Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Augusztus
2019 - Július
2019 - Június
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2016 - Július
Zelei Miklós

Hubertusz (Konszolidációs móka egy részben)

„Hol azelőtt az angyal állt a karddal, –

talán most senki sincs.”

Radnóti Miklós: Sem emlék, sem varázslat

 

Történik Budapesten: 1957-ben, az igazság évében, és az igazság évében, 1989-ben. Gyors egymásutánban követik egymást az események. Könyörtelenül tolja őket előre valami.

 

Szereplők:

 

Kapás Juli az újpesti Törekvés kenyérbolt tizenhét éves eladója,1957-ben végzős az ipariskolában, romános szépség, apja nem érkezett haza a szovjet hadifogságból

Vadász Lőrinc ávós ügynök, Lőrinc barát néven katolikus álpap, a Népszabadság újságírója

Hubertusz embervadász mesterlövész: kiiktatja, aki ellenáll; nem szólal meg soha – úgy van jelen a színen, hogy a szereplők nem látják; Hubertusz-köpenyben, vadászkalapban jár, kétcsövű, távcsöves vadászfegyvert hord; nemeztalpú csizmát viselhet, mert soha nem halljuk a lépteit

Valamint egyenruhás temetkezésiek, lakodalmasok, pufajok, Yves Montand, Simone Signoret, Galambos titkosügynök, tévéoperatőr, ördöglány, hírnök, utcadoktor, öreg kerekesszékes, ismerősök és ismeretlenek. Továbbá virtuális szereplők.(A virtuális jeleneteket dőlt betűvel is jelölöm.)

 

Gérecz Attila A szökés című verséből vettem át a mondatot: „Csak a Sátán / jár a vizen...” Csanády György egykori rádiós szerkesztő Emlékezés című, a húszas évek elején írt hitvallásának ihlető sorait pedig Nóvé Béla Hivatása: kisebbségmentő. Pásint Ödön pályaképe című könyvében olvastam.

 

Külvárosi temető sarka, nyitott sír, mellette festetlen koporsó, rajta fekete betűkkel: Montág Ernő 1932–1957. Élt 25 évet. Temetkezésiek, gyászolók, köztük sok fiatal, pesti srácok és lányok. Legtöbbjükön a téli hideghez képest könnyű viharkabát, a gallérokon gyászcsík, a fejükön svájcisapka, a srácok sapkájának villámhárítóján lyukas kétfilléresek. Julin mélyzöld, háromnegyedes télikabát, karján széles gyászszalag, hajadonfőtt van, fekete haja kontyban.

A színen oldalt, a temető drótkerítésén túl magasles, benne Hubertusz, a Montág temetését figyeli.

A háttér nagyméretű kivetítő. Mutatja, ahogy vadászfegyverének távcsövével Hubertusz sorban befogja az arcokat. A magasles lassan homályba olvad, de azért látszik, hogy ott van.

A kivetítőn az 1989. június 16-i újratemetést látjuk: a Műcsarnok előtti díszőrségben Hubertusz vadászkalapban, vadászköpenyben, vállán csővel előrenéző vadászfegyvere. Majd a 301-es parcella képei.

 

Juli: – Nem érkezik?

Temetkezési1: –Temessük e’...

Temetkezési2: – ...Isten nevébe’...

Temetkezési1: – ...mink magunk, ha Gyula atya nem gyün.

Juli: – Isten itt van.

Jóska régi, félig üres katonai hátizsákkal: – A papja is jó lenne. Az a szokás. Akkor van eltemetve.

 

Juli a koporsó fejéhez áll, megsimogatja a deszkákat.

 

Idősebb férfi nagy csokor virággal: – Itt is egy vőlegény.

Temetkezési1: – Mink meg a násznagyok.

Temetkezési2: – Hát, nekünk lassan sietni is kéne má’.

Juli előveszi az imakönyvét: – Régi, ebben szép imák. Majd én mondom. Nem fogok sírni. Istenem. Montág fekszik itt... Ernő. Akiért imádkozom. (Ahogy olvas, a vadászfegyver távcsöve végig az ő arcát mutatja a kivetítőn.) Könyörgés döghalál idején. Úr Isten! Ki nem akarod a bűnösnek kimúlását, hanem megtérését, tekints irgalmasan a hozzád forduló népedre, hogy midőn neked bánkódva hódol, haragodnak ostorát tőle kegyelmesen eltávoztassad. A szerelmesemért könyörgök, irgalmas Atya Úr Isten. Montág Ernőért, aki ebben a koporsóban fekszik. Akinek ebben a sírban lesz örök nyugodalma. Itt fog pihenni mindig... De senki közülünk magának meg nem hal, irgalmas Istenem, mert akár élünk, az Úrnak élünk, akár meghalunk, az Úrnak halunk meg! Irgalmas Isten, atyai kegyelmességedbe ajánlom szerelmesem lelkét, kinek emlékezete nálunk örök áldásban fog maradni, hogy az örök boldogságban részt vehessen. Nekem pedig adj, Uram, kegyelmet, hogy a halott emlékezetéből tanúságot és hasznot vegyek. (Sírni kezd.) Nem is láttam holtan. Mégis. Szeretném. Nyissuk föl. Kérem. Hogy utoljára. A koporsót.

Jóska a hátizsákos pesti srác: – Ne.

 

Színre lép Lőrinc barát. Bő, fekete köpönyeget, fekete kalapot visel.

 

Jóska: – Azt te ne lásd, Juli. Én se ismertem meg. Pedig én voltam Montágnak a legjobb barátja. Nyolc évet ültünk egy padban. 

Lőrinc barát: – Dicsértessék a Jézus Krisztusnak az ő szent nevezete! Lőrinc barát vagyok, Isten szolgálatában.

Idősebb férfi: – Szabadság.

Juli: – Mindörökké. Montág! Biztosan. Érzem. Szól, hogy itt van.

Jóska: – Nem szól, Juli. Ő már nincs. Most temetjük.

Juli: – Az arcát is szétlőtték?

Jóska: – Szét, Juli.

Juli: –Tudom, Jóska. Már elmondtad.

Lőrinc barát nyakában nagy kereszt, fém szenteltvíztartót vesz elő, kinyitja, megszenteli a koporsót, a sírt, a készséget elteszi, keresztet vet: – Az Atya Isten, Fiú Isten, Szentlélek Isten nevében! Halál, hol a te fullánkod? 

Temetkezésiek mormolva: – Nyugodjá’ békébe’. (Leengedik a koporsót, rögöt dobnak rá.)

Lőrinc barát halkan folytatja: – Gyula atyát elvitték. Ezek a pufajok. Azért nincs itt. Mert nem jöheteeett! Viszik a magyar golgotán. Itt, a temető kapujában fogták el. Uram, bocsásd meg nékik, nem tudják, mit cselekszenek. (Nem hagy időt kérdésekre. Karját széttárva behangosít.) Pokol, hol a te diadalmad? A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De hála Istennek, aki megadta nekünk a győzelmet, a mi Urunk, Jézus Krisztus által.

 

A temetkezésiek beszúrják a keresztet a puha földbe, fogják a lapátjukat és némán bólintva mennek.

 

Lőrinc barát: – Azért szerelmes atyámfiai, erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az úrnak mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az úrban. Montág Ernő, magyarok mártírja! Nem feledünk el. Szívünkben örökkééé élni fooogsz teee is.

 

Juli sír.

  

Lőrinc barát: – Míg hazánkra! A temető csendje! Borul. Te voltál a menyasszonya, gyermekem?

Juli: – Nem gyűrűs.

Idősebb férfi: – Akkor hát végeztünk. Örök világosság. Eredjünk. (A virágcsokorról megfeledkezett, viszi azt is: senkinek nem tűnik föl, neki magának se.)

Jóska: – Mint a fecske. 

Lőrinc barát: – Isten vele.

Vasutas: – Együtt nem hagyhatjuk el a temetőt. 

Lőrinc barát: – Államvasút. Állami ember. Tudja, mit beszél.

 

Vasutas hallgat, elindul.

 

Juli: – Nem?

Jóska: – Csoportosulás.

Lőrinc barát: – De ketten lehet.

Jóska: – Juli, ketten igen!

Egyik viharkabátos: – Mindjárt kimenési tilalom is. Itt, a gyári utcákban korábban.

Jóska: – Igyekezzünk. (Igazgatja a hátizsákját.) Juli, utoljára még megkérdezem, velem jössz?

Juli: – Nem, Jóska. Én hűséges maradok.

Jóska: – Kihez?

Juli sírni kezd: – Montág...

Jóska: – Nem akartalak bántani. Tényleg?

Juli: – Igen.

Jóska: – Itt?

Juli: – Itt, Jóska. Itt.

Jóska: – Ha velem jönnél, jobban járnál.

Juli: – Jóska, maradok. (A Montág keresztje felé fordul.) Montág Ernő, azt mondtad, legyünk olaj a tűzön. Az leszek. Nyugodj békében.

 

A hátizsákos Jóska vár egy kicsit, aztán elindul másfelé.

 

Lőrinc barát: – Ez a legfontosabb. A hűség a magyar menedék!

Ez fog megtartani minket. (Juli mellett felejti magát.)

 

Ahogy távoznak, az arca mindenkinek felvillan a kivetítőn, hallatszik: fénykép készül.

 

Juli: – Jó, hogy jött a pap bácsi. Rossz lett volna nélküle. Úgy temetni el a Montágot. Nagyon rossz. Pap bácsi, köszönöm, hogy eljött.

Lőrinc barát: – A szeretet szavának, az imádságnak gyógyereje van. Ez a mi szerepünk, a vigasz. A vigaszszakmában dolgozunk, mi, tisztelendő atyák. De Isten vigasztal. Isten gyógyít. Mi csupán az Úrnak alázatos munkásai vagyunk.

Juli: – A legszebb foglalkozás. Édesanya is szokta mondani, lányom, ha fiúnak születsz, papnak szánnálak. Ha fiú vagyok, biztosan tanulhatnék is. De így is jártam hegedűre. Fehér blúz, fekete szoknya, fehér térdharisnya, fekete masnis lakkcipő. Mendelssohn volt a kedvencem.

Lőrinc barát: – Miért volt? Ne add fel, lányom. Ifjú vagy. Még tanulhatsz. Az egyház is, a maga észrevétlen módján, az arra érdemesnek segedelmet nyújt.  

Juli: – Segedelmet nyújt...

Lőrinc barát: – Szent kötelességünk.

Juli: – Pap bácsi honnan tudta meg, hogy ide kell jönni?

Lőrinc barát: – Isten útjai kifürkészhetetlenek. Krisztus egyháza él. És egyházi vonalon a híreket is sebesen visszük. Vigasztalunk, lelki támaszt nyújtunk. Szorgoskodunk a bajban. Márpedig nagy most a baj. Segítünk fölállni. Látogass meg holnap délután.

Juli: – Miért, pap bácsi?

Lőrinc barát: – Könnyebbséget ad a te lelkednek az ima ereje. Ez a legtilosabb, lányom. Az otthon végzett szertartás. Imádkozzunk együtt.  

Juli: – Hogy könnyebb legyen? Mindig érezni akarom. Ez a súly...

Lőrinc barát: – Lányom, emeld magasra ezt a súlyt! A Montág emlékét. A tüzet, ahogy fellángol. Az ima a szent olaj! A lelkigondozói tisztító beszélgetés. Akkor holnap délután.

Juli: – Hattól fél háromig én dolgozok. Pap bácsi hol lakik?

Lőrinc barát: – Angyal utca. A Petőfi hídnál van ez, Ferencváros.

Juli: – Ott nagy harcok voltak.  

Lőrinc barát: – De most a csönd a nagy. Angyal utca 3., földszint 3. A kaputól rögtön jobbra. De gyorsan gyere át az udvaron, kopogni se kell, az ajtó nyitva vár. Négy, fél öt!

 

Lőrinc barát a kivetítőn háttal. Fekete köpönyegét visszafordítja vörös színére,kalpagját ugyancsak vörösre fordítja, hetykén fejébe csapja. Vöröslő alakja lassúdan eltűnik.

 

Idősebb férfi: – Francba! (A csokrot feltartva vissza akar fordulni a sírhoz.)

 

Jönnek a lakodalmasok, az ellenkező irányból, mint amerre a végtisztességtevők kimennek. A cigányzenészek Beethoven Örömódájának lakodalmas rock változatát húzzák. A menyasszony előreront, a vőlegény, a többiek utána. Idősebb férfi megtorpan, a csokrot gáláns mozdulattal átnyújtja a menyasszonynak. 

 

Menyasszony a melléhez szorítja a virágokat: – Már úgy szeretnék élni egy kicsit! (A sírok közt táncra perdül, a virágokat két kézzel a levegőbe szórja, hanyatt dobja magát, viháncol, sikong, fetreng, szétrakja a lábát. A kivetítőn csillog mosolyában a viplafog.) Egy kicsit. Élni, élni...

 

­A kivetítőn Kádár János: Most lehet. Élni, élni. Rajta! Rákosit és bandáját elűztük. Az ellenforradalmi fasiszta bandákat megsemmisítettük, a bűnösöket felelősségre vonjuk. Népünk begyógyítja az ellenforradalom által okozott sebeket, felépítjük szabad, független hazánkat, a szocialista Magyarországot. Éljen a forradalmi munkás-paraszt kormány!

 

Vőlegény nagyot húz földíszített, fölszalagozott flaskájából: – És boldogan élünk, míg szét nem rohadunk. Utána is. (Már teljesen be van rúgva. A földhöz csapja az üveget.) Mi a picsának maradtam én itthon? (Elesik, motyog.) Fogaskerekecske, sírdombocska. Itt megtalálom a számításomat. Érzem a talajt a talpam alatt. Nem politizálok, nyugodtan alszok.     

Menyasszony: – A nászéjszakánkon!

Vőlegény: – Az akasztófa alatt totális a sajtószabadság! Éljen a független Magyarország! Többpártrendszer! Szabad választások. Szólásszabadság! (Hortyogni kezd.)

Lakodalmas fiatalember: – Ez itt meg satu részeg. A saját esküvőjén. 

Idősebb férfi: – A nyakolaj!

 

A menyasszony fölpattan, sóhajtozik, mélyeket lélegzik, jól kinyújtózik.

 

Idősebb férfi: – Az ártott meg... A hasborzongatás.

Menyasszony: – Rémálmai cincálják. (Csókolózni kezd a fiatalemberrel.) Gyere rám, Laci.

 

A Montág keresztjén a név és a dátum világító feliratra vált: Tánc közben nincs lekérés!

 

Lőrinc barát egyszobás, nyomorúságos lakása. A falon nagy feszület. Alatta jókora bontási tégla. Juli egyedül van, bekötött fejjel takarít, éppen felmos. Hubertusz a vadászfegyverrel mindenütt mögötte.

 

Juli a vödör fölött épp kicsavarja a felmosórongyot: – Jól összejárták nekem! Sok híve van a pap bácsinak, sok emberen segít, sokan járnak ide. Segítek én is. Kitakarítok, fölmosok. Így harcolok én. Hogy a pap bácsinál tisztaságot tartok. Ezt tudom fölajánlani Istennek én. (Fölnéz a feszületre.) Pilóta Krisztus keresztje körül. Itt lent csúszva-mászva ott fönt repülök.

 

A kivetítőn a Regnum Marianum Templom 1951. szeptember 23-án elkezdődött, hónapokon át tartó bontása, felrobbantása. A templomrombolás megakadályozásáért összegyűlt emberek élőláncát ávósok verik szét. A szovjet hadsereg ukrán katonái robbantják föl a templomot. Az erős épület nem omlik össze elsőre. A robbanás ereje fölemeli, majd épségben visszaesik és újabb robbantás után kezd omlani. Látni az égő templomot, a félrebillenő kupolát mint posztmodern, dekonstrukciós művészeti akciót. Budapest városképei, hanggal vagy feliratozva: Rákosi el akarta törölni a Szilágyi Dezső téri református templomot, hogy az Országházból kinézve ne kelljen bámulnia. Látjuk a Szilágyi Dezső teret a templom nélkül. A teljes régi Óbuda megsemmisítésének képei. A Budai Vár romos, de helyreállítható, Krisztinaváros felőli épületegyüttese elpusztításának képei, a helyén a ma is üresen álló telkekkel. Újra a Regnum Marianum Templom, ahogy elködlik és a megmaradt templomcsonkra 1969. március 19-én felállítják a Tanácsköztársasági emlékművet. A talapzatán felirat:„A nemzeteket úgy likvidálják, hogy legelőször elveszik az emlékezetüket. Megsemmisítik könyveiket, műveltségüket, történelmüket. És valaki másféle könyveket ír, más műveltséget nyújt, és más történelmet gondol ki nekik. A nemzet aztán lassan nem érti jelenét, és elfelejti múltját. A környező világ pedig még sokkal hamarabb felejt.” Milan Kundera

A Regnum Marianum Templom és a Tanácsköztársasági emlékmű mai, üres helye. Majd egy háttal álló alak hangja: Vallásüldözés? Eh! Rákosi elvtárs még harangot is ajándékozott az egyik Békés megyei református templomnak! A Rákosi-harang zúg ma is. (Halljuk.) Azért tüntették el a Regnum Marianum Templomot, mert a harmadik világháborúra készültek és a városon belül is kellett egy olyan szabad tér, ahol legalább közepes méretű katonai repgépek le tudnak szállni. Kellett a hely. Ennyi! A Tanácsköztársasági emlékmű 1969-es felállítása pedig már a béke jele volt. A békeharc monumentuma! A hidegháború kellős közepén.(Zúg a Rákosi-harang, majd lassan elhalkul.) A háttal álló alak szembefordul, beint: A vészmadarak és akasztófák napja: március 21. Nesztek! 1919. május 1. képei: a Hősök terén a vörös drapériával bevont millenniumi emlékmű, a vörös göngyölegbe csavart Gábor angyal, az elébe állított Marx-szoborral...Éljen a proletárdiktatúra!-feliratok.

