Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Május
2019 - április
2019 - Március
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2016 - November
Kenéz Ferenc

Az Élet-átiratok ciklusból

A remény

 

Mitől,

hogy a remény,

annak reménye, hogy a következő

mégiscsak minden eddiginél

jobb lesz,

mitől, hogy ez a remény

oly megátalkodottan,

kétségbeejtően és

elfogadhatatlanul

ott van

minden újabb

és újabb

próbálkozásnál,

minden újabb

és újabb

nyilvánvaló

kudarc

ellenére?

Mi értelme ennek?

Uram,

ne tárd szét karjaid,

tanácstalanul,

magad is!

Jelet kérek!

Gyújtsd föl

a csipkebokrot,

vagy lobbantsd lángra

könyveimet!

Lássam, hogy nem égnek el!

Bár ez utóbbit

mégse.

Még megtennéd!

S ezt így öregen

már nehezen lehetne

elviselni.

A bizonyosság

kevésbé elviselhető,

mint a remény.

 

A költemény

 

„Ez aztán igen!”

Gondolja a nyúl

egy Székely János-költeményt

olvasgatva

a bokorban,

egy szekuritáté melletti

kertben.

A ház gazdája

tölt,

vendégére emeli

poharát,

s szól:

„S te, barátom,

hogyan állsz

másvilági tanulmányaiddal,

készen vagy-é

a megmérettetésre?”

Az asztalon puska,

csőre töltve.

A leginkább helyhez illő,

és leginkább idejét múlt eszköz,

itt, ebben a

közegben.

(Ezt csupán

a tudós nyúlra való tekintettel,

megnyugtatásként közlöm,

barátaim a költészetben!)

 

A táska

 

A terrorista

ottfelejtette táskáját

a vonaton.

Különleges dolgok

kerültek elő

belőle.

Egy kis kézitükör,

amelyből sehogy se

lehetett kitörölni

a benne látható

nő képét.

Egy nagyméretű, fekete

bélyegalbum,

telisteli a gyermekkor

legkeresettebb

bélyegeivel.

Egy lestrapált úszószemüveg,

belecsomagolva

egy belga lap

legfrissebb számába.

Egyszóval semmi

nem utalt a

terorristára.

Csak a robbanás,

amely már bekövetkezett

az előző

pályaudvaron.

A bomba

a derékszíjhoz volt

rögzítve.

Nem halt meg

senki.

Csak az állomásfőnök

kezéből esett ki

az indulásjelző.

„Dăi in pizda mă-sii”,

mondta (nem tudni mire)

a vonatellenőr,

aki megtalálta 

a táskát.

Még semmit nem hallott

a robbantásról.

A táska mélyén volt egy

darab csokoládé.

Bekapta.

 

A temetés

 

Figyeljetek,

öreg faszik,

itt van vége a ti

verseteknek!

Most én következem.

Láttalak tegnap,

a villamoson,

tudom, hogy Kossuth-díjas vagy,

de pont úgy mentél

a temetésre,

mint az a csomó,

többi nímand.

Fekete kalap,

fekete kabát,

fekete nadrág,

fekete cipő.

Megőrülök attól,

hogy talpig

feketében vagy.

Mintha csak

nem az a másik,

hanem te haltál

volna meg.

(Csak már sokkal korábban.)

Hát akkor már jobb úgy,

miként én:

lekvároszsemle volt

a kezemben,

de volt annyi tisztesség

bennem,

hogy végezzek vele,

mielőtt a cinteremhez

érnék. Az

ujjam még lekváros volt,

az igaz. 

Tudod, az,

amelyikkel még

odaintettem neked

a ravatalozóban,

mire te,

láttam az arcodon,

azon gondolkoztál,

ki a fene

lehet

ez a kis senkiházi,

átellenben,

ott szemben, éppen

veled?




.: tartalomjegyzék