Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Február
2019 - Január
2018 - December
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2007 - Október
Molnár Vilmos

Kamararegény*

II.

Az illető, akiről szó van, immár túl van az első ijedtségen.
Ideig-óráig, úgy-ahogy, úrrá lett félelmein. Hozzálát tüzetesen szemügyre venni a helyiséget, amelyben tartózkodik. Nem tartja kizártnak, hogy ismerős tárgyra bukkan. Akármire, amitől oszlani kezd fejében a sötét. Bármire, ami emlékezteti őt valamire. Nem kéne nem tudom mi. Emlékei mozaikjából csak egy kis kavics. A tükör szilánkja is tükör. Bármely kis résen átszivárog a múlt. Mint eltévedt utazó, ismerős tájékozódási pontokat keres. Most már tudatosan, konokul, eltántoríthatatlanul. Valamiért úgy hiszi: ha állhatatos, kényszerítheti az ismeretlent, hogy ismerőssé váljék.
A lehullott vakolat alól kilátszó gerendázat nem tűnik újnak. A megsötétült faanyagon helyenként réssé tágult repedések arról árulkodnak, elmúlhatott két-három emberöltő, mióta megépítették. Ám egyetlen zugban sem látni szemetet, por sincs sehol. Kétségtelen, hogy a helyiséget folyamatosan használják. Talán naponta látogatja valaki vagy valakik. Ez nyilvánvaló a bőségesen felhalmozott élelmiszerekből is. Közülük egyik sem látszik romlottnak. Nincs szaga semminek. A régi gerendázat kinézete alapján az éléskamrát magába foglaló épület egyaránt lehet egyszerű parasztporta, kissé elhanyagolt rusztikus nyaraló, vagy alpesi menedékház. Mindezek egyformán lehetségesek; meg még sok minden más.
Az illető, akiről szó van, mégis észlel, ha gyengén is, valamiféle szagot. Különös de nem kellemetlen illat lengi be finoman, nem tolakodóan a helyiséget. Szétnéz, és az egyik polcon egyenletesen elterített, előzőleg gondosan kiszárított gyógynövényekben leli meg az illat forrását. Akik azt begyűjtötték, vélhetően alaposan ismerik a természet eme alkatrészeinek gyógyító erejét. Úgy néz ki, élni is szándékoznak vele. Ez már egyfajta bizonyosság, gondolja az illető, akiről szó van, ez már elárul valamit az itt lakókról. Az itteniek jártasak a gyógynövények gyűjtésében. Közülük valaki vélhetően rá is szorul, valaki beteg. Ám az is lehet, ötlik fel benne egy pillanat múlva, hogy vásárolták a gyógyfüveket. Esetleg nem is ők szándékozzák meginni a levét, lehet, hogy továbbadják. Netán a háziaknak egy ismerőse tárolja itt ideiglenesen. Nem lehet tudni semmit, az is bizonytalan.
Az illető, akiről szó van, egyelőre nem bukkan nyomra az éléskamrában. Pedig sokan és sokat ügyködhettek itt, hogy ilyen jól fel van töltve készletekkel. Lehetségesnek tartja, hogy ebben ő maga is részt vett. Lehetségesnek tartja, hogy itt az ő keze nyomát is sok minden viseli. Lehetségesnek tartja azt is, hogy nem. Nem tudhatja, melyik az ő nyoma, ha hagyott itt egyáltalán nyomot. Bármilyen nyom jó lenne, mégoly halvány is, csak eljuthasson rajta saját magához.
Miközben majdnem átesik a kamra közepén trónoló zsírosbödönön, pár gyors lépéssel ott terem az éléskamra hátsó falába épített szűk ablakocskánál. Ki fog nézni rajta, szemügyre fogja venni a külvilágot. Nem létezik, hogy abból ne jönne rá: hol van. Ha tudja, hol van, nem létezik, hogy abból ne jönne rá: kicsoda ő. A külvilág megmondja, mi a helyzet. A külvilág megmondja, ki vagy. Meg kell mondania.
