Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Január
2018 - December
2018 - November
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2018 - December
Száraz Miklós György

Éj a Hargitán

SZEREPLŐK

MANÓ

KISLÁNY

NŐ (anya)

FÉRFI (apa)

FÉRFI NARRÁTOR (a manó komoly hangja)

NŐI NARRÁTOR (valódi bemondónő)

RÁDIÓBEMONDÓ

GYOPÁROS MAJKON KIRÁLY

CSENGŐ PONK KIRÁLYNŐ

ÉNEKES FENYŐ

FOGADÓS (ő is a manó komoly hangján szólal meg)

 

FÉRFI NARRÁTOR (a manó komoly hangja) Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy égig érő nagy hegy. De mit is beszélek itt össze, nem volt, hiszen megvan az most is, a csodák földjén, a szép Erdélyországban. Hargitának hívják. A székelység mesés, legendás szent hegye, amióta világ a világ. A lexikonok írói lakatlannak, félelmetesnek mondják hatalmas rengetegeit. No hisz, az oktondiak! Ha tudnák, hogy ezek közt a hegy-völgyek közt micsoda pezsgő élet zajlik?

(A mesélő hangja lassan elhalkul, elúszik)

NŐI NARRÁTOR (Halkan, bizalmasan) Hegyes táj. Az erdők alján országút kanyarog. Kora estére jár az idő, valamivel szürkület előtt. Csönd van, az országút üres... Huh! Szinte félelmetes. Mint óriási, gyapjas, fekete kucsmák, úgy sötétlenek a hegyek. Ha gyalogos vándor lennék, nem szeretném, hogy ebben a zord rengetegben rám esteledjen. (Visszatér megszokott, bizalmas hangjához) Az országút még mindig üres. De nem! Most az egyik kanyarban autó tűnik fel.

(Női narrátor hangja elúszik, motorzaj felerősödik, már az autóban vagyunk)

NŐ Micsoda gyönyörű hegyek!

FÉRFI Annak, aki látja. Mert van, aki vezet.

NŐ Az a sok lomb! Akár a bárányok gyapja. És ott! Nézd! Ottottott! Mennyi szénaboglya!

KISLÁNY Apa! Itt még a hegyek tetején is lekaszálják a füvet?

FÉRFI (okoskodva) Mert ők még együtt élnek a természettel. Óvják és...

KISLÁNY ...tisztelik, meg a tyúkokkal fekszenek és kelnek. Azt mondd meg inkább, hogy arra a meredek legelőre hogy megy fel a szekér?

FÉRFI (hümmögve) Oda? ... Hadd lássam jobban... Ennyi kanyart...

NŐ Jujujú! Odanézzetek!

KISLÁNY (rezignáltan) Fatuskó, anya. Fatuskó.

NŐ (hevesen) Pedig annyira, de annyira szeretnék medvebocsot látni.

FÉRFI Miért is menne fel oda a szekér?

KISLÁNY Talán kiskanállal hozzák le a szénakazlakat?

NŐ Ne szemtelenkedj apáddal!

KISLÁNY Apa, mi a különbség a széna és a szalma közt?

FÉRFI (óvatosan) Most azért kérded, hogy vizsgáztass, vagy azért, mert nem tudod?

KISLÁNY Nem tudom.

FÉRFI (megkönnyebbülten) Egyszerű ám, mert...

KISLÁNY Talán inkább azért, hogy vizsgáztassalak.

FÉRFI Most tudod, vagy nem?

KISLÁNY Jó, nem tudom.

FÉRFI Egyszerű. Az egyik a lekaszált fű, a másik a gabona szára.

KISLÁNY Brávó, ennyit én is tudok. De melyik melyik?

FÉRFI A szénát eszik az istállóban a lovak.

KISLÁNY A Ringelhut bácsi szalmakalapját is megette a ló. Lelegelte a fejéről.

FÉRFI Na, tessék... Megint jön a kanyar. ... Mennyire lehet a legközelebbi falu?

NŐ (térképpel zörög) Csicsóholdvilág már mögöttünk... Előttünk, körülbelül tizenöt kilométerre, Csíkszentkirály.

NŐ Tudjátok, gyönyörűek ezek a hegyek, de azért így sötétedés után...Gondoljatok bele. Úgy kétszáz évvel ezelőtt. Éjszaka. Csak a hold pislákol, mi pedig hidegtől és félelemtől vacogva gubbasztunk egy szekéren...

FÉRFI A göröngyös úton nagyokat huppannak a kerekek...

NŐ A távolban farkas üvölt...

KISLÁNY A fák közt gonosz banyák és lidércek...

NŐ Kegyetlen latrok és kölyküket féltő anyamedvék...

KISLÁNY Bocs, anya, de eddig te akartál bocsot!

NŐ Jó. A medvék helyesek, őket hagyjuk.

KISLÁNY Mi az a latrok?

FÉRFI (okoskodva) Lator. Amolyan rabló féle.

NŐ (élvezettel) Gonosztevő, akasztófavirág, cenk, baromarcú féreg!

KISLÁNY Anyaaa!

NŐ Szóval, ülünk a bakon, félelemtől reszketve, s kigúvadó szemmel meredünk a sötétbe... Áááíííí! Vigyázz! Mi az?!

(Fékcsikorgás, zöttyenés, motor leáll, távolabb kolompok, csengők hangja)

KISLÁNY Birkanyáj! Jujujujú! Nézzétek, mennyi-mennyi kisbárány!

