Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Augusztus
2019 - Július
2019 - Június
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2016 - Október
Fekete J. József

Bonyolult egyszerűség

– Ferencz Imre: Táncoló kövek[1] – 

 

Ferencz Imre verseit a Székelyföld kulturális folyóiratból, illetve az Erdélyi Szép Szó antológia-sorozatból ismerem, önálló kötetével, noha van neki több is, összesen tizennégy, csupán most találkoztam először. (Vele is mindössze egyszer, amikor együtt vehettük át a 15 éves Székelyföld díjait – a folyóirat idén a 20. évfolyamába lépett, tehát az se tegnap volt.) Már könyvtárgyként is milyen meglepő a Táncoló kövek. Nem is hittem, hogy még léteznek ilyen könyvek: extra méret, keménytáblás, védőborítós, a mostanság divatos apró helyett szembarát betűméret a testes papíron, és rengeteg remekbeszabott illusztráció, Siklódy Ferenc munkái. Utoljára talán a hetvenes-nyolcvanas évek fordulója táján járt a kezemben hasonló műgonddal készített, képzőművészetileg átélt könyvtárgy.

Ráadásul a verseket is könnyű olvasni. Nem a betűméret miatt, hanem mert a költő megszólalása közvetlen, egyszerű, versnyelve lényegében eszköztelen, narratív mondatokból áll, amelyek nem mellőzik az iróniát, sem a nagy fájdalmakat, az érzelmi viharokat, amelyeket éppen a szenvtelen versnyelv tompít a megfogalmazhatóság szintjéig. Zömmel olyanok a kötetbe gyűjtött versek, akár rövid sorokba tördelt poétikus jegyzetek, tárcák, amelyekből kihullott a központozás. Olvasmányos tépelődések, amelyek a legközvetlenebbül szólnak a költői tapasztalat bonyolultságáról és összetettségéről: „minden, ami felfogható és felfoghatatlan / és a legegyszerűbb legkézenfekvőbb / élménye is az embernek mennyire bonyolult / mennyire titokzatos”. (Utazás) A leírt világ komplexitását természetes egységében láttatja a költő, aki igyekszik úgy beszélni, mint aki beletörődött a veszteségeibe, elfogadta, hogy a világ olyan amilyen, az érzelmi lobogást közléssé álcázza. Az imént idézett, Utazás című versében például a Pirenneusok lábánál álló víztározók és a hazájában emelt gátak kapcsán mintegy mellékesen jegyzi meg, hogy a mesterséges tavak kialakításának falvak estek áldozatul, miként mindenütt, ahol diktatúra uralkodott, s erre – teszem hozzá – volt példa az egykori Jugoszláviában is, ami fölött Kolozsvár és Zaragoza közt kétszer is átrepült versében a költő: „a víztükörből kiálló torony akárcsak / Bözödújfaluban azt jelzi hogy / diktatúrában létesült a gát de senkinek / sem jutott eszébe utólag azt megsemmisíteni –„.

Ferencz Imre általában egyetemes emberi tapasztalatokkal szembesíti olvasóját, azzal, hogy „minden / megismételhetetlen és / visszafonhatatlan” (A látogató éjszakája), így kerülnek a versek fókuszába szülei, a házőrző kutya, az elpusztult ló, egy elpusztult közösségi lét… Előfordul, hogy a helyi viszonyok ismeretének hiányában nem is értem sorait, viszont átérzem a helyzet tragikumát. A „kieresztett ing” számomra, vajdasági olvasóként nem bír jelentéssel, viszont a köré font mondatok súlya az általam is tapasztalt identitás-probléma mélységét nyitja meg: „a nagyapja talán még beszélt románul / de az apja Kicsi Gyuri már nem – / amikor regátiak jöttek a faluba / s megszólították látván hogy / kieresztett inget visel / hirtelen dühbe gurult és / a sapkáját földhöz vágta”. (Szomszédság) Ugyanebben a versben közvetlenül is kifejti az identitásválság mibenlétét: „olykor ő is, mint az apja / a sapkáját földhöz csapta / mondván / a magyarok közt oláh vagyok / a románok közt bozgor vagyok / hát akkor én ki vagyok –„. Az idézetből látjuk, rímes verseket is ír Ferencz Imre, ezekben  a sorvégi összecsengések stabilizálják a közlés személyességének súlyát.

A kötet versei megindítók, leginkább líraira hangszerelt darabjai közül jelentősen kiemelkedik például a Lassuág. Őszelő, az Időnként a halál, meg a feledhetetlen Lóhalála. A költő teljes mellszélességgel vállalja tapasztalásait: vissza-visszatér gyermekkorához, majd a diktatórikus rendszer folyományaihoz, a várva-várt társadalmi megújhodás kudarcához, ami fölbomlasztotta a székely vidék családi-vallási koherenciáját, atomizálta a hagyományos emberi-nemzeti-vallási értékeket, elemeire bomlott kapcsolatok, szétszórt famíliák, ellehetetlenülés, kiábrándultság a jelen meghatározói, amelyek összességében egzisztenciálisan is csődbe sodorták azt az életformát, amit a szerző még éltető energiákkal áthatott közösségi életvitelként őriz emlékezetében. Miközben maga is változik, kifelé írja magát az időből, miként kötetkezdő versében (Igazolvány) ezt fölveti, a személyi okmányt kiadó hatóság a várhatónál hosszabbra taksálja megélhető életkorát, miközben a bizonyossággal szembesül, miszerint az általa tisztelt értékek gyorsabban bomlanak foszlányokra, mint amire személyi igazolványa újra elévülne.

 

 

[1] Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2015.

 




.: tartalomjegyzék