Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2017 - November
2017 - Október
2017 - Szeptember
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2017 - Június
Dr. Nagy Lajos

Zathurecky Berta emlékfüzete az első világháborúból

Zathureczky Bertáról

 

Úgy három évvel ezelőtt, Ferencz Árpád székelyudvarhelyi nyugdíjas matematikatanár barátom  egy füzetet adott át nekem azzal a kéréssel, hogy olvassam el, ha lehet, közöljem, és végül adjam  valamelyik múzeumnak megőrzés végett. A szüleimmel együtt megvett udvarhelyi Szabady-féle ház padlásán találtam egy ládában – mondta. Alaposabban szemügyre véve kiderült, hogy a „Berta néni emlékkönyve” közel száz évet lapult a ládában, illetve a barátom megőrzésében, hiszen a kórház főápolónője „Kelemenné nagyságos asszonynak” kérésére a sepsiszentgyörgyi Vöröskeresztes Kórházba utókezelésre beutalt katonák közül Jakab Lajos tartalékos tizedes elsőként nyitja meg a sort 1915. január 6-án.

Rövid kutatás után kiderítettem, hogy Kelemenné nagyságos asszony nem más, mint nagyernyei Kelemen Lajos Háromszékmegye tiszti főügyészének a felesége, Zathureczky Berta.

 

                                                                  *

 

1855. február 1-én született Homoródszentmártonban. 21 éves korában köt házasságot  nagyernyei Kelemen Lajos Háromszék megyei tiszti főügyésszel, és attól kezdve élete Sepsiszentgyörgyön folytatódik. Tehetséges író, költő és zeneszerző volt, amit akkoriban nagyra értékeltek, megzenésített versei nagy népszerűségnek örvendtek. Mint Csereyné unokahúga, mindenben egyetértett nagynénje törekvésével, és jelentős pénzösszegekkel támogatta a Székely Nemzeti Múzeum építését. A pénzt műsoros rendezvényekkel és adakozások útján gyűjtötte össze. A városi toronyóra beszerzéséhez is jelentős pénzösszeggel járult hozzá. A sepsiszentgyörgyi Jótékony Nőegylet és a szintén sepsiszentgyörgyi Tulipán Kert elnöke volt. Személyesen ismerte Mikszáth Kálmánt, akit meg is hívott a Jótékonysági Egylet egyik rendezvényére. Megszervezte Sepsiszentgyörgyön Jókai Mór írói pályájának jubileumi megünneplését.                                                                                                                            1910-ben Emlékezzünk régiekről címmel egy székely mondókákat és regéket tartalmazó gyűjteményes kötetet adott ki. Írt regényeket (Az asszony átka az asszony, Simonyi óbesterné), sőt operetteket is. (Anatol vagy a farsang útja). Irodalmi munkásságáért az Erdélyi Irodalmi Társaság tagjául választotta

Két kitüntetést is kapott az 1914–1918 között zajló „Nagyháború” idején: a Koronás arany érdemkeresztet, és a II. polgári arany érdemkeresztet. Ezek kiérdemlését az említett füzet alapján érthetjük meg.

 

 A Nagyháborúról

 

1914-ben kitört a kezdetben Nagyháborúnak, később Első Világháborúnak nevezett Vérzivatar, melyben becslések szerint közel 70 millió embert kényszeríttettek a harctérre. Ebből közel 10 millióan meghaltak a harctereken és a fogolytáborokban. Ehhez hozzáadódik a civil lakosság pusztulása, a háborúból, fogságból hazatértek megrövidült élete.

A kirobbantók ma is egymásra mutogatnak, tény az, hogy más és más érdekek feszültek egymásnak. A legkevésbé Magyarország volt érdekelt a háborúban, őt a monarchia, a dualizmus húzta bele, és tényleg a határait kellett védje mindenik frontszakaszon. Amint a füzetből kitűnik, a magyar katonák sokáig lelkesen is teljesítették ezt a feladatukat.

Amikor elvállaltam barátom kérésének teljesítését, nem gondoltam, hogy az elolvasás, illetve a nyomtatásra való előkészítés milyen nehéz lesz! Nemcsak azért, mert a nagyrészt ceruzával, legtöbbször központozás nélkül írt, a helyesírási szabályokat nem ismerő, fogalmazni nemigen tudó emberek írásának kisilabizálása, számítógépre való vitele szemet, feneket, türelmet igénybe vevő munka, hanem azért is, mert rájöttem, nem tudok olyan bevezetőt írni, melyben bár megközelíteni tudnám a háborúban résztvevő katonák szenvedését, sokszor tragikus kimenetelű sorsát. A történészek a háború kiváltó okairól, dátumokról, az ide-oda tolódó frontvonalakról, csapatmozgásokról írnak. Ismertek statisztikák a háború emberveszteségeiről is, de az egyes emberek szenvedéseiről, megpróbáltatásairól sokkal nehezebb írni. A Monarchia 1.200.000 embert veszített halottakban, és nem tudjuk, hány százezret tesz ki azoknak a száma, akik hazatértek ugyan, de a súlyos sérülések következtében, vagy a fronton, hadifogságban szerzett betegségben néhány év alatt odahaza meghaltak. A fogságba esettek szenvedéséről is nagyon sok történetet hallottam gyermekoromban, illetve irodalmi ismereteimből is tudok erről.

Nem kell ehhez történésznek lenni, hiszen mint orvos, talán nagyobb rálátással tudom megmagyarázni, miért halt meg a katonák egy része azonnal a lövés után, még ha a lövés talán nem is volt halálos, de a harci eseményekhez nem szokott, fáradt, éhes, kialvatlan katonák elvéreztek vagy sokkos állapotba kerültek. Hogy ha a haslövést nem operálják meg az első 12 órában, már menthetetlen (talán még ma, az antibiotikumok birtokában is). Hogy a tüdőlövések túlélőinek egy része ha napok után szerencsésen eljutott is a kórházba, mégis meghalt, akárcsak a koponyasérültek. Hogy az emberi ürülékkel fertőzött földbe becsapódott gránátok, srapnelek szilánkjai fertőződtek e földdel, és végzetes gennyező sebeket okoztak, amelyek jórésze csak a végtagok amputálásával volt megoldható. A fagyos földből kiszedett krumpli és a káposztatorzsa evése ugyancsak kedvezett a vérhasnak, hastífusznak, sárgaságnak, a sok tetű pedig a kiütéses tífusznak. Mint halálos betegséget rögtön nem okozó „nyavalyákat” csak úgy érintőlegesen említem a nemi betegségeket, a kankót és a szifiliszt, melyek száma a korabeli statisztikák szerint erősen megugrott. A hideg lövészárok miatt megnőtt a vese és a reumás betegségek száma is. A temetetlen halottak miatt a kolera is fellépett, és Albániában a maláriát is sokan elkapták. Végül hozzájárult a halálhoz az is, hogy napok teltek el, míg kórházba tudták szállítani a sebesülteket.

Ezeket talán jobban le tudom írni, mint egy hadtörténész. De én sem tudom érzékeltetni a sok nélkülözést, a fáradságos menetelések keltette kimerültséget, az eső áztatta, mocsaras galíciai földben húzódó lövészárkokban, vagy az olaszországi kavernákban meghúzódó katonák emberi képzeletet is felülmúló szenvedéseit, a kezdetben lelkesedő, hősiesen harcoló, a halált is vállaló emberek lelkivilágát, és azt, ahogy mindezt képesek voltak elviselni. Egy részüknek még ezek mellett a fogság szenvedéseiből is kijutott.

Száz év után talán feltehetjük a kérdést: mindez miért, kiért? Miért és kik hajtottak mészárszékre közel 70 millió embert, akik közül közel 10 millió meghalt. Akiket pedig valahol valakik hazavártak. Az oroszok az atyuskáért (akit aztán megöltek), a mieink a királyért (aki elvesztette királyságát) és a hazáért (ami aztán nagyon megcsonkult), a németek a terjeszkedésért (a Birodalom aztán zsugorodott), a szerbek a nagy Szerbiáért (meglett, de ma már nincs), a franciák a revansért, a német birodalmi rendszer megszüntetéséért (de mire mentek vele?), az angolok hatalmuk megőrzéséért? (ma már az is megtépázott, gyarmatbirodalmuk is odalett). Hogy mindezek mögött kik keverték a kártyákat, az már a történészekre tartozik; rám csak a szenvedések számbavétele, s talán a krasznojárszki fogolytáborban meghalt Gyóni Géza versének felidézése: „Csak egy éjszakára küldjétek el őket”.

 

A háborús egészségügyi ellátásról

 

Senki nem számított ilyen elhúzódó, nagyméretű háborúra. Így az egészségügyet is készületlenül érte a nagyszámú sebesült, később a körülményekből adódó fertőző betegségek megjelenése. A harctéren keletkezett sérüléseket a segélyhelyen látták el, ami a front mögött, de mindig annak közelében helyezkedett el. Ide vagy a bajtársak vitték, vagy saját lábán ment a valamelyes elsősegélyben részesült sebesült. A sebesültek 99% itt nyert ellátást. Sajnos nem volt olyan berendezés, szállítási lehetőség, hogy például a hasi sérülteket hat órán belül ellássák. Így azok nagy kínok között haltak meg a kialakult hashártyagyulladás miatt. A tüdőlövést szenvedők egy része, aki nem vérzett el hamar vagy nem fulladt meg a kialakult légmell miatt, később halt meg a hátországban lévő kórházak valamelyikében, mint amilyen a helységi kórház, a csapatkórház, a honvédkórház, a tábori kórház, vagy a tartalékkórház volt. Ezeken kívül kiürített iskolákban vagy más helyiségekben létrehozták az úgynevezett Vöröskeresztes Kórházakat, amelyeket már nem is orvosok irányítottak, hiszen nem jutott belőlük mindenhová.

A Vöröskereszt mindenről maga gondoskodott a kórházaiban. Az élelmezést, a kötszereket, az orvost – ha volt – az ápolószemélyzetet mind a polgárok adományaiból fizették. Az akkori közéleti személyiségek, a polgárság prominens tagjai mind élenjártak az önkéntes munkában.

