Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2017 - Október
2017 - Szeptember
2017 - Augusztus
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2017 - Augusztus
Eugen Ionescu

Versek

ELÉGIÁK APRÓ LÉNYEKÉRT

 

DAL

 

Túl rögökön, habokon

látta valaki vajon?

 

Csillagon járt odafenn,

nem jön vissza sohasem.

 

Testvérei keresik,

a szívük is könnyezik.

 

Fent ül most már fehéren,

az Úr Jézus kertjében?

 

KARTONORSZÁG, VATTAORSZÁG

 

Abban az országban nincs különbség kő
és madár vagy lélek között:
Vattából vagy kartonból vannak mind.

 

Aki akarja, kiteszi a lelkét
maga mellé,
és úgy néz rá, mint egy idegen lényre:
fák, madarak, emberek lelkét láttam meg így.

 

Báb-emberek néma imát énekelnek:
Istenüknek fehér a szakálla.
Báb-emberek és vatta-lelkek!
Fogkrém-mosolyok!
Gumifák!
Ártatlan és merev tekintetek!
A színek sápadtak, nem sikoltanak.
A tér két köbméter.
A tűz egy vörös rongy, amit megfoghatsz.

 

Ezt az országot kartonra mázolta egy gyerek.
A gyerek álmodik: ne ébreszd fel!

 

ELÉGIA APRÓ LÉNYEKÉRT

 

Itt egykor egy gyermek

ágya állt, akit elvittek

egy babadobozban

a földes-köves parkba.

 

Azóta, egy sötét sarokban

a katonák ólomcsendben állnak

megdermedten a trombita mellett,

és képzelt csatákra,

győzelmekre gondolnak.

 

Egy pléh expresszvonat

a kis kartonállomáson

megrozsdázott a nosztalgiától,

egy liliputi utas

elaludt a vagonocskában.

 

A szelíd, festett faló

lassan, gondolatban nyerít,

keservesen sír a néma bohóc,

a kifakult harlekin.

 

ELÉGIA A KORPÁVAL KITÖMÖTT BABÁÉRT

 

Tönkrement

a baba, amelyik a jobb kezét mozgatta,

ha a baloldali zsinórt húzták,

és a bal lábát,

ha a jobb oldali zsinórt húzták.

 

Most már semmije nem mozog.

És senki nem tehet semmit.

Senki semmit.

Vége.

 

Szeme bárgyú, sírásra áll,

szája legörbült.

A könyökéből, a fejéből és a nyakából:

korpa, korpa, korpa.

 

Egyéb sem volt benne, csak korpa.

Vére elfolyt láthatatlanul.

De az elfojtott élet

itt maradt a szalma közé lökve,

rongyok között,

fadarabok között,

a bárgyú rongypupilla alatt.

 

Senki nem sajnálja.

 

Nevetséges baba volt,

és fel volt horzsolva (az orra).

 

LILIOMOK

 

Fehér szimfóniát játszottak a liliomok az este.

Zengő kelyheik szirmokat hullattak,

ütemre szállingóztak, mint a hangjegyek.

 

E furcsa, megindító dallam remegett.

Felemelkedett csendben, s behatolt a szívbe

a fehér illatok éneke.

 

(Egy hervadó szirom, a virágtól elszakadtan,

fülsértően rikoltó, eltévelyedett hangként

hamisan vibrált a fennkölt harmóniában.)

 

Egy ágon a fülemülék csendben figyeltek,

és a zene hallatára feljött a Hold is.

 

VIRÁGOK

 

A leszedett virágok poharakban sírnak.

Lepkékkel, napsütötte kertekkel álmodva

A leszedett virágok a poharakban meghalnak.

 

A szomorú kelyhek fényfoltokat

Hullatnak búsan.

A rét azt hiszi, azok csak szirmok.

Csak én tudom, hogy nehéz könnyek,

Lélekmorzsák.

 

Egy dongó híreket hoz nővéreiktől.

Nő a hervadó virágok nosztalgiája.

 

A leszedett virágok, a mezei virágok

Belehalnak a nosztalgiába, és lepkékkel álmodnak,

Kertekkel, napsütéssel.

 

Bertóti Johanna fordításai




.: tartalomjegyzék