULSKI P.”, jobbra lent: „M. Vásárhelyt” felirat olvasható. A hátlapon a műterem címkéje: „CIEHULSKI P./ FÉNYKÉPTERME/ HAJOSKÖZ 303. SZ./ MAROS VÁSÁRHELYTT.” A Sion-gyűjtemény jelzetei felett kézírás: „Br. Apor Károly/ a marosvásárhelyi Kir(ályi)/ Tábla elnöke.” A fotográfia adatait Miklósi-Sikes Csaba is megemlíti.[44] A képen a figura és a díszlábazatos, kannelúrázott törzsű kerek oszlop mögött fiktív, óriás méretű, festett tájképbe illesztett, rövidülésben ábrázolt lépcső díszlete látható.

 

 

8. kép: Báró Apor Károly

 

A nekrológhoz készült fametszet-illusztráció (xilográfia) alkotóját a jobbra lent látható szignatúra alapján ismerjük. Pollák Zsigmond (1837–1912) képe a Vasárnapi Újságban jelent meg, és nem lehetetlen, hogy előképe egy fotográfia volt.[45] Körülvágott példánya a Történelmi Képcsarnok grafikai gyűjteményében található. Két felirata lent középen „BÁRÓ APOR KÁROLY.” és jobbra függőlegesen: „Vasárnapi Újság 1885. november 9.” (8. kép, Ltsz.: 58.50.)

Az egészalakos kép a nagy ékszerkészlettel kiegészített, talán fekete színű díszmagyarban, tollforgós kucsmában ábrázolja Aport az 1850-1860-as években, hivatali környezetben, talán egy ünnep alkalmával. Noha a báró kis szerepet vállalt a szabadságharcból és később is a királypárti erdélyi adminisztrációban dolgozott (amennyiben valóban fekete színű öltöztet viselt) érdemes elmondanunk, hogy az ún. „gyászmagyar” a szabadságharc bukása után a passzív ellenállás jelképévé vált Magyarországon, a Bach-korszakban.

 

65-577

 

9. kép: Apor Károly a Fényképészeti Lapok alapítói között

 

A vizitkártyán ismeretlen fényképész által készített medalionos portrékból álló csoportkép látható, melyben Apor báró időskori képmása középen helyezkedik el. (9. kép) A fotográfiát a Fényképészeti Lapok 1882. évi X. száma írja le, és a folyóirat képmellékleteként jelent meg.[46]

 

KÉP NÉLKÜL: Az idős Barabás Miklós portréja

 

Szeretnénk megemlíteni egy felvételt, amelyet előadásunk során Apor Károly portréjaként vetítettünk le, azonban vele kapcsolatban később újabb adalékok kerültek napvilágra. Egy polgári öltözetben lévő férfi időskori, egészalakos képéről van szó. A testtartás és a mozdulat a reprezentatív portréfestészet kompozíciós hagyományából merít. A kolozsvári Sion-gyűjteményéből származó vizitkártya méretű kép „chlorezüst-gelatine-emulsiós papírosra” készült. Ma már tudjuk, hogy az idős Barabás Miklóst ábrázolja, s egykor a Fényképészeti Lapok 1886. júliusi számának képes melléklete volt. Leírását ugyanennek a folyóiratnak augusztusi számában olvashatjuk.[47]

Köszönetnyilvánítás

 

Ezúton köszönöm Balázs Lajosnak, az Erdélyi Múzeum Egyesület Csíkszeredai Fiókegylete elnökének megtisztelő felkérését a konferencián való részvételre. Hálával tartozom Lengyel Beatrixnek, Oláh-Gál Róbertnek, Kincses Károlynak és Miklósi-Sikes Csabának szakmai támogatásukért. Köszönöm Babus Antalnak, Elbe Istvánnak, Csorba Lászlónak, Tomka Gábornak és Vajda Lászlónak, Baki Péternek, valamint Doru Radosav-nak a bemutatott képek közlési engedélyeit. Köszönettel tartozom a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnoka, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár- és Kézirattára, az Országos Széchenyi Könyvtár, a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum, a kolozsvári Erdélyi Történelmi Múzeum és a kolozsvári Egyetemi Könyvtár Sion-gyűjteménye munkatársainak, illetve különösképpen Mitu Melindának, hogy közreműködésükkel szintén hozzájárultak tanulmányom megjelenéséhez.

 

Képjegyzék

 

1. kép: Bolyai Farkas ravatalképe, papír, (azonosítatlan eljárású) fénynyomat. Magyar Tudományos Akadémia, Könyvtár és Információs Központ, Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteménye, Jelz.: MTA KIK Kt. K. 29/ 70.

