Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Július
2019 - Június
2019 - Május
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2016 - November
Kolumbán-Antal József

„Trium generum Siculorum”

A középkori székelyek történetének egyik rejtélye

 

Természetes elvárásunk, hogy pontos, tiszta képet alkothassunk egyes múltbeli eseményekről vagy korszakokról. Közben megfeledkezünk, hogy erősen hiányosak a ránk maradt infomációk, legtöbb esetben a dokumentum egy bizonyos személynek a kor hatása alatt alkotott oklevele. Még a közelmúlt eseményeiről sem tudunk sokszor egyértelmű leírást adni. El kell fogadjuk egyes történések valószínű leírását, meghatározását, amin nyomot hagy még a kutató személyisége is.                                                                                                                                 A székelyek középkori története néhány problémájának megoldása több mint száz éve egy helyben topog. Sokat várt új dokumentumok nem kerültek elő, és előfordulhat, hogy nem is találunk olyan rejtőzködő oklevelet, mely kimozdíthat ebből az állapotból. Amennyiben mégis szeretnénk előrelépni, más szemszögből kell a korszakhoz közeledjünk, esetleg újabb módszereket is alkalmazva.                                                                                                                                      A váradi káptalan 1339-ben kiállít egy oklevelet, melyben az erdélyi káptalannak adományozzák a Kutyfalva nevű helyiséget Fehér megyében. Az adómányozók közt van a Hermánn nemzetségbeli László, Dénes fia, aki egyszerre székely, csanádi, besztercei és medgyesi ispán.[1] A fennmaradt dokumentumokban itt találkozunk előszőr a „trium generum Siculorum” kifejezéssel, jelen esetben az ispáni címben: „Comes trium generum Siculorum, Chanadiensis, Bistricensis et de Megyes”.[2]

András mester, székely, brassai és besztercei ispán az 1344-ben kelt oklevelében székely vérdíj kiegyenlítéséről ad bizonyítékot, melyben a korábbiakhoz hasonlóan az ispáni címben szerepel a „trium generum Siculorum”.[3] Ebben a korban több oklevélben ott áll a székely ispáni címben a „trium generum Siculorum”.

Egy, Lábatlani János székely és temesi ispán által kiállított oklevélben találkozunk a „Siculis trium generum” formával, ahol a székelységet jelöli, akár a „Siculos”.[4]

Mátyás király 1473-ban kelt levelében, melyben megparancsolja a székely lófők és gyalogok külön jegyzékbeni összeírását, szerepel az „ordo eorum trium generum”[5], vagyis az ők (székelyek) három nemének rendje (törvénye) forma.

Kordé Zoltán tömören így fogalmaz: „ »A székelyek három neme« kifejezés 1339 óta fordul elő a forrásokban. Azokkal az elméletekkel szemben, amelyek a terminust a székelyek eredeti három törzsére vagy nemzetségére vonatkoztatják, sokkal nagyobb a realitása annak az elterjedt nézetnek, mely szerint az elnevezéssel a székely társadalom három rétegét illették.”[6] Az idézetből is kitetszik, hogy a történészek ebben a kérdésben is különböző magyarázatot tartanak elfogadhatónak. A következőkben ezt a témát járjuk körül és vizsgáljuk meg részletesen.

Szabó Károly úgy vélekedik, hogy a „trium generum Siculorum” kifejezés alatt háromféle székelyek, vagyis főemberek, lófők, és gyalogok értendők.[7] Szabó itt nem részletezi véleményét, így nem tudhatjuk, hogy katonai vagy társadalmi rendre gondolt.

Sokkal részletesebben foglalkozik a témával Connert János.[8] A letelepedés fejezetben ismerteti, hogy mindenik székben megtalálhatók a nemek és ágak rendszerének nyomai, amiből következteti, hogy a megtelepedés a Székelyföldön nem törzsenként történt, hanem egy kezdeti foglalásból rajzott ki és a székelység fokozatosan lakta be az egész területet. A három rend (Siculi trium generum) témát külön fejezetben tárgyalja. A már említett fejezetre hivatkozva úgy gondolja, hogy a törzsszervezet felbomlott és a nemekre és ágakra való felosztásnak nincs köze a három „genera”-ra való beosztáshoz, ez utóbbi társadalmi és vagyoni alapon nyugodott. Connert úgy tartja, hogy a törzsi rendszerből kifolyólag a harmadik rend is részt vett a vezetésben, viszont idővel az első két rend ebből teljesen kiszorította. A három rend kialakulása a letelepedés adta vagyonszerzésnek volt a következménye. Külön léteztek a gyalog és a lóval szolgálók, majd utóbbiak közül azok, akik több katonával mentek hadba. Egy kis bizonytalanságot megfigyelhetünk Connertnél, és ezért idézzük: „Ámbár a három rendre való beosztás már a XIV-ik században be volt végezve, a megnevezés mégsem állapodott meg egészen, mert a két felsőbb rend többször közös néven neveztetik.”[9]