Az éléskamra ablakán nincs üveg. Helyette sűrű szövésű drótháló van a keretre erősítve. Jól benyomott, rozsdás fejű rajzszegek tartják kifeszítve. Vélhetőleg szúnyogokat, legyeket tart távol. Mindenféle nemkívánatos férget. Egyúttal biztosítja a szellőzést is. Annyira azért nem sűrű a szövése, hogy ne lehetne kilátni rajta. Az illető, akiről szó van, mohón odahajol és kitekint. Bármi legyen is az, valamit majd nyújt a külvilág. Ismerős hely látványát bár, ahonnan el lehet indulni ismeretlen helyek felé. Önmaga felé per pillanat. Most majd tisztázódik a helyzet.
A helyzet nem tisztázódik. Úgy fél méterre az ablakocskától egy másik épület szürkére festett hátsó fala húzódik hosszan. Akár jobbra néz, akár balra, ugyanazt a szürkeséget látja. Nehéz kezdeni vele valamit. Felmerül benne, hogy letépve az ablakkeretre erősített dróthálót, kipréseli magát a szabadba. Bár szűkre méretezett, az ablaknyílás erre láthatóan módot ad. Majd a két épület közötti keskeny közön át oldalazva kijuthat oda, ahonnan már tényleg látszik a külvilág. Fejét oldalvást szorosan a dróthálóhoz nyomja, ami ettől kidudorodik. Arca a rápréselődött dróthálótól mulatságosan eltorzul. Reméli, hogy ha fél szemmel is, sikerül így egy pillantást vetnie a két épület között húzódó köz végére.
Nem sikerül. Az illető, akiről szó van, egyelőre letesz arról, hogy kimásszon az ablakon. Úgy gondolja, előbb próbálkozna az ajtóval. Bár eddig nem vette észre, nyilván lennie kell ajtónak is. Van is: a kamrának az ablakkal átellenes végénél, a polcsor meghosszabbításában, némiképp annak takarásában. Az illető, akiről szó van, megkerülve a kamra közepén trónoló zsírosbödönt, odamegy az ajtóhoz. A krémszínűre mázolt kamraajtó keményfából készült, tekintélyes darab. Látszik rajta, hogy régi idők gyártmánya. Akkoriban még megadták a módját mindennek. Sarkainál vaskos vas zsanérok tartják a masszív ajtókeretben. Két hosszú, átlósan ráerősített vaspánt növeli a respektusát. Kilincse is inkább kallantyúnak nevezhető. Aki ezen az ajtón ki- vagy bemegy, hangsúlyosabban teheti, mintha holmi korcs préseltlemez fabrikáción át jönne-menne. Aki ezen az ajtón kimegy, az valóban kint, aki pedig bemegy, az ténylegesen bent találja magát.
Az illető, akiről szó van, egyelőre habozik az ajtó előtt. Ha jobban belegondol, nem olyan egyszerű kimenni neki azon az ajtón. Ameddig nem tudja, kicsoda, nem tudhatja azt sem, milyen fogadtatásra számíthat odaát. Míg saját kiléte bizonytalan, minden tette kockázatos. Hökkenten veszi tudomásul: előfordulhat, hogy ő maga veszélyes valaki. Ebben az esetben megtörténhet: rá nézve is veszélyes a világ.
Az illető, akiről szó van, saját kilétét illetően kénytelen feltételezésekbe bocsátkozni. Maga is csodálkozik, mi minden elképzelhető. Ott van mindjárt az a kézenfekvő, kellemes lehetőség, hogy ő a ház gazdája. Épp csak egy pillanatra lépett be a kamrába, leakasztani egy szál kolbászt, levágni egy szelet szalonnát, máris igyekezett volna vissza, várja a család, várják a vendégek, akkor megtörtént a baleset. Sámli alóla ki, fej valamibe be, emlékezet egészen el. Annyit kellene tennie csak, hogy kinyitja az ajtót, amely bizonyára a konyhába vezet, s átlépi a küszöböt. Odaát valószínűleg várja már a felesége meg a gyerekei, a vendégek, a sok jóbarát. Láttukra majd nyomban eszébe jut minden, ami önmagának múltja. Kis hideg vizes borogatás a fejre, nagy kiadós ebéd a hasba, másnapra kutya baja se, semmi se, akkor jó. Igen, ha igen.