2. kép: Apor Károlyné Dobrai Katalin képmása, vászon, olajfestmény. Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok, Ltsz.: 99. 2.

3. kép: Apor Károly képmása, vászon, olajfestmény. Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok, Ltsz.: 99. 3.

4. kép: Apor Károly portréja, papír, nyomat. Megjelent: Székely Művelődési és Közgazdasági Egylet Emlékkönyvében, 1886. Budapest, Országos Széchenyi Könyvtár, Jelz.: 197. 471.

5. kép: Báró Apor Károly, papír, albumin. Kolozsvár, Egyetemi Könyvtár, Sion-gyűjtemény, Jelz.: IA/ 20-1850/ 59. Vk.

6. kép: Az idős Apor Károly, papír, autotípia. Megjelent: Fényképészeti Lapok III. évf. 4. sz. (1884. április) 79. Budapest, Országos Széchenyi Könyvtár, Jelz.: 81. 019.

7. kép: Báró Apor Károly, papír, albumin. Kolozsvár, Egyetemi Könyvtár, Sion-gyűjtemény, Jelz.: IA/ 14-1852/ 59.

8. kép: Apor Károly, papír, fametszet. Megjelent: Vasárnapi Újság XXXII. évf. 45. sz. (1885. november 8.) 717. Körülvágott példánya: Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok, Ltsz.: 58. 50.

9. kép: Apor Károly a Fényképészeti Lapok alapítói között (1882), papír, celloidin. Megjelent: Vegyesek. Fényképészeti Lapok  I. Évf. 10. sz. (1882. október) 167. Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár, Ltsz.: 65. 577.

 

Bibliográfia

 

Források:

 

XXX

1886 Székely Művelődési és Közgazdasági Egylet Marosvásárhelytt, 1886. évi június hó 27-én tartott nagygyűlésének Emlékkönyve. Budapest, Franklin Társulat könyvnyomdája.

JUHÁSZ L.

            1885 (november 4.) Magyar Polgár 254. sz.

NAGY Miklós (szerk.)

1885 Vasárnapi Újság XXXII. Évf. 45. sz.

VERESS Ferenc (szerk.)

1882 Fényképészeti Lapok I. Évf. 10. sz.

1884 Fényképészeti Lapok III. Évf. 4. sz.

1886 Fényképészeti Lapok V. Évf. 7. sz.

1886 Fényképészeti Lapok V. Évf. 8. sz.

 

Szakirodalmak:

 

FARKAS Zsuzsanna

2005 Festő-fényképészek (1840–1880). Budapest, Magyar Fotográfiai Múzeum.

HEVESY Iván

1958 A magyar fotóművészet története. Budapest, Bibliotheca.

KINCSES Károly

1993 Levétetett Veressnél, Kolozsvárt. Budapest, Magyar Fotográfiai Múzeum-VIPress Kft.

2006 Fenséges amatőrök. A magyar arisztokrácia és a fényképezés (1839–2006). A magyar fényképezés történetéből 42. Budapest, Magyar Fotográfiai Múzeum.

MIKLÓSI-SIKES Csaba

            1990 Adatok az erdélyi fényképezés történetéhez. Fotóművészet 3–4. szám

2001 Fényképészek és műtermek Erdélyben 1839–1916. Székelyudvarhely.

NEMES Gyula (szerk.)

            2015 Öreg tölgyfák árnyékában. Tanulmányok Marosszentgyörgyről. 2015.

NÉMETH Lajos

1999 (1970) A művészet sorsfordulója. Budapest, Gondolat Kiadó.

STEMLERNÉ BALOG Ilona

2009 Történelem és fotográfia. Budapest, Osiris-MNM.

GERA Mihály (szerk.)

1989 A fénykép varázsa. Tizenkét kiállítás a magyar fotográfia 150 éves történetéből 1839–1989. (Katalógus) Magyar Fotóművészek Szövetsége, Szabad Tér Kiadó.

SZABÓ Júlia–SZÉPHELYI F. György (szerk.)

1981 Művészet Magyarországon 1830–1870. (Katalógus) Budapest, MTA-Művészettörténeti Kutatócsoport.

SZVOBODA DOMÁNSZKY Gabriella

2007 A pesti Műegylet története. A képzőművészeti nyilvánosság kezdetei a 19. században Pest-Budán. Miskolc, A Miskolci Egyetem Kiadója.

 

Internetes szakirodalmak:

 

Baki Péter

2005 A Vasárnapi Újság és a fotográfia. [on-line] A Magyar Fotográfiai Múzeum honlapja. URL: http://fotomuzeum.hu/media/tanulmanyok/1282826994_A_VU_es_a_fotografia.pdf [2015. október 4.]

