Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2018 - Augusztus
2018 - Július
2018 - Június
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2017 - December
Máriás József

Meditációk vigyázó toronyban

„Elődeim kezét fogom hát, az ő                                                     

munkájukat folytatom, s el kell bírnom

becsületes tekintetüket, mikor számon kérik,

hogy jól gazdálkodtam-e a tálentumokkal!”

 

Erdély szülötte, a kiváló történész, László Gyula szavait ragadom ki, írom jeligeként Cseke Péter legutóbbi, 25. önálló kötetét* méltató írásom elé. Indokoltan, hisz az elmúlt negyven év során általa írt vagy szerkesztett harminc kötet a bizonyság rá, hogy maga is a szellemi otthonteremtés munkásává szegődött. Számára a kolozsvári egyetem jelentette az alapozást; az újságírói esztendők a való élet megismerését, a szellemi mélyáramlatok, búvópatakok kitapintását; a Korunk szerkesztőségi évei a gondolatok és eszmék kötőanyagaként szolgáló európai kitekintést; a katedra a jövőépítés szolgálatát. Hogy mi minden fért bele e „növésterv” lázgörbéibe, arról Dávid Gyula szavai vallanak a legszemléletesebben: „Cseke Péter eljutott a másként–gondolkodásukat vállaló, az önfeladás vagy az ezopusi nyelven szólás helyett a cselekvő helytállás erkölcsét tettekkel is megerősítő magatartásig.” A Homoród-mente, a székelyudvarhelyi gimnázium, a kolozsvári egyetemi évek, a Gaál Gábor Kör, a falujárás… mind–mind egy–egy lépcsőfok volt azon az úton, amely elvezette a kisebbségbe sodort erdélyi magyarság szellemi értékei kutatásához, feltáráshoz, elvezette az örökhagyók, az értékvédők táborába.

A kötet alcíme –  Krétarajzok két évtized tanulmányaihoz – nem csupán műfaji meghatározás, hanem jelzés arra, hogy a súlyosabb opusok megteremtése, az elmélyülés folyamatában születő, felötlő gondolatforgácsok is megmentésre érdemesek. Hisz a forgács is magában hordozza a feldolgozásra váró nemes fa jellemzőit, karakterét. Ezt érezzük, ezt látjuk a hosszabb–rövidebb írásokban – előadások, emlékezések, lapszéli jegyzetek hosszú sora… Visszaidézhetjük a Falvak Dolgozó Népében megjelent riportjait, amelyek az adott téma realitásán túl, a mögött is fel tudta villantani az erdélyi paraszti gondolkodás megtartó, hagyományőrző jegyeit, az orvoslásra váró gondokat, ellenszélben is kijelölve, megrajzolva az önművelés lehetőségeit kínáló szűk ösvényeket, partokat összekötő pallókat. Tette ezt a Beke György által megfogalmazott „önmagunk keresése” riporteri ars poetica–vá etikai és erkölcsi paranccsá magasztosult törekvéssel azonosulva, igényes irodalmi színvonalon, szociológiai megalapozású írásaiban.

Cseke Péter – a tóba vetett/dobott kő mind messzebbre hullámzó körgyűrűi példázatára – ennél is többre vágyott. Megtapasztalhatta, hogy „a megismerés: megértés; a megértés: szeretet” Németh László által, kijelölt szellemi nyomvonala nem önmagából adódó, nem egyszerű axióma, hanem a szellem embereinek legfőbb parancsa. A megismerés nemcsak látás, tapasztalás, nemcsak fotográfia. Ahhoz, hogy megértsük, valami többlet kell hozzá. Ezt nyújtotta számára az otthonává vált Kolozsvár, az a szellemi miliő, amelyet a kincses város adhatott, nyújtott neki. A megértés folyamatához kellett a Mikó Imrétől hallott felismerés: „a múlt nem mögöttünk van, hanem alattunk”, a tovább lépéshez pedig a gondolat folytatása: „mélység nélkül nincs magasság”. Ez ébresztette fel benne, tudatosította vezette el őt Erdély, az erdélyi magyar nemzeti kisebbség önépítkezésének kutatásához, hisz valóságunkat építeni, gyarapítani csak akkor lehet igazán, ha az alapokat ismerjük, ha a mélységbe ásunk. Tette/teszi ezt azért, hogy a rejtett kincseket a felszínre hozza, beépítse a jelen és a jövő nemzedék társadalomformáló, -alakító cselekvési programjaiba.

A kötet lapjain vissza-visszatérő sarokkőként, tájékozódási pontként merül fel, van jelen két név: Németh László és Jancsó Béla. A magyar szellemi élet organizátorai –a nemzet és Erdély szellemi égboltjának fénylő csillagai. Ők fogják kezét, vezetik a megértés útjain. A két világháború közötti erdélyi magyar szellemi élet kiapadhatatlan kincsesbányájába elmerülve találta meg hivatását, szellemi mentorai „irányították” lépteit, jelentettek számára szigorú mércét, támasztottak elé magas minőségi igényességet. Cseke Péter jó tanítványnak bizonyult, fáradhatatlan, termékeny kutatónak, aki minél mélyebbre ásott, annál magasabbra jutott. A magasság elmélyült, tudományos megalapozottságú tanulmányokat, köteteket gyümölcsözött. Azok számának gyarapodása nem az elvégzendő munkák apadásához vezetett, hanem újabb és újabb kutatási témákhoz, soha nem apadó feladatokhoz vezetett. A megismerés fölgerjesztette benne a szeretet belső tüzét, oly impulzus lett, amely végtelenbe szaladó spirálként emelte mind magasabbra, talált rá a maga műfajára,„a szociográfiára, majd az irodalom– és eszmetörténeti tanulmányra”.