FÉRFI Hú! Épp csak megúsztuk. Ilyen ökröket!

KISLÁNY Hol? Én nem látok ökröt.

FÉRFI A pásztor, csillagom. Az az ökör.

(A kolompolás, csilingelés egyre erősödik. Báránybégetés, kutyák vakkantása, pásztorok hujogatása – a hang körülöleli a kocsit)

NŐ Úristen. Ekkora nyáj. Vajon soha nem rohan beléjük egy autó?

FÉRFI Nézd!

KISLÁNY, NŐ (együtt) Csacsi! Jujuj! Pici csacsi. De aranyos!

(Bégetés, kolompolás, a birkák körme kocog az aszfalton, a juhászok időnként kurjongatnak – kiabálásuk nem érthető, kicsit tagolatlan, idegen hangzású, de nem félelmetes)

NŐ Soha nem fogy el ez a nyáj? Egészen ránk esteledett.

FÉRFI Fogyatkozik már. Szállást is lelünk, mielőtt öreg este lenne.

KISLÁNY Mi az, hogy öreg este?

NŐ Késő este. Amikor a végére jár. ... Hát én mindig azt hittem, hogy a bárányok szelíd, kedves állatok. Ezek közt meg némelyik olyan gonosz kecskebak ábrázatú, akár az ördög.

FÉRFI Ne ijeszd el a gyereket a természettől.

NŐ Nézd meg ott azt! Vagy azt! Szatír az! Bakkecske!

FÉRFI Valóságos birkafolyam.

NŐ Tele a gyapjuk bogánccsal, száraz kóróval meg trágyával. Büdösek is!

KISLÁNY Nem büdösek. Aranyosak.

(Távolodik lassan a nyáj, már csak egy-egy bégetés, kolompolás, az is halkul)

NŐ Elfogytak. El se hiszem. Na, kapcsold be a világítást, aztán induljunk. Alig látok, olyan sötét lett.

(Tétova szöszmötölés, aztán mély csönd. Hirtelen, mintha csak közvetlenül a fülünk mellett, kuvik szól, majd szél suhogtatja meg a lombokat)

FÉRFI Hol a slusszkulcs?

NŐ Ne viccelődj (bagoly huhog), jujj!!, mert félek! És azért se, mert itt állunk az országút közepén, és belénk rohan egy teherautó.

FÉRFI De nincs meg a kulcs.

KISLÁNY (lelkesen) Szuper vagy, apa! Kaland az éjben!

NŐ Csönd! Aludj! (aztán vésztjóslóan) In-dul-junk! Jó?

FÉRFI Értsd már meg, eltűnt a kulcs.

(Csönd, lombsuhogás, a távolban éjjeli madár vijjog, kacag, sikolt)

NŐ Na! Akkor csak rendszeresen. Mégis, kire gyanakszol?

KISLÁNY (csodálattal) Király hülye vagy, apa! Csúcs!

NŐ Csönd! Ne hízelegj apádnak! Aludj!

(Szöszmötölés, ülésnyekergés, pénzcsörgés, cipzár, közben biztatás)

NŐ Jobb nadrágzseb... Bal? ... A földön? ... Az ülés, a fenék alatt?

KISLÁNY Anya, tudod, hogy ahányat szól a kuvik, annyi évig élünk?

NŐ Tudom. Nem pottyantottad ki az ablakon?

KISLÁNY Apa, most a te életedet kérdem a bagolytól!

(A madár meg is szólal, és ahogy kuvikol, a kislány halkan vele számol)

KISLÁNY Egy..., kettő..., három...

FÉRFI Nem túl sok.

NŐ De legalább nem itt és most gázol minket halálra egy teherautó.

(Csönd. Vékonyka, visszafojtott vihogás)

NŐ Ne nevesd ki apádat!

KISLÁNY Nem is én voltam!

FÉRFI Képtelenség! Hol a csudában lehet az a kulcs?

MANÓ Nálam van.

(Csönd, majd)

EGYÜTT Kinél? Hol? Ki szólt?

MANÓ Dognácska vagyok, az atyamanó.

NŐ (zavartan) Haha! Atyaég! Biztos valami pásztor. Benyúlt az ablakon, amíg az ördögképű kosait bámultuk.

FÉRFI Jó-jó! De hol van?

MANÓ Itt üldögélek a fán.

FÉRFI, NŐ (együtt) Ho-ó-ol?

MANÓ Itt az alsó ágon.

FÉRFI (suttogva) Te látsz valamit?

NŐ (suttogva) Az a kis folt? ... Megmozdult!!

FÉRFI (suttogva) Megkergültünk. ... Tényleg mozdult. ... Két nagy sárga szem!

NŐ (elborzadva) Huh! Hogy pislog!

KISLÁNY Kuvik! Most tanultuk. De azt nem tanultuk, hogy szarka is!

MANÓ Kicsoda a szarka?

KISLÁNY Aki csillogó slusszkulcsokat lopkod.

FÉRFI Na, elég a tréfából! Mindjárt belénk rohan egy kamion.

NŐ Nézz be a kocsi alá, hátha ott lapul valaki.

MANÓ Fölösleges kiszállni! Majd én bemegyek.

NŐ Úristen! Zavard ki! Áááá! Zavard ki!

FÉRFI Mit!? Ne üvölts! Mit?!

