Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2017 - Június
2017 - Május
2017 - április
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2017 - április
Király László

Versek

THÖKÖLY UTCA, KOLOZSVÁR

(Riport egy régi pillanatról)

 

Ez pediglen, ez a görcsös fatestvér itt

– simogatta félénken, bocsánat-kérőn,

Éppenhogy „világra-lett, újszülött” szobrát

az Öreg Szervátiusz –

száz év múlva mutatja meg nekünk

igazi önmagát.

 

Úgy kellene hát értenünk,

MűvészÚrDrága, már bocsánat

– kapaszkodott csizma-lábujj hegyre egyik

jól felszerelt BodrosOkosCsöcsösCsábítós,

egy Látogató – ,

                        hogy mi akkor mindahányan,

tisztelettel, örökkön élni

leszünk kénytelen – – amennyiben, már ha,

látni szeretnénk ezt a … – ugyebár?!

 

Istenek surrogtak madárraj képibe’

odafönn, és esküszünk

Kvár fölött mosolygott az ég, és:

– Én már most is mindörökké élek –

mondotta

            (volna)

                        szelíden

                                    A MESTER.

 

SÓKERT. IDŐNKÉNT MINDIG

 

Ha szereznél nékem egy dobozt,

melyben nőiesen a múltat elrejthetném,

én, ki százévesen is kézen fogva járnék

felleges, magasztos gyermekkorommal:

(A walesi bárdok,

Nemzeti dal,

Macpherson búcsúja,

Tatjána levele Anyeginhez,

Anyegin levele Tatjánához,

Essex grófjának búcsúja Angliai Erzsébettől,

Catullus hencegései a másnap-reggeli

párnák foltjairól,

Szeget szeggel,

Toldi…) – – –

Szerezz egyet valahonnan, és bedobozoljuk,

Ahogy Páskándit, minden reggel, akkor,

seggbe rúgták, parancsra, a Duna-deltában,

s ahogy Páll Laji szobrot gyúrt szappanból

mosó-szakácsnőknek tányér levesért, ugyanott.

(És a parancs – parancs; erről szót se!

fejvesztés terhe alatt – soha! senkinek!...)

Csakhogy itt a Sókertben, idők múltán és

hajakhulltán, trágya-rakás közben,

hevítő kortyok után szóra tárulkoznak

pengő fagyban is a seggberúgó néhai bakák:

„Mért is ne rugatnák ha lehet, magyarral a magyart?”

„Jó magyar levente…”– leng egy könnyű dal, és

véssük nevét versbe Bíró Albert bakának,

ki valóban levente lett, éspedig néma,

Heltai Jenő bá tollán, a sókerti színpadon,

istentagadó idők azértis-Karácsonyán – –,

s ki Gézával ily viszonyba keveredett anno,

derék román talpasként; s most vallja szerzőnek

közlegény-keservét: „Ha nem rúgok, engem rúgnak.

Nem? Laci!”

Erdélyben nincs is kitalált történet.

S jelzem: egy jó(ízű) téli trágyahordás

sokmindenre rácélozza lankadó figyelmünk.

S hány tél kell, míg Páll Lajival megihatsz

nyílt szavak közt, végre egy pohár vörösbort…– –

És Albert elment. Géza is. Lajos is.

Együtt vágják már a nádat sugársarlóval

az Úristen engesztelő Deltáiban,

hol senki se őr, senki se rab már.

Csak nincs.

És aki maradt, és tehetné, s nem szól –

magára, magunkra vessen…

…De eljátszotta a leventét (Albi),

s nem akárhogy!

Reggelig nézném…– szipogta Sári néném

és az egész Vass utca. – Énistenem, be szép!

(S igaza volt.)

Szerezzük hát meg azt a dobozt szaporán!

Lépjünk be mind, fegyver nélkül,

– és ha merünk! – az ajtaján.

Üljünk le végre szemtől szembe,

s na lássuk!

 




.: tartalomjegyzék