Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2017 - Október
2017 - Szeptember
2017 - Augusztus
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2017 - Augusztus
Florin Lăzărescu

Zsibbadtság

AMORȚIRE

 

(…)

Evghenie és Stoican asszony tátott szájjal állnak a katasztrófa előtt.

Előző este Valeria nyugtalanul kopogott Evghenie ajtaján, hogy elmondja: csőtörés van, és a férfi összes könyve elázott. Evghenie a pincébe sietett, elzárta a csapot, és reggelre hagyta a probléma megoldását. Nem kínlódott azzal, hogy kiszedje a könyveket a vízből.

Most jégtáblák előtt találják magukat. Fel-felsejlik némelyik könyv csücske, és helyenként, a csillogó jégen keresztül, kibetűzhetőek a címek.

A te dolgod! – szól rá Stoican asszony Evghenie-re elég idegesen. – Nekem nem hagyod így ezeket. Ha jön a meleg, itt rohadnak meg, és csupa gomba lesz a pince. A penész terjed, felmászik az emeletre, romba dönti a házat, és álmomban megöl – veti oda Valeria az apokaliptikus jövendölést. – A te bajod, hogyan, de még ma megszabadítasz tőlük.

„De, Valeria! – vágna vissza Evghenie, mert nagyon bosszantja a helyzet – A csőtörés talán az én hibám? Ez a te régi házad! Két banit sem ér! Évek óta semmilyen tatarozást nem végeztél. Azt hiszem, te kellene kártalaníts engem a tönkrement könyvekért.ˮ

Evghenie viszont ragaszkodik már annyira Stoican asszonyhoz, hogy ne vegye túl komolyan. Rákeres az interneten egy telefonszámra, és felhív egy szerelőt.

A szerelő megérkezik, felméri a terepet: a nagy rakás jégheggyé fagyott könyvet, amit el sem tud mozdítani a helyéről, noha teljes testtömegével nekigyűrkőzik. Megjavítja a csövet, majd fejét vakarva, lemondóan kijelenti:

Uram, ezektől nehéz lesz megszabadulni. Bányászmunka. Segítenék, de ma még vagy három helyen dolgom van. Én azt mondom, előbb próbálja meg kifagyasztani őket: öntsön rájuk forró vizet!

Evghenie nem erősködik. Tudja, hogy a szerelő hazudik, és hogy túl nagy becsben tartja magát a „bányászmunkáhozˮ.

Egyedül is boldogulok – engedi útjára. – Valeria, tartsd csukva Valdit, nehogy kimenjen az udvarra, és megugasson, vagy megráncigálja a nadrágomat. Dolgom van.

 

Néhány éve, körülbelül akkortól, hogy Stoican asszonyhoz költözött, Evghenie-nek volt egy antikváriuma az egyetemi bentlakások mellett. Tulajdonképpen az, hogy antikvárium, túl cifra kifejezés. Egy valamivel mutatósabb, termopán ablakokkal ellátott bódé volt ez, amibe befért pár ezer könyv. Evghenie sohasem számolta meg őket.

Néhány kisebb munka után – kedvezményes ajánlatokat osztogatott egy plázában, őr volt ugyanott, üzleti angolt tanított egy kereskedelmi és ipari kamaránál –, összegyűjtött egy kis pénzt, és eldöntötte, hogy saját bizniszt indít, a maga ura lesz. A „befektetésˮ csekély 1000 euró volt, amit lassacskán gyűjtött össze, hogy legyen neki is valamilyen célja az életben. A könyveket tálcán kapta, majdnem ingyen jutott hozzájuk. Néha elég volt egy rövid hirdetés a helyi újságban. Maga is elcsodálkozott, milyen sok ember szeretne megszabadulni a könyveitől, és milyen alacsony áron.