 

Juli befejezi a fölmosást, odamegy a fogashoz, rendetlenül lóg rajta egy-két rossz kabát, fekete zakó, Juli mélyzöld kabátja, esernyő, fölül egy kalap. Juli leteszi a rongyot, a vödröt: – Ha férfi volnék, én is ilyen kalapot hordanék. (Leveszi a kendőt. Fekete haja kibontva hátközépig ér. Megrázza a fejét, megigazgatja a haját és fölteszi a kalapot.) És levenném, amikor gyászolok.(Leveszi és a combja mellett tartva sokáig áll. Fölteszi, újra leveszi.) Apa kalapja is megvan. Édesanya szekrényében betéve hátra. Egyszer véletlenül megtaláltam én. Éreztem, hogy milyen jó dohányszaga van. Nagyokat szívtam belőle. Aztán édesanya mondta, hogy nem is cigarettázott. (Megint leveszi a kalapot.) Szerintem a fronton már cigarettázott. A pap bácsi se cigarettázik... Montágról mindig kérdez. A múltkor, hogy kik voltak a temetésén. Név szerint vettük őket. Olyan sok időt rászánt ez az elfoglalt ember. Őket majd sorban föl kell keresnem, hogy emlékezzünk. Én vagyok Montág özvegy menyasszonya. A forradalom özvegye. Nekem kell életben tartanom az emlékezetét, és szervezni az emlékezőket. És mindig megbeszéli majd velem, hogy már mennyien vagyunk. Közben együtt imádkoztunk és a pap bácsi mondta, hogy a Montág ezt is látja. Az égből mindent lát. Figyel engem. Látja, amit teszek. Hogy fölmostam én. Mindig imádkozok érte. Én is... Nagyon szeretném látni őt. A pap bácsi azt mondja, a Montág él. Bennem. És én? Őbenne? Ahogy a hideg földben fekszik? Ott vagyok benne és melegítem? Vagy fönt a mennyben. Ülök a szíve alatt. Átlátszók vagyunk és világítunk. Látszik, ahogy ő meg az én szívem alatt ül. A szívem alatt. Egymás szívében a végtelenségig... Jaj, nem szabad ilyeneket beszélni! Ha a pap bácsi hallaná, biztos megszidna. Jó itt. Nálam a kulcs, jövök. Megbeszéljük, mikor, és itt vagyok. Bízik bennem a pap bácsi! Ez a komoly, okos, tanult ember. Annyira jó érzés. Mire a pap bácsi hazaér, rendet rakok, fölteszek valami egytálételt. Olvashatok, van rádió. A pap bácsiért is minden nap imádkozom én. Baj ne érje őt! Sokáig tudjon segíteni az embereken. Önzésből imádkozom? A múltkor kerülővel jöttem. Át a Szabadság téren. Szép lassan. Néha odasandítottam az amerikai követségre. Néztem a falat és imádkoztam. A falon túl a hercegprímás. Hátha meghall és közbenjár. Akkor is közbenjár, ha nem hall meg. Tudom. Láttam másokat is, akik ugyanolyan lassan mentek, mint én. Elmondtam a pap bácsinak. Megdicsért. Milyen találékony vagy, lányom! Nagy baj, hogy a hercegprímásunkat nem követi már senki. Isten szabad ege alá került nemzetünk. Ezt mondta a pap bácsi. Olyan szép dallamosan beszél. Olyan szép szavakat használ, amiket azelőtt sose hallottam. A téren átjöttem ma is. De nem tudtam imádkozni. Négyszer igazoltattak pufajkások, rendőrök, katonák, mire keresztülértem. A pufajok, ahogy a pap bácsi mondja. Még detektív is! Civil, igazolvánnyal. Egy fiút pofon is csapott. Jó, hogy nem engem. Amikor Montág még élt, akkor semmi nem volt lehetetlen. Ma már? Olaj a tűzön. Csak hol a tűz? Férfiasan szervezni. Így mondta a pap bácsi. Akkor lesz tűz. (A helyére akasztja a kalapot. Bekapcsolja a rádiót, tekergeti.) Hanglemez! Az Internacionálé. Fuj! (A tasakból szórakozottan kiveszi a lemezt.) A Meseautó! Az van benne. Erről már hallottam. (Fölteszi.)

 

Perczel Zita és Törzs Jenő kettőse szól 1934-ből.

 

Meseautóban színezüst erdők során

repülünk a szívünk tavaszán.

Arany országút csillogó gyémánt porán

repülünk a mesék kocsiján.

Fenn az égben az angyalok vigyáznak ránk

és a sors fogja tán a volánt.

Csupa boldogság vár ezután rád és rám

a mesék meseszép kocsiján.

 

Csak álom ez talán.

S a boldogság után

Már holnap mostohán

mered rám a valóság,

Nem ébredek fel még.

 

Lőrinc barát kezében cekkerrel Juli háta mögött fölemelkedik a süllyesztőből, a lábánál vörös fények villognak, szél csap át az egy szobán, gyorsan lecsukja az ajtót: – Dehogynem! Ébresztő! Megérkezett a pap bácsi. (Még szól a dal.)

 

Könyörgöm, ó nagy ég!

Hadd álmodjam tovább,

Ezt a szép nagy csodát.

 

Lőrinc barát kikapcsolja a lemezjátszót: – Dicsértessék a Jézus Krisztus.

Juli: – Mindörökké.

Lőrinc barát: – Lányom, lányom!... Gyász idején ez az aljazene. Nagy bűn.

Juli: – Tudom.

Lőrinc barát: – Bűn, bűn, bűn mindenütt. A szentgyónással hogyan állsz, lányom?

Juli: – Kisasszony napján...

Lőrinc barát: – Rég volt.

Juli: – Akkor van a búcsú apu szülőfalujában. Olyankor mindig gyónok, áldozok. De azóta annyi...

Lőrinc barát: – Áldozom. Így mondjuk magyarul.

Juli: – Tudom. A kisasszony is mindig kijavít. De mi így szoktuk mondani.

Lőrinc barát: – Kisasszony?

Juli: – A számtantanár az ipariskolában. Most nem kell menni... Szénszünet. Nagyon művelt a kisasszony! Nem is szabad így szólítani. De amikor magunkban vagyunk, akik vallásosak, így szoktuk neki mondani.

Lőrinc barát: – Szerzetes testvérünk?

Juli: – Kassáról menekült. Olomóczki Alojzia. Kacagok! Ezt mondta, amikor ruszkik damój, üvölteni kezdtek az emberek. Kacagok! Akár a géprombolók. Magyar kézművesek és a szovjet acélipar összecsap. És szanitécbrigádot szervezett.

Lőrinc barát: – Szanitécbrigád?

Juli: – Igen. A lövöldözésből is kihozta a sebesültet.

Lőrinc barát: – Példaember. Példa. Példa... Olomóczki Alojzia. (Memorizál, a cekkert az asztalra teszi.) Olomóczki...  Semmit nem lehet kapni. Példaember. Példa...

Juli: – Az ENSZ-re meg Egy Nagy Szar. Így beszél. Pedig volt apáca. Közös magyar–lengyel határ! Ő tanította meg ezt is. Addig nem is tudtam én, hogy volt ilyen. De skandáltuk! És vonultunk.

 

A kivetítőn tájak, házak, gémeskutak, Kunság mezeje, napkelte és alkonyat... Gommermann István Honvágydalát Boross Ida énekli:

 

Emberezrek élnek a nagyvilágon szerte, kik örök lázadással jobb sorsot keresve sodródtak el hazájuktól messze. Van, aki gazdag lett, van, aki szegény maradt, van, aki palotában lakik, van, aki a hidak alatt, de még ha szebbet és jobbat is nyújt nekik az új, idegen, ismeretlen ország, mégis mindig hazavágynak, hazahív a honvágy. Az otthoni hír, emlék szemükbe könnyeket csal, és szívük mélyén fájó-vágyó himnusz lesz ez a dal:

 

Oly távol, messze van hazám,

Csak még, még egyszer láthatnám,

Az égbolt, felhők, vén hold, szellők,

Mind róla mond mesét csupán.

 

Holdfényes májusok, muskátlis ablakok,

Hozzátok száll minden álmom,

Ott ahol él anyám, ott van az én hazám...

 

Juli közben kirakja a cekkert: – Sárgarépa, gyökér, krumpli... Olyan hamis gulyást főzök én pap bácsinak! Holnapra is marad. Van időm megcsinálni. Édesanya órázik. (Hámozza a krumplit, tisztítja a répát...)

Lőrinc barát: – Nem tudja, hogy itt vagy?

Juli: – Tudja. Csak fél. Fél egyedül. (Egy pillanatra megáll a kezében a kés.)Fél akkor is, ha ketten vagyunk. A pap bácsi biztos nem szereti. Egy kicsit fagyott a krumpli.

Lőrinc barát: – Nem válogatok.

 

Hubertusz Juli háta mögött leül egy foszlott karosszékbe, ölében a puska, hátradől.

 

Juli: – De mégis jobb úgy. Ha ketten. Meghalt apu. Meghalt Montág. Nincs senkije. Csak én. Nekem sincs senkim. Ő van. Ezért szoktam én futni hazafelé. Meg most már a pap bácsi is van.

Lőrinc barát: – Kérjetek és adatik néktek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik néééktek.

Juli: – És ez olyan jó.

Lőrinc barát: – Igen, lányom, jó. Zörgettél, megnyittatott és beléptél. Most már itt vagy. Nagyon jó. Biztonságban, bizalomban élhetsz. Tudod, lányom? Biztonságban és bizalomban.

Juli: – Tudom.

Lőrinc barát: – A szavaknak erejük van. Tenmagad is mondjad ki, lányom.

Juli: – Biztonságban, bizalomban.

Lőrinc barát: – Ez segít téged.

Juli: – Igen... Ez segít engem.

Lőrinc barát: – Édesapád? A háború? Hősi halál?

Juli: – A múltkor is belekezdtem már.

Lőrinc barát: – Azért kérdezem. Hiszen annyi megbeszélni valónk van. Olyan sokat szeretnék tudni rólad, lányom.

Juli: – Azt senki nem tudja, hogy apuval mi lett. Fogságba esett. 1943. január. Még lapot is őrzünk. A fogságból, amit írt. És azután a neve benne volt a Szabad Népben! 1947-ben, hogy jön haza. A hazatérők névsorában. Kapás Lajos. Édesanya kiment a pályaudvarra. De apu nem jött meg. A barátja igen. Magyar Árpád. Ránézett édesanyára és elfordult. Elszaladt. Kerestettük aput. Kapás Lajos hadifogoly! Merre van? Megtudtuk, hogy Debrecenből már biztos nem indult el Pestre. Csak az újság van meg. A Szabad Nép. Édesanya előveszi néha és megnézi.

Lőrinc barát: – Tíz esztendő... Majd érte is. Borzalmas. Imádkozunk.

Juli: – Nem azt az újságot nézi édesanya! Apu nevét benne.

Lőrinc barát: – Imádkozunk édesapádért. Van emléked róla?

Juli: – Nem emlékszem én rá. De ő látott engem! Tartott a karjában.

Lőrinc barát: – Milyen jó. Hogy ennyi.(Keresztet vet, az asztalba bámul, mormol.) Legalább. (Mormol tovább.)

 

Juli megmossa a megtisztított zöldséget, krumplit. Mire végez, Lőrinc barát befejezi az imát, a levegőbe rajzolt kereszttel megáldja Julit.

 

Juli: – Magyaros krumplileves. A hamis gulyás. (Fölteszi főni.) Csak nincs tejföl.

Lőrinc barát: – Elégedjünk meg vele, amit adott az úúúr. Áldott legyen az ő nevezete. (Keresztet vet.)

Juli kavargatja a gulyást: – Nekünk Szépasszony a sparheltünk. Én szoktam pucolni.

Lőrinc barát: – Ó, nekem, szerény embernek, Isten szolgálatában, ez a kis csúnyácska tűzhely teljesen megfelelő...

Juli: – Majd ezt is lepucoválom. Hozok vasport. Már néztem, a pap bácsinak nincsen. De mi ezt használjuk apu falujában, Mezőkovácsházán is.

Lőrinc barát: – Viharsarok.

Juli: – A pap bácsi tudja? Apu bátyja ma is ott lakik. Dezső bácsi. De ő kommunista. Ütjük-vágjuk, így szokott imádkozni. Édes jó Istenem, ütjük-vágjuk, segíts meg. Utána meg nem keresztet vet, hanem legyint.

Lőrinc barát: – Isten bocsássa meg neki. 

Juli: – De azt gondolom én, hogy inkább csak úgy mutatja. Tetteti a kommunistaságot.

Lőrinc barát: – Igeeen?!

Juli: – Azelőtt semmilyen pártban nem volt. A rohadt komenistákat meg mindig csak piszkolta. És ráadásul november elején, képzelje el a pap bácsi, elment ágyúért! Orosházára lóval. Hogy megvédje a falut az oroszoktól. Húzta szegény ló az ágyút a kövesúton Orosházáról Mezőkovácsházára. De mielőtt végre beértek volna Kovácsházára, kidöglött a ló és megállt. És nem is akaródzott elindulni neki. Dezső bácsi nógatta, de a ló csak nem akarta a jót. Ez volt Dezső bácsinak a szerencséje. Mert a másik úton, Arad felől, közben megérkeztek Kovácsházára a szovjet tankok. Talpra magyarból seggre magyar! Így mondta Dezső bácsi. A lovat kifogta, az ágyút beborította az árokba, kezében a kantárral hazaballagott és megszervezte a kommunista pártot.

Lőrinc barát kiszól a darabból: – Magyarország Szovjet Megszállásának Pártja... MSZMP. 

Juli: – Most a faluban ő a párttitkár. Dezső bácsi! Azt mondta édesanyának, hogy megszállják a hazánkat, a népet rabszolgasorba kényszerítik...

Lőrinc barát: – ...így igaz. Vessük az úrba bizodalmunkat.

Juli: – ...és ráadásul elneveznek minket új honfoglalónak! Akkor ő is hazudik annyit, hogy legalább életben maradhasson velünk együtt. Ennivalót hord oda hazulról minekünk Dezső bácsi. Minden hónapban. De másfél havonta biztos. Húst, zöldséget, krumplit.

Lőrinc barát: – Milyen sok jó is lakozik benne.

Juli: – Hát máskülönben semmink se volna. 

Lőrinc barát: – Adjon hálát a lovának, hogy életben maradt! Még ha ilyen nagy bűnnek is köszönheti. Árulásnak.

Juli: – Akkor is segített, amikor tilos volt a disznóvágás. Hajnalban egy nagy fatuskót körülrakott szalmával és óvatosan pörzsölni kezdte. A szomszédja, hogy följelenti-e.

Lőrinc barát: – Okos!

Juli: – Mentek is délfelé a rendőrök. Állra szíjazott tányérsapkában, dióverővel, nagykabátban, négyen biciglin. Hogy lesz ebéd! Orrotok tülle fokhagymás, mondta nekik Dezső bá’. És nem odahaza vágta aztán a disznót. Hanem kint a Pipás-erdőnél, egy tanyán. Én is voltam egyszer ott.

Lőrinc barát: – Rengeteg a besúgó. Még papi emberek között is. Ó, Istenem, bocsásd meg nekik halálos bűnüket és mentsd meg őket az örök kárhozattóóól.

Juli: – Az esperes úr is mondta.

Lőrinc barát: – Neked? Miféle esperes?

Juli: – A nálunki templom esperese. Ahova járok.

Lőrinc barát: – Neked mondta?! Ilyen jó a kapcsolat?

Juli: – A kisasszonynak panaszkodott. A kisasszony mondta el nekem meg a Spórer Mancinak. De nevetett, hogy ez mindig így volt. Az egyházat csak az Isten tartja össze.

Lőrinc barát: – Szóval nagyon kell vigyázni, lányom. Ne beszélj erről senkivel. Megtiltom. Érted?

Juli: – Igen.

Lőrinc barát: – Érted?

Juli: – Értem.

Lőrinc barát: – Az a tapasztalatom, hogy neked nincs veszélyérzeted. A három s! Soha semmit senkinek. Csak velem meg édesanyáddal lehetsz őszinte.

Juli: – Ezt tudom, pap bácsi.

Lőrinc barát: – Meg az Úr Jézus Krisztussal. Áldott legyen az ő nevezete. Az imádság az egyetlen, amit egyik kormány se tud kihallgatni. 

Juli: – Dezső bácsi se mondta senkinek, mégis megfogták. Hiába bújt az erdőbe, börtön lett a vége. Mert árulta is a húst. És aki drágállta, bemondta. Világifjúsági Találkozó!

Lőrinc barát: – Hogy?

Juli: – VIT. Viszik az Idei Termést! Visszafelé meg: Tavaly is Így Vitték. Meg is mondta Dezső bácsi, hogy kikiáltja magát mártírnak. Rákosi áldozata! És rehimbálja magát. Bűntelenítteti! Aki a Kádár Jancsi politikájában találja meg az igazságát. És azt valósítja meg tűzön-vízen át. Így mondta... Merjen aztán hozzányúlni valaki. 

Lőrinc barát: – De titeket legalább szeret. Gondoskodik rólatok.

Juli: – Az biztos.

Lőrinc barát: – Második édesapád, ugye?

Juli: – Annyira nem szeretem én őt. Volt kiskoromban egy szép mesekönyvem. Tündéres. Kupán vágott vele, amikor meglátta nálam. És üvöltözött. Ilyet az ember nem csinál. Az ember dógozik! Apád három fiút akart. Embereket! De csak te születtél. A Julika... Mert egy férfi vagy a fiára hagyja a nevét, vagy a kutyára. Csak te! És összetépte, kihajította a könyvem. 

Lőrinc barát: – A paraszti világ...

Juli: – Én... Megmondhatom?

Lőrinc barát: – Nekem mindent, gyermekem. (Keresztet rajzol Juli homlokára.) Hittel, reménnyel és szeretettel. Legyen áldott az úrnak az ő nevezete.

Juli: – Olyan szépen beszél a pap bácsi!

Lőrinc barát: – Nagyon elővigyázatos legyél azokkal, akik túl szépen beszélnek!

Juli: – Én úgy szeretem hallgatni.