NŐ (rémülten, suttogva) Ott. Ottottottott! A lepkét! ... Hová lett? Meghalok!

(Hirtelen csönd... Szól az autórádió)

RÁDIÓBEMONDÓ ...végül az időjárásról. Az éjszaka folyamán az ország nyugati részein felhősödés várható, záporral, zivatarral. A szél erősödhet, akár viharos erejűvé fokozódhat. Keleten csöndes idő várható, csapadékra nem kell számítani, derült, csillagos lesz az égbolt...

FÉRFI Bekapcsolódott a rádió.

(Kattanás, ahogy kikapcsolni próbálja a készüléket)

NŐ (pihegve) Hol van a lepke?

FÉRFI A fene essen bele! Tekerem, és nem kapcsolódik ki.

(Mindeközben a rádió mondja a magáét)

RÁDIÓBEMONDÓ ...de azért kérjük az éjszakai autósokat, hogy óvatosan vezessenek, mert a derült égből villámcsapások várhatók.

(Most a rádióbemondó hangját a már ismert női narrátor hangja váltja fel)

NŐI NARRÁTOR És most, kedves hallgatóink, a Zeneakadémia nagyterméből közvetítjük Muszorgszkij Éj a Kopár hegyen című művét a postások és patikusok egyesített nagyzenekarának előadásában.

(Muzsika, rendesen, komolyan, de Prokofjev Péter és a farkas című balettzenéje)

NŐ (vésztjóslón) Hol a lepke?

KISLÁNY Szerintem a rádióban. Az atyamanó bemászott a rádióba!

FÉRFI (gúnyosan) És ő csinálja a műsort? De minek neki a slusszkulcsom?

(A zene szépen szól, aztán egy kicsit fals, csöppecskét torzul, egyre inkább, míg valóságos macskazenévé lesz, majd elúszik, s felhangzik a rádiómese ismert zenei szignálja, majd a női narrátor hangja)

NŐI NARRÁTOR Kedves gyerekek, egyelőre nektek ennyi elég. Egy jó kis mesejáték elejét hallottátok, az én rendezésemben. Később majd folytatjuk! Na, tűnjetek el a készülékek elől!

(Csönd, a rádió üresen serceg, búg)

KISLÁNY (óvatosan) Szia, manó. Atyamanó.

(Válaszul a rádió olyan hangot ad, mint amikor vehemensen tekergetik az állomáskereső gombját)

KISLÁNY Megsértődtél, atyamanó? Tulajdonképpen nagyon is becsületesnek látszott a sárga kuvikszemed.

(A rádióból hangegyveleg ömlik elő: Vuk-dal, Hupikék törpikék, Mazsola, Simon Templar, mischung az ismert jégkrémreklámokból)

KISLÁNY (megilletődötten) Klassz vagy, atyamanó! ... De ha nem vagy szarka, akkor miért loptad el a kulcsunkat?

MANÓ (Friderikusz hangján) Szia, kislány. Aranyos vagy. Biztosan szereted az állatokat. Nem loptam el, csak elemeltem.

KISLÁNY Szeretem az állatokat. De miért emelted el?

MANÓ (Torgyán hangján) Ha-ha-ha! És sülve vagy pedig főve szereted jobban az állatokat?

KISLÁNY Élve szeretem az állatokat.

MANÓ (Halász Jutka hangján) Igazad van. Én is elevenen, szabadon szeretem őket.

KISLÁNY Miért vetted el a kulcsot?

MANÓ Talán én száguldoztam csikorgó kerékkel?!

(Kis csönd után)

KISLÁNY Manó? Az én hangomat is tudod utánozni?

MANÓ (a kislány hangján) Parancsolj, miért ne?

KISLÁNY (nevetve) És azt, hogy apa az anya hangján, az anya pedig az apáén?

FÉRFI, NŐ (együtt) Hohó! Na nem! Csak az kéne! Mit nem!

MANÓ Semmi értelme. A rádió előtt ülő gyerekek csak a hangokat hallják, úgy sem látják, hogy összekeverem az embereket.

KISLÁNY Ők nem. De én látom. Csak nekem csináld meg.

MANÓ No, legyen.

FÉRFI (a nő hangján) Na, édes fiam, most egy olyan pofont lekeverek!

KISLÁNY (nevetve) Ez szép volt, apa! De először is, nem vagyok a fiad. A kislányod vagyok. Másodszor, nem vagyok a kislányod, mert a nagylányod vagyok. Harmadszor, vigyázz, mert ha megversz, egész életedben az Inci-Finci vagy a Hókuszpók hangján beszélhetsz!

FÉRFI (Inci hangján) Összetörlek, te pernahajder! (Haumann Péter hangján) Megöllek! Kitépem a beledet, te ronda kis törpe!

KISLÁNY (elkámpicsorodva) Apa! Hogy beszélsz velem?

(Csönd, odakünn suhog a szél, távolabb kuvik szól)

NŐ (suttogva) Ez is ő volna?

MANÓ Nem. Ez Kuó volt. Igazi kuvik. Félénk. Nem fog közelebb jönni.

NŐ (kérlelőn) Kérem, Manó úr. Akárhol van is, ugye, most nem lepke? Kérem, legyen bármi, kígyó, béka, giliszta, csak lepke ne. Irtózom a lepkéktől.

KISLÁNY Manó! Kérdezhetek valamit?

MANÓ Kérdezz csak.

KISLÁNY Miért Dognácska a neved?

