Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2018 - Augusztus
2018 - Július
2018 - Június
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2018 - április
Guillaume Métayer

Versek

XIX. SZÁZAD

 

A gipszszobor e fártban Sainte-Beuve nevére hallgat

s e rézrozsdás tépőfog, mely, dúcolva egünket,

kész az évek állkapcsával ledarálni minket,

míg penészt vedlik, nem más, mint a néhai Balzac.

 

Eltörpít, bármire nézek, miközben akármi meghat.

A XIX. század volt a kontinensem,

és most elvándorol: minden irányban itthagy engem.

A mesének vége: morzsák az ösvényen nem maradtak.

 

Sütőben a Luxembourg kert emlék-brownie-ja,

az eltűnt idők, mint feltekert gyep, rolniban;

az összes durcás maszk a szél szívébe süllyedt.

 

A XIX.: nekünk apánk-anyánk volt.

Hagyott magából tetőn, eresz csücskébe gyűlve,

de minket árván. Ki tudja, hányban – pláne hánykor.

 

RÉSZLET EGY NUKLEÁRIS EPOSZBÓL

Japán eredetiből

 

Füst, vörös fényvillanások,

de a felszerelés nem forog veszélyben.

A víz sima maradt, a fal és a mélység érintetlenek.

Egy félénk hold egyetlen sugara

egy mutatóujj begyét fürdeti,

végtelen hullámoktól barázdált,

jól ismert labirintust, vetélytársát a zavaros vizeknek,

égi örvényeknek…

Az ujj úgy tekereg, mint

a fény felé törekvő halak,

közös feltáncolás, felugró

tekebábuk, fénnyel mozgatott marionettek

a hold sziklái által magnetizálva.

Az apó pedig, aki már-már szemérmetlenül fürkészi az ujjat,

azt ellenőrzi, hogy a számtalan érzékelő csatorna

helyén van-e mind, mert éppen most készül bevetni

a völgyzárógátról a világ létező

leghosszabb zsinórját legalulra,

legalulra, a felrohanó füstön túlra,

föl a holdnak, föl a holdnak,

és arccal az égben, kézzel az űrben, extázisban érezni majd meg

a távoli vacsora ficánkolását. Aztán csak húzni

óvatosan, több száz métert, fölfelé.

Végül a vacsora, majd a szokásos lefekvés

HoshaSuru személyes filozófiája szerint:

a legkisebb rossz mozdulat is okozzon

háromszáz méter zuhanást, a halál pedig

legyen könyörtelen. Az abszolút önfegyelem ideálja,

ahol a legapróbb fejbiccenés is az alvó halálát jelenti,

hacsak estében meg nem ragadja a fogás nélküli falat,

amelyen a legkisebb dudort is óriásoknak faragták.

Így hát, a távoli hegyek havával takarózva

és a kék eget használva lábtakaróul, odafenn kuporogva

ezeken az amfiteátrumokon, amiket rögtön megalkotásuk után,

itt ebben a kerek völgykatlanban

egy emberfeletti ipar magukra hagyott – mint egy

bolha egy hunyorgó beton szemüreg peremén,

él negyven év óta HoshaSuru,

a Sugárbeteg.

 

Kemény István fordításai




.: tartalomjegyzék