Horányi Károly–Mázi Béla–Sajó Tamás

2009 Bolyai-katalógus. [on-line] A Magyar Tudományos Akadémia honlapja. URL:  http://bolyai.mtak.hu/hu/catalog.htm [2015. augusztus 10.]

Oláh-Gál Róbert

2012 Báró Altorjai Apor Károly (1815–1885). [on-line] Az E-népújság.ro honlapja. URL: http://www.e-nepujsag.ro/op/article/b%C3%A1r%C3%B3-altorjai-apor-k%C3%A1roly-1815%E2%80%931885 [2015. május 10.]

Török Gáspár

2012 A székelyföld fényíró tanúi/ Báró Orbán Balázs fotóiról. [on-line] Az E-népújság.ro honlapja. URL: http://www.e-nepujsag.ro/op/article/sz%C3%A9kelyf%C3%B6ld-f%C3%A9ny%C3%ADr%C3%B3-tan%C3%BAi [2015. október.11.]

 

Summary:

 

Photography and painting – Portraits of Baron Károly Apor

 

One of the most important changes in history of Fine-arts was the discovery of photography. The new camera and the new method of „fixing the real life on paper by the sunlight” results a long disputation in Europe about the terminus of „reality” in art and about the fundamental function of painting. The contact between photography and painting seems like a mutual fluctuation and photographers or painters can use it on several ways. In the 1840’s, Baron Károly Apor was one of the first pioneers of photography in Transylvania. Unfortunately we know only one image of a daguerrotyp created by him, but there are numerous painted and photographed portraits about him, which represent different relations between photography and painting.

 

* Tanulmányom az Erdélyi Múzeum Egyesület Csíkszeredai Fiókegyletének a Magyar Tudomány Napja, valamint Apor Károly születésének 200. és Apor Vilmos halálának 70. évfordulója alkalmából rendezett konferenciáján elhangzott előadásom bővített változata. (Csíkszereda, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, 2015. október 30.)

[1] A camera obscura, amit legelőször a 11. században Ibn al Haitam említ meg a napfogyatkozásról írt könyvében, mint technikai előzmény, csupán optikai jelenséget produkált, ami maradandó, papíron rögzített nyomot nem hagyott. Hevesy 1958. 8.; Németh 1999. 126.

[2] Szabó–Széphelyi 1981. 157.

[3] Itt jegyezzük meg, hogy részben ennek a folyamatnak köszönhetően tehetünk különbséget a dokumentatív és a művészi fotográfia fogalmai között.

[4] Gera 1989. 22.

[5] Gera 1989. 22–23.; Részben a lemez egyedisége (és nem utolsó sorban ezüstözött volta) indokolja, hogy meglehetősen kevés korai dagerrotípia maradt fenn az első időkből. Másodlagos felhasználásuk – főleg háborús viszonyok között – nem lehetett szokatlan eset.; Itt érdemes megjegyeznünk azt is, hogy a dagerrotípia debütálását követően még további kísérletekre volt szükség ahhoz, hogy egyszerűsödjön a munkamenet és a felvételek egyre rövidebb idő alatt készüljenek el. A kezdeti hosszú expozíciós időt – mely éppen az arcképek készítését nehezítette meg rendkívüli módon – például csak 1840-re, Petzvál József lencséjének köszönhetően tudták néhány perc alá szorítani.

[6] Hevesy 1958. 26.

[7] Szabó–Széphelyi 1981. 157.

[8] 1839. március 7-én az Athenaeum idézte Jules Janin szavait: „Soha a legnagyobb művészek rajza nem teremtett hasonlóbbat. Ha az egész csodálatraméltó, részletei ismét végtelenek. Gondoljuk meg, hogy maga a nap az, amely (az) egészen új mesterség mindenható segédévé lőn(...)” Gera 1989. 24.

[9] Ring Ármin megjegyzése: „Hogy az égen tündöklő örök nap maga készítsen a halandók számára képeket, hogy Phoebos Apollon isteni sugarai valamikor rajzolni fognak, azt még csak a múlt században is a túlcsigázott fantáziák nevetséges álomképének tartották volna.” Hevesy 1958. 26. 1. j.

[10] Ezt a vonulatot képviseli a Honderű: „Vessünk, mégpedig ne futó pillantást az egész Európa figyelmét magára vont Daguerrotypre is és bámuljuk a találékony elme mellett azon mondhatatlan pontosságot, amellyel a nap minden camera obscura által felvett tárgyat legkisebb, csak fegyverzett szemmel látható részeiben is, egész s félárnyéklattal híven lerajzol.” Gera 1989. 23–24.