MANÓ Hát, éppen elmesélhetem. Tudod, én mindenütt otthon vagyok, ahol fák, füvek, sziklák és tiszta vizek vannak, de a szülőhelyem ott terül el, ahol a Rozsdás mennydörgő patak fut a Porzsolás felé. És arrafelé mindenben vas van. Vastól vöröslik a folyami kavics és a szikla, vas van a fűszálban, a fák kérgében, az esőkben, vas festi barnára a felhőket, tőle rozsdásak a patakmedrek...

KISLÁNY Értem. De miért hívnak Dognácska manónak?

MANÓ Azt mesélem! Tudod te, hogy a világon minden mindenben benne van? Hogy valójában minden egy? Szörnyen unalmas ám ez! A vízből pára lesz, a párából felhő, a felhőből eső, az esőből fű, a fűből tehén, aztán minden elpusztul, ásvánnyá lesz, amiből újra növény meg gomba meg csiga meg trágyalé, ami leszivárog a földmélyi erecskékbe és patakokba, a forrásokba, kutakba, folyókba, aztán a vízből pára, felhő meg fű meg csiga... Borzalom. Szédülök. Szóval, minden ugyanaz, de az az ugyanaz mindig más. Van valami állandó, ami más, de mégis ugyanaz. Én pedig leginkább az örök és elpusztíthatatlan vas vagyok.

KISLÁNY Jó. De most sem értem, miért hívnak Dognácska manónak.

MANÓ Jaaa? Hát az öröktől fogva így van. Anyácskám, Mehádia anyó, és apácskám, Putna papa így keresztelt el. Mások Boksánnak, Gattagnak, Gertenyesnek, Kolompárnak és Szokolárnak is hívnak. De én a Dognácska nevet szeretem a legjobban.

FÉRFI (felkacag) Álmodom! Vasmanó meg atyamanó meg rozsdás szelek!

NŐ Szívem, gondolj a mesékre. Mennyi-mennyi csoda!

FÉRFI Rendben, de most ide a kulcsot. Mielőtt belénk rohan egy mesebeli buldózer!

MANÓ Ettől nem kell tartanod.

FÉRFI Nem tárgyalok veled! Nem is hallak!

MANÓ (a saját hangján kezdi) Akkor kapcsolom helyszíni tudósítómat, az atyamanót, vagyis önmagamat. (A női narrátor hangján folytatja, súgva, bizalmasan) A férfi a fülére tapasztja a tenyerét, ám kisvártatva tapasztalni fogja, hogy hiába.

KISLÁNY Miért, atyamanó?

MANÓ (a női narrátor hangján, de most rendes, beszélgetős tónusban) Mert úgy akarom, hogy betapasztott füllel is olyan élesen halljon, akár a róka.

KISLÁNY Azt kérdezem, hogy miért nem kell tartanunk az autóktól?

FÉRFI (felordít) Megbolondulok! Hallok, mindent hallok!

KISLÁNY (dühösen) Manó! Ide figyelj!

MANÓ (a női narrátor hangján, édesen, behízelgőn) Parancs, édes gazdám!? (utána súgva-búgva kommentál is) A férfi vérben forgatja a szemét.

KISLÁNY Figyelj már ide, manó!!

MANÓ (súgva-búgva) A kislány haragosan néz, nagy levegőt vesz, kitátja a száját. Vajon mire készül? Azt hiszem, meg kell szakítsam a rádióközvetítést! Kapcsolom a stúdióban az atyamanó bemondót, vagyis önmagamat!

(Száraz kis reccsenés, majd)

MANÓ (a rádióbemondó hangján) Micsoda cég! Mindent nekem kell csinálni! Kedves hallgatóink, a rövid műszaki hibáért elnézésüket kérjük. Műsorunkat máris folytatjuk. (Száraz kis reccsenés, majd)

MANÓ (a saját hangján) Hú! Micsoda sikítás volt! Csöng a fülem!

KISLÁNY (elkeseredetten) Gonosz törpe! Nem hagytad, hogy halljanak! Megszakítottad!

MANÓ (saját hangján) Ó, úrnőm, a lámpa szelleme vagyok, óhajod parancs. Mit kívánsz hát? Talán valami frissítőt? (Egy-két taktus felcsendül valamelyik reklám ismert zenéjéből, mondjuk – Mindig Coca-Co-ó-ola!)

FÉRFI (motyogva) Aszpirint kérjél, kislányom. Lázálmaim vannak.

MANÓ Ászpirint! Kérem! De milyet? Eper ízűt? Vagy inkább fluoreszkálót, ami beépül a fogzománcba, amitől éjjel szépen világít a fogsor? Egyébként, ha összegyűjtesz kétszáz fogkrémes kupakot, akkor hülye vagy. Mert minek neked kétszáz fogkrémtubusos kupak?!

KISLÁNY (dühösen) Gonosz vagy, manó! Ne beszélj így a papámmal!

MANÓ Jó. Elnézést kérek, és a kérdésedre is megfelelek. Hogy miért nem kell a forgalomtól tartanotok. Hunyjátok be a szemeteket... És lássatok! Úgy lássatok, ahogyan én!

KISLÁNY Oké.

MANÓ Mondd inkább, rendben.

KISLÁNY Rendben.

MANÓ Oké, mit látsz?

KISLÁNY Hatalmas erdőket...

NŐ Hullámzók, mint a tenger.

FÉRFI Várromot...