Lőrinc barát: – Megnyugtató a lélekre hatása. De mit szerettél volna megvallani?

Juli: – Biztos nem lesz baj?

 

Lőrinc barát megsimogatja Juli haját és mélyen, őszintén a szemébe néz.

 

Juli: – Második édesapámnak a pap bácsit fogadom én.

Lőrinc barát: – Milyen megható. Szeretetteli és megható. De ne siesd el, lányom!

Juli: – Az első alkalomtól, hogy a pap bácsinál itt voltam, érzem én ezt.

 

A kivetítőn munkások bitófa alatt, fölakasztva, agyonverve, falhoz állítva; fiatal nők és fiatal férfiak. Aradi Nóra Munkásábrázolás a magyar képzőművészetben című könyvének borítója, rajta Somogyi József Martinász szobra.

 

Lőrinc barát: – Nagy döntés. Ne hamarkodd el, lányom. Én is hadd imádkozzam előtte. Engedd meg. A lelki atyád vagyok, tudod. A lelki gondozóóód. Ha elfogadom, hogy második édesapád legyek, az új és másfajta kötelességek súlyát helyezi vállaimra.

Juli: – Nem fogok sok gondot okozni én a pap bácsinak, megígérem!

Lőrinc barát: – Csak ha egészen biztos vagy benne, hogy ezt akarod. Ha egészen!...

Juli: – Biztos va...

Lőrinc barát: –...lelkileg most nagyon kiszolgáltatott állapotban leledzel!

Juli: – Leledzek.

Lőrinc barát: – Gondolj erre is. A legkisebb segítséget is nagynak érzed. Eltúlzod... Minden jó szó duplán értékes számodra jelenleg. A szerelmesed halála! Szent forradalmunk vérbe fojtása.

Juli: – ...de megígérem...

Lőrinc barát: – Ó, kislányom...

Juli: – ...nem bízik bennem a pap bácsi?

Lőrinc barát: – De igen. Ezer százalék. Te is megbízol bennem és hiszel nekem. Igaz?

Juli: – Igaz, hiszek a pap bácsinak én. Ezer százalék.

Lőrinc barát: – Tenmagadban mennyire bízhatsz meg? Ebben a lelki állapotban? Ezt a kérdést tedd föl.

Juli: – Hogy magamban?

Lőrinc barát: – És másokban. Ne járj a nálatoki templomba. Itt misézek, itt tartjuk a szertartásokat, itt imádkozunk.

Juli: – Édesanya nagyon megbántódna, ha nem járnék vele én templomba. Legközelebb akkor őt is elhozom.

Lőrinc barát: – Az lehetetlen!

Juli: – Pap bácsi, miért?

Lőrinc barát: – Senki nem jön ide kettesével. A második édesapaságról a döntést a következő alkalomra halasztom.

Juli: – Akkor egyedül jöhetek?

Lőrinc barát: – Mindig örülök látásodnak, lányom.

Juli: – Mindig örül látásomnak a pap bácsi...

Lőrinc barát: – De készen már a gulás! Áldja meg étkünket a kis Jézus.

Juli: – Akkor én megyek.

Lőrinc barát: – Nem eszel itt?

Juli: – Maradjon a pap bácsinak holnapra. Nekünk van mit enni. Dezső bácsi most volt nálunk.(Juli veszi a kabátját.)

Lőrinc barát ujjai közé csippenti a kabát anyagát:  – Jó anyag.

Juli: – Sötét néni varrta. Szomszéd lakás. Mert tíz lakásos az udvarunk. Sátorponyva kabátban járni én nem fogok! Megmondtam édesanyának.

Lőrinc barát: – Viharkabát...

Juli: – Meg svájcisapkában! Állami Áruház... Bűnranda. Édesanya adott Sötét néninek sonkát. Kolbászt is. Sötét néni hozott anyagot a ruhagyárból és meg is varrta nekem. (Megsimogatja a kabát ujját.)Szép kabátom van.

Lőrinc barát: – Én meg bezárom az ajtót és behozom a lábtörlőt. Bevonom a zászlót! Nehogy megint ellopják. Ma már nem jön senki, aki piszkot hozna be.

Juli: –Tavaly még az utcára kitett nyitott dobozokban gyűjtöttük a pénzt. Dicsértessék a Jézus Krisztus.

Lőrinc barát: – Mindörökké, lányom.

 

Juli elmegy, Hubertusz utána.

 

Lőrinc barát: – Óvatos legyél... (Kezében a lábtörlő.) Mert horgászaton a csali rábaszik.

 

A kivetítőn Juli az utcán, hátában Hubertusz, ráemelt vadászfegyverével. Látszanak szemből is, oldalról... Szürkül.

 

Lőrinc barát idegesen rohangászik föl-alá.

 

Lőrinc barát: – Márciusban újrakezdjük?! Muk? Olaj a tűzre? Magasra a lángot? (Odarohan a szemetesvödörhöz, lekapja a fedőt.) Ebben is! Mi van?(Rázza a vödröt.) Mukmukmuk!... (Kiönti.) Ez következik! Teljes rendcsinálás. Kik voltak ott a temetésen? Szemét! Szemét! Szemét!

 

A kivetítőn mintha a pokol tüzének közepébe látnánk. Vörös lángok képe, tűzvihar zenéje.

Lőrinc barát: – Az Olaj-csoport. (A kiborított szemetet darabonként fölemeli és megnézi.) Neveket, neveket, neveket! (Sorban visszadobja őket a vödörbe.) De rendet vágunk. Mukkanás se lesz. A szervezkedés kemény magja azok az elszánt nyilas fasiszták, akik a véreskezű, megátalkodott ellenforradalmár, Montág Ernő, a mááártííír temetésén gyűltek össze és gyűlölettől, bosszúvágytól csöpögő, véres gyászbeszédeket mondtak. Fegyveres akciókra, robbantásokra, gyilkosságokra készülnek. Nagyon jók a lakossági kapcsolataik. Lopott állami anyagokból készíttetik ruháikat, felszerelésüket. Sötét Ferencné IV. kerület, Szent Gellért utca 3., az egyik szállítójuk. Lesz még. Lesz még. E cím alatti lakos, Kapás Júlia kereskedőtanuló a szervezőjük. Nem... Az egyik vezetőjük! Kerekebb így: vezetőjük. Háborús bűnös, horthysta katona lánya. Klerikális kapcsolatokkal. (Itt egy pillanatra megtorpan, megnézi magát a tükörben.) Igen. Pontosan. Klerikális kapcsolatokkal. A pap bácsi, az egy jó szerep. Mindig színész szerettem volna lenni. Színművész! Actor! És segédszínésznek se váltam be. De itt a bizonyíték, hogy én vagyok a világ legzseniálisabb színésze. Életeket játszok el. Főszerepben. Hallod a patak csobogását? Úgy hazudj, mint a vízfolyás. Mint a patak csörgedezése, futása a kövek között, a sziklákon, megtalálva mindig a legkönnyebb utat. Vízfolyástanfolyam. Csalássorozat. Félrevezetés. Megtévesztés. Hazudni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag. Az Olaj-csoport kapcsolatokat talál vidéken is. Falusi pártmunkásokat vonnak befolyásuk alá! Kapás Dezső. Kapás Dezső... A szellemet a palackba nem lehet visszakényszeríteni? Akkor megöljük. A győzelem majd el fogja mosni mind a bűnöket. (Odaáll a kivetítő elé, bámul bele a tűzbe.) Szent Jágó, pokol hírnöke! Adj a könyörtelenséghez erőt, tudást, ügyességet. És csak tíz esztendőt. Tizenötöt. Azután pedig történhet bármi! Már nem fog érni semmit. Hiába haltak meg a hőseik. 2010-ben? 15-ben elítélnek majd? Amikor réges-rég két üres koporsó van már. A hatodik koporsó. És Kádár koporsója. Én vagyok a folytonosság. Az a világ, amelyet képviselek, már nem veszíthet. Diadalmaskodnak a pokol kapui rajtatok. A pokol az én egyházam. A pokol az én istenemnek országa. A rágalom az én istenemnek igéje. A hazugság lelketek tartóoszlopa. Hozzám rohadtatok. Halál, a rágalom a te fullánkod. Pokol, a hazugság a te diadalmad. Rövid távon győztem, hosszú távon se vesztettem.

 

Ugyanott vagyunk, Lőrinc barát egyszobájában. Hubertusz ugyanabban a szakadt karosszékben ül, amelyben az előző jelenetben. Juli megmerevedve áll a falikútnál, mint akit elvarázsoltak. Az asztal mellett Yves Montand áll, elegáns öltönyben, csokornyakkendősen, gomblyukában vörös szegfű. Bal kezével az asztalra támaszkodik, jobbját patetikusan magasra emeli. Ő is mozdulatlan. Csönd van. Hirtelen klotyóniagara hangos zubogása hallatszik. Kinyílik a vécé ajtaja, nagyestélyijét igazgatva Simone Signoret jön ki, leül az asztalhoz. Retiküljéből cigarettát, elegáns hosszúszipkát vesz elő, rágyújt, maga elé húzza a hamutartóként szolgáló üres konzervdobozt, karikákat fúj.

 

Yves Montand sármosan meghajol, zenei kísérettel énekel:

– À Paris

Des milliers des milliers et des milliers d'années


Ne sauraient suffire pour dire


                      La petite seconde d'éternité


                      Où tu m'as embrassé


                      Où je t'ai embrassée


Un matin dans le lumière de l'hiver


Au parc Montsouris


À Paris


                      À Paris sur la Terre


                      La Terre qui est un astre…

 

Yves Montand újra meghajol, a kivetítő tapsorkánt közvetít, Simone Signoret a konzervdobozban eloltja a cigarettáját, föláll, ő is meghajol, eltűnnek.

 

A kivetítőn egy csőből kilátszó hívogató-csalogató mutatóujj; bádoghang: a legrosszabb szocializmus is jobb, mint a legjobb kapitalizmus. A legrosszabb szocializmus is jobb, mint a legjobb kapitalizmus! Őrtornyok, gulagarcok, Genrih Grigorjevics Jagoda belügyi népbiztos sétál, Nyikolaj Ivanovics Jezsov állambiztonsági főkomisszár tiszteleg, Lavrentyij Pavlovics Berija állambiztonsági miniszter emeli vodkáspoharát, Vaszilij Mihajlovics Blohin, a katyńi hóhér bőrsisakban, bőrkesztyűben, bőrkötényben, kezében Walther pisztollyal, mosolyogva integet a francia művész házaspárnak:bonjour, bonjour! Különböző hangeffektekkel: Túlélni a részleges becsület árán is. Életben maradni, ha kell, a részleges becsület árán is. Butter. Ha disznóként kell élni, javítsunk a moslék minőségén. Szélárnyék büfé. Állóvizet tessék!

 

Lőrinc barát: – Igazi gulás! Dicsértessék. (Dagadt cekkert cipelve belép.) Dicsértessék Krisztusnak az ő szent nevezete. (Lerakja az egyik székre a cekkert.) Máma igazi gulás lesz!

 

A kivetítőn hatalmas vajasdoboz: Butter. Az amerikai nép ajándéka. A segélyvaj nagy, sárga, feliratos bádogdobozainak képe tölti be a hátteret. Majd a kínai elvtársak csodálkoznak ránk, Mao Ce-tung és vezértársai.

 

A klotyóniagara zubogása abbamarad.

 

Juli befejezi a falikútnál a kézmosást, elzárja a csapot, törli a kezét. Hubertusz kinyitja a csapot, ő is kezet mos, kezet töröl.

 

Juli: – Valóságos palota a pap bácsi lakása! Bent van a vécé. Nálunk a tíz lakásra jut kettő, az udvaron.

Lőrinc barát: – (Meglátja a konzervdobozban a csikket, maga elé tartja.) Te dohányzol? 

Juli: – Édesanya el is vágná a nyakamat.

Lőrinc barát: – Ilyen elegáns cigarettához csak ők jutnak hozzá manap.

Juli: – Manap.

Lőrinc barát: – Járnak be.

Juli: – Kik?

Lőrinc barát: – Hát ők. A titkosok. Folytonos ellenőrzés. Titokban bejárnak a lakásomba. Kutatnak. És szándékosan nyomokat hagynak, hogy félemlítsenek. Közigazgatás egyenlő félelem. Ha alszunk, a félelem akkor is ébren legyen bennünk. Ők így működnek. Tegnapelőtt egy üres pezsgősüveget találtam. Pezsgő! Itt. Még jó, hogy nem futottál beléjük, lányom.

Juli: – Meg is haltam volna én.

Lőrinc barát: – Én is majdnem meghaltam! 1951. Az a borzalmas ősz! Térdepeltünk az oltár előtt Damjanich utcai kis kápolnánkban, üldözött atyák Kis Regnumunkban, imádkoztunk és hallgattuk a robbantásokat, ahogy Regnum Marianum Templomunkat rombolják le. Egy téglát! A falakból. Ámen, kiáltottam az ima közepén. Ámen. Az atyák döbbenten néztek, fölugrottam, rohantam ki a Damjanich utcára, át a Dózsa György úton, a templomunkhoz, akkor még állt a kupolája. Fölkaptam egy téglát a széléről és rohantam vissza. Egy ávós a davajgitárját rám emelte. Te rohadt csuhás! Aztán leengedte, és ahogy mellé értem, a tusával gyomorba vágott. Kiragadta a téglát a kezemből, és messzire hajította. A fájdalomtól alig bírtam hazatántorogni. Késő este zörgettek kápolnánk ajtaján. Kinyitottam. Egy munkásember állt a küszöbön. Zavartan szólt, káplán úr, Isten bocsásson meg nekem. Imádkozzanak értünk. És a kabátja alól elővett egy téglát. (A feszület alól magasra emeli a téglát.) Ez az a tégla, amit elvettek káplán úrtól. Magna Domina Hungarorum!

Juli: – Magna Domina Hungarorum.

Lőrinc barát: – Kitépett húscafat Krisztus egyházának testéből. Hogy sose feledjem, egy nem létező templom lerombolt oltára elé térdelve imádkozom mindeeen magyarokééért.

Juli: – Pap bácsi...

Lőrinc barát: –Tessék, lányom!

Juli: – Az mit jelent?

Lőrinc barát: – Mi mit?

Juli: – Magna Domina Hungarorum?

Lőrinc barát: – Magyarok Nagyasszonya.

Juli: – Megtanulom!

Lőrinc barát: – Talán el se kellett volna mondanom. Nem akartalak megijeszteni.

Juli: – Nem félek én. A templomot fölépítjük újra. Pap bácsi mondta, férfiasan szervezni. Ha a Montág élne!

Lőrinc barát: – Bennünket, regnumos atyákat éppen emiatt figyelnek azóta is. Nehogy mozgalmat indítsunk. (A téglát visszateszi a feszület alá.) A templomért. Újjáépíteni!(Keresztet vet, mormol, újra keresztet vet.) Hogy is mondja Dezső bácsi? Ütjük-vágjuk, édes jó Istenem, segíts. Húst szereztem mára! Húst.

 

A kivetítőn ránk mosolyog Rákosi Mátyás, ujjai közt a búzakalász, feje fölött a felirat: megvan az ország kenyere. Megszólal Dunajevszkij Kubáni aratódala. Kádár János sakkozik. Felirat: Magyar Mattszövetség. (A feliratok hangzóanyagként is szerepelhetnek.)

 

Juli: – Igazi gulyás!(Kirakja a cekkert.) Nagyon szép hús. Ilyet ma nem is kapni! Hol szerezte a pap bácsi?

Lőrinc barát: – Nincsen fönt tüzelő. Hoppá!(A süllyesztőhöz ugrik, kinyitja, brutális zajok hallatszanak, vörös fények csapnak föl, eltűnik benne.)

Juli mossa a húst: – Nagyon szép disznócomb, még Dezső bácsi se szokott ilyen szépet hozni.

Lőrinc barát a kis csúnyácska tűzhely alatt jön föl, egy kicsit kormosan, kezében szenesvödör, teli izzó szénnel: – Jó, hogy közel a pince! (Az izzó szenet beönti a tűzhelybe, piszkavassal eligazgatja.) Főjön a gulás! Ennyi szén estig elegendő. (Megmossa a kezét, az arcát.) Egész éjjel imádkoztam, lányom.

Juli: – Kár, hogy nincs libazsír! Ilyen gyönyörű húshoz.

Lőrinc barát: – Hogyne volna. (Odamegy a konyhaszekrényhez és a polcról, amelyen az előbb még nem volt semmi, levesz egy bögrét.) Libazsír.

Juli: – Jaj de jó!(Kockázza a húst, készíti a gulyást, majd fölteszi főni.)

Lőrinc barát odaül a konyhaasztalhoz: – Arra kértem Istent, világosítsa meg elmémet. Elfogadhatom-e? Elvállalhatom-e, hogy második édesapád legyek?

Juli megdermed: – Nem. Ugye? Biztos nem.

Lőrinc barát: – Isten jó hozzánk, lányom! Kéréseinket meghallgatja. És azt súgta nekem, hogy én is hallgassam meg a te kérésedet.

 

Juli kiejti a kezéből a kést.

 

Lőrinc barát: – Második édesapád leszek. 

Juli: – Nekem is van apukám. Ugrálni, rohanni körbe-körbe. Az utcán. Van apukám. A pályaudvaron, ahova nem jött meg. Mindenkinek... Van, van, van.

Lőrinc barát: – És nekem, papi embernek, gyermekem. Áldott legyen az úrnak az ő szent nevezete.(Keresztet rajzol Juli homlokára.) Így lovagolnak a huszárok. Emlékszel, amikor kiskorodban a térdemen lovagoltattalak?

Juli: – Pap bácsi...

Lőrinc barát: – Zsupsz!Mert két része van a játéknak. A lovaglás, a gyönyörűség, egyre gyorsabban, gyorsabban. A végén jön a zsupsz!A lehuppanás. Nem tudtad?

Juli: – Senki engem...

Lőrinc barát: – Én majd megtanítalak. Csak kipróbáltam, tudod, milyen volna apának lenni. Ha volnának közös emlékeink, amelyekre együtt visszagondolnánk.