[11] Ilyen például Neustadt Adolf lesújtó véleménye: „A művészet nem a természet majma! Nem higannyal bevont üveglap, amin minden úgy, ahogy van visszatükröződik. A daguerrotypia akármennyire tökéletesedik még, mindörökre csak másológép marad.” Gera 1989. 24–25.

[12] Gera 1989. 25.; Stemlerné Balog 2009. 18.

[13] Miklósi-Sikes 2001. 11–13.

[14] Gera 1989. 25.; Stemlerné Balog 2009. 18.

[15] Gera 1989. 25–26.; A’ PESTI MŰVÉSZETI EGYESÜLETHEZ 1841 dik ÉVBEN BEKÜLDETETT MŰVEKNEK POTLÉK-LAJSTROMA. 1ső Osztály. Kőmetszések, aquarell-festmények és daguerrotypok. aaa. MARASTON. Pesten. Arczképek. (Daguerrotyp). Szvoboda Dománszky 2007. 314.

[16] Gera 1989. 26.

[17] Gera 1989. 21–22.

[18] Gera 1989. 7–8.

[19] Hevesy 1958. 29.

[20] Szabó–Széphelyi 1981. 157.

[21] Szabó–Széphelyi 1981. 156–163.

[22] Németh 1999. 149–154.

[23] Fóris Pál, az erdélyi fényképezés történetéről írt munkájában (Sepsiszentgyörgy, 1972) idézi Veress Ferenc egyik levelét (é.n.) Apor Károly támogatásáról. Idézet: (…)„hogy a csaknem harminc évvel ezelőtti nagysága által belémvetett csírázó mag kifejlődvén, dúsan termő gyümölcsfává nőtt, tehát hogy bennem nem csalódhatott, jól eshetik nagyságának, s ez az én legfőbb dicsőségem.” Említi Kincses 1993. 30. 11. j.

[24] Veress Ferenc felesége Apor Károlyné Dobrai Katalin unokahúga, Jozefa volt. L. Veress-családfa. Közli: Kincses 1993. o.n.

[25] „Midőn 1840-ben Bethlen Pál gróf és özvegy Bethlen Károly grófné Párisból hazaérkezett és az első Daguerreotype fényképeket náluk meglátván, ébredt föl bennem a vágy, e szép találmány megtanulására. De óhajtásom csak 1842-ik kolozsvári országgyűlés alkalmával teljesült, mikor a helyben daguerre-otypozó Marastoni-tól nemcsak megtanultam, hanem a találmányhoz tartozó eszközöket megvettem.” - hangzik az idézet. Veress 1884. 78–79.; Kincses 1993. 30.; Farkas 2005. 67–68.; Kincses 2006. 13–14.; Török 2012. május 11.: http://www.e-nepujsag.ro/op/article/sz%C3%A9kelyf%C3%B6ld-f%C3%A9ny%C3%ADr%C3%B3-tan%C3%BAi (Letöltés ideje: 2015. október 11. 19:15); Oláh-Gál 2012. július 13. Forrás: http://www.e-nepujsag.ro/op/article/b%C3%A1r%C3%B3-altorjai-apor-k%C3%A1roly-1815%E2%80%931885 (Letöltés ideje: 2015. május 10.); Nemes 2015. 251–252.

[26] „(…) sőt még engem is megtámadott, hogy én követelésének méltányosságáról méltóságod miért nem világosítottam fel. Marastoni azon négy plattenre nézve továbbá is azt mondja, hogy azon négy képet per 10 pf 40 pf sőt csoportosulatok esetében még többet szerezhetett volna... hogy ő 50 pf fizetett Daguerrenak, hogy plattenjeit kép nélkül ne adja el ect.” Farkas 2005. 68.

[27] Kincses 2006. 14.

[28] Kincses 2006. 17. 15. j.; Juhász 1885. o.n.

[29] „Apparátust az igaz, hogy szereztem és várom is megérkezését minden órán – ebből láthatod: miként én is csak a magammal hozott egy-két könyvből való studérozásra vagyok szorítva, annyival inkább, mert Veress felment Pestre, Kornis pedig vízkórságban talán végnapjaiban fekszik, de táplál a remény, hogy lesz valamikor itt hozzá szerencsénk és akkor nem fogod tőlem megvonni útmutatásaidat – ígérem, szorgalmas tanítvány fogok lenni.” Idézet Fóris Páltól. Közli: Kincses 1993. 32. 19. j.