Szádeczky Kardoss Lajos is részletesen foglalkozik témánkkal[10], a „trium generum Siculorum” kifejezést viszont a székelyek három nemzetségének tartja. A honfoglaláskori nemzetségekből lesz a székelyek három nemzetsége vagyis vérségi kötelék, míg a három rend társadalmi osztályozás. Szádeczky szerint: „A székelység közt eleinte nem volt rendi különbség, minden székely egyenlően szabad volt és a magyar nemességhez hasonló jogokat élvezett.”[11] Az eleinte egyenlő rangú és rendű székelyek a vagyonosodás következtében két rendre oszlottak, előkelők valamint közszékelyekre. A két rend létezését oklevelekkel is igazolta. A három rend megjelenését Szádeczky Mátyás király 1473-beni rendeletének tulajdonítja, ellenben a törzsi felosztásra nem szolgáltat bizonyítékot.

A magyar jogtörténet kutatója, Bónis György szerint is a „tria genera Siculorum” elnevezés a székely nép három nemzetségére utal.[12] A székely jogviszonyokat Bónis egy állandó változásnak kitett folyamatnak tekinti, a hadnagy és bíró tisztség a letelepedés előtti, és betöltési módja a régi, vérségi. A letelepedéskor 24 lófőség alakul a 24 ág szerint és ezekhez kapcsolódnak a hadnagy és bíró tisztségek viselési joga.

Györffy György részletesen próbálja bizonyítani, hogy a három genus alatt három társadalmi réteget kell érteni.[13] Miután ismerteti a XVI. századi forrásokat, melyek a székelyek három nemét a székelyek három rendjének nevezik vagyis főember, lófő és község, párhuzamba állítja a három rendet Szent István törvényeiben szereplő három réteggel (comes, miles, pauper aut vulgaris), valamint a Sopron megyei szabadok (serviens regis, iobagio castri, alii homines qui sunt genere liberi) három réteggel.[14] A gond itt az, hogy csak a lehetőségét bizonyítja a székelyek három rendje létezésének, de ez is sántít. Szent István törvényeiben a három réteg tulajdonképp a gazdasági állapotot tükrözi, amint a szövegből is kitűnik: „vitéz vagy gazdagabb ember”,[15] vagy „szegény és a népből való”.[16] Györffy a comes (ispán) megfelelőjének a székelyeknél a főembert, a miles (vitéz) megfelelőjének a lófők alkotta ágszáz rendet tartja, megfeledkezve, hogy a székelyeknek is volt ispánjuk, még ha nem is a székelyek közül nevezték ki. Saját magával is ellentmondásba keveredik, amikor az ágszáz rendet a székelyek tisztségviselő rétegeként ismerteti, hiszen így a székely főembereket kizárja a vezetésből, ami természetesen nem igaz. A Sopron megyei szabadok hármas beosztása a megye háromféle tulajdontípusát tükrözi. Ugyanis a „serviens regis” (királyi serviens) a királyi birtok katona eleme, a „iobagio castri” (várjobbágy) az ispáni várnak szolgáló katonai réteg, míg az „alii homines, qui sunt genere liberi” (más szabadrendű) a szabad birtokon élő lakosságra vonatkozik. A székelyek a középkorban különleges státusszal rendelkeztek, amely más volt mint a más néprétegeké, például szászok, kunok, szepesi lándzsások, ezért nem lehet a vármegyei rendszert rávetíteni a székelyek szervezetére.