 

A kommunizmusban, ha nem is olvasott mindenki, divat volt a házi könyvtár. Még az újdonsült proletárok is könyveket gyűjtöttek – ők, akiket a haza tájairól gyűjtöttek össze, és akik felhagytak a földművelés középkori technikáival, mert valamelyik városbeli gyárba helyezték őket, hogy dolgozzanak, maguk sem igen tudták, mit, és örüljenek, hogy van meleg víz és WC a házban. A könyvgyűjtés olykor tekintélybeli kérdés volt: „Ide figyelj, én nem vagyok hülye, én olvasok!ˮ, „Figyelj, nekem is vannak olyan könyveim, amik már nem kaphatók.ˮ Máskor a könyvgyűjtők a távoli jövőről ábrándoztak: „Lehet, hogy majd a kicsi olvasni fogˮ. Mindenesetre tény, hogy a kommunizmus bukásáig nemigen volt olyan városi lakás, ahol ne lettek volna könyvek.

A Forradalom után, úgy tűnik, mindenki arra ébredt, hogy hulla van a házban: a könyvtár. Sokan egyszerűen kidobták könyveiket a szemétre, hogy legyen hely az új bútordaraboknak, az új tévéknek, a hűtőszekrényeknek és a modern kiegészítőknek, hogy „több teretˮ nyerjenek a gyufásskatulyában, amit az amerikai filmekben látott lakásokhoz hasonlóvá akartak varázsolni.

Noha Evghenie a „hullaˮ szemétre dobásától számítva majdnem két évtizeddel később adta fel a hirdetéseket, meglepetésére sok házban maradtak még könyvek. A könyvtulajdonosokat örömmel töltötte el a gondolat, miszerint valaki még pénzt is ad, hogy megszabadítsa őket a bosszúságtól, sőt, egyfajta gyanakvást ébresztett bennük. Elég volt egyetlen hirdetés, és Evghenie-nek több tucat telefonhívása volt naponta. A telefonálók meghívták, hogy becsülje fel magánkönyvtárukat. És szinte senki sem tudta elhinni, hogy valaki készpénzzel fog fizetni értük. Az egész egy mocskos játék volt, ahogy Evghenie nevezte, az eladó és a vevő között, amelyben a két fél kölcsönösen próbálta becsapni a másikat. De működött, meg lehetett belőle élni.

(…)

Az egyetemisták téli szünetében Evghenie bezárta az antikváriumot. Elege lett abból, hogy a bódé mellett topogjon vacogva. Bent még hidegebb volt. Csupán két-három könyvet adott el naponta, és úgy döntött, egy ideig abbahagyja az egészet. Számításai szerint volt annyi félretett pénze, hogy körülbelül egy évig eléljen belőle. Meggyőzte Stoican asszonyt, hogy a könyveket egy ideig a pincében tárolja, ami úgyis üres volt.

A rozoga Opel Corsa-jával több utat megtett, cipelte a könyveket, és miután bezárta a bódét, hazavitte őket Stoican asszonyhoz, majd bérelt szobájában nekifogott hibernálni.

 

Mikor felfedez egy csákányt és egy rozsdás talicskát az egyik sötét zugban – az utóbbinak leellenőrzi a kerekét: noha rettenetesen nyikorog, még használható –, Evghenie arra gondol, hogy már nem érdemes a forró vizes megoldást alkalmaznia, amit a szerelő javasolt. Mintha sajnálná még le is forrázni a könyveket, minekutána megfagytak.

A talicskát az udvarra viszi, visszamegy a pincébe, megragadja a csákányt, köp egyet a markába, és minden erejével belevág a jégtömbbe. Leválik egy körülbelül tíz kilós darab. Forgatgatja, próbálja beazonosítani a köteteket: a Don Quijote egy régi kiadása, a Tökfilkók szövetségének egy frissen megjelent példánya, egy fél Félkegyelmű, amit a csákány éle leválasztott a másik felétől. Már nem is akarja látni őket. Majd megszakad a szíve. De mit tehetne?