Sepsiszentgyörgyön a Vöröskereszt Egylet a polgári fiúiskolába rendezte be a kórházát. 1915. január 30-n gyűjtést rendeztek párnák beszerzése végett. Hamarosan 100 férőhellyel rendelkeztek. A városi közkórházat tartalékkórházzá alakították át. A füzetből és a korabeli fényképekből az derül ki, hogy elsősorban olyan végtagi sérülteket hoztak utókezelésre, sokszor más kórházakban elvégzett műtétek után, akik már nem szorultak kimondottan orvosi kezelésre, megbirkóztak velük az önkéntes ápolónők is, mint amilyen Zathureczky Berta volt.

 

A füzetről

 

Egyszerű kockás iskolásfüzet, amelyikbe 1915. január 6-i keltezéssel írják az első történetet, az utolsó bejegyzés 1918. március 31-én történik. A túlnyomórészt magyar nyelven írt szövegek mellett találunk román, horvát, német és lengyel nyelvű beírást is, a monarchia népeinek megfelelően. Az első részben 1916 júniusáig a sebesültek több-kevesebb részletességgel leírják a lelkesedéses frontra vonulásukat, majd megjelennek a mérhetetlen szenvedésekről szóló sorok, olykor versben is. Nagyobbrészt egyszerű emberek írnak bele, helyesírási hibákkal, tollforgatáshoz nem szokott kézzel. Annál döbbenetesebb a szerencsétlen emberek sorsa, akik arcuk verejtékével szerezték meg a mindennapi kenyerüket, akiket egyik napról a másikra elszólítottak békés foglalkozásuk mellől, napokon át utaztatva vitték őket egyik frontról a másikra, ahol várták őket az ellenség ágyú- és gépfegyvergolyói, a pergőtűz, a szuronyroham. A lövészárkokban pedig a hideg, az eső, a tetvek és bolhák megismétlődő rohama, s az éhség. Senki nem tudná leírni, mit éreztek azok a katonák, akik már az első nap golyótól találva rogytak össze a harcmezőn, vagy súlyos sebesültként napokig utaztatták, és vagy útközben haltak meg, vagy nem sokkal később a fellépő kezelhetetlen szövődményekben.

Akik itt leírták „hadi élményeiket”, még a szerencsések közé tartoztak, bár egy részük felépülve újrakezdte a harcot valamelyik fronton. Döbbenetes olvasni, hogy öt napig feküdt egy sebesült katona a harcmezőn, míg bajtársai rátaláltak. Az oroszok vizet adtak neki és otthagyták. Akkor még volt valamelyes lovagiasság a harcoló felek között. Ma már „nem hagynák szenvedni” a sebesült katonát!

1916 nyarától megszűnnek a „Berta nagyságos asszonynak” szánt írások, helyettük a román hadsereg kiszorítására érkezettek aláírásai jelennek meg, legtöbbször megköszönve a jó ebédet, vacsorát, a pihenési lehetőséget, a kedves fogadtatást. („Háromnapi koplalás utáni mesés vacsoráért hálás köszönet és kézcsók. Dévay István őrmester”) Sok a német császárság különböző területeiről, olykor Berlinből származó német aláírás is, bizonyítva a német hadsereg szentgyörgyi jelenlétét. A Vöröskeresztes kórház működését ellenőrző katonai, egyházi és civil szervek tagjai is itt hagyták kézjegyüket. Két névsor van a füzet végén: az ápoltak névsora és az orosz fogságból 1918 március végén itt megpihenő hadifoglyok névsora, akik közül Gehferter Juhász József (Borsod Megye, Mezőkövesd K.u.K. Inf. Reg. No. 60 10 Kompanie 4 Zug.) egy hosszú versben írja le a fogságuk döbbenetes történetét. Terjedelmi okok miatt csak 38 ápolt bejegyzését tudjuk közölni a mintegy 120 katona „emléknek” szánt írása közül, de úgy véljük, ezek is hűen tükrözik az első világháború poklát megjárt katonák sorsát.

 

                                                                    *

 

1.) VI.914-év augusztus havában történt meg az általános mozgósítás, és én mint tényleges már készen vártam az öreg katonákat, és mikor ők is kész voltak, akkor együttesen indultunk a haza védelmére, ahol több ütközetben vettem részt a 3 hónapi harctéren lévő időmben. Okt. 26-án, egy srapnell darabtol a jobb kézen megsebesültem és mint sebesült kerültem a szentgyörgyi kórházba, ahol a jó ápolásból nekem is kijutott, amelyet nagyon szépen köszönök a jó ápolónőimnek, de főkép a nagyságos asszonynak, aki az én ápolónőm volt, és a sebesültekhez egy olyan jó lelkű ápolónő volt, hogy én már több kórházban voltam, de én egy ilyen jó ápolónőt a sok kórházban nem találtam, azért a jó ápolásért isten fizessen bért, mert én egyebet ugysem adhatok. Kezeit csókolja

Barabás Károly    

2-es gy. ez. 16.sz. beli tizedes.

1915. jan. 10-én.

 

2.) A Rohatyni ütközet, mint már köztudomású dolog, számunkra nézve balul ütött ki, mivel jobb és balszárnyunk, a közép előzetes értesítése nélkül vonult vissza, s így körül voltunk véve úgy, hogy csak a kör áttörése után tudtunk menekülni. A harmadik századnál egy bécsi fiú volt – mint hadnagy – aki egy kukkot sem tudott magyarul. A faluban menekülés után, azaz közben találkoztunk, és a mi hadnagyunk, aki magyarul egyáltalán nem tudott,( legalább úgy mutatta) elkezdte kiabálni: „ne félni magyar”, „ütni a muszka”, „futni gyorsan”, „lőni muszka, de ne hagyni engem”.

És közben az áttört körön keresztül szerencsésen megmenekülve, egy erdőbe értünk, ahol én kérdeztem: „Ugye megmenekültünk?” Mire ő azt felelte, hogy „mek”. A halálfélelem magyarul is megtanította.

Sepsiszentgyörgy 1915. január 7. Kis Kálmán.

 

3.) Visszaemlékezés Galicziába 1914 évről.

Október 16-án indultam a harcz mezőre hat heti erő feszítéssel kitartottam a vad muszkával szemben, néhányat elküldtem a másvilágra, míg végre egy bolondos golyó eltalált és a balkaromon megsebesített november 25-én és akkor elszállítottak Ungvárra, onnét Brassóba kerültem míg végre idehosztak  Sepsi sz.györgyre. Mindenhol a legjobb kezelésbe részesültem de mégis legkiemelkedőbb a Szentgyörgyi Nagyságos Asszonyok és a Nagyságos Titkár úr öszinte szívbeli ápolások, itt mindnyájan akik az ő kezeléseik alatt vagyunk csak bámuljuk az ők szíves fáradozásaikat. Különösen az Erzsike nagysága és a Kelemenné nagysága, akinek a kezéből az ajándék sem ritka, kitartanak legjobban későn s korán talpon vannak betegeik mellett.

Ezekért a szíves fáradozásokért szívemből köszönetet mondok és a Jó Isten áldását kérem mindnyájokra.

Egy somogyi öreg honvéd Toth János, Attala

1915. január 25.

 

4.) én maras torda megye nyárádselyei lakós Vass József a marasvásárji huszanketedik honvéd gyalogezredel én is elmentem istenbe vetet bizalomal agusztus huszanketögikin galicijába, ahol találkoztuk is minyár az eleségel. Onét hála a jo istenek épen megszabadultam ojan szenvedésekel, amiket le írni nem lehet. de ez még nem vot semi sem eljutotuk a Kárpátokra, ahol én is a bal válamon megsebesültem, onét elhoztak Debrecenbe két hét elteltivel Brasoba onét  sepsiszetgyörgyre, ahol a Kelemené nacsága ápolásába részesültem

 

5.) Háborus élményeim egy ütközetben.

1914 augusztus 1-én történt általános mozgósításkor bevonultam katonának.