[30] „Meghalt a derék jó ember, minek előtte meghálálhattam volna irántam jóságát, mert általa juthatám ennyire, s valóban e műnek, mit kezeim közt bírok, Atyja vala, oly odaengedőleg ápolt, áldozott rá, - s mindek előtte valódi örömét élte volna, meghalt (...) Nem aggódnék jobban szülőm halálán, sem senkién, mert ő mindenem vala, veszteségem rendkívüli.” Idézet Fóris Páltól. Közli: Kincses 1993. 32. 17. j.

[31] Idézet Fóris Páltól. A kísérlet részletes leírását is közli Kincses 1993. 32–33.

[32] „(…) hogy mind ezideig az életnagyságról egy szót sem szóltam levelemben, csak azért nem tettem, hogy még nem tudék egyet sem létrehozni, s én pedig akartam egy tökéletessel meglepni(...) S miért? Ahogy elkészült a kép, hozzá próbálánk egyet a Gróffal, kitettük a napra és 8 óra múltával csak egy nagy kezet láttunk és semmit. Itt a preparálással volt a hiba(...) Többször tettem kísérleteket, de mindig adta valami baj elő magát, mert utóbb is egy szinte kész képet újra kitettem a napra, s amikor nátronba akartam tenni, a kép kettős volt. A legtöbb azaz a legnagyobb baj ez volt, a preparálás és a kép elmozdulása, s ezért leginkább únt bele a Gróf.” Idézet Fóris Páltól. Közli: Kincses 1993. 33. 23. j.; Veress 1885. 234.

[33] Miklósi-Sikes 1990. 25.

[34] „Veress müncheni és – halljad csak – párizsi útjából hazaérkezett s úgy látszik nem haszon nélkül járt... De most indul Szilágyba egy műutazásra, mire onnan meghívást nyert.” Idézet Fóris Páltól. Közli: Kincses 1993. 36.

[35] „Nem a báró úr volt-e az, ki annak idejibe gróf Mikó Imre őnagyságának engemet ajánlott? Melynek következtében e gyönyörű szép pályának hatalmas lökést, fejlődést adhaték.” Idézet Fóris Páltól. Közli: Kincses 1993. 32. 18. j.

[36] Miklósi-Sikes 2001. 361–362.

[37] A cikk írója humortól sem mentes hangnemben emlékezik meg arról, hogy: „A fogarasi csodabogár pánikba kergette kamerájával a lakosságot.” Miklós-Sikes 1990. 25.; Kincses 2006. 17.

[38] Miklósi-Sikes 2001. 92.; Kincses 2006. 16.; Oláh-Gál 2012. július 13. Forrás: http://www.e-nepujsag.ro/op/article/b%C3%A1r%C3%B3-altorjai-apor-k%C3%A1roly-1815%E2%80%931885 (Letöltés ideje: 2015. május 10.); Nemes 2015. 251.

[39] K 29/ 70. tétel. Forrás: http://bolyai.mtak.hu/hu/catalog.htm (Letöltés ideje: 2015. augusztus 10.) Köszönöm Horányi Károly és Láng Klára segítségét.

[40] Ebből fakadhat, hogy Török Gáspár nem dagerrotípiának, hanem nagyon jó minőségű rajznak tartja a képet. Miklósi-Sikes 2001. 12.

[41] Zselatinos ezüst, 13 x 18 cm. Miklósi-Sikes 1990. 27. Köszönöm Kincses Károly útmutatását.

[42] Stemlerné Balog 2009. 57.

[43] Miklósi-Sikes 2001. 91. Ezúton köszönöm Miklósi-Sikes Csaba személyes útmutatását is.

[44] Miklósi-Sikes 2001. 108. A képet a szerző IA/ 19-1852/ 59. jelzettel közli.

[45] A Vasárnapi Újságot 1884-ig kizárólag metszetekkel illusztrálták, az első fotó után metszett képet 1864-ben közölték. Baki 2005. 4. Forrás: http://fotomuzeum.hu/media/tanulmanyok/1282826994_A_VU_es_a_fotografia.pdf (Letöltés ideje: 2015. október 4.)

[46] Veress 1882. 167. Köszönöm Lengyel Beatrix szakmai segítségét és Kincses Károly útmutatását.

[47] A képet Kincses Károly Apor Károly portréjaként közölte idézett könyvében. Kincses 2006. 16.; A kép azonosítását Oláh-Gál Róbert ötlete nyomán, a kolozsvári Sion-gyűjtemény egyik munkatársának köszönhetjük.; Veress 1886. V. Évf. 7. sz. 164.; Veress 1886. V. Évf. 8. sz. 182.




.: tartalomjegyzék