Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2018 - Május
2018 - április
2018 - Március
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2018 - Május
Dávid Gyula

Domokos Géza emlékezete

Május 18-án lenne 90 éves. Bízvást megérhette volna ezt a kort, mint ahogy megérték néhányan egykori nemzedéktársai, a „huszonnyolcasok” közül.

Bizonyára ebből az alkalomból is jelennek meg róla méltató írások, hiszen pályáján a romániai magyarság számára fontos intézmények gondját hordozta a vállán, és nem akárhogy. Én ez alkalommal nem az emlékezések számát akarom szaporítani, hanem felidézem a 60 éves Domokos Géza születésnapja közül történteket – közreadva néhány dokumentumát azoknak az 1988-as éveknek, amikor egyébként ebben az országban már csak egy születésnap volt, amit viszont nagy felhajtással kellett ünnepelni. Vannak, akik még emlékeznek rá.

Az az idő volt ez, amikor születésének centenáriuma esztendejében még csak le sem volt szabad írni Kós Károly nevét, s amikor Domokos Géza köszöntésére csak a Hatalom által szigorúan megszabott korlátok között kerülhetett sor.

A nevezetes születésnap eseményeit fő vonalaiban az ünnepelt még azon frissiben rögzítette 1988-as naplójában, amely Apályban címmel 2004-ben nyomtatásban is megjelent. Nagyjából ismertek tehát a történtek – a háttér felvonultatása pedig elemző tanulmányt érdemel. Van azonban néhány dokumentum, amelyeket ezen az újabb évfordulón érdemesnek tartjuk kiemelni a feledésből.

A versek közül, amelyek az alkalomra születtek vagy ahhoz kötődnek, egyedül a Kányádi Sándoré jelent meg a budapesti Új Tükörben, másik három verssel (Gyülekezési szabadság, Tömegsír-vers, Egy öregember utolsó fohásza) együtt. Balogh József versét az Utunk akarta közölni, de a Securitate egy telefonlehallgatási jelentés nyomán tudomást szerzett a szándékról, és közbelépésére a vers az Utunkban nem jelent meg. Későbbi közléséről nincs tudományunk. Szövege, akárcsak Fábián Imre verse, a Domokos-hagyatékban őrződött meg.

Daniela Crăsnaru kézzel leírva, személyes ajándékként vitte el versét Domokos Gézáéknak, ez is a Domokos-hagyatékban maradt fenn (az átadás körülményeiről a Domokos-lakás telefonlehallgatási jelentéseiben is szerepel az anyag). A költő ahhoz a nemzedékhez tartozott, amely a második Forrás-nemzedékkel egy időben lépett ki a nyilvánosság elé, s amelynek szélesebb körű megismertetéséhez a Kriterionnál magyar fordításban megjelent köteteik is hozzájárultak. A babiloni oroszlánok című kötete Király László fordításában jelent meg 1985-ben.

A köszöntőlevelek sokaságából kettőt vettünk fel válogatásunkba: a Romániai Írók Szövetsége csak egy – a hivatalosság minden külső jegyét nélkülöző – levélben, alig néhány román író aláírásával köszöntötte alelnökét. Az aláírók között nem szerepel D. R. Popescu, az Írószövetség akkori elnöke, aki azokra a napokra moldvai kiszállásra ment.

A levél magyar fordítása:

 

Kedves Domokos Gézánk,

 

Ma, 1988. május 18-án, ezen a tökéletes tavaszi napon, amikor egy harmóniával teljes életkort betöltesz, engedd meg az alábbi egyszerű és őszinte sorok aláíróinak, hogy a továbbiakra nézve is még sok boldog évet, tökéletes egészséget, nagy sikereket kívánjunk alkotó, személyes és szakmai munkádban.

Biztosítunk arról, hogy csodáljuk a kortárs kultúránkat elhivatottan szolgáló férfiú, a humanista értelmiségi fizikai és szellemi szépségét.

Hét esztendeje vagyunk együtt az Írószövetség „operatív” vezetésében és elismeréssel adózunk józan és érzékeny hozzájárulásodnak amelyet ennek az olyannyira komplex közintézmény jó előmenetele érdekében tanúsítottál.

