Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2018 - Október
2018 - Szeptember
2018 - Augusztus
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2018 - Augusztus
Székely Ferenc beszélgetése a 70 éves Garda Dezső történésszel, szociográfussal

Törvénykező székelyek és örmények

Már az elején tisztázzunk egy dolgot: Ön minek tartja magát, hisz azon kívül, hogy pedagógus és politikus, több kötete jelent meg a szociológia és a történelem tárgykörében?

– Történésznek tartom magam. Több mint 45 éve kutatom a magyarországi és a romániai levéltárakat, dokumentációs könyvtárakat az erdélyi magyarság múltjának hiteles és kútfőkkel alátámasztott feltárása céljából. A történelmi események jobb megértése érdekében – az interdiszciplinaritás szellemében – kutatásokat végeztem a szociológia és a néprajz területén is. Pedagógusi múltamat sem tagadhatom le: 1973–1996 között általános és középiskolai tanárként tevékenykedtem. 1997-től mint egyetemi előadótanár a Babeș-Bolyai Tudományegyetem gyergyószentmiklósi kihelyezett tagozatán dolgozom.

Kolozsvárról származik; meséljen gyermekéveiről és felmenőiről.

– Igen, Kolozsváron születtem, de családom nagyenyedi. Dédnagyapám, Garda József 1863–1899 között az akkor még egyetemi státussal rendelkező nagyenyedi kollégiumnak volt a professzora. Nagyapám, Garda Kálmán 1905-től 1918 végéig Alsó-Fehér vármegye főügyészeként, 1908–1933 között a Bethlen Gábor Kollégium gondnokaként, majd 1923–1933 között az Országos Magyar Párt Alsó-Fehér vármegyei szervezetének meghatározó egyéniségeként volt ismert. 1920-tól a romániai Hangya Szövetkezet nagyenyedi központjának volt igazgatósági tagja és alelnöke. 1931–1933 között a Hangya Szövetkezet igazgatósági elnökeként tevékenykedett. Édesapámat, ifjú Garda Kálmánt kétszer is bebörtönözték kommunista-ellenes magatartása miatt. A Garda családra Nagyenyeden úgy tekintettek, mint kizsákmányoló-irredenta családra. Apám elítélése és bebörtönzése után családomat kényszerlakhelyre vitték Tövisre. Utólag a romániai bíróság rehabilitálta édesapámat, és bírói döntéssel elismerték, hogy ártatlanul volt meghurcolva és börtönbe vetve.

Hol érettségizett?

– Az Ipar utcai 12-es számú líceumban végeztem a középiskolai tanulmányaimat. Ez az oktatási intézmény nem tartozott a kolozsvári magas színvonalú iskolák közé. De valószínű, hogy engem a központi iskolákba fel sem vettek volna… Apám szekuritátés dossziéjából megtudtam, hogy a 12-es számú középiskolában is figyeltek rám.

Már kicsi korában érdekelte a történelem, vagy tudatosan választotta ezt a tantárgyat, amiből szülővárosában magas képzést lehetett szerezni?

– Már iskolás koromban megszerettem a történelmet, de nem készültem történésznek. A véletlenek összejátszása késztetett arra, hogy történelem szakra felvételizzek.

Erdély jeles történészei tanítottak akkor a kolozsvári BBTE-n, kit „kapott még el”, akinek tudása, emberi tartása, szakma iránti szeretete nagyban befolyásolta az Ön későbbi tanári-kutatói pályafutását?

– Kiváló előadásai voltak Bodor Andrásnak; Imreh István azonban nemcsak előadásaival járult hozzá történésszé válásomhoz, hanem tanulmányokat íratott velem, s ezeket szakszerűen értékelte is. Megtanított a forráskritika használatára. Kihelyezésem után is nyomon követte és irányította kutatásaimat.

Az egyetem elvégzése után következett a kihelyezés; miért választotta Gyergyóremetét, milyen volt ez a nagyközség 1973–1978 között, mire emlékszik szívesen, és mire legkevésbé?

– 1973-ban országos szinten négyszáz új, történelem szakot végzett ifjút helyeztek ki. Egyik munkahely rosszabb volt, mint a másik. A végzettek nem tudták, hogy lovon, szekérrel, vagy tutajjal fognak eljutni az általuk választott oktatási intézménybe. A kihelyezésre meghirdetett helyek közül a gyergyóremetei iskola kiemelkedő oktatási egységnek tűnt. A választáshoz az is hozzájárult, hogy feleségem gyergyószentmiklósi lakos volt. Szívesen emlékszem vissza a történelmet szerető tehetséges remetei diákokra, és kevésbé szívesen az ingázással kapcsolatos nehézségekre.

