Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2018 - Szeptember
2018 - Augusztus
2018 - Július
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2017 - December
Dr. Darvas Kozma József

P. Jegenyei Ferenc (1619-1684)

A 16. század minden évtizede az erdélyi katolicizmust tekintve állandó meghalásról és feltámadásról szól. Építők és rombolók lépnek mindegyre a Székelyföldre, fények és árnyak váltakozó egymásutánja borul az életéért küzdő katolikus székelyek egére. S végül a krisztusi szellem segíti győzelemre a küzdő erőt. Ilyen krisztusi szelleműek voltak a csíksomlyói ferences kolostor lakói: Váradi Gábor és János, Somlyai Miklós, Szeredai Márton, Damokos Kázmér, Jegenyei Ferenc, Kájoni János, Taploczai István és mások. Közöttük van az a kevésbé ismert valaki, akinek érdeméről az utókor megfeledkezett, de akinek életműve megvilágítja nemcsak a kortársak szellemi küzdelmét és munkáját, hanem a pozsonyi vésztörvényszéken börtönre és gályarabságra ítélt protestáns tanítók és prédikátorok szabadulásának útját is. Ő pedig P. Jegenyei András Ferenc, a csíksomlyói gimnázium egykori tanára.

Jegenyei András Ferenc 1619-ben született a Kolozs megyei Jegenyén. A falu hajdan a kolozsmonostori bencés apátsághoz tartozott. Báthory István fejedelem 1579-ben visszaváltja és a monostori jezsuitáknak adományozza. A templomot és a falut 1588-ban, majd 1606-ban elvették tőlük, és így kincstári birtokká lett. Bethlen Gábor 1615-ben a jezsuitáknak visszaadta. A jezsuita atyák akadályoztatásuk miatt licenciátus által gondoskodtak a hívek lelkipásztori ellátásáról. Jegenye az 1630-as évek elején lelkipásztori kisegítő nélkül maradt, ekkor az alábbi furcsa helyzet állt elő. „Egeres nevű szomszéd falu kálvinista lelkészét fogadta föl a katolikus lelkésznek járó teljes bérért, de azzal a szigorú kikötéssel, hogy meghatározott napokon eljővén hirdesse ki nekik az ünnepnapokat, a böjtöket, kereszteljen, eskessen és a halottakat temesse el, stb., de soha ne merészeljen prédikálni vagy a képeket megérinteni. Egy alkalommal, amikor az egyezséget megszegve felment az oltár lépcsőjére, és beszédet akart mondani, egy Varga Boldizsár nevű tekintélyesebb paraszt azt mondta neki: ’Hallgass, szállj le a lépcsőről és eredj, míg jól van dolgod! Tartsd be az egyezséget!’ – írja Kájoni. Ezeket anyámtól hallottam, aki egy ilyen lelkésszel kereszteltetett meg engem 64 esztendővel ezelőtt abban a templomban.” A hagyomány szerint Varga Boldizsár a pad alól elővette fejszéjét, és azzal figyelmeztette a prédikátort. A jezsuita atyák a törvényileg megengedett alkalmakkor kijártak Jegenyére, és a hívekkel fenntartották a lelki kapcsolatot. A tehetséges gyerekeket segítették, tanították. Így került a kolozsmonostori kollégiumba Jegenyei András, majd tíz év múlva falus fele és később rendtársa, Kájoni János is.

Jegenyei András olyan példás magaviselettel és kiváló előmenetellel végzett, hogy megbízták tanító-mesternek a Színi István atya (1580–1645) vezette gyulafehérvári jezsuita kollégiumba. Mindaddig zavartalanul tanított, amíg I. Rákóczi György fejedelem 1643-ban feladta politikai semlegességét, és belépett a harmincéves háborúba. Ez a császár- és jezsuita- ellenes magatartása Erdély-szerte éreztette hatását. A gyulafehérvári jezsuita iskola is szünetel.