Bodor György a „trium generum Siculorum” kifejezést több oldalról is megközelítette és több érdekes megfigyelést közölt.[17] Bodor szerint a főtiszti lófőségek száma megegyezik a székely nemzetségi szervezet ágainak számával. Oklevelek idézésével igazolja, hogy a székely társadalom kétrendű volt, és csak Mátyás király idejére alakul ki – katonai szolgálat következtében – a három rend: főemberek, lófők és gyalogok. A Székely Oklevéltár köteteiből, az 1500 előtti oklevelekben a székely ispán „Comes trium generum Siculorum” titulussal 1344-1427 között élt, míg a legtöbb oklevélben 1428 után csupán a „Comes Siculorum” címet használta. Másfelől a „trium generum Siculorum” kifejezést tartalmazó oklevelek számát összevetve a ránk maradt oklevelek számával, Bodor levonja a következtetést, hogy a XIV. és a XV. század első felében gyakrabban használták a vizsgált kifejezésünket, majd a XVI. század második felétől teljesen eltűnik. Ezek szerint a „trium generum Siculorum” és a rendi fejlődés ellentétes irányú, tehát a kettő között nem lehet összefüggés. Ezenkívül a székely nemek vizsgálata során Bodor felfigyel, hogy két-két nem ugyanazt a rendszert követi, melyből levonja a következtetést, hogy eredetileg a hat nem három nemzetség lehetett, ami egyezik a „trium generum Siculorum” három nemzetségével. Itt kell megjegyezzük, hogy Bodor is elődei hibájába esik, hisz bizonyítva a rendi elmélet tarthatatlanságát, automatikusan a nemzetségi megoldást fogadja el, egy harmadik változaton nem is gondolkodik. A székely nemek társulásával az a gond, hogy más megoldás is létezik a három nemzetségre tagozáson kívül.

Balogh Judit elfogadja Szádecky és Bodor érvelését a székelyek három rendjére vonatkozóan.[18] Így vélekedik: „A székely rendek közül a nemességhez a legközelebb álló réteg, a primori tehát a 16. századra mutat törekvést az elkülönülésre a székely társadalom többi rétegétől.”[19]

A korábban ismertetett kutatóktól eltérő véleményen van Nathalie Kálnoky.[20] Szerinte „...a leszármazással kapcsolatos jelentése miatt feltehető, hogy a területmegjelölés egy korábbi törzsi elkülönüléssel esik egybe.”[21] Az újdonság ennél az elképzelésnél az, hogy a székelyföldi letelepedés sorrendje szerint három hullámot feltételez, különböző kiinduló vidékről.

Az eddigiekből kitetszik, hogy témánkban a szakemberek különböző elméleteket tartanak elfogadhatónak, a következőkben a történeti források vallatásával probálunk véleményt alkotni.

A XVI. században a székelyek már úgy tudták, hogy a három rendet a főemberek, a lófők és a község vagyis a közszékelység képezi. A Bernáld perirat (1569–1571), a székely szokásjogról sok hasznos ismeretet örökített az utókorra. Idézzünk egy részletet: „Ez az harom nem az zekelsségben, tudnijillik feo ember, Lofew, Keosseg.”[22] Itt meg is állhatnánk, ha az említett dokumentum bizonytalanságot nem támasztana. A föld felosztásával kapcsolatosan a következőt találjuk: „Az falw kételen tartozot nijlat adnij, kinek kinek az eo conditioia zerint. Egh koez lofeonek is keet annit kellet az falw feoldeben adnij, mint egh paraztnak, az feo embernek annalis teobet.”[23] Láthatjuk, hogy pontosan meg volt határozva mennyi nyílföld járt egy lófőnek. Ezzel szemben egy főembernél már egyáltalán nem ilyen egyértelmű a meghatározás, pedig van példa más esetben, mikor a megkülönböztetés pontos. Idézzük az 1555-ös székelyudvarhelyi székely nemzeti gyűlésnek, a székely törvények összeírásának egyik cikkelyét: „Székely földön a nemesek között való jegyruha 24 forint, a lófő székelyek között való jegyruha 12 forint, a darabont székelyek között való jegyruha 6 forint, a paraszt székelyek között való jegyruha 3 forint.”[24] Az 1562-es segesvári országgyűlés végzéseiben is találunk pontos megkülönböztetést a lófők és főemberek között, az elsők hadakozás esetén egy forintot, az utóbbiak két forintot kapnak a fejedelemtől.[25] Mind a két példában megfigyelhető a pontos arány, a főembereknek két annyi járt mint a lófőknek. Ezt a pontos arányt vártuk volna a Bernáld perirat esetében is, de nem így van. A forrásban magyarázatot találunk, mely szerint a község adóval járul a hadakozáshoz, míg a lófők és a főemberek személyesen, saját költségükön. A nagyobb föld jogosultsága a főemberek esetén a nagyobb teherviseléssel van magyarázva. Az említett esetek viszont egyértelműen a fejedelemség korára és viszonyaira vonatkoznak, kézzelfogható a korszak hatása a székelységre. Ezzel szemben a  királyság idejében a közszékelyek is személyesen, saját költségükön szolgáltak hadakozáskor.

