Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2017 - Október
2017 - Szeptember
2017 - Augusztus
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2017 - Augusztus
Eugen Ionescu

Victor Hugo groteszk és tragikus élete

 

VICTOR HUGO GROTESZK ÉS TRAGIKUS ÉLETE

(részlet)

 

[...]

Thérèse Biard találkái Victor Hugo-val hosszú időn át tartottak, míg egyszer „tilos szerelmi társalgáson” érték őket tetten.

Victor és Thérèse kibéreltek egy kicsi lakást a Saint-Roch közben, amely romantikus, lángoló, szenvedélyes szerelmük fészke lett. „Amour! Amour! Les nids ont chaud” („Szerelem! Szerelem! Forrók a fészkek”).

Nagyon gyakran látogatták, hogy ne találjon rájuk a gonosz világ, amely nem tűri két lélek szoros kapcsolatát irigykedés nélkül.

A szobájuk vörösben úszott. A kanapék, a fotelek, a dívány mind vörösek voltak. Vörösek voltak a függönyök. Victor Hugo kitűnő ízléssel rendelkezett.

Egyik sarokban polc állott, rajta száz kötet – a költő teljes életműve (akkoriban, 1845-ben volt ekkora). Néhány üres polc arra várt, hogy megteljék további Victor Hugo kötetekkel, amelyeknek jönniük kellett, és jöttek is. Hisz Victor Hugo új világegyetemeket teremtett, és Istennel vetekedett, ahogy Auguste Vacquerie mondta:

Il va sortir de vous un livre ce mois-çi,

Une nature encore dans votre tête est née,

Et le printemps aura son jumeau cette année,

Ici bàs et là haut, vous seréz deux seigneurs.

.......................................................................

Vous faîtes votre livre et Dieu fait son printemps

Et par ce duel d’églogue, imité du vieux temps,

Nous pourrons comparer un Univers à l’autre.

 

(A könyved nemsokára napvilágot lát,         

Megint egy új világ fejedben szárba kap,                 

Idén is lesz tavasz: de rögtön két darab,      

Ott fent is lesz egy Úr, s itt lent is lesz egy másik.

 

A műved: egy kötet, az Istené: tavasz.                      

A két világ közül: ez győz avagy amaz?

Akárcsak régen, dönt az eklogák tusája.)

Victor Hugo hosszú alsónadrágot viselt. Elbeszélésünk idején ebben az öltözékben sétált a dívány körül, amelyen a szőke Thérèse feküdt meztelenül. Verseket szavalt neki. Szenvedélyes szónoklatokat intézett hozzá, amelyek mindig felkészítették – előtte, és megnyugtatták – utána. Victor Hugo, akinek párja csak a nagy emberek között akadt, úgy tett, mint a görögök, akik Trója falai alatt szónokoltak a harc kezdete előtt. V. Hugo szónoklatában csillogva bukfenceztek az ezüstfellegek, a zenit, a csillagképek, a Hydra csillagai, a mélységek áramlása, a gyémánt égitestek...

Július volt. A szerelmesek szobája egy kert felé nézett. Victor Hugo kezével a napra mutatott, amely szőke volt, akár Thérèse, a virágokra, amelyek az ő illatát árasztották, a levelekre és a többi költői és romantikus díszítőelemre, amelyek a szerelem felhevítéséhez járultak hozzá:

L’infini tout entier d’extase se soulève

Et, pendant ce temps-là, Satan, l’envieux, rêve...

 

(A Végtelen remeg a révülettől kábán,

S eközben álomba merül az irigy Sátán...)

– mondta Victor Hugo, miközben ujjával az ablakra mutatott, és mosolyogva, bájosan Thérèse felé fordította fejét. A költő makulátlan alsóneműje angyali jelleget kölcsönzött neki.