Ha nem, nem. Az illető, akiről szó van, azt is épp úgy lehetségesnek tartja, hogy ő egy illetéktelen behatoló. Talán tolvaj, vagy éppenséggel ölni készülő gyilkos. Az éles kés, amit saját kezében talált, egyaránt szolgálhat darab szalonna szelésére, vagy emberélet kioltására. Az illető, akiről szó van, döbbenten áll. Elhűlni érzi tagjait. Vigasza csak egy van, ami addig éppenséggel nem volt vigasz: a bizonytalanság. Nem lehet biztos abban sem, hogy gyilkolni vagy lopni jött. Ha jobban belegondol, még az sem lehetetlen, hogy valamiféle tréfáról van szó. Bár erőltetettnek találja ezt a feltételezést. Kizárni a lehetőséget azonban nem lehet, hogy itt egy konyhakéses kis ráijesztés volt készülőben. Valami jó ismerős részére. Egy kis baráti rémisztgetés. Most meg ő áll itt megijedve, nem kicsit.
Bárki legyen is, a gusa a fején valóság. Sajog kegyetlenül, bizonyságul arra, hogy nemrég került oda. Emlékezete sem tér vissza, minden erőlködése dacára. Jó volna felidézni valamit, de mit? Próbálja elképzelni magát egy gyilkos bőrében, ám nincs olyan érzése, hogy képes lenne embert ölni. Nincs benne harag senki iránt. De szeretet sincs, sem szeretetre vágyás. Ha volt is családja, feleség meg gyerekek, nyoma sem maradt az emléküknek. Nem hiszi, hogy ő volna a házigazda. Bármire néz a kamrában, semmi nem kelti azt a benyomást benne, hogy ő lenne a tulajdonosa.
Talán mégis az a valóság, hogy ő maga egy közönséges besurranó tolvaj. Már nem tűnik olyan visszatetszőnek ez a lehetőség. Kellemesebb, mint gyilkosnak lenni. Viszonylag kevesebb problémával jár. Csak fel kell markolni ezt-azt, és nyomtalanul eltűnni az ablakon át. Kajánul arra gondol: emléke nem sok maradna e helyről. Lelkifurdalással nem kéne küszködnie. Ám ha tolvaj, hogyan jutott be a kamrába? A drótháló érintetlennek látszik. Az meg nem valószínű, hogy némi élelemért vállalta volna az elölről való besurranás kockázatát, mialatt a háziak otthon tartózkodnak. Ha ugyan otthon tartózkodnak. Fülét óvatosan az ajtóra tapasztja, de odaátról nem szűrődik át semmi nesz. Vagy nincs túl senki, vagy gyanúsan csendben van. Esetleg vannak. Amennyiben ő besurranó tolvaj, elővigyázatosságból ez utóbbi lehetőséget kell figyelembe vennie.
Elszántan újra odamegy az ablakhoz. Közben újra kikerüli a kamra középen lábatlankodó zsírosbödönt. Csudálatos, hogy a zsírosbödön mindig mennyire útban van.
Az illető, akiről szó van, tüzetesen megvizsgálja az ablakot, rájön: nyitható. Még kampó sincs rajta, amivel belülről be lehetne akasztani. Kívülről benyomva a dróthálós ablakot, különösebb nehézség nélkül bemászhatott a helyiségbe. Immár semmi akadálya, hogy tolvajnak képzelje magát. Valahogy majdnem megnyugtató. Talán több időt kellene szánnia magára, komolyabban beleélnie magát tolvajsága tudatába. Bár nevetséges lenne, ha utóbb mégis kiderül: ő a gazda. Igazán nem tudja, mit higgyen. Nem hisz semmit. De ugyanannyi erővel hihetne is.