NŐ Holdat... Csillagokat...

KISLÁNY Tekergő patakot...

FÉRFI Szendergő falvakat...

KISLÁNY Kanyargó folyót, csillogót. Közepén fehér, szaggatott csík...

MANÓ Ne ábrándozz! Pontosíts!

KISLÁNY Ja, igen. Nem folyó, autóút.

MANÓ És az úton?

KISLÁNY Semmi.

MANÓ Jegyezd meg, s boldogabb leszel! Olyan, hogy semmi, egyszerűen nincs. ... Közelíts!

NŐ Csigák!

FÉRFI Egymás mögött három. Libasorban.

KISLÁNY Az út bal oldalán mind felénk jönnek.

FÉRFI Jobbra meg mind távolodnak...

NŐ Nem igaz!!

MANÓ (vihog) De az!

KISLÁNY Csigává változtattad az autókat!?

MANÓ Úgy ám, kisasszony!

KISLÁNY Mint a mesében. Anya! Apa! Benne vagyunk egy mesében!

FÉRFI Nyakig!

KISLÁNY (türelmetlenül) Atyamanó! Hol a királyfi?

MANÓ Bocs, szentem, ez tizennyolc éven aluliaknak szóló mese.

KISLÁNY Nem baj, úgyis minden fiú hülye. ... Apa! Ébresztő! Nem te szoktad mondani, hogy a sok fantáziátlan mekcsikinzabáló impotens állat miatt olyan szürke a világ?

MANÓ Hogy is van ez? Talán nem is olyan reménytelen az úr?

NŐ Tényleg ezt szokta mondani.

KISLÁNY Hogy elbutulok a tévétől, és nem lesz alkotó fantáziám, és ő még el tudta képzelni az Óperenciás tengert, az Üveghegyet...

NŐ ...igen-igen, a boszorkányt, a griffet, a gonosz erdei manókat...

MANÓ Gonosz manókat?! Igen?!

FÉRFI (kicsit megszeppenve) Miért? Talán én vettem el a te autód kulcsát?

KISLÁNY (szigorúan) Tényleg, manó, miért támadtál meg minket?

MANÓ Belehajtottatok az álombirkák nyájába.

FÉRFI Álombirkák? Ne-em! Lidérc ül a mellemen.

NŐ Álmodom?

KISLÁNY Hű! Álomnyáj. Ez nagyon jó!

MANÓ Minden birka valakinek az álma. És esténként, szürkületkor erre hajtják lefelé, a síksági falvak és városok felé a nyájat az álompásztorok. Ilyenkor, holdtöltekor nagy ám a nyáj, s kövérek, gyapjasak az álom birkái. Ezért torlódtak most kicsit össze, s ezért kellett közbelépnem.

NŐ Mindenkinek külön, testre szabott álma van?

MANÓ És nagy galibát okozhat, ha elkeveredik a nyáj.

NŐ És a szakállas, szúrós tekintetű kosok, a trágyásak, bogáncsosak...

MANÓ Azok a rossz, nyomasztó álmok.

NŐ S a szép tiszták? A puhán gyapjasok...

KISLÁNY Azok a jó álmok.

NŐ A báránykák...

KISLÁNY Gyerekek álmai.

NŐ A feketék...

KISLÁNY Hamisak.

NŐ A szép fehérek...

KISLÁNY Igazak.

NŐ És a kolomposok?

FÉRFI Viharosak és hangosak.

MANÓ Ahogy mondod. Súlyos, felejthetetlen, hosszú álmok. Rájuk mindig emlékezel.

FÉRFI A csengettyűsök csak fecsegők?

MANÓ Könnyűek, csapodárak, mint a pillék.

KISLÁNY A csengő és kolomp nélküliek?

MANÓ Felejthetők. Reggelre kelvén eloszlanak, mint szélben a fátyolfelhők.

(Kis csönd, talán kuvik kuvikol, róka csahol, lomb suhog)

FÉRFI (szinte hízeleg) Manó! Ez a csiga-trükk óriási! Így óvod a balesetektől a nyájat?

MANÓ (gyanakodva) Való igaz.

FÉRFI Áruld el, a csigává varázsolt autókban észreveszik mindezt?

MANÓ (vonakodva) Nem. Ők semmiről sem tudnak.

FÉRFI És mindig így véded a nyájat, ha forgalmas úton hömpölyög át?

MONÓ (sandán) Ahogy mondod.

FÉRFI Na, akkor már csak arra felelj, te lusta, figyelmetlen manó, hogy velünk mi van?!

NŐ (tétován) Az ám! Mi miért nem lettünk csigává!?

(Csönd, aztán nagyon közel szajkó ricsajog irdatlanul, majd egy farkasfalka kezd elnyújtott vonyításba, sőt az ég is megdördül)

FÉRFI Ne produkáld magad, manó. Ismerjük már a fortélyaidat.

(Szajkórikoltozást, farkasüvöltést, égzengést mintha elvágták volna)

KISLÁNY Gonosz manó! Gyötörsz minket, pedig te rontottál el mindent! Mi miért nem lettünk csigává? Gyerünk! Csigává akarok lenni!

MANÓ (sértetten) Ne félj, te az is vagy!

KISLÁNY Apa! Csigának nevezett! ... Pedig nem is vagyok.

MANÓ Én pedig nem vagyok gonosz. Csak egy kicsit elbambultam. És a nyáj közepén már nem lehetett elvarázsolni benneteket, mert...