Leválaszt még három tömböt a rakásról, majd sorra kicipeli őket. Veszi a talicskát, kimegy vele az utcára. Az emberek bolondnak nézik. Elhalad mellettük, és a szemeteskuka felé tart. A kerék rettenetesen nyikorog. A talicskát leteszi a kuka mellé, megfog egy könyvtömböt, és kínlódva a kuka pereméig emeli.

Bentről kidugja a fejét, majd kiegyenesedik egy hosszú köpenybe öltözött hajléktalan, aki barátságosan megszólítja:

Szervusz, Evghenie!

Szervusz, Costică – köszön vissza Evghenie nyöszörögve. – Van számodra valami fontos odalent? Leengedhetem ezt?

Óóó… ma szinte semmit nem találtam. Eresszed!

Vigyázz, nehogy megüsselek!

Ne félj te attól!

Evghenie bedobja a tömböt a kukába, a hajléktalan bakancsa mellé. Costică félreugrik.

Mik ezek? – csodálkozik a lába elé bámulva.

Fagyott könyvek.

A hűtőben felejtetted őket?

Evghenie-nek ez elég jó poénnak tűnik, de Costică nem viccelt, tényleg komolyan elképzelte ezt a lehetőséget.

Nem. Csőtörés volt a pincében, rájuk folyt a víz, és megfagytak.

Pech. Ilyen az élet… Megmondod, kérlek, hány óra?

Evghenie beletörli a kezét a nadrágjába, és megnézi a mobilját:

Negyed tizenegy.

Köszönöm. Megkérdeztem két csajt, aki erre járt, és nem akarták megmondani.

Lehet, nem hallották.

Persze! Nem hallották! A kis kurvák! Nem akarták megmondani. Soha ne bízzál a nőkben.

 

***

           

(…) egy ideig úgy tűnt, nincs semmi baja. Mikor Mădălina elvitte erőszakkal az orvoshoz, a diagnózis villámként sújtott le: Alzheimer. Mădălina az elején ezt nem volt hajlandó elhinni.

Evghenie csupán ezután kezdett felfigyelni a betegséget igazoló furcsaságokra. Valami visszafordíthatatlan dolog történt Stoican asszonnyal.

Valamelyik nap bekopogott Evghenie ajtaján egy könyvvel a kezében.

Meg szeretnélek kérni valamire.

Tessék!

Mondd meg őszintén, te is azt hiszed, hogy meghibbantam?

De ki gondolja még ezt?

Na, vajon ki? Hát Mădălina.

Nem, nem hiszi ezt. Mindenesetre, én nem hiszem... Miben segtíhetek?

Itt van ez a könyv. Verseket fogok szavalni belőle. Meglátod, milyen jól emlékszem rájuk.

Evghenie, noha fáradt volt, nem akarta visszautasítani.

Jó, de kérlek, csukd be Valdit.

Valeria nevetett, és a konyhába csalogatta Valdit. Becsukta az ajtót, majd behívta Evghenie-t az ebédlőbe.

Ülj a fotelbe! – mondta neki.

Stoican asszony állva maradt leengedett kezekkel, mint egy szorgalmas diák, aki kész arra, hogy megmutassa, mire képes. Evghenie leült, és megnézte a borítót.

Adrian Păunescu? – kérdezte felháborodva. – Hát, ezek a versek egyszerűen pocsékok… egyszerűen… nem is tudom, hogy fejezzem ki magam.

Kérlek! Hallgass meg! Nem számítanak a versek, csak az, hogy be tudom bizonyítani: emlékszem rájuk, és nem hibbantam meg.

Jó. Melyikkel kezdjük? Az egész könyvet tudod?

Azt már nem. Senki nem tud kívülről egy egész verseskötetet. Még a szerzőjük sem.

Păunescut kivéve – tette hozzá Evghenie szarkasztikusan. – Akkor melyiket mondod?

Nyisd ki a 84. oldalon!

Evghenie kinyitotta a könyvet.

– Követsz?

– Követlek.

Stoican asszony visszaállt a szorgalmas diák pózba, és elkezdett szavalni:

Adrian Păunescu: Mégis, a szeretet…

Mégis van a földön szeretet

Mégis van a földön átok

Hírül adom hát: én szeretek,

Félek, és kalandra várok.