A többek között augusztus 5-én tűzharcba jutottam Galiciában Monoszterzicska községben lévő 32 zászlóaljból álló orosz ellenséggel szembe. Én a mi csapatunkba telefon és távírásznak voltam felszerelve. Ennek alapján mindig a parancsnokom mellett kellett legyek A mi erődünk 12 zászlóaljból állott. Felfejlődése esetén nekem is össze kötétesi szolgálatot kellett teljesítsek. A mi századunk egy rengeteg sűrű erdőbe jutott. Én a százados ural az egyik szakasz mögé voltam elhelyezkedve. A harc kezdete a reggeli órákban volt. Első szolgálatom az volt, hogy a jobb szárnyon lévő szakaszt a balszárny meghosszabbítására átt hívjam. A mikor mentem retenetes helyzetbe jutottam. Mert egy közben eső szakasz tévedésből rám tüzelt. Pedig hangtávolságra voltak töllem, de oly sürü volt az erdő, hogy nem láthattak engem. Én teljes erőmből kiabáltam, hogy saját. De a sok puskaropogásba ők sem hallották meg. S igy a nagy golyózáporba 300 méter utat kellett megtegyek. Hol mégis az irgalmas Isten átsegített. A tüzelés továbbtartott, s mikor a szakassszal mentem vissza 12 ember megsebesült. Onnan délelőtt előre nyomultunk a községbe. Ott ismét ránk tüzelt a 23. ezred egyik százada. Ott valamennyire védhettük magunkat. Behúzódtunk a házak közé. De engem a százados úr felküldött egy sertésól fedelére, hogy onnan zászlóval jelezzem, hogy sajátunk. Ahogy felmentem, pár perc múlva át lőtték a zászlórudat, elis törött. Én is szinte ott maradtam, alig tudtam lecsúszni a fedélről. Eközben az ellenség a nevezett községből visszavonult, a gyalogságunk a tüzelést befejezte. A tüzérségünk több ideig tüzelt, mert az ellenség egy hegyen át vonult vissza. A századok összegyűltek, azt gondoltuk, hogy majd étkezésünk lesz, a menyiben már két nap óta nem ettünk volt. De az ellenség visszaverésének örömére az is elmaradt. Felfejlődtünk újból, és délután üldöztük tovább az ellenséget. Ők ellen támadást tettek egy erdőből. Ez volt aztán az igazi harc. Nekünk nem volt tüzérségünk. Ők meg ahogy mi a nevezett hegyen átléptünk, tüzérségi tűzzel fogadtak. A gyalogságuk is egy erdőben volt elhelyezve. Nem is tüzelt ránk a gyalogság, míg az erdő széléig nem értünk. A mi századunk azt a feladatot kapta, hogy az előttünk lévő ellenséges tüzérséget elfoglaljuk. Be is megyünk az erdőbe. A század rajvonal lefeküdt az erdőn átt vezető ut mentén. A századtörzs a százados úrral elmentünk, hogy tájékozódást szerezzünk, hogy lehetne jobban megkeríteni az ellenséges tüzérséget. Elértünk egy alkalmas helyre, ahonnan engem a százados úr visszaküldött, hogy a századot oda vezessem. Elis mentem, de a századot nem kaptam ott, mert addig valaki bevezette a tűzbe. Visszamentem és jelentettem a százados urnak. Mire azt a választ kaptam, menjek keressem még egyszer, mert nem jó helyen kerestem. Újból elmentem, de akkor sem találtam meg. Visszatértem de már a százados úrékat sem találtam ott ahonnan elküldött volt. Ez már ismét rettenetes volt nekem, teljesen egyedül láttam magam. Megbujtam egy fa mellé, hogy védjem magam. Közben állandóan figyeltem, hogy hátha meglátnám a százados urékat. Egyszer csak valami füttyhangot hallottam, nézek jobbra-balra s megláttam őket hol vannak odamegyek, és együtesen kimegyünk az erdőszélére, és onnan beláttunk egy nagy völgybe, ahol vagy 300 muszka menetelt. Mi a századtörzs ötön rájuk tüzeltünk egy-egy tár töltényt. Persze, hogy szétugrasztottuk őket. De arra mi is beszüntettük a tüzelést, és mentünk vissza arra hol bejöttünk az erdőbe.  A mikor oda értünk ott találtunk egy saját tiszthelyettest, vagy 15 emberrel. Továbbacska egy őrnagyot vagy 40 emberrel. Azt mondja az őrnagy úr, hogy menjünk be a tűzbe. Én addig elmentem ki az erdő szélére, hogy nézzek ki a sík terepre, és megláttam, hogy a mi katonáink mind vonulnak vissza. És az útjukba az ellenséges strapnel mindig a rajvonalba csapódik be és 3-4 ember mindig elesik. Visszalépek és mondom a százados úrnak, hogy a tűzbe ne menjünk be, mert a mások már mind visszavonultak, csak mi vagyunk itt. Tudja Isten de az őrnagyúr mégis bement és egy pár perc múlva alig tudott visszaszaladni vagy 10 emberrel, a többi mind ott maradt. Minket is majd elfogtak. Visszavonulásunk alkalmával kénytelenek voltunk befeküdni egy fedezékbe, ahonnan sötét estig távozni nem lehetett, mert úgy belőtték az oroszok magukat ránk, hogy mindnyájan ott maradtunk volna. Így dec 2 órától este 7 óráig folyton tűz alatt voltunk Este tovább folytattuk a visszavonulást. Beértünk abba a faluba, honnan kivertük az oroszokat. De amire mi beérkeztünk, már az oroszok elfoglalták. A községen átvezető folyó hídja felé közeledtünk, hogy ott átmenjünk, de amire mi odaértünk, addig az oroszok már hídőrséget állottak, ahol nekünk át kellett menni. Ez kora reggel volt, még nem volt megviradva, s hozzá nagy köd is volt. A hidat megközelitve vettük észre a hidörséget amely 70 emberből állott, rögtön ránk tüzeltek s amig 50 lépésnyire visszaszaladtunk 8 bajtársam esett el mi 15 öttön bele ugrottunk a vízbe és azon valahogy átjutva megszabadultunk és ugy folytattuk tovább az utunkat míg aznap este utol nem értük a csapatunkat. Sok ilyen és még nehezebb ütközetet átélve végül megsebesültem én is az uzsoki szorosnál a Kárpát hegységen. Végül idekerültem, hol a nagyságos asszonyom nemes lelkű jó ápolásába részesültem. A melyet a végtelenségig köszönök a nagyságos asszonynak és hálás emlékkel maradok

Bernád István honvéd

Sepsiszentgyörgy 1915. II 24-én.

 

6.)  Néhány szó az 1914 dik évi háboru történeten a mi velem történt Bátor vagyok le írni. Megkezdődött az általános mozgósítás, azt hitem, még máskor is hallottam hirét a háborúnak, hogy csak komédia ez az dolog. De elkövetkezet egy pár nap alatt, hogy nekem is mint honvédnak be kelett hogy vonuljak. 1914. Augusztus hó 1 jén. Elbucsuztam a kis családomtól, Szüleimtől, és Szülőfalumtól, a hogy elhagytam az szülő falumott nézegettem vissza, hogy még vajon valamikor fogom  végigsétálni az utcáit. Elbucsuztam a Feleségemtől nem hagytam semmi különöst csak hogy viseljen gondot a kis családomra. Nekem is irjon levelet, ha lehett ne felejtse a nevem hogy ha igazán szerett. Ezel el érek az felszerlési állomásra. De hát annyian vagyunk az jelentkezéskor azt hittem hogyha minden állomási felszerelésen ennyien vagyunk megfogjuk hodittani az egész Európát. De elkerül a dolog felkel szerelni egy része kapott szép szürke ruhátt a más része a kitt gyengének [...]

Néhány nap mulva eljön az az ora fel kel szerelni az vonatra Sok czivil kisérő volt, sirtak jobbra balra montam ne sírjanak mert még mind épek vagyunk. Sirhatnak még eleget mikor nem halják hirünkett. Be szálunk a vonatba meg is indul nemsokára. Szépen hallattunk a harc tér felé, nem volt sehol sem kiszálás, sem beszálás mert a jegyet mind Galicziába váltotuk volt. Szamborán tul az 5 dik vagy 6 dik állomáson leszáltunk Lemberg felé meghallottuk az ágyú lövést montam azoknak a kik közel voltak hozám: Ne búsuljunk fiuk nagy ünepünk lesz biztosan király születés van és az is lesz ezután minden nap. Bekövetkezett a vadászat szemben a muszkákkal. Mi is lőttük őket, őket is mi. De hát egyszer ők is lőttek minket, minket is ők. A töbek közt ellöttek egy jó barátomat akivel összeegyeztünk volt, hogy soha se hagyuk el egymást utolsó csep vérig el voltam tőle 10 lépés távolságra hoza szoltam de ő nem szolt hozám. Néztem nem is mozdúlt. Ez allatt elkiálcsa a Százados ur: előre, el is vonultunk 50 lépésnyire. De a kolegám csak ott maradtt Annyira megharaguttam az kibeszélni nem lehet puskaropogás közt és szurony fel tűzve haladtunk előre, elértük a muszkákott akik közül elfogtunk 21 gyet, ez még agusztus havában volt. Kiseb ütközetekben töbször voltunk szeptember 6-ig. Akor ropant nagy ütközetben voltunk. Olyan Kisaszon napját értünk hogy olyant nem kivánok senkinek hogy érjen sok volt a sebesült és az hallott. De roppant sok volt a muszkák között a halott. Halomra állott a földön a muszka mag. A töbek közt megsebesült a százados úr a jobb lába volt át löve. A töbi tisztek küldték magyar országra a korházba, de ő azt mondta, az ilyen sebel szégyen vissza jönni, neki ilyen 10 kell. Bekötözött lábbal libiczkelt, hol fen álva, hol térden kukerezet olyan ágyútűzben meg fegyvergolyó záporban voltunk, hogy kibeszélni nem lehet. Másnapra kerültünk egy nagy vizen túl és ott egy szapner elütötte, meghalt. Maratunk egy örmestere. Nem sokára elrendelik a visszavonulást. És menekülés ki merre tud idegen századhoz kerültünk 5 ön, nem tudtuk merre van a századunk. Másnap feltaláltuk, uj támadás adta elé magát, sok áruló került a civilek között. Egyszer elrendelik az előnyomulást és a falu felgyújtását. Azt mondták civilt muszkát mindent ben kel sütni. Volt is sült hus elég. Nem sokára elrendelik az általános vissza vonulást és visza is vonultunk egész Magyarországra. Örvendettünk hogy most vége van a háborúnak. Mert töltént rejts volt üritetünk és úgy vonultunk Galiczián keresztül de volt keletje a torzsának meg a krumplinak. Magyarországra kerültünk. Kis beleznán tul egy hegyen elrendelték hogy fegyvert tölcs  megin,t mondtam a társaimnak, hogy talán megint király születése lesz nem a háború vége  ez volt Szeptemberben. De hogy fegyver tölcs volt annyi kolerás került az emberek közt, hogy azt hittem még a fegyverek is megkolerásodnak Nemsokára elértünk csontosra, azt mondták nincs messze a muszka. Meg is találtuk Fenyves völgyben. Meg is birkóztunk derekasan velük visszavertük Galicziába abba a tetű országba. Elérünk Turkába szerencsénkre fedél alatt háltunk az egyszer csak, hogy jól éreztük magunkott. Csak az hiányzott, hogy lett volt bokáig érő hó oktoberben és nem nem kaptuk a krumpli fészkeket a hóba. Itt tartózkottunk 4 nap mert az hidat felrobbantották volt az oroszok. Aztán mentünk továb utánnok 60 kilo méter mire taplicza nevű községben a jobbra térő völgyben találkoztunk megint a muszka komákkal 3 napi harc után el is értünk egy faluba, ahol hat napig tartózkottunk nagy tűzben voltunk nappal a fedezékbe éjel egy részünk a krumpli sütő kemencékett őrizte jól vigyáztunk mindenre. Kivált az előléptetésben mindannyian részesültünk. Mindenki aki csak élt és itt volt megkapta az ezredesi rangot de nem csillagokban hanem tetűkben. Hetedik nap elrendelik a visszavonulást mert nagy erő jött velünk szemben. Hajnalkor megindultunk visza felé elfoglaltunk egy kis magaslatott ott voltunk tüz fen tartani, míg az ezredek visszavonulnak. Délkor ellenségett láttunk tüzeltünk 18cz százra nem is halatak felejünk azon a részen a muszkák Nemsokára azt haljuk hogy vissza vonulni fel kelünk a fedezékből és azonal oldalból össztüzet kaptunk közelröl egy megsebesült közülünk Mi megfutamottunk a közeli erdőbe és azon vonultunk keresztül, másnap egy patakon jöttünk vissza felé ott maradt volt 6 ágyú sajátunk és lőszer kocsink. Vizsgálgattuk őket egyszerhát csak a  hátunk mögött van a muszka. Ránk tüzeltek sokan voltak mi csak 4en négyen voltunk másodmagammal elfutam 2 falumbelit elfogtak egyik meg is sebesült. Nem sokára megtaláltuk az ezredünkett és vonultunk vissza. Turkán túl egy magaslatott elfoglaltunk és ott vártuk a muszkákat 3nap. ekkor mi is segítségett [kaptunk]. De mikor vonultunk előre a mi századunktól két szakasz tartaléknak marat, a harmadik szakasz tölünk balra volt az előnyomulás közben elfoglaltunk egy kis magaslatott, a muszka velünk szemben volt egy más magaslaton közböl egy patak inett tüzelünk a muszkákra regeltöl. Délután 2 óráig akor fehér zsebkendött lobogtatak, azt hittük megaták magokatt, megindúltunk szuronyfeltüzve feléjek. 20 lépést mentünk volna elöre. Akor adig nem löttek azután sürün kezdték szórni reánk az össztüzet. Megfutamodtunk velök szemben, elesett a sapkám három nap hajonfejt jártan. Be érünk egy patagba a főhadnagy úr elkiálcsa a szakasznak egyik fele előre a másik meg tüzel amikor az a  fél lefeküdt és tüzelt, megint a más rész haladt előre így közeledtünk a muszkákkal szemben. 2o lépésnyire voltunk csak  amikor szünetelt végre  a tűz és megadták magukat. Ugy akartam, hogy legalább egyet agyon üsek a fegyverel de a főhadnagy úr nem hagyta. Ekkor a méreg majd megölte az összest, aki csak magyar volt. Megjegyzem elé vonuláskor voltunk a szakaszban 48 an, és amikor elfogtuk akkor 34-en a többi eleset és megsebesült. A muszkák közül elfogtunk 156 ot. Ezután nem voltunk tüzben egy hétig, mert a muszka vonult vissza és ezen a héten elfogtunk egyszer 21 muszkát, megint 8cz 2 kozák járőrt és 2 sebesült vivött De nemessze volt a muszka főerő. Hadnagy úr elküld felderítő jár örnek 14en. Amint mentünk eltévesztetem a csapatom én egy kiserdő szegénél balra tértem a többiek jobbra. Kerestem kiáltani nem mertem. Rátalálok egy muszka elöfigyelö öre. Setétbe mozdítom térden állva a két könyökére támaszkodva aludt felébredt megismertem, hogy muszka a fegyverit elvetem és Nekem mutogatta merre van a csapatya elkísértem a százatthoz. Akor a főhadnagy úr megnevezi a járőr csapatott hogy milyen irányban van menetközben találkoztam megint egy jár ör csapatal  a kivel szintén egy irányban tartottunk és találkoztunk a többi társaimmal azok rátaláltak egy nagy kozákcsapatra nem mertek rájok tüzelni hogy találkoztunk ekkor többen lettünk Rajvonalat csináltunk 26 az erdőbe közel a kozákokhoz akik egy csoportba voltak az erdő közt egy kis mezőbe, de sűrűn kezdtük adni nekik az össztüzet. Roppant sok elesett közülük és a lovak közül is menekült ki ahogy tudott. Szambora körül nagy ütközetünk volt 6 nap alatt nem tudtuk megmozdítani őket, elszakítoták a mi rajvonalunk balszárnyát és visszavonultunk egészen uzsokig. Eközben többször voltunk tüz fen tartani a mig a vonatunk hallatt elöre. Tiankin túlfelől éjfél után 2 órakor tüzet kaptunk a tüzelés tartott 1 óráig akkor mi is elfutotunk meg ők is visszafutotak azután ara a részre sok ágyu golyott elszortak hiába. Vissza huzottunk Fenyvesvölgyig, ott tartozkotunk 1 hétig. Onan átvitek Zemplén megyébe november 23.  De 24-én megint nagy ütközetben voltunk. Itt megsebesültem dél tájban haslak fekve ahogy lőttem a jobb vállamon kaptam a sebet. Másfelé menekülni nem lehetett ha megsebesültem is csak előre. Nemsokára bekeritetük a muszkákatt kik közül elfogtunk 1100-at, és 70 darab lovat konyhákat és monicziott és megszabadítottunk a mi katonáink közül 415 öt kik fogjok voltak. Akor láttam fegyverrel való verekedést amelyik mit megfoghatott aval ütötte a muszkákat, mert mérgesek voltak 6 nap nem ettek a fogságban.