Hol tanított 1978 után, s mennyire érezte a kommunista rendszer nyomását, amit előszeretettel alkalmaztak az élet valamennyi területén?

– 1978 őszén Gyergyószentmiklósra kerültem, és a Salamon Ernő Líceumban, illetve a 6-os számú iskolában (a későbbi Vaskertes) tanítottam. Történelemtanári munkám során a magyarság múltjának megismertetésére és elsajátíttatására törekedtem. E cél által vezettetve vállaltam fel a történelemkör megszervezését, amelynek keretében tanítványaim a székely-magyar múlt jobb megismerése céljából levéltári kutatásokat végeztek. Diákjaim az általuk feltárt forrásanyag alapján tudományos dolgozatokat készítettek, amit később a bukaresti Petőfi Házban, a kolozsvári Korunk délelőtt-ökön és a temesvári magyar líceumban mutattak be. Már 1989 előtt felvállaltam a székelyföldi magyar történelem tanítását és népszerűsítését, akkor, amikor a román kommunista hatalom mindent elkövetett a magyarság identitástudatának megszüntetéséért. Magyar szellemben való tanításom és az általam vezetett történelemkör miatt sok megaláztatásban volt részem…

Gondolt-e arra, hogy munkáját, történész lévén, lépten-nyomon követik, figyelik, jelentést készítenek Önről?

– Mindezt érezni lehetett, de iskolaigazgatóim is tájékoztattak megfigyelésemről. Ez akkor volt, amikor megakadályozták könyveim megjelenését, és belekötöttek az általam szervezett, 1976–1983 között megtartott történészkonferenciákba. Lehetett érezni, hogy a titkosszolgálat fókuszában vagyok. 1982-ben – mivel könyvemben nem használtam az akkori hivatalos történelemhamisítás szempontjait, konkrétan: a történelmi hűségnek megfelelően jeleztem, hogy a 19. század végéig Gyergyószentmiklóson nem laktak románok és megtagadtam a kontinuitás elméletének Gyergyó történetéről szóló könyvembe való beemelését – Gyergyószentmiklós múltját feltáró könyvemnek mind a 300 frissen kinyomtatott példányát elégették. Egy másik könyvem tíz évig állt a Kritérion szerkesztőségében, megjelenését a cenzúra akadályozta.

Fontosnak tartotta, hogy 1990 után „belenézzen” vagy kikérje a CNSAS-tól azt a dossziét, amiben benne vannak a telefonos lehallgatások, magánbeszélgetések, a fontos vagy kevésbé fontos, de gyanús személyekkel való kapcsolattartás részletei stb.?

– A szekus-dossziék 1989 végén Gyergyószentmiklóson rövid időre napfényre kerültek, de engem nem nagyon érdekelt az ügy. 2006-ban a román televízió képernyőjére került a tanári és kutatói tevékenységemről készített dosszié, mindenfajta kommentár nélkül. Ez számos gyanúsítgatásra adott lehetőséget... Ekkor már kikértem szekus-dossziémat, amely az 1978– 1989 közötti időszakra vonatkozott. A dosszié „elkészítői” tudományos és tanári tevékenységemről gyűjtöttek adatokat.

Gyergyóremetén, Gyergyószentmiklóson iskolaújságot, Líceumi Évkönyvet alapított és szerkesztett. Miért gondolta, hogy ez fontos egy szinte tiszta magyar közegben, ahol a gyerekek múlt iránti érdeklődését kell fejleszteni és gazdagítani?

– Mindkét iskolában nagyon tehetséges diákjaim voltak. Értelmi szintjük, íráskészségük lehetővé tette a Remetei Híradó négy számának és a Líceumi Évkönyv egy számának a szerkesztését. Persze, mindegyiket jóvá kellett hagyatni az akkori Hargita megyei pártbizottság propaganda-osztályával. Ezért kénytelen voltam egy-két KISZ-szel kapcsolatos írás megjelentetésébe is beleegyezni. Ezek nélkül nem engedélyezték volna a diákévkönyv megjelenését.

Kutatói munkájának gyümölcsét 1990 kezdte publikálni, bár – gyanítom – ezek jóval korábban megíródtak, már az 1970–80-as években

– Első két tanulmányom a Korunk folyóiratban jelent meg 1972-ben és ’78-ban. 1978-ban jelent meg A gyergyóremetei erdőmunkások élete tegnap és ma című tanulmányom a Változó Valóság című kötetben. A tanulmánykötetet Imreh István szerkesztette.