Közeli barátunknak érzünk, testvéri öleléssel:

Traian Iancu, Constantin Țoiu, Pestre Sălcudeanu

(A többiek aláírását nem tudom azonosítani – D. Gy.)

(Kép: DomokosG1)

 

A két oldalas kolozsvári Emléklap egyik oldalán Deák Ferencnek a születésnapi köszöntők sorozatába beiktatott Domokos Géza-emléklapja szerepel, a másik oldalon, a köszöntő sorok alatt az aláírók: Almási István, Bajor Andor, Bálint Tibor, Balla Zsófia, Balogh Edgár, Balogh F. András, Beke György, Benkő Samu, B. Nagy Margit, Csetri Elek, Dávid Gyula, Deák Ferenc, Egyed Ákos, Fodor Sándor, Egyed Péter, Imreh István, Imreh Sz. István, Jakó Zsigmond, Jenei Dezső, Kántor Lajos, Kányádi Sándor, Kerekes György, Király László, Kisgyörgy Réka, Kiss Jenő, ifj. Kós Károly, László Ferenc, Lászlóffy Aladár, Mózes Attila, Nagy Jenő, Páll Árpád, Palocsay Zsigmond, Pillich László, Szabó György, Szabó T. Attila, Szabó Gyula, Szentimrei Judit, Szilágyi István, Toró Tibor, Tóth Sándor, Vetési László.

 

(Kép: DomokosG2, DomokosG3)

 

Megható a révi Általános Iskola tanulóinak szintén a Domokos Géza-hagyatékban megőrzött levele:

 

Tisztelt Domokos Géza!

 

A Révi Általános iskola tanulói vagyunk, Bihar megyében.

Nagy szeretettel és tisztelettel köszöntjük Önt születésnapja alkalmából, nemes, felelősségteljes munkájához erőt, egészséget kívánunk.

Tisztelettel arra kérjük, hogy irodalmi albumunk számára, melyben a romániai magyar írók, költők fényképét és hozzánk írt sorait őrizzük, szíveskedjék pár sort írni.

 

Sok szeretettel: 22 tanuló aláírása.

(Kép: DomokosG4)

 

Hivatalos köszöntő írás a hazai sajtóban alig jelent meg: az Utunkban a Lászlóffy Aladáré (Domokos Géza tündéri téglái. Utunk, 1988/21.) A Hétben a botrányos körülmények között nem sokkal korábban eltávolított Huszár Sándor helyére ültetett főszerkesztő „huszonnyolc sor”-a, az is megosztva Domokos Géza és az Előre főszerkesztője, Szilágyi Dezső között. A Brassói Lapok, a Hargita ez alkalomra született írásai felső tiltásra az íróasztalfiókban rekedtek, ezeket (olykor már kiszedett állapotban, Domokos Géza kézírásos megjegyzésével) szintén a hagyaték őrizte meg. A román sajtóban Al. Simion írt az alkalomra (România Literară. 1988. május 19.), ezt a cikket azonban – amint az a Domokos-dossziékban szereplő lehallgatási jegyzőkönyvekből kiderül, „odafent” alaposan meghúzták. „Közölték velem – mondja maga Al. Simion –, hogy túlságosan hosszú és elvszerűtlen”. És hogy amennyiben nem egyezik bele a húzásokba, törlik az egész cikket a lapból.

Persze a Securitate emberei ott szorgoskodtak, még a baráti vagy szűk munkatársi körben ünneplők körül is. Intézkedési tervek születtek már jó előre, megfigyelők lesték a bukaresti Magyar Nagykövetségen megszervezett hivatalos köszöntésre érkezőket, az Atena utcai házból ki-bemenő vendégeket, ügynökök hegyezték fülüket és ceruzájukat, szorongatták kezükben a fényképezőgépet, a filmfelvevőt. Ez utóbbiakból, jó néhány csatolva a jelentésekhez, Domokos Géza szekus-dossziéiban található.