Haller István küküllőmegyei főispán, országos elnök Fehéregyházán a kastélya melletti egykori ferences kolostort 1637-ben vagy 1638-ban rendbehozatta és házi káplánjának átadta. 1639-ben már két ferences tartózkodik a fehéregyházi kolostorban. Damokos Kázmér Fehéregyházán folytatja az építkezést, és 1644-ben elindítja a licenciátus-képzőt és papneveldét. Jegenyei András, a gyulafehérvári kollégium tanítója ekkor jelentkezett Damokosnál, mert katolikus közösségét akarja szolgálni. A Szent István első magyar királyról címzett erdélyi Kusztódia fehéregyházi zárdájában 1644. október 28-án Szalinai István őr az új Kusztódia két első növendékét, Jegenyei (András) Ferencet és Martonosi Nagy Mártont Szent Ferenc ruhájába beöltöztette. Őket a jelöltév végén fogadalomtételre is bocsátották. Szalinai István őr és általános helynök Jegenyeit a konventuálisok viterbói teológiájára küldte tanulni. Mihelyt erről értesült a Hitterjesztési Kongregáció titkára, Jegenyeit azonnal Rómába hívatta és „Szent Ferenc a Parton” nevezetű kollégiumban helyeztette el. Két esztendő után Rómában 1646. szept. 9-én pappá szentelték.

Tudományos fokozattal tért haza, és tanított a Modestus atya által 1649-ben felállított csíksomlyói középfokú iskolában. 1654. nov. 6-án a Csíksomlyón tartott rendi gyűlésen a mikházi kolostor házfőnökévé választották Jegenyei Ferencet. Damokos Kázmér elöljáró és még néhány szerzetes társaságában ment Mikházára, ahol a bosnyák atyák botrányosan fogadták. A délszláv szerzetesek 1630-ban érkeztek Erdélybe, hogy segítsék a katolikus papságot és a híveket. Mikházán a katolikus státus urak segítségével 1635-ben telepedtek le. A bosnyák szerzetesek Szalinai István halálát követően (1652) az erdélyi őrségtől el akartak szakadni, hogy a boszniai provinciához tartozzanak. Törekvésüket Róma is ellenezte. Ezek az atyák a magyar nyelv nem tudása miatt a nép közé nem mehettek misszióba, csak miséztek és tolmács segítségével gyóntattak. Amíg a magyar páterek Damokos Kázmér kusztosszal 1654 karácsonyán a vidéki misszióban fáradoztak, addig a honmaradt bosnyákok Jegenyei házfőnökre támadtak és fogságba vetették. Később hasonló módon jártak el a római vizsgálóbiztossal, Modestus a Roma atyával is.

A mikházi szerzetesek évtizedes engedetlenségét sem a rend, sem az erdélyi státus urak már nem tudták elviselni, ezért 1666. február 14-én a fogarasi országgyűlésen úgy határoztak, hogy az engedetleneket Kornis Gáspár marosszéki főkapitány és Lázár István csíki királybíró a karhatalom igénybevételével Mikházáról távolítsa el. Így is történt, még azon év augusztus hó 6-án az engedetlen bosnyák pátereket útnak indították Bosznia felé. A kiürített zárdát pedig átadták a magyar pátereknek. Házfőnöknek Kájoni Jánost nevezték ki, aki azonnal egy új kolostor építéséhez fogott. Korábban Jegenyei Ferenc a helyi emberek összefogásával külön iskolát épített. A kolostor malmának jövedelmét a középfokú iskola és a tanítók fenntartására fordították. 1668-ban a Szentszék Damokos Kázmért apostoli helytartóvá és címzetes coronai püspökké nevezte ki. Az őrség régi szokásának megfelelően ekkor kapta Jegenyei Ferenc az őri és missziófőnöki megbízatást. A missziófőnök feladata, hogy a misszióban dolgozó szerzeteseket mutassa be a bécsi nunciusnak, és számukra kérjen apostoli jóváhagyást. Jegenyei missziófőnök a protestánsok áskálódásai miatt azt javasolta a Szentszéknek, hogy egyszerűsítsék le az eljárást. Róma elégedjék meg azzal, hogy a misszió munkatársainak névsorát felterjeszti, továbbá a missziósok működésének jóváhagyását adhassa meg a helyi püspök. A Szentszék elfogadta a javaslatot.