1989-ig 29 nagyobb méretű tanulmányom jelent meg a Kolozsvári Múzeum román évkönyveiben, a Studia Universitatis Babeș-Bolyai történelmi folyóiratban, a Korunkban és a Művelődésben. Román nyelven megírt tanulmányaimba nem kötöttek bele, viszont magyar nyelvű szövegeimbe a cenzorok s egyes szerkesztők is belekötöttek.

Kérem, sorolja fel köteteit, megjelenésük évével.

– 1992–2018 között 25 önálló könyvem látott napvilágot, melyek a következők:

Gyergyó a történelmi idő vonzásában (1992), Székely hadszervezet és faluközösség (1994),

Mediu geografic şi evoluţia socio-demografică în bazinul Giurgeului și Ciucului în secolele XVI-XVII (1997), A forradalom katonái Csíkban és Gyergyóban (1998), A falutörvénytől a közbirtokosságig (Gyergyóújfalu monográfiája – 1998), Főnépek, lófők, gyalogkatonák Csíkban és Gyergyóban (1999), Gyergyószentmiklós monográfiája (2001), A székely közbirtokosság I–II. (2002), Ditró a históriában (2002), Kultúra és civilizáció I–II. (2003, 2005), Munkarend és hagyományőrzés a székely faluközösségben (2004), Az erdővisszaadás kálváriája Székelyföldön (2004), Gyergyói örmények könyve I–II. (2007), Gyergyószentmiklós története (2007), A polgári fiúiskolától a Vaskertes iskoláig (2008), A megfigyelt történelemkör (2009), Néprajz és toponímia (2009), A törvénykező örmény közösség I–II–III. (2010), Cultură şi Civilizaţie Antică (2011), A kastély árnyékában I–II. (2012), Az Országos Magyar Párt és Gyergyószentmiklós közélete az 1919–1933 közötti időszakban I–II. (2013), Gyergyószentmiklós gazdasági-társadalmi élete az 1919–1933 közötti időszakban I–II. (2015), Gyergyó az 1916-os évi román katonai támadás viharában (2016), A gyergyószentmiklósi közbirtokosság története (2017), Gyergyó kulturális értékei (2018). Ezenkívül megszerkesztettem öt kötetet. Ezek a következők: Megmaradásunk esélyei (2005),

A mezővárostól a rendezett tanácsú városig (2011), A gyergyószentmiklósi örmények és az erdélyi magyar-örmény identitástudat (2014), A székelység 12–17. századi története és a Blénessi család (2015), Az 1916.augusztusi katonai betörés és Székelyföld (2017). Ezekben a kötetekben a legkiválóbb magyarországi és erdélyi történészek munkáit közöltem.

Több mint 120 nagyobb tanulmányom jelent meg kötetekben, évkönyvekben, szakfolyóiratokban. Írásaim száma több mint 500.

Ha figyelmesen megnézzük ezt a listát, két fontosabb témakört találunk: a rendtartó székely faluközösségek (hely)történetét és a gyergyói örmények történetét. Hogyan foglalná össze ezen kutatások eredményét?

– Kutatói pályámon három mesterem, szakmai irányítóm volt: Imreh István, Demény Lajos és Egyed Ákos. Mindhárman a forráskritika alkalmazására neveltek. Magyarországon Trócsányi Zsolt segített levéltári kutatásaim során. Könyveim eddig feltáratlan levéltári források feldolgozásán alapulnak. Azt a fehér foltot, amit eddig Erdély históriája, Gyergyó története és az erdélyi örménység története jelentett, én történelmi adatokkal s megfelelő értelmezéssel töltöttem ki. Tudományos munkásságom értékét az utókor fogja elbírálni.

Mi a véleménye, mit kellene sürgősen megtárgyaljanak Románia és Magyarország történészei a centenárium évében?

– Lucian Boia és a hozzá hasonló román történészek száma jelentéktelen. A román historikusok nagy része prekoncepciós elvekkel megfertőzve végzi kutatásait. A kontinuitás elmélete, a középkori románság történetének a meghamisítása, az 1848–49-es forradalommal és szabadságharccal kapcsolatos tények, az első és a második világháború eseményeinek a meghamisítása jelzik, hogy nincs kivel tárgyalni...

1996-ban Hargita megye RMDSZ-es parlamenti képviselőjévé választották, amit 2008-ig töltött be. Milyen volt ez a 12 év, amit Bukarestben töltött magyar nemzetiségű társaival, de folyamatos nyomás alatt, amikor el kellett viselniük a többségi honatyák részéről „érkezett” diszkriminációt?