NŐ ...ha csigává változtat minket, úgy széttaposnak a birkák, hogy hírünk-hamvunk sem marad.

FÉRFI Belehajtottunk a nyájba, így hát elemelte a kulcsot.

KISLÁNY Manó, én is mindig elbambulok. De min bambul el egy manó?

MANÓ Az attól függ.

KISLÁNY Mitől?

MANÓ Például, hogy szerelmes-e.

KISLÁNY Miért, te is szerelmes vagy?

MANÓ Ki még?

KISLÁNY Hát én.

MANÓ Nem azt mondtad, hogy minden fiú hülye?

KISLÁNY Nem mind hülye. A Bálint görény.

NŐ Na, na, na!

KISLÁNY És te kibe vagy szerelmes?

MANÓ A fenyő törzsén csurranó illatos gyantába, a havasi málnások pirosló gyümölcsébe...

KISLÁNY Oké, a málnát én is szeretem.

MANÓ Ne mondd, oké! Inkább...

KISLÁNY Jó-jó! Ne prédikálj. Mondd tovább!

MANÓ Szerelmes vagyok a Porzsolás-tető rózsaszín szikláiba, melyek közt holdas éjen megbabonázva kóvályog egy-egy ordas farkas...

KISLÁNY Hát... Még ezt is értem. Talán.

MANÓ És ez még semmi! Szerelmes vagyok a mennydörögve tajtékzó Zabola patak vizébe, a Gelence patak kerekre kopott, sárga kavicsaiba, a Szélkapu sziklaszirtjei közt tavaszonta besurranó illatos szellőbe...

FÉRFI Valóságos hárem!

NŐ Manó úr! Nem lenne egyszerűbb, ha kiválasztana egyet? Az igazit?

MANÓ De hiszen ők mind ugyanaz. Egy gyönyörű lány!

NŐ És kicsoda ő valójában?

FÉRFI Nyilván egy tündér. Ha ilyen változatos a ruhatára.

KISLÁNY Tényleg?! Manó! Tündérbe vagy szerelmes? Mi a neve?

MANÓ Ó! Sok neve van. Gyopáros Majkon király és Csengő ponk királynő szépséges leánya ő. Én csak Énekes fenyőnek hívom.

KISLÁNY Énekes fenyő. Milyen szép név! És viszont szeret?

MANÓ Igen. Vagyis nem. Talán. ... Nem tudom.

KISLÁNY Udvaroltál neki? Megkérted a kezét?

MANÓ Meg én.

KISLÁNY (kérlelőn) Meséld el. Ez úgy érdekel.

MANÓ Akkoriban Gyopáros Majkon király egy óriási barlangban lakott, aminek a torka egy kialudt vulkán krátertavának zöld víztükrére nyílott. A barlang járataiban meleg vizű patakok csörgedeztek, s azok vizén dióhéj csónakok úszkáltak, és bennük egy-egy csöpp illatos olaj égett aprócska lánggal. Majkon király ez alkalomból udvarába kérette a havasok összes könnyű, lágy fuvallatát, virágtól illatozó langyos szellőjét, s ők mind ott sutyorogtak a barlang sziklaboltozata alatt. Amikor az udvarba értem, már javában tartott a mulatság. Én voltam a legutolsó kérő...

(A manó hangja elúszik a kongó-bongó, visszhangos ünnepi sokadalom zsivajában)

MAJKON KIRÁLY Nos hát, drága vendégeim, jól érzitek magatokat? Van elég bodzaser a kupáitokban? És ami a legfontosabb: akad még kérő köztetek, aki leányom, Énekes fenyő kezére pályázik?

MANÓ Akad ám, uram, jó Majkon király!

CSENGŐ PONK KIRÁLYNŐ Ki vagy, ifjú manó?

MANÓ Szépséges Csengő ponk királynő, én az utolsó kérő vagyok, akiből az első lesz!

MAJKON KIRÁLY Hogy szóval bírod, azt hallom! De bírod-e majd ravaszsággal is?

MANÓ Dognácska manó vagyok, s meglásd, bölcs király s gyönyörű királynő, én leszek leányotok vőlegénye.

MAJKON KIRÁLY Halld hát a feltételeket!

CSENGŐ PONK KIRÁLYNŐ... Egyél-igyál, táncolj, vigadozzál! De éjfélkor résen légy! Legyél gyors, mint az éhes héja, és nesztelen, akár a fák lombján suhanó holdfény. Mert éjfélkor a hercegnő elillan, eltűnik, mint a kámfor. Neked pedig nincs is egyéb dolgod, mint hogy nyomára lelj, s színünk elé szépszerivel visszahozd.

MANÓ Ez volt a feladat, amit királyi szülei elém állítottak. (Ahogy kiszól a régi történetből, a barlang-kongás-bongás nem enyészik el, csak lehalkul.) Akkor láttam utoljára Énekes fenyőt igazi tündérlány alakjában.

KISLÁNY És éjfélig mit csináltatok? ... Megcsókoltad?

MANÓ Andalogtunk a barlang elhagyott termeiben, hallgattuk a patakok locsogását. Szemtelen kölyökszelek, apró fuvallatok suhantak lopva utánunk, és csúfolódón pusmogtak, vihorásztak a hátunk mögött. Aztán Énekes fenyő kivezetett a tó partjára, ahol leültünk az éjszakai égbolt alá, és szerelmem így szólt...