A faluba hogy bejöttünk, bementünk egy házhoz, hogy a társam a sebemet jól bekösse, mert vérzett. Ahogy bemegyünk az udvara meglátjuk hogy ott van 4 muszka 1 kozák és két ló rájok foktuk a fegyvert és megatták magokat én vezettem a lovakott. A társam kisérte a muszkákatt.

Elhagytuk Taksányt, a jobbik lovamott elvette egy had aprod őrmester, adott érte 6 magyarka szivaratt és 2 sült krumplitt. A másik lovamra fel kuporottam és ugy utaztam Ugorig. Ott a hadosztálynál azt is elvették, bekeültem a kórházba Ungvárra és ott megfosztottak a rangomtól és ott voltam 5 nap onan eljöttem Brassóba, ott is voltam egy néhán napig. Egyszer földieim jöttek a kontinba ki vittek eltöltöttünk 2 ora időtt az örmester úr megirigyelte és nekem a kihalgatást elrendelte. Meg is lesz a kihalgatás a törzs orvos ural szembe aki németül három napal megbüntete, de én azt nem értettem. Kérdem az örmester urat hogy mit kaptam, azt mondja 3 napot, he de megharagudtam, hogy miért nem 3 holnap milyen jól eltelnék télben a  födél alatt. De még nem telt le majd lesz idő 1915-ben, még él akinek le kell hogy tölcse. Ezzel eltetek Sepsiszentgyörgyre a veres + kereszt kórház egyletbe. Ahol egy ápoló nő megkérdezte tiszta ruhára kinek van szüksége. Tiszta ruhát és tiszta ágyat is kaptunk, ahol nagyon jól éreztem magam a tisztaságban a jö kezelésben és a jó életben. Amit igen szépen köszönök az összes nagyságának, hogy mint gyerekeket úgy kuráltak és gondoztak. Köszönöm szépen Öllvösné  nagysága, hogy a kedvünkér mindent megtett, hogy  bennünket, még a moziba is el vitt! Köszönöm szépen Kelemene Nagysága, hogy töb friss olvasmánnyal megajándékoza a mivel is könyeben Töltötük magunkat ebben a kórházban. Nem resteleték közöttünk dolgozni, sok pénz érő adományokott közötünk ki osztani. Ha mi szenvedtünk a háborúba, magok se restellik ápolni a betegeket a korházba. A szakácsnénkról is többször megemlékszünk mert sokszor jó levest főzött nekünk  sziveseben menönk a harctére ha ö is velünk eljöne konyhástól

írta Székely Udvarhely m.

Zetelaki Kállai József  22-es honvéd 2 zász 8 századbeli.

 

7.) Rövid emlékezés a Kárpátokban töltött napokról.

Tisztelettel emlékül a nagyságos Asszonynak.

Mimkor Zágrábból elindultunk igen szép és jó idő volt február 19én 1915 (ben)

Mi azt gondoltuk, hogy a Kárpátokban is olyan idő lesz, de amint Fenyvesvölgyben kiszálltunk a vonatból, hát már ott bizony felkellett venni a katona köpenyt, mert hideg volt, de itt még tűrhető  lett volna. Hanem amint a kies völgyön keresztül értünk és az erdőből kiértünk, hát mintha a világot kettévágták volna egyszerre nagy szél és hófúvás fogadott bennünket. És már későre járt az idő és a helek már mind elvoltak foglalva és azért mégis akadt helünk, mert egy trénistálló  padlásán háltunk, de az ojan volt hogy reggelre betemetett bennünket a hó. De mi ezzel nem törődtünk, mert mi tagadás elvoltunk fáradva. Tehát itt megháltunk és másnap megint marsoltunk tovább, és végre megtaláltuk az ezredünket egy faluban és itt meghálva folytattuk utunkat közelebb az oroszok felé Február 27-én mentünk fel svarm liniába de nem volt támadás egyik félről sem. Voltak ugyan apróbb támadások de a nagy hó miatt nem igen mozgott egyik fél sem.

Végre megunták az oroszok a nagy nyugvást és elkezdtek nyugtalankodni, de mi

megnyugtattuk őket. Maradok hálás üdvözlettel Szabó Lajos infantere Regiment No 14

 

8.) A galiciai harctéren egy alkalommal, kb. szeptember hó végén (a napra nem emlékezem) csapataink egy kelet-nyugat irányba húzódó magaslatot tartottak megszállva. A magaslattól északra nagy terjedelmű lapály terült el amelyen kisebb nagyobb községek, erdők, legelők stb. voltak láthatók. 36 órai várakozás után egyik erdő szegélyén feltűnt egy ellenséges rajvonal, s nyomban meg is kezdődött a kölcsönös tüzelés. E közben mi 38-an (a 12. század egy szakasza) hátra lettünk küldve egy másik magaslatra, az esetleges visszavonulás fedezése végett.

Amint a kijelölt helyre megérkeztünk, beástuk magunkat és vártuk a további fejleményeket

Pár órai tüzelés után csapataink rohamot intéztek az ellenséges rajvonal ellen, s kis idő múlva mindkét részről óriási kézitusa fejlődött, s végeredményképpen az ellenség futva menekült s csapataink eltüntek az erdőben.

Délután 5 óra körül egy főhadnagy tartott felénk 14 emberével s amint odaért s amint odaért felszólított minket, hogy csatlakozzunk hozzá és menjünk át arra a magaslatra amelyről csapataink a rohamot intézték. A két magaslat között egy község terült el amelyen áthaladva felmásztunk a jelzett magaslatra s éppen előőrsöket akart a főhadnagy úr kiküldeni. Midőn az estéli homályban feltűnik egy rajvonal, amelyik nyugati irányból felénk közeledett, azonban nem lehetett felismerni, hogy ellenség e vagy saját csapat. Az idő rövidsége miatt ott helyben voltunk kénytelenek rajvonalat alakítani s fekve vártuk a fejleményeket. Amint kb. 50-60 lépésnyire közeledett a rajvonal a főhadnagy úr 3szor így szólt: „állj, ki vagy” ?! s mivel feleletet nem kapott „tüzelni” vezényelt. A kölcsönös tüzelés megkezdődött. A terep azonban oly kedvező volt, hogy fekvő helyzetben az ellenség nem látott minket. De viszont mi sem láttuk őket, s így tüzeltünk kb. egy fél óráig, persze egyik részről sem történt haláleset, vagy sebesülés. Kis idő múlva jobboldalt gépfegyver szólalt meg. De nem tudtuk, hogy a sajátunk vagy ellenséges. Erre mindnyájan felemeljük a fejünket s nézünk jobbra-balra és akkor vesszük észre hogy főhadnagy úr és a legénységének nagyobb része már nincs sehol, csupán 9-en tüzeltük még.