Az idézett forrásunk még kitér a tisztségek viselésének módozatára is: „...az Aag Népe soha nem oztot, sem oztis senkinek eoreokseget, hanem tiztet, eztendeijg valo hanag’saagot, ees eztendeijg valo Birossagot, (az az) egh feo hannagiot, maast egh feo Birot emeltek keozteok.”[26] Megfigyelhető, hogy ebben a részben nem tesz különbséget a főemberek és lófők között, hisz a tisztségviselés az ág népe vagyis a lófők jogosultsága volt. A főemberek is az ág népéhez tartoztak, vagyis lófők voltak. A székelyek középkori tisztségviselési sorrendje a nemek és ágak rendszerére van építve, nem tesz külömbséget a lófők és előkelők között. Az előkelők a hadnagyi vagy bírói tisztségbe lófőségi birtokuk alapján jutottak. Hasonlóképp adás-vétel, testamentum esetén a főemberek lófőségeket adtak-vettek vagy hagyatkoztak. Az előbbiekből kitetszik, hogy a székelyek a XVI.-ik század előtt két rétegre tagozódtak, a falvak közösségében élő közszékelyekre és a vezető szerepet betöltő, nemzetségi rendszerbe szerveződött lófőkre.

Az előző észrevételt  erősíti meg egy másik forrás is. A székely nemzeti gyűlés végzése a székelyek adófizetése dolgában 1554-ben a következőket tartalmazza: „...Minden ember kij falw nijláth bijrija forinthoth aggijon....Az Regij ewsthewl maradoth ló feijek, kijk nem Laijos kiralij halála uthan ló fewwe letthenek, azok megh maradjijanak az fijzetésbewl.”[27] Az idézetből láthatjuk, hogy a közszékelyeket kötelezték adófizetésre, a lófő réteget viszont felmentették. Egyértelmű volt az akkori székelyek számára, hogy az előkelők is lófők, ezért meg sem említik az előkelőket az adómenteseknél. Érdekes, hogy igazi lófőnek csak a régi, vagyis a mohácsi csata ( II. Lajos halála ) előtti lófőket tekintették és csak rájuk vonatkozott az adómentesség.

Tovább idézhetnénk forrásokat melyek egyértelműen igazolják, hogy a középkorban a székelység két rétegbe tagozódott, és csak a XV. század második fele után váltak ki a lófő rétegből az előkelők, de itt elég ha Szádecky munkájára hivatkozunk.

Meg kell vizsgáljuk a másik elméletet is, mely szerint a „trium generum Siculorum” a székelyek eredeti három törzsére vonatkozna. A törzsi eredet hívei megelégedtek a székelyek három rendjének megkérdőjelezésével, viszont nem bizonyították elméletük igazát. Ismerjük a székelyek 6 nemének és 24 ágának neveit. A teljes rendszer csak a marosszéki székelyeknél maradt fenn forrásokban, viszont a többi székben is oklevelek valamint helynevek alapján gondolhatjuk, hogy azonos elnevezésű lófőségek voltak. A nemek és ágak a lófőkre vonatkoztak, ezért nevezték ág népének is a lófőket. Itt tegyünk egy kis kitérőt. A már idézett 1554-es székely nemzeti gyűlés végzéseiben érdekes dologra figyelhetünk. Az adómentesség a székelyeknél a lófőkre vonatkozott, de Marosszék esetében kiterjesztették a lófőségekre. Tudjuk, hogy Marosszéken a tisztségviselés joga lófőségekhez volt kötve, ezért előfordult, hogy többen viseltek egy-egy tisztséget a tulajdonjog szerint, vagy egy személy több lófőség tulajdonosaként többször került tisztségbe. Idézzük forrásunkat: „Mijerth penijgh az Maros Zeken lakozo Zekelij wraijmnak az ló fewseghbewl kijlemb Zokasok wagijon az töb zekelijnel, ezeknek az kijknek lo fewseghk walamelij falwban wagijon, ezeknek az ew emberij kijketh az ew ló fősegheken tartnak meg ne rothassanak.”[28] Az a tény, hogy Marosszék esetében a határozatban külön ki kellett térni, azt mutatja, hogy nem volt teljesen egyforma minden szék szervezeti rendszere.

