Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Augusztus
2019 - Július
2019 - Június
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2016 - április
Lakatos Artúr

„Bármilyen kitalációnál fordulatosabb kalandregény”

Szőczi Árpád neve számomra eddig sem volt ismeretlen. Tudtam róla, hogy Kanadában élő újságíró, a HHRF (Hungarian Human Rigths Fundation, Magyar Emberi Jogok Alapítvány – a szerk. megj.) munkatársa. Azt sem tartom meglepőnek, hogy az 1989-es romániai forradalmi eseményekről szóló könyve[1] megérte a harmadik kiadást, ami nem véletlenül 2014-re, a 25 éves jubileumra lett időzítve. Sajnos, meglehetősen kevés publicitást kapott ez a könyv, melynek egyik-másik markáns megfogalmazása zavarhat ugyan némelyeket, de dokumentációs értéke nem kérdőjelezhető meg.

A szerző nagy munkát fektetett abba, hogy átfogó és koherens képet nyújtson azokról az eseményekről, melyeknek középpontjában a Tőkés család, elsősorban Tőkés László állt, és amelyek a temesvári történésekhez, onnan pedig az 1989-es romániai forradalmi eseményekhez vezettek. Bár bőséges a könyv bibliográfiája is, de a téma körbejárásában nem ezek a másodlagos források a meghatározóak, hanem a szerző által készített beszélgetések, valamint a levéltári dokumentumok, melyek a Szekuritáté irattárát vizsgáló bizottság, a CNSAS levéltárából származnak. 

Az események rekonstruálása elsősorban interjúkra épül. Az érintett Tőkés család tagjain kívül (Tőkés László és testvére, István, a felesége, Joó Edith és mások) olyan, a kor eseményeit megfigyelő és azokban aktívan – vagy csak passzívan, szenvedő alanyként – résztvevő közéleti személyiségek vállalták a beszélgetéseket, mint Németh Miklós, egykori magyar miniszterelnök, Mircea Dinescu, Halmos László, Ara-Kovács Attila, Szőcs Géza, Chrudinák Alajos, Dennis Deletant, Bollobás Enikő és még sokan mások. Az audiatur et altera pars (meghallgatni a másik felet is – a szerk. megj.) jegyében fontosnak érzem, hogy sikerült megszólaltatni Radu Tinu egykori szekuritátés tisztet is, aki kulcsszerepet játszott a temesvári Szekuritáté működésében. Több interjúalany − elsősorban titkosszolgálati vonalon működő egyének − nyilatkozott úgy, hogy arcát, nevét nem vállalta, mások pedig megtagadták az engedélyt, hogy mondanivalójuk közlésre kerüljön.

Egy bármilyen kitalációnál fordulatosabb kalandregény képei elevenednek meg előttünk a könyv olvasása közben – átszűrve a visszaemlékezők memóriáján. Különösen érdekes olvasmány volt számomra a hetedik-kilencedik fejezetben leírt újságírói küldetés, amelynek során a Szekuritáté kijátszásával sikerül 1989 elején Temesváron interjút készíteni Tőkés Lászlóval, vagy a terjedelmes harmadik fejezet, a ’89 előtti Ellenpontok című szamizdat kiadvány történetének ismertetése.

A szerző tartózkodik a számára antipatikus, az elnyomó hatalom oldalon álló személyek minősítésétől, hagyja, hogy ezek tettei beszéljenek helyettük, illetve másokkal mondat ki bizonyos dolgokat, mint például a besúgók esetében (itt különösen megragadott „Stelian” története).  Érdekes momentum az oroszul beszélő nő esete is, aki megzavarja a Szekuritáté ügynökeit. Majd ha megnyílnak e téren az oroszországi levéltárak, többet fogunk megtudni a Szovjetuniónak a romániai rendszerváltásban játszott szerepéről is, addig azonban meg kell elégednünk ilyen információmorzsákkal. Ezek önmagukban ugyan nem alkalmasak a teljes kép összeállítására, de figyelmen kívül sem hagyhatók.

Számos esettanulmány világítja meg a Ceauşescu-rendszer csúcsra járatott elnyomó gépezetének működését, amelynek legveszélyeztetettebb szenvedő alanya az erdélyi magyar kisebbség volt.

A könyvben Mircea Dinescu mondja ki az egyik fontos – a mindenkori román hatalom számára kínos – konklúziót: Tőkés László szükségszerűen vált a forradalom szikrájává, Bukarestben a szintén zaklatott, meghurcolt Mircea Dinescuért, vagy Kolozsváron Doina Corneaért előzetesen nem voltak hasonló megmozdulások. Felmerül a kérdés, hogy Szőczi Árpád műve mennyire válik botránykönyvvé a román médiákban, főleg azon kitételei miatt, amelyekkel a román politika és történetírás „hivatalból” nem szokott egyetérteni.  

Egy 2014-es román recenziója szerint a könyv valószínűleg vitákat fog gerjeszteni, elsősorban azzal az állításával, hogy Ceauşescu képes lett volna − tervek szintjén legalábbis – nukleáris katasztrófát előidézni a térségben, rakétákkal véve célba többek között a paksi atomerőművet. Ez egy olyan feltételezés, amelyik még kivizsgálásra vár, és valószínűleg csak évtizedek múlva fogjuk tudni a teljes (vagy csak részleges) igazságot ennek kapcsán.  Véleményem szerint ez nem más, mint „városi legenda”. Ha el is hangozhatott hasonló ötlet, gyakorlatba ültetését nem gondolhatta komolyan a román vezetés, mivel egy ilyen szintű nukleáris robbanás következményei kiszámíthatatlanok, Romániára is pusztító hatással lettek volna. Addig is, amíg a még sötétben tartott információkra fény vetül, Szőczi Árpád könyvét ajánlani lehet bárkinek, aki árnyalni, elmélyíteni szeretné ismereteit az 1989-es romániai események kérdéskörében.

 

[1] Szőczi Árpád: Temesvár − A romániai forradalom kitörésének valódi története. Harmadik, javított kiadás. Nagyvárad, 2013, Partium Kiadó.




.: tartalomjegyzék