Nagyon természetes erre mi is felugráltunk egymás után és szaladtunk a már jelzett község felé. E közben az ellenség is elnémult. Mi beértünk a községbe, ott megháltunk a nélkül hogy tudtuk volna tulajdonképpen mi is történt. Egész éjjel annyira izgatottak voltunk és annyira druckoltunk, hogy a velünk volt tizedes egy órai felváltással szállásunk ajtaja elé őrt állított.

Reggel amint felkeltünk összeszedtük magunkat és indultunk csapatunk felkeresésére. Útközben találkoztunk a főhadnagy úrral s tőle tudtuk meg, hogy a kérdéses gépfegyver a miénk volt amitől elszaladtunk. De a mitől viszont velünk egyidejűleg a muszkák is elszaladtak.

Sepsiszentgyörgy 1915 febr.20 

Hamar Imre honvéd.

 

9.) A gallicziai harctéren történt a mire még mindig visszaemlékezem. 1914 szeptember elsején megérkeztünk Szaniszloba félnapi pihenés után allárorjiba indultunk a kozákokkal szembe. 4 óra után tallálkoztunk a mi huszár járőrünkkel, azt a hírt hozzák, hogy vonuljunk vissza, mert egy ezred kozák jön velünk szembe. Mivel mi csak ezeren votúnk és a kozákok négy ezeren meg otuk a parancsra a kerekeket és Szaniszloig meg sem álltunk öste kilenc óra volt mire visza értűnk lihegve mert nagy meleg volt ot megháltunk és másnap este indultunk Hallicsba odaértünk másnap délbe ott táboroztunk. Kint már javába szólt az ágyú, de a púska ropogás még nem hallatszot oda. Ott vártuk a további parancsot, hogy ellőre é vagy hátra a vizen túl voltunk azt hiszem a szán fojó volt egy nagy vashídon mentünk át éjel 3 órakor riadót avirálnak az egésznek át jötünk a nagy vashídon, de már akkor a híd el volt látva babával az ütközetben lévő ezredek is mind jöttek át ahogy csak tudtak, mert az ötszörös túlerővel szemben nem ütköztek. Mikor mind át voltak csapataink vonulva a mi utászaink a nagy vashidast felrobantoták és Halicsban volt egy nagy magazinuk és azt is felgyújtottúk, hogy muszka kézre ne kerüljön. Halicsból mi mig jötünk hol itt holl ott kerestük a muszkát mig végre megént rájuk akadtunk. Vártuk őköt, végre megláttunk három kozák járőrt. Azokra lőttünk 100 lépésről. Észrevették a hegyen lévő muszka tüzérség, hát ágyúval kezdtek nekünk sortüzet adni. de mivel nekünk népfelkelőknek ágyúnk nem volt, megint rossz helyzetbe votunk, amiért nagyokat káromkodtúnk, hogy nekűnk ez nagy szégyen, hogy minket örökké viszavernek. Az is lett a vége, az őrnagyunk lóháton minket ott hagyott, mert mi a lóval nem értük, de azért mi is utána fútúnk, de mind e melet a futásunk még így is egy kicsit megvigasztalt, mert mikor a futásnak vége volt otómobilt fogtunk el egy muszka tiszt vot rajta és a sofőr, még sok aranypénz, s 5 bomba.

Még az előbihez egy hasonló ütközetünk volt egy falutól nyolcszázlépésre tűzeltűnk a muszkákra csak mi a muszkát nem látúk mert ők a faluból lőtek és mi pedig a sima rétről mi csak a házat céloztuk itt is kevés volt és a muszkán a dsokitésnak [?] a futásal győzhetűnk. Ezután a koréla beütőt közénk és visszajötünk mezőlaborc mellé Lubkovra. 7 napi pihenés után megint előnkbe vetük az utat, míg végre Kirot mellett egy kis falu szélén három napot az árokban ültünk mert rezölvák votunk de bizon rosz mulatságunk vot, mert tölük 20 lépésre a lovak párosan döltek ki a hámból, mert a muszka szrapnél mindig oda csapott be és a fejünk felet egész fákat szagatot szét és közötük is halot és még sebesült is vót. Inét már nem volt mere futni, az őrnagy úram is a híd alatt ült három nap. Inét a századunkat patrolba kiküldték ahol szintén srapneleső követe századunkót. Atól még megmenekültünk, akkor nagy golyózáporba került az egész zászlóaj. A századparancsnokunkot a karján lőték át még 10 ember sebesült. Október 16-án megint ágyútűz alat voltunk egész nap megszakítás nélkül jöt fölötünk a nap, szél eső. Délután 4 órakor közénk csapott a szrapnél és kettő meghalt nyolcan megsebesültünk. Én is kaptam három sebet, így kerültem a Kirofi kórházba, ahol a padlón pihentem. Vótúnk vagy ezeren. Másnap jött 70 szekér. Mi nehéz sebesültek szekére ültünk úgy útaztunk két nap nagy keservesen és étlen míg végre megérkeztünk a Zagrói állomásra este 11orakor beraktak a marha kocsiba és úgy utaztunk nakínok közt a mocskos kocsikban. 19-én reggel elértünk Rimaszombatra és ott kiszáltúnk 140-en, mert a másokat továb viték és itt egy napot és egy éjet tőltötünk inét megint vonatra raktak és Gömör megyébe vitek veres kereszt kórházba. It négy hetet töltőttem. Nagyon jól telt és jól kezelt az orvosúk, doktor Hencz Húgó kinek hűséges ápolásáért mondok köszönetet. November 20-án kaptam négy hét szabadságot. December 18-án lejárt a szabadságom és jelenkeztem a kórháznál. Kikűtek a századomhoz barcza Rozsnyóra és onét megint az orvosuk megvizsgált és kórházba utalt. Így kerültem Brassóba Faipariskolában 3 hetet tötötem. Január 13-án Sepsiszentgyörgyre kerültem. It már igazán jól éreztem magam. Csak annyi volt a baj, hogy kevés időt tőtőtem itt. Így hát köszönetet mondhatok hűséges ápolónéknak, Dr. Kelemen Lajosné Naccságának  Sepsiszentgyörgy. 1915

Kónya Ferenc őrvezető 24 honv. gyalogezred 9század.

10.) Megsebesülésem története.

(1914 december 24-én karácsony napján)

Sűrű sötétséggel köszöntött ránk a ködterhes éjszaka fenn a duklai erdős hegyekben, s a járőrök mind azzal a nem éppen kellemes hírrel tértek vissza, hogy a hatalmas orosz erő bekerítette kicsiny lelkes honvéd csapatunkat. Itt csak egy sikerrel végrehajtott éjjeli roham segít, volt az általános vélemény. Parancsnokunk tehát a következő parancsot adta ki: Egy sorsolással kijelölendő kisebb csapat, mint elővéd járőr az ellenséget megközelíti, kiugrasztja őket a lövészárokból s a főcsapat pedig rohamra megy.

A sors engem jelölt ki az elővéd parancsnokául s megindultunk. Mentünk, mentünk csendesen, mint valami halotti menet, csak néha-néha roppant lábunk alatt egy-egy száraz ág. Hátra pillantottam, jönnek-e az embereim a hátam mögött. Hopp!! Egyszer csak egy térdelő alakba ütköztem. A muszka őrszem volt, ki rögtön belém vágta a szuronyát és lőtt, de ugyanakkor már az én kedves puskám is megtette a magáét. Én mellbe lőttem őt, ő pedig a jobb combomat fúrta keresztül, és a térdhajlásban szúrt meg. Csaknem egyszerre buktunk fel, azután hatalmas fegyverropogás keletkezett. Mieink „rajta, rajta” ordítással átrohantak rajtam, s én imádkozni kértem, hogy a jó Isten adjon sikert kis hős csapatunknak, engem pedig mentsen ki veszedelmes helyzetemből. Különös erővel sikerült a rettenetes kavarodásból négykézláb elmásznom, s a hegyen egyszer csak elvesztve az egyensúlyt gurulni kezdtem és a lent folyó kis patakba zuhantam. A jó friss víz kivette kis időre lábamból a zsibbadást és futni kezdtem egy fénypont irányába, amíg össze nem rogytam. Éppen Dukla legszélső parasztházát értem el. A paraszt kijött, ölébe vett és bevitt a házba, hol felesége fájdalmam enyhítésére tejet adott, amiért igazán nem győztem hálálkodni, bár egy szót sem értettünk egymás beszédéből.

Másnap sikerült egy rossz szekeret kapnom, mely 3 napi rettentő döcögés után Varanoba vitt, honnan mások 3 nap alatt vonaton Brassóba vittek. Itt két hét alatt annyira javultam, idehelyeztek és soha nem bánom meg a cserét, mert időmet nagyon kellemesen töltöttem ittlétem alatt.

Sepsiszentgyörgy 1915 II/5               Horovitz Dezső tizedes telefonos őrvezető Debrecenből

 

11.) Farkas Farkas népfelkelő

24dik honvéd gyalog  3dik menetszázadánál és megsebesültem a balkezemen Vizoncz határszélen.

 

12.) Megsebesültem 1915 április 10én a Kárpátokban. A Nagys. asszonynak gondos ápolásáért hálás köszönetet mondok kezeit csókolja

Boér János                       32 honv gyalog …

13.) Megsebesülésem története.