Jegenyei papsága első évtizedének végén, 1661. október 21-én a leggyászosabb sors érte a somlyói kolostort és iskolát. Közismert, hogy a csíkiak, mivel kitartottak II. Rákóczi György mellett, a legsúlyosabban szenvedték meg a mostoha időket. Az Ali pasa vezette bűntető-hadjárat Csíkot elhamvasztotta. A 12 szerzetes közül négy páter lóháton Háromszékre menekült, éspedig: Jegenyei Ferenc, Jenőfalvi András, Litteráti Bonaventura és Taploczai István. Négy klerikust megöltek, a többi négyet fogságba hurcolták. A vész után az elmenekült atyák nyomban visszatértek, és a föld színével csaknem egyenlővé tett kolostor helyreállításában együtt fáradoztak Damokos Kázmér kusztosszal, Taploczai István házfőnökkel. Az oktatást 1664-ben tudták elindítani. Jegenyei 1667-ben tájékoztatja a római Kongregáció titkárát az iskola fejlődéséről és segítséget kér. Egy év múlva megköszönte a tanító részére kiutalt 30 scudi segélyt, és közli, hogy már 32 diákjuk van, akik a felső osztályokban, azaz a grammatikai és szintaxis osztályokban tanulnak. Jelzi, hogy szükségessé vált még egy tanító alkalmazása. Csíkból 1669. április 8-án kelt levelében beszámol, hogy Somlyón két kipróbált mestert tartanak (Dulicky Mátyás mestert, Pollereczky János majd Valcsánszki Mátyás bojtárt), akik számára támogatást kér. Mellékelte a csíksomlyói iskola 77 növendékének a névsorát, amelyet Damokos Kázmér általános helynök hitelesített. 1670-ben már nyolc osztályban tanítanak 112 diákot.

Jegenyei mindig segítője volt Damokos Kázmér apostoli vikáriusnak és titkos püspöknek, aki mindenütt egyszerű ferencesként mutatkozott és mindig vikáriusként intézkedett. Jegenyei Ferenc jezsuita alapokkal nagyszerű szerzetes lett, aki a tanítás mellett a ferences rend életében a következő feladatokat töltötte be: 1652–1654 közt definitor, 1658-ban a somlyói iskola lektora, 1660–1664. és 1667–1672. közt kusztosz, tartományi kormányzó, 1675–1678-ig missziófőnök és 1678–1681-ig ismét tartományi kormányzó. 1681-ben negyedszer is a mikházi kolostor főnökévé választják (Mikházán a négy alkalommal összesen 7 évet volt házfőnök). Tudása, széleskörű ismeretsége és bátor fellépése által mint elöljáró gondoskodott a szigorú szabály szerint élő erdélyi ferences családról. Ő jegyezte fel a csíkiak önvédelmi harcát, az 1567-es hargitai csatát, de csak puszta tényként. Ezt a kolozsvári jezsuiták háztörténete tartalmazza. Az ő érdeme, hogy a csíksomlyói gimnázium a század utolsó három évtizedében erőre kapott, állandóan gyarapodott, és mind a papképzés, mind a katolikus értelmiség kiképzése tekintetében alapvető fontosságú intézménnyé vált.

Őróla jegyezték fel, hogy az Őrség tudós, komoly, okos atyja, aki ferences papként 38 éven keresztül tanított, az őrséget kormányozta és védelmezte. Elöljáróként a joghatósága alá tartozó plébániákról is gondoskodott. Tanácsát kikérték a főurak, mert életével és szavaival prédikált. Többször járt külföldi megbízatásban. Jegenyei az erdélyi ferences Őrség egyik nagy alakjává nőtte ki magát.

Diplomáciai jártasságára is vessünk egy pillantást. Erdélyben a török-tatár pusztítást követő áldatlan állapot Apafi Mihály (1661–1690) uralomra-jutásával ért véget. Apafi szelíd, teológiai olvasottságú, elmélkedő, tudós ember, aki a fejedelmi méltóságot kényszerből vállalta, s aki mégis jó politikusnak bizonyult. A habsburg és török hatalom közt Erdély megmaradásáért küzdött. Teendői végzésében Teleki Mihály kancellár segítette, aki azokkal az államférfiúi képességekkel bírt, amelyek feltétlenül szükségesek voltak, hogy Erdély e nagy válságot tisztességesen megállhassa, s végre nyugalma legyen. Az Apafi-korszaknak legmarkánsabb rétege, az értelmiség, a „középrend”-nek nevezett, sokféle csoportból alakuló társadalmi képződménybe illeszkedik. Papok, tanárok, orvosok, ügyvédek, provizorok a kor viszonyainak megfelelően szolgálják a különböző társadalmi osztályok és egyházak érdekeit, és közülük kerülnek ki azok, akik európai műveltségük és szakképzettségük révén egyetemes ismereteiket és az országos érdekeket egybekapcsolva tudatosan lépnek fel. Apafi pártolja a korszerű tudományosság elkötelezettjeit, habár egyéni útjaik különbözőek. Jellemző iskolapolitikájára, hogy parancsolatot adott román iskola alapítására, és eltörölte az elődei által a külföldi tanulmányokat folytatni akaró katolikusokra vonatkozó tiltásokat. Törvényben szögezte le: „külföldi tanulásra ki-ki szabadon mehet, sőt a külföldi tanulmányi utak tilalma a hazában is perpetuum emlékezetben se legyen” (1669). A katolikusok jogaikat jobban érvényre tudják juttatni, azonban a protestáns rendek beidegződött reflexei még nem szűntek meg. A katolikusok 1675-ben a fogarasi országgyűlésen felpanaszolják sérelmeiket: a híveket és papokat folyton zaklatják; a katolikusok protestáns lelkésznek kénytelenek adózni; Kolozsváron még mindig nincs templomuk, stb. Erre a protestáns rendek Damokos Kázmér vikárius működését kezdték bírálni, de a katolikus státus urak védelmükbe vették papjaikat és Damokos Kázmér vikáriust.