Juli: – De jó lenne! 

Lőrinc barát: – Mesélj. Én megjegyzem, és majd közösen felidézzük. Én meg elmesélem majd, hogy mennyi szenvedés után érkeztem meg a hadifogolyvonattal a pályaudvarra, ahol az édesanyád várt. Hogy mennyire örültem volna, ha te is ott vársz!

Juli: – Pap bácsi, inkább mégse mondom én el senkinek, hogy második édesapám...

Lőrinc barát: – Mégse?

Juli: – Ha Dezső bácsi megtudja, még el is ver.

Lőrinc barát: – Meg szokott verni?

Juli odaugrik, megkavarja a hagymát: – Mindjárt szép üveges.(Elsírja magát.) A hagymától van.

Lőrinc barát: – Biztosan. De ne kerüld ki, hogy válaszolj.

Juli: – Kisebb koromban egyszer fölébredtem és láttam, hogy Dezső bácsi az anyu ágyában van, benn a szobában. Aztán újra a konyhában hortyogott a priccsen. Reggel meg adott egy nagy pofont és rám ordított,hogy feledékeny az ember.

Lőrinc barát: – Istentelen. (Hányja a keresztet.)

Juli: – És azóta ver. Mert ha falatot tesz a számba, akkor üthet is. 

Lőrinc barát: – Mindennel ahogy visszaél.

Juli: – Elpanaszoltam én édesanyának. Sírt. De nem csinált semmit. Megterítettünk vasárnaponként apunak és Dezső bácsi jött meg. A Dezső bá’... Nem szereti, ha így mondom. De szoktam! Ahogy aztán nagyobb lettem, édesanya elmondta, hogy Dezső bácsi volt őbelé szerelmes. Ő meg Lajosba. Szóval apuba. De apu nem akart nősülni. Dezső bácsi mondta neki, hogy el kell venni édesanyát. Édes öcsém, el kell venned! Így mondta el anyu. És ő úgy veszi, Dezső bá’, hogy ő a második apám. Mert etet meg üt. Ezért nem mondom én el. Jól megpofozna.

Lőrinc barát: – A hóhérja...

Juli: – Ne hiányozzon az erős apai kéz! Ezt szokta mondani. A húst. (A felkockázott húst beleönti a fazékba.)

Lőrinc barát: – Aha. A hússal megrohamozzuk a hagymát! Rejtekállásaikból előretörnek az ízek és nyelvünkre támadnak.

Juli: – Rövid lé kell. Most még. Csak ellepje.

Lőrinc barát: – A szakácstudományod...

Juli: – Édesanya megtanított. Szívesen főzök én a pap bácsinak. Otthon is kell. A Dezső bának. Amikor megtudta, hogy van Montág, akkor nagyon elvert engem. És hogy miket ordítozott közben. Most már nincs Montág. Most azért verne el, hogy a pap bácsit választottam apukámnak.

Lőrinc barát megsimogatja Juli arcát: – Okot mindig talál.

Juli: – Jó, hogy van a kommunista párt. Sok dolgot ad neki odahaza. Ritkábban érkezik.

Lőrinc barát: – Ha erős a lélek, a testnek is könnyebb a szenvedés. Krisztus urunk bölcs.

Juli: – Ha élne Montág. Tűrőbajnok ne legyél! Ezt mondta. Hogy eljön és megveri. Nagyon izmos volt. A karja... Rábízhattam én magamat. Sportolt, mindig szép ruhában járt, pedig nagyon szegény volt. A hév melletti vályogsoron, ahol a hév bemegy Csepelre, ott laktak. Kőoszlopos fakerítés, alacsony ház, a tetején a gerincnél cserép, aztán kátránypapír. Sokszor láttam én. Azt mondta Montág, ha győz a forradalom, mindet kicseréli cserépre.

Lőrinc barát: – Cserépre.

Juli: – Most már csak az édesanyja lakik ott. Az apja elment Sztalinvárost építni. Többet aztán róla semmi. Az este mindig szép volt náluk. Amikor már sötét volt, és nem látszott, hol vagyunk. Robogott a hév, nincsenek is olyan nagy gyémántok, ahogy ragyogtak a töltés fölött az ablakai. Az ő udvarukon is volt stander. Nagy cementkád. Nyáron fürdeni lehetett benne, ha nagy volt a meleg. Minden ugyanúgy van. Csak semmi. Voltam kint. Azóta. Voltam. Beszélgetni, vigasztalni. Ne sajnáld a szót, világon egy fót. Édesanya szokta mondani.

Lőrinc barát: – Összetartanak ott a népek.

Juli: – Rá se néz már senki Erzsi nénire. Éhezik is. Mégse vágja le a Montág galambjait. Mind fehér! Csepeli magasröptű hófehér keringők. Sportgalambász volt Montág. Amikor mentem, akkor is ott röpködtek fönt. Montág lelke. Ezt gondoltam én. Meg az enyém.

Lőrinc barát: – Ne siess, lányom. A tiéd?... Korai volna.

Juli: – Csak úgy játékból. Hogy ott röpülünk egymás mellett, azt képzeltem. Ennivalót vittem én, amit a Dezső bá’ hozott, abból egy keveset, Erzsi néninek. Hogy édesanya ne vegye észre, csak annyit. De észrevette úgyis, tudom. Nincs sok.

Lőrinc barát: – Te jó vagy, lányom.

Juli: – És a többiek? Ők mér’ nem jók?

Lőrinc barát: – Hát erre még én se tudom a választ. Pedig, lányom, én tudhatnám.

Juli: – A forradalom, amíg tartott, egymásnak adták Montág kilincsét.

Lőrinc barát: – Azt hitték talán, hogy majd valami főember lesz belőle.

Juli: – Az is volt! Főember. Perzsaszőnyeget raktak a ruszki tankok elé. Kockakövet, egy csomót ki az útra. A tankok ledobták tőle a lánctalpukat.

Lőrinc barát: – Népi csodafegyver.

Juli: – Zöldség! (Ugrik a fazékhoz.) Be a zöldséget! Ő találta ki a perzsaszőnyeget. Meg a szappangyárból, hogy a folyékony szappant eresszék mind az útra. A ruszkik nem bírtak továbbmenni.

Lőrinc barát bedugja a fejét a fazékba: – Már illatokat érzek.  Répa, hagyma, zeller, kömény, babérlevél... Bevetik magukat, hogy előcsalogassák az ízek legtitkosabb tulajdonságait. És amikor megtörtént, lecsapunk, befaljuk.(Fölemeli a kanalat, mintha valami harci szerszámot emelne.) Mielőtt kiözönlik a gulás a fazékból és befalna minket. Gulásözön, gulásdagály és áradat. Ó, hogy csúfot űznek belőlünk gyarló vágyaink. Egy kis jó étel és... Lehet, hogy magam se tudva róla, valaha tábori lelkész akartam volna lenni? Nem gondolom.

Juli: – Így szereti pap bácsi a gulyást? Az jó. Akkor teszek hozzá még egy kis krumplit, ha fölöntöttem. 

Lőrinc barát: – Még egy kis krumpli. Nagyon ízletes lesz, lányom. Nagyon ízletes. Mondd csak, mert Montág édesanyjára nem emlékszem. Hogy nézett ki? Egy kis erőspaprika, tegyünk bele! Főzzünk.

Juli: – Főzzünk! Erzsi néni? Erőset nem szoktam én, mindenki magának. Erzsi néni a temetésen nem szólt senkihez. Még hozzám se. Pedig szeret engem. De nem tudott megszólalni. Még sírni se. Sovány, magas, mint Montág. Ott állt a többiek között. Teljesen némán. Megszakadt benne a szó. Édesanya azt mondta, én se menjek hozzá. De beletehetem az erőset. Most csak a pap bácsinak főzök.

Lőrinc barát: – Hadd főjön ki jól az ereje, lányom. Tedd bele.

Juli: – Már benne is van.

Lőrinc barát: – Azt hittem, az az idősebb, munkás külsejű férfi Montág apja. Úgy állt ott. Annyira szomorúan.

Juli: – A nagy csokorral?

Lőrinc barát: – Azt hiszem.

Juli: – Almaréti. Martinász ő is, Almaréti Pál. Egy váltásban dolgoztak.

 

A kivetítőn erdő széle, vagy tisztása, zöld csalit, lombok, lehajló ágak. A fák közül kivált egy hatalmas agancsot hordozó gímszarvasbika. Megáll, körülnéz, figyel, elfut.

 

Lőrinc barát: – Almaréti Pál. Martinász.

Juli: – Montág őt nagyon szerette.

Lőrinc barát: – Almarétit.

Juli: – Igen, együtt voltak mindenben. Harcoltak.

Lőrinc barát: – Almaréti is?

Juli: – Hát Csepel tartott ki a legtovább. Mindenki tudja. Repülőről lőtték, meg tüzérséggel. Csepel meg Újpest.

Lőrinc barát: – Almaréti martinász. Őt is föl kell keresned. És te?

Juli: – Én? Árultam a kenyeret. Rádión hívták be az élelmiszerdolgozókat. Nekünk nincs. Sötét néni jött. Indítsál Juli befelé.

Lőrinc barát: – Ellenálltál. Élelmiszerrel láttad el a fegyveres forradalmárokat.

Juli: – Igen. Kenyeret árultunk. Nem is árultuk mi, az az igaz. Nem kértünk érte pénzt. Írtuk, hogy mennyi jött be, mennyi ment ki. Dátum. Nem volt már pénze senkinek. Békében is szegények vagyunk mi. Dezső bá’ nem is mondja sose az utcánk nevét, hanem csak vékonypénzű utca. Szegénysor. Hogy mért nem maradt otthon Lajos? Erre cserélte a szép fekete földjit! Prolisétány. Mibe kerülne neki, hogy kimondja. Szent Gellért utca. Igenis szép neve van.

Lőrinc barát: – Ingyen juttattátok az élelmiszert. Ez még komolyabb.

Juli: – Igen. Mer’ az ávósok elvitték! Begyűjtötték még a csecsemőtejet is az otthonból. Hogy majd annak adnak, aki hozzájuk áll. Mi kenyeret osztottunk ellenük. Bele is lőttek a kenyérsorba! Nagy szerencsénk volt. Spórer Mancival pont bementünk a raktárba a következő kosár kenyérért, amikor egy sorozat a boltba is betalált. Pontosan a mi fejmagasságunkban.

Lőrinc barát: – Spórer? Már mondtad a nevét. Ki az?

Juli: – Na, ők gazdagok voltak. De elvették a húsüzemüket. A házukat is. Ott laknak a Szent Gellért utcában most már ők is. A prolisétányon. Manci is tanuló. Neki nagy szája van!

Lőrinc barát: – Spórer Mancinak?

Juli: – Igen. Nekem ezek pofázhatnak. Fölszabadítók! Köpök rájuk. Már a dédnagyapámat is kirabolták. 1848-ban! Jöttek be Vác felől a ruszki lovasok, a Megyeri csárdát kizabálták, kiszlopálták, fizetés nix, aztán részegen lovagoltak át Újpesten. Az öregapám föltartotta a kezét, hogy ne bántsák. Levágták az ujjait a gyűrűkkel együtt. Willkommen! Mer’ Manci tud németül.

Lőrinc barát: – Mégse akart disszidálni?!

Juli: – Soha. Azt mondta, menjenek innen ezek. Ő itthon van.

Lőrinc barát: – Ó, a bolond. Börtönbe fog kerülni.

Juli: – Mért?

Lőrinc barát: – Óvatlan. Amire mindig intelek.

Juli: – A bátyja ott volt. Börtönben. A forradalom szabadította ki. Egy napot se töltött otthon. Nem is szólt hozzájuk. Evett, ült, könyökölt, aztán gyerünk, neki a határnak. Így mondta el Manci.

Lőrinc barát: – Disszidálás, menekülés. Az otthonosságból kiforgatott ember otthonkereső futása. Rajta! Neki a semminek.

Juli: – De Manci marad, pap bácsi. Én is! Én más miatt, az igaz. Pedig Manciék most már még nálunk is szegényebbek. Van istálló az utcánkban. A kenyeret is legtöbbször lovaskocsi hozza, tefu csak néha. Rettenetes bűz árad ki az udvarból, ahol az istálló van. És Manciékat oda költöztették az istálló mellé, egyetlenegy szobába. Még konyha sincs. Szoktunk beszélgetni Mancival mi erről. Egyszer elsírta magát. Ráborult a vállamra és zokogott. Julikám, tudom, hogy innen én el fogok költözni. Szép lakásom lesz, biztos, mint a halál, mert erős vagyok és dolgos. De ez a szag az orromból soha nem fog kimenni. Viszem magammal egész életemben. És zokogott. Nem tudta abbahagyni, hiába vigasztaltam. Megijedtünk, hogy baj lesz. Csak rázta, rázta a zokogás. Édesanya adott neki egy kis pohár nagyon erős pálinkát. Dezső bá’ főzi orvosságnak, hogy legyen. Attól megnyugodott. Szegény Manci. Ruhája is van benn a boltban, nemcsak köpenye. Ahogy beér, rögtön átöltözik. De sokfelé máshol, ahova megy, ott nem tud átöltözni. Büdös Manci! A sváb. Így hívja Feketű elvtárs, az ipariskola igazgatója. Írni alig tud, mégis ő a diri.

Lőrinc barát: – Az erős lélek is, látod, lányom, milyen gyenge tud lenni, ha nagy a baj. Ezért fontos a tiszta lélek. Mindig úgy álljunk Isten előtt, hogy ha abban a másodpercben meghalunk, a mennyországba jussunk.

Juli: – Ahogy Montág.

Lőrinc barát: – Pontosan. Kisasszony napján végeztél utoljára szentgyónást...

Juli: –...a pap bácsi emlékszik?

Lőrinc barát: – Közös emlékünk. Második édesapád mindent számon tart, ami veled kapcsolatban Istennek fontos.

Juli: – Mindent, pap bácsi?

Lőrinc barát: – Mindent, lányom. De miért nem mondod, hogy édesapám?

Juli: – Nem áll rá a szám. Soha senkinek nem mondtam ezt.

Lőrinc barát: – Mit?

Juli: – Édesapa... Olyan furcsa. Mintha nem is én mondanám.

Lőrinc barát: – Pedig teljesen természetes.

Juli: – Pap bácsinak volt édesapja?

Lőrinc barát: – Van is.

Juli: – Látogassuk meg.

Lőrinc barát: – Nem lehet. Topolyán lakik.(Memorizál.) Topolyán bizony, Topolyán, Topolyán...

Juli: – Az messze van?

Lőrinc barát: – Jugoszláviában. Kapok tőle híreket. De menni? Édesanyámnak a temetésére se mehettem el.

Juli: – Szegény pap bácsi.

Lőrinc barát: – Szegény édesapák.

Juli: – Majd fogom mondani. Édesapa.

Lőrinc barát: – A megrendülés, amiben most vagy, a legjobb alkalom a szentgyónásra. Bűneink beismerése a bűnbánat királynője.

Juli: – A bűnbánat királynője.

Lőrinc barát: – Mindannyian vétkezünk. Nem ettől kell félni. Hanem attól, ha tetteidet nem szemléled önkritikával, másokéit kritikával.

Juli: – Pap bácsi, de már indulni kell nekem. Édesanya... Ennek még vagy tíz percet kell főnie. És két napra biztos elég.

Lőrinc barát: – Legközelebb mikor jössz, lányom?

Juli: – Pap bácsi, a jövő héten tudok csak, szerdán. A kisasszony tart pótórákat otthon, hogy ne maradjunk le a szénszünet miatt. Nem szerettem a számtant sose. Fizikából meg majdnem elbuktam, nyolcadikban, mert azt mondtam én, hogy a sötétség gyorsabb, mint a fény. Hamarabb ideér. Meg akartak buktatni.

Lőrinc barát: – Pedig hogy milyen igaz. Ments meg uram a felénk száguldó sötéttől, nehogy halálra gázoljon, és a poklokra taszítson minket.

Juli: – Hát az iskolában nem ezt mondták. És nem akarok én bajt most már. Jól akarom a szakmunkásvizsgát megcsinálni. Tanulom a számtant.

Lőrinc barát: – Akkor gyere szerdán, elvégzed a szentgyónást és megáldozol, lányom. Tarts addig lelkiismeret-vizsgálatot. Isten veled.

Juli: – Dicsértessék.(Elmegy.)

 

Lőrinc barát a dugipolcról levesz egy tálca mákos rétest, leül, kosztol, bámulja a kivetítőt.

 

A kivetítő homályos, feketébe váltó, időnként élesen villogó, összetört képe. Majd homályos, ködös, felhős díszterem. Nagy mikrofonokkal, vörös zászlódísszel. Fekete öltönyös, sürgő-forgó, felismerhetetlen arcú férfiak, alkalmiba öltözött nők. Acélszürke egyenruhás, vörös karszalagos, díszelgő fegyveresek. Híradó filmhang: „1945. április 4. a legdöntőbb fordulat Magyarország ezeréves történetében és a magyar nép küzdelmekben gazdag életében, mint az a nap, amelyen a dicsőséges szovjet hadsereg kiűzte országunk területéről a német fasiszták és magyar csatlósaik utolsó hordáit, felszabadította az egész ország területét az idegen, imperialista megszállás és az elnyomás alól, megnyitotta az utat hazánk igazi függetlenségének megteremtésére, a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetségének megvalósítására, a népi demokratikus államhatalom kiharcolására, a szocializmus építésére. Április 4. a magyar nép soha el nem múló hálájának, forró szeretetének, a baráti és szövetségi hűségnek ünnepe, felszabadítója, példaképe, függetlenségének oltalmazója, a béke legfőbb őre és legerősebb támasza, a Szovjetunió, a dicsőséges szovjet hadsereg iránt, amely hazánkat másodszor is, 1956-ban is fölszabadította. Április 4. nemzeti ünnep, Magyarország legnagyobb nemzeti ünnepe, a magyar felszabadulás, a megbonthatatlan szovjet–magyar barátság napja. Magyarország legnagyobb nemzeti ünnepén, a magyar felszabadulás tizenötödik évfordulóján, a megbonthatatlan szovjet–magyar barátság napján Münnich Ferenc elvtárs, a Forradalmi Munkás–Paraszt Kormány elnöke a munkásmozgalom régi harcosainak, tudósainknak és művészeinknek átadta a Részlegesbecsület-rendet. (Megszólal az Internacionálé.) Az Internacionálé hangjai mellett két tudósunk, két írónk, két költőnk és három színművészünk érdemelte ki a Részlegesbecsület-rend vörös csillaggal ékesített nagydíját. Részlegesbecsület-rendet még kilenc író és költő, hét festőművész, tizenöt muzsikus és a Magyar Partizán Szövetség húsz tagja kapott. A díjátadási ünnepség záróakkordjaként a kitüntetettek megkoszorúzták a Szabadság téri szovjet hősi emlékművet.”