De hirtelen, a szerelmetes csodálat kellős közepéből felriadt Thérèse rettenetes visítást hallatott, és nem akarva többé az ablak felé nézni, kezébe temette fejét:

– Sátán!! Sátán!!!

Victor Hugo megrendülten odanézett. Az ablakban megjelent egy fej. Hosszúkás, szikár arc aránytalan orral, cilinderrel és tényleg nagyon irigy arckifejezéssel. Nem a Sátán volt, hanem mint mindig, az indiszkrét és trouble-fête férj, Francois-Auguste Biard. A hosszúkás arc egészen kellemetlenül és illetlenül vigyorgott; aztán   miközben ily módon mozgatta ajkait, így szólt egy másik éppen megjelenő cilinderes archoz:

– Nézze! Tettenérés vagy sem?

Majd ördögi hangszínnel a lírai szeretőkhöz fordult:

– Most megvagytok, babácskáim! Angyalkáim! Költőcskéim!

És bámulatos fürgeséggel, félkézzel kapaszkodva beugrott az ablakon. A másik kövérebb, tömzsibb úr nehézkes mozdulatokkal követte.

– Asszonyom, rajtakaptam magát! – mondta a férj, és Thérèse felé tartott nagy léptekkel. Túl nagy léptekkel. Mert a díványhoz érve, ahol Thérèse állt, megbotlott, és esés közben Thérèse derekába kapaszkodott. Épp eléggé emelkedett fel ahhoz, hogy egyenesen az orrába kapjon tőle egy pofont, hisz Thérèse a vakmerőkkel könyörtelenül bánt.

– Sátán! – kiáltotta, és kiegészítésképp leköpte.

De la tenue, Thérese! De la tenue! – mondta feszélyezetten Victor Hugo.

De Thérèse az irigy Auguste szeme láttára meztelenül felugrott a díványról, majd a másik – vörös, zavart – úrhoz ment, és megkérdezte:

– Ki maga, uram, és mit akar? Bolondnak kell lennie, hogy a férjem hülye vicceihez csatlakozzon.

– Nem bolond, asszonyom, nem bolond. Ő M... rendőrbiztos (Alfred Asseline Victor Hugo intime c. kötete szerint), a Vendôme téri rendőrség főnöke.

Majd így szólt a rendőrbiztoshoz, hisz tényleg rendőrbiztos volt:

– Írja meg, kérem, helyben a jegyzőkönyvet a tettenérésről, és tartóztassa le őket!

Thérèse Biard elsápadt, és természetesen ájultan a díványra esett.

– De... – motyogta a Vendôme utcai rendőrbiztos jobbra és balra nézve – ahhoz, hogy tilos szerelmi társalgás tettenéréséről beszélhessünk, ketten kell lenniük...

Auguste Biard körülnézett. Dühödten ordítozott. Eltűnt a szerető!

– A nyomorult! Hol van a nyomorult?

A rendőrbiztos és a férj mindenütt keresni kezdték. Hamar megtalálták. Victor Hugo az ágy alatt feküdt.

– Íme! A gazember!

Victor Hugo kénytelen volt kidugni a fejét az ágy alól. Négykézláb kimászott, majd felállt, és így szólt:

– Biard úr, azért jöttem, hogy a feleségével az új regényemről értekezzek, a Nyomorultakról, amelyet, amint azt bizonyára tudja, nemrégiben kezdtem el írni.

– Aha! Szóval így! Itt alkotja a műveit! Éppen itt! – skandálta Auguste gúnyosan .– De az ágy alatt mit keresett?

– A zoknitartót, Biard úr, és a nadrágomat – mondta szánalomra méltóan a nagy költő.

– A nadrág itt van, nézze, ezen a széken, és alatta a zoknitartó! Húzza fel a nadrágját, ha azt hiszi, hogy ez még segíthet magán bármit is!... Magának pedig madame – mondta Biard Thérèse-nek, aki ájultnak tettette magát – nesze! – és „platty”, ütött egyet a farára.