Amikor a szentgotthárdi győzelem után a bécsi udvar megkötötte – a magyar nemzeti érdekek szempontjából szégyenletesnek mondható – vasvári békét (1664. aug. 10.), akkor Wesselényi Ferenc nádor Zrínyi Péter horvát bánnal, Nádasdy Ferenc országbíróval, Lippay György esztergomi érsek támogatásával szervezkedni kezdett a nemzeti önállóság és a vallásszabadság megvédelmezésére. 1666-ban Wesselényi nádor és Lippay érsek elhunyt. Az összeesküvés kitudódott, főbb tagjai börtönbe kerültek. Vezérei közül a fej- és jószágvesztésre ítélt Zrínyi Pétert és Frangepán Ferencet Bécsújhelyen, Nádasdy Ferencet Bécsben végzik ki. I. Rákóczi Ferenc – édesanyja, Báthory Zsófia közbenjárására – 450.000 forint bírsággal váltotta meg életét. A bécsi udvar a magyar rendi államszervezet átalakítására és az abszolutista kormányzás bevezetésére szánta el magát. Kapóra jött az összeesküvés. Az Ampringen-féle kormányzóság (amely a kormányzóból, négy magyar és négy német tanácsosból állt) 1673 februárjában kezdte meg működését Pozsonyban. Felállították a vésztörvényszéket. A protestáns iskolamestereket és prédikátorokat hűtlenség címén perbe fogták, sokat közülük börtönbe vetettek. Az idegen származásúak visszatérhettek hazájukba, mások térítvényt adtak, hogy felhagynak minden egyházi tisztséggel.

Nagy feltűnést keltett Czeglédy István kassai református prédikátor meghurcoltatása. A vésztörvényszék működése következtében sokan Erdélybe menekültek. Ezek panaszára Apafi fejedelemben feltámadt a protestáns protektori gondolat. Hűséges embere, Czeglédy letartóztatása szintén tettre késztette. A hazai prédikátorok és szuperintendensek pedig fűtötték érzelmeit. Valószínűleg ezeknek a hatására idézte maga elé Damokos Kázmér apostoli vikáriust és kijelentette neki, hogy ha az erdélyi papok és barátok egységesen nem írnak fel Rotthal Jánoshoz és Szelepchényi György prímáshoz a prédikátor kiszabadítása érdekében, lássák a következményeket. Az erdélyi katolikus papság Csíkszeredában 1670. nov. 22-én Rotthal János törvényszéki elnökhöz címzett levelével, és Damokosnak a kongregáció bíborosához írt üzenetével Jegenyei kusztosz Bécsbe ment. A státus urak pedig az Erdélyben működő jezsuitákon keresztül próbáltak hatni a Habsburg uralkodóra. Jegenyei küldetése sikerrel járt, amint 1671. február 20-án jelentette is Pozsonyból: „Jó hírt viszek, a prédikátor már kiszabadult a fogságból.” Már útra kelése enyhítően hatott az országgyűlésen tárgyaló Apafira. A státus urak kérését, hogy engedje meg katolikus templom építését Kolozsvárt, ahol nagy számban vannak katolikusok, Apafi fejedelem Jegenyei pozsonyi útjától tette függővé. Jegenyei Pozsonyból felment Bécsbe, a nunciatúrára, ahonnan a felhalmozódott pénzsegélyeket is magával hozta a csíki iskola számára.

