Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2018 - Május
2018 - április
2018 - Március
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2017 - November
Bartha György

Versek

GYERMEK-JÁTÉK

 

Mottó:       

„csecse

becse

                                                                      

ajándék, mellyel meglepem              

[...]

magam

magam...”

(József Attila)

                       

Végy hozzá (szalmakalapba rejtve) két ép, életerős cserebogarat (Melolontha vulgaris). Továbbá mess egy ujjnyi vastag, tenyér szélességénél nem hosszabb, marokba simuló, nyers fűzfaág-nyelet (Ha nincs kéznél fűz, ilyenkor tavasszal a keserű mézgát csurgató orgonaág is megteszi).

Még szükségeltetik: két darab sugár, tűhegyes krisztus-tövis. Úgy két és fél, három centi hosszú. Némi tövissel együtt lenyesett faág-maradvánnyal, mint amilyen a szög feje, a tompa végükön.

Ha mindezt megszerezted, az egyik cserebogárnak a sárgás-vörös fedőszárnyát szakítsd le. (Csupán az így nyert kitinszárnyra lesz szükséged, magát a bogarat utána elvetheted, annak annyi, a majorság majd elintézi sorsát).

A „kioperált” kitinszárnyat (az egyik végénél átlyukasztva az egyik tövissel) a nyélhez rögzíted (a tövis hegyét a fa puha belébe szúrva). A szárnynak ez az átlyukasztott vége, meglátod, „csapágyként” fog szolgálni majd, a nyélbe szúrt tövis lesz a „tengely”. (Ezt csupán azért írtuk ide, hogy tudd, mit miért teszel!)

A kalapban megőrzött, eddig még ép bogár egyik hátsó lábának utolsó két ízét „távolítsd el”.

A második tövissel a nyélre szerelt kitinszárny másik végét is átlyukasztod, a szárny konkáv oldala irányából kifele döfvén a tövist, majd – ennek hegyét a bogár lábcsonkjába tűzve – csatold az eddig elkészült „szerkezethez” a cserebogarat.

Ezután, marokba fogva (most már kész) „eszközünk” nyelét, végezz körkörös mozgást a kezeddel, mint amikor kereplőt hajt az ember. Ekkor a „malom” beindul, forogni kezd körbe, körbe. Körbe.

Jól marokba fogott pórázodon annyi tavasz óta forgok, Istenem!

 

TŰSVÖLGY

 

            Még eljutok oda, nyugtatom magam –

            Valami sekély, nyáron kiszáradó patak völgye, Tűsvölgy magának visszakövetel...

            Lényegében európai táj, de semmi út: egy nevenincs dűlőút vezet oda...

            Így hát Európában sincsen...

 

            Mikor is jártam utoljára ott? Ezer éve?

            Miért hogy lelkem része még most is e világvégi táj?

            A horizont ívét nyugaton, a dombhajlatot, hol júniusban csak nekem termett az eper,

a kaszálón mohaágyban fészkelő poszátaméh zöngését miért nem feledem?

 

            Vissza kell mennem oda mindenáron, megválaszolni pár elodázhatatlan kérdést:

            Hol állt a deszkabarakk, amely azóta por lett és hamu?

            A láthatár mely pontján kel fel a június eleji nap?

            Kelet felé – valamely földcsuszamlás miatt beszakadt martban – a partifecske fészkel-e még ezerszám?

           

            Mit követtem el ez idő alatt, mióta cserbenhagytam végleg ezt a tájat?

            Mely hiábavaló küzdés, kétes sikerek, ostoba napi gondok miatt lettem hozzá hűtlen?

            Miért, hogy az álom próbálja mindegyre összerakni értelmes egésszé

            az ezer szilánkra szétesett képdarabokat?

 

            Még visszamegyek oda –

            A tarka júniusi rét másik oldalán édesanyám vár,

            kezében szál szélfútta margaréta.

 

VÁLTOZAT ÉLET-HALÁL MOTÍVUMRA

           

láthatatlan időszálak tartanak még fenn

mint gyermekkorom sok húron zengő

telegráf-oszlopait a huzalok

e keresztre feszíttetésben más is él belefárad

ti is akik mérnöki pontosságú terv szerint építitek  a művetek

(az én életem úgy fejlődik-pusztul olyan csodásan mint egy korallsziget)

még elmesélem azt hogy mint gyermeket egyszer elragadott a folyó

valamennyi vizet nyeltem de aztán kidobott /kihúztak        

iszapban sás közt meredek ívben húgyozó kagylók között feküdtem

meztelenül valami

második születés mocskától tajtékosan

már ekkor tudtam

csak véletlen  csak véletlen  csak véletlen szerencse

az élet a halál

 

À LA BUCOLIQE

                       

A valaha járt dűlőutat keresem s nem találom

mélyen a gyöp alatt szunnyad mint a római légióké

kék szeszlángon égő katáng virít fölötte s szúrós krisztustövis

pedig fél évszázada itt

az augusztusi éjszakában hazaballagó szénásszekér elől kitért

az  Istent délutáni váltásból hazafuvarozó rozzantkerekű Göncöl

amíg a hűséges fáradt állatok a Tejút

szikrázó kavicsai között botorkáltak

és a néha felhangzó biztatás

emberségesebb volt és szívhez szólóbb

mint azóta mindmegannyi szöveg amit hallottam hallok

fülemben még a fényes nyári délben

súlyos búzakévékkel rakott szekér

megkötött kerekének pattogó surrogása

mialatt lefele ereszkedik a kaptatón

és a súrlódástól felhevült ráf acélszín nyomát

idebenn azóta sem mosta el megannyi zápor.

 

ELMARADT  VIGASZ

 

jaj ki vigasztalja meg

a valaha volt négyötéves-forma

pásztorgyereket

akinek évei számánál nem több birkája

a túlnan felhangzó kolompszó hallatán

nekiiramodik a domboldalnak...

jaj kerülne elébük

de mindjárt odaérnek

ahol a nagy kerek kék kupola a dombtetőre

tangenciálisan ráborul rátelepedik...

jaj mi lesz ha a bugyuta állatok beszaladnak

abba az ég s föld között egyre alacsonyodó résbe

mind mehet majd utánuk

előbb lehajtott fejjel

kétrét görnyedve aztán

négykézláb

könyéken-térden

hason-mellen kúszva

legeslegvégül

 

KÉK VIRÁG

 

Azt a mélykék virág-csodát

Keresem az erdő alatt,

Déli harangszókor se érte,

Sohase hervasztotta nap.

 

A gyalogösvénytől, mely hosszan

Az erdőszél mellett szaladt,

A fákig belepte a földet

Tengerkék virágáradat.

 

Úgy „ott volt”, hogy fel sem figyelt rá

A rőzsét cipelő anyó,

Unokája karját cibálta:

Mama, nézd, kék virágfolyó!

 

Azóta sok tájat bejártam,

És mindhiába keresem,

Kék virágözön erdőszélen

Nekem seholse nem terem.




.: tartalomjegyzék