 

MELLÉKLETEK

 

Fábián Imre

Ideogrammák hitelemről

Domokos Gézának ajánlom

 

Ígéret

 

fényt gyújtsatok

fényt csontos legények

jelnek fölém reggelre

fejem alatt holt csillaggal didergek

 

éjszakákon valaki jár itt

éjszakákon úgy mint a szél

látni nem lehet de érzem

földbe ásott parazsat hagy maga után

 

Mikor alszom

 

mikor alszom az égen szétfolyik

a Kölesér

békalencse-ház

vize térden felül alig ér

zöld halak úsznak velem

valahova délnek

házak felett a szárnyam szétterül

olyan jó

mindenkivel és egyedül

a hét nyolcadik napjába kóstolni

 

Köröttem derengés

 

köldökzsinór végén az otthon

föld + őstenger + levegő + víz

 

szép-szép

menedék

jó-jó pergamenhéjú tojásban

csók hajó

 

de fullasztó ha nem lehet kitörni

de ölni tud ha megkövül

és fulladok és haldoklok

még az álmaim is kőben vannak

 

Ellenfényben

 

láng ült a versemre

itt lakom

itt benne

télidőben

nyelvem öltögetem

 

a hitem kinek kell

kinek adjam

kölcsönbe végleg

karcolnék már

piros gyökér-mérget

a megdermedt világra

 

Fákért

fogam között zöld ággal

végezetül megvagyok

ezeket a fákat ismerem

az enyémek

velük együtt az ég

nézz rájuk

s nézd a gerincem

ugyanúgy magasodom

szélnek dőlve

ha összeroppanok is

lombtól-lombig

jogomat fenntartom

borostáim mesés bokrában

csivitelnek szárnyas-fiaim

kijózanító új énekük

lesz a múlhatatlan

ők már el tudják kiáltani

a vétkezett vétkeket

 

Etűd

 

szeretője ha lennék a varjúnak

mindenben mindig engem látna

arcom-alakom lebegne előtte

két varjú szemben volnék a világ

írna velem jeleket az égre

megfejtésre váró titkokat

vinne aludni az éjszakába

de sohasem érkeznénk meg

átvérezne feketeségünkön a nap

 

Balogh József

 

Padon pihenő páncél

Domokos Géza 60. születésnapjára

 

Hajnalodik.

Kiválóan alkalmas időpont,

hogy kilépj önmagadból.

Egyéniséged testhezálló vértjét nyugodtan

hagyhatod a néptelen park padján.

Fölösleges féltened, nem orozza el

senki (a kaméleonok már beszerezték minden

számításba jöhető tartalék külalakjukat).

 

Mélyet lélegzel

és kilépsz önmagadból. Némileg fárasztó művelet,

a kezdet kezdete. A továbbiakban

okvetlenül el is kell távolodnod modern

szabású külsődtől. Mondjuk úgy tíz-húsz

méterre… Esetleg fél évszázadnyira.

 

Az idő ösvényein

múltba és jövőbe egyaránt mehetsz.

A múltba fordulás aránylag egyszerű és kényelmesebb.

Meglepetések már aligha érnek, ám előbb-utóbb

elrestelled magad az újra átélt események okán.

A jövőbe merészkedés már izgatóbb és létfontosságú.

Nézelődsz… Betáplálod meztelen lényed adatait

a kollektív lelkiismeret számítógépébe és

menthetetlenül szégyenkezel. A jövőben múlttá zsugorodó

jelened esélyeinek és eséseinek listája rádpirít.

 

Tehát mindössze

tíz-húsz métert vagy néhány évtizedet

távolodsz és aprólékosan szemügyre veszed

a padon ülőt…

Látszólag modern szabású öltöny, de lényegében a

gátlások és megszokások pikkelyeiből összehozott vért.

 

Kiszolgált páncélruha.

Kisebb-nagyobb likakat, repedéseket tapogat le

rajta pillantásod hideg lézersugara. Megannyi ütés,

becsapódás nyoma és nemcsak a fájdalom és a félelem

hatolt be rajtuk, de utat is nyitottak a továbbálló

bátorságnak; hozzájárultak a cselekvést éltető vágy-

álmok hallgatólagosan jóváhagyott elillanásához.