Eközben, a kötet lapjai segítenek bennünket, olvasóit is abban, hogy megismerjük, kikkel „találkozott”, kiktől kapott újabb elismerést, buzdítást, bátorítást arra, hogy mind magasabbra emelje a maga állította, önmaga elé kijelölt mércét. E nagyon gazdag arcképcsarnokból csak néhányat ragadunk ki, azokét, akikre a maga választotta virtuális toronyból Erdély szülötteire, Erdélyhez sok szállal kötődő személyiségekre láthatott: Nagy Károly amerikai professzorra, Gömöri György angliai egyetemi tanárra, Gecse Géza budapesti rádiósra; Kós Károlyra, Tamási Áronra, Tompa Lászlóra, Balázs Ferencre, Horváth Istvánra, Gelu Păteanura, Bözödi Györgyre, Szabó Gyulára, Páskándi Gézára; Ilia Mihályra, Pomogáts Bélára és Sas Péterre; a kortársai közül Láng Gusztávra, Gálfalvi Györgyre, Zágoni Attilára, Gaal Györgyre… A sor korántsem teljes, de annál beszédesebb, hisz valamennyien cselekvő részesei annak az építő folyamatnak, amely az elmúlt évtizedekben alkotóként, kiadói szerkesztőként, kutatóként járultak hozzá a megismerés, megértés, szeretet hármas egységének kiteljesítéséhez. Tömör jellemzéseinek szemléltetésére ragadunk ki néhány példát: „örökös újrakezdéseinkben minden korban nélkülözhetetlen erőtartalékunk, tettre serkentőnk, szellemi magatartás–modellünk.” (Kós, Károly) „…az intenzíven megélt autentikus lét megszállottja volt, szavak és tettek azonosságának napjainkban ugyancsak ritkaságszámba menő embere, aki jól tudta: más az írás és más a cselekvés társadalmi közege. Márpedig ő nem kiemelkedni akart, nem tündökölni vágyott, hanem beépülni, használni.” (Balázs Ferenc) „Tragikus halála előtt jóval korábban felismerte ugyanis: olyan korban kell felelősen »őrt állnia« népéért, nemzetéért, a világért, amikor az elveszett teljesség visszaszerzése és újjáteremtése rótta a költőkre a legnehezebbet.” (Horváth István) „Minden műfajban otthon volt, amely mögé maga a történelem helyezett messze zengő hangszekrényt.” (Mikó Imre) „Nagy vállalkozások korának hőse, s egyszersmind alázatos nemzeti napszámosa. (…) Szellemi földrajzának azóta is ez az iránytűje: a magunk keresése.” (Beke György)

 A Cseke Péter-kötetek hosszú sora önmagában is elég lenne ahhoz, hogy őt a mai erdélyi szellemi élet legtermékenyebb személyiségei közt tartsuk számon és értékeljük. Az 1990 után kibontakozó új erdélyi magyar életkezdés kitartó és fáradhatatlan szellemi munkása ő, vigyázó toronyőr, létkérdéseink válaszkeresője. Nem csupán könyvek – tanulmányok, esszék, emlékbeszédek, laudációk, előadások – sorával kívánt tanítani, nemzettestvérei hasznára válni, hanem a szó igaz értelmében: katedráról szólva követni a magasságba vezető utat. Ismét Dávid Gyula bevezetőjéből idézünk: „…nem csak tanított, hanem intézményt is teremtett ahhoz, hogy taníthasson: tanszéket, oktatói munkaközösséget, folyóiratot a kolozsvári egyetemen újságírószakos hallgatók számára.” E viszonylatban is érvényre jut a mélység és magasság viszonyrendszerében való gondolkodás igénye és szándéka, hisz általa a holnap véleményformáló, cselekvési utakat kijelölő nemzedékről van szó, amely a mélység ismeretéből törhet magasba. A kisebbségi önvédelem, a jövőépítés csak történelmi múltunk, hagyományaink, szellemi örökségünk ismeretében valósítható meg, úgy, ahogyan azt Sas Péter Herepei János életpéldáját fölmutatva megfogalmazta: „az erdélyiség világfigyelő tető, nem szemszűkítő provincializmus”.

Ez igény és e szemlélet diktálta e kötet minden sorát. Szívesen követtük a szellemi időutazásban, mindvégig érezve a Szabó Gyula–életműből leszűrt gondolat lényegét: „…az írás az egyetlen önvédelmi fegyverünk, amelyik óvhat, elveszejthet vagy előbbre vihet közösségi dolgainkban”. A vigyázó toronyban született, kötetté testesült meditációk hatására Páskándi Gézával mi is valljuk: az olvasás a legtisztább örömök egyike.

* Cseke Péter: Örökhagyók, értékvédők. Krétarajzok két évtized tanulmányaihoz. Csíkszereda, 2ö16, Pallas-Akadémia Könyvkiadó.

 




.: tartalomjegyzék