Semmi nem gátolja abban, hogy az ablakot kinyissa, fejét rajta kidugja, körülnézzen. Az illető, akiről szó van, az ablakot kinyitja, fejét rajta kidugja, körülnéz. Először jobbra fordítja a fejét, kicsivel később balra. Darabig így marad. Idő múltával fejét lassan visszahúza. Akkurátusan az ablakot visszacsukja. Óvatosan hajáról némi pókhálót eltávolít.
Nem sok néznivaló akadt odakint, azt megnézte rendesen, kevés látnivalót talált rajta. A két épület közötti keskeny közön, mindjárt a kamraablaktól jobbra, hosszú, egyenes karók vastag kötegei torlaszolják el az utat és a kilátást. Felső végük egészen a két épület ereszéig felnyúlik. Leginkább paszulykaróknak látszanak. De ettől még simán lehetnek bármi más. Balra a köz folytatódik. Ha valaki végigoldalazva rajta, eljutna az épület sarkáig, s ott ismét balra fordulna, minden bizonnyal már tényleg a szabadban találná magát. Akárha kaleidoszkópba nézve, élvezhetné mindenféle dolgok változatos, tarka látványát. De a kamraablakon kidugott fej elől bal felé a kilátást egy jókora fenyő törzsének szigorú alakja takarja el. Ott nő nem messze a ház sarkától, a keskeny köz meghosszabbításában. A kamraablakból nézve, pikkelyes törzsének csak kétharmada látszik, épp elég arra, hogy elállja a kiváncsi pillantás útját. S még kiváncsibbá tegyen.
Fent, a két épület eresze között, kék pántlikaként húzódik az ég keskeny csíkja. Se felhő, se nap nem látható rajta. Túl vékony ahhoz, hogy napszakra vagy bármi másra következtetni lehessen belőle. Az átellenben lévő épület szürke hátsó falának egyhangúságát semmilyen nyílás nem töri meg; sem ajtó, sem ablak. Nyomasztó közelségben és lehangoló sivársággal nyúlik el mindkét irányba.
A két épület között a talaj homorúan ki van rakva lapos kövekkel. Valószínűleg az ereszekről lecsurgó esővíz elvezetését szolgálja. Nincs mit tovább kerülgetni, most el kell mondani: ebben a vályúszerű mélyedésben, közvetlenül a kamraablak előtt, egy kaka található. Egészen közönséges, világos gesztenyebarna színű, karcsú és száraz kakáról van szó. Nincs benne semmi hivalkodó, távol áll tőle bármi flancolás. Épp csak ott van ő is, ahol van. Szerényen és szelíden meghúzza magát, nem akar tolakodni, de igényt tart ő is egy picinyke helyre a világban. Első ránézésre inkább gyerekkakinak látszik, de nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani róla: kislány vagy kisfiú kaki-e? Régóta ott időzhet, szaga sincs már egyáltalán. Új korában sem lehetett méretes, mostanra meg már egészen vékonykára és fonnyadtra aszott. Az idő eljárt felette is.
Az illető, akiről szó van, jólesően gondol a kakára az ablak alatt. Úgy néz ki, a környéken gyerekek fordulnak elő. Ezek közül legalább egy annyira jólnevelt, hogy kakálni elbújik szem elől. Zsenge kor és illem: olyan kombináció, mely nem adhat nyugtalanságra okot. Szorongás ellen foglalkozzunk félreeső helyek gyerekkakáival! Azért mégis elgondolkoztató: miért nincs frissebb példány belőle? Történt volna valami az ifjúkorú gyártóval? Az illető, akiről szó van, apai érzelmeket vél felfedezni magában. Aggódik és mindenféle szerencsétlenség képe rémlik fel előtte. Felelőtlenség lenne most kimászni az ablakon, eltűnni örökre, mikor a lurkónak szüksége lehet rá. Ha ugyan az ő gyereke az a gyerek. Ha egyáltalán van neki gyereke. Ha éppenséggel gyerekkaki az a kaka.