Kétségtelen, hogy a középkori székelyeknél létezett a nemzetségi rendszer, a nemek és ágak jól szabályozott rendszere, de ebből még nem következik, hogy a székelyek törzsi szervezetben telepedtek le Székelyföldre. Szimpatikusnak tűnik a megoldás, hogy a székelyek a letelepedéskor törzsek maradványaiként nemek és ágak szerint foglalták volna el a mai lakóhelyüket, de a történeti források épp az ellenkezőjét igazolják. A nemzetségek szerint történő letelepedéskor a nemzetségfő jelöli ki a helyeket nemzetségen belül és természetesen magának is biztosít megfelelő helyezkedésű és nagyságú területet mely köré szerveződik a nemzetség. A kunok esetében letelepedésükkor a nemzetségfők maguknak tartották az egész nekik biztosított földet, a nemzetség tagjai függő viszonyba kerültek. A székelység esetében azt tapasztaljuk, hogy a közszékelyeket jól szabályozott rendszer kapcsolta a lófőkhöz, de ez nem volt alárendelt szerep. A lófők biztosították a tisztségviselőket, a hadnagyokat és bírókat, ellenben a közszékelység termőföldet biztosított ezek részére. Nem a nemek és ágak rendszerébe szerveződött lófők osztottak földet a közszékelységnek, az utóbbiak biztosítottak nyílföldet a lófőknek. Nagyon fontos dolog, hisz a föld tulajdona közös volt, de a termő terület felett a közszékelység rendelkezett. A föld feletti tulajdonrendszer biztosította hosszú ideig a közszékelység szabadságát. A történeti források is azt igazolják, hogy a nemzetségi szervezet csak a lófőkre terjedt ki, többször nevezik a lófőket az ág népének. A lófők és a közszékelység között egyfajta szerződés létezett, mely szabályozta egymáshoz való viszonyukat. A Bernáld féle periratban ilyen fogalmazásban találjuk: „Consuetudo et obseruatio trium generum Siculorum”[29], ami  hivatkozás a székely szokásjogra. Amikor a közszékelyeket az előkelők pénzadóra kényszerítik, 1473-ban Mátyás királyhoz fordulnak panasszal, és nyernek védelmet a királytól. Mátyás király ekkor szabályozza a három katonai rendet. Az oklevélben így szerepel: „ordo eorum trium generum”[30], vagyis az ők három nemének rendje (szabálya) ellen vétettek az előkelők. Az idézett megfogalmazások is igazolják, hogy a közszékelység nem volt alávetve a lófőknek vagy előkelőknek a XVI. század előtt.

Törzsi letelepedés esetén arra számítanánk, hogy a lófőségek egyenletesen legyenek eloszolva egyes székek területén, minden faluban egy-egy. A valóság az, hogy ilyen elosztás nem tapasztalható, van olyan falu, amelyben több lófőség is van, más faluban egyetlen lófőség sincs.[31] A Connert János már ismertetett érveit kiegészítve, bátran állíthatjuk, hogy a székelység Székelyföldre nem nemzetségi szervezet alapján települt, és így a „trium generum Siculorum” nem az eredeti három székely törzset jelenti.

A fentiekből kitetszik, hogy a korszakot kutató történészek által támogatott két elmélet egyike sem tartható, így más megoldást kell keressünk. Továbbra is a történelmi források vallatásával próbálkozunk.

A „ trium generum Siculorum” kifejezés a XIV. században jelenik meg latin nyelvű dokumentumokban, és kizárólag a Székelyföldön letelepült székelyekre vonatkozott. Eddigi ismereteink szerint a Magyar királyságban, Székelyföldön kívüli székelyekre nem használták vizsgált kifejezésünket.

A „trium generum Siculorum” csak latin nyelven maradt ránk, és nem ismerjük a korabeli magyar változatát. Még a magyar nyelven fogalmazott okiratban is latinul szerepel: „... consuetudo et obseruatio trium generum Siculorum ez volt hogij a melj falwban feo ember zallot be, vagj lofeo, az falwtol kért az is haaz heliet, vagj pénzén kellet vennij.”[32] Megtörténhet, hogy nem is létezett magyar formája kifejezésünknek.

A „trium generum Siculorum” nagyon fontos volt a középkori székelyeknek. Megfigyelhető, több esetben is, hogy a székely ispán által kibocsátott oklevél amennyiben a nem székelyekhez (vármegyeiek, szászok) szólt, az egyszerübb „comes Siculorum” formát tartalmazza. Ugyanezek az ispánok a székelyeknek kiadott okleveleikben már a hosszabb „trium generum Siculorum” formát használták. Vizsgáljuk meg, hogy milyen ügy kapcsán keletkeztek ezek az iratok. 1344-ben András mester, székely, brassai és besztercei ispán bizonyítja, hogy véletlen gyilkosság ügyében elégtételt adtak, és a székely nemzeti gyűlés előtt felmentést nyertek az érintettek.[33] 1407-ben Nádasi Mihály székely ispán bizonyítja, hogy Háromszék közgyűlésén egy malmot eladtak.[34] 1409-ben Nádasi Mihály székely ispán Marosszék közgyűlésén ítéletlevelet ad.[35] 1409-ben Nádasi Mihály székely ispán bizonyítja, hogy Marosszék közgyűlésén kiegyeztek egy peres ügyben a felek.[36] 1415-ben Nádasi Mihály székely ispán bizonyítja, hogy sepsiszéki nemesek eladtak egy erdős földet.[37] 1427-ben Kusalyi Jakcs János székely ispán bizonyítja, hogy a Sepsiszentgyörgyön tartott törvényszéken székely származást tanusítottak az ott megjelentek.[38]