(tóparton)

ÉNEKES FENYŐ Közeleg az idő. Göncöl apó már az erdők fölött hajtat, s ha csillagszekerének rúdja eléri a sudár fenyőt, pontosan éjfél lesz.

MANÓ Hiszen már csak hajszálra van tőle!

ÉNEKES FENYŐ Legyél okos és kitartó! Akkor mindig nyomomban járhatsz. Úgy követhetsz, mint éjt a nappal, örömet a bánat. Együtt lehetünk, elválaszthatatlanul, mint jóban a rossz, ízben a keserű és az édes.

MANÓ És mikor lehetünk végleg egymáséi?

ÉNEKES FENYŐ Az rajtad áll. Csak légy gyors! Hallod? Gyors, akár a villámként cikkanó pisztráng.

MANÓ És akkor előbb megfogtam a kezét, aztán átkaroltam, szerettem volna magamhoz ölelni, de már csak a levegőt szorítottam, mert szerelmem, Énekes fenyő...

KISLÁNY ...olajra lépett. De vajon hová lett?

MANÓ Mit nem adtam volna érte, ha tudom! Kétségbeesetten szaladgáltam fel és alá a parton, még az összes nevemet is elfelejtettem, amikor alig hallhatóan – mintha csak egy borsószemet hajítottak volna bele – megcsobbant a tó vize...

FÉRFI (elgondolkodva) Légy gyors, mint a pisztráng.

KISLÁNY Hallá változott?

MANÓ Zsupsz! Fejest ugrottam a tóba, és csuka képében indultam a keresésére. Köröztem, alámerültem a sötétlő mélybe, aztán ismét fel, úsztam átlósan, fel és alá, fel és alá...

FÉRFI De nyoma veszett.

MANÓ Fél esztendeig kerestem. Végül már csak ernyedten hevertem az iszapban, amikor eszembe ötlött valami... Mi is a pisztráng kedvenc eledele? Aprócska rák és a béka. Sebzett békának tettetem magam! Nosza! Úgy vergődtem, úgy sikoltoztam, hogy a valódi békák eszüket vesztve menekültek, aztán...

EGYÜTT Aztán!?

MANÓ Megvillant alattam a sötétlő víz. Villámként cikázva közeledett egy pisztráng. Tátotta mohó száját, de gyorsan visszaváltoztam csukává, és hajszolni kezdtem. Forrott a víz, úgy úsztunk. Aztán általbucskázott a fején, és uccu neki, sirályként röppent tova.

NŐ Te meg mint pacsirta...

FÉRFI Sólyom!

KISLÁNY Sas!

MANÓ Mint viharzó szél, úgy eredtem a nyomába. Utol is értem szempillantás alatt, de akkor könnyű kis bogánccsá lett, s úgy hajtottam, toltam magam előtt, mint a pelyhet.

KISLÁNY (kacagva) Vagyis éppen a te erődet használva menekült előled?

MANÓ Bömböltem, süvöltöttem a nyomában. Keresztül mezőkön, réteken. Fákat csavartam ki, vízözönt támasztottam, még egy folyót is visszafordulásra bírtam. Száguldottunk szavannán, sivatagokban, ahol sűrű porfelhőt kavartam, orromig se láttam. Háromszor hajtottam körül a földgolyón.

KISLÁNY Mi volt a megoldás?

MANÓ Messze keleten, a Kara-Kum sivatagában pihentünk éppen. Forró levegőként lebegtem én, ő pedig a perzselő homokban gubbasztott. És akkor eszembe jutott a megoldás. Maradék erőmmel újra űzni kezdtem őt, fölhajtottam magasan az égbe, majd amint egy elátkozott ugar fölé jutottunk, ahol kegyetlen vén tüskék, álnok kórók tenyésztek, akkor megtorpantam.

KISLÁNY Ő meg leesett.

FÉRFI És akkor mi van?

MANÓ Bele egy indázó-tekergőző, tüskés csipkebozót közepébe.

FÉRFI Ahá! Ahol szépen fennakadt a kisasszony!

MANÓ (keserűen) Valóban. De mire odalibbentem, már ismét más alakot öltött.

NŐ Szörnyű! És ez azóta is így megy?

MANÓ Örökké változó alakban kergetem őt. Ha elérem, alakot vált, s egérutat nyer megint. Egyszer jól ki is babrált velem.

KISLÁNY Hogyan?

MANÓ Én Dognácska manó vagyok, az örök és elpusztíthatatlan vas. Ő pedig belebújt előlem egy nagy vascipóba. Nagyobba, mint egy mázsás szikla, keményebbe, mint a kovácsaitok üllője. Belebújt a legmélyébe, és olyan pirinyóra összehúzta magát, mint egy gerletojás. Én pedig nekiestem annak a hatalmas vascipónak, locsoltam hóval és esővel, fagylaltam jéggel, hevítettem forró széllel és napsugárral, emésztettem rozsdával. Szörnyen unalmas volt, míg jó mélyen belehatoltam. Száz évig is eltartott, míg továbbűzhettem belőle.

NŐ És most? Most mit fundált ki?

MANÓ Elfáradhatott, mert ennek az óriási hegynek, az Álomhegynek a gyomrában húzta meg magát. Most aztán ott pihen, ott szundikál a mélyén. Ezúttal nem is zsugorodott olyan pirinyóra, kényelmesen elterpeszkedett. Lehet vagy lúdtojás nagyságú is.