A bizonytalanság nem lesz bizonyossággá. Az ismeretlen nem válik ismerőssé. A külvilág nem mondja meg, mi a helyzet.
Az illető, akiről szó van, tanácstalanul áll a kamra végében. Nagy konfúzió, ha még az sincs, ami összezavarodjon. Nincs ahogy rendet teremteni, mert nincs is egyáltalán semmi. Az illető, akiről szó van, mindazonáltal türelmetlen. Ha nincs is semmi, valamit mégis kezdeni kéne vele.

III.

Az illető, akiről szó van, kezdi megszokni szokatlan helyzetét. Kapkodásra, úgy néz ki, egyelőre nincsen ok. Nem világos, miről van szó, de darabig még eltart bizonnyal.
Váratlanul heves vágya támad kívülről látni önmagát. Hiszen azt sem tudja, hogyan néz ki, miféle szerzet. Milyen a szeme színe, az orra alakja, göndör-e vagy sima a haja? Mindkét kezét végighúzza az arcán, ujjaival hajába túr. Kicsinység elbabrál füleivel. Semmi különöset nem észlel, szinte rosszul esik. Nem mintha örülne egy kajla fülnek, ormótlan krumpliorrnak. Azért mégis más lenne, ha bírna valami sajátos ismertetőjeggyel. Ami csak az övé. Hibáink egyénítenek. Nem lenne ellenére elterpeszkedni saját egyik defektusában. Egyelőre úgy érzi magát, mint kiadó ház, melybe még nem költözött lakó. Szeretné már belakni önmagát. Hangsúlyosabban venni részt saját létezésében. Fontolgatja: aki kancsal, az hangsúlyosabban van jelen a hibás, mint az ép szemében? Nem mintha éppen kancsal szeretne lenni. Csak már lenni valamilyen. Vagy hinni magát valamilyennek.
Ujjaival ismét felfedező útra indul saját üstökében. Haja rövidre nyírott, néhány milliméternél hosszabb nem lehet. Amennyire ki tudja venni, nem göndörödik. Ilyen rövidség mellett azért ezt nehéz megállapítani. Nem tapint benne pucér teret: nem kopaszodik. E jellegzetesség hiánya mégis elégtétellel tölti el. Inkább fiatal lehet, mint idős, véli. Bár e tekintetben a kopaszság megléte vagy nemléte nem jelent sokat, ismeri el. Nem mindegy azonban, hogy fiatalon vagy idősen lettek-e oda az emlékei, a múltja. Bosszantónak találja, hogy sehol egy tükör, vagy legalább egy fényes felület, amelyben szemügyre vehetné önmagát. Legalább annyit: őszül-e? Ebben még a kamraablak sem lehet segítségére: drótháló helyettesíti az üveget.
Az illetőnek, akiről szó van, sejtelme sincs, merre milyen égtáj található, s ami különösebb, azt sem tudja, milyen lehet a közép. Mintha csak egy pár szemgolyóvá változott volna: lát ugyan, de önmagára nincs rálátása. Ha összpontosítja nézését, homályosan szeme előtt van egy darabka az orra hegyéből, de ennyivel nem éri be. Az egészet akarja, saját arcáról van szó. Ujjaival érintheti, de ez nem ugyanaz, mint látni. Annál valamivel több, annál valamivel kevesebb. Most mindennél fontosabbnak érzi egy pillantást vetni saját arcára. Szó szerint szeretne szembenézni önmagával. Emlékezőképessége visszatértét várja tőle. Saját magát leginkább saját maga kéne emlékeztesse saját magára.
Makacsul nézelődik, kutat valami után, amin valamennyire visszatükröződnek a dolgok. Tekintete a polcokon népség-katonaságként sorakozó literes és befőttesüvegeken állapodik meg. Odahajol, vizsgálgatja őket. Egy nagy valószínűséggel szilvalekvárt tartalmazó példány nyeri el a tetszését. Próbálkozna egyet a lekvárosüveggel. Sötét színű tartalma alkalmassá teszi arra, hogy az üveg felületén képek jöjjenek létre. Még ha a gyenge fényben homályosan is. Még ha hengeres alakja miatt torzulva is. Képessége: képtelen képmások képzése. Képmutatás. Továbbá: sötét massza tárolása. Figyelemreméltó potencia mindkettő. Olyan emberi.