Minden alkalommal, amikor a székely ispán a „trium generum Siculorum” formát használja, székelyekkel kapcsolatos ügyben állít ki bizonyítványt. Megfigyelhető, hogy az oklevelek többsége valamilyen törvénykezési fórum vagy széki közgyűlés után keletkezett, így kapcsolható a székely jogrendszerhez. Nem kell ezen csodálkozzunk, mivel több olyan oklevél is létezik, melyben megjelenik a „trium generum Siculorum” szokásjoga vagy törvénye. 1502-ben Magyi Pál alországbíró és erdélyi alvajda egy lófőség feletti pernek ítéletében találjuk a „consuetudinaria lege universitatis trium generum siculorum”[39] formát. 1502-ben Vingárti Geréb Péter nádor ugyanabban a perben hozott ítéletében így szerepel: „consuetudinaria omnium trium generum siculorum lex.”[40] A korábban is idézett Bernáld Ferencz árváinak 1571 előtt, magyar nyelven írott fellebezési folyamodványban, latin fogalmazásban találjuk: „consuetudo et obseruatio trium generum Siculorum”[41]. 1473-ban Mátyás király a székely lovasoknak és gyalogoknak az előkelők elnyomása miatti panaszára parancsot ad ki az előkelők hatalmaskodása ellen. A panaszosok azt nehezményezik, hogy az ő rendjük (szabályaik) van áthágva, az oklevélben így áll: „ordo eorum trium generum”[42]. Amikor a székelyek 1499-ben II. Ulászló királytól kiváltságlevelet kérnek és nyernek, bemutatván az addigi okleveleiket, használják a „trium generum Siculorum” formát. „Ezért mindenki tudomására kivánjuk hozni jelen oklevél soraival, hogy nemes híveink, országunk erdélyi részeinek lakói, a székelyek három nemének egyeteme részéről és személyükben bemutattak és előadtak nekünk bizonyos cikkelyeket, amelyekben ugyanazon székelyeink alant írt tartalmú szabadságai és régi szokásai találhatók, melyeket korábban, elődeink, Magyarország királyainak idejében is használtak és élveztek, és alázatosan kérték Felségünket, hogy ezeket a cikkelyeket oklevél és privilégium formájában kiállítani és azokat minden jelenlegi és jövőbeli székelyünk számára örök érvényűen megerősíteni méltoztassuk.”[43] A latin eredetiben „universorum trium generum Siculorum” szerepel[44]. A kiváltságlevél szabályozza a székelyek és a király vagy képviselője közti viszonyt, a kötelességeket és jogokat. A középkorban a kiváltságlevél a legfontosabb oklevél volt, jelen esetben a székelyek által bemutatott okmányokban szerepelhetett az általunk vizsgált kifejezés, ilyenformán kerülhetett át. A fentiekből kitetszik, hogy a „trium generum Siculorum” kapcsolódott a székely szokásjoghoz és természetesen a székelyek nagyon fontosnak tartották, a királyokhoz terjesztett beadványokban is szerepelt, hivatkoztak rá.

A székely jogrendszerhez való kapcsolatával magyarázható, hogy a „trium generum Siculorum” az egész székelyföldi székelységre vonatkozott, ugyanakkor az egyes székek esetében is alkalmazták. A székely jogrendszer összetett és egyedi volt, a székek tisztviselőin keresztül léptették életbe. A föld, melyen éltek a székelyek, közös tulajdon volt. A falvak rendelkeztek a termőföld felett, és ők biztosítottak nyílföldet a lófők részére. Maguk során, a lófők rendje adta az előljáróságokat, a bírót és hadnagyot. Minden szék rendelkezett saját előljárósággal. A bíráskodási jog kiemelten fontos volt, egyik eleme a széki közgyűlés, ahol részt vehetett minden székely. A törvény előtt minden székely egyenlő volt, legyen bár közszékely vagy lófő. A szigorú jogrendszer sokáig megvédte a közszékelyeket az előjároságok hatalmaskodásaitól. Amikor mégis visszaélések történtek az előkelők részéről, akkor a sértettek a királyhoz fordultak jogorvoslatért.