A pozsonyi perek 1675-ig elhúzódtak. Végül mintegy 25–30 tanítót és prédikátort különösebb kiválogatás nélkül Nápolyba gályarabságba hurcoltak. Az összeesküvésben bűnösnek találtakat gályarabsággal büntetni, Szekfű Gyula szerint Kollonich Lipót elgondolása volt.

Jegenyei nemcsak az üldözött protestáns prédikátorokért járt közben, hanem a megtámadott Damokos Kázmér apostoli vikárius püspökért is. A kongregáció a gályarabok kiszabadításával hatott Apafira és környezetére. A 26 gályarab közt volt Otrokócsi Fóris Ferenc, aki hazatérése és hosszas vívódása után katolikus hitre tért. Rómában tanult, majd az esztergomi káptalan levéltárosa, 1699-től a nagyszombati akadémia jogi tanára lett. Katolizált a szintén bebörtönzött Thököly Zsigmond is, Késmárk várának ura, akit korábban a „lutheránusok pátriárkájának” neveztek, és még sokan mások.

A ferences atyák munkája nyomán Csíksomlyón lassan eltűnnek a tatár pusztítás nyomai. 1678-ban befejezik a somlyói hegyen lévő Salvator-kápolna javítását is, ezúttal faburkolatos, festett kazettás mennyezettel oldották meg. Ekkor készült az oltár berendezése. Megnagyobbítják a hegy déli ormán álló, Mák János testvér építette Szent Antal kápolnát.

Damokos halála után, Jegenyei mint tartományi kormányzó 1678-ban világosan átlátta, hogy addig, míg a császár Felső-Magyarországon a protestáns prédikátorokat, az erdélyi fejedelem pedig országa katolikus papjait eszközként használja céljai eléréséhez, addig ferences szerzetest titkos püspökké szentelni többé nem szabad, ahogyan azt Damokos Kázmérral tették. A rend tagjai belátták, hogy az erdélyi státus urak és a világi papok nem akarják, hogy Damokos Kázmér után ismét szerzetes legyen a vikárius és püspök, ezért sem Kájoni János, sem Újfalvi Albert nem vállalta el Róma felkérését. A ferences rend tagjai nem akartak széthúzást szítani a katolikusok között, sem az ország rendjeit nem akarták maguk ellen haragítani. Fontosabbnak tartják az apostoli missziót, hogy zavartalanul tudjanak dolgozni. Fontosnak tartják, ha nem ártják magukat a közügyekbe, szegényen élnek, mert akkor nem lesznek kitéve sem ők, sem a katolikus hívek semmiféle támadásnak.

1678-ban, amikor Moldvából kiszorítják az erdélyi ferenceseket, majd 1681-ben, amikor Jegenyei visszavonulóban van, akkor a Gondviselés visszaszólította szülőföldjére a lelket égető honvágy által – mint egykor Mózest az égő csipkebokornál – az esztelneki születésű Nagy Mózest. Ő a háromszéki katolikusok igazi magvetője, lelkes folytatója annak a munkának, amelyet felvállalt Damokos Kázmér, Jegenyei Ferenc, Taploczai István és Kájoni János. Mindnyájuk emberi kvalitásai őket Erdély nagyjai közé emelik, akikre példaként feltekinthet mind a katolikus, mind a protestáns magyar.

Jegenyei Ferenc élete 65. évében, 1684. június 3-án Mikházán halt meg, életszentség hírében.

Bagossy Balázs (szerk.), Erdélyi katolicizmus múltja és jelene, Dicsőszentmárton 1925, 59., 66.

Licenciátusok azok a világi, felszenteltséggel nem rendelkező, nőtlen vagy nős, tiszta életű férfiak, akik kellő tanultsággal rendelkeztek, és az egyházi elöljárótól megbízást kaptak, hogy a pap nélkül maradt közösségeket a katolikus hitben oktassák, kereszteljenek, temessenek, eskessenek. Vö. Sávai János, Missziók, mesterek, licenciátusok, Szeged 1997, 90–93.

Kájoni János, Fekete könyv, Szeged 1991, 96–97.

Benedek Fidél, Csíksomlyó (Tanulmányok), Kolozsvár 2000, 366.

György József, A ferencrendiek élete és működése Erdélyben, Cluj-Kolozsvár 1930, 516.