Az illető, akiről szó van, szemügyre veszi magát a befőttesüvegen. Nem sokat lát, azt is homályosan. Meg kell mégis elégednie felületi benyomásokkal. Ha egészen mélyre néz, csak a szilvalekvárt látja. Amennyire ki tudja venni, haja színe fekete. A kamra félhomályában, az üveg oldalán tükröződve, legalábbis annak hat. Lehet ugyan csalóka látszat. A lekváros üveg csak elmosódott fekete-fehér képeket közvetít. A fekete különböző árnyalatai is rosszul foghatók rajta. S akkor még hol van a gesztenyebarna? Oldalára fordítva az üveget, nevetségesen összelapul a szemlélő feje rajta. Ismét talpára állítva, kárpótlásként mulatságosan megnyúlik. Félig döntve meg, az isten tudja, mit mutat.
Az illető, akiről szó van, hirtelen a fejéhez kap és kitép egy hajszálat. Aztán megint, aztán még. Aztán többet nem. A hajszálakkal a kezében az ablakhoz lép.
Az eredmény nem egyértelmű. Három hajszál közül kettő fekete, egy fehér. De egy-két fehér hajszála mindenkinek lehet, akárhány éves. Arra is van esély, hogy erősen őszül, háromból mégis két feketét húzott. Valahogy ez a kombináció jött ki, mint a lutrin. Csak nem lehet vele nyerni. Egyvalami azért most már biztos: haja színe nem szőke. Hacsak... előzőleg a szőkét valami okból nem festette át feketére. Viszont ez esetben mi magyarázza a fehér hajszál meglétét? De már kissé belefáradt. Kezdi nem érdekelni a haja. Többet ezért nem fogja tépni.
Az illető, akiről szó van, végignéz saját magán. Kezein, testén, lábain. A fejével nem sokra jutott. Kívülről nem tudja szemügyre venni, belülről az emlékek hiányoznak. Arra jó csak, hogy kérdéseket tegyen fel. Válasznak máshonnan kell érkeznie.
Az illető, akiről szó van, konstatálja, hogy egyszerű, kék kezeslábast visel. A könnyű vászonanyag már nem új, de nincs rajta szakadás és tiszta. Otthoni, ház körüli tevés-vevéshez igen praktikus viselet. Betöréses lopáshoz is. Gyilkossághoz nemkülönben. A cipője kitaposott bőr sportcipő. Bárki hordhat ilyent, ha kímélni akarja a lábát. Ha kényelmesen akar mozogni. Vagy ha halkan és észrevétlenül.
Az illető, akiről szó van, tüzetesen szemügyre veszi saját kezeit. Ujjai hosszúak, vékonyak. Körmei tiszták, gondozottak. Tenyerén nem lát bőrkeményedést. Jelentheti azt, hogy szellemi munkát végez. Jelentheti azt is, hogy semmilyen munkát nem végez.
Bármi legyen a valóság, az illetőnek, akiről szó van, tetszenek saját kezei. Szeretettel nézegeti őket. Egyikkel végigsimít a másikon. Pár szőrszál nő mindkét kézfején. A balon kicsivel több mint a jobbon. Most valahogy ezt kedves dolognak találja. Olyan érdekes, olyan egyéni. Biztosan nem nő mindenki kezén szőr, s ha nő is, nem pont így. Pillantása bal keze gyűrűsujjára téved. Nem lát rajta gyűrűt, de jól látszik a gyűrű helye. A gyűrűsujj tövét bemélyedés övezi, benne világosabb színű a bőr. Jegygyűrű huzamosabb viseléséről árulkodik.