NŐ És te? Most mit teszel?

MANÓ Várok. Ezerháromszázharminchárom esztendeje alszik az Álomhegy gyomrában, úgyhogy lassacskán fel kell ébredjen. Várok. És addig is őrzöm a hegy békéjét, őrzöm az álomnyájat. És most már mennem is kell. A jótét lelkek legyenek veletek.

KISLÁNY Ezerháromszázharminchárom év! Szegény manó, ti ilyen öregek vagytok?

MANÓ Öreg? Az mi? Nekünk mást jelent az idő. És mást az élet.

FÉRFI Mielőtt elmégy, kérhetnék még valamit?

NŐ Én is. Azt hiszem, ugyanazt.

KISLÁNY Én is! Én is!

EGYÜTT Manó! Mutasd meg magad!

MANÓ (lassan) Én-e?

KISLÁNY Nem. A körösztanyám térgyekalácsa. Tényleg! Jujujuj! Gyerünk! Mutasd meg magad! De nem a baglyot...

NŐ (gyorsan) A lepkét!

KISLÁNY ...vagy valami kígyót-békát! A valódi Dognácska manót!

MANÓ Hát. Akadálya éppen nincsen... Csak meg ne rémüljetek. Aztán nekem már mennem is kell. Akkor hát figyeljetek. Egy, kettő, há-á-rom!

(Csönd, aztán)

EGYÜTT Nem! Ha-ha-ha! Hihetetlen! Nahát! Jujj! Hssszzz! Ilyen nincs!

(Ne lehessen eldönteni egyértelműen, hogy a meglepődés, a csodálkozás, a félelemérzet hangjai-e ezek.)

MANÓ (megváltozott, földmély, rozsdásan reszelős hangon) Egészen megszerettelek benneteket. A jótét lelkek legyenek veletek!

KISLÁNY Heló, manó!

MANÓ Heló! Lehet, hogy meglátogatlak álmodban!

(A többiek búcsúja bennreked. Bűbájos prüntyögés, a manó eltűnik, aztán csend.)

FÉRFI (ásítva) Nahát! Mindannyiunkat elnyomta volna egy pillanatra az álom?

NŐ Valóban elszunnyadtunk? Mindnyájan?

FÉRFI Tényleg! Eltűnt a nyáj! És teljesen ránk esteledett.

NŐ A hegyi levegő teszi. Ez a sok oxigén letaglózza az embert.

(Felbúg a motor, indul az autó)

FÉRFI Biztosan a vezetéstől is fáradt vagyok. ... És ott, hátul, a kisasszony? Alszik?

NŐ Mint a bunda.

KISLÁNY (morcosan) Nem is alszom. Mert felébresztettetek.

FÉRFI Fáradt, nyűgös a kisasszony. De nem baj, ott már egy faluszéli lámpa világlik. Hamarosan ágyban leszünk.

KISLÁNY Egy manóról álmodtam.

FÉRFI Meg a vasorrú bábáról.

KISLÁNY Tök jó fej volt.

FÉRFI A vasorrú?

KISLÁNY Te vagy a vasorrú. A manó volt a jó fej. Egy tündér a szerelme.

FÉRFI És a vasorrú? Ő kinek a szerelme?

NŐ Ne cukkold már! Látod, hogy leragad a szeme.

KISLÁNY Nem is ragad. A manó elmesélte az egész szerelmüket.

FÉRFI Na, úgy nézem, révbe értünk. Nem faluszéli lámpa. Fogadó!

NŐ Csak üres szoba is legyen.

(A motorzaj felerősödik, az autó kerekei kicsit surrognak, aztán murva vagy kavics ropog-csikorog a gumik alatt)

NŐI NARRÁTOR Az autó egy magányosan álló útmenti fogadó parkolójába gördül be. A főbejárat zöld zsalugátere fölött fehéren világító, nagy neoncégér, rajta felirat: FOGADÓ A HARGITÁHOZ. A zöld kötényes fogadós – idős, nagybajuszú férfi – bizonyára meghallotta az autó zaját, mert már tárja is az ajtó szárnyait, s mosolyogva, kezét dörzsölve várja vendégeit.

(Motor leáll, ajtócsapódás, cipőtalpak nyekergetik a murvát, csomagtartó nyílik...)

FÉRFI Gyerünk, irány a bejárat! Leszórjuk a csomagokat, vacsorázunk, és már bújunk is be a puha ágyikóba.

KISLÁNY Én nem vagyok éhes! Aludni akarok.

NŐ Oké! Legalább reggel majd rendesen eszel.

KISLÁNY Ne mondd, hogy oké!

NŐ (elhűlve) Jó-jó! Rendben van.

KISLÁNY Gyorsan aludni akarok. Mert a manó azt ígérte, hogy meglátogat álmomban.

(Közben már mennek befelé, lépteik csikorognak a murván, a lépcsőn csoszognak)

FOGADÓS Jó estét, jó estét!

EGYÜTT Jó estét!

FOGADÓS (a manó komoly hangján) Isten hozta önöket a csodák földjén, a szép Erdélyországban, a székelység mesés, legendás hegyén. (Most manósan súgja) Isten hozott, gyerekek, a Hargitán! Meglátjátok, csodálatos éjszaka vár rátok, itt az álmok és mesék szent hegyén. Szép álmokat.

 

VÉGE

 




.: tartalomjegyzék