A kolozsmonostori illetve kolozsvári rendházzal egy időben, 1579-ben alapították a gyulafehérvári kollégiumot. A medgyesi országgyűlés (1588) innen is száműzi a rendtagokat. Báthory Zsigmond sürgetésére a gyulafehérvári gyűlés 1595-ben három helyen ismét megengedi a jezsuiták letelepedését, de lemondása után (1598) a protestánsok ismét kiűzik őket Fehérvárról. Báthory Endre újra bevezeti, de Bocskai István fejedelemmé választása után az ellenpárt csakhamar kiűzi őket. Bocskai halála után visszatérnek a páterek, de Rákóczy Zsigmond (1607) megint, negyedszer is kiutasítja. Az iskolát ekkor világi papok vették át. Bethlen Gábor uralkodása kezdetén egykori tanulótársát, Színi István jezsuitát Gyulafehérvárra hozatta. Ezzel állandósul letelepedésük és zavartalan a tanítás. A gimnázium négy osztályos volt, a két alsóban rendesen világiak tanítottak. Vö. Gyenis András, Régi jezsuita rendházak, Vác 1941, 21.

György, i. m., 216., 452.

Damokos Kázmér 1606. szept. 29-én született Szovátán. 1629-ben a ferences rendbe lép Nagyszombatban, de mivel balkezének mutatóujja hiányzik, pápai engedéllyel csak 1639-ben szentelik pappá Rómában. Mikházáról Nyújtódra helyezik rezidencia főnöknek, onnan meg Fehéregyházára. Rákóczi fejedelem mind a két helyről elűzte. 1649–1655. és 1662–68. közt csíksomlyói házfőnök. 1668-ban IX. Kelemen coronai c. püspökké és Erdély apostoli vikáriusává nevezte ki. 1668. jún. 10-én a Szt. Péterről nevezett kápolnában Spinola bíboros püspökké szenteli. Püspöki címét Erdélyben politikai okokból soha sem használta. Mindenkivel a jó viszonyt ápolta, hogy az erdélyi és moldvai híveket tudja szolgálni. Csíksomlyón hunyt el 71 éves korában, 1677. szept. 5-én. Vö. György, i. m., 489–492.; Benda Kálmán (szerk.), Moldvai Csángó-Magyar Okmánytár II. 1467–1706., Budapest 1989, 784. (a továbbiakban MCSMO).

Sávai, A csíksomlyói i. m., 312–313.

Nagy Márton Kézdimartonoson született 1622-ben. Bandini érsek szentelte fel Bakóban. Meghalt Mikházán 1654. okt. 26-án. Vö. György, i. m., 550.

Györffy Pál, Az erdélyi ferences kusztódia története, Budapest 1989, 47.

György, i. m., 517.

György, i. m., 83–88.

György, i. m., 281.

Benedek, i. m., 379.

Galla Ferenc, Ferences misszionáriusok Magyarországon: a Királyságban és Erdélyben a 17–18. században,  Budapest–Róma 2005, 274.

P. Somlyai Miklós, P. Pálfalvi Péter, Cl. Szentimrei József és Fr. Széki vagy Kolozsvári János.

Bessei Pál, Bosnyák Illés, Görög Jakab, Makai Antal.  Vö. Györffy, i. m.. 72.; György, i. m., 152.