A fennmaradt dokumentumokban csak a székelyföldi székelyekre használták a „trium generum Siculorum” kifejezést, a magyarországi székelyekre nem. Amikor IV. Béla király a vátyi székelyeket királyi serviensek közé emeli, nem említ székely előljáróságokat.[45] A Sényői Székely Domokosra vonatkozó oklevelekben is, mikor Domokos székely eredetét vizsgálják, Károly Róbert az egri káptalannak és az esztergomi prépostnak parancsolja meg az igazolások kiállítását, nem valamely székely előkelőségnek.[46] Még tisztább a bihari székelyszázi századoskerület esete, ahol az előljárók név szerint is szerepelnek mint várjobbágyok, de nem székely előkelők.[47] Az említett példákból következtethetjük, hogy a Székelyföldön kívül maradt székelyek valószinűleg nem rendelkeztek saját vezető réteggel.

Két, Zsigmond király által kiállított oklevél is azt sugalja, hogy nem minden székely rendelkezett ugyanazon jogokkal. Az 1408-ban kiadott diploma Nádasi Mihályt királyi székelyek ispánjának nevezi: „...Michael, filius Salamonis, de Nadasd, Comes Siculorum regalium...”.[48] 1419-ben Sepsi és Kézdi székelyekhez írt levelében így szerepel a királyi székelyek kifejezés: „...universis et singulis Siculis nostris Regalibus ad Sedes Sepsij et Kyzdlj pertinentibus...”.[49] Zsigmond király idejében még tudhattak a székelyföldi székelyeken kivül más székelyekről, akik másmilyen jogi státusszal rendelkeztek. Nem kell csodálkozzunk a „királyi székelyek” kifejezésen, hisz tudjuk, hogy a székelyföldi székelyek a király személyéhez voltak kötve. Elég megemlíteni az „ökörsütést”, a hadkötelesség módját, valamint hogy utolsó fellebbezési lehetőségük maga a király volt.

Fontos észrevétel, hogy a középkori székelyek nem mentették az utókorra a törzsi neveket. A nemek és ágak rendszerével a lófő réteg rendelkezett. A reneszánsztól napjainkig sok történész úgy tartja, hogy a nemek és ágak nevei az egész székelységre érvényesek voltak a letelepedéskor, állításuk viszont nincs bizonyítva, csupán feltevés. A székely székek neveiben csak a korábbi lakóterületük neveit tartották meg, így a Sepsi, Kézdi, Orbai valamint a Telegdi. Marosszék és Aranyosszék esetében új lakóterületük meghatározó földrajzi megnevezését vették át. Csík esete nem tisztázott, de hasonló típusú megnevezés is lehet. Ezek szerint mindenik szék földrajzi megnevezéssel él, mely egyben terület megjelölés is.

Nathalie Kálnoky felvetését követve a „generum” kifejezés „ származás” értelmezését tartjuk elfogadhatónak. Számtalan forrás tartalmazza a „de genere” formát, mely egyes személy származására vonatkozik. Most csak egy oklevélre hivatkozunk 1427-ből, melyben szerepel a „trium generum Siculorum” kifejezés, valamint a „genere” is származás jelentéssel. Kusalyi Jakcs János székely ispán, székely származási bizonylatot állított ki. Idézünk két részletet, mely a fenti állításunkat igazolja: „Nos Joannes Jakch de Kusal Comes trium generum Siculorum...”, valamint „de vero et certo genere nobilium Siculorum wlgo Aghaz nominatorum...”[50]. Ugyanabban az oklevélben alkalmazva a „genere” kifejezést nem használhatták két különböző értelemben, a származás jelentése egyértelmű.

A fenti észrevételeket figyelembe véve, arra kell gondoljunk, hogy különleges jogi rendszerrel, vagy másképp fogalmazva: szabadsággal rendelkező székelyeket telepítettek Székelyföldre, a Magyar királyság három különböző területéről. A „trium generum Siculorum” a jogi státusz avagy szabadság eredetét igazolja és egyben a korábbi származási helyet. A középkori székelyeknek a jogi státusz fontosabb volt, mint a törzsi eredet, hisz az előbbi szabályozta egymás közti viszonyukat, valamint kapcsolatukat a királlyal. Kellett létezzen három jelentős székely települési terület, a székelyföldi esetleg erdélyi megtelepedés előtt, ahol a székelyek már rendelkeztek azzal a jogi státusszal, amelyet megismerhettünk  különböző forrásokból, melyekben már a székelyföldi székelyek szerepelnek.