– Bár a 12 év alatt mindegyik március 15-én, október 6-án (és nagyon sokszor október 23-án is) a parlament mikrofonjától mutattam be az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményeit, illetve az 1956-os magyar forradalmat, 2006. november 30-án pedig a parlament ünnepi ülésén követeltem Székelyföld területi autonómiáját – ennek ellenére a román parlament képviselőinek jelentékeny hányada jobban becsült engem, mint RMDSZ-es képviselőtársaim nagy része.

Miért?

– 1996-ban, 2000-ben és 2004-ben én előválasztások révén kerültem az RMDSZ Hargita megyei képviselői listájára, s ez nem volt összhangban az RMDSZ felső vezetésének akaratával. Én a lakosság jóvoltából váltam képviselővé, ami számomra lehetővé tette, hogy az emberekért tevékenykedő, ne a pártérdeket szolgáló honatyává váljak. Tevékenységemmel az engem megválasztott közösség érdekeit próbáltam szolgálni, nem a pártvezetését.

Mire büszke, amit parlamenti évei során sikerült megvalósítania, törvényben lefektetnie mind a magyar, mind a román társadalom javára?

– 1996 őszétől mint parlamenti képviselő próbáltam szolgálni Gyergyó és vidéke, illetve az erdélyi magyar közösség érdekeit. 1996 őszén fogalmaztam meg a közbirtokossági vagyonok visszaállítására vonatkozó törvénytervezetet, amelyet – miután megbuktattak – 1998-ban, Vasile Lupu kérésére, az 1/2000-es törvénybe foglaltam bele. 1998-ban, Vasile Lupu kérésére mentem át ideiglenesen a tanügyi szakbizottságból a földek és az erdők visszaadását tárgyaló szakbizottságba. Itt döntő szerepem volt a föld- és erdőtulajdonok visszaadása törvényének a parlamenti szavazássorozaton való keresztülvitelén. 2000 januárjában a Gyergyói-medence térségében irányításommal és vezetésemmel, újraalakultak a közbirtokosságok, de a vagyonukat jelentő erdőtulajdont nem sikerült visszaszolgáltatni jogos tulajdonosaiknak. Ebben közrejátszott az állami erdészet ellenállása, illetve korabeli prefektusok – ebbe beleértem a Hargita megyei magyar prefektust is – támogatásának a hiánya.

2000-ben új szelek fújtak Bukarestben, hogyan sikerült elfogadtatni a közbirtokossági vagyonok visszaszolgáltatását?

– A 2000. év végén megtartott parlamenti választások után a hatalomra kerülő szociáldemokrata párt kezdetben akadályozta az 1/2000-es törvény végrehajtását. Több mint fél éves tárgyalások után sikerült a kormánypártot a 102/2001-es sürgősségi kormányrendelet kibocsátására kényszeríteni, mely tulajdonképpen lehetővé tette a közbirtokossági vagyonok visszaadását örökhagyók után 20 hektáros erdőterületben, melyet a parlamenti vita során újabb 10 hektáros legelőterülettel (örökhagyók után) sikerült növelni. 2001 májusától a szociáldemokrata párt képviselőivel folytatott politikai egyeztetéseken sikerült elérnem a közbirtokossági erdők visszaadását akadályozó kormányintézkedések megszüntetését. Az állami erdészeti hivatal azonban csak azoknak a közbirtokosságoknak adta vissza az erdőt, akik az állami erdészettel kötöttek szerződést. Én az erdők diszkrimináció-mentes visszaadását követeltem, vagyis azon közbirtokossági vagyonok visszaadását is, melyeknek vezetői magánerdészeti hivatalokban gondolkoztak. Vezetője voltam annak a munkacsoportnak, amelynek – két éves harc után – sikerült létrehoznia az első magánerdészeti hivatalokat, és küzdelmünknek köszönhetően a magánerdészeti hivatalokat létrehozó közbirtokosságok is visszakapták az erdőket.

Parlamenti munkám során küzdöttem a Romtex és a Foresta fafeldolgozó vállalat privatizációja során végrehajtott törvénytelenségek ellen. Az erdőkitermelés során érzékelhető törvénytelenségeket is próbáltam megakadályozni. Harcom eredményeképpen sikerült kiszorítani Hargita megyéből a hegyen túli vállalkozók nagy részét, s ezzel a székelyföldi vállalkozók kerültek előnyös helyzetbe.

Mi volt a helyzet Hargita megyében?