 

Nem kétséges,

elrévülsz a tartalom és a forma

megbonthatatlan egységén. Mélyenszántó esztétikai

elemzéssel elmarasztalod a formát, amiért nem volt

képes maradéktalanul megőrizni mindazt,

amit rábíztak.

 

Padon merengő

külsőd sem rejti véka alá véleményét

a beléje öntött tartalom lazaságairól, koncentráló

erejének és kisugárzó képességének

sarkalatos gyengéiről.

 

De jobban teszitek,

ha nem vitatkoztok.

A kölcsönös vádaskodás az álnok idő

puskapormalmára hajtja a vizet.

 

Megoldást kell keresned.

Nem mesterremek csali lakatok és

nem zajtalan fotocellás zárak hiányzanak.

Az újraolajozott rozsdás kulcsok

immár fabatkát sem érnek. A múltba fordulás,

akárcsak a jövőbe menekülés nem húz ki a csávából.

Újjászületésed béklyóbavert táltos csikóként

a vonagló-vérző-vajúdó jelen istállóbugyraiban várja,

hogy hozzá utat törj.

 

Könyörtelenül pereg az idő.

A toronyházak antennabokrain hajnalt

kukorékolnak a bíborkakasok.

Semmi értelme a szócséplésnek. A meddő vita

hasztalanul pergetett imamalom. Fáraszt és elálmosít.

 

És különben se hagyd

sokáig magára padon pihenő lakatlan vérted.

Rábukkanhatnak szemfüles tizenévesek;

örömujjongva elcipelik és eladják

ócskavasnak.

 

Bukarest, 1988. április 6.

 

Kányádi Sándor

Kőnyomat

 

Köszöntővers helyett Domokos Gézának
hatvanadik születésnapjára

 

bölcsen rendelé az úr amikor

kőbe vésette a törvényeket

 

a templomok lerombolhatók

a temetők fölszánthatók

 

de mi történjék a kövekkel

a már kézbevettekkel

a megmunkáltakkal

az írott-kövekkel

 

a kövek beépíthetők

a kövek összezúzhatók

porrá őrölhetők

 

de attól még a kő kő marad

a kőpor pedig megüli a légutakat

ránehezedik a tüdőkre

 

a kővel már szüszifosz is

hiába próbálkozott

 

ezért mondom hogy bölcsen rendelé az úr

amikor kőbe vésette a törvényeket

 

a kövek persze elföldelhetők

mint bármely más veszélyes hulladék

 

de a köveknek nincs felezőidejük

 

elég egy ítéletidő

isten ments egy földindulás

 

a kövek bármikor felszínre kerülhetnek

és akkor bizony mondom néktek

 

kő kövön nem marad

 

Kolozsvár, 1988. május 14.

 

Daniela Crăsnaru

 

Austerloo

 

A gyűlölködők és a rajongók is tudták,

hogy hol vesztett és hol győzött a Császár.

Még Szent Ilona lakosai is tudták,

hogy mi volt Waterloo-nál és mi következett Austerlitz-ben.

Csak én kevertem össze mindig a vesztes csatákat a nyertesekkel,

a csatatereket, az erőviszonyokat,

a zászlókat és az ellenfeleket.

És ez nem éppen a rossz tanuló zavarosfejűsége volt,

mellyel a frivol utókort szolgálta.

Minden diadalom valójában veszteség volt.

Minden zsákmányom, melyet a szavaim serege behajtott,

katonáim, kik a kétely örök Szibériájában bolyongtak –

mindezt a vérem itatta és táplálta, semmi más.

Még a szerelem illata is,

mely annyira felolvadt a halál illatában,

mint az indigó lilája a fénysugárban.

A legjobb hadosztályaim felét

éveimmel töltöttem fel, és a

köteteim humuszát is.

Mesterlövészeim köteteim

borítói között morzsolódnak.

 

Austerloo, május 18.

és kezem úgy írja a harctéri naplót,

hogy nem tudja,

vajon holt-e vagy élő.

 

Demény Péter fordítása




.: tartalomjegyzék