Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2018 - április
2018 - Március
2018 - Február
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2018 - Március
Czegő Zoltán

Versek

A MAGAM RÉSZE

 

A ragyogó, az esőáldásos lombvilágból

néhány elaludt levél s idelenn a bő avar maradt.

Látom az ókori görögök táncát 2.500 év távolából,

porzik az Olimposz-hegytetőn a boldog Élet fergetege.

Isteneik mosolyognak

és koccintanak fönn, lenn a holtak lelkére.

Nem tudjuk követni őket ebben a mulatságban.

Nem vagyunk se gyávábbak se bátrabbak náluk.

A görögöknek egykor több istene volt,

azok mind fajunk javát akarták.

Aztán keresztényekként csak egy jutott

nekik meg nekünk, ám az mindenható.

Riadozva figyeljük, ahogy közelít

Mindenszentek napja,

rögvest utána a halottainké.

Azért is leve 998-ban általános ünnep,

mert kinek-kinek egymagában

nehéz lenne emlékeznie annyi egykori elevenre.

Azért is ballagunk anyánk, apánk,

dédeink sírjához együtt,

mert erőt és bátorságot nyerünk

mások hasonló fájdalmából.

Bennünket, eleven földszinti embereket

még a holtaink is összefogásra, kézfogásra,

könnyeket megértő testvériségre intenek.

Megnyugtató a közös ünnep, erőt is adhat.

Már akinek van ereje bizakodni

a földi meg az égi segedelemben.

Urunk, bocsásd meg, hogy hibát lelünk sokszor

a teremtésben mi, a gyámolítottak és elhagyatottak.

Arccal fordulunk minden temetőnk, keresztfák,

kopjafák felkiáltó jelei felé.

Vétkezem-e én akkor, ha nem tartom ünnepnek

százmilliók közös emlékezését? Az ógörögök, ó,

tánccal emlékeztek, vigassággal az egykoriakra.

Mi vigasztalanul, mert tudjuk,

elkerülhetetlen melléjük feküdnünk.

Ez didergető lesz augusztusban is.

Okosabbak lennénk, mint ők, az ókoriak?

Ennek a mi egyetlen Istenünk a megmondhatója.

Aki anyját, gyermekét ölelné ki a földből sok év után is,

nem ünnepelheti azok távollétét.

Erőt is adhat a közös emlékezés.

Az ember egyedül megfáradhat a belenyugvásban.

Vallom – ha egymás arcába nézünk a sírhantok fölött,

könnyebb elviselnünk a magunk részét

mind az életből, mind a halálból.

 

AZ UTOLSÓ GYERTYASZÁL

 

Város szélén, balladás homályban.

Vén november megrebbenni sem mer.

Étlen suhan egy kutya gazdátlan.

Nem vonít föl itt más, csak az ember.

 

Magam se szólnék, hiszen mind hiába.

De bennem zúg egy asszonyi panasz.

Mosatlan edények harangvirága.

Fáj, mintha az anyámé. De nem az.

 

– Kinek gond, ha hideg van, elázom?

Nem óvhatok lelkeket, kincseket.

A Mátrában vagy idelenn, Pomázon,

társtalan vagyok, mint az istenek.

Jöttünk. Vágyakkal zsúfolt vonatok.

Idegenből az idegenségbe.

Egymagam tudom, hogy én még vagyok.

Mást siratok százharminc fényéve.

 

Megrokkanva. Annyi esztendőben

ámítottak jövendő tavaszok.

Lombhullatott erdők, s mind kendőtlen

susogják, hogy lehetek, ha vagyok.

 

Még és már. Csupán töltelékszavak.

Heten voltunk és abból hat halott.

A szív vagy a szó, mi előbb megszakad?

Már nincs erőm. Határtalan vagyok.

Apám kezdte. Nagyon marasztaltam.

Várj meg itthon! A héten megjövök.

Van kenyér, hús, minden az asztalban!

Nem érte meg már a csütörtököt.

 

Lemorzsolódtunk himnusztalanul.

Halottaknapi székely gyertyaszál.

A Halál is saját kárán tanul.

Nélkülünk az is idegent kaszál.




.: tartalomjegyzék