(A szöveg kezdődik elölről, majd fokozatosan elhalkul.) „1945. április 4. a legdöntőbb fordulat Magyarország ezeréves történetében és a magyar nép küzdelmekben gazdag életében, mint az a nap, amelyen a dicsőséges szovjet hadsereg kiűzte országunk területéről a német fasiszták és magyar csatlósaik utolsó hordáit, felszabadította az egész ország területét az idegen, imperialista megszállás és az elnyomás alól, megnyitotta az utat hazánk igazi függetlenségének megteremtésére, a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetségének megvalósítására, a népi demokratikus államhatalom kiharcolására, a szocializmus építésére. Április 4. a magyar nép soha el nem múló hálájának, forró szeretetének, a baráti és szövetségi hűségnek ünnepe, felszabadítója, példaképe, függetlenségének oltalmazója, a béke legfőbb őre és legerősebb támasza, a Szovjetunió, a dicsőséges szovjet hadsereg iránt, amely hazánkat másodszor is, 1956-ban is fölszabadította. Éljen és virágozzék a megbonthatatlan szovjet–magyar barátság! Éljen Április 4., Magyarország legnagyobb nemzeti ünnepe...”

 

A Munkásőrség Központi Férfikara a Mákosrétes című indulót énekli. Lőrinc barát ujjaival veri az induló taktusát. Nekilát a következő szelet mákos rétes elfogyasztásának.

 

Őszbe vegyül a papa

Bajsza csücske már,

Géppisztolya, rapapa,

                        Mégis jól talál.

Nem nyúl hozzá a mama,

Nem szabad neki,

Ő csak a rétest sütögetheti.

 

Mákos rétes, az a jó eledel,

Azzal aztán csakis ő remekel,

Ennyit monda a mama, sok beszéd helyett,

Munkásőrnek én is elmegyek veled,

Munkásőrnek én is elmegyek veled.

 

Szoknya helyett a mama nadrágot kapott,

Nem vitás, hogy valaha máshogyan hatott,

Karcsúbb most a dereka, vígan énekel,

Míg kint a rétest szeleteli fel.

 

Mákos rétes, ez a jó eledel,

Meg is kapja a papánk a repetát,

Megsodorja azután szürke bajuszát,

Munkásőr lett nálunk az egész család,

Munkásőr lett nálunk az egész család.

 

Egy rajban az öt fiú, öt derék legény,

Munkásőrök azok is, karjuk vaskemény,

Hívja őket a mama, gyertek gyerekek,

Jó friss a rétes, ti is egyetek...

 

Lőrinc barát a rétest nézegeti: – Azt kérdezi Pest meg Buda, hová tűnt el a mazsola. Oppardón... Azt kérdezik Pesten, Budán, hová lett a magyar urán. De én jobb szeretem a mazsolát, mint az uránt. És mazsolakincsünket a Szovjetunióba viszik. Ó rettenet. Széles nyomtávon a mazsolavonat. Egy réteg mazsola, egy réteg urán, egy réteg mazsola, egy réteg urán. Mazsolaszünet. Én csak alkalmazkodom, és sajna, de mazsolahiányt tömök befelé mákos rétes alakjában. Minő metamorfóz furióz. Éljen Kossuth! Ő ajánlotta föl a magyar koronát az orosz cárnak. 1849. augusztus 7. Akkor kiröhögték. Sztálin elfogadta. Kossuth. Azt hitte, hogy az Egyesült Államok bevonul Ausztriába? Cseroki indiánok lovagolnak majd a Grábenen. Hol bujkál Ferenc Jóska?! Ide nem Amerika vonul be. Hegyeshalomnál átláttunk a Harmadik Birodalomba. A Drittes Reich mosolygott ránk a fák közül. Most Záhonynál látunk át a Szovjetunióba. 1944. március 19., 1956. november 4. Minket a szövetségeseink szállnak meg. Kelljen nekünk rohamsisak. Káin önvédelemből öl. Eddig nem jutott eszetekbe? Igazuk volt a románoknak, nem ők az árulók. Mert az számít, hol végzed. Az volt árulás, hogy Magyarország kitartott a németek mellett. Utolsó csatlósból első csatlós. Ez az esélyünk. Jöjjön Amerika? Kossuth-párti vagyok! Az oroszok vannak itt? Kossuth-párti vagyok. Mindkét szerepet el tudom játszani. Éljek soká! Van hezzá finom husika. Az nem lehet, hogy annyi gulás: hiába onta lét. Nem soká jön a lááányom és elkészíti. Az ifjú polgártársnő. Bőr. Csirke. Csibe. Csacsa. Muff. Jó kis muff. Bucimaca. Kenyeret árultunk az ellenforradalmároknak, jaaaj... Nem is árultuk, hanem osztogattuk. Zabáljatok, gyilkoljatok. A fény! Az csalja őket a sötétbe. Beljebb, beljebb. Mert engem például megnyugtat, amikor az alagút végében végre eltűnik a világosság és nem bántja többé a szemem a fény. De az emberek a sötéttől félnek. Azt gondolják gonosznak. A fényben meg bíznak. A sátán a világosság angyalává változtatja magát. A fényhozó Lucifer. Belzebub, a legyek ura meg röhögve pengeti a villanyszámlát. Tejföl is van! Meg libazsír. És jön a liba is! Csak óvatosan. Hazugságaim igazságot váltanak ki a bucimacából. De sőt! Beavatom. Ami teljességgel helytelen, kedves elvtársak. Eddig fogalma se volt róla, hogy a Regnum Marianum Templom létezett. Most már újjá akarja építeni. A hidra-paradoxon?Módszertan! Ezért fontos a módszertan. A hogyan. És hogyan? Tűzzel-vassal. De a gulás, amit csinál, az legalább tényleg jó. Meg ő se rossz. Majd még beszorítom. Hogyan főzzünk hazugságot, ez itt a kérdés. Hol van a Magyar Tudományos Akadémia Hazugságtudományok Osztálya? Egy becstelenségre épülő rendszerben senki se maradhat becsületes, mert összeomlik a rendszer. Azokon a pontokon, ahol ők állnak, a becsületeseeek, az egész összedől, és maga alá temet. De hol marad az én ifjú, kis hóapácám, setét hajába tűzött fehér lelkével? (Hisztérikusan veri az asztalt.) Setét hajamba tűzött fehér lelkem, milyen szépen beszél a pap bácsi. Aki különben kurvára utálja a pontatlanságot! Kurvára utálja. Már mióta itt kéne lenned. Olyan gulyást főzök én a pap bácsinak! Saját magát is belefőzi. De szép hús! Hol szerezte a pap bácsi? Te magad vagy, édes lányom! Akkor jó apróra vágom a hagymát. De saját magamat hogy kockázzam én föl? Segítek, édes lányom, Isten szent nevééében. A szentgyónást akarja elbliccelni? Azért nem jön? Az lehetetlen. Azt nem engedem. Fel kell szólítanom a cselekvésre! Hogy mit tegyen és kiket rántson magával. Ő is játssza el a szerepét. (Kicsomagolja a disznócombot.) Ezzel is mit csináljak? Megromlik, ha nem főzi meg. De mért nem jön? Eddig elküldeni se lehetett. Akkor egyék meg a kutyák!(A húst bedobja a süllyesztőbe, felhallatszik a koncon marakodó kutyák ugatása. Ahogy lecsapja a süllyesztő tetejét, egy pillanatra csönd és sötét lesz.)

 

Gól! Gól!! Gól!!! – a kivetítőn London, Wembley Stadion, 1953. november 25. A XX. század meccsének fekete-fehér fölvétele, Szepesi György hangja: – Bent van a hálóban a vezető, az első magyar gól! És már megint a mieink támadnak, ezt a támadást szerelik az angolok, Puskás elesik, négyen állnak mellette...

 

Galambos titkosügynök kezében mikrofonnal a kivetítő előtt, oldalt tévékamera, operatőr. Lőrinc barát az asztalnál üldögél. Nézik a mérkőzést.

 

Galambos ügynök: – Emlékszem, gyönyörű mérkőzés... A rádiókat kiteszik az ablakokba. Ettől a hangtól zeng az egész ország, vele szurkol a nép. Milyen nagy kár, hogy nem volt még televízió!

Lőrinc barát: – Vagy jó. Elképzelték. Mindenki a vágyainak megfelelően.

Galambos ügynök: – De lesz már nemsoká! Magyar Televízió. Május 1-jén fogunk indulni. Tekintsd meg, Vadász elvtárs, kérlek, tekintsd meg első adásunkat. Ezzel a helyszíni közvetítéssel fog kezdődni a mi szocialista televíziónk.

 

A kivetítőn a Hősök tere, a nagygyűlés1957. május 1-jén, a téren és a Dózsa György úton hömpölygő, félmilliósra becsült, ünneplő tömeg. Fölötte azonban az 1953. november 25-i, londoni meccsközvetítés hangja száll, majd elhalkul.

A május 1-jei ünneplő tömegből egy versmondó elmondja Csanádi Imre A nagy futball-győzelmek idején című, a londoni hat–három közvetítésekor született versét:

           

Á, nem légiveszély, nem ugat jajgatva a sziréna,

                        vágtat mégis a nép, áll le a taxi, a busz,

ugrik szét az utas, valahány, szalad ám a sofőr is,

                        srácok üvöltenek és szatyros, ezüst nagyanyák.

Aztán csend: megakad a gyárakban a munka – takarmányt

                        vet barmának a pór, s iszkiri, házba siet.

Már az egész ország fülel, egy ember kiabál csak,

                        egyszál ember a brit ködfalon át, Szepesi.

Mondja is, aprítván-szaporázván, dördül az éter

                        hullámán: Öcsi, most! vidd, Öcsi! vágd, Öcsi, rá!

Aztán – Gól! Gól!! Gól!!! – Recseg attól mikrofon, ablak.

                        Tombol öreg, fiatal. – Most bele! – bőg, aki él.

Gól! Gól!! Gól!!! – szilajon csattog szét. Végtire: Győztünk!

                        GYŐZ-TÜNK! – tárul a kar, csók ide, csók oda, csók.

Mámort habzik tar medrében a pőre November,

                        partról partra riog: EGY A MA-! EGY A MAGYAAAR!

 

Kádár János a kivetítőn, mosolyogva közeledik a Dózsa György út–Gorkij fasor sarkán álló televíziós PYE közvetítő-kocsihoz. Kádár alakja a tömeg feje fölött, a kivetítő fölső harmadában tart felénk. Taps és üvöltés: éljen a párt, éljen a párt, éljen a párt!...

 

A Lőrinc barát egyszobájában álló kamera rámegy Kádárra, Galambos ügynök hokedlin áll, hogy felérjen Kádárhoz és elé tudja tartani a mikrofont. Galambos ügynök lábfejét befelé fordítva, meggörbedve áll, így néz fölfelé, a válla fölött nyújtva föl a mikrofont. A szobában elhelyezett monitorok a hokedli nélkül, nem az alávetetti pozícióban, hanem egyenrangúnak mutatják a kimenő képen látható két embert, a független riporterrel mosolyogva beszélgető Kádárt.

 

Galambos ügynök Szepesi György hangján: – Édes kedves Kádár bácsi, Isten hozta itt minálunk, 1957. május 1-jén, ezen a gyönyörű, tavaszi napon, a proletár internacionalizmus nagy ünnepén. Ma indul a magyar televíziózás, az önnel folytatott beszélgetéssel, édes kedves Kádár bácsi. Azt szeretném nagy tisztelettel, édes kedves Kádár bácsi kérdeni, hogy a mai nagy ünnep tiszteletére lesz-e ugyan akasztás? Seggsúly latolás, fontolás? Törvényfára huzzintás? Bitózás? Hogy úgy mondjam, teljes légtelenítés?

Édes kedves Kádár bácsi: Kedves munkások, elvtársak, budapesti dolgozók, országom drága népe! Ezen a napon nem érünk rá ilyesmivel foglalkozni, pedig nagyon szeretnénk. De megnyugtatom önöket, édes munkások, kedves parasztok, hogy mi most előre dolgoztunk. Április 8-án két akasztást rendeztünk! 10-én csak egyet, de 12-én hármat is. Azután 18-án akasztottunk, kedves elvtársak, drága fiatalok! Április 25-én megint csak egy akasztás volt, de négy nappal ezelőtt, április 27-én két ellenforradalmárt seggsúlylatoltunk végleg. Amint ön is tudja, Galambos elvtárs, az ünnepi készülődés közben összesen kilenc embert akasztottunk föl, munkásokat, tisztviselőket. Sőt, most hogy utánaszámolok, tízet.

Galambos ügynök: – Édes kedves Kádár bácsi, új, tavaszi seggsúlyszemle! Így már egészen más. És megkérdezhetem, hogy mikor lesz a letöltőfán a következő latolás?

Édes kedves Kádár bácsi:Sok a munkánk nagyon, kedves elvtársak. De május 6-án már szakítunk időt akasztásra is. Május 10-én lesz a következő és azután már gyorsan jön a többi. Körmenetben mennek akasztófára az ellenforradalmár gazemberek.

Galambos ügynök: – Dörög a jusztizmordály. Nagyon megnyugtató, édes kedves Kádár bácsi!

 

Gól! Gól!! Gól!!! Az angol–magyar hat–három üdvrivalgása szól.

 

Galambos ügynök: – Köszönöm a tartalmas beszélgetést.

 

Az operatőr eltűnik a fölszereléssel együtt. Galambos ügynök leszáll a hokedliről, úgy is jár, ahogyan állt: befelé fordított lábfejjel. A nagygyűlés képei maradnak a kivetítőn, a monitorok eltűnnek.

 

Galambos ügynök: – Ezzel nyitunk majd.

Lőrinc barát: – A jövő fog megjelenni a téren. Galambos elvtárs, a te hangodban toborzó és szervező erő van.

Galambos ügynök: – A te képességeidben ugyancsak. Az a megbízatásom, Vadász elvtárs, hogy a kérdést tiszta szívemből feltegyem neked, mondd, akarsz-e tévézni velünk?

Lőrinc barát: – Bizonyosan jó ajánlólevél számomra, hogy az ÁVH-nál szolgáltam.

Galambos ügynök: – Garancia, kedves Vadász elvtárs!

Lőrinc barát: – Akarok. Jelenleg azonban rendkívül fontos feladatokkal vagyok ellátva, kedves Galambos elvtárs. De az ajánlat máris elcsábított. Mekkora lehetőségek vannak ebben a műfajban! Meg lehet majd mutatni, hogy mennyien vannak ott a téren.

Galambos ügynök: – A rengeteg túlélő. A tökéletlen működés hírnökei.

Lőrinc barát: – Ahol gyilkolnak, ott mindig életben marad valaki. Velük kell dolgoznunk, ők itt a nép. A selejt. Könyörögni jönnek majd el, hogy Kádár ne csinálja ugyanazt velük, amit Rákosi.

 

Csinos ördöglány, fehér tüllruhában, kezében nagy, vörös fazékkal a kivetítőből lép be.

 

Ördöglány: – Erőt, egészséget! (A fazekat a konyhaasztalra teszi.)

Lőrinc barát: – Itt a jó! A gulás.

Ördöglány: – De tisztelettel kérem, legközelebb időben adják le a rendelést. A konyhások már pont menni akartak, amikor Vadász elvtárs leküldte megfőzetni a húst. Kivételesen elkészítettük, már csak, hogy ez a szép hús meg ne romoljon. Hol szerezték?    

Lőrinc barát: – Köszönjük, elvtársnő.

Ördöglány: – És továbbítottam Vadász elvtárs, a reklamációját. A mazsola holnap megjön.

Lőrinc barát: – De elment a rétes!

Galambos ügynök: – Itt ilyen flottul működik a pártellátási osztály?

 

Ördöglány eltűnik a süllyesztőben.

 

Lőrinc barát először Galambos ügynök tányérjába szed gulyást, aztán a magáéba: – Parancsolj, Galambos elvtárs, fogyasszál, nálunk főzik a legjobb gulást.(Esznek.)

Galambos ügynök: – Mégiscsak nagy dolog, hogy oly sokan eljönnek majd a Hősök terére. Elhozzák erejüket, akaratukat, méltóságukat és otthagyják a dísztribün előtt.

Lőrinc barát: – És megtanulnak hiába lenni.

Galambos ügynök: – Ízletes...

Lőrinc barát: – ...nagyon.

Galambos ügynök: – Zamatos. Zamatos! És ne feledd, kedves Vadász elvtárs, amiről beszéltünk. Tartsd evidenciádban a televíziót.

Lőrinc barát: – Magukat látják benne. Olyannak, amilyennek mi mutatjuk. Varázsgömb.

Galambos ügynök: – Varázspersely. Pénzvisszagyűjtés a lakosságtól. Ez nekünk van, Vadász elvtárs. Még véletlenül se kerülhessen képernyőre, aki nem odavaló. Te is jöjj, várunk. Ez a jövő. Nem a politika. A sport!

Lőrinc barát: – És a humor.

 

Hang a kivetítőből: Tak tócsno.

 

Gól! Gól!! Gól!!! Tapsgép, nevetés.

 

Galambos ügynök fordít: – Igenis! Pontosan így. Hallod? A szovjet elvtársak ugyanezt tanácsolják!(Eltűnik a homályban.)

