Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - November
2019 - Október
2019 - Szeptember
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2016 - Október
Ferencz Imre

Versek

SUGÁRZÁS

 

1986. április 26-án szép idő volt egész nap

kirándultunk  utána  fáradtan tértünk nyugovóra

amikor kopogtak nem nyitottunk ajtót nem vettük észre

így nem kaptuk meg a jódot  amit mindenkinek

ilyenkor ingyen osztogatnak

 

harminc év telt el azóta

egy évszázad egy évezred tűnt tova

azóta sem mélyültem el az atomfizikában

azóta sem tájékozódtam az atomerőművekről

tulajdonképpen most sem tudom hogy

sugárfertőzés esetén mit használ a jód

 

tartozik nekem az elmúlt  évszázad 

ezzel-azzal némi magyarázattal 

nemrég  láttam egy dokumentumfilmen hogy

az ukrán-belorusz határzónában Csernobilben

üres elhagyott épületek állnak egy iszonyatos

embertelen vagy elembertelenedett  tájban

ahol azóta már a flóra a fauna a természet 

igyekszik megkapaszkodni 

és ahol  védőruhába öltözött tudósok

tesznek-vesznek  mérik

a kisugárzást

 

Csernobilben már

radioaktív farkasok falják fel

a radioaktív szarvasokat és a maradékot

radioaktív hollók tépik szét hanem 

ebben a határzónában nincs határvillongás

nincs polgárháború tüntetés 

nincs harc nincs fegyverszünet

és belátható időn belül

nem is lesz

 

benne maradt a múlt évszázadban   

életem kétharmada a teljes ifjúságom

és ott maradt az emlékmű 

Csernobil közepén amelyen továbbra is

bizakodóan néz a jövőbe Lenin

de a mérőműszerek szerint

ugyancsak magas a kisugárzása

 

néztem     

a radioaktív  Lenint

amint nézi a radioaktív  tájat

 

Lenin sugárzott

Lenin sugárzik és

Lenin sugározni fog

 

harminc év múlva is csipogni fognak 

mellette körülötte a műszerek

elkészülhet a film folytatása 

kutathatják  ellenőrizhetik a tudósok a helyet

továbbra is küldhetik a jelentéseiket

valahová valakiknek

 

abban az esztendőben

került kezembe a glasznoszty a peresztrojka  

a szerző ezekkel szerette volna

megreformálni  a kommunizmust –

akkoriban vizsgáztam

tudományos  szocializmusból átmentem 

hanem a tantárgy rövidesen megbukott

kiment a divatból

 

úgy kell eldobni ahogy van

azt ami javíthatatlan

 

hiányzik belőlem valami jód

minden verssorom radioaktív    

mint a farkasok a szarvasok a füvek a fák

az ukrán-belorusz határzónában

mint Lenin elvtárs

emlékműve

 

sajnálom hogy

bizonyos tudományokba nem ástam bele magamat

nem tisztáztam mi a tudathasadás mi a maghasadás

mi a meghasonulás azt hittem még 1986-ban

hogy  a peresztrojka a glasznoszty elég lesz

a megváltáshoz

 

most tavasz van ismét emlékezem

járom az erdőt ahol csermelyek csobognak

 

és nem írok levelet  Mihail Gorbacsovnak –

KILINCS

 

Éjfél után már felkeltem, és a vaksötétben szaporáztam

fel a hegyre, a templomhoz, hogy idejében megfoghassam

a sekrestye fényes kilincsét. Aki a kilincset elérhette és meg-

foghatta, biztos lehetett abban, hogy ministrálni fog

a hajnali misén…

 

Tarisznyámban egy hasáb tűzifával igyekeztem titokban a

hittanórára, fel a hegyre, a templomhoz, a haranglábak

alatti kis helyiségbe, ahol a tisztelendő Istenről beszélt,

a világ teremtéséről, az első emberpárról, a kiűzetésről,

Jézus születéséről, a szent családról, Krisztus tanításairól,

a tanítványokról, a Megváltó cselekedeteiről, a megfeszítésről

és a feltámadásról… Akik jók, azok mind a mennyországba jutnak,

mondotta a tisztelendő, viszont a rosszak mind a pokolba…

 

Én a mennyországba fogok jutni, gondoltam, mivel

jó vagyok, és elképzeltem, fent az égben van egy ajtó, amelyen

éppolyan fényes a kilincs, mint itt lent a sekrestye ajtaján, és

az ajtó előtt hosszú-hosszú sorban állnak a jók, várván a bebocsájtatást.

Hanem annak, aki már megfogta és kezében tartja a kilincset,

hát igen, gondoltam, annak biztos, mondhatni száz százalékos

a bejutás…

 

ŐRVEZETŐ

 

Apám a kilencvenhetedik életévébe

lépett 2015. november elején,

miután jött az üzenet a helyi rendőrőrsről:

kellene a katonakönyve…

 

Előkerestem, előkotortam hát a fiókból

a régi könyvecskét,

amelybe a múlt évszázad rótt-írt be

egy-két megjegyzést,

s felvittem…

 

Magyar katona volt –

hetvenöt éve hívta be

Horthy Miklós

a huszonhetesekhez…

Megjárta a Don-kanyart,

szolgálta a hont, s mint tisztiszolga

Koppány Mátyás zászlós urat,

aki megsebesült

s amputálni kellett a lábát,

minekutána apám hazahozta őt

a Szovjetunióból

Magyarországra.

 

És már nem küldték vissza

a frontra,

leszerelték, hazajöhetett a faluba,

hisz közeledett már a nagy

visszavonulás.

Aztán itthon szinte lelőtte egy orosz –

szerencsére igazolta egy falustárs,

hogy nem civilbe öltözött

német katona…

 

Szóval novemberben apám

belelépett a kilencvenhetedik életévébe,

s mert kérették a katonakönyvét,

felvittem, de különösebb

fontosságot nem tulajdonítottam a dolognak,

de azért mégis élt bennem

némi kíváncsiság:

mi dolga lehet még apámmal a világnak?

Anno Domini 2015 végén,

vajon mi dolga lehet még vele

Romániának?

 

Decemberben,

a nagy nemzeti ünnep teltén

küldték vissza a katonakönyvet,

amelyben olvasható volt immár,

hogy előléptették őrvezetőnek…

 

Mert amíg él az ember,

nő a körme,

nő a haja,

és nő a rangja is…

 

Apám, maholnap az élet lejár!

Mikor lesz belőled káplár?

 

ÓHAJ

 

És lenne egy vidám nap amikor végre

ébrednék reggel dalolva fütyörészve

mert lehet hogy álmodtam valami szépet

valaki megsimogatott reám nézett

 

ha jól kezdődött jól folytatódjék a nap

ne adjon fel utolsó kenetet a pap

éljem az életem végre önfeledten

hisz valamikor erre már befizettem

 

találjam meg helyem a való világban

ne gyötrődjek ebben a nagy mániában

észleljem minden rendben minden a helyén

hogy a világ egy megfejtett keresztrejtvény

 

rácsodálkozni tájra felnézni égre

mintha semmi egyéb már nem érdekelne

és vidáman térni nyugovóra este

mint aki megtalálta nem csak kereste

 

a nem-is-tudom-megnevezni-mit-is

meg kéne kérdezni valakit – de kit is

szóval lenne hát egy vidám napom végre

gondolni sem merek több napra – egy hétre




.: tartalomjegyzék