Ha megpróbálunk magyar megfelelőt adni a „trium generum Siculorum” kifejezésnek, akkor „három származású székelyeknek a” vagy „három eredetű székelyeknek a”, esetleg „három féle székelyeknek a”[51] forma lehetne a legmegfelelőbb. Ilyenformán  András mester például a három féle székelyeknek az ispánja volt. A XIV. században a székelyföldi székelyek nagyobb szabadsággal rendelkeztek mint a Magyar királyság más székelyei, és ezt a tényt megnevezéssel is meg kellett határozzák, elsősorban az oklevelekben. Később, a XVI. századra a Székelyföldön kívüli székelyek beolvadtak a magyar társadalomba, nem volt már szükség a megkülönböztetésre. A „trium generum Siculorum” viszont, mivel kapcsolodott a székelyföldi székelyek szokásjogához, fennmaradt, de eredeti jelentése feledésbe merült.

A „trium generum Siculorum” új megvilágítása felvet néhány kérdést is. A Magyar királyság mely területei lehettek az áttelepülés forrásai, és hogyan jöhetett létre az a három nagy székely telephely, a többi kisebb mellett, mely fontosságának köszönhetően különleges szabadságot nyert a királyoktól?

 

[1] Székely Oklevéltár I, szerkesztette Szabó Károly, Kolozsvár, 1872, továbbiakban Sz.O.I, 48.

[2] U.o.

[3] Sz.O.I., 51.

[4] Sz.O.I., 183.

[5] Sz.O.I., 220.

[6] A középkori székelység. A szövegeket válogatta, a kisérő tanulmányokat és a jegyzeteket írta: Kordé Zoltán, Csíkszereda, 2001, Pro-Print Könyvkiadó, továbbiakban K.sz., 53.

[7] Sz.O.I., 48.

[8] Connert János: A székelyek intézményei a legrégibb időktől az 1562-iki átalakulásig. Kolozsvár, 1901.

[9] U.o., 71.

[10] Szádeczky Kardoss Lajois: A székely nemzet története és alkotmánya. Budapest, 1927.

[11] U.o., 53

[12] Bónis György: Magyar jog – székely jog, Kolozsvár, 1942, 37.

[13] Györffy György: A csatlakozott népek In: A magyarság keleti elemei, Budapest, 1999, Gondolat.

[14] U.o., 75.

[15] Szent István I. Törvénykönyve In: Szent István király intelmei, Székelyudvarhely, 2001, Litera Könyvkiadó, 19.

[16] U.o., 75

[17] Bodor György: A székely nemzetségi szervezet, Csíkszereda, 2003, Pallas-Akadémia Kiadó, továbbiakban Bodor.

[18] Balogh Judit: A székely nemesség kialakulásának folyamata a 17. század első felében. Kolozsvár, 2005, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kiadása.

[19] U.o., 47

[20] Nathalie Kálnoky: A nemes székely nemzet konstitúciói és privilégiumai, Csíkszereda, 2007, Pallas-Akadémia Könyvkiadó.

[21] U.o., 49.

[22] Székely Oklevéltár II, Szerkesztette Szabó Károly, Kolozsvártt, 1876, továbbiakban: Sz. O. II., 283.

[23] U.o., 283.

[24] Sz.O. II., 125.

[25] Sz.O. II., 163.

[26] Sz.O. II:, 282.

[27] Sz.O.II., 108.

[28] U.o.

[29] Sz.O.II., 283.

[30] Sz.O.I., 220.

[31] Bodor, 36.

[32] Sz.O.II., 283.

[33] Sz.O.I., 51.

[34] Sz.O.I., 102.

[35] Sz.O.I., 105.

[36] Székely Oklevéltár III:, Szerkesztette Szabó Károly, Kolozsvártt, 1890, továbbiakban Sz.O.III., 28.

[37] Sz.O.I., 109.

[38] Sz.O.III., 44.

[39] Székely Oklevéltár VIII, közzéteszi Barabás Samu, Budapest, 1934, a Magyar Tudományos Akadémia Kiadása, továbbiakban Sz.O.VIII., 198.

[40] U.o. 20.2

[41] Sz.O.II., 283.

[42] Sz.O.I., 220.

[43] K.Sz., 56.

[44] Sz.O.III., 138.

[45] K.Sz., 72.

[46] K.Sz., 73, 74.

[47] K.Sz., 71, 72.

[48] Sz.O.I., 103.

[49] Sz.O.III., 36.

[50] Sz.O.III., 44.

[51] Birtokos eset (sz. m.)




.: tartalomjegyzék