Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Május
2019 - április
2019 - Március
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2007 - Október
Ferenczes István

Télikék

1.
A Hargitán meghal a Nap.
Betöltöttem a hatvanat...
Kolindál ortodox halál...
Borban a könny lefele száll...

Túl sokat mértél, Istenem.
Öledbe hajtanám fejem.
Töredék minden. Tél velem.


2.
A bűnbak jegyében születtem.
Népirtók, országrablók helyett
álltam a rongyos szürkületben,
vesztőhelyeken mostam kezet,

zápor hullt reám: bitófavér...

Apám ártatlanul szenvedett,
levesébe sem jutott babér...


3.
Csak vonszolod magad,
mint megsebzett vadász
a legyőzött vadat.

Csattog a héja-gyász...

Angyal voltál? Bukott?
Gyilkos vagy áldozat?
Meg sohasem tudod.


4.
Ködbe hull az életed,
akár egy verstöredék,
sosem volt, sosem lesz egész
hiánya közt végezed,

pedig csak egy légszomjas ó
fojtogat, tűnő remény,
egy kimondhatatlan szó...


5.

Egy átvirrasztott mondat,
egy megírhatatlan vers,
ma péntek, tegnap szombat,
Uram, mért nem bottal versz?

Nem tudom, mikor szeretsz,
mondjál valami jobbat –
az szeret, ki nem szeret?


6.
Földig csorgó mennybolt, vasfüggöny,
feketébe ájult sűrű köd,
mintha bádogon csorogna könny,
iszonyodom alá, lezüllök

az utolsó szóig, a csupasz
magánhangzót felezi időd –
És te egyre gyorsabban zuhansz.


7.
Olyan szerettél volna lenni,
mint hómezőben egy szál pipacs:
árvaság, valami isteni
tévedés, gyász, valami igaz,

tiszta, akár a fagy, lázbeszéd
az omló szakadék szélein,
egy csöppnyi vér Isten félszemén.


8.
Az ütközőn, két vagon között,
mintha potyautas lettél volna,
kit erre-arra taszigált a sorsa,
az Isten s félország körözött,

nyomulnak az elveszett pörök
utánad, mint falkavadászatra
a makacs, árdéli mély ködök...


9.
Már semmi sem töri át
azt a sűrű mély ködöt,
honnan hiába kiált
rád a Napba öltözött

asszony, csillagot sem látsz,
vakon keresel imát:
egy elvérzett áriát.


10.
Gyergyó előtt egy kipányvázott ló
imbolyog, jönne feléd sántikálva,
mint szeretőid piros csizmája,
süllyed a mélybe, omlik rá a hó...

Fölöttetek társtalan holló bókol,
sehova kísér, akár Isten árnya –
Semmit sem értesz, se borból, se szóból...


11.
Az ólmos égen lomha hollópár
vitorlái szállnak, mintha lelkünk
túlsóparti mása... a táj kopár,
fölötte tán hófelhő leszünk,

árnyéka a hollópárnak immár,
fogom még kezed, lassan elveszünk,
messzi erdő sem mond értünk imát...


12.
Lebegnék én holdarany s földezüst között,
szerelmes lehetnék, akár egy pária,
kedvét lelné bennem odafönt Mária,
de pokolmélyre löknek szürke, mély ködök –

hiába-pohár... bort kínál köldököd,
nézem, csak nézem a szegfüvet, ajkadat,
és megvénülök egyetlenegy perc alatt.


13.
Álmomban néha eljönnek
lobogó hajjal, meztelen,
mindig huszonévesen,
nem, nem és nem öregszenek,

nem törődnek, hogy meglesem –
hiábavalóan szerettek,
homokóraként öregszem...


14.
Akármerre fordulsz,
mindenképpen télre jár.
Messzi harang kondul,
mint ki akárkit vár...

A tavasz és a nyár
el mögötted vonult,
nincs időd visSzamár.


15.
Úgy fogy, múlik, hogy szinte fáj...
Az időből véremet ontják –
letarolt erdő vagy: magány.

Árnyék voltál egy napórán,
naponta eljön egy halál
mindeneknek végén, fogytán,
karvaly köröz, száll, messzi száll...


16.
Alkony-e ez, vagy csak délután?
Nem tudom, milyen mélyre szálltam,
hol vesztem el, miféle utcán –
negyven éve meghalt már apám,

elragadta héja-február,
túléltem, vénebb lettem immár,
mint a mind lennebb hulló búvár.


17.
Csak egyetlen dalt tudtam,
mint átkot cipeltem, hordtam,
megszökött, utána futtam –
ki soha, soha nem mondtam...

Kavics volt, nyelvalatti gyöngy,
torokra csorgó férfikönny,
két szó közötti néma csönd...


18.
Életem végére
zsákutcába értem.
Fölnézek az égre.
Egyszer láttam kéken.

Innen nincs előre.
Csak visszaút. Térden.
Ki a temetőbe.


.: tartalomjegyzék