Az illető, akiről szó van, lázba jön. Úgy találja, ez már valaminek a bizonyossága. Nem is olyan régen még volt neki felesége. Mi lehet a nővel, s miért váltak el? Vagy egyszerűen csak megszökött valakivel a cafka? Lehet, hogy ő hagyta el más fehérnépért? Meghalt volna szegény asszony? Félárván hagyta a szerencsétlen gyermekeket? Ha voltak? Tanácstalanul bámulja a gyűrű mélyen húsba vágódó helyét. Talán csak lehúzta, mert erősen szorított, meg akarta nagyobbíttatni. A gyűrű helye bizonyossága valaminek. Bizonytalan, hogy minek. Az illetőnél, akiről szó van, múlóban a láz.
Láztalanul, lehiggadva, makacsul folytatja tovább a nyomozást önmaga után. Feltűri mindkét kezeslábasa ujját, de egyik csuklóján sem talál karórát. Valamiért pedig erősen szükségét érzi percre pontosan tudni, hány óra. Bár fogalma sincs, milyen nap, milyen évszak, milyen év lehet. Akkor annál inkább. A karóra márkája, különleges kivitele, vagy éppen olcsósága is nyújthatott volna valamelyes támpontot. Így csak karján a szőr a bizonyosság: fekete. Most már biztos lehet benne: haja színe sem szőke. De mit lehet ezzel az információval kezdeni?
Ahogy teljes hosszában végignéz önmagán, alakján nem talál semmi különöset. Első pillantásra látja, hogy nem kövér. Miután óvatosan végigtapogatja testét – karját, combját, bordáit – azt is bizonyosra veszi, hogy nem sovány. Egyúttal meggyőződik arról, hogy a kezeslábas zsebei üresek. Túl szép lett volna fényképes igazolványra bukkanni bennük. Netán bőrbe kötött családi fényképalbumra. Nevekkel, dátumokkal a fotók alatt.
Még csak kiszóródott dohányport sem talált a zsebeiben. Jelentheti azt, hogy nem dohányzik. Jelentheti azt, hogy dohányzik, de ügyel zsebei tisztaságára. Körmei körül nem lát nikotin okozta elszíneződést. Akkor mégis az van, hogy nem dohányzik. Vagy vigyáz, hogy ujjait ne fogja meg a füst. Vagy csak ritkán szív. Vagy pipázik. Minden lehetséges, minden csak halványan.
Az illető, akiről szó van, kezdi megelégelni a bizonytalanságot. Semmi lényegesre nem képes rátalálni önmagával kapcsolatban. Semmi biztos fogást nem tud kitapogatni saját múltjában. Köréje gyűl csiklandón minden lehetőség, tovasiklik nyomban mindenik, mihelyt utánuk kap. Mintha szellemkezekkel matatna gomolygó ködben. Mintha medúzák után nyúlkálna veder takonyban. Valakinek pedig csak lennie kellett neki is, eddig is. Bizonyos, hogy mostanáig is csinált valamerre valahogyan valamit. Csinálhatott többfelé többféleképpen többfélét is. Sokminden igaz lehet sokféleképpen. Neki csak egy kéne, az nagyon.
Tanácstalan pillantása a kamra közepét megszállva tartó zsírosbödönre esik. Eszébe jut róla valami. Odalép hozzá és boltíves fedelét felemeli. A fedél belseje fényes világoskék zománccal futtatott, apró fehér pöttyök tarkítják. Az illető, akiről szó van, tükörként tartja maga elé. Világosabb elmosódott képet lát, mint amilyent a lekváros üveg mutat. De rá kell jönnie: a világosan elmosódott, akár a sötéten elmosódott, egyként kivehetetlenül elmosódott. Beletörődve vagy bosszankodva vagy sajnálkozva, de el- és el- és elmosódott.
A kitartás viszont igenis eredményre vezet. A zsírosbödön kezdi stabilan beoperálni magát a történetbe. Nehéz megkerülni a kamrában, nehéz megkerülni a történetben. Neki itt most már szerepe van.

* Részlet az azonos című, készülő regényből. A hiányzó első fejezet a Magyar Napló 2002/októberi számában olvasható.


.: tartalomjegyzék