Dúklán 1914 XII/27-én                                                                                                                     Mink, azaz egyes honvédok lementünk a harctérre és öt nap gyaloglás után kifáradva érkeztünk a csata térre és mingyár felfejlődtünk rajvonalba és vártuk a további parancsot, amit egy kis időre meg is kaptúnk. Mégpedig az volt a parancs hogy hejbe csináljuk a fedezéket ami elisjőt és rőgtőn kaptúk a parancsot, tőlteni és vigyázunk, hogy ne a saját katonáinkat lőjük, mert most ők fognak visszavonulni, úgy is volt. Végre a hátunk mőgőt megszólalt az ágyú és mint friskatonák, akik nem tudtuk, hogy mi is az és egy-egy lövés a többi után jött, míg végre a muszka is bekőszőntőt nekünk és egy negyed órára már megvolt az is, hogy milyen távolságba lőjünk. Végre már lehetet látni egy-egy muszkát főlálani és előre ugrálni de aki eszt láta, persze rálőt hogy az eleset, vagy talált a gojó nem bíztos. Szóval így ment egy egész nap és egy éjel. Regelre már az orosz sereg kapot erősítést és így nekünk visza kelett jőni körűlbelűl tizen őt kilo métert. És elérkesztünk dúklára, ahol szintén hadállást foglaltunk és ottan is nagy űtközetek voltak és nagyon is sokszor. Végre karácsony estéjén háromszor volt szuronyroham amit én szerencsésen átharcoltam és húszonhetedigkén este már megvolt az én részemre is őntve a gojó ami bizony el is találta a bal kezem. mégpedig úgy hogy elistőrte Én rögtön bekötöttem, és mentem a kőtözőbe, ahol aztán friskötést tetekrá és útba igazítotak és ugy elérkesztem Brassoba s négy hét után jöttem szent györgyre. Most pedig várom a felgyógyulásom. Hogy mi lesz az már a jövő titka.

Schuller Gyula          1915 II 27

14.) Julius 15/1914-át iotom Magyar országon sétálni ut közben meg áltam Szegeden meik eben az üdőben épen a mozgositás történt, más nap rögtön haza akartam utazni de a határ szélin Predialon fel votam szolitva és visza küdve, és sorozás alat áltam: Oktomber elein bevonultam 24 hon gyal ezred. A négy honap kikepzésem alat Nagyon meg hültem és a Brassoi Fekete Laktanya korházban voltam küldve meik egy honap mulva voltam a Sepsiszentgyörgyi Vörös kereszt korházba küldve: A meik ezen az üdön közt nagyon iol eresztem magamat mikor látom a tisztelt apolo Nöket olyan szivesen lásák a betegeket különben a tisztelt nagyságos aszont látom mindig egy külön tiszteletet atam. A sepsiszentgyörgyi Vörös kereszt korház igazán emlékül fog maradni meik egy igazi magyar erzeket kaptam Kerem a tisztelt Nagyságosaszont ne vegye számban a sok hibáimat mert nagyon gyengyen gyakorolom a magyar nyelvet.                                                            Maradok tisztelettel, kezeit csokolom

Sepsiszentgyörgy 28 II 915    Bartha Dezső 24 hon gyal ezr.I szak. II század.

 

15.) Katona élményeim 1914 évben

Alig 4 hó és 10 napot töltvén katona időmből, mely időkben négy ország egy-egy részit bejártam, és ekkor Orosz Lengyel országban Csernova nevű városka környékén órjási fenyves erdők közt egy mocsaras pusztában tűzbe keveredtem. A negyedik lövésre akarván fegyverem beírányitani, mikor egy orosz golyó fejembe tört azon golyó járása elég borzaszto volt, a betörést a job szememen tete, mely operálást követelt a szájpadon át balrol négy fogam és a nyelvem ragadta az állcsontrongálásban is részt vet és azután távozot mint a vilám. Az eset után fegyverem tusára buktam, hová négy fogan és a vérem ömlött kevés idő múlva felkiáltotam: barátaim, lövést kaptam e szora gyorsan is választ kaptam  jobb és baloldali jóbarátaimtol, kik szolitának, jer mász ide köselek be. E szavak után felemelkedtem és el másztam Buzsi barátomhoz, ki azonal is hozáfogot a bekötéshez, de a tüz anyira volt fejlődve, hogy nem birván ott végrehajtani. Tehát esze beszéltünk hogy mászunk be balra a fenyvesbe mely úgy egy 80 lépésnyire volt. Ezen tervet szerencsésen végbe hajtottuk, hogy beérvén újra hozálátunk a félbehagyott munkához. Alig volt valamennyire elvégezve, már onnan is menekülnünk kelet, mert igen jötek a lövegek, én pedig ara kértem barátomat, hogy adig el ne hagyon a mig szanitészt nem találunk.

Hátra menvén a fenyves szélin volt három szanitész és köztük egy önkéntes doktor, ki azonal bekötetet a zanitész zugszfürörel, és hordágyat készítetek, azon vitek be az elsö him [?] placzra, mely éjjeli tiz orakor volt. Azal a bekötésel két nap voltam az első him placzon, másod napján vitek a következő segédherre. És így lassanként egy hét mulva sikerült a Prágai kravanten korházba elhelyezni, hol másod napján megoperáltak. Két hét elteltével elhelyeztek egy veres + korházban és ott igen kényelmes ápolásban részesültem a kedves növérektől. Öt heti kényelmes ápolás után kéréssel bejöttem a Brassai korházban honan tiz nap mulva a Sepsiszentgyörgyi Vörös + korházban, hol szintén Szives ápolásban részesültem.

Melyért mindig hálás kézcsókot mondok Kelemen Lajosné őnagyságának

Sepsiszentgyörgy 1915 III/15                   Ráduly András 2. ezredbeli közlegény.

 

16.) Ezen könyvecskében hálás köszönetemet írom le a Kelemené nagyságos aszonynak

Az ugynevezett 1914 ik esztendőben, mikor megtörtént a mozgósítás én is bevonultam Nagyváradra a 4 ik honvéd gyalogezredhez és onnan szeptember 29én a 7.ik menet századal én is elmentem a harctére és amint oda értünk Homonára egy nap mentünk gyalog és azután következő napon már találkoztunk az ellenséggel és összeütköztünk. Az ellenzéket kivertük a fedezékéből és vonultak visza felé, mi pedig utánuk. és majd minden nap ütközésünk volt, és történt éjel is összeütközésünk, de mi az ellenséget mindig szorítottuk kifelé a Kárpátokból és történt oly heves összeütközésünk sokszor, hogy egészen elszántam az életemet, de a Jóisten mindig megörzött a nagy veszedelemben egészen december 10 ig, és akkor megsebesültem a balkezemen golyó által. Csunya vagyis nagy összeütközésünk volt az úgynevezett Rózsadombon és ott sebesültem meg Decz.10-én délelött és akor eljöttem a harctéröl. Jöttem kórházba Szropkón erül egy faluba  korházba, és onan megint 4 nap mulva elvittek Debreczenbe 5 napig megfigyelésképen és onnan elvittek Szamosujvárra decz 22 én és ott voltam 1915 február 8 ikáig. Itten nagyon jó  gondozásban részesültem. Szamosújvárról pedig elvitek Brassóba, ott voltam 13 napig. Onnan elhoztak Sepsiszentgyörgyre a vörörkereszt korházba, és itten nem is reméltem amilyen gondozásba részesültem. És ijen jó részesülésem nem volt sehol sem. És ezen jógondozásomat megköszönöm igaz szivemböl a Kelemem Lajosné ő nagyságának. És kívánom szívemből, hogy adjon a kedves nagyságos aszonynak élete fogytáig mindig jó egészséget a hozzám való sziveségeiért, egyébel nem tudom megszolgálni, minthogy megköszönöm szépen a sziveségeit és maradok hálás tisztelője a nagyyságos aszonynak.

Somogyi Károly, Bihar megye,  Hegyköz Ujlak 915 III/25én.

 

17.)

Emlékül Kelemenné nagyságos asszonynak

Amikor berukoltam julius 26-án és már 28-án elindultunk a harcztére és három honapig a harcztéren voltam és 1914 október 15-én megsebesültem és 20-án találtak meg saját csapataink. És 18-án egy csapat muszka talált meg és nem bántottak és vizet kértem tölük és adtak és aval elis hagytak engemet és így öt napon és éjen át ot szenvedtem éhen szomjan mer súlyos sebtől nem tudtam elmenni és így bizon már a végső perceket vártam, hogy mikor halok meg mert már ugy elvoltam gyengülve hogy már mozdulni is alig tudtam, csak már sirásal tudtam jelezni magamat és igy megtaláltak és a kötöző hejre szálitotak. Többet már nem tudok írni, mert nincs idő.

Eszt én írtam  1915 be III 25-én Kecskés Sándor  Csongrád  m. Szegvári

 

18.) Megsebesültem 1915-én február 2 az uzsoki szorosnál vívott ütközetben.

Sepsiszentgyörgy 1915 III 25.

Szabó Géza 83.gy.e 6 sz. tart. Tizedes Nemcskeresztes Vas megye.

 

19.) Emlékül Nagyságának 1915 III 31-én

Milán András őrmestertől

augusztustol bévonultam elmentem Eperjesre. Felszerellik benünkett banda játtszott és mi vigan mentünk asz alomasra éljen a kiraly, éljen Magyarország és Ausztrja. Hazáert fiuk megyünk. Harcolunk. nem félünk. Eperjesről elmentünk Trembovla-ba Galicijába aztán harcolva sebesülve letem maganosan kigyogyultam 3 napig kis sebnil beteg voltam azután folytón harcban vóltam egész 24.dik februarig asztan jötem korházba Munkácsra, Debrecenbe és Brassóba. Sepsiszentgyörgyre jötem, jo ápolás allatt.

Nagyonszépen köszönöm a Nagyságáknak jó ellátásáért Maradok Millan András  32.v őrmester

 

20.) Megfagyot a labám 1915 IIIhó 20-án akor korházba kerültem Nagybereznára. Otvoltam 10 nap  esakor elhoztak Debrecenben ot megint 10 napig voltam és Brassóbol elhoztak Sepsiszentgyörgyre a vereskereszt korházba. Idejöttem V hónap 20-án a legjobb ápolásban részesültem a Nagyságos asszonyunknak gondos ápolásáért hálás köszönetemet adom csokolom a kezét.   Kovács Ferencz 19 gyalogezred Zágráb

Sepsiszentgyörgy 1915 V 30.