Megállás nélkül eldarálta az első három szakaszt, aztán elakadt.

Ne segíts! Hagyj! Egyedül is megy – mondta eléggé nyugtalanul.

Odakint susognak… – Evghenie nem tudta visszafogni magát.

Odakint susognak az árnyak… – folytatta Stoican asszony tétovázva.

Itt mi ragyogunk ragyogva…

Itt mi ragyogunk ragyogva…

Ellene egyház az egyháznak...– mélyítette Evghenie a hangját Adrian Păunescut utánozva.

Ellene egyház az egyháznak...– ismételte Valeria fellelkesülve.

S egyazon kifogást szajkózza...

S egyazon kifogást szajkózza...

Stoican asszony a homlokához emelte a kezét, hogy húzza az időt.

És tovább? – biztatta Evghenie.

Stoican asszony hirtelen kijött a sodrából, arca elsötétült.

Darie, te engem hülyének nézel? Tényleg azt hiszed, hogy egy feledékeny tyúk vagyok? Nem felejtek! Tudom tovább a segítséged nélkül is.

Emelt, tüntető hangon elszavalta megint az első szakaszt.

Most pedig, légy szíves, menj ki a szobámból!

Evghenie még mindig annak hatása alatt volt, hogy Valeria Darie-nak nevezte.

Valeria, mi ütött beléd? Én csak azt akartam, hogy...

Nem csinálsz belőlem bolondot, hallod? Mit jössz nekem azzal, hogy nem tetszenek ezek a versek?

Kitépte a férfi kezéből a könyvet, és folytatta:

Írjál te is olyan szép verseket, mint Adrian Păunescu, és aztán még beszélünk. Most pedig takarodj!

Másnap reggel Evghenie sértődötten odament Valeria-hoz, és vissza akarta adni a borítékot a pénzzel, amit Valeria indulása előtt hagyott neki, és amiről meg is feledkezett.

Tessék a pénzed. És tudd meg: ha akarod, el is mehetek ebből a házból.

Mi van veled? Megbolondultál? – kérdezte Stoican asszony felháborodva. – Ez a te pénzed. – Majd szelíden folytatta – Evghenie, én már öreg vagyok. Te minden szeszélyemet komolyan veszed? Kérlek, ne haragudj!

Kérlek, vedd vissza a pénzed! Megtaláltam a módját, hogy kiadjam a könyvem.

Komolyan? – mondta Stoican asszony kitörő örömmel. – Befejezted a könyved?

Még kell rajta dolgoznom kicsit.

Nem akarok meghalni, amíg nem látom.

Aztán a következő hetekben Stoican asszony úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna, mintha az egész csak múló szeszély lett volna.

 

Bertóti Johanna fordítása

 

FLORIN LĂZĂRESCU a kortárs román próza, és ezen belül a kétezres irodalmi generáció elismert képviselője, forgatókönyvíró. Első kötete 2000-ben jelent meg Fagyöngyfészkek (Cuiburi de vîsc) címmel. A 2005-ben kiadott Trimisul nostru special című regényét több nyelvre (francia, német, spanyol, olasz, szlovén, horvát, magyar) lefordították. Magyarul Mennyből a küldött címmel jelent meg a Geopen Kiadónál 2009-ben. Amorțire című regénye (Polirom, 2013) gazdag és kedvező kritikai fogadtatásban részesült, illetve 2014-ben az Observator Cultural folyóirat és a Ziarul de Iași próza díjainak jelöltjei között volt.

Termopán ablak – román nyelvből átvett kifejezés, jelentése: hőszigetelő műanyag ablak.

Adrian Păunescu (1943–2010) – író, publicista, politikus. A román kommunista diktatúra egyik legvitatottabb személyisége. Nicolae Ceaușescu „udvari költőjeˮ volt. Közel ötven verseskötete jelent meg.




.: tartalomjegyzék