 

Belép Hubertusz, kalapja tetejéből kiönti a vizet. Lőrinc barát ül az asztalnál, némán bámulja az ajtót, mintha mi sem történt volna. Odakint iszonyú eső zuhog. A kivetítőn látjuk az Angyal utcát, de az esőfüggönyön át senki és semmi sem felismerhető. Egy-egy görnyedt, homályos alak iramlik át. Hubertusz fedél alá igyekezve megelőzte Julit, akit követ. Nedves, nehéz köpenyét rázogatja, törülgeti az arcát. Vonatfütty. Talán épp a Boráros térre befutó csepeli hév, mintha a hangosbemondó is ezt mondaná, nagyon gyengén, de hallatszik. Hubertusz helyet foglal a fotelban. Csattog az eső.

Juli beront. Csöpög belőle is a víz, mindene átázva.

 

Juli: – Él Montág! Pap bácsi, él.

Lőrinc barát: – Csoda történt.(Fölugrik, átöleli Julit.) Jelkép.

Juli sír és nevet: – Még mindig sírok, pedig már egy napja. Azért nem jöttem én.

Lőrinc barát: – Lehetetlen boldogság. A forradalom feltámadásának jelképe. Legalább a hajad... (Elővesz egy törülközőt.) Honnan tudod? Mi történt?

Juli: – Üzent.

Lőrinc barát: – De mi történt? És hogyan?

Juli: – Nem tudom, pap bácsi, nem tudom.

Lőrinc barát: – De tudod. És honnan tudod?

Juli: – Pusoma hozta.

Lőrinc barát: – A vasutas.

Juli: – Igen, a vasutas. Ott volt a temetésen. Pusoma Sebestyén.

Lőrinc barát: – Forró tea.

Juli: – Az hozta a hírt.

Lőrinc barát: – Ülj le, nyugodj meg. (Juli elé teszi a teát.)

Juli: – Már nyugodt vagyok. Jóska...

Lőrinc barát: – ...Pusoma.

Juli: – Jóska. Vele üzent Montág.

Lőrinc barát: – Azt mondtad,  Pusomával.

Juli: – Pusomával most. (Megint elsírja magát.) De Jóska, a fene a lapos pofáját. Nem adta át. Mindent tudott. És nem mondta meg.

Lőrinc barát: – Nem értem.

Juli: – Én se, pap bácsi. Csak amit Pusoma mondott, azt tudom én.

Lőrinc barát: – Ő kijárhat a határig? A vasutas Pusoma?

Juli: – Őt nem engedik. De ismer olyanokat, akik járnak.

Lőrinc barát: – És így jött a hír?

Juli: – És így. Hagyta, hogy eltemessünk egy idegent. Ott sírjak, imádkozzak.(Megint sír.)

Lőrinc barát: – Pusoma?

Juli: – Jóska.

Lőrinc barát: – Ennek köszönheted, hogy lett második édesapád.

Juli: – Az igaz.

Lőrinc barát: – És Montág is él. (Keresztet vet, mormol. Juli homlokára teszi a kezét.) El tudod mondani, mi történt?

Juli: – El. Reggel mék a kenyérboltba.

Lőrinc barát: – Tegnap reggel.

Juli: –A Törekvésbe. Még be is kell a kenyeret rakni nekünk, nyitás előttre. Azért már világosodik. És odajön egy férfi... Szabadság, szaktársnők! 

Lőrinc barát: – Ki?

Juli: – Már láttam én, az biztos, de meg nem mondom, kicsoda.

Lőrinc barát: – Majd tudd meg.  

Juli: – Jó. Mért? Oda a bolthoz jött. Spórer Manci meg is ijedt. Így köszön! De azt mondta, üzenet. Pusoma Sebestyéntől üzenet. Hogy délután keressem meg én a józsefvárosi fűtőházban. Fontos.

Lőrinc barát: – Ó, hát emiatt nem jöttél? És én még haragudtam reád.

Juli: – Emiatt.

Lőrinc barát: – Bocsássa meg nekem az én jó Istenem. (Keresztet vet.)

Juli: – Ne tessék énrám, énreám haragudni.

Lőrinc barát: – Mit mondott a vasutas, leányom? Mit tudtál meg?

Juli: – Montág él. Majdnem elájultam én ott. Hamburgban van és üzent nekem.

Lőrinc barát: – De mi történt?

Juli: – Későn értem én ki, nem is tudtam pontosan, hogy hova kell menni, sokáig kerestem, Pusoma már majdnem hazament, nem beszéltünk sokat.

Lőrinc barát: – Montággal mi történt?

Juli: – Bajba került. Tüntetés volt, lőttek rájuk, meg is haltak. És valaki szólt neki, hogy menjen, mert keresik a pufajkások.

Lőrinc barát: – Igen...

Juli: – Hogy szökjön az országból ki. Rögtön.

Lőrinc barát: – És elment nélküled.

Juli: – Nem. Arra esküdtünk, ahová ő, oda én. Ahol én, ott ő.

Lőrinc barát: – Ő ott, te itt.

Juli: – De várt reám! És üzent Jóskával, hogy hova menjek én. Hol vár.

Lőrinc barát: – Jóska pedig nem keresett meg.

Juli: – Eljött hozzánk.

Lőrinc barát: – Jóska. Milyen Jóska?

Juli: – Horváth. Horváth József. És azt mondta, nagyon szomorú hírt hozok, Julikám. Állt ott és nézett. Montág meghalt. Sírni kezdtem, sírtam. Nem is emlékszem én, hogy mit mondott. Csak arra, hogy ott ült, amíg édesanya haza nem ért.

Lőrinc barát: – De Montág?

Juli: – Igen. Montág. Ő várt reám. És aztán indulni kellett. Nem várhatott tovább.

Lőrinc barát: – Lehet, hogy Horváth Jóska mondta neki, hogy keresik? És nem is így volt.

Juli: – Pap bácsi, ez nem jutott eszembe.

Lőrinc barát: – Kikkel indult?

Juli: – Nem tudom. Pusoma mondta, hogy már csak a határ közelében vette észre, amikor fizetni kellett volna az embercsempésznek, hogy az igazolványa nincs meg. A tárcával együtt nincs.

Lőrinc barát: – Elveszítette?

Juli: – Montág? Semmit nem szokott elveszteni. Azt gondolom én, hogy ellopták. Nem tudom, pap bácsi. Nem tudom, mi történt.

Lőrinc barát: – És egy zsebtolvajt temettünk el helyette?

Juli: – Jóska tette a zsebibe, amazét meg eltüntette. Az igazolványát.

Lőrinc barát: – Vagy csak felismert és kihasznált egy váratlan helyzetet. Jóska. Ilyesmire előre felkészülni? Soha nem tudjuk meg, lányom, hogy mi történt.

Juli: – Vigasztalt engem utána. Visszajárt hozzánk, szökjünk együtt. Megmondtam énneki, hogy ezért, Jóska, ne járj te ide. Mégis járt. Még Montág teme... A temetésen is hívott. De jó, hogy nem mentem. De az édesanyjához, Erzsi nénihez holnap kimegyek én. Vagy még ma. Innen rögtön.

Lőrinc barát: – És a te édesanyád, lányom?

Juli: – Boldog volt! És nagyon megijedt. A félelmet is meg lehet szokni, pláne ha minden reggel elénk tesznek egy adagot. Most mi lesz? Ezt mondta. Sírt.

Lőrinc barát: – Összezavarodott.

Juli: – Nem tudom. 

Lőrinc barát: – Montág ott, te itt. Azt nem üzente meg, hogy mit csinálj?

Juli: – Nélküle? 

Lőrinc barát: – Hiszen nincs itt. Ma csak a jó Isten válaszol. Tőle fogunk tanácsot kérni. Mostantól neked kell döntéseket hoznod. Az Úr tanácsai szerint. Most, hogy ez megtörtént veled, már felnőttebb vagy az édesanyádnál. Isten, áldott legyen szent nevezete, nem szürke konfekciót gyárt! Hanem ilyen kiválóságokat teremt, mint Montág. És az oldalára téged, leányom.

Juli sír: – Az oldalára engem.

Lőrinc barát: – És mégis. Hátán háza, kebelén kenyere. Montág. Rettenetes tél van mögöttünk, lányom. Figyeld a madarakat. Télen meleg országokba vándorolnak, kikeletkor azonban fészkükre térnek. Mennyi veszély, baj leselkedik rájuk az odaúton, a visszaúton, meg ott is és itt is. Mégis itt vannak, költenek, fölnevelik a fiókáikat. A mi helyzetünk sokkal nehezebb, mint az ég madaraié. Csak egymásra számíthatunk. Nagyon óvatosnak kell lennünk, de tesszük a dolgunkat. Misézünk, gyóntatunk, áldoztatunk, lelki támaszt nyújtunk annak ellenére is, hogy besúgók szivárognak híveink közé! Ávósok, titkos rendőrök, és a szentgyónást arra használják fel, hogy kiszedjék a papokból az illegális hitoktatás helyét, hogy bejussanak oda is, és elvitessék a papot is meg azokat a fiatalokat is, akik a hitoktatásra járnak. Kitudakolják az üldözöttekre, a bujkálókra vonatkozó híreket, ellenséges kijelentéseket szednek ki az egyházi személyből. (Keresztet vet.) Ezt nem mondta a kisasszonynak az esperes úr? Jobb lesz, ha vigyáz.

Juli: – Nem tudom, pap bácsi.

Lőrinc barát: – De váratlanul megérkezik Isten ajándéka, te. Akiben megbízhatok. Kérlek, főbólintással erősítsd meg, leányom, hogy így van. Hatalmas adománya ez Istennek. A bizalom. És most elvégezzük a szentgyónást. Megnyugtatja háborgó lelkedet. A megtisztult lélek segít helyesen gondolkodni és jó döntésekre jutni.

Juli: – Jó döntésekre jutni.

Lőrinc barát imakönyvet tesz maga elé: – Térdelj elém, lányom. Krisztus velünk. Hitünk a templomunk.   

Juli letérdel: – Dicsértessék a Jézus Krisztus.

Lőrinc barát ül, megáldja Julit: – Mindörökké. Ámen. (Miközben ezt mormolja, a zsebéből előhúzza és fölteszi a stólát.) Misereátur tui omnípotens Deus, et dimíssis peccátus tuis, perdúcat te ad vitam ætérnam. Amen. 

 

Fönt a tolmácscsíkban a fordítás: Irgalmazzon neked a mindenható Isten, bocsássa meg bűneidet és vezessen el az örök életre. Ámen.

 

Juli imára kulcsolt kézzel: – Gyónom a mindenható Istennek és Isten helyett a pap bácsinak, második édesapámnak, hogy...

Lőrinc barát: – ...Isten helyett neked, lelkiatyám. De most így is jó, édes gyermekem… (Megsimogatja Juli arcát.) A XVII. századi hölgyekére emlékeztet az arcod. Történelmi arccal áldott meg téged az Úr.

 

Hubertusz kiejti kezéből a puskát. A zajra mindketten zavartan néznek körbe.

 

Lőrinc barát: – Talán valami odakint.

 

A kivetítő az egyszobát mutatja, real time a gyónási jelenetet, talán attól a pillanattól fogva, ahogy Lőrinc barát Juli arcához ért. Azonban a kivetítőn Juli pucéran térdel az álpap előtt, aki vigyorogva szemlélgeti, olykor félreérthetetlen mozdulatokat téve. A perspektíva néha eltorzul, a kivetítőn a jelenetet azok a fények kísérik, amelyeket akkor szoktunk látni, amikor a süllyesztő ajtaja felcsapódik.

Juli: – Utolsó gyónásom óta ezeket a bűnöket követtem el. A forradalom előtt gyóntam utoljára.

Lőrinc barát jobb kezét Juli feje fölött tartva: – Szentgyónás, szentáldozás nélkül ennyi idő... Ez önmagában is bűn.

Juli: – Tudom. Nagyon szégyellem magam. Most azt gondolom én, hogy csak bűneim vannak. Hogy csak rosszat csináltam. A forradalom alatt elloptam én egy bucit. A legnehezebb napokon nem volt kenyér se. De bent kellett lenni a boltban, hátha hoznak. Spórer Mancival voltunk bent, kint a sor, hosszú sor, néha a főnöknő is bejött, szemben lakott. Több ilyen nap is volt. Egyik este jött egy teherautó kenyér, Kósa Pali bácsi intézte. Veknik meg buci.

Lőrinc barát már leengedte a kezét: – Kósa Pál?

Juli: – Újpesten mindent ő irányított. Már elvitték az oroszok.

Lőrinc barát: – Ismerted?

Juli: – Láttam. De nem beszéltem én vele. Már nagyon éhes voltam. És rakodás közben megettem egy bucit. Pedig tudtam én, hogy nem nekem van. Hanem az embereknek. És a sor végének már nem jutott. Ha nem eszem meg, eggyel többnek adhattunk volna. Majdnem kihánytam. Úgy összerándult a gyomrom. Hogy le kéne vágni a kezem. Szidtam magamat.

Lőrinc barát: – A torkosság a hét főbűn... De megbántad. Most már utána vagyunk mindezeknek. Új szakasz az életedben. Várod a találkozást a vőlegényeddel.

Juli: – Igen.

Lőrinc barát: – Tizenhét év. Ennyit éltél. Azt hiszed rövid. Pedig hú, mennyire sok ez, lányom. Édesapád elvesztése. De rátaláltál új édesapádra! Segítetted édesanyádat, iskola, munka, szerelem, bűnök és bűnök bocsánata… Sötét korszakok. A világháború. A hitleráj. Szovjet megszállás kétszer egymás után. És forradalmunk fénysugara, ahogy beleragyog ebbe az éjszakába. Emlékszel, amit a temetésen mondtam! Montág Ernő, magyarok hőse. Hallelujah!

Juli: – Dicsérjük az Urat!

Lőrinc barát: – És szívünk repes, hogy ez a hős nemcsak emlékezetünkben él, hanem itt a földön is, ha tőlünk messze is.

Juli: – Mit tegyünk, pap bácsi?

Lőrinc barát: – Már mindent elmondtál nekem Montágról?

A folyékony szappan, a perzsaszőnyeg, a Sztálin-szobor ledöntése...

Juli: – Arra vagyok én a legbüszkébb. Hogy ő is szobrász! Ők találták ki, hogy Sztalint húzzák végig a városon, be a Nemzeti Színház elé.

Lőrinc barát: – Ott voltál?

Juli: – Dolgoztam. Csak este... Mondtam is én már. Akkor mondta nekem Montág, nagy szerencsénk, hogy itt voltak az oroszok, különben tán sose ismertük volna meg egymást. De most már együtt vagyunk. Menjenek a fenébe.

Lőrinc barát: – Nagyszerű ifjú férfi Montág. Nagyon szereted?

Juli: – Az életemnél jobban.

Lőrinc barát: – Odaadtad magad neki? 

Juli: – Az tilos! Édesanya el is vágná a nyakam. Ez az egy vagyonom van. Így nevelt. A tisztességem. Azt nem szabad. Házasság előtt. Nem, nem.

Lőrinc barát: – Tehát tisztaságodat megőrizted. Ez elég volt egy ilyen életerős fiatalembernek? Mutasd meg Istennek bátran lelkedet. Tárd fel legtitkosabb gondolataidat is.

Juli: – Édesanya megmondta, haza se menjek, ha.

Lőrinc barát: – A gyónás titka szent. Soha nem tudja meg édesanyád.

Juli: – Akkor többet látni se akar! Azt mondta. Hogy úgyis észreveszi. Rám se köll néznie. Mégse vette észre.

Lőrinc barát: – Jól tudsz hazudni. Montág miatt. De ez most csak Istenre tartozik. Neki mondasz mindent. Nekem semmit. Szeretnéd, ha itthon volna?

Juli: – Nagyon.

Lőrinc barát: – Egymás mellett a helyetek. Krisztus urunk előtt soha ne szégyellj tetteidről számot adni. Az ember félelmében, a feszültségek feloldása miatt könnyen bűnös dolgokba menekül. Mi történt?

Juli: – Csókolóztunk. Hozzám ért. Ruhán keresztül. De…

Lőrinc barát: –De?

Juli: –Nagyon szégyenlős vagyok én. Aztán mégis levettem. De…

Lőrinc barát: – De?

Juli: – De jött édesanya. Nem szokott olyankor. Sztrájk volt. De...

Lőrinc barát: – De?

Juli: – De…

Lőrinc barát: – De?

Juli: – De mégse vett észre semmit. El is vágta volna a nyakamat. Sokat sétáltunk a Duna-parton! Néztük a sirályokat. A Szúnyog-szigetnél meg kint náluk, Csepelen is.

Lőrinc barát: – És szoktál gondolni arra az esetre?

Juli: – Szoktam.

Lőrinc barát: – Olyankor ma is izgalomba jössz? Érzed ahogy átjár a szeretete?

Juli: – Igen.

Lőrinc barát: – Most is?

Juli: – Nem. De igen. Egy kicsit.

Lőrinc barát: – Félsz Krisztusnak megmutatni a lelked?

Juli: – Nem félek.

Lőrinc barát: – Úgy látom, félsz.

Juli: – Mindig érzem. Szoktam arra ébredni, hogy azt álmodom. A temetés után is ezt álmodtam. Pedig nem is őt temettük.

Lőrinc barát: – Megesett újra?

 

Juli nem válaszol.

 

Lőrinc barát: – Vétkek gondolatban. Szóval. Majd cselekedettel. Nagy bűn. De Isten megbocsátja. Feleségül kell menned hozzá.

Juli: – Én már nem tudok kimenni.

Lőrinc barát: – De ő haza tud jönni. Várják a barátai is, mihelyt megtudják, hogy él.

Juli: – Már tudják sokan.

Lőrinc barát: – Nem is biztos, lányom, hogy keresték. Lehet, hogy Horváth Jóska találta ki.

Juli: – Az mindenre képes.

Lőrinc barát: – Na látod. Dicsőséges és rettenetes eseményeket hagytunk magunk mögött. Eljött a kitántorgottak eszmélésének az ideje. A szavaknak nagy hatalmuk van. Szeretnéd, ha itthon volna Montág? Mondd ki a gondolatodat.