21.) Emlékül

A Szegedi 46ik gyalog ezred dicső fiai már az első percben amit dicső trónörökösünk halálának híre után éreztünk, nem volt más, mint az óriási felháborodás és bosszú. Már akkor éreztük valamennyien, hogy azt a kutya szerbeken fogjuk megbosszulni. A tragikus naptól kezdve szinte lélegzet nélkül vártuk a fejleményeket a mozgósítás napjáig. Július 26-án, vasárnap reggel végre elérkezett a nagy nap. E reggelen kitört a csendes gyűlölet, ami egy óriási éljen riadalomban nyilvánult meg:Éljen a háború! /Halál a kutya vad ráczra!

Július 27-én óriási lelkesedéssel indultunk, este már a szerb határszélen álltunk, ott néztünk farkasszemet Petár ivadékaival. Ez tartott augusztus 25-ig. Közben-közben riogatásul átküldtünk néhány ágyúgolyót. Éjjelenként gyönyörködtünk Belgrád tűzijátékaiban, amit a zimonyi oldalról szolgáltatott Petáréknak a mi dicső Tüzérségünk.

Augusztus 25-én ott hagytuk a kutya rácot, hogy a nagyobb ellenséggel, az orosszal mérjük össze fegyvereinket és sikerült is már augusztus 30-án Rahatyínnál Galicziában szembe állni a híres, a félelmetesnek mondott Muszkával. Határtalan gyűlölettel rohantuk meg őket, valamennyien azzal a gondolattal, hogy minél hamarabb leverjük őket és azután leszámolunk Petár ivadékaival. Vitézül átestünk a tűzkeresztségen. Augusztus 30-át követte szeptember 8. Komarovnál. Itt miután megtámadtuk az oroszt, a bal vállam egy golyó fúrta át. Könnyezve búcsúzunk a vitéz  bajtársaimtól. Kórházba mentem. November elsején már újból a Galicziai fronton vagyok. Ekkor már kettős az ellenség. Az orosz mellett ott kell küzdeni a mostoha időjárással. November 24-én, midőn szakaszomat rohamra vezettem, egy ellenséges golyótól balkaromon súlyosan megsebesülve újból kórházba kerültem. Hála Istennek a gondos ápolás segített, és most újból megerősödve alig várom, hogy visszamehessek a harctérre.

Rendületlenül bízok a jó Istenben, és hiszem, hogy a magyarok Istene már hamarosan belátja, hogy „megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt”

Bíró Bálint őrmester  Cs. és K 46. Gyalogezred 2.dik század.

1915 Április 8-án

 

22.) Megsebesültem április 23 kán 1915-ben a Kárpátokban Csontosnál az oroszok 50 lépésre eléng be jöttek és akkor rohamot kellett intéznünk ellenük. 200 oroszt elfogtung és ott megsebesültem a czombomat átlőtték és a nagyságos asszony gondos ápolásáért hálás köszönetemet fogadja. Kezeit csókolja Bábity Lajos

 M.k.h.e. sz.6    Szabadka.

 

23.) Emlékül hagyom az én múltamat és szenvedésemet. Április 10dikén sebesültem meg a bal karomon Malomrét magaslatában. Mi visszavonulásban voltunk és Malomrét mellett a harcot újra föllvetük és 2. rohamban sebesültem meg. Rohamunk végén, ami javunkra dőlt el. Fogságban került 3.5oo orosz. Így végződöt a roham és megsebesültem én. Enek ellenére hálás köszönetemet tartozom adni a nagyságos asszonynak a jó ápolásomért és jóságáért. Kívánom sok szerencse és egészséget adjon az Isten, kívánom a tiszta szívből és kezeit csókolja

Vacz Gáspár 44 reg a 14 század Kaposvár

 

24.) Nagyságos asszonyom.

Távozásom előtt kötelességemnek tartom azon anyai szeretetéért és odaadó ápolásáért, amit irántam oly sok ideig tanúsított, forró köszönetet mondani. Szívből kívánom, hogy a mindenható Isten adjon Nagyságos asszonyomnak teljes egészséget és boldogságot önfeláldozó hazafias munkájában, kitartást édes hazánk és a szenvedő katonáink javára.

Sepsiszentgyörgy 1915 július hó 30.               Kozma Kornél

 

25.) Az én Drága Nagyságos Asszonyomnak!

A szeretet templomában egy oltárt emeltem, és annak a közepére a Nagyságos Asszonyom nevét vésettem. Szeretett visszaemlékezés az együtt töltött háborús időkre.

Rommer Luiza            Sepsiszentgyörgy 916 okt 17    

 

26.)

Emlékül hagyom az én múltamat Nagyságos asszonyomnak.

Először is mikor felmentünk Uzsukban onan föll mentünk Csorbadombra felértünk április 22-én. és már 23dikán kora regel fél háromkor kezdődöt meg az ütközet. Egész délután 4 óráig tartot. És akor megint megkezdték és másnap hajnalig folyt. Hat sorosan jött az orosz, elesett első, meg a második mindjárt [...] De mikor a hatodik sorját már ot a drótsövényeknél voltak, mikor az egyet vágott a drótra, az már többet nem vágott rá, de már csak tizenőt lépésre voltunk egymástól. Így folyt le az ütközet. Azután minden éjel volt ütközet. Végül a nagy [...] letem és így kerültem Május 6.-kán  a korházban. És mostan legyen hála a jó Istenek, most már joban letem amelyet a gondos ápolásnak köszönhetek És tartozok is megköszönni és meghálálni a Nagyságos Asszonynak

Kívánom a jó Istentől hogy a jóságáért, az odaadásáért a hazának áldozta magát. Az Isten is álgya meg és segítse. Kivánja szívből egy jó beteg,

Ábrahám Lajos             22 hv. Gya, ezred, 3. Század 1 zászlóaj  Maros Vásárhely.

 

25.) Emlékül

A sok Küzdelmejim után megsebesültem viharos és havas Közti magaslaton November 21én az bal lábamon kaptam 2 srapner golyot és onan elszálítotak Nagy Beleznára és onan Ungvárra és Ungvárról Nagyváradra az csapat Kórházban és otan ki vették az két srapner golyót és tetek gumicsővet az lábamszárába és onat elszállítottak az második tartalék kórházba, ottan voltam három hétig, onnan áthelyeztek az 3. tartalék kórházba és ott is voltam három hétig és onan megint áthelyeztek az 4. tartalék korházba és otan töltötem napjaim de mán hoszas fájdalmaim után joban letem és április 8-án újra megoperálták a szárcsontomat, ami romlot volt, kiszedték de jó gondozás után anyira begyógyult, hogy mán Kérésem folytán elengedtek Kézdivásárhelyre onnan Be vitek Brassóba az huszár kaszárnyába, onan áthelyeztek Sepsiszentgyörgyre, ahol az legjobb ápolásban rézesültem mindezekét az legforób Köszönetem és hálaadásom nyilvánítottam Nagyságos Kelemen Lajosné aszonynak mindazon jóságáért és fáradozásaiért amiket tet, fizesen meg a mindenható Isten, adjon erőt egészséget és győzedelmet a nagyságos aszonynak hogy még oly hűségesen gondozhassa és ápolhassa mint minket. Mindezekért fizessen meg a jó Isten.

Kelt 1915 augusztus 1-én Kezit csókolom, Borbáth Ágoston, Háromszék megye Ozsdolai születés.                                                                                                                              

 

26.) Mulţumirile Mele Onoratei Doamne. Pentru Părinţisia ingrijire şi bună Voinţă Avută faţă de mine ea. Internat în acest Spital şi ca Prizonier.

X.18. 916. Moseonei Iuvan(?) din reg 6 Teren(?) No 24

 

27.) Sepsiszentgyörgy 1915 VIIIhó 15-én.

Szivemből forrón szeretett kedves Kelemenné, mint szobaparancsnok felügyelő és önkéntes  vereskeresztes ápolőnőnk, imádott Nagyságos asszonyomnak, egy pársor emléket hagyok, mint hejbeli születésű egy 24-es gárda ezredbeli honvéd tizedes, aki a hazánkért és királyunkért örök félszeg maradt. Én vagyok, akit muszka sógorék éppen fejbe lőttek, de csak én, aki magyarrér, magyar népért még egy pár lövést, azok fáradt golyóikat is kifogta. Akiknek Istentől tiltva volt az a robbanóval való úgy nevezik /dum-dum/ lövedékehuló lövödözésnek. Nekik köszönheti a szép szülött magyar hazánk asztot a rém sok örökrefélszeg vért ontó hazaszerető embereinket.

 

28.) Örök emlék a Kelemen Őnagyságának.

Szakács István tizedes Csik Szépvizi Születés

A M.K 24 gárdaezredbeli Tizedes, mind kétszer Megszenvedett harcos, mely másodszor felmentem május hó 28kán 6dos ütközetben július 1én orosz fogságba kerültem. 12töd magammal, mely megpróbált merényletünk sikerült megszökni az orosz fogságbol és ekor orosz üldöző golyok által megsebesültünk 6 ton és egy július hó 1-én hősi halált halt és ekor eljutottam a Sepsi Szentgyörgyi Vöröskereszt kórházába mely jokezelésben részesültem amelyér fogadják hálás köszönetem a jótevő nagyságos asszonyok melyek után Hálás Köszönettel vagyok.

Szakács István Tizedes 1915 8ho 12 kén. Sepsiszenttgyörgy.

 

29.) Emlékül

Második gyalogezredbeli infanterisz baka Kakas János

Megsebesültem 1915 október 18adikán abban az átkozot hegyes völgyes sáros Galiciában, korházba szálítotak Ausztriába Bécsujhejre. Otan szenvedtem 9 honapot kinzo fájdalmaimmal. Kilenc honap után bejutotam a sepsi Szentgyörgyi vörös keresztes korházban ahol nagyon jol éreztem magam és nagyon jo ápolásban részesültem, amit nagyon szépenkoszonok Kelemenné Önagyságának.

Sepsiszentgyörgy 1915 Augusztus 13 dikán. Kakas János Maksa.

 

30.) Jelenlegi háborúnkban két haderő küzd. Az egyik a harctéren ellenséggel, a másik itthon sebekkel, betegséggel. Az utóbb említett hadsereg szinte mind nőkből áll, kiknek lelkiismeretes munkája szinte egyenértékű a katonáékéval. Ez utóbbinak még háború után is nehéz szerep jut, a behegedt sebek után lelki és asszonyi gyógyítás a különböző jótékonysági egyesületek keretében. A teljes győzelmünk harmadik nagy háborúban csúcsosodik ki, melyben a nyomorúság ellen harcol a jótékonyság. Ehhez a harmadik nagy feladathoz is adjon a Mindenható olyan kitartást, mind a másodiknál, hogy legyen a mi győzelmünk tökéletes. Sepsiszentgyörgy 1915 aug 14

Séra Dezső  e. é. önk.