– 2001 decemberétől 2002 májusáig gigászi harcot folytattam a hargita megyei erdők visszaadásáért. Ennek köszönhető, hogy Hargita megyében adták vissza a legtöbb erdőt. Az erdőkkel való hatékony gazdálkodás érdekében, Bajcsi István és Tőke István erdőmérnökökkel együttműködve, a jelenlegi birtokviszonyoknak megfelelő erdőgazdálkodási törvényt nyújtottam be a parlamentben. Bár a törvénykezdeményezés szövegét több mint egy hónapig egyeztettük a szakminisztériumban és az állami erdőügynökség szakembereivel, mégis elkeseredett harcot kellett folytatnom a szenátus által már megszavazott törvény megmentéséért, amely közösségeink számára jövőt jelent. A 247/2005-ös törvényt előkészítő bizottságban a közbirtokosságok teljes vagyonának a visszaszolgáltatásáért szálltam síkra.

2000–2003 között háromszor kezdeményeztem Octav Cozmâncă miniszternél a Gyergyószentmiklós és Békás község közti reális határvonal visszaállítását. Sajnos a megyei kataszteri hivatal román vezetőjének (Traian Faur) és Mircea Dușa prefektus magatartásának köszönhetően nem sikerült megfelelő eredményt elérnünk.

Kezdeményeztem Gyergyószentmiklós megyei jogú várossá emelését (1998-ban és 2003-ban). Míg 1998-ban törvénykezdeményezésem megbukott, 2003-ban a kormány ellenállása ellenére is sikerült átvinnem a parlament két házán a municipiummá válás törvényét.

Kezdeményezője és kidolgozója voltam az erdővédelmi és az erdőgazdálkodási törvénynek, melyet a parlament 2004-ben szavazott meg a 120/2004-es törvény néven. Több törvénytervezetet nyújtottam be az erdészeti törvény módosítására vonatkozóan.

2005 júniusában letettem a képviselőház állandó bürójához Székelyföld területi autonómiájának a törvénytervezetét. Ezt a törvénykezdeményezést 2005-ben becsülettel fenntartottam. A szenátusban azonban, 2012-ben, amikor már nem voltam képviselő, az RMDSZ-es szenátorok szégyenteljesen kivonultak a plénumból, hogy ne kelljen megszavazzák. A 12 év alatt három törvénytervezetet tettem le a Dacia személygépkocsit lefizetők kárpótlására vonatkozóan. Az utolsót 2007-ben, melyet a többi párt hasonló törvénykezdeményezésével együtt elfogadtak. Törvénytervezetet nyújtottam be a nyugdíj emelésére és a 13-dik nyugdíj biztosítására vonatkozóan.

Parlamenti tevékenységem során 263 parlamenti beszédem, 47 törvénytervezetem és 73 interpellációm volt.

Akadtak olyan viták, nézeteltérések bukaresti évei során, amiért Önt jogtalanul megvádolták, s szeretne tiszta vizet önteni a pohárba?

– Sok mindenért megvádoltak, jogtalanul. Nem tudták elfogadni, hogy képviselői tevékenységemben a reális tulajdon visszaszolgáltatásáért, valamint az erdőkorrupció megakadályozásáért harcoltam és az egyszerű emberek érdekeit szolgáltam.

Meséljen érdekes dolgokat/történeteket abból az időből, amikor olyan hírhedt politikusokkal kellett egy asztalnál ülnie (vagy: ennie-innia), mint C. V. Tudor, Radu Ciontea, Gh. Funar... – Mindig ragaszkodtam elveimhez, és sohasem ültem le enni-inni ezekkel a politikusokkal. Gheorghe Funar Kolozsvár polgármestere volt, amikor nevemet Dezideriu Colomanról Dezső-Kálmánra magyarosítottam. A határozatot ő írta alá. Nem alázkodtam meg előtte, állampolgári jogaimmal érveltem.

Corneliu Vadim Tudorral való kapcsolatomra a 2006. november 30-i, az autonómiával kapcsolatos beszédem jegyzőkönyve a legsokatmondóbb: több mint harmincszor szakította meg beszédemet, többször leköpött beszéd közben.

Mondjon néhány szót családjáról is.

– Negyvenöt és fél éve vagyok házas. Feleségem mindig mellettem volt a nehéz helyzetekben. Mivel erdélyi örmény gyökerekkel rendelkezik, az ő tiszteletére írtam meg a Gyergyói örmények könyve című kétkötetes munkámat. Két leányom van és négy unokám. Mindent elkövettem, hogy Erdélyt ne hagyják el! Vallottam és vallom: Erdély magyar szellemiségét csak itthon maradásunkkal menthetjük meg.

Mi foglalkoztatja jelenleg, mit szeretne megjelentetni közelebbről, 70. születésnapja alkalmával?

Az Erdélyi Fejedelemség és Gyergyó című kétkötetes könyvemen dolgozom.




.: tartalomjegyzék