Taploczai, Templokai vagy Görög István Moldvában született 1631-ben örmény apától és magyar anyától. Beöltözött 1650. febr. 15-én Csíksomlyón. Tudós, hitszónok, nyelvtehetség. Somlyón tanár 1658-ban, Taplocára jár misézni, talán ekkor kapja, veszi fel a Taploczai nevet. 1660-ban Kájonival együtt definitor Jegenyei oldalán. 1665-ben szárhegyi házfőnök, 1669-ben csíksomlyói házfőnök. 1670-ben buzgóságból, áldozatosságból Bakóba költözik. Parchevich marcianopolisi c. érsek kinevezi koadjutorává. Parchevich a somlyói ferenceseket akarja Moldvába visszatelepíteni, ezért a moldvai olasz minoriták missziófőnöke, Pilutius Vitus éles harcot folytat az érsek ellen. Taploczai, hogy segíthessen a moldvai magyar licenciátusoknak és híveknek, prédikációit is kinyomtatta és terjesztette. Ezzel is igazolni látjuk azt a gyér utalást, hogy a Kájoni-féle nyomda előtt létezett Csíksomlyón egy kis nyomda. A prédikáció kiadást a lengyel nuncius vádként hozta fel Taploczai ellen (Vö. Galla, i. m., 248). Közben Moldva vikárius generálisa lesz. 1677-ben XI. Ince pápa Moldva apostoli vikáriusává nevezte ki. Parchevich érsek halála után Taploczait támogatja a kongregáció, hogy ő legyen a marcianopolisi érsek. Az olasz Piluzzi Rómában mindent elkövetett, hogy a magyarokat eltávolítsa Moldvából. Taploczait érseki kinevezését Piluzzi áskálódása késleltette, és 1678. szept. 9-én bekövetkezet hirtelen halála akadályozta meg. Nemsokára Piluzzit nevezték ki marcianopolisi c. érseknek, és ezzel a magyar jezsuiták és erdélyi ferencesek minden gyökerét elvágták. Ettől kezdve magyar papok nélkül a moldvai magyarság árvaságra jutott. Vö. Kájoni, i. m., 59.; Tóth, i. m., 217., 366.; Galla, i. m., 246–249.; MCSMO  II. 790., 792., 797.

Kájoni, i. m., 59.

Jegenyei, Jelentés a Kongregáció bíborosaihoz, Csíksomlyó, 1668. aug. 26. in: Sávai, A csíksomlyói i. m., 336–339.

Jegenyei, Levél a Kongregációhoz, Csík, 1669. ápr. 8. in: Sávai, i. m., 340–345.

Modestus, a Roma, Jelentés a Kongregációnak 1658, in: Tóth István György, Misszionáriusok levelei Magyarországról és Erdélyről, Budapest 2004, 216.

1654., 1660.,  1673–77., 1678. Vö. György, i. m., 284., 92–93., 517.; Györffy, i. m., 57–58.

Benedek, i. m., 251., 332.

A jezsuita-rend arra kötelezte tagjait, hogy tevékenységükről, s a körülöttük zajló eseményekről írásban tájékoztassák rendi elöljáróságukat. Kolozsvári háztörténetükben így örökítették meg a csíkiak önvédelmi harcát, az 1567-es hargitai csatát. Erről Kolozsvári Pál jezsuita beszélt Csíksomlyón 1727-ben. Lejegyezte Balázsffy Mihály ferences író Annotationes kéziratában. Viszont a történetet 1727-ben Péterffy Domokos kimásolta a kolozsvári jezsuiták háztörténetéből. A jezsuiták 1581-ben és 1586-os nagy pestis idején, a tolvajos-tetői csata után 14 és 19 évvel mentek Kolozsvárról Csíksomlyóra, és egy ideig Csíkban tartózkodtak, misszióztak. Ők találkoztak azokkal is, akik a pünkösdszombati búcsúnak új lendületet adó 1567-es eseményben részt vettek. Vö. Benedek, i. m., 251., 332.

Boros Fortunát, Csíksomlyó, a kegyhely, Kolozsvár 1943, 117.

P. Filep Tamás stefanitát Székelyhodosra rendelte, aki egyben főesperes is volt, hogy a plébániát és a környéken lévő katolikusokat gondozza. Vö. György, i. m., 434.

Marton József, Az erdélyi /gyulafehérvári/ egyházmegye története, Gyulafehérvár 1993, 76.; Jancsó Benedek, Erdély története, Cluj-Kolozsvár 1931, 166.

Babics András, A kamarai igazgatás Pécs városában 1686–1703., Pécs 1937, 21. A fejedelmi vagy városi kamara főigazgatási szerve, a tiszttartóság (provizorátus), amely szétágazó volt: vám-, harmincad-, sóhivatal, stb. A provizor, az egyik hivatal vezetője volt.

Köpeczi Béla (szerk.), Erdély története II., Budapest 1988, 837.

Szilágyi Sándor (szerk.), Erdélyi Országgyűlési Emlékek XV., Budapest 1892, 27.

Jancsó, i. m., 167.; Glatz Ferenc (szerk.): A magyarok krónikája, Budapest 2000, 268.