Juli: – Nagyon szeretném.

Lőrinc barát: – Az egész mondatot halljad a saját szádból.

Juli: – Szeretném, ha itthon volna Montág.

Lőrinc barát: – Hős volt a forradalomban. Legyen most a hazatérés hőse.

Juli: – Börtönbe csukják. Nem?

Lőrinc barát: – Nem a saját nevén. Az egyház tud segíteni abban, hogy hamis névre szóló igazolványt kapjon, illegalitásban éljen itthon. Ugye milyen jólesett ezt hallani önmagadtól, hogy szeretnéd, ha hazajönne Montág? 

Juli: – Igen. Nagyon jól.

Lőrinc barát: – Hívd haza. Üzenj neki. Most már megvan a vonal. Az egyház is segít. Vagyis én. Most már úgy is, mint édesapád.

Juli: – Mint édesapa.

Lőrinc barát: – Olyan sokan mentek el és annyian jönnek vissza, hogy ebben a fejetlenségben biztosan sikerül.

Juli: – És összeházasodhatunk.

Lőrinc barát: – Én foglak összeadni benneteket.

Juli: – Még ma elmegyek Montág édesanyjához. Innen most egyből oda.

Lőrinc barát: – Vigyázz, megijeszted! Ki tudja, mit vált ki belőle az örömhír. Idős asszony. Hogy hazahívod, még ne mondd neki. Elég, ha szép óvatosan elmondod a jó hírt. Él a fia.

Juli: – Jó.

Lőrinc barát: – És nincs más penitencia. Ha ezt körültekintően, szépen intézed, az elegendő a bűnbocsánatért. Lélekben pedig készülj a házasságkötésre.(Áldást ad.)

Juli keresztet vet: – Teljes szívemből bánom minden bűnömet, mert azokkal a Jóistent megbántottam, erősen fogadom, hogy többé nem vétkezem, a bűnre vezető alkalmat elkerülöm. (Keresztet vet.)

Lőrinc barát: – Dóminus noster Jesus Christus te absólvat: et ego auctoritáte ipsíus te absólvo ab omni vínculo excommunicatiónis, suspensiónis, et interdícti, in quantum possum, et tu índiges. Deínde ego te absólvo a peccátis tuis, in nómine Patris ♱, et Fílii, et Spíritus Sancti. Amen. (Végezetül megáldja Julit. A stólát zsebre vágja.)

 

A tolmácscsíkban a fordítás: A mi urunk, Jézus Krisztus téged oldjon fel és én az ő tekintélyével feloldozlak mindenféle kiközösítés alól. Feloldozlak bűneidtől az Atya, a Fiú, a Szentlélek nevében.

 

Lőrinc barát: – Az oltáriszentség e szekrénykében...

Juli: – Pap bácsi, nem! Nem áldozhatok én most. Ettem mielőtt jöttem.

Lőrinc barát: – Ó, pedig tudtad... Na jó, akkor siess Montág nénihez.

Juli: – Futok. Dicsértessék.

Lőrinc barát: – Mindörökké, leányom.

 

A szereplők eltűnnek a homályban. Sötét van.

 

A kivetítőn a Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország tájai jelennek meg. Megszólal Bartók Béla Concertójának Intermezzo interrotto tétele.

A csodatájak a kivetítőn szertefoszlottak. 1964. február 13., televíziós beszélgetés. Szepesi György beszélget Sarlós Istvánnal, a fővárosi tanács végrehajtó bizottságának elnökével, hogy lebontják a Nemzeti Színházat.

 

Sarlós István: Adásban vagyunk már, Szepesi elvtárs?

Szepesi György: Még van néhány perc, Sarlós elvtárs.

Sarlós István: Addig én háttérinformációt adok magának.

Szepesi György: – Köztünk marad, elnök elvtárs.

Sarlós István: Nem baj, kedves elvtársam, ha nem marad. Csak féljenek. Találgassanak. Vádolják és készítsék ki egymást, szakadjanak százfelé, legyenek múltjuk rabjai. Ne legyen jövőjük és mindenükből forgassa ki őket a jelen. Folyton a bűnöst, a bűnbakot keressék egymás közt. A meghamisított történeteket az igazságtól már soha ne tudják különválasztani. Miket szoktak ezek mondani? Múzsatemplom. Lófasz! Tényleg lebontjuk ezt a múzsatemplomot, Szepesi elvtárs. Felszabadulásunk huszadik évfordulójának tiszteletére a Nemzeti Színházat felrobbantjuk. Egy kis internacionalista tűzijáték. Fölkelősdi?

Szepesi György: A tömegközlekedés fejlesztése.

Sarlós István: Harc a fasizmus ellen! Hogy Sztálin elvtársnak, a fölszabadító vörös hadsereg generalisszimuszának szobrát 1956. október 23-án, az ellenforradalmi tobzódás első napján ott gyalázzák meg, ott végezzék ki a Nemzeti előtt? Hogy Sztálin szobrát meglincseljék! Pont úgy, ahogy pár száz méterrel arrébb Köztársaság téri hős ávósainkat? Szép kis színjáték. De az utolsó felvonást most is mi írjuk. Helyreállítjuk a becsületünket.1965. március 15-én elkezdjük lebontani a Nemzetit, ezen a nagy napon hajtjuk végre az első robbantást. Április 4., fölszabadulásunk ünnepe munkaszünet. Aznap nem robbantunk, hanem ünnepeljük, amit addig fölrobbantottunk. És április végére eltakarítjuk a gyalázatos emlékű építményt, Gyurikám. A népi hurál meg majd veri a tamtamot. Egy ideig. Aztán kussolni fognak.

Adásrendező hangja: – Gyurikám, kezdünk.

 

A szobában elhelyezett monitorok is mutatják a beszélgetést.

 

Szepesi György: Kedves nézőink, Sarlós István elvtárssal, a fővárosi tanács végrehajtó bizottságának elnökével beszélgetünk a metró építkezéséről.

Sarlós István: Rég várja fővárosunk lakossága a metrót. És nem hiába! Nagy hagyományaink vannak nekünk a földalatti vasúti építkezésben. A mi Budapestünkön üzemel az európai kontinens első földalatti vasútja, amely a világ első villamos-meghajtású földalattija volt. Ami egészséges nemzeti öntudattal tölt el mindnyájunkat.

Szepesi György: Mikor adják át az új metróvonalat?

Sarlós István: Sok vele a munka. De 1970. április 4-én, felszabadulásunk huszonötödik évfordulóján az új metróvonalat birtokba vehetik a dolgozók.

Szepesi György: – Ami meg fogja oldani kínzó tömegközlekedési gondjaink jelentős részét. Milyen felszíni változásokat igényel közlekedési hálózatunk fejlesztése?

Sarlós István: – Teljesen megváltozik a Blaha Lujza tér képe. A városrendezési tervek szerint a jövő év első negyedében bontani kezdjük a Nemzeti Színházat, a bontást a második negyedév elején fejezzük be és a Dózsa György úton fogunk új, csodálatos, Nemzeti Színházat építeni. Már készülnek a tervek.

Szepesi György: – Miért szükséges a bontás?

Sarlós István: – Az elöregedett épület nem bírná ki, hogy alatta fut a metró, aluljáró épül. Ez teszi szükségessé az épület eltávolítását. De így a színházbarátok is jól járnak, mert a Dózsa György úton új, nemhogy korszerű, de világszínvonalú Nemzeti Színház épül. A Rákóczi út és a Nagykörút kereszteződésében pedig többszintes utat építünk, a városrendezés, a forgalom...

 

Blablabla... A beszélgetés érthetetlenné gyorsul, a monitorok kialszanak, a kivetítő is ködössé, homályossá válik. Felharsan az ováció: gól! Gól!! Gól!!!Szepesi György meccsközvetítéseinek hangja, örömujjongás. A kivetítőn megjelenik, és mind erősebben világít a Magyar Televízió RETMA 1956 típusú, 1964–70 között kisugárzott monoszkópja. Csönd.

 

Juli Lőrinc barát asztalánál ül. Montágnak ír képzelt levelet. Hubertusz is az asztalnál könyököl. A kivetítőn a Nemzeti Színház 1965. márciusi-áprilisi felrobbantásának képei úsznak. Időnként hanggal vagy felirattal jön az információ: 1965. május 4-én reggel a lebontott Nemzeti Színház területét teljesen tisztán átadták a metróépítőknek. Reggeltől a kedves vásárlók autójukkal ismét parkolhatnak a Corvin Áruház előtt. Bejön a Corvin Áruház, a mellette álló Népszabadság székház képe. A neon Népszabadság felirat fölött a klasszikus felhívás világít vörös betűkkel: Világ proletárjai, egyesüljetek! Majd a felhívás helyén megjelenik az új reklám: Országomat egy Trabantért!

 

Juli: – Levelet írok! A címét se tudom. Meg talán el is jött már onnan. Hamburg. Kedves Montág! Nem. Levélben Ernőnek szólítanám én. Milyen furcsa. Még soha nem írtunk egymásnak levelet. Drága Ernő! Egyetlenem! Nagyon, nagyon, nagyon hiányzol. Mióta tudom, hogy hazajössz, azóta még sokkal jobban, mint előtte. Pedig előtte is kimondhatatlanul. Sok változás történt itt. A legfontosabb, hogy van egy igazi jótevőnk, a Pap Bácsi, aki mindenben segít nekem. Majd megismered te is. Ő fog minket esketni. Ide inkább felkiáltójelet. Ő fog megesketni minket! Így. Ő segített abban is, hogy az egyház eljuttassa neked a más névre szóló igazolványt. Ha megjöttél, majd azt is elmondom én neked, hogy hol ismertem meg. Jót fogsz nevetni! Most már nevetek én is néha, mióta tudom, hogy jössz. Voltam Erzsi néninél is. Ő is nagyon vár vissza téged. Az elkerült fiát! Így mondta. Ő már nem olyan, mint azelőtt, hogy elmentél. De azért mindenről tud, mindent megért, mindent meg lehet beszélni vele. Én meg számolom a napokat és az órákat. A messzi távolból sok-sok szeretettel csókol örök szerelmed, Kapás Júlia. És ő is ír nekem. Rögtön válaszol! Édes Julikám! Egyetlen szerelmem, drágaságom! Úgy várom, hogy megöleljelek és összecsókoljalak. Sietek haza. Siet haza hozzám, azt írja. Nem tudtam én elképzelni se, hogy lesz olyan idő, amikor nem láthatjuk egymást. Most meg azt milyen nehéz elképzelni, hogy újra itt lesz, megfoghatom a kezét, megcsókolhatom. Most már meghallgathatom én a Meseautót. Montág biztos ilyen autókkal száguldozott Hamburgban. Nem is tud vezetni. Nem baj. Ott tud! (Bekapcsolja a lemezjátszós rádiót. Előveszi az Internacionálé-tasakos lemezt.) Ez az.(Énekel.)Meseautóban színezüst erdők során repülünk a szívünk tavaszán.(Fölteszi a lemezt.)

 

Hubertusz visszaül a foteljába. A lemez recseg, serceg és megszólal az Internacionálé.

 

Juli: – Pedig ebben a tasakban volt. (Kikapcsolja, a lemezt visszateszi a tasakba.) Ezt nem hallgatom. Legalább rendet rakok, amíg megjön a pap bácsi. Megfőzök. (Észreveszi a nagy, vörös fazekat, amelyben az ördöglány fölszolgálta a gulyást.) Jé, ezt a fazekat még nem is láttam én! (Fölemeli és rögtön vissza is dobja.)Hú de meleg! Akkor a pap bácsi nemrég mehetett el. Várhatok! De hát már én is mióta itt vagyok. És mintha most vettem volna le a tűzről. (Söpröget.) Mit csinálhat most Ernő? Olyan szokatlan így szólítani. De ha összeházasodtunk, már nem hívhatom én Montágnak. Lesz sok gyerekünk, és ha kész az ebéd, nem mondhatom, szóljatok Montágnak, hogy jöjjön ebédelni. A gyerekek is mind Montágok lesznek. De jó! Egy csomó Montág körülöttem. Hú, a szemetet nem viszem én ki. Nem kell magamat mutogatni. A pap bácsi? Csak nincs semmi baja. Nincs. Okos, nagy ember. De ilyenkorra már meg szokott jönni. Na, lássam én, miből főzök. Nincs itthon semmi? Pedig mindig szokott lenni. Hagyma, krumpli? Egy kis hamis gulyásnak. Az is nagyon finom. De nincs. Akkor mit csináljak én most? (A nagy vörös fazék közben eltűnt.)A fazék? Már azt is elraktam? Még azért várok én egy darabig. Hol lehet? (Visszaül az asztalhoz.) Ha meg nem jön, zárok, megyek.

 

Besötétedik. Galambos ügynök a színen.

 

Galambos ügynök: – Én annyira jó vagyok! A teljesítmény őszinte hangján...

 

Gól! Gól!! Gól!!! Örömujjongás. Szepesi György meccsközvetítéseinek ovációja, örömujjongása. Gól! Gól!! Gól!!! 

 

Galambos ügynök: – A győztesek közé bejutni: a teljes vereség. Akkor legalább élvezzem az előnyeit. Még húsz ezüst. Na jó. Tizenöt. Nincs annyi? Csak kilenc? Ide vele! Hiszen itthon akarok maradni. Kellenek itthon is tehetségek. Akkor is tehetséges vagyok-e, amikor tehetségemmel a tehetségtelenséget legitimálom? Ez a kérdés! És ezt is én teszem fel. Az angol–magyar hat–hármat is tőlem tudták meg. De a tehetséget is naponta kell legitimálni. Én csinálom a most következő szenzációs interjút is! Vendégünk, a Szakember már itt is van a stúdióban.

 

A színen a Szakember, felismerhetetlen arcú, öltönyös, nyakkendős férfi vetített térhatású képe – hologramja – áll Galambos ügynök mellett.

 

Galambos ügynök: – Jó estét kívánok.

Szakember: – Köszöntöm én is a kedves nézőket! Szép estét!

Galambos ügynök: – Igazi szenzáció, amit Szakember úr elmesél nekünk. Megtudjuk tőle, hogy 1965 márciusában rettenetes földrengés rázta meg Budapestet. Szakember úr most beavat minket a részletekbe.

Szakember: –1965 márciusa. Emlékeznek? Gyönyörű volt az idő. Felszabadulásunk huszadik évfordulójára készülődött az ország. Három hatvanba került egy kiló kenyér, olcsó volt a sör, szakszervezeti beutalónkkal mindannyian a nyári, jól megérdemelt balatoni pihenésre készülődtünk. És akkor egy hajnalon Budapest alatt megrázkódott a föld.

 

A kivetítő falvédő képét mutatja. Amiről a Szakember beszél, az stilizált, falvédőháttérben jelenik meg.

 

Galambos ügynök: – Egy rengés volt, Szakember úr, kérem?

Szakember: – Két hónapon át rengett. A harmadik rengés tüntette el a föld színéről a Nemzeti Színházat. A Blaha Lujza téren állt, emlékkő őrzi a tragikus eseményt. Beomlottak a metró épülő alagútjai. Újrafúrásuk igencsak próbára tette a népgazdaságot. Óbuda nagy részét eltüntette a katasztrófa. Kárt tett a budai várban, pesti és budai lakóházakban... Nem tudtunk mindent ujjáépíteni, kis ország vagyunk. De a Szilágyi Dezső téri református templomot...

 

A kivetítőn a falvédőn a templom nélkül látjuk a Szilágyi Dezső teret.

 

Szakember: – A Szilágyi Dezső téri református templomot azonban, amely a földrengés alkalmával teljesen megsemmisült, sikerült az eredetivel a legkisebb részletekben is teljesen megegyezően újjáépítenünk. Érdemes megnézni!

 

A falvédőn ott a tér, a templom.

 

Szakember: – Látják? Kacsalábon forgó egy templom lett újra! Dolgozó népünk szorgalmának és kitartásának köszönhetően talpra állt fővárosunk.

 

A templom forogni kezd, mintha emelgetné nem létező kacsalábait, táncol, billeg.

 

Szakember: – A jóakarat megvan bennünk. Ennek ellenére az új Nemzeti Színházat, sajnos, még mindig nem sikerült felépítenünk. De a Nemzeti Színház elsősorban nem épület, hanem eszme! Amelyet a valóságban társulata éltet. Nagy probléma ugyanakkor, hogy a földrengéskor megsemmisült az a tervezőintézet is, amely alkalmas arra, hogy egy ilyen volumenű kulturális intézmény terveit elő tudja állítani. De mindenkit megnyugtathatok, már készülnek a tervezőintézet felépítésének nagyszabású tervei.

Galambos ügynök: – Számos olyan levelet is kaptunk, amelyekben nézőink arra kíváncsiak, így meg kell kérdeznem ezt is, hogyan térülnek meg azok a károk, amelyeket a kommunizmus okozott az ország erkölcsi, szellemi és anyagi javaiban?

Szakember: – Szamárság, kérem szépen! Nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy nem volt kommunizmus. Egy jóakaratú társadalmi kísérlet részesei voltunk.

Galambos ügynök: – Ne feledkezzünk el a meglepetésről!

Szakember: – Ó, igen! Írják le és küldjék be emlékeiket az 1965-ös márciusi-áprilisi földrengésről. Hogyan élte meg a család? Mire emlékszik a nagypapa? Hogyan ébredt fel mindannyiunkban a segíteni akarás és az egymás iránti felelősségérzet?A legjobb írások beküldői értékes tárgyjutalmakat kapnak.

 

Kialszanak a monitorok, eltűnik a Szakember, Galambos ügynök távozik, a színt csak a kivetítő világítja meg valamennyire. Az asztalnál Hubertusz ül, puskája az asztal széléhez támasztva. Nagy mélytányérból alumínium kanállal gulyást kanalaz. Előtte pezsgőtartó veder,benne palack, mellette pohár, egy pár fehér kesztyű. A kivetítőben az öngyilkosságot elkövető Julit látjuk, egy ágy szélén ülve. Hubertusz egykedvűen, de figyelmesen nézi.

