Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2018 - November
2018 - Október
2018 - Szeptember
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2018 - Szeptember
Papp Attila Zsolt

A Villa Diodati

MEGÉRKEZÉS

 

Álmomban, korábbi életemben

Mary Shelley volt a nőm, mellettem

állt, mutatta, amit messze látni:

a Villa Diodati.

 

Álmoskönyv szerint a genfi földek

megérzik, ha új istenek jönnek,

szántani, helyük beszórni sóval,

merülni lusta századokkal

s újra talpra állni is azóta,

Mary mellett nézni, kannibálok

másznak vissza néha éjjelente

itt a Genfi-tóba.

 

Ahány kamra nyílik most a szívben,

átsétálhatunk rajtuk szelíden,

ellenállás nélkül, s végre itt van

Lord Byron is, talpig formalinban,

rajta felirat: „A romantika él még”

– mégsem az a hely, ahová visszatérnék.

 

Ez hát a frankensteini alaphelyzet:

a végen, emberen túli alaktan.

Csak egyszer történne meg, persze mással,

és nem lenne már többé rám hatással.

 

Csak egyvalaki legyen halhatatlan.

 

VILLA DIODATI

 

Már egy teljes napja nem gondolok

a halhatatlanságra, a szorgos

gép pihen a boncasztalon és az

agyban. A teremtmény pont olyan lett,

amilyenre formálni akartam:

esetlen emberállat, a jobbik

énünk, aki sosem jut a fényre,

védekezik akkor is, ha támad,

lomha léptű, földalatti isten,

szó szerint a tökéletes fércmű.

Sötét van, már semmitől se félek,

Byronék vonszolják egymást át a

színen, nem látják, hogy öntudatra

éled, feláll, visszahull a porba

– nem vágyik, csak némi irgalomra.

És egyedül én, Mary Shelley, nem

alszom azóta, kijárok minden

este, elbúcsúzni tőle, aztán

elfeledni őt a Genfi-tóra.

Távolodóban a svájci villa;

s olyan most az univerzum éjjel,

mint egy elhagyott erdei ház az

asztalon felejtett konyhakéssel.

 

MINTÁZATOK A SZÉLBEN

 

Tudom jól, nem vagyok Keats, se Byron,

néhanap csak név szerinti Shelley,

visszaúton, túl a szemhatáron

valaki az arcuk megteremti,

aki olyan volt valaha, mint én,

s elfeledte önmagát egészen:

vízre írt nevét hordozó visszfény,

ismétlődő mintázat a szélben,

egy álom emléke, a másolat van,

és hangok nélkül omlik össze minden,

az ébredés előtti pillanatban

csak ennyi hallatszik: a szívverésem.

És a hirtelen beálló csendben

közeledik: az ajtó elé fekszem.

 

PERCY SHELLEY A FÉRFIKORRA GONDOL

 

A tükreink, Mary, bölcsen mind elkoptak”

(Cseh–Bereményi)

 

Ha élni fogunk húsz év múlva, Mary,

felismerik-e tükreink az arcot?

Ha lesz időnk halálunkat megérni,

az én hibám lesz? Vagy a te kudarcod?

 

Hogy ismerőssé vált az ismeretlen,

és megnyugvást leltünk minden kalandban...

Mielőtt végleg elmennél, egyetlen

pillanatra legyél csak halhatatlan.

 

Félni fogok, hogy Isten nincs, mint hittem.

Férfikorban az ember inkább Balzac,

Arany János vagy Johann Wolfgang Goethe,

 

ki sejti már, mivel távozik innen –

évek, szerelmek mögötte maradtak,

és ami elmúlt, az van csak előtte.




.: tartalomjegyzék