– Jaj! Maga szamár! – kiáltott sértetten Thérèse. Victor Hugo megpróbált közbelépni:

Oh! n’insultez jamais une femme qui tombe! (Ó, ne mondj a bukott asszonyra soha rosszat!)

Auguste Biard azonban az irigység miatt olyan ördögi lendületre kapott, mint még soha, és azonnal rávágta:

– Maga, Victor Hugo úr, húzza fel a nadrágját, és hallgasson!!

A rendőrbiztos zavarba jött.

– Victor Hugo úr? Őkelme Victor Hugo úr? Ó! Ó! – majd Auguste-hoz: Ő költő, uram!

És fejét felemelve, egyik lábát előre téve, szavalni kezdett:

O, lac! l’année à peine a fini sa carrière!

(Ah tó! Milyen messze már az alig elsuhant év!)

De Victor Hugo öltözködés közben nadrágtartóval a kezében méltatlankodva felkiáltott:

– Nekem úgy tűnik, hogy Lamartine-ból szaval!

(Thérèse megkéri az urakat, hogy fordítsanak neki hátat, hogy felöltözhessen. „Kicsike volt és kerekded, ilyet bárki megszerethet”. És nagyon fehér.)

A rendőrbiztos már elfordult, mikor a megfeszített összpontosítás eredményeképp hirtelen megvilágosodva felkiáltott:

– Ó! Ó! Tudom! „Ce sont les Djinns qui passent” („Itt dzsinnek robognak”)

De Auguste Biard tajtékzott a dühtől:

– Rendőrbiztos úr, tartóztassa le őket! Tetten értük őket! Tartóztassa le őket! Ez nem romantikus irodalmi szalon, ez itt tilos szerelmi társalgás tettenérése!

A rendőrbiztos kijózanodva felsóhajtott. Eleget kellett tennie kötelességének. Biard hajthatatlan volt.

Victor Hugo felöltözve, cilinderrel a fején visszanyerte teljes méltóságát:

– Ez magánterületsértés, rendőrbiztos úr!... A mi ölelésünket angyalok vigyázták! Hogy merészelte maga elüldözni ezeket a mennyei lényeket? Nem hallott riadt szárnysuhogást, mikor megérkezett?

– De igen! De igen! – mondta a rendőrbiztos, vörösen, izzadva – De igen! De igen! De mit tehetek, Hugo úr?

– Rendőrbiztos úr – lépett közbe Biard sóvárogva –, ne hagyja, hogy megfélemlítsék. A hölgy, amint látom, éppen felöltözött. Az úr feltette a cilinderét. Szólítsa fel őket, hogy kövessék önt a rendőrörsre!

Victor Hugo szatirikus sorokat és gúnyiratokat forgatott a fejében. Auguste Biard szaggatottan és idegesítően nevetett.

A rendőrbiztos tőle telhető méltósággal, kissé dadogva és köhögve, így motyogott:

– A törvény nevében kövessenek!

– Victor! Victor! – sírt a Manon szépségű szegény Thérese a költő keblére borulva. Victor Hugo lerázta magáról, és félreállította.

Auguste Biard a rendőrbiztos karjaiba taszította, és így szólt Hugo-hoz:

– Most jöjjön maga is! Jöjjön maga is! Parancsoljon!

De Victor Hugo dölyfösen így szólt:

– Nem. Én nem megyek. Engem nem tartóztathat le. Rendőrbiztos úr, én Victor Hugo vikomte vagyok, a Francia Akadémia tagja és franciaországi pair. Pair minőségemben sérthetetlen vagyok!

– Én is, én is! – sírt Thérèse nem igazán tudva, mit beszél.

Auguste Biard lilállott, sárgállott, zöldellett. De a rendőrbiztos teli szájjal nevetett:

– Igaza van! Sérthetetlen! Ő pair! Nem tartóztathatom le!