 

31.) Emlékül

24 honvéd gyalog ezred 2 századnál mint közlegény harcoltam Galicziában és az Kulamija nagy ütközetben súlyosan megsebesültem miután fájdalmaimal sokat szenvedtem és végre valahára vissza kerültem Magyarországba Besztercze városába és a hol két heti ápolás után joemberek által bejöhettem Sepsiszentgyörgyre az veres kereszt korházba a hol rendkivül jo ápolásban részesűltem az melyért fogadja halásköszönetem Kelemené ő Nagycsága kezit csokolom a nemes jo sziveségért

Kel 1915 Szeptembei 1én      Ilyefalvi lak Komsa Ferencz

    

32.) Emlékül

24 honvéd gyalog ezredbeli mint kozlegény harcoltam a galicziai harctéren és orosz Lengyelországban és két hónap után megsebesültem a csernovics vonalon  és sulyos sebet kaptam a karom és a bal lábamat lötték el és minyárt szálitás alá kerültem és befektetek Bécsbe, és onét békerültem Brasóba és onét ide és iten nagyon jó ápolás alatt voltam és köszönetel fogadon

Kelemené ön Nagyságos asszonyunknak kezejit csokolom jó szivségiét.

Irta Bibó István Háromszéki Erősd .Kelt  1915 szeptember 1-én.

 

33.) Huszár Pásztor Pál 2 .dik H. ezredbeli Népfelkelő. A sok küzdelmeink után a jó Isten meg Segíttet és megmentett gojótól mejért nem tudok elég hálát adni Az Istennek. De hülést kaptam. A jobb válam a sok hideg miját kihült az oroszországi harctéren. S korházba kerültem. A mijat május 26dikán kikerültem Ausztriába, otan egy párhetett voltam onnat békerültem Sepsi Szentgyörgyi Veres kereszt korházba junius hó17-dikén ide kerültem hálás köszonettel fordulok az öszes Nagycságos ápoló nőinkhez, álgya meg az Isten a hozánk való fáradságukét. Álgya meg az Isten egészséggel sok boldog éveken keresztül Kelemen Nagycságát.

Huszár Pásztor Pál Születés Keresztvár. Háromszék.

 

34.) Kellemes emlékekekkel távozom az ketős szobábol hol igen joléresztem makam az elmult pár napokalatis Isten mekfiszesen hozam jovalátt éltes sokáig szivemből kivánom Kelemené nagyságát.  Joszef Kricfgassler   K u k F.J B no. 11

 

35.) A m. kir. 68 hadosztály távb. osztagának a román kiverés után a városon átvonuló telefonistái  hálás köszönetük emlékéül 

Sepsiszentgyörhgy 1916 oktober 13

Lahmann György polgár. Isk. tanár távirdász tizedes Budapest IV Deáktér 4

Fürst Mihály szkv Újpest Petőfi utca 18 szám

Rátz József Bártfa Rákóczi U 18 sz.( Késmárk Ópiacz 59)

Lőwy Dávid távirdász Budapest IX ker Üllői út 13 II em 9 sz Ferencváros.

 

36.) Gagyi Albert 9 népfelk.h. huszártizedes Marostorda Megye Etéd mint csedőrségi szolgálatra hátrahagyott parancsnok. Itt töltött időm a harcjárat java közé számítom, hol a lakóság (ami ugyan kevés számban van jelen a menekülés miatt) és a kórház felügyelősége a legnagyobb szeretettel és javaiban részesített.

Balázs András  Udvarhely megye      Agyha

Márton Izrael                                     Sz.Oláhfalu

Demeter György MarosTorda m.       Palotailva

Virág András                                      Lukafalva

Dallos Gergely     Szilágy megye        Érszentkirály

Debreczi Imre     Háromszék megye  Csomakőrös

Szirb Angyel       N. küküllő               Kőhalom

A huszárok, kik ma élnek, a kórházra és a vezetőire áldást kérnek.

 

37.) Inf. Tankó Menyhért 1910béli lovas, mostan 82dik Gyalog Ezred 2. Batalion 5 század aki betegség véget elmaradt csapatjától Ugránál való Olt vizen átkelés után 916 oktober 6-án.  érkeztem betegen 9-én este 5 és 6 órakor Sepsi Szentgyörgy Ferencz József közkorházhoz ahol jelentkeztem mint első magyar beteg katona ahol elfogadtak és azonnal felkaroltak és ki is gyavitatak.          

Születem1891 Udvarhely megye Szentegyházasfalu. Tankó Menyhért.

38.) Emlékül írják a hazatért katonák, foglyok

Poros országúton/ Fogjokat kissérnek/ Magyarok németek/ Csoportosan menek/

Mindegyiknek arcán ot honol az éhség/ éhező magyarok/ Vajon áltok e meg/

Kárpát szent bércétől/ Mind meszebre meggyün/ Magyar földre lábbal/ ugyan mikor lépünk/

Távol napkeleten/ falu tornyát látni/ aszt mondja a kozák/ hogy ott lesz menázsi/

Többen felsóhajtunk /bárcsak már ottvolnánk/ Gyötrő éhségünket/ hogy lecsilapitnánk

ugy este felére/ értünk a falúba/ ahol elis letünk/ mindnyájan szálásolva

most már négyesével/ sorba fel kel álni/ mert már régen/ készen a menázsi/

mit etünk és menyit/ arról nem beszélek/ inen ozstán visza/ szálásra kisértek/

az épület fala/ kozákok szuronya/ a teteje pedig/ csilagos ég boltja/

párnánk volt a föld/ kemény göröngye/ takarodzó paplan/ az ég sötétség/

Mikor felébredtünk/ újra elindultunk/ utközben több falún/ keresztül haladtunk/

az aszonyok vizet/ és kenyeret hoztak/ egy barakba kenyérért/ százanis szaladtak/

egynap fényes délután/ értünk Tarnopolba/ az orosz határhoz közel/ egy galicsijai városba/

két éve hogy várunk/ titeket magyarok/ de nem úgy ahogy látunk/ hanem mint megszabaditonk/ /igy mongya egy aszony/ akivel beszéltünk/ zajos a kaszárnya/ újra magyaroktol/ de nem a kirájnak/ szabad katonájátol/  hanem az orosz cár/ magyar fogjaitol./

Háttunk mögöt marad/ Tarnopol városa/ míg végre eljutotunk/ az orosz határa/

ahol egyig jártunk/ még mind galicsija/ mit elfoglalt tölünk/ harc közben a muszka/

a határtol tovább/ vonaton utaztunk/ pár nap elmulva már/ Kijevbe voltunk/

Kijevben az orvos/ mindenkit megvizsgált/ és legnagyobbrészünk/ ujra vonatban hált/

elindult hát megint/ füstös vas paripa/ mesze hátra marat/ már moszkva városa/

erdők közt zakatolt/ minden percben meszeb/ vagyunk a hazánktol/ de csak megyünk tovább/ végre eljutottunk/ egy kiköttő városba/ Archangeleszk ez a legszebb/ orosz tengeri kiköttő/ mikor odaértünk/ eset csendes eső/ olly bus az idő is/ mint a fogoj baka/ talán ami gyászos/ sorsunkat siratja/ itten beszállotunk/ egy piszkos hajoban/ ugy voltunk egymason/ mint akolban birka/

néhány orra mulva/ a tenger ringatot/ regel már vizből/ látunk feljöni a napot/ egyszercsak a tenger/ kezdet hulamozni/ a szélis elkezdet/ erőseben fujni/ néhány perc mulva már/ erős vihar tombolt/ dobálva a hajót/ aká regy csonakot/ recseget ropogot/ erős vasbordája/ keresztül csapot rajta/ a tenger hulámja/ de még ez mind együtt/ korán sem volt elég/ elövet hát benünköt/ a tengeri betegség/ nó de ez is elmult/ van még több is hátra/ mikor széjjel néztünk/ nem látunk egyebet/ mint néhány barakot/ és a söttét fenyvest/ itten el osztotak/ kisebb csoportokra/ minket elvitek/ egy deszka barakba/ valahára véget ért/ a hoszú utazás/ ötvenhármunknak itt/ egy barak lett a lakás/ akár merre nézünk/ minden felé erdő/ zord hideg vidék ez/ erős a levegő/ és egésségtelen ez/ még az számüzött sincs/ ennél roszab helyen/ muszáj volt itt nekünk/ minden nap dolgozni/ sokszor még éjjel sem/ hattak bennünköt pihenni/ legtöbbnyire erős/ nehéz voltak a munkák/ közben nagyon kellet/ vigyázni egy másra/ nehéz tárgyakat kellet/ hajókbol kirakni/ hoszú sin vassakót/ vagonyokra fel rakni/ igy teltek a napok/ hettek és honnapok/ de a sorsunk eddig/ semmit nem változott./ Egyszer csak ki üttöt/ majdnem minyájunkon/ egy betgség minőt /sosem látunk othon/ pár hét elteltével már/ csak huszonketten vagyunk/ de lehet mondani/ már mindennap fogyunk/ senki nem tudhatya/ milyen sors vár még ránk/ verje meg az isten/ magyarok istene/ mindazokat akik/ Felkeltek ellene/ verje meg verje meg/ egy szálig azokat/ kik vesztét akarják/ a magyar hazának/ muszáj itten türni/ szenvedni sorsunkat/ míg reánk szebb jobb jövő/ hajnala felvirrad/ mert él még mostan is/ a magyar istene/ jaj mindanak aki,/ feltámad ellene/

bizunk benne hogy elhoza/ a béke hajnalát/ s látni fogjuk a Kárpátok/ magas szikla ormát./

Vége

1918 év Március 31 írta Juhász József K.u. K.Ift.Rg. No 60 10 Kompannie 4 Zug Borsod Megye Mező Kövesd.

Emlékül Lujza Kisasszonynak. A menekülés és a visszautazás fáradalmai után 1918 már/ 31 én  A haza tért magyar katonák az orosz fogságból. Örmester Meteler Kár




.: tartalomjegyzék