Czeglédy István (1620–1671. jún. 5.) köztiszteletnek örvendett a protestáns világban mint hitszónok, hitvitázó és egyházi író. Mint ilyen, ő volt Sámbár Mátyás jezsuita legkomolyabb ellenfele. Czeglédy tartott halotti beszédet II. Rákóczi György, majd Rhédey Ferenc fejedelem felett is. Művei ott sorakoztak a helvét hitű kollégiumok könyvtárainak polcain, az udvarházak olvasótermeiben és Apafi Mihály könyvtárában. 1670. szept. 28-án tartóztatták le. Két hétig keményen bántak vele. Jegenyei útjának eredménye, hogy Czeglédy februárban kiszabadult. Utána 1671. május 28-án Pozsonyba idézik. A beteg ember családja kíséretében szekérrel indult el, és útközben Nagyszombat közelében elhunyt. Június 7-én minden halotti szertartás nélkül temették el.

Benedek Fidél, Csíksomlyó c. tanulmánykötete 385–387. lapján részletesen tárgyalja Czeglédy István prédikátor ügyét. Az egész követségjárást Pozsonyba és Bécsbe Kájoni Jánosnak tulajdonítja. Ez téves beállítás, és az igazságosság alapján helyre kell igazítanunk. Kájoni János 1663–1669. közt mikházi, 1669–1675. közt szárhegyi házfőnök, aki gyakorlati, építő, lekötött ember. Az említett években mindkét helyen új zárdát meg orgonát épít. 1675-ben Somlyóra kerül, ahol felállítja a nyomdát, majd 1681–1683-ig házfőnök. Vö. György, i. m., 170., 281., 284., 318., 320. Jegenyei Ferenc tanár, vezető és diplomata. Rómában tanult. A Hittani Kongregáció előtt 1667-ben ismertette az erdélyi őrség jogait és sikeresen megvédte azt. Vö. Györffy, i. m., 49–52. A pozsonyi per idején kusztosz. A bécsi követjárás olyan nagy jelentőségű, hogy ha Kájoni lett volna a követ, akkor a Fekete könyvben az eseményről megemlékeznék, de arról egy szót sem ejt. Ellenben a római kongregáció levéltárában őrzik Jegenyei kérvényét, leveleit, Damokos Kázmér fenyegetését. Vö. Archivo Propaganda Fide (APF), Scritture Originali riferite nelle Congregazioni Generali (SOCG) vol. 428, fol. 335r. és 351. Jegenyei követjárása mellett szól az Osztrák Államilevéltár magyar anyaga is. Vö. (ÖSTA), Ház-, Udvar-, és Államilevéltár (HHSTA), Magyar Akták, Specialia, fasc. 323, Konv. B, fol. 82–83. (másolat), stb.

Fenessy Mihály, Levél Philipp Miller császári gyóntatóhoz, in: Galla, i. m., 236.

Galla, i. m., 236.; Jegenyei Ferenc, Kérvény, in: APF SOCG vol. 428, fol. 351.

Galla, i. m., 235.

Fóris Ferenc (1648–1718) Otrokócson született 1648-ban. Bölcseleti doktor, a barokk gályarab-irodalom képviselője, akadémiai jogtanár. Lipótvárról 1675. márc. 18-án indították el a tíz hónapig tartó útra Morvaországon, Ausztrián, Stájerországon át Triesztig, onnan a nápolyi gályákra, ahonnan 1676. február 11-én Ruyter tengernagy kiszabadította. 1681-től Gyöngyösön majd 1687-ben Kassán lelkészkedett. Kapcsolatot tartott a katolikusokkal. Lelkének nyugalmát kereste. Beutazta Európát, majd visszatért Kassára, és nyíltan kezdte tárgyalásait a katolikusokkal, főleg a jezsuitákkal. 1694-ben kiadott munkájában védekezik a protestánsok rágalmai ellen, és a katolikusokkal való nyílt tárgyalásának okait fejtegeti. Nagyszombatba, Bécsbe és Rómába megy, ahol teológiai, civil és egyházjogi doktorátust szerez.

Galla, i. m., 235.

Benedek, i. m., 388.

Jegenyei, Levél a Kongregációhoz, in: Sávai, A csíksomlyói i. m 346–348.

Galla, i. m., 277.; Vö. Jegenyei, Ajánlás, in: APF Kongresszus levelei, Magyarország–Erdély, vol. 2, fol. 176, 177.

Bíró Vencel – Boros Fortunát, Erdélyi katolikus nagyok, Kolozsvár 1941, 83–88.; Nagy Mózes: Levél XI. Ince pápához és a Kongregációhoz, in: Sávai János: A csíksomlyói i. m., 352–353.




.: tartalomjegyzék