– Tartóztassa le! Tartóztassa le! – tajtékzott Biard.

– Csak a hölgyet tartóztathatom le! – mondta a rendőrbiztos – Ő nem pair.

De Thérèse szörnyen vergődött:

– Nem akarok tömlöcbe menni! Nem akarok tömlöcbe  menni!

Hugo le akarta csillapítani. Megfogta kezét és állát, majd szelíden így szólt hozzá:

O, noble femme,

Dans ce vil séjour,

Garde l’amour

Si tu veux garder âme!

Conserve en ton coeur, sans rien craindre,

Dusses-tu pleurer et soufrir,

La flamme qui ne peut s’éteindre

Et la fleur qui ne peut mourir!

 

(Hölgyem, örökkön

Őrizd a szerelmet,

Hogyha a lelked

Megőriznéd itt a földön.

Szívedbe bátran bebocsásd,

Bár kínokat kell kiállnod,

A ki nem alvó lobogást

S a mindig nyíló virágot.)

 

És mivel Thérèse nem hagyta abba a sírást:

Comme l’aube tu me charmes, –

Ta bouche et tes yeux chéris

Ont, quand tu pleures, se larmes, –

Et tes perles quand tu souris!...

 

(Te igéző napkelte,

Szád és szépséges szemed,

Hogyha sírsz, könnyel telve,

S gyönggyel, amikor nevet.)

A rendőrbiztos erőszakkal vonszolta ki Thérèse-t, és így sóhajtott könnyeit törölgetve:

– Milyen szép dolog költőnek lenni! Miért is nincs fiam, hogy művészt faragjak belőle! – és kivitte Thérèse-t, mint egy csomagot.

Auguste sárga volt, akár a sárgaság. Az ajtóból visszafordult, és baljósan suttogta Victor Hugo-nak:

– Nem leszel pair és sérthetetlen sokáig, költőcském! Nem fogsz megmenekülni! Elmegyek Pasquier kancellárhoz, és tulajdon pair-jeid fognak elítélni! Esküszöm, hogy nem leszel többé pair! – és becsapta az ajtót. Victor Hugo lehunyta a szemét.

 

Bertóti Johanna fordítása

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Eugen Ionescu: Eu. Echinox, Kolozsvár, 1990.

1845-ben így nevezték a házasságtörés tettenérését, amelynek bűntetőjogi következménye az elkövetők letartoztatása és bebörtönzése volt.

Az eredeti szövegben Ionesco nem közölte a francia versidézetek román fordítását. Jelen esetben fontosnak tartottuk az egyértelműség kedvéért magyarul is közzé tenni a verseket. Egy részük már létező fordítás (lábjegyzetben jelöltük ezeket az eseteket), a versek javát pedig Adorjáni Mária nyersfordításai alapján a szöveg fordítója ültette át magyarra.

ünneprontó

A jómodor, Thérèse! A jómodor!

Victor Hugo-verscím, Lator László fordítása.

Alphonse de Lamertine: Le lac – A tó, Szabó Lőrinc fordítása.

Mihai Eminescu Scrisoarea V. (Ötödik levél, Ford. Franyó Zoltán) költeményéből származó kompiláció.

Helyesen: „C'est l'essaim des Djinns qui passe” – „Itt dzsinni hadak robognak” (Victor Hugo: Les Djinns – A dzsinnek, Kardos László fordítása).

Pair – a főnemességnek politikai jogokkal fölruházott tagja.

Pontatlan idézet. Az első négy sor helyesen:

L'amour seul reste. O noble femme
Si tu veux dans ce vil séjour,
Garder ta foi, garder ton âme,
Garder ton Dieu, garde l'amour !

 

Hölgyem! Ámor él örökkön,

Ha hited, Istened, lelked

Megőriznéd itt a földön,

Őrizd meg hát a szerelmet! (a fordító megjegyzése)

 




.: tartalomjegyzék