 

Juli: – Montág elindult haza. Apuról is megjött a hír. Ő is elindult haza. (Fölvesz egy dobozt, aztán leteszi.) Ott vajon mi vár reám? Rám! Rám, rám, rám. Pap bácsi! Pap bácsi! Még fiatal vagyok, tanulhatok. Tanultam. Meg is maradok fiatalnak örökre. (Újra fölveszi a dobozt, kinyitja, leteszi.) Csak a sátán jár a vízen. Emlékszem, Kapás Júliának hívnak. Emlékszem, van édesanyám. Neve Pacsics Anka. Meghal ő is. Nincs édesapám. Eltűnt. Neve Kapás Lajos. Emlékszem, volt egy szerelmesem. Montág Ernő. Meghalt kétszer is. Úgy halt meg, hogy azt hitte, elárultam. Emlékszem, emlékszem, emlékszem. Emlékszem Montág Ernőre. Emlékszem a forradalomra. Emlékszem Spórer Manci szagára. Emlékszem, vettem egy doboz patkánymérget. Az való nekem. Ez a méreg a testvérem, legközelebbi hozzátartozóm. (Vízzel lenyel egy adag mérget.) A pap bácsi kér?  

Lőrinc barát: – Rettenetes hírt hoztak a vasutasok, lányom. Montágot a határon leszedték a vonatról. Adategyeztetés! És helyben agyonlőtték. Sírja sincs. Ott ásták el a szögesdrót túloldalán. Beleásták a határba Ausztria felé. Ahol senki nem járhat. Nagyon borzalmas ez nekem, lányom, de azt kell mondanom, hogy rajtam kívül csak te tudtad a Montág álnevét. Csak te.     

Juli: – Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem tudtam.

Lőrinc barát: – Csak te. Térdelj elém, lányom. Gyónd meg ezt a hatalmas vétked. (A zakózsebből a stólát a nyakába teszi.) Az árulás főbűn. Ezt úgy is mondom, mint az édesapád, aki nagyot csalódott az egyetlen lányában.

Juli: – Emlékszem, emlékszem, emlékszem. (Újabb adag mérget nyel.) Én nem tudtam.

Lőrinc barát: – Mindenki ezt mondja Csepelen is. Hogy tudtad. Újpesten még nem beszélik? Majd fogják. (Eltűnik.)  

Juli: – Mi ez a zaj? Gyorsan, a többit is. Az összes mérget. Ha rosszul leszek, már nem tudom lenyelni. (Az összes mérget megeszi.) A szívem. Emlékszem, van szívem. Azt hallom. A dobbanásokat. Hogy emlékezzem a halálra. Krisztus pilótája a pokolba zuhan. (Hátraesik. A testét alig látjuk, ahogy fekszik. Csak a lábát, kapálódzik, majd megszűnik a mozgás.)    

 

Hubertusz a zsebéből elővesz egy bloknotot, kipipálja benne Kapás Júlia nevét, látjuk a kivetítőn. Hubertusz fehér kesztyűt húz, kinyitja a pezsgőt, tölt. Poharát elegánsan emelintve iszik. Visszaül a foteljába.

 

Ugyanott vagyunk. A kivetítőn a Blaha Lujza téri Népszabadság székházat látjuk, fönt a neon cégér világít. Kádár János 1957. január 25-i direktíváját halljuk:„A Népszabadság rögtön a puskák után jön, és így is kell neki dolgozni!”Lőrinc barát föl-alá járkál.

 

Lőrinc barát: – Karriert csinálhatott volna. De kinyírta magát. Kis hülye. Alkalmas volt a továbbtanulásra. Munkáskerületből munkáslány. Nem túl okos. Aki az ellenforradalom tobzódásában megtévedt, de belátta hibáját és népi demokráciánk rámosolyog. Csak a színe-virágát irtjuk ki. Akikről példát lehet venni. Meg akiknek nincs mit veszíteniük. Tényleg kis hülye! Konszolidáció jön. Más nem jöhet. Buzdítás és fenyegetés. Fogni akartam, ahogy a hiszékeny bolondokat szokták. Kézben tartani, nem megölni. Az orránál fogva vezetni egy szerelmes lányt, aki hinni akar abban, hogy hazatér a Montágja. De vágyai hídján ő a halálba rohant. Terhes volt ráadásul. A boncolásnál derült ki. Nem vallotta be.(Megint ordít.) Hazudott a második apjának! Hazudott a szentgyónáson a lelkiatyjának. Meggyalázta a gyónás szentségét. Lehet, hogy ő maga sem tudta? Ez már örök titok. Nem az egyetlen. Na! Munkára, harcra kész. Tegyük a dolgunkat.

 

Lőrinc barát kéziratlapokat fog, összeigazgatja őket. A Népszabadság székház ablakaiban vörös, kék, sárga színek villannak haloványan, árnyak jönnek-mennek. A falon át szerkesztőségi zajok, írógépkattogás, sorvégi csengő hangja, telefoncsöngés, beszédtöredékek hallatszanak.

 

Telefoncsöngés a falon át hallatszik: – Halló, Népszabadság.

Férfihang: – Szabó!

Női hang: – Lacikám, hova rakjam?

Szabó: – A harminchármasra, kisdrágám.

 

Rendőrautó szirénahangja, kék fénye, egy-két másodpercig nagyon fölerősödve is.

 

Másik női hang: – Nem hallod, a futár! Mindjárt itt fog nekem borjadzani az asztalomnál. Összeraktad már a mai följelentés-dossziét az agitpropnak?

Harmadik női hang: – Rakom, rakom. Ki bírja ezt? Közben gépelni is.

Férfihang diktál, szövege alatt írógépkattogás: – A csel lényege, somolyog hófehér bajsza alatt Csandalai elvtárs, hogy az ellenfél első lépése előtt mattot kap. Aztán sakkozhatunk. Kávé?

Harmadik női hang: – Még az is! Lefőztem.

Férfihang: – Kösz. Akkor írja, Cilike. (Folytatódik a diktálás.) Csandalai elvtárs békésen hátradől. (Írógépkattogás.) Már nem kell tartania az emberi mivoltukból kivetkőzött ellenforradalmárok orvtámadásaitól. De azt mondja, tanulnunk kell a múltból: Ezért munka után minden nap oktatom az elvtársakat a fegyverhasználatra. TT-pisztoly meg a dobtáras géppisztolyunk. A TT mindig a zsebben. De ez nem elég. Szükség esetén gondolkodás nélkül kell tudni használni.

Harmadik női hang: – ...gondolkodás nélkül kell tudni használni. 

Férfihang: – De Csandalai elvtárs, aki már két kisgyermek boldog nagypapája is, felelősen hozzáteszi: Mindig elmondom az elvtársaknak azt is, úgy dolgozzunk, hogy ezt a tudásunkat ne kelljen éles helyzetben alkalmazni. Éles helyzet az, amikor nem csak mi lövünk, hanem ránk is lőnek... (Az írógépkattogás elhalkul.)

Másik női hang: – Vadász elvtárs, na, befutott végre. A főnök már várja.

Lőrinc barát szaladgál a kivetítő előtt, kezében a kézirattal: – Itt vagyok. (A falon át beszélnek hozzá, mindig máshonnan jön a hang. Ide-oda szaladgál.) Itt, itt, itt vagyok...

Főnök: – Jól fogtad meg a témát, Lőrinc elvtárs.

Lőrinc barát: – A dolgozó népet szolgálom, ezredes elvtárs.

Főnök: – Nagyon jól. Köztünk legyen szólva, úgy látom, ennek a, hogy is hívják...

Lőrinc barát: – Montág!

Főnök: – Eeegen. Ennek a Montág Ernőnek az a bűne, hogy nem tudták elsőre agyonlőni.

Lőrinc barát: – Hogy nem találták el.

Főnök: – De eltemetik és mindenki őt gyászolja. Magyarok mártírját.

Lőrinc barát: – Igen, ez hangzott el a temetésén. Ami felért egy újabb tüntetéssel!

Főnök: – Aztán a magyarok mártírja életre kel. A lakosság soraiban bujkáló fasiszta tömegek legnagyobb örömére. Mint egy kóbor Petőfi. Élünk? Feltámadgatunk? Nafene. Hazahívjuk, mint Rákóczit? Hazajön a baba! Itt élned, halnod kell. Na ne. Főleg inkább halnod. Feltámadás, az nem lesz. A feltámadásába halt bele. Az egyszerűen nem volt lehetséges, hogy a magyaroknak erről az újabb mártírjáról, akit eltemettek, hogy erről a halottnak hitt vezérről kiderüljön, él. Politikai hiba lett volna. Híres lesz, reményt ad, fénylik a messzeségből. Naponta reményt postáz? Nem. Jól látod, Vadász elvtárs, hogy ezt a Kapás Julit nem kell belekeverni a történetbe. Kiváló! Felejtsük el. Egy még újabb mártír már csak bonyolítaná a történetet. Mi most a rangod? Alhadnagy?

Lőrinc barát: – Ezredes elvtársnak jelentem, hadnagy.

Főnök: – Előléptetés lesz, hadnagy elvtárs.

Lőrinc barát: – A dolgozó népet szolgálom!

Főnök: – Illetményemelés. Úgy, úgy. Akkor foglaljuk össze, főhadnagy elvtárs! Az történt, hogy ez a Montág horthysta katonatisztek, volt csendőrök fegyveres hordája élén Mosonszolnok fölött be akart hatolni szocialista hazánk, a Magyar Népköztársaság belsejébe, hogy békés építő munkánkban súlyos károkat okozzon, dolgozókat gyilkoljon, visszaállítsa a kapitalista-földesúri rendszert. De éber határőreink és hős karhatalmistáink megakadályozták mocskos tervüket. Nagyon jó, Vadász elvtárs, nagyon jó. De ezt egy kicsit militánsabban járd körül, arra kérlek. Akik el akarják takarni a napot, azokra örök sötétség vár! És sietve. A holnapi számban hozzuk.

A kivetítőn az 56-os Budapest utcái. Beethoven Egmont nyitánya szól. Vonuló tömeg, egyetemisták, fiatal munkások, a Bem tér, a rádió előtti tüntetés képei, lövöldözés, géppisztolyok ropogása, géppuska hangja, ordítás, lábdobogás. A tüntető tömeg, amint a Nemzeti Színház előtt darabokra szedi a Sztálin-szobrot. T-54-esek vonulnak, az oldalukon a szovjet címer, benne magyar felirat: Az idegen szép.

A jelenetben átszakad a kivetítő és a színpad valósága közötti határ.

 

Hírnök betáncol: – Népfölkelés! Népfölkelés! Érdemei elismerése mellett az ellenforradalmat nyugállományba helyezték.

Utcadoktor: – Értéksemleges fogalom. Újlegitimáció.

Öreg kerekesszékes villanymotoros kerekesszékével behajt: – Csak a forradalmat el lehessen felejteni!

Hang olyan mintha az előbbi ezredesé volna, talán az is: – Magyar szabadság? Új sír régi halottnak.(Nevet.)

Öreg kerekesszékes: – Szétverem a pofád! (Fenyegetően fölemelné, de nincs keze, könyökből hiányzik.) Ki volt az? Szétverem.

Hírnök elesik a saját lábában: – Mióta nem gúzsba kötve kell táncolni, azóta nem tudok. (Föltápászkodik.) Kutyaszárító, szakállszorító. Hip-hep-hop... Közhírré tétetik!

 

Kokárdával díszített, kíváncsi nők, férfiak jönnek be, idegesen, érdeklődve sutyorognak. Hubertusz sétálgat közöttük.

 

Hírnök: – Őexcellenciája díszdoktor Vadász Lőrinc tiszteletbeli konzul úr tart előadást a Kádár-korszak megtorló gépezetéről abból a felemelő alkalomból, hogy a rendszerváltásért végzett kimagasló tevékenysége elismeréseképpen kitüntették a Tisztesség és Méltóság gyémántokkal ékesített nagykeresztjével.

 

A kivetítőben Lőrinc barát elegáns öltönyben, nemzetiszín karszalaggal, gallérján tenyérnyi kokárda, derékig érnek a szalagjai. A kokárda mellett a Tisztesség és Méltóság nagykeresztje ragyog. Kezében hozza a téglát, amelyet egyszobájában, a feszület alatt láttunk.

 

Lőrinc barát: – Hölgyeim és uraim! Magyar testvéreim! (A téglát magasra emeli.) Regnum Marianum Templomunk felrobbantásakor, 1951. szeptember végén mentettem meg ezt a téglát, ezt az építőkövet, a szent romok közül.

Tömeg a színpadon és a kivetítőben: – Éljen! Éljen!...

Lőrinc barát kirohan a kivetítőből: –Jelképesen elhelyezem itt. Legyen az új Magyarország első építőköve.

Tömeg a színpadon és a kivetítőben: – Éljen! (Az emberek is berohannak a kivetítőbe, onnan is kijönnek a színpadra. Viszik a téglát.) Isten, haza, család! Tiszta múlt! Biztos jövő! Tudjuk! Merjük! Tesszük! Tavaszi nagytakarítás! Tovarisi konyec! Kommunista párt, fizesd meg a kárt! Kommunista párt, fizesd meg a kárt!

Lőrinc barát visszamegy a kivetítőbe: – Egy kis figyelmet, csöndet kérek! Magyarok! Testvéreim! 

Tömeg a színpadon és a kivetítőben: – Halljuk!

Lőrinc barát: – A Kádár-korszakról szólva az előttem fellépők beszéltek a kivégzésekről, a börtönökről, a besúgásról. De senki a hazugságról! Hazugság. Ez volt Kádár János rendszerének lényege. Bátran rágalmazni! Így dolgoztak az osztályharcosok. A koncepciós perek titkos tárgyalásain, de a nyilvánosan is. A Rákosi-korból hozták ezt a tudásukat, kiválóan alkalmazták évtizedeken át és fejlesztették, hogy egyre furfangosabban működjön. A rádió, a televízió, a sajtó többet ér, mint a puska, mondta Kádár. Mit jelent ez? Nem kevesebbet, minthogy a hazugság hatalma még a fegyverek hatalmánál is nagyobb! Ez volt Kádár úgynevezett társadalmi haladásának lényege. És ezt senki nem kritizálhatta, ezt soha nem illették önkritikával. Azért jöttünk ma itt össze, hogy a forradalomra emlékezzünk. De ne felejtsük el a forradalom árulóit se!

 

A kivetítőn néhány pillanatra megjelenik Juli fényképe.

 

Lőrinc barát: – Ez itt Kapás Júlia. Kenyeres, ez volt a fedőneve. Úgy bizony, drága kenyeres pajtásaim! Rám állított besúgó volt ez a Kapás Kenyeres. De ez nem számít. Én megúsztam. Megértem ezt a nagy napot. Hogy ő maga hova tűnt el, azt nem tudja, kérem, senki. Lehet, hogy új nevet, új identitást kapott? De nem mindenki volt olyan szerencsés, mint én. Montág Ernő, a gyanútlan, hős forradalmár kedvese volt ez az áruló nő. Ernő testvérünk. Ki a magyar szabadságért harcolt.   

Tömeg a színpadon és a kivetítőben: – Ernő! Ernő! Éljen a forradalom!...

Lőrinc barát: – Montág Ernő forradalmár testvérünknek a pufajok bosszúja elől sikerült még időben nyugatra távoznia. Szabad földön már munkát is talált, amikor levelet kapott ettől a nőtől, Kapás Júlia Kenyerestől, aki hazacsábította. Ernő testvérünk hitt az árulónak, és egy tavaszi napon hazahozta a honvágy. De csak a határig jutott el. A határőrök és a pufajok leszedték a vonatról, és helyben agyonlőtték. Még sírja sincs! Így dolgozott a megtorló gépezet. Kivégző osztagok, vérbrigádok járták az országot.

 

Kinyílnak a süllyesztőfedelek, ördögök nézik a szcénát.

 

Lőrinc barát: – Kapás Júlia árulása eddig titok volt. Egy titok! A megtorlás sok véres titka közül. Ha tudnánk, hol keressük ezt a Kapás Kenyerest, idehoznánk, hogy meztelenre vetkőztessük, kopaszra nyírjuk és kivesszőzzük városunkból. És amerre futott, felmossuk az utca kövét.

Első hang: – Megérdemli. A ringyó! Hova tűnt?

Második hang: – Szemét kurva!

Harmadik hang: – Keressük meg! Hol lehet?

Második hang: – Nem ő az?

Első hang: – Vagy ő!

 

Csönd lesz, mindenki megmerevedik.

 

Az 56-os Rákóczi Adó utolsó, 1956. november 7-ei bejelentkezését halljuk: Rákóczi Adó Magyarország. A szovjet tankok és légierők támadják Dunapentelét. A szovjet tankok és légierők támadják Dunapentelét. A harc változatlan hevességben továbbra is folyik. A harc változatlan hevességben továbbra is folyik. Adásunkat bizonytalan időre megszakítjuk. Adásunkat bizonytalan időre megszakítjuk.

 

Minden úgy marad. Belép egy idősebb férfi, nem láttuk eddig.

 

Az ismeretlen: – Soha nem fog már az igazság kiderülni? Nem lehet valamit a valósághoz hűen befejezni? Keltik a hangulatot. Gyártják a legendákat. Hogy elszabaduljanak bundás indulatok! Montág Ernő vagyok. Ahogy önök ismernek, a Montág. Annyira ostoba azért nem voltam, hogy haza tudjanak csalni. Inkább még messzebbre igyekeztem. Egészen Kanadáig. De magyar lány a feleségem! Deáky Emesének hívják. Québecben élünk. Ő már ott volt, amikor én kiérkeztem. Sokat segített az első napokban. Össze is házasodtunk hamar. És jól sikerült a házasságunk, ma is harmóniában élünk. Három gyermekünk van és hét unokánk. Egy hete vagyok itthon. Most először. Az én Emesém viszont nem akart Magyarországra jönni. Azt mondja, hogy a mi magyar borzalmainktól távol akarja tartani magát, neki nem hazája ez az ország. Nekem igen.

 

Vége




.: tartalomjegyzék